Tornaszaknyelv

A testnevelés- és sporttudomány területén elég ritkán találkozunk terminológiai kutatásokkal, terminológiai szakirodalommal, ezért célszerű a szaknyelvvel kapcsolatos fogalmakat tisztázni, körülhatárolni.

A terminológia „valamely szakterületen, tudományban alkalmazott specifikus fogalmak és szakkifejezések összessége” (65); „valamely tudomány(ág), szakma csoportnyelve” (56); „valamely szakterületen gyakran használt, a szakma művelőitől általánosan ismert és a köznyelvhez is közelálló szavainak összessége” (43).

A „terminológia” szó eredete részben latin: terminus (határ, elhatárolás); részben görög: logos (tan). Szó szerint tehát a terminológia az elhatárolás, a körülhatárolás, a meghatározás tudományát jelenti.

A terminológia egy „megegyezéses” nyelvezet, amit egyrészt a logika szabályai, másrészt az adott szakterületen elfogadott definíciók tesznek (tehetnek) rendszerré. E két szempont érvényesítése egy időben kell, hogy történjen!

A terminológiához közelálló fogalom a nómenklatúra, amelynek több jelentése közül az alábbi kettő kiemelése látszik célszerűnek:

A terminológia részeként, építőköveként fogható fel a terminus technicus, ami egy latin eredetű kifejezés, jelentése: műszó, műkifejezés, szakkifejezés.

Mivel a testkulturális terminológia, a testnevelés- és sporttudomány szaknyelve – finoman fogalmazva is – nem kellően kidolgozott, ezért engedtessék meg néhány rövid gondolat a magyar nemzeti terminológiáról és a nemzetközi (kommunikációs) terminológiai kérdésekről.

A torna szótörténete szempontjából, a latin nyelvű emlékekből a legértékesebb Anonymus turnamentum kifejezése. A magyar torna szó keletkezéséhez szolgáltatott alapot. Anonymus eredeti szövege a következő: „omnes milites Hungariae ante presentium ducis fere cottidie super dextrarios suos sedendo cum clipeis et lanceis maximum turnamentum feciebant (faciebant?) et alii iuvenes mere paganismo cum arcubus et sagittis ludebant” (75). A torna szó történetének és jelentésének vizsgálatát innen kell indítanunk. Első használata latin nyelven történt, megjelenése a lovagkort idézi; lovagjáték, harcjáték, párviadal jelentésben jelenik meg.

A torna szavunkat Duganics András alkotta meg, aki Anonymustól sok részletet átvett, így a „turnamentum” áttételeként a torna szót használta. Az 1806-ban megjelent Szittyiai Történetek (19) című könyvében írja: „Hogy a lovagjáték Árpád üdejében is virágzott: bizonyíttya az Irnok [ti. Anonymus] e szavaival: Ekkor Árpád-vezér (és az ő meg-hittyei) nagy-örömest maradtak Attila várossában egészen húsz nap. És mindnyájan a Magyar katonák (a vezérnek jelen-léttében) csak-nem minden nap Paripájokon ülvén; paisokkal és lándzsákkal legnagyonbb tornát tettek.” A szövegből kiolvasható, hogy itt nem egyszerűen hadijátékról, párviadalról, vérre menő bajvívásról van szó, nem a katonai és harci tudás és képesség fejlesztése történt, hanem a szabadidő eltöltése, időtöltés, kedvtelés, szórakozás, férfias mulatság zajlott, miszerint tornát tettek húsz napi vidám ott-tartózkodás alatt.

A torna szavunkat tehát Dugonics az anonymusi turnanentum szóból alkotta elvonással, „lovagjáték, párviadal, harcjáték” jelentéssel, illetve „a tevékenység helye”-ként is használta a kifejezést.

A reformkorból több, a torna szót használó töredéket említhetünk, amelyek az anonymusi–dugonicsi vonal folytatásának tekinthetők, a torna szó eredetét illetően.

Az 1860–70-es években a tornázás mozgalma idején több szerző jelentős munkát készített a tornáról és a tornaszaknyelvről. Ezek nem az anonymusi–dugonicsi torna kifejezéseket használják, hanem a német Jahn által 1810-ben megalkotott tornarendszer átvételekor magát az elnevezést a Turnen (Turn-) szót tükörfordítással ültették át magyarra, melynek jelentése: tornázás (torna-).

Az 1867-es kiegyezést követően több szerző foglalkozott a tornaszaknyelvvel, de jelentős újdonságot nem hoztak, hanem inkább a tornairodalom gyűjtemény kiadásai voltak (dr. Kelen József, Ambrus Lajos, Szanter Antal, Zsingor Mihály, Markó Lajos, Szaffka Manó, Maurer János).

Az „eltornászosodás” idején, a XIX. század végén és a XX. század elején a torna szót valójában a testnevelés helyett használták. (A tornatermekben a tornaórát a tornatanár vezette.) Az iskolai testnevelés mozgásanyagát is leginkább a skandináv (svéd és dán) torna mozgáselemei adták, és ez a hegemónia a szaknyelvben is jelentkezett.

A torna szó igazi jelentését a XX. század elején nyerte el, a mai értelemben ez időtől használják.

A torna szótörténetéhez sok segítséget nyújtott Bánhidi Zoltán munkája (4). Ajánlom figyelmébe ezt a művet azoknak, akik a jelzett témában további érdekességeket kívánnak megismerni.

Szaknyelvi szempontból, annak fejlődése szempontjából érdekes lehet, hogy a különböző tornaszerek mikor és hol keletkeztek, hogyan fejlődtek és érték el mai állapotukat.

A tornaszerek egy része a német Jahn korából származik, de a korábbi eredetűek is csak a rajtuk végezhető gyakorlatanyag fejlődésével alakultak ki mai formájukban.

A nyújtó szó (Reck) Dél-Németországból ered, ahol olyan állványokat neveztek így, amelyeken vízszintes rúd volt elhelyezve. Innen vette át a szót Jahn, aki az általa használt új tornaszert faágak helyett karerősítésre használta. A tartóoszlopokba később lyukat fúrtak, így a nyújtó állítható magasságú szer lett. Sok változáson ment át a tartóoszlop is, amíg elérte mai formáját.

A korlátot szintén Jahn találta fel, a kar erejének fejlesztésére használta. Földbe ásott tartóoszlopai és merev karfája a gyakorlatanyag fejlődésével együtt módosult, és így érte el mai szerkezetét, az eredeti alapformát megtartva.

A gyűrű igen régi tornaszer, az artisták kötélhintájából ered. A gyűrű elnevezést először Spiess használta (1842). Először vasból készült, majd fából hajlították és bőrrel vonták be. Használtak egy időben háromszög alakú gyűrűt is, de ez egy idő után nem felelt meg a gyors fejlődés követelményeinek. Kezdetben a gyűrűt hintázásra használták, és csak később használták tornaszerként az álló gyűrűt. Az álló gyűrű mozgásanyaga sokrétűbb, változatosabb, kevésbé veszélyes, ezért szorította ki a lengőgyűrűt. 1950-ig a nők versenyében használták a lengőgyűrűt, mint tornaszert.

Szerkezetileg sok változáson ment keresztül ez a tornaszer is, amíg elérte mai, modern, állványos és rugalmas formáját.

A ló a rómaiak katonai kiképzésében már használatos tornaszer volt. A középkorban az olaszoknál és franciáknál használták a voltizsáláshoz, ami a lóról történő le- és felugrásokat jelenti. A ló fából készült, élő ló formája volt kezdetben. A ló mindkét végét Jahn kerekítette le, a nyereg helyett lyukat készített a biztosabb fogás érdekében. Ez a kápa első formája volt.

A favázat először vászonnal, később bőrrel vonták be, és szőrrel tömték ki. A ló teste és kápája egyre karcsúbb lett, a kápa íve felül kiegyenesedett. A rajta végezhető lendületi elemek gyors fejlődése volt a mozgatórugója, hogy a ló mai formája kialakult. A lovat ugrószerként már Jahn előtt is használták.

A bakot az 1830-as években Eiselen alkalmazta először, ami kezdetben egy állványra erősített farönk volt.

Az ugrószekrény svéd eredetű tornaszer, amely a XIX. század második felében terjedt el Európában, hazánkba viszont csak elmúlt századunk első éveiben jutott el.

Az ugródeszka szintén sok változáson ment keresztül, amíg elérte mai formáját és szerkezetét. Az ugrószerek mozgásanyagával fejlődött. Kezdetben kemény, merev deszkából készültek, később használták a rugós deszkákat, csak aztán terjedt el a mai forma.

A gerenda ősét már a filantropisták is felhasználták mozgásrendszerükben, amikor is fatörzset helyeztek tartóoszlopra, és ezen a szeren végeztettek egyensúlygyakorlatokat. Kimondott női tornaszerként a svédek használták először, és a XX. század harmincas éveiben a szer mozgásanyaga gyors fejlődésnek indult. A kezdetben 8 cm-es gerendát később 10 cm szélesre növelték, majd talapzata is biztonságosabb lett.

A legfiatalabb tornaszernek tartják a felemáskorlátot. Az 1920-as években fejlődésnek induló női torna számára a párhuzamos korlátból alakították ki úgy, hogy az egyik karfát magasabbra emelték, mert ez jobban megfelelt a női testalkatnak. A karfák távolsága kezdetben 60 cm volt, 1936-tól viszont, a gyakorlatanyag fejlődésének következtében 80 cm lett. Ekkor kezdtek el külön felemáskorlátot készíteni, mert így a párhuzamos korlátból kialakított szer már instabil lett. Csak az utóbbi 30 évben terjedt el igazán a „nyújtó rendszerű”, speciális rögzítésű felemáskorlát.

Az előzőek ismeretében tehát elmondható, hogy a tornaszerek fejlődése mindig a rajtuk végezhető mozgásanyag gyors változásának következménye volt, ám az így létrehozott modernebb szeren újabb elemek voltak bemutathatók.

A ma érvényben lévő magyar tornaszaknyelv – keletkezésének idejét tekintve – „középkorú”, mintegy 50 éves, ám ha a sporttorna dinamikus fejlődéséhez, mai fejlettségi szintjéhez hasonlítjuk, akkor bizony nyugodtan illethetjük az „aggastyán” jelzővel is.

A ma használatos magyar tornaszaknyelvet, mint rendszert Kerezsi Endre (49) írta le 1953-ban, és azóta is kevés változás történt ezen a szakterületen. Ilyen kísérletet tett 1966-ban Bély Miklós (10) is, nem sok sikerrel. Az 1974-ben megjelent tanárképző főiskolai tornajegyzet (21) sem hozott jelentős változást, sőt sok minden kimaradt belőle, hiányos, hézagos.

Az 1988-ban megjelent, a tanárképző főiskolák hallgatói részére készült tornatankönyv (30) szaknyelvi fejezete írta le először azt a megváltozott, több új rendezőelvet alkalmazó szaknyelvet, aminek továbbgondolt változata a jelen könyv.

A Kerezsi által leírt tornaszaknyelv hiányosságait, pontatlanságait az alábbiakban foglalom össze. A szövegben az idézőjel („”) a Kerezsi-féle szaknyelvből vett illusztrálást jelenti, míg a köröm (’ ’) az általam elképzelt új szaknyelvből idézett részt fogja közre.

A torna sportág rendkívül sok gyakorlatelemből áll. Szükséges egy közös nyelv, amelyet minden szakember ismer, különben nagy káosz állna elő.

Az egységes, pontos, félreértésre semmi okot nem adó „közös nyelv”, a tornaszaknyelv, az alábbiak miatt fontos:

Alapfogalmak a tornaszaknyelv köréből

A test tengelyei

A tornásznak három képzeletbeli tengelye van, mégpedig:

1. szélességi tengely: a két vállcsúcsot (acromion) összekötő képzeletbeli egyenes; a tengely körül létrejövő mozgást átfordulásnak nevezzük;

2. hosszúsági tengely: a fejtől a test közepén át a sarokig húzódó képzeletbeli függőleges egyenes; a tengely körül létrejövő mozgást fordulatnak (csavar) nevezzük;

3. mélységi tengely: a szélességi és hosszúsági tengelyre merőlegesen, elölről hátrafelé haladó (sagittális) képzeletbeli egyenes; a tengely körül létrejövő mozgást átfordulásnak nevezzük (1. ábra).

5.1. ábra - 1. ábra

A három tengely körül és mentén az alábbi mozgásirányok lehetségesek:

Szélességi tengely körül – előre, hátra; mentén – balra, jobbra.

Hosszúsági tengely körül – balra, jobbra; mentén – fel, le.

Mélységi tengely körül – balra, jobbra; mentén – előre, hátra.

A test síkjai

A tornásznak három képzeletbeli síkja van:

1. oldalsík:a szélességi tengely mentén áthaladó, függőleges irányú képzeletbeli sík, amely a testet mellső és hátsó részre osztja;

2. harántsík:a hosszúsági tengely mentén áthaladó, függőleges irányú képzeletbeli sík, amely a testet bal és jobb részre, testfélre osztja;

3. mélységi sík:az oldalsíkra és a harántsíkra merőlegesen, vízszintes irány-ban halad át a fej, a váll, a csípő, a térd stb. magasságában.

5.2. ábra - 1/a. ábra

A mélységi síkot vízszintes síknak is nevezzük (1/a ábra).

A tornaszerek főtengelyei

A tornász és tornaszer közötti viszony megállapításához szükséges minden szer főtengelyének a meghatározása. A főtengely leggyakrabban azonos a tornaszer hosszúsági tengelyével, ami a szer alakjából rendszerint könnyen megállapítható.

A ló főtengelye a szer hosszán halad végig.

A gyűrű főtengelye a két karikát összekötő képzeletbeli egyenes.

A korlát főtengelye a karfák közötti képzeletbeli egyenes.

A nyújtó főtengelyét a nyújtórúd képezi.

A felemáskorlát főtengelye a két karfa között, azokkal párhuzamosan haladó képzeletbeli egyenes, illetve maga a két karfa.

A gerenda főtengelye a gerenda hosszán halad végig (2. ábra).

5.3. ábra - 2. ábra

A tornász helyzete a tornaszerhez viszonyítva

A tornász és a tornaszer közötti viszony meghatározásánál két tengelyt veszünk figyelembe:

• a tornász szélességi tengelyét;

• a tornaszer főtengelyét.

Haránthelyzet: akkor beszélünk haránthelyzetről, ha a tornász szélességi tengelye és a szer főtengelye merőleges egymásra. Attól függően, hogy a tornász melyik oldala van a tornaszer felé, megkülönböztetünk:

• jobb,

• bal,

• mellső és

• hátsó haránthelyzetet (3. ábra).

5.4. ábra - 3. ábra

Oldalhelyzet: amikor a tornász szélességi tengelye és a tornaszer főtengelye egymással párhuzamos, oldalhelyzetről beszélünk. Abból a szempontból, hogy a tornász melyik oldala van legközelebb a tornaszerhez, ismerünk:

• bal,

• jobb,

• mellső és

• hátsó oldalhelyzetet (3–4. ábra).

5.5. ábra - 4. ábra

A felsorolt helyzeteken kívül korláton és felemáskorláton indokolt az úgynevezett „külső” és „belső” helyzet megkülönböztetése.

Belső helyzetről akkor beszélünk, amikor a tornász a korlátkarfák között van.

Külső helyzetnél a tornász a korlátkarfákon kívül helyezkedik el.

Például:

1. külső harántállás,

2. belső harántállás (5. ábra).

5.6. ábra - 5. ábra

Ha egyértelműen nem dönthető el a külső és belső helyzet, akkor a tekintet irányát vesszük figyelembe a meghatározásnál. Például: oldalkézállás korláton, tekintet befelé. Ebben az esetben belső oldalhelyzetről beszélünk.

Megjegyzés: az előzőekben említett tengelyek és síkok ismerete a test(részek) pontos elhelyezkedésének behatárolásához szükséges.

Fogásmódok a tornaszereken

A tornaszer és a gyakorlatelemek sajátossága meghatározott fogást tesz szükségessé a szereken. A fogás során a kéz és a tornaszer teljes kontaktusára van szükség. Támaszban és függésben is a kézre nehezedő nyomásnak lehetőleg a tenyéren kell koncentrálódnia. Az alátámasztási felület és a felfüggesztés is a lehető legszélesebb, általában vállszélességű legyen, mivel biomechanikailag általában ez a helyes megoldás. A fogásmódokat három szempont szerint csoportosítjuk:

• a kezek egymástól való távolsága;

• a tenyér helyzete és

• az ujjak helyzete szerint.

Fogásmódok a kezek egymástól való távolsága szerint:

• tárt fogás – kéztávolság nagyobb a vállszélességnél;

• rendes fogás – kéztávolság vállszélességnyi;

• szűk fogás – kéztávolság kisebb a vállszélességnél, általában tenyérnyi;

• zárt fogás – kezek egymás mellett helyezkednek el;

• keresztezett – egyik kar a másik felett fogás keresztben, kéztávolság általában tenyérnyi (6. ábra).

