Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai

Polgár Tibor – Béres Sándor

Dialóg Campus Kiadó

Szerzői jog © 2011 Dialóg Campus Kiadó

Copyright 2011., Polgár Tibor, Béres Sándor

2011

Tartalom

Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai
Előszó
Köszönetnyilvánítás
Az atlétika felosztása
1. Az atlétika nemzetközi- és magyarországi története
Az atlétika fejlődésének általános története
Futások
A rövidtávfutás nemzetközi története
A rövidtávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A közép- és hosszútávfutás nemzetközi története
A közép- és hosszútávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A váltófutás nemzetközi története
A váltófutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A gátfutás nemzetközi története
A gátfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Az akadályfutás nemzetközi története
Az akadályfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Gyaloglás
A gyaloglás nemzetközi története
A gyaloglás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Ugrások
A távolugrás nemzetközi története
A távolugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A hármasugrás nemzetközi története
A hármasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A magasugrás nemzetközi története
A magasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A rúdugrás nemzetközi története
A rúdugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Dobások
A gerelyhajítás nemzetközi története
A gerelyhajítás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A súlylökés nemzetközi története
A súlylökés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A diszkoszvetés nemzetközi története
A diszkoszvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A kalapácsvetés nemzetközi története
A kalapácsvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Összetett versenyek
Az összetett versenyek nemzetközi története
Az összetett versenyek magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Az atlétikai világcsúcsok fejlődése a nemzetközi atlétikai szövetség nyilvántartása szerint
Atlétikai világrekordok (IAAF statistics)
Kiemelkedő magyar eredmények statisztikái
2. Az atlétikai versenyszámok technikája
Biomechanikai törvényszerűségek az atlétikában
Az atlétikai teljesítményeket befolyásoló külső és belső tényezők
A futás során érvényesülő törvényszerűségek
A dobások biomechanikája
Az ugrások általános jellemzése
Izommechanikai elvek
Az atlétikában használt speciális cipők
Sprinter szöges cipők
Közép- és hosszútávfutó szöges cipő
Távolugró szöges cipő
Hármasugró szöges cipő
Magasugró szöges cipő
A gerelyhajító szöges cipő
Kalapácsvető cipő
Súlylökő- és diszkoszvető cipő
Szöges cipőkre vonatkozó szabályok
A szögek
Futószámok
A rajtok technikája
A rövidtávfutás technikája
Közép- és hosszútávfutás technikája
A váltófutások technikája
A gátfutás technikája
Az akadályfutás technikája
Gyaloglás
A gyaloglás technikája
Ugrószámok
A távolugrás technikája
A hármasugrás technikája
A magasugrás technikája
A rúdugrás technikája
Dobószámok
A súlylökés technikája
A kislabdahajítás technikája
A gerelyhajítás technikája
A diszkoszvetés technikája
A kalapácsvetés technikája
Összetett versenyszámok
Az összetett verseny versenyszámainak technikája
3. Az atlétikai versenyszámok oktatása
Futószámok
A rajtok oktatása
A rövidtávfutás oktatása
A közép- és hosszútávfutás oktatása
A váltófutás oktatása
A gátfutás oktatása
Az akadályfutás oktatása
Gyaloglás
A gyaloglás oktatása
Ugrószámok
A távolugrás oktatása
A hármasugrás oktatása
A magasugrás oktatása
A rúdugrás oktatása
Dobószámok
A súlylökés oktatása
A kislabdahajítás oktatása
A gerelyhajítás oktatása
A diszkoszvetés oktatása
A kalapácsvetés oktatása
4. Az atlétika szabályai
Általános versenyszabályok
Futószámok
Ügyességi számok
A. – Magasba ugrások
B. – Távolba ugrások
C. – Dobószámok
Többpróba versenyek