5.7. ábra - 6. ábra

Fogásmódok a tenyér helyzete szerint:

• felső fogás – a tenyér függésben előre, míg támaszban hátrafelé mutat, a hüvelykujjak vannak egymás felé;

• alsó fogás – a tenyér támaszban előre, függésben hátrafelé mutat, a kisujjak vannak egymás felé;

• orsófogás – a két tenyér támaszban és függésben is befelé, egymás felé mutat;

• singfogás – (fordított fogás) – a két tenyér támaszban és függésben is kifelé mutat (7. ábra).

  5.8. ábra - 7. ábra

  
  
  

• vegyes fogás – két, egymástól eltérő fogás a tenyér helyzete szerint, egy időben (pl. jobb kézzel felső, bal kézzel alsó – fogás) – 8. ábra.

  5.9. ábra - 8. ábra

  
  
  

Fogásmódok az ujjak helyzete szerint:

• madárfogás – a hüvelykujj külön, a másik négy ujjal szemben fogja a szert (9. ábra);

  5.10. ábra - 9. ábra

  
  
  

• teljes fogás – a hüvelykujj a többi ujj mellett, azonos oldalon fogja a szert (10. ábra);

  5.11. ábra - 10. ábra

  
  
  

• befogás – úgy fogjuk madárfogással a szert, hogy a csukló hajlított helyzetben van, a kisujjpárna a szer fölé kerül; általában csak gyűrűn előforduló fogásmód (11. ábra).

  5.12. ábra - 11. ábra

  
  
  

Az ujj-, kéz- és kartartásokat a „Gimnasztika” jegyzet, tantárgy tárgyalja, ám itt is érvényesek.

A torna gyakorlatelemeinek szakkifejezései

A torna gyakorlatelemei – a mozgásszerkezetet alapul véve – a következő nagy csoportba oszthatók:

Testhelyzetek

Mozgásos elemek

• mozgásos erőelemek;

• mozgásos lendületi elemek.

Testhelyzetek

A testhelyzet olyan gyűjtőfogalom, amely magába foglalja:

• a kiinduló és befejező helyzeteket;

• a tartásos (statikus) erőelemeket;

• azokat a „munkahelyzeteket” (rövid ideig tartó, átmeneti tartásos helyzeteket), amelyek az adott tornaszerre jellemzőek; ezek a helyzetek viszonylag stabilak, és lehetővé teszik az adott szer nagy energiát követelő mozgásainak biztonságos végrehajtását.

A testhelyzetek esetében a külső és belső erők egyensúlyban vannak.

A testhelyzetek három alaptípusát különböztetjük meg:

• támaszok;

• függések;

• vegyes testhelyzetek.

Támaszok

Támasznak nevezzük azt a testhelyzetet, amikor a tornász szélességi tengelye (vállvonala) az alátámasztási pont fölött helyezkedik el. A támaszok főbb csoportjai:

• gimnasztikában előforduló támaszok;

• tornaszereken végezhető támaszok;

• talajgyakorlati testhelyzetek.

5.3.1.1.1. Gimnasztikában előforduló támaszok

Főbb csoportjai:

• állások;

• térdelések;

• ülések;

• fekvések;

• kéz- és lábtámaszok;

• egyéb támaszok.

Ezeket a támasztípusokat a „Gimnasztika” jegyzet, tantárgy tárgyalja részletesen, ám itt is érvényesek.

5.3.1.1.2. Tornaszereken végezhető támaszok

A szeren végezhető támaszok felosztása:

• támasz;

• hátsó támasz;

• támasz – bal (jobb) láb elöl;

• hajlított támasz;

• felkartámasz;

• lebegőtámasz;

• hátsó lebegőtámasz;

• lebegő felkartámasz;

• támasz ülőtartás;

• magas támasz ülőtartás;

• magas támasz ülőtartás, láb vízszintes (Manna);

• támaszmérleg;

• talptámasz;

• felkarállás;

• kézállások:

  • harántkézállás;

  • oldalkézállás;

  • kézállás egy karon;

  • keresztkézállás;

• ülések tornaszereken:

  • oldalülés;

  • oldalülés bal (jobb) combon;

  • harántülés;

  • harántülés bal (jobb) combon;

  • terpeszülés;

  • lebegőülés.

Nézzük az előbbieket részletesebben!

Támasznak a mellső támaszt nevezzük, vagyis azt a helyzetet, amikor a tornász nyújtott karral és mellkasi részével van a szer fölött. Törzs és láb a váll szintje alatt van (12/a ábra).

Hátsó támasz esetében a tornász háti része van a tornaszer felé (12/b ábra).

Támasz, bal (jobb) láb elöl: lovon, nyújtón, korláton, felemáskorláton és gerendán végezheti a tornász (13. ábra). Megkülönböztetése az elöl lévő láb szerint történik.

5.13. ábra - 12/a., 12/b. és 13. ábra

Hajlított támasz meghatározása ugyanaz mint a támaszé, de ezt hajlított karral végzi a tornász (14. ábra).

Felkartámasznál az alátámasztási pont a két felkar belső része. Korláton fordul elő. Régebben felkarfüggésnek hívták (15. ábra)

5.14. ábra - 14. és 15. ábra

Lebegőtámasz esetében a láb és törzs hátul a váll szintjéig vagy magasabbra lendül nyújtva. Ez egy futólagos helyzet (16. ábra).

Hátsó lebegőtámasz: a láb előrelendül, legalább a váll szintjéig, így a tornász háti része van a tornaszer felé. A test csípőben enyhén hajlított. Ez egy futólagos helyzet (17. ábra).

5.15. ábra - 16. és 17. ábra

Lebegő felkartámasz: korláton előforduló elem. A tornász felkarján támaszkodik, csípőben hajlított teste a korlát fölött van, háta van a szer felé (18. ábra).

Támasz ülőtartást végez a tornász, ha támasz helyzetben lábát nyújtva előreemeli vízszintesig vagy vízszintes fölé (19. ábra).

5.16. ábra - 18. és 19. ábra

Magas támasz ülőtartás hasonló a támasz ülőtartáshoz, de a tornász lábát egészen függőlegesig emeli (20/a. ábra).

Magas támasz ülőtartás, láb vízszintes (Manna): hasonló a magas támasz ülőtartáshoz, csak a tornász a lábát úgy emeli a függőleges mögé, hogy az vízszintes helyzetbe kerül (20/b. ábra).

5.17. ábra - 20/a. és 20/b. ábra

Támaszmérleg esetében nyújtott karral támaszkodik a tornász, teste a váll szintjében, vízszintesen helyezkedik el. Az egyensúly biztosítása érdekében a váll az alátámasztási pont elé kerül (21. ábra).

Talptámasznál a tornász kezével és talpával támaszkodik a tornaszeren. A láb a kéztámasz között helyezkedik el. Terpesztett lábbal is végezhető, ekkor a talp a fogáson kívül támaszkodik, a neve terpesztalptámasz (22. ábra).

5.18. ábra - 21. és 22. ábra

Felkarállás során a tornász felkarjának külső részén támaszkodik, miközben két könyöke kifelé mutat, és kezével fogja a karfát. A tornász teste fejjel lefelé nyújtott helyzetben van, a feje enyhén emelt (23. ábra).

Kézállások: a kézállást nyújtott karral végzi a tornász, teste nyújtott, válla, csípője és lábfeje pontosan az alátámasztási pont fölött van, a feje enyhén emelt.

Harántkézállásnál a tornász szélességi tengelye merőleges a tornaszer főtengelyére (24. ábra). Ha a harántkézállás az adott tornaszerre jellemző, akkor egyszerűen csak kézállásnak hívjuk (korlát, gerenda). Ha korláton a tornász az egyik karfán végzi a harántkézállást, akkor azt jelölni kell, tehát nem kézállás, hanem harántkézállás kifejezést használunk.

Oldalkézállás esetében a tornász szélességi tengelye és a tornaszer főtengelye egymással párhuzamos (25. ábra). Nyújtón, felemáskorláton és gyűrűn egyszerűen kézállásnak hívjuk, mert ezen szerekre az oldalkézállás a jellemző.

Az oldalkézállást és a harántkézállást is végezheti a tornász egy karon is. Ebben az esetben a meghatározásnál jelölni kell a támaszkodó kart. Például: kézállás a jobb karon.

5.19. ábra - 23., 24. és 25. ábra

Keresztkézállást gyűrűn és talajon végezhet a tornász. Kézállás helyzetéből a tornász lassan ereszkedik függőlegesen lefelé, miközben nyújtott karral oldalra kifelé tolja a gyűrűt egészen addig, amíg válla valamivel a gyűrű szintje fölé ér. Ezt a helyzetet rögzíti. A tornász teste nyújtott, a heveder között van. A fej enyhén emelt. Régebben keresztlefüggésnek hívták (26. ábra). Talajon végrehajtott változatát lásd a Talajgyakorlati testhelyzetek között (37. ábra), amit régebben japán kézállásnak hívtak.

5.20. ábra - 26. ábra

Ülések tornaszereken:

Üléseknél a tornász úgy helyezkedik el a szeren, hogy a láb háti oldalán támaszkodik. Főleg gerendán, nyújtón, korláton és felemáskorláton fordulnak elő az ülések, leggyakrabban a kezdő tornászok gyakorlataiban.

Fajtái:

• oldalülés;

• oldalülés bal (jobb) combon;

• harántülés;

• harántülés bal (jobb) combon;

• terpeszülés;

• lebegőülés.

Oldalülést akkor végez a tornász, ha az oldalhelyzetnek megfelelően, mindkét combján hajtja végre az ülést.

Oldalülés bal (jobb) combon: a tornász bal (jobb) combján hajtja végre az oldalülést, másik lába különböző helyzetben lehet (27. ábra). Korláton és felemáskorláton meg kell továbbá azt is határozni, hogy külső vagy belső oldalülésről van szó.

Harántülésnél a tornász a haránthelyzetnek megfelelően, mindkét combján ül (28. ábra).

5.21. ábra - 27. és 28. ábra

Harántülés bal (jobb) combon: a tornász bal (jobb) combján haránthelyzetben hajtja végre az ülést, a másik láb rendszerint nyújtott (29. ábra). Korláton és felemáskorláton figyelembe kell venni azt is, hogy külső vagy belső harántülést hajt végre a tornász.

Terpeszülésről akkor beszélünk, ha a tornász terpesztett, nyújtott lábbal ül a combján. Megkülönböztetünk harántterpeszülést (30. ábra) és oldalterpeszülést.

5.22. ábra - 29. és 30. ábra

Lebegőülés: a sporttornában két helyzetet jelölünk vele.

• Jelentheti azt a testhelyzetet, amikor a tornász csak kézen támaszkodik, a test pedig ülőtartás helyzetében van, pl. lógyakorlatoknál (31. ábra).

• Jelenti továbbá azt a helyzetet, amikor a tornász csak az ülőfelületen támaszkodva, lábát hajlítva vagy nyújtva felemeli a talajról vagy tornaszerről (közben kezével sem támaszkodik) – 32. ábra.

  5.23. ábra - 31. és 32. ábra

  
  
  

5.3.1.1.3. Talajgyakorlati testhelyzetek

A talajgyakorlatok végrehajtása közben a tornász gyakran végez olyan testhelyzetet, amely kiváló erejéről, ízületi mozgékonyságáról vagy egyensúlyérzékéről tesz tanúbizonyságot.

A talajgyakorlati testhelyzetekhez a következőket soroljuk:

• tarkóállás;

• fejállás;

• kézállások:

  • kézállás,

  • kézállás egy karon,

  • keresztkézállás;

• támaszmérleg;

• mérlegállások:

  • hátsó mérlegállás,

  • oldalsó mérlegállás,

  • mellső mérlegállás,

  • 45°-os mérlegállás,

  • 90°-os mérlegállás,

  • 135°-os mérlegállás,

  • spárgamérleg;

• spárgák:

  • oldalspárga;

  • harántspárga;

• híd.

Tarkóállásnál a tornász testének alátámasztási pontja a hát felső része, a tarkó és a felkar. A kéz a lapocka alatt támasztja a törzset, a törzs és láb egy vonalban van, függőleges (33. ábra).

Fejállást végez a tornász, ha a fejtető elülső részén és kezein támaszkodik. A fej és a két tenyér vállszélességű, egyenlő oldalú háromszöget alkot. A törzs függőlegesen nyújtott (34. ábra).

5.24. ábra - 33., 34. és 35. ábra

Kézállások: talajon háromféle kézállást végezhet a tornász.

Kézállásnál (vállszéles) a két kéz vállszélességben van, az ujjak előre mutat-nak. A váll, a csípő és a lábfej az alátámasztási pont fölött van, tehát a tornász teste nyújtott, feje enyhén emelt (35. ábra).

Kézállás egy karon (egykarú kézállás): ebben az esetben a tornász a kézállást csak egyik karján támaszkodva hajtja végre, másik karját oldalra emeli vagy az oldalához zárja (36. ábra).

Keresztkézállás (japán kézállás): széles támasszal végrehajtott kézállás. Nagy

erőt és jó egyensúlyérzéket feltételező talajgyakorlati testhelyzet (37. ábra).

Támaszmérlegnél a tornász nyújtott karral támaszkodik, teste nyújtva, a váll szintjében, vízszintesen helyezkedik el. A váll az alátámasztási pont elé kerül – ez biztosítja az egyensúlyt (38. ábra). Nagy erőt igényel.

5.25. ábra - 36., 37. és 38. ábra

Mérlegállások: mérlegállást végez a tornász, ha egyik lábán támaszkodik, másik lábát pedig a törzs meghosszabbításába (ami függőleges nem lehet) emeli.

5.26. ábra - 39., 40. és 41. ábra

Attól függően, hogy a test melyik oldala van a talaj felé, megkülönböztetünk:

• hátsó mérlegállást (39. ábra);

• bal (jobb) oldalsó mérlegállást (40. ábra);

• mellső mérlegállást (mivel ez fordul elő leggyakrabban, egyszerűen csak mérlegállás a neve). A mérlegállások a lábemelés és törzsdöntés mértéke szerint a következők:

  • 45°-os mérlegállás (41. ábra);

  • 90°-os mérlegállás (42. ábra);

  • 135°-os mérlegállás (43. ábra);

  • spárgamérleg (44. ábra).

5.27. ábra - 42., 43. és 44. ábra

A mérlegállások meghatározása során mindig figyelembe vesszük, hogy melyik a támaszkodó láb (súlyláb), pl. bal oldalsó mérlegállás. A mérlegállásoknál a kartartást is meg kell jelölni, pl. bal mérlegállás, karhajlítással csípőre.

Spárgák: a spárga olyan ülés, amelyet a tornász csípőízületi mozgáshatárának maximális kihasználásával hajt végre.

Két változatát ismerjük:

• harántspárga, amikor a láb harántterpesz helyzetben van, elnevezése az elöl lévő láb szerint történik (45. ábra),

• oldalspárga (angolspárga) esetében a tornász lába oldalhelyzetben van, egy nagyon széles „terpeszállást” végez (46. ábra).

Híd: olyan ívszerűen hátrahajló helyzet, amikor a tornász kezén és lábán támaszkodik, válla a keze fölött van. A gerincív a mellkasi részben meredekebb, a fej természetes helyzetben van. A testsúly nagyobb része a kézre kerül. A gerincoszlop és a vállízület nagyfokú hajlékonysága szükséges a helyes végrehajtáshoz (47. ábra).

5.28. ábra - 45. és 46. ábra

5.29. ábra - 47. ábra

Függések

Függésnek nevezzük azt a testhelyzetet, amikor a tornász szélességi tengelye (vállvonala) a felfüggesztési pont alatt, vagy azzal egy vonalban helyezkedik el. A tornaszereken leggyakrabban a kéz fogásával végrehajtott függések fordulnak elő, ezért a szaknyelvben a „függés” kifejezést általában ezekre alkalmazzuk. Amennyiben a függés más testrészen történik, azt külön jelölni kell.

A függések fajtái:

• függés;

• lefüggés;

• hátsó függés;

• lebegőfüggés;

• hátsó lebegőfüggés;

• függőmérlegek:

  • mellső függőmérleg;

  • hátsó függőmérleg;

  • „fecske”;

• keresztfüggések:

  • keresztfüggés;

  • haránt keresztfüggés;

  • keresztfüggés ülőtartással;

• „fészek”.

A függés végzése során a tornász karja nyújtott, és az adott szerre legjellemzőbb testhelyzetet jeleni. Például gyűrűn a függés mindig mellső oldalfüggést jelent nyújtott testhelyzetben (48. ábra). A szerre jellemző függéstől eltérő függő helyzeteket a szakleírásban külön jelölni kell, pl. gyűrűn hajlított függés.

Lefüggésnél a tornász fejjel lefelé végzi a függést (49. ábra). Ha a lefüggést csípőben és térdben hajlított testtel végzi a tornász, zsugorlefüggésről beszélünk.

Hátsó függés közben a tornász háti oldala van a szer felé (50. ábra).

Lebegőfüggést hajlított csípővel és nyújtott térddel végzi a tornász (51. ábra). A leggyakrabban billenés előtt fordul elő (52. ábra).

Hátsó lebegőfüggés főleg a nyújtón és felemáskorláton végezhető elem. Ebben az esetben a térd a nyújtóvas vagy felemáskorlát karfa alatt, a két kar között helyezkedik el (53. ábra).

Függőmérlegek: azt a testhelyzetet, amikor a tornász teste függésben nyújtva és vízszintesen helyezkedik el, függőmérlegnek nevezzük.

5.30. ábra - 48., 49., 50., 51., 52. és 53. ábra

Hátsó függőmérleg közben a tornász háti oldala van a szer felé, miközben a test vízszintes (54. ábra).

A hátsó függőmérleg speciális változata a „fecske”, amikor a váll és a test is a gyűrűkarikák között van, vízszintes helyzetben. Ez a legmagasabban végrehajtható hátsó függőmérleg (55/a ábra).

Mellső függőmérlegnél a tornász hasi oldala van a szer felé, miközben a test vízszintes (55/b. ábra).

5.31. ábra - 54., 55/a. és 55/b. ábra

Keresztfüggések: abban az esetben, ha a tornász gyűrűn oldalsó középtartás helyzetében lévő karral hajtja végre a függést, keresztfüggésről beszélünk.

Fajtái:

• keresztfüggés (56. ábra);

• harántkeresztfüggés = keresztfüggés 90°-os fordulattal (57. ábra);

• keresztfüggés ülőtartással (58. ábra).

5.32. ábra - 56. és 57. ábra

5.33. ábra - 58. és 59. ábra

„Fészek”: így hívják egyszerűen a gyűrűn végzett kéz- és lábfüggést, amikor a kéz és a láb is a gyűrűkarikába van beakasztva (59. ábra).

Vegyes helyzetek

Vegyes testhelyzet végzése közben a tornász egy időben támasz- és függőhelyzetben van.

Fajtái:

• fekvőfüggések:

  • mellső fekvőfüggés;

  • hátsó fekvőfüggés;

• függőállás;

• függőtámasz.

Fekvőfüggések: a tornász kezével függ, combján támaszkodik, és teste megközelítőleg vízszintes, fekvő helyzetben van. Felemáskorlátra jellemző testhelyzet. A tornásznak a szerhez való viszonyát ebben az esetben a függés (fogás) helyének, a magas karfának a szempontjából határozzuk meg.

• Mellső fekvőfüggés – a tornász hasi oldala van felfelé (60. ábra).

• Hátsó fekvőfüggés – a tornász háti oldala van felfelé (61. ábra).

5.34. ábra - 60. és 61. ábra

Függőállás során a tornász kezén függ, a lábán áll (62. ábra). A tornásznak a szerhez való viszonya alapján megkülönböztetünk mellső, hátsó és oldalsó (bal, jobb) függőállást.

Függőtámasznál a tornász egyik kezén támaszkodik, másik kezével függ. Felemáskorláton fordul elő, elég ritkán (63. ábra).

5.35. ábra - 62. és 63. ábra

Mozgásos (dinamikus) elemek szakkifejezései

A mozgásos elemek a test vagy testrészek hely-, illetve helyzetváltoztatását jelentik. A mozgásos elemek formájának pontos meghatározása a szakkifejezések és a szakleírás szempontjából fontos.

A mozgás tempóját figyelembe véve a mozgásos elemeket célszerű két főcsoportba osztani:

• mozgásos erőelemek (lassú tempó);

• mozgásos lendületi elemek (közepes vagy gyors tempó).

Mozgásos erőelemek

Mozgásos erőelemeknek nevezzük a lassú tempójú, nagy és állandó erőkifejtést igénylő mozgásos elemeket, amikor is a külső és belső erők közül valamelyik túlsúlyban van, ellentétben a tartásos erőelemekkel (bizonyos testhelyzetekkel), ahol az említett erők egyensúlyban vannak. Megkülönböztetünk emelkedő és ereszkedő mozgásos erőelemeket.

Fajtái:

• emelések:

  • emelés;

  • húzódás;

  • tolódás;

  • húzódás-tolódás;

• leengedés;

• ereszkedés;

5.3.2.1.1. Emelések

Emelésnek nevezzük a test vagy testrészek olyan lassú tempójú helyzetváltoztatását, amikor azok alacsonyabb kiinduló helyzetből magasabb befejező helyzetbe kerülnek.

Például:

• Alapállás: bal karemelés oldalsó középtartásba.

• Talajon terpeszállásból emelés fejállásba (64. ábra).

• Gyűrűn támaszülőtartásból emelés kézállásba nyújtott testtel és hajlított karral (65. ábra).

5.36. ábra - 64. ábra

5.37. ábra - 65. ábra

Húzódás: függésben, karhajlítással történő, felfelé irányuló helyzetváltoztatás. Ide sorolható pl. a kelepfelhúzódás is.

Tolódás: hajlított támaszból történő, lassú tempójú karnyújtás.

Húzódás-tolódás: a tornász függésben húzódást végez, onnan tolódással kerül támaszba. Lényegében a húzódás és tolódás összekapcsolását jelenti (66. ábra).

5.38. ábra - 66. ábra

5.3.2.1.2. Leengedés

A végtagok magasabb helyzetből, lassú tempóban alacsonyabb helyzetbe kerülnek. Például magastartásból bal karleengedés mellső középtartásba.

5.3.2.1.3. Ereszkedés

A tornász testének vagy törzsének magasabb helyzetből alacsonyabb helyzetbe kerülését nevezzük ereszkedésnek, amikor is a tempó lassú, a mozgás tehát állandó erőkifejtés közepette megy végbe (67. ábra).

5.39. ábra - 67. ábra

Mozgásos lendületi elemek

Mozgásos lendületi elemeknek nevezzük a közepes vagy gyors tempóban végrehajtott mozgásos elemeket. Olyan mozgásformák, amelynek végrehajtása dinamikus, nagy kiterjedésű, folyamatos, megszakítás nélküli és olyan benyomást keltő, mintha semmiféle fizikai erő nem lenne szükséges bemutatásukhoz.

Főbb csoportjai:

• lendítések;

• lendületek;

• lengés;

• fellendülések;

• lelendülések;

• dőlések;

• körzések;

• fordulatok;

• átfordulások;

• forgások;

• ugrások.

5.3.2.2.1. Lendítések

Lendítésnek nevezzük a nyújtott végtagok vagy a törzs gyors tempójú elmozdítását.

A karlendítésekkel a gimnasztika foglalkozik, itt elsősorban a láblendítésekkel foglalkozunk.

Fajtái:

• fellendítés;

• átlendítések;

• be- és kilendítések;

• olló, ellenolló.

Fellendítésnek nevezzük azt a mozgást, amikor a tornász lábát valamely tornaszerre helyezi gyors tempóban.

Átlendítések: ha a tornász támaszban vagy függésben lábát gyors tempóban a tornaszer túlsó oldalára helyezi a tornaszer fölött és a fogást megtartja, átlendítésről beszélünk.

Fajtái:

• átlendítés;

• átterpesztés;

• átguggolás.

Átlendítés: a tornász lábát a fogás megtartásával a tornaszer túlsó oldalára lendíti (68. ábra).

Átterpesztést végez a tornász, ha lábát terpesz helyzetben lendíti a tornaszer túloldalára úgy, hogy kézzel nem engedi el közben a szert (69. ábra).

5.40. ábra - 68. és 69. ábra

Átguggolás alkalmával a tornász lábát hajlított térddel lendíti át a tornaszer fölött, a két keze között (70. ábra).

5.41. ábra - 70. ábra

Be- és kilendítések: ha a tornász támaszban úgy lendíti lábát a szer túloldalára, hogy közben rövid időre a fogást elengedi, be-, illetve kilendítésről beszélünk, attól függően, hogy a láb előre (belendítés) vagy hátra (kilendítés) mozog.

Az egy lábbal végzett be- és kilendítéseknek két formáját ismerjük:

• egyenoldalú be- és kilendítés;

• ellenoldalú be- és kilendítés.

Egyenoldalú be- és kilendítést akkor végez a tornász, ha lába az azonos oldalú kéz alatt lendül át a szer túloldalára. Például lovon támaszból jobb lábbelendítés a jobb kéz alatt (71/a–b. ábra).

5.42. ábra - 71/a. ábra

5.43. ábra - 71/b. ábra

Ellenoldalú be- és kilendítés során a tornász lába az ellenkező oldalon levő kéz alatt lendül át a tornaszer másik oldalára. Például lovon hátsó támaszból jobb lábkilendítés a bal kéz alatt (72. ábra).

5.44. ábra - 72. ábra

A páros lábbal végzett be- és kilendítéseknek három formáját különböztetjük meg:

• be- és kilendítések;

• beterpesztés;

• kiterpesztés.

Be- és kilendítéseket páros lábbal akkor végez a tornász, ha mindkét lába az egyik kéz alatt lendül át a szer túlsó oldalára. Például lovon támaszból páros lábbelendítés a jobb kéz alatt.

Beterpesztést végez a tornász, ha lábait terpesz helyzetben lendíti át a tornaszer fölött előre a fogás rövid ideig tartó elengedésével (73. ábra).

5.45. ábra - 73. ábra

Kiterpesztésnél a tornász terpesz helyzetben lendíti lábát a tornaszer másik oldalára – hátra, miközben a fogást rövid ideig elengedi (74. ábra).

5.46. ábra - 74. ábra

Olló, ellenolló: az olló és az ellenolló során a tornász mindkét lábát egy időben lendíti át a tornaszer fölött, miközben lábcserét végez. Olló esetében a tornásznak az olló irányával megegyező lába lendül hátulról előre (75. ábra). Hasi oldal felé végzi a tornász. Ellenollónál az ellenolló irányába eső láb lendül elölről hátra (háti oldal felé végzi a tornász) (76. ábra).

5.47. ábra - 75. ábra

5.48. ábra - 76. ábra

5.3.2.2.2. Lendületek

Az egész testtel végzett lendítést lendületnek nevezzük.

Fajtái:

• alaplendület;

• ostorlendület;

• lendületvétel;

• saslendület;

• átlendülések;

• vetődés;

• kanyarlat;

• tompor.

Alaplendületet végez a tornász, ha azt a szerre jellemző, kétirányú, ingamozgásszerű lendületet hajtja végre, amelyre az adott versenyszám (tornaszer) mozgásrendszere épül. Végrehajtható felemáskorláton, lógyakorlatban, gyűrűn, korláton és nyújtón (77. ábra).

5.49. ábra - 77. ábra

Ostorlendületet végez a tornász, ha függésben lábát előre, ugyanakkor csípőjét hátralendíti, majd a láb hátralendítésekor csípőjét előretolja. Felemáskorláton, gyűrűn és nyújtón fordul elő (78. ábra).

5.50. ábra - 78. ábra

Lendületvételt a tornász a függő szereken végzett gyakorlatok kezdésekor végez, és a szükséges lendület megszerzését szolgálja.

Két típusát különböztetjük meg:

• lendületvétel ostorlendülettel;

• lendületvétel karhajlítással (79. ábra).

5.51. ábra - 79. ábra

Saslendület (80. ábra): korláton és gyűrűn végezhető elem. Támaszból, hajlított támaszon keresztül lendül előre a tornász nyújtott karú támaszba. Ez a saslendület előre. Ugyanez ellenkező irányba is elvégezhető, amit úgy nevezünk, hogy saslendület hátra.

5.52. ábra - 80. ábra

Átlendülések: átlendülésekről akkor beszélünk, ha a tornász egész testével a tornaszer túlsó oldalára lendül a szer fölött. Attól függően, hogy a tornász testének melyik oldalával halad át a szer fölött, megkülönböztetünk kanyarlatot, vetődést és tomport.

Kanyarlatot végez a tornász, ha hasi oldala megy át a szer fölött (81. ábra).

5.53. ábra - 81. ábra

Vetődésnél a tornász háti oldala halad át a tornaszer fölött (82. ábra).

5.54. ábra - 82. ábra

Tompor esetében a tornász bal vagy jobb oldalával lendül át a tornaszer fölött (83. ábra).

5.55. ábra - 83. ábra

5.3.2.2.3. Lengés

Az olyan lendületet nevezzük lengésnek, amikor a tornász testével együtt a tornaszer is lendül. Két ilyen tornaszert ismerünk: a lengőgyűrűt és a lengőnyújtót (trapéz). A mai sporttornában egyik tornaszer sem használatos.

Itt kell megjegyezni, hogy a „lólengés” elnevezés szaknyelvi szempontból nem pontos. Egy megkövesedett kifejezésről van szó, ami a köztudatban erősen él, ezért változtatni nem célszerű rajta.

A testnevelő tanároknak és tornaedzőknek azonban tudniuk kell, hogy a lólengés gyakorlatai közben nem „lengéseket” végez a tornász, hanem lendítéseket, lendületeket és körzéseket.

5.3.2.2.4. Fellendülések

Fellendülésnek nevezzük azokat a gyors tempójú elemeket, amikor a tornász alacsonyabb kiinduló helyzetből (általában függésből) magasabb befejező helyzetbe (támaszba) kerül.

Fajtái:

• térdfellendülés;

• malomfellendülés;

• támaszba lendülések:

  • lendület előre támaszba;

  • lendület hátra támaszba;

  • forduló támaszba lendülés.

• billenések:

  • futóbillenés;

  • rövidbillenés;

  • hosszúbillenés;

  • felkarbillenés;

  • bukóbillenés;

  • finnbillenés;

  • fordulóbillenés;

  • tarkóbillenés;

  • fejbillenés;

• kelepfellendülések:

  • kelepfellendülés:

    ~ előre;

    ~ hátra;

    ~ óriás kelepfellendülés;

  • hátsó kelepfellendülés:

    ~ előre;

    ~ hátra.

Térdfellendülés: a tornász térde beakasztásával lendül fel oldalülés bal (jobb) combon helyzetbe (84. ábra).

5.56. ábra - 84. ábra

Malomfellendülésnek nevezzük a nyújtott térddel végzett térdfellendülést, de technikailag inkább a billenésekhez hasonlítható (85. ábra).

5.57. ábra - 85. ábra

Támaszba lendülések: függésből vagy felkartámaszból előre vagy hátra lendülettel kerül a tornász támaszba.

Fajtái:

• lendület előre támaszba (86. ábra);

• lendület hátra támaszba (87. ábra);

• forduló támaszba lendülés.

5.58. ábra - 86. ábra

5.59. ábra - 87. ábra

Billenések: a tornász a billenéseknél lebegőfüggés, lebegő felkartámasz, tarkóállás vagy fejállás helyzetéből, előre felfelé történő láblendítéssel, csípőnyújtással kerül támaszba vagy szögállásba, intenzív karmunka segítségével.

Futóbillenést alacsony szeren végez a tornász. Fogja a szert függőállás helyzetében, és előrefutásból hajtja végre a billenést (88. ábra).

5.60. ábra - 88. ábra

Rövidbillenést egyrészt korláton végezhet a tornász, amikoris állásból, fogással a karfán, felugrással kerül lebegőfüggés helyzetébe és innen végzi a billenést (89. ábra), másrészt felemáskorláton, amikor mellső fekvőfüggésből végez billenést a felső karfára.

5.61. ábra - 89. ábra

Hosszúbillenésnél a tornász függésbe ugrik, csípőben hajlított testtel, és az előrelendülés után (lebegőfüggésen keresztül) hajtja végre a billenést. Függőállásból is végrehajtható, láblendítéssel hátra, majd lábzárás (90. ábra).

5.62. ábra - 90. ábra

Felkarbillenést lebegő felkartámasz helyzetéből hajtja végre a tornász (91. ábra).

5.63. ábra - 91. ábra

Bukóbillenésnél a tornász támaszhelyzetből dőléssel hátra kerül lebegőfüggésbe, és onnan az ingalendület kihasználásával hajtja végre a billenést támaszba (92. ábra).

5.64. ábra - 92. ábra

Finnbillenés (svábbillenés): a tornász támaszból dőlést végez hátra lebegőfüggésbe, és innen végzi a fellendülést előre lebegő felkartámaszba vagy támaszba. Az egyik legnehezebb billenés, korláton hajtható végre (93. ábra).

5.65. ábra - 93. ábra

Fordulóbillenés: nyújtón előforduló elem, az előkészítő szakaszban fordulattal összekötött billenést jelenti (pl. hamburgi billenés).

Tarkóbillenés: talajon végezhető elem. Tarkóállásból csípőhajlítást végez a tornász, támasz a fej mellett, majd csípőnyújtás és karral tolás segítségével kerül állásba (94. ábra).

5.66. ábra - 94. ábra

Fejbillenést végez a tornász, ha fejállás helyzetéből csípőhajlítást, majd csípőnyújtást, és a csípőnyújtással egy időben karjával toló mozgást végez. Ezek után érkezik állásba (95. ábra). Nem szabad összetéveszteni a fejenátfordulással (lásd később)!

5.67. ábra - 95. ábra

Kelepfellendülések: kelepfellendülést végez a tornász, ha függésből vagy hátsó lebegőfüggésből úgy kerül gyors tempóban támaszba, illetve hátsó támaszba, hogy közben a szélességi tengely körül 180 vagy 360°-os mozgást is végez.

Fajtái:

• kelepfellendülés;

• hátsó kelepfellendülés.

Kelepfellendülést akkor hajt végre a tornász, ha függésből nyújtott testtel kerül támaszba, miközben a test szélességi tengelye körül 360°-os mozgást is végez.

Végezhető hátra (96. ábra) és előre (97. ábra). Utóbbit Honma nevű japán tornászról nevezték el.

5.68. ábra - 96. ábra

5.69. ábra - 97. ábra

Itt kell megemlíteni az óriás kelepfellendülést, amelyet a tornász támaszból ellendüléssel vagy óriáskörből indít, és lendülettel előrekerül támaszba (98. ábra).

5.70. ábra - 98. ábra

Hátsó kelepfellendülésnél a tornász úgy kerül támaszba, hogy hátsó lebegőfüggésből indítva az elemet 180°-os mozgást végez a szélességi tengely körül és érkezik hátsó támaszba. Végezhető:

• előre, amit úgy is neveznek, hogy „hocki” (99. ábra);

• hátra.

5.71. ábra - 99. ábra

5.3.2.2.5. Lelendülések

Lelendülésnek nevezzük azt a mozgást, amikor a tornász gyors tempóban támaszból függésbe lendül.

Két formáját különböztetjük meg:

• alálendülés;

• ellendülés.

Alálendülésnél a tornász támaszból, dőléssel hátra, a szer alatt lendül előre függésbe (100. ábra).

5.72. ábra - 100. ábra

Ellendülések esetében a tornász az előre- vagy hátralendület segítésével lendül függésbe.

Végezhető hátra (101. ábra) és előre (102. ábra).

5.73. ábra - 101. ábra

5.74. ábra - 102. ábra

5.3.2.2.6. Dőlések

A sporttornában a dőlést két formában hajthatja végre a tornász.

1. Jelenti a dőlés az állásból, nyújtott testtel végrehajtott esésszerű mozgást. Például alapállásból dőlés előre, hajlított karú fekvőtámaszba (103. ábra). Irányát tekintve végezhető hátra is, térdelésben.

   5.75. ábra - 103. ábra

   
   
   

2. A dőlés jelentheti továbbá a tornásznak azt a mozgását is, amikor támaszból (hátsó támaszból) lebegőfüggés (hátsó lebegőfüggés) helyzetébe hátradől. Például gyűrűn támasz ülőtartásból dőlés hátra lebegőfüggésbe (104. ábra).

   5.76. ábra - 104. ábra

   
   
   

5.3.2.2.7. Körzések

Körzésnek nevezzük a törzsnek vagy a végtagoknak körpályán végzett lendületes mozgását, amikor is a körzés középpontja mindig valamilyen ízület.

A sporttorna szaknyelve szempontjából a lábkörzéseket kell elemeznünk, mivel ezek a leggyakoribb körzések ebben a sportágban. A fej-, törzs- és karkörzéseket a „Gimnasztika” jegyzet, tantárgy tárgyalja, de a tornában is érvényesek.

A körzés irányát mindig a mozgást végző testrész indulási iránya határozza meg.

Talajon és szeren is végezhetők lábkörzések.

5.77. ábra - 105. ábra

Talajon egy és páros lábbal is végrehajtható lábkörzés. Például: kh.: bal guggolótámasz, jobb láb hátul. Jobb lábkörzés jobbra (105. ábra).

Tornaszereken az alábbi lábkörzések végezhetők:

• egyenoldalú lábkörzés;

• ellenoldalú lábkörzés;

• Thomas-körzés;

• páros lábkörzés;

• orsókörzés;

• cseh kör (varázskörzés);

• vándorkörzés.

Egyenoldalú lábkörzésnek nevezzük azt az elemet, amikor a tornász egyik lábával a megegyező oldalon lévő kéz alatt kezdi a lábkörzést. Végezhető támaszban (106. ábra) és hátsó támaszban.

5.78. ábra - 106. ábra

Ellenoldalú lábkörzést végez a tornász, amikor egyik lába az ellenkező oldalon levő kéz alatt kezdi a lábkörzést. Az ellenoldalú lábkörzést alákörzésnek is nevezik. Végrehajtható támaszban (107. ábra) és hátsó támaszban.

5.79. ábra - 107. ábra

Thomas-körzés: egy terpesztett lábbal végzett páros lábkörzés, de úgy is felfogható, hogy egy ellenoldalú belendítés, egy hátsó támaszban végzett alákörzés és egy ellenoldalú kilendítés folyamatos összekötése (108. ábra).

5.80. ábra - 108. ábra

Páros lábkörzésnél a tornász mindkét lába együtt, zárva köröz a kéz alatt (109. ábra).

5.81. ábra - 109. ábra

Végezhető:

• oldalhelyzetben a kápákon;

• oldalhelyzetben, vegyes támaszban;

• oldalhelyzetben egy kápán;

• haránthelyzetben (haránt páros lábkörzés);

• haránthelyzetben egy kápán (kápakör).

Orsókörzés: orsókörzéskor a tornász a páros lábkörzést fordulattal köti össze. Egy páros kör esetében kétszer, az orsókörzés közben – a fordulat végrehajtása érdekében – négyszer támaszkodik le a tornász. 1975-ben Magyar Zoltán mutatta be először a világon, ezért „Magyar-orsó”-nak is nevezzük (110. ábra).

5.82. ábra - 110. ábra

Cseh kör (varázskörzés): azt a kanyarlati mozgást nevezzük varázskörzésnek, amikor a tornász a páros lábkörzést 2 x 90ş-os fordulattal köti össze (111. ábra).

5.83. ábra - 111. ábra

Vándorkörzés: olyan páros lábkörzés, melynek végzése közben a tornász fogással halad, „vándorol” valamilyen irányban (112. ábra). Ide tartozik a „Magyar-vándor” és a „Sivadó-vándor” is.

5.84. ábra - 112. ábra

5.3.2.2.8. Fordulatok

A sporttornában a fordulat a hossztengely körüli elmozdulást jelenti. A legkisebb, amit ismerünk, az 45° (pl. „félbalra át!”), a felső határa elméletileg végtelen (pl. a négyszeres „csavar” 1440°-os fordulatot jelent).

Végezhető:

• szabadon (repülés közben);

• függésből függésbe;

• függésből támaszba;

• támaszból függésbe;

• támaszból támaszba.

A szabadon (repülés közben) végzett fordulatok közben a tornász nem érintkezik a tornaszerrel. A lóugrásra, talajra és a függőszerekre jellemzőek elsősorban. Ide sorolhatjuk a fordulattal („csavarral”) végzett szabadátfordulásokat (113. ábra) és a piruetteket.

5.85. ábra - 113. ábra

Függésből függésbe is végezhető a fordulat úgy, hogy közben a tornász a tornaszerrel végig kapcsolatban van. Pl.: nyújtón függésben lendület előre 180°-os fordulattal függésbe (114. ábra).

5.86. ábra - 114. ábra

Függésből támaszba is végezhető a fordulat. Például nyújtón forduló támaszbalendülés.

Támaszból függésbe is végrehajtható a fordulat. Például nyújtón alálendülés 180°-os fordulattal függésbe (115. ábra).

5.87. ábra - 115. ábra

Támaszból támaszba végzett fordulat pl. korláton a támaszcsere vagy a Diamidov-fordulat (116. ábra).

5.88. ábra - 116. ábra

5.3.2.2.9. Átfordulások

A test szélességi vagy mélységi tengelye körül végzett, legalább 360°-os mozgást átfordulásnak nevezzük. A szélességi tengely körül előre és hátra, a mélységi tengely körül balra és jobbra végezhet átfordulást a tornász.

Fajtái:

• gurulóátfordulások;

• fejenátfordulás;

• kézánátfordulások:

  • kézenátfordulás (fóder);

  • kézenátfordulás hátra (flick-flack);

  • kézenátforudlás hídon át (bógni, cinzga);

  • repülő kézenátfordulás (dán fóder);

  • kézenátfordulás oldalra (cigánykerék);

  • runder (arabugrás).

• szabadátfordulások:

  • előre;zsugor;

  • hátra;csípőben hajlított test;

  • oldalra;nyújtott test;

• vállátfordulás;

• henger.

Gurulóátfordulást végez a tornász, ha tarkóján és hátán gurulással hajtja végre az átfordulást.

Végezhető:

• előre (117. ábra);

• hátra (118. ábra).

5.89. ábra - 117. ábra

5.90. ábra - 118. ábra

A gurulóátfordulásokhoz tartozik a repülő gurulóátfordulás (tigrisbukfenc) is. Ugrás és gurulás között nyújtott testtel, homorítva repül a tornász (119. ábra). Csak előre végezhető.

5.91. ábra - 119. ábra

Fejenátfordulás: ha a tornász az átfordulást a fejére és kezére támaszkodva hajtja végre, fejenátfordulást végez (120. ábra). Nem szabad összetéveszteni a fejbillenéssel (lásd korábban!).

5.92. ábra - 120. ábra

Kézenátfordulásról akkor beszélünk, amikor a tornász rövid ideig a kezére támaszkodva hajtja végre az átfordulást.

Végezhető:

• előre;

• hátra;

• oldalra.

Kézenátfordulás (fóder): ha a kézenátfordulást a tornász előre végzi, akkor egyszerűen kézenátfordulásnak hívjuk. Futólagos kéztámaszon keresztül végzett átfordulás előre (121. ábra).

5.93. ábra - 121. ábra

Kézenátfordulás hátra (flick-flack): Futólagos kéztámaszon keresztül végzett átfordulás hátra (122. ábra). A kézenátfordulás hátra végezhető helyből és runder után, valamint sorozatban is.

5.94. ábra - 122. ábra

Kézenátfordulás hídon át: végezhető előre és hátra. Ha a két kéz vállszélességben, egymás mellett támaszkodik, az elem neve bógni (123. ábra). Ha a tornász úgy végzi a kézenátfordulást hídon át, hogy a két keze időben egymás után, egy vonalban, egymás elé támaszkodik, akkor „cinzgá”-ról beszélünk (124. ábra).

5.95. ábra - 123. ábra

5.96. ábra - 124. ábra

Repülő kézenátfordulás (dán fóder). A páros lábbal történő elrugaszkodással végzett kézenátfordulást hívjuk így (125. ábra). Csak előre végezhető.

5.97. ábra - 125. ábra

Kézenátfordulás balra (jobbra): cigánykerék néven is ismert (126. ábra).

5.98. ábra - 126. ábra

Runder (arabugrás): ha a tornász a cigánykereket 90°-os fordulattal befelé hajtja végre, rundert végez. Előkészítő szerepe van, a lendületszerzést célozza a hátrafelé indított akrobatikus ugrásokhoz (127. ábra).

5.99. ábra - 127. ábra

Szabadátfordulások (szaltók): ha a tornász támasz nélkül, a levegőben végez átfordulást, azt szabadátfordulásnak nevezzük.

Végezhető:

• előre (128. ábra);

• hátra (129. ábra);

• oldalra (130. ábra).

5.100. ábra - 128. ábra

5.101. ábra - 129. ábra

5.102. ábra - 130. ábra

Mindhárom irányba végzett szabadátfordulást végrehajthatja a tornász:

• zsugorban;

• csípőben hajlított testtel (bicskában);

• nyújtott testtel („szuplé”).

A kiinduló és befejező helyzetet alapul véve a szabadátfordulás végezhető:

• támaszból–támaszba (pl. korláton szabadátfordulás előre támaszba);

• függésből–függésbe (pl. nyújtón Jäger, Delcsev);

• támaszból–függésbe (pl. felemáskorláton Radochla vagy Muhina).

A szabadátfordulást 360°-nál nagyobb kiterjedésű formában is bemutathatja a tornász, pl. kettős szaltó hátra (131. ábra). A szabadátfordulásokat összekötheti a tornász fordulattal is.

5.103. ábra - 131. ábra

Vállátfordulás: a tornász lebegőfüggésből lebegőfüggésbe, a vállízületben végzi az átfordulást. Végezhető előre és hátra a gyűrűn (132. és 133. ábra).

5.104. ábra - 132. ábra

5.105. ábra - 133. ábra

Henger: korláton felkartámaszból, a felkarra történő támaszkodással, nyújtott testtel hajtja végre a tornász, továbbá gyűrűn a nyújtott testtel végzett vállátfordulást is hengernek nevezzük (134. ábra). Egy speciális változata korláton a hengernek egy „szabadátfordulás”, amit kézállásból indít a tornász, innen lendületet végez előre, majd egy „szabadátfordulást” hajt végre kézállásba. Ezt úgy is nevezzük, hogy léghenger (135. ábra).

5.106. ábra - 134. ábra

5.107. ábra - 135. ábra

Összegezve megállapítható, hogy a mélységi tengely körül végzett átfordulások közül hármat ismerünk:

• cigánykerék;

• oldalszaltó;

• runder.

A többi átfordulást a tornász a test szélességi tengelye körül hajtja végre. Amennyiben a szélességi tengely körül végzett mozgás nem éri el a 360°-ot, attól kisebb, nem átfordulásról, hanem gurulásról beszélünk. Például fejállásból gurulás előre terpeszállásba (136. ábra).

5.108. ábra - 136. ábra

5.3.2.2.10. Forgások

Amikor a tornász a tornaszer főtengelye körül és a test szélességi tengelye körül egy időben végez 360°-os mozgást, forgásról beszélünk.

Fajtái:

• malomforgás;

• kelepforgások:

  • kelepforgás;

  • hátsó kelepforgás;

  • szabadkelepforgás;

• óriásforgások (óriáskörök):

  • előre;

  • hátra;

  • singfogással előre;

  • hátsó óriáskör előre;

  • hátsó óriáskör hátra;

• talpforgás;

• Stalderforgás.

Malomforgás: oldalülés bal (jobb) combon helyzetből, nyújtott lábbal és testtel végzett forgásokat malomforgásnak nevezzük. Végezhető előre alsófogással (137. ábra) és hátra felsőfogással.

5.109. ábra - 137. ábra

Kelepforgások: támaszból (hátsó támaszból) támaszba (hátsó támaszba) nyújtott vagy hajlított testtel végzett forgások, amikor is a súlypont a forgásponthoz közel mozog. Fajtái:

• kelepforgás;

• hátsó kelepforgás;

• szabadkelepforgás.

A mellső kelepforgást egyszerűen kelepforgásnak hívjuk. Támaszból támaszba végezhető. Irányát tekintve végrehajthatja a tornász:

• előre (138. ábra);

• hátra (139. ábra).

5.110. ábra - 138. ábra

5.111. ábra - 139. ábra

Hátsó kelepforgást hátsó támaszból hátsó támaszba hajtja végre a tornász.

Iránya:

• előre (140. ábra);

• hátra (141. ábra).

5.112. ábra - 140. ábra

5.113. ábra - 141. ábra

Szabadkelepforgást végez a tornász, ha a kelepforgást úgy hajtja végre, hogy közben teste nem ér a tornaszerhez, súlypontja (testtömegközéppontja) pedig ellipszis alakú pályán mozog.

Óriásforgások (óriáskörök): a kézállásból kézállásba, nyújtott testtel végrehajtott forgásokat óriásforgásoknak (óriásköröknek) nevezzük. Nyújtón, gyűrűn, korláton és felemáskorláton fordul elő.

Végezhető:

• óriáskör előre alsófogással (142. ábra);

• óriáskör hátra felsőfogással (143. ábra);

• óriáskör előre singfogással;

• hátsó óriáskör előre;

• hátsó óriáskör hátra.

5.114. ábra - 142. ábra

5.115. ábra - 143. ábra

Talpforgás: talptámaszból vagy terpesztalptámaszból indított, ebben a testhelyzetben végrehajtott forgásokat nevezzük talpforgásnak. Fajtái:

• talpforgás előre;

• talpforgás hátra.

Stalderforgás: kézállásból átterpesztést végez a tornász, és csípőben hajlított testtel, terpesztett lábbal hajtja végre a fogást kézállásba.

Végrehajtható:

• előre (144. ábra, Endo);

• hátra (145. ábra, Stalder).

5.116. ábra - 144. ábra

5.117. ábra - 145. ábra

Nyújtóra és felemáskorlátra jellemző elem.

5.3.2.2.11. Ugrások

Ugrást végez a tornász, ha teste támasz nélküli helyzetben van, a levegőben repül. Általában a nagyobb kiterjedésű mozgásokat nevezzük így.

Az ugrások fajtái:

• felugrások;

• leugrások:

  • guggoló leugrás;

  • terpesz leugrás;

  • kanyarlat;

  • vetődés;

  • tompor;

  • terpeszcsuka-leugrás;

  • csukaleugrás;

  • kézenátfordulások;

  • alugrás;

  • nyílugrás;

  • szabadátfordulások;

• átugrások:

  • lebegőtámasszal végrehajtott ugrások:

    ~ guggolóátugrás;

    ~ terpeszugrások;

    ~ bicskaugrás;

    ~ csukaátugrás (hecht);

    ~ kanyarlat (magas és zsugor);

    ~ tompor;

    ~ vetődés;

    ~ huszárugrás;

    ~ függőleges repülés;

  • átfordulással végrehajtott ugrások:

    ~ kézenátfordulás;

    ~ cigánykerék;

    ~ átfordulások szabadátfordulással;

    ~ átfordulások fordulattal.

Nézzük meg az ugrásokat részletesebben.

Felugrások: a tornaszerekre való felugrások a gyakorlat kezdetét jelentik. Helyből és nekifutásból végezhetők. A szakleírás során meg kell határozni a tornász helyzetét a tornaszerhez viszonyítva; a fogást és annak helyét; a felugrás módját és a felugrás befejező helyzetét.

Nézzünk néhány példát:

Gerenda: mellső oldalállás, fogás a gerendán; ugrás bal láb belendítése a bal kéz alatt oldalülésbe a bal combon.

Gerenda: mellső oldalállás néhány lépés távolságra a gerenda közepétől; nekifutás és ugrás guggolótámaszba.

Felemáskorlát: külső oldalállás, fogás az alacsony karfán; ugrás támaszba.

Nyújtó: ugrás függésbe, alsófogással.

Leugrások: a tornaszerekről történő leugrások a gyakorlat végét, befejezését jelentik. A szakleírásban a leugrással kapcsolatosan meg kell jelölni:

• a leugrás kezdőhelyzetét;

• a leugrás módját;

• a tornász helyzetét a tornaszerhez a talajra érkezéskor.

Különböző tornaszerekről az alábbi leugrásfajtákat különböztetjük meg:

• guggolóleugrás (146. ábra);

• terpeszleugrás (147. ábra);

• kanyarlat (148. ábra);

• vetődés (149. ábra);

• tompor;

• terpeszcsuka;

• csukaleugrás;

• kézenátfordulás:

  • előre (150. ábra);

  • oldalra;

• alugrás (151. ábra);

• nyílugrás (152. ábra);

• szabadátfordulások (153. ábra).

5.118. ábra - 146. ábra

5.119. ábra - 147. ábra

5.120. ábra - 148. ábra

5.121. ábra - 149. ábra

5.122. ábra - 150. ábra

5.123. ábra - 151. ábra

5.124. ábra - 152. ábra

5.125. ábra - 153. ábra

Átugrások: a tornaszeren történő átugrásokat a tornász nekifutással, és egy kivétellel páros lábról elugrással hajtja végre. Egy ugrásnál, huszárugrásnál rugaszkodik el a tornász egy lábról.

A lóugrás és szekrényugrás mozgásanyagát képezik az átugrások.

Az átugrások az alábbi fajtáit különböztetjük meg:

Lebegőtámasszal végrehajtott átugrások:

• guggolóátugrás (154. ábra);

• terpeszátugrás (155. ábra);

• bicskaátugrás (156. ábra);

• csukaátugrás (hecht) (157. ábra);

• kanyarlat (magas- és zsugorkanyarlat) (158. ábra);

• tompor;

• vetődés;

• huszárugrás (159. ábra);

• függőleges repülés (160. ábra).

5.126. ábra - 154. ábra

5.127. ábra - 155. ábra

5.128. ábra - 156. ábra

5.129. ábra - 157. ábra

5.130. ábra - 158. ábra

5.131. ábra - 159. ábra

5.132. ábra - 160. ábra

Átfordulással végrehajtott átugrások:

• kézenátfordulás (161. ábra);

• cigánykerék;

• átfordulások szabadátfordulással (162. ábra);

• átfordulások fordulattal.

5.133. ábra - 161. ábra

5.134. ábra - 162. ábra

A torna gyakorlatelemeinek szakkifejezései (összefoglaló táblázatok)

Testhelyzetek

Támaszok

Gimnasztikában előforduló támaszok	Tornaszereken végezhető támaszok	Talajgyakorlati testhelyzetek
állások; térdelések; ülések; fekvések; kéz- és lábtámaszok; egyéb támaszok.	támasz; hátsó támasz; támasz - bal (jobb) láb dől; hajlított támasz; felkartámasz; lebegő támasz; hátsó lebegőtámasz; lebegő felkartámasz; támasz ülőtartás; magas támasz ülőtartás; magas támasz ülőtartás, láb vizszintes (Manna); támaszmérleg; talptámasz; felkarállás; kézállások: haránt kézállás, oldal kézállás, kézállás egy karon, keresztkézállás; ülések tornaszereken: oldalülés, oldalülés bal (jobb) combon, harántülés, harántülés bal (jobb) combon, terpeszülés, lebegőülés.	tarkóállás; fejállás; kézállások: kézállás, kézállás egy karon, keresztkézállás; támaszmérleg; mérlegállások: hátsó mérlegállás, oldalsó mérlegállás, mellső mérlegállás: ~ 45°-os mérlegállás ~ 90°-os mérlegállás ~15°-os mérlegállás; spárgamérleg; spárgák: oldalspárga, harántspárga; híd.

Függések	Vegyes testhelyzetek
függés; lefüggés; hátsó függés; lebegőfüggés; hátsó lebegőfüggés; függőmérlegek: függőmérleg, hátsó függőmérleg, „fecske”; keresztfüggések: keresztfüggés, haránt keresztfüggés, keresztfüggés ülőtartással; „fészek”.	fekvőfüggések: mellső fekvőfüggés, hátsó fekvőfüggés; függőállás; függőtámasz.

Mozgásos (dinamikus) elemek

Mozgásos erőelemek	Mozgásos lendületi elemek
Emelések: emelés; húzódás; tolódás; húzódás-tolódás. Leengedés.	Lendítések: fellendítés; átlendítések: átlendítés, átterpesztés, átguggolás; be- és kilendítések: egy lábbal végzett be- és kilendítések: ~ egyenoldalú be- és kilendítés ~ ellenoldalú ki- és belendítés, páros lábbal végzett be- és kilendítések: ~ be- és kilendítések ~ beterpesztés ~ kiterpesztés; olló, ellenolló.
	Lendületek: alaplendület; ostorlendület; lendületvétel: lendületvétel ostorlendülettel, lendületvétel karhajlítással; saslendület; átlendülések: kanyarlat, vetődés, tompor.
Ereszkedés.	Lengés.
	Fellendülések: térdfellendülés; malomfellendülés; támaszba lendülések: lendület előre támaszba, lendület hátra támaszba, forduló támaszba lendülés; billenések: futóbillenés, rövidbillenés, hosszúbillenés, felkarbillenés, bukóbillenés, finnbillenés, fordulóbillenés, fejbillenés; kelepfellendülések: kelepfellendülés, hátsó kelepfellendülés.
	Lelendülések: alálendülés; ellendülés.
	Dőlések.
	Körzések: talajon végezhető lábkörzések; tornaszereken végezhető lábkörzések: egyenoldalú lábkörzés, ellenoldalú lábkörzés, Thomas-körzés, páros lábkörzés, orsókörzés, cseh kör (varázskörzés), vándorkörzés.
	Fordulatok: szabadon (repülés közben); függésből függésbe; függésből támaszba; támaszból függésbe; támaszból támaszba.
	Átfordulások: gurulóátfordulások; fejenátfordulások; kézenátfordulások: kézenátfordulás, kézenátfordulás hátra, kézenátfordulás hídon át, repülő kézenátfordulás, kézenátfordulás oldalra, runder; szabadátfordulások; vállátfordulás; henger.
	Forgások: malomforgás; kelepforgások: kelepforgás, hátsó kelepforgás, szabadkelepforgás; óriásforgások (óriáskörök): előre, hátra, singfogással előre, hátsó óriáskör előre, hátsó óriáskör hátra; talpforgás; Stalder forgás.
	Ugrások: felugrások; leugrások; átugrások: lebegőtámasszal végzett átugrások, átfordulással végzett átugrások.

Feltalálók, újítók a tornában

Bevett szokás a tornában, hogy egy-egy elemet feltalálójáról, első bemutatójáról neveznek el. Ezek az elemek a Code of Points-ban, a nemzetközi szabálykönyvben le vannak írva szaknyelven, de zárójelben jegyzik első bemutatóját is.

Ez tulajdonképpen egy sporttörténeti dokumentáció, amivel jegyzik az elem első bemutatójának nevét, nemzetiségét, a bemutatás színhelyét és időpontját is.

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) szabálya szerint akkor nevezhető el tornaelem egy tornászról, ha azt a világon először mutatta be világversenyen.

Az új elemet, amelyet világversenyen be akar mutatni egy tornász, azt legkésőbb egy nappal a verseny előtt írásban be kell nyújtani a Technikai Bizottsághoz, mellékelve az elemről készült videofelvételt. A Technikai Bizottság meghatározza az elem értékét, ugrás esetén a kiinduló pontszámot, és az információt eljuttatják minden nemzeti szövetség képviselőjéhez és a versenybírókhoz.

Gyakran előfordul, hogy egy tornaelem nem arról a tornászról kapja nevét, aki először hajtotta végre sikeresen, mert a szabály a bemutatás hivatalos helyszíneként csak a világversenyeket ismeri el. Jó példa erre a Thomas-kör esete, amely elemet először 1973-ban egy Larson nevű amerikai tornász hajtott végre sikeresen. 1975-ben, egy moszkvai nemzetközi versenyen egy kanadai versenyző, Delaselle is bemutatta, mégis az amerikai Thomasról nevezték el, mivel az 1976-os montreáli olimpián, tehát világversenyen először ő építette be lógyakorlatába. Hasonlóan járt a magyar Molnár Imre, aki 1969-ben gyűrűn, hazai versenyen bemutatott egy Honma-elemet, ám az elem nevét mégis a japán tornászról kapta, mivel 1970-ben, a ljubljanai világbajnokságon először ő mutatta be sikeresen.

A torna sportág történetében sok olyan magyar tornász van, akiről tornaelemet neveztek el, újítók voltak, mivel világversenyen először ők mutattak be bizonyos elemeket. Íme, néhány név a sorból: Magyar Zoltán, Sivádó János, Kovács Péter, Guczoghy György, Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter, Ónódi Henrietta, Nyeste Adrienn, Varga Adrienn.

A torna szimbolikus jelrendszere

A torna sportág az utóbbi időben nagyon látványos fejlődésen ment keresztül, ami szakmai szempontból nehezíti a pontozóbírák, edzők és versenyzők helyzetét is.

A nemzetközi élvonal konkurenciaharcában egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az értékelést végző szakemberek. Egyre fontosabb, hogy a bemutatással egy időben képesek legyünk leírni, lerajzolni, regisztrálni a látott elemeket, ha kell, azt vissza tudjuk keresni, bírjuk reprodukálni. A jelrendszer ismeretében minden szakember képes a látott gyakorlatot a bemutatás sebességében lejegyezni, a későbbi visszaidézhetőség miatt.

A nemzetközi bíróktól a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) megköveteli a pontozott gyakorlatok szimbolikus rajzírással történő jegyzetelését.

A szimbolikus jelírást az 1960-as években keletnémet szakemberek kezdték kidolgozni (Rolf Bauch, Heiner Naumann, Jochen Nonast), továbbfejlesztése azóta is folyamatos.

A szimbolikus jelrendszer ismeretének és alkalmazásának szükségességét a következőkkel indokolhatjuk:

• nagy a bírók felelőssége a gyors tempóban bemutatott, nagyszámú és magas színvonalú tornagyakorlat értékelése során;

• a vitás esetek kapcsán előtérbe kerül a gyakorlatok teljes rögzítésének, kódolásának szükségessége, mivel csak így hozható korrekt döntés a kétes esetekben;

• a szimbolikus jelrendszer ismerete és alkalmazása képes áthidalni a bírók, tornászok, edzők, sportriporterek közötti nyelvi, szaknyelvi problémákat, egyik jó lehetőségét és eszközét adhatják a nemzetközi (kommunikációs) terminológiai problémák megoldásának.

A szimbolikus jelrendszerrel szemben az alábbi fontos elvárások érvényesülése elengedhetetlen:

• a rendszer legyen könnyen érthető, logikus és jól kezelhető;

• a jelek, jelzések a lehető legegyszerűbbek legyenek;

• a jelek legyenek szinte ösztönösen érezhetők, érzékelhetők, vagy ami még jobb, hasonlítsanak az adott elemre, annak lényeges momentumára;

• lehetőleg az összes tornaelem rögzíthető, lerajzolható és visszakereshető legyen a szimbolikus jelrendszerrel;

• a lehető legkevesebb számú jellel és variációval kell dolgozni;

• az egyes elemeket a különböző szereken hasonló, vagy ugyanolyan jellel kell ábrázolni;

• a nehéz, bonyolult elemet elsőként bemutató tornászról elnevezett, nemzetközileg elfogadott elemnév esetében használhatunk betűjelzést is (két betű esetén egy nagy- és egy kisbetű, egy betű esetén egy nagybetű);

• az egyes testhelyzetek és mozgásos elemek legjellemzőbb sajátosságait kell csak szimbolikus jelekkel leírni, az általános jellemzőt, a természetest nem kell jelölni, ami viszont eltér a szokásostól, azt kifejezésre kell juttatni, pl. abban az esetben, ha a test, vagy a karok helyzetét nem szükséges meghatározni, mert nincs másik lehetséges ilyen helyzet, nem kell alkalmazni az adott szimbolikus jelet.

ELSŐ RÉSZ

Általános szimbolikus jelek

Azokat a szimbolikus jeleket ismerhetjük meg itt, amelyek általában legalább kettő, vagy több tornaszerre (versenyszámra) érvényesek, tehát a több szeren végezhető testhelyzetek, valamint a több szeren is végrehajtható mozgásos elemek jelei tartoznak ide.

Testhelyzetek

A jelek nem tartalmaznak utalásokat, kiterjesztéseket, mert feltételezzük, hogy ha az ellentétes (ellenkező) nincs jelölve, akkor az általános az érvényes.

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Nyújtott
Hajlitott, bicska
Zsugor
Terpesztett
Támasz-ülőtartás
Terpesz támasz-ülőtartás
Magas támasz-ülőtartás
Magas támasz-ülőtartás, láb vízszintes (Manna)
Támasz
Kézálláson keresztül
Kézállás (ba)
Állás
Támaszmérleg
Keresztkézállás
„Fecske”
Függés
A szeren

A kar helyzete

Minden esetben azt feltételezzük, hogy az adott elemet nyújtott karral hajtjuk végre. Amennyiben mégsem, hanem hajlított karral végezzük az elemet, azt jelölni kell.

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Hajlított kar
Fogásmódok
Alsó fogás
Felső fogás
Singfogás
Orsófogás
Keresztezett fogás
Vegyesfogás
Mozgásos elemek
Emelés, emelkedés, tolódás
Leengedés, ereszkedés
Gurulás előre
Gurulás hátra
1/2 elem
1/4 elem
Elem ugrással
Beterpesztés
Billenés
Lendület előre támaszba
Lendület hátra támaszba
Kelepfellendülés		F↑
Kelepforgás előre
Kelepforgás
Óriáskör előre
Óriáskör hátra
Óriáskör singfogással
Emelés kézállásba hajlított karral
Emelés kézállásba nyújtott karral
Tsukahara		Ts
Fedorcsenko		Fe
Körzés
Thomas körzés		f
Átfordulások
Kézenátfordulás
Kézenátfordulás hátra (flick-flack)
Gurulóátfordulás előre
Tigrisbukfenc
Gurulóátfordulás hátra
Gurulóátfordulás hátra kézálláson keresztül
Kézenátfordulás oldalra (cigánykerék)
Runder
Oldalszaltó (zsugor, bicska, nyújtott test)
Szaltó előre (zsugor, bicska, nyújtott test)
Szaltó hátra (zsugor, bicska, nyújtott test)
Duplaszaltó előre
Triplaszaltó előre
Duplaszaltó hátra
Triplaszaltó hátra
1 1/2 szaltó előre
1 1/4 szaltó előre
Kézenátfordulás előre hídon át
Kézenátfordulás hátra hídon át

Fordulatok

Kiterjedés		Fordulatok (csavar)	Gimnasztikus fordulatok
90°	1/4
180°	1/2
360°	1
540°	1 1/2
720°	2
900°	2 1/2
1080°	3

MÁSODIK RÉSZ

A szerspecifikus, az adott szeren végezhető szimbolikus jeleket ismertetjük meg ebben a részben.

Talaj és gerenda

Testhelyzetek és speciális elemek

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Mérlegállás
Oldalsó mérlegállás
Oldalspárga
Harántspárga
Híd
Thomas		Th
Kézállásban 360°-os fordulat
Kézállásban 720°-os fordulat

Az elemek összekapcsolását jelölhetjük, pl.: Runder, flick, nyújtott testű szaltó hátra 360°-os fordulattal =

Lógyakorlat

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Általános, egyszerű elemek
Az elem ellenkező irányba
Olló
Ellenolló
Vetődés		K
Harántvándorok
Kápára
Kápáról
Kápáról kápára
Kápán át
Kápákon át
Vándorok
Kápára
Kápáról
Kápán át
Vándorok hátra
Kápára
Kápákon át
Önálló elemek, kombinációk
Orosz kör		R
Orosz kör hátra		Ra
Stöckli B		S
Stöckli A		SA
Hátra stöckli		○S
Mogilnij		Mo
Borkai	SA SA SA	Bo
Dupla svájci
Cseh kör
Orsókörzések
1 orsó a körben
1 orsó két körben
Orsó haránttámaszban
Orsó kápán át

Gyűrű

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Önálló elemek
Guczoghy		Gu
Guczoghy bicskában		Guv
Guczoghy nyújtott testtel		Gu/
Honma		Ho
Yamawaki		Ya
Jonasson
Keresztfüggés
Keresztfüggés – ülőtartás
Nakayama		N
Delcsev		De

Korlát

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Általános jelek, egyszerű elemek
Felkaron
Karfák elején
Karfák végén
Kiterpesztés
Beterpesztés
Billenés
Finnbillenés
Hosszúbillenés
Önálló elemek
Támaszcsere előre		S
Támaszcsere hátra
Léghenger
Healy		H
Diamidov		D
Makuts (Diamidov + 1/2 Healy)		Ma
Moy		M
Moy támaszba		M!
Moy bicskában		Mv
Tipelt		Tp
Tipelt szaltó		Tp
Tumilovics		Tu
Suarez		Su
Urzica		Ur
Urzica támaszba		Ur!
Nolet		No
Belle		B
Gushiken		G
Koroljov		K

Nyújtó

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Szerközeli elemek
Stalder		S
Stalder zárt lábbal		Sv
Endo		E
Endo zárt lábbal		Ev
Endo singfogással		E e
Singkiszúrás
Singkiszúrás szökkenéssel
Singkiszúrás kézállásba
Singkiszúrás hátra
Repülő elemek
Jäger		Ja
Ginger		Gi
Kovács		Ko
Tkacsov		Tk
Gaylor 1		Ga
Gaylor 2		Ga2
Pegan		Pe
Makrelov		Ma
Torera
Voronyin		Vo
Delcsev		De
Deff		Df
Pineda		Pi
Kolman		Kl
Xiao		Xi
Carballo		Ca
Carballo 2		Ca2
Suarez		Su

Felemáskorlát

Elem, elemkapcsolat	Szimbolikus jelek	Betűjelek
Szerspecifikus jelek
Fellendülés
Fellendülés kézállásba
Hosszúbillenés
Hosszúbillenés fogással a felső karfán
Rövidbillenés
Karfaváltás kis repüléssel
Karfaváltás nagy repüléssel
Hecht
Kontralendület

Megjegyzés: a felemáskorlát repülő elemeit lásd a nyújtó gyakorlatoknál!

A-elem: a hat nehézségi kategória közül a legalacsonyabb elemcsoport. 1954-ben vezették be.

„A” zsűri: minden szernél közreműködik egy-egy kiemelkedő képzettségű, jóhírű bíró, feladata a gyakorlatok kiinduló pontszámának meghatározása.

Akrobatikának nevezzük az összes ugrást talajon, amelyet állásból vagy nekifutásból hajtanak végre, továbbá azokat az elemeket, amelyek az akrobatikus ugráshoz kapcsolhatók. Ezek az elemek bizonyos tornaszereken is végrehajthatók.

Alálendülésnél a tornász támaszból, dőléssel hátra, a szer alatt lendül előre függésbe.

Alaplendületet végez a tornász, ha azt a szerre jellemző lendületet hajtja végre, amelyre az adott tornaszer mozgásrendszere épül. Végrehajtható felemáskorláton, lógyakorlatban, gyűrűn, korláton és nyújtón.

Alsófogásnál függésben a tenyér hátra, támaszban előre néz, a kisujjak egymás felé mutatnak.

Átfordulások: A test szélességi vagy mélységi tengelye körül végzett, legalább 360ş-os mozgást átfordulásnak nevezzük. A szélességi tengely körül előre és hátra, a mélységi tengely körül balra és jobbra végezhet átfordulást a tornász.

Átguggolás alkalmával a tornász lábát hajlított térddel lendíti át a tornaszer fölött, a két keze között.

Átlendítés: a tornász lábát a fogás megtartásával a tornaszer túlsó oldalára lendíti.

Átlendítések: ha a tornász támaszban vagy függésben lábát gyors tempóban a tornaszer túlsó oldalára helyezi a tornaszer fölött és a fogást megtartja, átlendítésről beszélünk.

Átlendülések: átlendülésekről akkor beszélünk, ha a tornász egész testével a tornaszer túlsó oldalára lendül a szer fölött. Attól függően, hogy a tornász testének melyik oldalával halad át a szer fölött, megkülönböztetünk kanyarlatot, vetődést és tomport.

Átterpesztést végez a tornász, ha lábát terpesz helyzetben lendíti a tornaszer túloldalára úgy, hogy kézzel nem engedi el közben a szert.

Átugrások: a tornaszeren történő átugrásokat a tornász nekifutással, és egy kivétellel páros lábról elugrással hajtja végre. Egy ugrásnál, huszárugrásnál rugaszkodik el a tornász egy lábról. A lóugrás és szekrényugrás mozgásanyagát képezik az átugrások.

B-elem: A hat nehézségi kategória közül a második elemcsoport. 1954-ben vezették be.

„B” zsűri: minden szeren a gyakorlatok technikai, kiviteli, összeállítási megítéléséért felelős bírók összessége.

Bak: egy megrövidített testű ugróló, amit a lógyakorlatok oktatásánál kiegészítő szerként használnak fel, főleg mozgáselőkészítésre.

Be- és kilendítések: ha a tornász támaszban úgy lendíti lábát a szer túloldalára, hogy közben rövid időre a fogást elengedi, be-, illetve kilendítésről beszélünk, attól függően, hogy a láb előre (belendítés) vagy hátra (kilendítés) mozog.

Belső helyzetről akkor beszélünk, amikor a tornász a korlátkarfák között van.

Bemelegítés: a szervezet ráhangolása a versenyre, edzésre. Feladata előkészíteni a keringési, a mozgató apparátust, valamint a központi és a perifériás idegrendszert a terhelésre edzésen és versenyen. A tornásznak a verseny előtt 60 perc általános, majd a verseny során minden szeren 30 másodperc speciális bemelegítésre van módja a szabályok szerint.

Beterpesztést végez a tornász, ha lábait terpesz helyzetben lendíti át a tornaszer fölött előre a fogás rövid ideig tartó elengedésével.

Billenések: a tornász a billenéseknél lebegőfüggés, lebegő felkartámasz, tarkóállás vagy fejállás helyzetéből, előre felfelé történő láblendítéssel, csípőnyújtással kerül támaszba vagy szögállásba.

Brevet: nemzetközi bírói igazolvány, amelyet minden új olimpiai ciklus előtt komoly, nehéz vizsgán kell megújítani, érvényesíteni.

Bukóbillenésnél a tornász támaszhelyzetből dőléssel hátra kerül lebegőfüggésbe, és onnan az ingalendület kihasználásával hajtja végre a billenést támaszba.

C-elem: A hat nehézségi kategóriában sorrendben a harmadik elemcsoport. 1954-ben vezették be.

Code of Points: a nemzetközi torna szabálykönyv angol elnevezése, amely az érvényes versenyszabályok mellett tartalmazza a különböző versenyszámokban (tornaszereken) végrehajtható elemek nehézségi fokok szerinti besorolását A-tól szuper E elemig, valamint azok szakleírását és sorozatábráit.

Csapat: világbajnokságon, olimpián egy csapat hat tornászból áll. Öt tornász versenyez minden szeren és a csapateredménybe szerenként a négy legjobb tornász eredménye számít. Kontinensbajnokságokon és a hazai bajnokságokon a kontinentális szövetség, illetve a MOTESZ versenykiírásának megfelelően ez a szabály különböző okokból változhat.

Cseh kör (varázskörzés): azt a kanyarlati mozgást nevezzük varázskörzésnek, amikor a tornász a páros lábkörzést 2 x 90ş-os fordulattal köti össze.

D-elem: A hat nehézségi kategória közül a negyedik elemcsoport. A D-elem először 1985-ben jelent meg a szabálykönyvben. Az elem értéke 0,60 pont.

Dőlések: a sporttornában a dőlést két formában hajthatja végre a tornász. Jelenti a dőlés az állásból, nyújtott testtel végrehajtott esésszerű mozgást. Például alapállásból dőlés előre hajlított karú fekvőtámaszba. Irányát tekintve végezhető hátra is, térdelésben. – A dőlés jelentheti továbbá a tornásznak azt a mozgását is, amikor támaszból (hátsó támaszból) lebegőfüggés (hátsó lebegőfüggés) helyzetébe hátra dől. Például gyűrűn támasz ülőtartásból dőlés hátra lebegőfüggésbe.

Duplaszaltó: egy magas értékű akrobatikus elem. Az 1908-as olimpián az olasz Alberto Braglia bemutatta nyújtógyakorlata végén, talajon pedig a bolgár Mincso Todorov az 1956-os melbourne-i olimpián mutatta be először gyakorlatában.

E-elem: A hat nehézségi kategória közül az ötödik. Az E-elem először 1993-ban jelent meg a szabálykönyvben. Az elem önálló értékkel nem bír, viszont 0,20 jutalompontot lehet érte kapni.

Endo: kézállásból átterpesztést végez a tornász, és csípőben hajlított testtel, terpesztett lábbal hajtja végre a forgást előre kézállásba. A hátra végrehajtott változatát Stalderforgásnak hívjuk. Nyújtón és felemáskorláton hajtható végre.

Egyenoldalú be- és kilendítést végez a tornász, ha lába az azonos oldalú kéz alatt lendül át a szer túloldalára. Például lovon támaszból bal lábbelendítés a bal kéz alatt.

Egyenoldalú lábkörzésnek nevezzük azt az elemet, amikor a tornász egyik lábával a megegyező oldalon lévő kéz alatt kezdi a lábkörzést. Végezhető támaszban és hátsó támaszban.

Együttes gyakorlat: a versenykiírásnak megfelelő számú tornász egy időben, egyszerre végrehajtott gyakorlata. Magyarországon a gyermek korosztályban írják ki, amely szabadgyakorlatból áll.

Elemek nehézségi kategóriája: A tornaelemeket nehézségük szerint 6 kategóriába sorolják be (A, B, C, D, E, szuper E). Egy elem nehézségi besorolását általában az határozza meg, hogy egy tornásznak mennyi időt kell az elem megtanulására fordítania, illetve milyen kockázatot vállal az elem bemutatásakor.

Ellenoldalú be- és kilendítés során a tornász lába az ellenkező oldalon levő kéz alatt lendül át a tornaszer másik oldalára. Például lovon hátsó támaszból jobb lábkilendítés a bal kéz alatt.

Ellenoldalú lábkörzést végez a tornász, amikor egyik lába az ellenkező oldalon levő kéz alatt kezdi a lábkörzést. Az ellenoldalú lábkörzést alákörzésnek is nevezik. Végrehajtható támaszban és hátsó támaszban.

Előírt gyakorlat: Az első elírt gyakorlatot 1903-ban, az antwerpeni világbajnokság alkalmából írták ki. Minden olimpiai ciklusban a FIG Technikai Bizottsága egy új előírt gyakorlatot állított össze minden szeren, amelyek jelentősen befolyásolták a torna fejlődését. A tornászok az 1996-os atlantai olimpián versenyeztek utoljára előírt gyakorlattal. A hazai bajnokságokon gyermek, serdülő I., serdülő II., valamint az ifi és felnőtt II. osztály versenyez előírt gyakorlatokkal napjainkban.

Emelésnek nevezzük a test vagy testrészek olyan lassú tempójú helyzetváltoztatását, amikor azok alacsonyabb kiinduló helyzetből magasabb befejező helyzetbe kerülnek.

Ereszkedés: a tornász testének vagy törzsének magasabb helyzetből alacsonyabb helyzetbe kerülését nevezzük ereszkedésnek, amikor is a tempó lassú, a mozgás tehát állandó erőkifejtés közepette megy végbe.

E.U.G: Európai Torna Szövetség. 1982-ben alakult, első elnöke a svájci Pierre Chabloz. Tagszövetségének száma 46. Minden negyedik évben történik a tisztújítás az E.U.G. kongresszus alkalmával.

Fejállást végez a tornász, ha a fejtető elülső részén és kezein támaszkodik. A fej és a két tenyér vállszélességű, egyenlő oldalú háromszöget alkot. A törzs függőlegesen nyújtott.

Fejbillenést végez a tornász, ha fejállás helyzetéből csípőhajlítást, majd csípőnyújtást, és a csípőnyújtással egy időben karjával toló mozgást végez. Ezek után érkezik állásba.

Fejenátfordulás: ha a tornász az átfordulást a fejére és kezére támaszkodva hajtja végre, fejenátfordulást végez. Nem szabad összetéveszteni a fejbillenéssel.

Fekvőfüggések: a tornász kezével függ, combján támaszkodik, és teste megközelítőleg vízszintes, fekvő helyzetben van. Felemáskorlátra jellemző testhelyzet. A tornásznak a szerhez való viszonyát ebben az esetben a függés (fogás) helyének, a magas karfának a szempontjából határozzuk meg. Mellső fekvőfüggés – a tornász hasi oldala van felfelé. Hátsó fekvőfüggés – a tornász háti oldala van felfelé.

Felemáskorlát: a legfiatalabb női tornaszer, az 1920-as években a tornásznők részére a párhuzamos korlátból alakították ki úgy, hogy az egyik karfát magasabbra emelték. Ez a megoldás jobban megfelelt a női testalkatnak. A kezdeti 60 cm-es karfatávolságot 1936-ban, az olimpián 80 cm-re emelték. Ekkor szerepelt először hivatalos női versenyszámként. Az utóbbi 30 évben terjedt el a „nyújtó rendszerű”, speciális rögzítésű, nagy karfatávolságot is lehetővé tevő női tornaszer. A felemáskorlát magassága 230 cm, az alsó karfáé 150 cm, a két karfa közötti távolság jelenlegi legnagyobb értéke 130 cm, de várható további távolítás is a nagyívű elemek végrehajtásához.

Felkarállás során a tornász felkarjának külső részén támaszkodik, miközben két könyöke kifelé mutat, és kezével fogja a karfát. A tornász teste fejjel lefelé nyújtott helyzetben van, a feje enyhén emelt.

Felkarbillenést lebegő felkartámasz helyzetéből hajtja végre a tornász.

Felkartámasznál az alátámasztási pont a két felkar belső része. Korláton fordul elő. Régebben felkarfüggésnek hívták.

Fellendítésnek nevezzük azt a mozgást, amikor a tornász lábát valamely tornaszerre helyezi gyors tempóban.

Fellendülésnek nevezzük azokat a gyors tempójú elemeket, amikor a tornász alacsonyabb kiinduló helyzetből (általában függésből) magasabb befejező helyzetbe (támaszba) kerül.

Felső fogásnál függésben a tenyér előre támaszban hátra mutat, a hüvelykujjak pedig egymás felé néznek.

Felugrások: a tornaszerekre való felugrások a gyakorlat kezdetét jelentik. Helyből és nekifutásból végezhetők. A szakleírás során meg kell határozni a tornász helyzetét a tornaszerhez viszonyítva; a fogást és annak helyét; a felugrás módját és a felugrás befejező helyzetét.

„Fecske”: a hátsó függőmérleg speciális változata, amikor a váll és a test is a gyűrűkarikák között van, vízszintes testhelyzetben. Ez a legmagasabban végrehajtható hátsó függőmérleg.

„Fészek”: így hívják egyszerűen a gyűrűn végzett kéz- és lábfüggést, amikor a kéz és a láb is a gyűrűkarikába van beakasztva.

FIG (Federation Internationale de Gymnastique) – Nemzetközi Torna Szövetség: 1881. július 31-én alakult. Első elnöke a belga N. J. Cuperus volt. A tagszövetségek száma: 124. Minden négy évben, az olimpiák után, a kongresszuson választják újjá vezérkarát, és készítik el az új, 4 évre vonatkozó szabálykönyvet (Code of Points).

FIG – Technikai Bizottság (TB): ez a bizottság dolgozza ki minden olimpiai ciklusban az új versenyszabályokat. Felelős a nemzetközi minősítésű bírák levizsgáztatásáért, valamint a világ- és olimpiai bajnokságok technikai lebonyolításáért.

FIG szakágai: szertorna, ritmikus gimnasztika, sportakrobatika, gumiasztal, aerobic, általános torna.

Finnbillenés (svábbillenés): a tornász támaszból dőlést végez hátra lebegőfüggésbe, és innen végzi a fellendülést előre lebegő felkartámaszba vagy támaszba. Az egyik legnehezebb billenés, korláton hajtható végre.

Fordulatok: a sporttornában a fordulat a hossztengely körüli elmozdulást jelenti. A legkisebb, amit ismerünk, az 45ş (pl. „félbalra át!”), a felső határa elméletileg végtelen (pl. a négyszeres „csavar” 1440°-os fordulatot jelent).

Fordulóbillenés: nyújtón előforduló elem, az előkészítő szakaszban fordulattal összekötött billenést jelenti (pl. hamburgi billenés).

Forgások: amikor a tornász a tornaszer főtengelye körül és a test szélességi tengelye körül egy időben végez 360°-os mozgást, forgásról beszélünk.

Futóbillenést alacsony szeren végez a tornász. Fogja a szert függőállás helyzetében, és előrefutásból hajtja végre a billenést.

Függésnek nevezzük azt a testhelyzetet, amikor a tornász szélességi tengelye (vállvonala) a felfüggesztési pont alatt, vagy azzal egy vonalban helyezkedik el. A tornaszereken leggyakrabban a kéz fogásával végrehajtott függések fordulnak elő, ezért a szaknyelvben a „függés” kifejezést általában ezekre alkalmazzuk. Amennyiben a függés más testrészen történik, azt külön jelölni kell.

Függőállás során a tornász kezén függ, a lábán áll. A tornásznak a szerhez való viszonya alapján megkülönböztetünk mellső, hátsó és oldalsó (bal, jobb) függőállást.

Függőmérlegek: azt a testhelyzetet, amikor a tornász teste függésben nyújtva és vízszintesen helyezkedik el, függőmérlegnek nevezzük.

Függőtámasznál a tornász egyik kezén támaszkodik, másik kezével függ. Felemáskorláton fordul elő, elég ritkán.

Gerenda: az egyetlen olyan női tornaszer, amely nem mutat rokonságot egyik férfiszerrel sem. Magassága 120 cm, hossza 5 m. Felülete és alsó szélessége 10-10 cm, a gerendatest kiszélesedő része 13 cm, a gerendatest magassága 16 cm. Ősét a filantropisták is használták, ami tartóoszlopokra helyezett fatörzset jelentett. Női tornaszerként először a svédek használták az 1930-as években. Serdülő tornászok 100 cm magas gerendán is versenyezhetnek.

Gurulóátfordulást végez a tornász, ha tarkóján és hátán gurulással hajtja végre az átfordulást.

Gyűrű: A gyűrű 255 cm magas tornaszer. Már 1842 óta ismert. Először lengőgyűrűként használták tornaversenyeken. Az első úgynevezett állógyűrűt 1903-ban használták. 1956-ban Richard Reuther egy új gyűrűtípust vezetett be (acéldrót felfüggesztésű és forgatható rögzítéssel), amely jelentősen befolyásolta a szeren bemutatható elemek fejlődését. 1974-ben ismerte el a FIG ezt a típusú gyűrűt.

Hagyományos elnevezések: a tornában megszokott dolog, hogy az elemeket a feltalálójáról nevezik el. Arról, aki azt világversenyen először mutatta be. Emellett szaknyelven is le kell írni az elem pontos nevét. Az elemeknek létezik a „konyhanyelvi”, edzőteremben használt elnevezése, amit írásban nem használunk, esetleg zárójelesen.

Hajlított támasz: a tornász a támasz testhelyzetet hajlított karral hajtja végre.

Haránthelyzet: akkor beszélünk haránthelyzetről, ha a tornász szélességi tengelye és a szer főtengelye merőleges egymásra.

Harántkézállásnál a tornász szélességi tengelye merőleges a tornaszer főtengelyére.

Harántülés bal (jobb) combon: a tornász bal (jobb) combján haránthelyzetben hajtja végre az ülést, a másik láb rendszerint nyújtott. Korláton és felemáskorláton figyelembe kell venni azt is, hogy külső vagy belső harántülést hajt végre a tornász.

Harántülésnél a tornász a haránthelyzetnek megfelelően, mindkét combján ül.

Hátsó függés közben a tornász háti oldala van a szer felé, a test vízszintes.

Hátsó függőmérleg közben a tornász háti oldala van a szer felé.

Hátsó kelepfellendülésnél a tornász úgy kerül támaszba, hogy hátsó lebegőfüggésből indítva az elemet, 180°-os mozgást végez a szélességi tengely körül és érkezik hátsó támaszba. Végezhető: előre (amit úgy is neveznek, hogy „hocki”), illetve hátra.

Hátsó kelepforgást hátsó támaszból hátsó támaszba hajtja végre a tornász. Nyújtott vagy hajlított testtel végezhető előre (alsó fogással) és hátra (felső fogással).

Hátsó lebegőfüggés főleg a nyújtón és felemáskorláton végezhető elem. Ebben az esetben a térd a nyújtóvas vagy felemáskorlát-karfa alatt, a két kar között helyezkedik el.

Hátsó lebegőtámasz: a láb előrelendül, legalább a váll szintjéig, így a tornász háti része van a tornaszer felé. A test csípőben enyhén hajlított. Ez egy futólagos helyzet.

Hátsó támasz esetében a tornász háti része van a tornaszer felé, miközben a váll vonala az alátámasztási pont felett helyezkedik el.

Híd: olyan ívszerűen hátrahajló helyzet, amikor a tornász kezén és lábán támaszkodik, válla a keze fölött van. A gerincív a mellkasi részben meredekebb, a fej természetes helyzetben van. A testsúly nagyobb része a kézre kerül. A gerincoszlop és a vállízület nagyfokú lazasága szükséges a helyes végrehajtáshoz.

Hosszúbillenésnél a tornász függésbe ugrik, csípőben hajlított testtel, és az előrelendülés után (lebegőfüggésen keresztül) hajtja végre a billenést. Függőállásból is végrehajtható, láblendítéssel hátra, majd lábzárás.

Húzódás: függésben, karhajlítással történő, felfelé irányuló helyzetváltoztatás. Ide sorolható pl. a kelepfelhúzódás is.

Húzódás-tolódás: a tornász függésben húzódást végez, onnan tolódással kerül támaszba. Lényegében a húzódás és tolódás összekapcsolását jelenti.

Időmérő bíró: a talajgyakorlat és gerendagyakorlat során az időhatár elérésekor az időmérő bírónak hangjelzéssel kell tájékoztatni a versenyzőt és a pontozóbírókat.

Jutalompont: a tornászok bizonyos nehéz elemek bemutatásáért (D, E, szuper E), valamint bonyolult elemkapcsolatokért (C+D, D+D, D+E, E+E stb.) helyes végrehajtás esetén jutalompontot kapnak.

Kanyarlatot végez a tornász, ha hasi oldala halad át a szer fölött.

Kápásló: A kápásló 160 cm hosszú és 110 cm magas. A kápák 12 cm magasak és 31 cm szélesek. A kápák egymástól való állítható távolsága 40–45 cm. A kápáslónak korábban volt feje, farka, igazi ló alakja volt. Fából készítették és voltizsálásra (fel- és leugrások a lovon) használták.

Kelepfellendülést akkor hajt végre a tornász, ha függésből nyújtott testtel kerül támaszba, miközben a test szélességi tengelye körül 360ş-os mozgást is végez. Közepes vagy gyors tempójú mozgás. Végezhető hátra és előre. Utóbbit Honma nevű japán tornászról nevezték el. Itt kell megemlíteni az óriás kelepfellendülést, amelyet a tornász támaszból ellendüléssel vagy óriáskörből indít, és lendülettel előrekerül támaszba.

Kelepforgások: támaszból (hátsó támaszból) támaszba (hátsó támaszba) nyújtott vagy hajlított testtel végzett forgások, amikor is a súlypont a forgásponthoz közel mozog.

Keresztfogásnál a két alkar egymást keresztezi és a kisujjak egymás felé mutatnak. A fogás lehet alsó vagy felső keresztfogás is.

Keresztfüggés: abban az esetben, ha a tornász gyűrűn oldalsó középtartás helyzetében lévő karral hajtja végre a függést, keresztfüggésről beszélünk. Fajtái: keresztfüggés; harántkeresztfüggés = keresztfüggés 90°-os fordulattal; keresztfüggés ülőtartással. Tipikus férfi tornaelem a gyűrűn, amikoris a tornász testére merőleges karjával együtt egy keresztet formál.

Keresztkézállás (japán kézállás): széles támasszal végrehajtott kézállás. Nagy erőt és jó egyensúlyérzéket feltételező talajgyakorlati testhelyzet.

Kézállás egy karon (egykarú kézállás): esetében a tornász a kézállást csak egyik karján támaszkodva hajtja végre, másik karját oldalra emeli vagy az oldalához zárja.

Kézállások: a kézállást nyújtott karral végzi a tornász, teste nyújtott, válla, csípője és lábfeje pontosan az alátámasztási pont fölött van, a feje enyhén emelt.

Talajon háromféle kézállást végezhet a tornász: kézállás (vállszéles támasszal); egykarú kézállás; keresztkézállás (japán kézállás). Tornaszereken négyfajta kézállás végezhető: harántkézállás, oldalkézállás, kézállás egy karon, keresztkézállás.

Kézenátfordulás (fóder): ha a kézenátfordulást a tornász előre végzi, akkor egyszerűen kézenátfordulásnak hívjuk. Futólagos kéztámaszon keresztül végzett átfordulás.

Kézenátfordulás balra (jobbra): cigánykerék néven is ismert. A mélységi tengely körül, terpeszben végzett kézenátfordulás.

Kézenátfordulás hátra (flick-flack): futólagos támaszon keresztül végzett kézenátfordulás. Az 1800-as évek elején mutatták be először. Végezhető helyből, runder után, valamint sorozatban is.

Kézenátfordulás hídon át: lassú tempóban végezhető kézenátfordulás előre és hátra. Ha a két kéz vállszélességben, egymás mellett támaszkodik, az elem neve bógni. Ha a tornász úgy végzi a kézenátfordulást hídon át, hogy a két keze időben egymás után, egy vonalban, egymás elé támaszkodik, akkor „cinzgá”-ról beszélünk . A vállízület és a gerincoszlop nagyfokú hajlékonyságát feltételezi mindkét változata.

Kiinduló pontszám: a szabadon választott gyakorlat esetén a kiinduló pontszám tartalmazza a gyakorlat anyagerősségét, a technikai végrehajtást és kivitelt, valamint a speciális, szabályban rögzített jutalompontokat, amivel együtt lehet a tornász maximális kiinduló pontszáma 10 pont. Hazai versenyeken az előírt gyakorlatoknál 9,8 pont a kiinduló pontszám, amihez 0,2 pontot kaphat a tornász virtuóz végrehajtás esetén.

Kiterpesztésnél a tornász terpesz helyzetben lendíti lábát a tornaszer másik oldalára, hátra, miközben rövid ideig elengedi a fogást.

Kompenzáció: ha a tornász a bemutatott gyakorlat során a kötelezően megadott számú, nehézségi fokú elemekből valamelyiket nem tudja teljesíteni, akkor azt helyettesítheti egy magasabb értékű tornaelemmel. Amennyiben azt kompenzálni nem tudja, úgy jelentős pontlevonással büntetik.

Korhatár (korosztály): a tornában korhatárhoz kötött a versenyindulási jogosultság. Így megkülönböztetnek gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályt. Az olimpián, világbajnokságon a FIG 16 évben határozta meg az indulási jogosultságot.

Korlát: párhuzamos és azonos magasságú, csepp formájú karfákkal (350 cm hosszú) ellátott szer, amelyet Jahn vezetett be. 1896 óta olimpiai tornaszer, versenyszám.

Körzésnek nevezzük a törzsnek vagy a végtagoknak körpályán végzett lendületes mozgását, amikor is a körzés középpontja mindig valamilyen ízület.

Közlendület: ha a tornász egy lendület végén nem csinál egy tornaelemet, akkor közlendületről beszélünk, ami pontlevonást eredményez.

Külső helyzetnél a tornász a korlátkarfákon kívül helyezkedik el.

Lebegő felkartámasz: korláton előforduló elem. A tornász felkarján támaszkodik, csípőben hajlított teste a korlát fölött van, háta van a szer felé.

Lebegőfüggést hajlított csípővel és nyújtott térddel végzi a tornász. A leggyakrabban billenés előtt fordul elő gyűrűn, nyújtón, korláton és felemáskorláton.

Lebegőtámasz esetében a láb és törzs hátul a váll szintjéig vagy magasabbra lendül nyújtva. Ez egy futólagos helyzet.

Lebegőülés: a sporttornában két helyzetet jelölünk vele.

Leengedés: a végtagok magasabb helyzetből lassú tempóban alacsonyabb helyzetbe kerülnek. Például magastartásból bal karleengedés mellső középtartásba.

Leérkező szőnyegnek minden szernél az előírásnak megfelelő magasságúnak kell lennie. A szőnyeg magassága 20 cm, amelyre nyújtónál és ugrásnál még egy 10 cm vastag kiegészítő szőnyeget lehet elhelyezni, a versenyző igénye szerint.

Leesés a szerről: ha egy tornász gyakorlat közben leesik a szerről, 30 másodpercen belül folytathatja a gyakorlatát. A leesésért a lehető legnagyobb pontlevonást kapja a tornász.

Lefüggésnél a tornász fejjel lefelé végzi a függést. Ha a lefüggést csípőben és térdben hajlított testtel végzi a tornász, zsugorlefüggésről beszélünk.

Lendítésnek nevezzük a nyújtott végtagok vagy a törzs gyors tempójú elmozdítását.

Lendületszerzés („nekifutás”): a lóugrásnál a lendületszerzés legfeljebb 25 méter hosszú lehet. Ha megismétli a lendületszerzést, a tornász nulla pontot kap. Talajon a tornásznak az akrobatikus ugrása előtt is van lehetősége lendületszerzésre, amit szabályok nem kötnek.

Lendületvételt a tornász a függő szereken végzett gyakorlatok kezdésekor végez, és a szükséges lendület megszerzését szolgálja.

Lengés: az olyan lendületet nevezzük lengésnek, amikor a tornász testével együtt a tornaszer is lendül. Két ilyen tornaszert ismerünk: a lengőgyűrűt és a lengőnyújtót (trapéz). A mai sporttornában egyik tornaszer sem használatos. Megjegyzendő, hogy a „lólengés” elnevezés szaknyelvi szempontból nem pontos, itt egy megkövesedett kifejezésről van szó, ami a köztudatban erősen él, ezért változtatni nem célszerű rajta, miközben tudnunk kell, hogy a lovon nem lengést végzünk, hanem lendítéseket, lendületeket és körzéseket.

Leugrások: a tornaszerekről történő leugrások a gyakorlat végét, befejezését jelentik, pontos talajraérkezéssel.

Magas támaszülőtartás hasonló a támasz ülőtartáshoz, de a tornász a lábát egészen függőlegesig vagy függőleges mögé emeli.

Magas támaszülőtartás, láb vízszintes (Manna): hasonló a magas támaszülőtartás-hoz, csak a tornász a lábát úgy emeli a függőleges mögé, hogy az vízszintes helyzetbe kerül.

Magnézia: magnéziumkarbonátból készült fehér színű por vagy kocka. A tornászok a tenyerükben szétdörzsölve, azt bekenve biztosítják a csúszásmentes fogást a tornaszereken.

Malomfellendülésnek nevezzük a nyújtott térddel végzett térdfellendülést, de technikailag inkább a billenésekhez hasonlítható.

Malomforgás: oldalülés bal (jobb) combon helyzetből, nyújtott lábbal és testtel végzett forgásokat malomforgásnak nevezzük. Végezhető előre alsófogással és hátra felsőfogással.

Mellső függőmérlegnél a tornász hasi oldala van a szer felé, miközben teste vízszintes.

Mérlegállások: mérlegállást végez a tornász, ha egyik lábán támaszkodik, másik lábát pedig a törzs meghosszabbításába (ami függőleges nem lehet) emeli. Attól függően, hogy a test melyik oldala van a talaj felé, megkülönböztetünk: hátsó mérlegállást; bal (jobb) oldalsó mérlegállást; mellső mérlegállást (mivel ez fordul elő leggyakrabban, egyszerűen csak mérlegállás a neve).

MOTESZ: a Magyarországi Torna Egyletek Szövetsége 1885. június 29-én alakult négy fővárosi és 12 vidéki egyesület részvételével. Az 1996-ban született sporttörvény hatására a MOTESZ létrehozta a Magyar Torna Szövetséget, a Magyar Ritmikus Gimnasztikai Szövetséget és a Magyar Aerobic Szövetséget.

Mozgáskivitelezés: a tornagyakorlatok értékelésének egyik összetevője. A bíró értékeli a tornász technikai pontosságát és a tökéletes mozgáskivitelezést.

Mozgásos erőelemeknek nevezzük a lassú tempójú, nagy és állandó erőkifejtést igénylő mozgásos elemeket, amikor is a külső és a belső erők közül valamelyik túlsúlyban van, ellentétben a tartásos erőelemekkel (bizonyos testhelyzetekkel), ahol az említett erők egyensúlyban vannak. Megkülönböztetünk emelkedő és ereszkedő mozgásos erőelemeket. Fajtái:

Mozgásos lendületi elemeknek nevezzük a közepes vagy gyors tempóban végrehajtott mozgásos elemeket. Olyan mozgásformák, amelynek végrehajtása dinamikus és nagy kiterjedésű, folyamatos, megszakítás nélküli és olyan benyomást keltő, mintha semmiféle fizikai erő nem lenne szükséges bemutatásukhoz. Főbb csoportjai: lendítések; lendületek; lengés; fellendülések; lelendülések; dőlések; körzések; fordulatok; átfordulások; forgások; ugrások.

Nyújtó: A nyújtó 255 cm magas, a nyújtóvas 240 cm hosszú. A nyújtót Jahn vezette be mint tornaszert. 1812-ben Berlinben állították fel az első nyújtó tornaszert (Reck). A XX. század közepéig a nyújtórúd még fából volt, később acélból készítették.

Oldalhelyzet: amikor a tornász szélességi tengelye és a tornaszer főtengelye egymással párhuzamos, oldalhelyzetről beszélünk.

Oldalkézállás esetében a tornász szélességi tengelye és a tornaszer főtengelye egymással párhuzamos. Nyújtón, felemáskorláton és gyűrűn egyszerűen kézállásnak hívjuk, mert ezen szerekre az oldalkézállás a jellemző.

Oldalülés bal (jobb) combon: a tornász bal (jobb) combján hajtja végre az oldalülést, másik lába különböző helyzetben lehet. Korláton és felemáskorláton meg kell továbbá azt is határozni, hogy külső vagy belső oldalülésről van szó.

Oldalülést akkor végez a tornász, ha az oldalhelyzetnek megfelelően, mindkét combján hajtja végre az ülést.

Olimpiai szersorrend: világversenyeken és nemzetközi versenyeken az úgynevezett olimpiai szersorrendben kell bemutatni a gyakorlatokat a szereken: talaj, ló, gyűrű, ugrás, korlát, nyújtó (férfiak); ugrás, felemáskorlát, gerenda, talaj (nők). A tornász vagy csapat a sorsolásának megfelelő szeren kezdi meg a versenyt, majd a szersorrendnek megfelelően folytatja azt.

Olló, ellenolló: az olló és az ellenolló során a tornász mindkét lábát egy időben lendíti át a tornaszer fölött, miközben lábcserét végez. Olló esetében a tornásznak az olló irányával megegyező lába lendül hátulról előre. Hasi oldal felé végzi a tornász. Ellenollónál az ellenolló irányába eső láb lendül elölről hátra (háti oldal felé végzi a tornász).

Óriásforgások (óriáskörök): a kézállásból kézállásba, nyújtott testtel végrehajtott forgásokat óriásforgásoknak (óriásköröknek) nevezzük. Nyújtón, gyűrűn, korláton és felemáskorláton fordul elő.

Orsókörzés: orsókörzéskor a tornász a páros lábkörzést fordulattal köti össze. Egy páros kör esetében kétszer, az orsókörzés közben – a fordulat végrehajtása érdekében – négyszer támaszkodik le a tornász. 1975-ben Magyar Zoltán mutatta be először a világon, ezért „Magyar-orsó”-nak is nevezzük.

Ostorlendületet végez a tornász, ha függésben lábát előre-, ugyanakkor csípőjét hátralendíti, majd a láb hátralendítésekor csípőjét előretolja. Felemáskorláton, gyűrűn és nyújtón fordul elő.

Összetett verseny (II. számú verseny): nagy nemzetközi versenyeken az egyéni összetett versenybe a legjobb 36 tornász kerülhet be, FIG-versenyeken nemzetenként maximum három-három fő. Az egyéni összetett versenybe a I. számú versenyen nyújtott teljesítmény után lehet bekerülni. Minden tornász nulla pontról kezdi meg a versenyzést a II. számú versenyben.

Páros lábkörzésnél a tornász mindkét lába együtt, zárva köröz a kéz alatt. Végezhető: oldalhelyzetben a kápákon; oldalhelyzetben, vegyes támaszban; oldalhelyzetben egy kápán; haránthelyzetben (haránt páros lábkörzés); haránthelyzetben egy kápán (kápakör).

Pódium: az első tornaversenyt pódiumon a németek rendezték meg 1932-ben, Lipcsében. Később a Nemzetközi Torna Szövetség hivatalosan szabályozta a pódium méreteit. Eszerint a pódiumnak 90–110 cm magasnak kell lennie, és világversenyen a tornaszerek csak pódiumon helyezhetők el.

Repülő elem: egy elem a nyújtón, korláton és felemáskorláton fogáselengedéssel, egyértelműen látható, határozott repülési szakasszal, illetve visszafogással a tornaszerre.

Repülő kézenátfordulás (dán fóder). A páros lábbal történő elrugaszkodással végzett kézenátfordulást hívjuk így. Csak előre végezhető.

Rövidbillenést egyrészt korláton végezhet a tornász, amikor is állásból, fogással a karfán, felugrással kerül lebegőfüggés helyzetébe és innen végzi a billenést, másrészt felemáskorláton, amikor mellső fekvőfüggésből végez billenést a felső karfára.

Runder (arabugrás): ha a tornász a cigánykereket 90ş-os fordulattal befelé hajtja végre, rundert végez. Előkészítő szerepe van, a lendületszerzést célozza a hátrafelé indított akrobatikus ugrásokhoz.

Sárga és piros lap: a FIG Technikai Bizottsága elnökének joga van arra, hogy a szabálytalanul értékelő (nem korrekt eszközökkel dolgozó) pontozóbírót sárga vagy piros lappal büntesse. Piros lap esetén a bírót kizárják és eltiltják a további versenyeken való részvételtől is.

Saslendület: korláton és gyűrűn végezhető elem. Támaszból hajlított támaszon keresztül lendül előre a tornász nyújtott karú támaszba. Ez a saslendület előre. Ugyanez ellenkező irányba is elvégezhető, amit úgy nevezünk, hogy saslendület hátra.

Segítségadás: a tornászok gyakorlatánál az edző szükség esetén „biztosíthatja” tornászát. Jelenléte engedélyezett gyűrűnél, korlátnál, nyújtónál és felemáskorlátnál. Amennyiben a tornászát megfogja vagy a végrehajtásban is segítséget nyújt, úgy azért a tornásztól büntetőpontot vonnak le. A segítségadás mint módszer a tornaedzéseken igen gyakran alkalmazott eljárás, ami fizikailag és pszichikailag is segíti az eredményes mozgástanulást.

Singfogásnál a kar kifelé fordul és a kisujjak egymás felé néznek, a két tenyér támaszban és függésben is kifelé mutat.

Spárgák: a spárga olyan ülés, amelyet a tornász csípőízületi mozgáshatárának maximális kihasználásával hajt végre. Két változatát ismerjük:

Stalderforgás: kézállásból átterpesztést végez a tornász, és csípőben hajlított testtel, terpesztett lábbal hajtja végre a fogást hátra kézállásba. Az előre végrehajtható változatát Endonak nevezzük.

Szabadátfordulások (szaltók): ha a tornász támasz nélkül, a levegőben végez átfordulást, azt szabadátfordulásnak nevezzük. Végezhető: előre; hátra; oldalra.

Szabadkelepforgást végez a tornász, ha a kelepforgást úgy hajtja végre, hogy közben teste nem ér a tornaszerhez.

Szabadon választott gyakorlat: egy szabadon választott gyakorlatot a tornász egyéni képességeinek, adottságainak megfelelően, a szabály által előírt követelmény alapján kell összeállítani. A szabadon választott gyakorlatot az edző és a tornász együtt állítja össze.

Szabálykönyv (Code of Points): a Nemzetközi Torna Szövetség írásban rögzíti a pontozással kapcsolatos szabályokat. Négyévenként, az olimpiai játékok után mindig egy átdolgozott kiadás jelenik meg és lép érvénybe.

Szaltó: egy szabadátfordulás előre, hátra, illetve oldalra; zsugorhelyzetben, csípőhajlítással vagy nyújtott testtel; fordulattal vagy anélkül.

Szerbeállítás: a tornásznak joga van gyakorlatának megkezdése előtt a korlát- karfa, a felemáskorlát-karfa és a ló kápája közötti távolságot az adott határokon belül beállítani. Ezenkívül a lóugráshoz szükséges ugródeszka távolságát is beállíthatja a tornász vagy edzője.

Szerenkénti döntő: a hat férfi és a négy női tornaszeren a döntőbe került tornászok versengenek a szergyőzelemért. 1957-ben az Európa-bajnokságon, majd 1960-ban a római olimpián vezették be először. 1972 óta a döntőkben összesen 8 tornász vehet részt, nemzetenként maximum 2 fővel.

Szerenkénti VB: először 1992-ben Párizsban rendezték meg. A verseny döntőjébe több selejtező, valamint a középdöntő után lehet bekerülni és ott érmet nyerni, vagy helyezést elérni.

Szimbolikus jelrendszer: a verseny során a bíróknak jelírással kell rögzíteniük a gyakorlat tartalmát. Ez az írás lehetővé teszi, hogy esetleges problémák esetén a bíró vissza tudja olvasni a látott gyakorlatot, ellenőrizni tudja adott pontszámának helyességét. A jelrendszer jól szolgálja a különböző nemzetiségű tornaszakemberek kommunikációját, a szakmai nyelvi érintkezést egyszerűsíti.

Szivacsgödör: szivacsdarabokkal feltöltött, kb. 1,5 méter mély gödör, amelybe a tornászok az edzés során leesés esetében vagy a gyakorlat utáni leugráskor biztonságosan tudnak érkezni.

Szuper E-elem: A hat nehézségi elemkategória közül a legmagasabb elemcsoport. Ezt az elemfogalmat az 1997-es szabálykönyvben vezették be. A kiemelkedően nehéz elem bemutatásáért a tornász jutalompontot kaphat.

Talajterület: 12 x 12 méter, amihez mind a négy oldalon kapcsolódik egy 1 méteres szélességű, úgynevezett biztonsági terület. A talajterületnek rugalmasnak és egyúttal a leérkezés biztonságát elősegítőnek kell lennie.

Talpforgás: talptámaszból vagy terpesztalptámaszból indított, ebben a helyzetben végrehajtott forgásokat nevezzük talpforgásnak.

Talptámasznál a tornász kezével és talpával támaszkodik a tornaszeren. A láb a kéztámasz között helyezkedik el. Terpesztett lábbal is végezhető, ekkor a talp a fogáson kívül támaszkodik, a neve terpesztalptámasz.

Támasznak nevezzük azt a testhelyzetet, amikor a tornász szélességi tengelye (vállvonala) az alátámasztási pont fölött helyezkedik el. Támasznak a mellső támaszt hívjuk, vagyis azt a helyzetet, amikor a tornász nyújtott karral és mellkasi részével van a szer fölött. Törzs és láb a váll szintje alatt helyezkedik el.

Támasz ülőtartást végez a tornász, ha támasz helyzetben lábát nyújtva előreemeli vízszintesig vagy vízszintes fölé.

Támaszba lendülések: függésből vagy felkartámaszból, előre- vagy hátralendülettel kerül a tornász támaszba. Fajtái: lendület előre támaszba; forduló támaszba lendülés; lendület hátra támaszba.

Támasz, bal (jobb) láb elől: lovon, nyújtón, korláton, felemáskorláton és gerendán végezheti a tornász. Megkülönböztetése az elöl lévő láb szerint történik.

Támaszmérleg esetében nyújtott karral támaszkodik a tornász, teste a váll szintjében, vízszintesen helyezkedik el. Az egyensúly biztosítása érdekében a váll az alátámasztási pont elé kerül. Nagy erőt igényel.

Tarkóállásnál a tornász testének alátámasztási pontja a hát felső része, a tarkó és a felkar. A kéz a lapocka alatt támasztja a törzset, a törzs és láb egy vonalban van, függőleges.

Tarkóbillenés: talajon végezhető elem. Tarkóállásból csípőhajlítást végez a tornász, támasz a fej mellett, majd csípőnyújtás és karral tolás segítségével kerül állásba.

Technikai asszisztens: ő terjeszti elő a szerzsűri elnökének a bemutatott gyakorlat kiinduló pontszámát.

Tenyérvédő: a tornászok általában nyújtón, gyűrűn, korláton és felemáskorláton használnak tenyérvédőt. A nyújtós és felemáskorlátos tenyérvédőt a három középső, míg a gyűrűs tenyérvédőt a gyűrűs és a középső ujjra húzzák rá. A tenyérvédőt a csukló felett az alkaron rögzítik. A tenyérvédő megvédi a tornász bőrét a sérüléstől, és segíti a biztonságos fogást. A mai tenyérvédőforma teszi lehetővé, hogy a tornászok képesek voltak nyújtón és felemáskorláton repülő elemeket bemutatni visszafogással, valamint egykarú óriásköröket előre és hátra végezni.

Térdfellendülés: a tornász térde beakasztásával lendül fel, oldalülés bal (jobb) combon helyzetbe.

Terminológia (szaknyelv): a tornaszakemberek kommunikációs eszköze, amellyel leírják vagy elmondják egy-egy elem pontos végrehajtását, valamint a tornaszereken bemuatható gyakorlatokat.

Terpeszülésről akkor beszélünk, ha a tornász terpesztett, nyújtott lábbal ül a combján. Megkülönböztetünk harántterpeszülést és oldalterpeszülést.

A testhelyzet olyan gyűjtőfogalom, amely magába foglalja: a kiinduló és befejező helyzeteket; a tartásos (statikus) erőelemeket; azokat a „munkahelyzeteket” (rövid ideig tartó, átmeneti tartásos helyzeteket), amelyek az adott tornaszerre jellemzőek. Ezek a helyzetek viszonylag stabilak, és lehetővé teszik az adott szer nagy energiát követelő mozgásainak biztonságos végrehajtását. A testhelyzetek estében a külső és a belső erők egyensúlyban vannak. Alaptípusai: támaszok, függések és vegyes testhelyzetek.

Thomas-körzés: egy terpesztett lábbal végzett páros lábkörzés, de úgy is felfogható, hogy egy ellenoldalú belendítés, egy hátsó támaszban végzett alákörzés és egy ellenoldalú kilendítés folyamatos összekötése.

Tolódás: hajlított támaszból történő, lassú tempójú karnyújtás.

Tompor esetében a tornász bal vagy jobb oldalával lendül át a tornaszer fölött.

Törzsív: az egész test homorított helyzete.

Triplaszaltó: talajon a mai torna akrobatikus csúcsteljesítménye, hármas szaltót jelent. Az első triplaszaltót Nyikolaj Andrianov az 1974-es várnai világbajnokságon, nyújtógyakorlata végén mutatta be. Talajon az első triplaszaltót az 1987-ben megrendezett moszkvai EB-n Valerij Ljukin szovjet tornász hajtotta végre.

Ugrást végez a tornász, ha teste támasz nélküli helyzetben van, a levegőben repül. Általában a nagyobb kiterjedésű mozgásokat nevezzük így.

Ugrásszám: mielőtt a tornász az ugrását megkezdi, a szer vezetőbírójának részére fel kell mutatnia ugrásának a szabálykönyvben meghatározott számát. Ez a szám egyben jelzi az ugrás mozgásszerkezet-beli besorolását és könnyen kikereshetővé teszi a kiinduló értéket a pontozóbírók részére.

Ugróló: 160 cm hosszú és férfiversenyen 135 cm magas, női versenyen 120 cm-es. A férfiak hosszabban ugranak, a nők keresztben használják. Kezdetben a ló testét (támaszkodó felületét) három részre, 1985 óta két részre osztották, amelyen a tornásznak az ugrástípusnak megfelelően kellett támaszkodnia. Napjainkban a ló bármelyik részén támaszkodhat a tornász. A 60-as évek merev lófelületével szemben a mai ugróló támaszfelülete rugalmas. A legújabb, formatervezett ugróló már nem is emlékeztet a korábbi lóra. Hazai versenyeken alkalmazzák még a szekrényt is.

Új elemek: a világversenyen először bemutatásra kerülő elemeket jelenti. Minden új elemet és elemkapcsolatot, amit a tornász egy világversenyen be kíván mutatni, legkésőbb egy nappal a Technikai Bizottság ülése előtt írásban kell benyújtani és csatolni hozzá az elemet bemutató filmet. A Technikai Bizottság megadja az elem nehézségi értékét, illetve ugrás esetén a kiinduló pontszámát és ezt eljuttatják az összes nemzeti szövetségnek, valamint a versenybíróknak.

Vándorkörzés: olyan páros lábkörzés, melynek végzése közben a tornász fogással halad, „vándorol” valamilyen irányban. Ide tartozik a „Magyar-vándor” és a „Sivadó-vándor” is.

Versenyformák:

I. számú verseny: selejtezők;

II. számú verseny: egyéni összetett;

III. számú verseny: szerenkénti döntő (finálé);

IV. számú verseny: csapatdöntő.

Vetődésnél a tornász háti oldala halad át a tornaszer fölött.

Vezetőbíró: felelős a helyes és korrekt pontszámokért, az egész zsűri értékelő munkájáért.

Vonalbíró: talajon két vonalbíró figyeli, hogy a tornász elhagyja-e a 12 m x 12 m-es talajterületet. A talajterület elhagyása esetén a vezetőbírót kell értesítenie, aki a büntetőpontot a végső pontszámból majd levonja.

„Zárt testtartás”: a tornaelemek végrehajtásához szükséges alap testtartás, amely kedvező feltételeket nyújt a statikus és dinamikus egyensúly megtartásához. Az elemek „összefogott”, pontos végrehajtását segíti, a test izmai tónusban vannak, miközben a test enyhe mellső ívet képez.