Az ábrák listája

2.1. Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálására használatosak
2.2. A háromdimenziós erőplató által mutatott, az elugrás során ébredő talajreakció-erők görbéi. Függőleges, vízszintes, előre, hátra ható erők. Függőleges erőcsúcs (Fy1), függőleges erő visszaesés (Fy2), függőleges erő második csúcspontja (Fy3), vízszintes erőcsúcs (Fx1), kontaktidő (tKON), az előre irányuló vízszintes erő időtartama (txa)
2.3. A földetérési távolság és a talajfogási és visszaülési távolság viszonya
2.4. 100–600 m-ig hatékonyan használható sprinter szöges cipő (merev talpas technológia)
2.5. 200 és 400 m-re használt szöges cipő
2.6. Középtávfutó szöges cipő
2.7. Hosszútávfutó szöges cipő
2.8. Távolugró szöges cipő
2.9. Hármasugró szöges cipő
2.10. Magasugró szöges cipő
2.11. Gerelyhajító szöges cipő
2.12. Gerelyhajító szöges cipő
2.13. Súlylökéshez és diszkoszvetéshez használt cipő
2.14. Szöghúzó
2.15. Alumínium és acél szögek, ill. a vakszög
2.16. Rajtgép
2.17. A rajthelyzet, térdelőrajt – angol–magyar kifejezések
2.18. Ellépés a rajtgépből (Corbis)
2.19. A rajt és az első lépés folyamata
2.20. A rajtámlára rányomódó és attól távol lévő helyzet, ill. a helytelenül beállított hátsó támla meredekség
2.21. Féltérdelő rajt az erősebb-, elöl lévő lábbal azonos oldali kéztámasszal
2.22. A hátrafelé lendülő kar vízszintesen túllendülésének mértéke
2.23. Szűk támlaállás
2.24. Közepes, vagy normál támlaállás
2.25. Tág támlaállás
2.26. Célba érkezés egykor a 100 m-es síkfutásnál
2.27. A célba érkezés pillanata
2.28. Vágtázók sebességének alakulása a 100 m-es síkfutás során
2.29. A lépéshosszak alakulása a 100 m-es síkfutás során
2.30. A lépésfrekvencia alakulása a 100 m-es síkfutás során
2.31. 200 m kanyar, Peking 2008
2.32. 400 m-es rajt
2.33. A sebességek alakulása a 400 m-es síkfutás közben egy középiskolás atlétánál (Béres, 2007)
2.34. GPS óra által szolgáltatott helyre és időre vonatkozó adatok
2.35. Középtávfutás
2.36. Speciális középtávfutó szöges (felül) és könnyített hosszútávfutó verseny cipő
2.37. Bolyban futás
2.38. A nagylábujj csípőhöz viszonyított mozgása
2.39. New York maraton
2.40. Alumínium váltóbotok
2.41. Iskolai 4 × 100 m-es váltófutó verseny
2.42. Alsó váltás – helyes kéztartás
2.43. Az alsó váltás – a bot átadásának folyamata
2.44. A felső váltás folyamata
2.45. Egykezes felső váltás sorozatkép. Készült az 2011. évi debreceni MEFOB (SZTE női váltó – a botot hozó Szlatárovics, a botot kapó Hódi)
2.46. Felsőváltás – folyamatábra
2.47. Kétkezes váltási technika
2.48. A kétkezes „A” és egykezes „B” váltás kivitelezése felülnézetből a sávon belüli helyezkedés szempontjából. Érdemes megfigyelni a kinagyított ábrán a kétkezes technikánál a sáv külső részére, az egykezes technikánál a sáv belső részére helyezkedést
2.49. A bot fogása a rövid váltófutó számok rajthelyzete közben
2.50. A helyes fejtartás váltófutás féltérdelő rajtja esetén
2.51. Féltérdelő rajtból történő indulás
2.52. A botot kapó ember és sávon belüli helyezkedésének pontos helye kétkezes váltás (A), és egykezes váltás (B) esetén
2.53. A váltózóna sematikus ábrája, a botot kapó felállási helye és a bot átadásának ideális helye
2.54. 4 × 400 m-es futás első váltás. Minden csapat a saját pályáján vált. A botot kapó félig hátrafordulva veszi ki a botot hozó kezéből a botot
2.55. 4 × 400 m második, vagy harmadik váltás. A botot kapó csapattagok a versenybírók által beállított sorrendben várják a társaikat a váltózóna elején
2.56. Kiss Dániel magyar gátfutó olimpikon
2.57. Gát megközelítése (400 m-es gátfutás)
2.58. Az elrugaszkodási szög. Az elrugaszkodási szög az elrugaszkodás pillanatában az utolsó támaszpont (ahol az elrugaszkodó láb utoljára érinti a talajt) és a futó tömegközéppontját összekötő egyenes és a talaj által bezárt szög (α)
2.59. A kiemelt láb oldalt gyorsulva mozog előre. Ez a felgyorsuló mozgás jól megfigyelhető és legkifejezettebb akkor, amikor a lendítő láb sarka már elhagyta a gátat. (400 m gát)
2.60. Talajfogás a gátvétel után
2.61. Collin Jackson a gátvétel repülőfázisában. Törzsét előredöntve alakítja ki a kedvező forgásokat
2.62. A gátközi futás. Támasz és repülőfázisok
2.63. A célba érkezés pillanata
2.64. Akadályvétel gátvételi technikával
2.65. A IAAF által elfogadott szabványos akadály
2.66. Akadályvétel gátvételi technikával
2.67. Akadályvétel gáttechnikával szemből
2.68. Vizesárok vétel technikája
2.69. Utcai gyaloglóverseny
2.70. A támaszfázis első szakasza
2.71. A támaszfázis első szakasza szemből nézve
2.72. A lábak talajra helyezésének helyes módja
2.73. A talpak rotált helyzete és viszonya a képzeletbeli középvonalhoz képest
2.74. A középtámaszfázis helyzete
2.75. A medence elforgatásával szerezhető lépéshossz növekedés felülnézetből
2.76. A támaszfázis második szakasza
2.77. A támaszfázis második szakasza szembőlnézetből
2.78. Gyaloglás folyamatábra
2.79. Talajra érkezési (α) és elrugaszkodási szög (β)
2.80. Könnyű, stabil felépítésű, verseny gyalogló futócipő
2.81. Marion Jones, 7,11 m, Sacramento, 2004
2.82. A homokkal teli távolugró gödör, az elugró gerenda (20 cm széles, 120 cm hosszú), a belépést jelző plasztilin, vagy gyurma csík (10 cm széles)
2.83. Álló helyből történő nekifutásba indulási forma
2.84. A tömegközéppont magasságának pályája a nekifutás során és az ugrott távolság összefüggése
2.85. A távolugrás nekifutása utolsó három lépésének alakulása (NHR), normál–hosszú–rövid lépés
2.86. Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálása használatosak
2.87. Az elugrás folyamata
2.88. A távolugrás elugrásának talajfogása pillanatában a tömegközéppont függőleges vetülete és az ugró ízületeinek szögei
2.89. A középtámaszfázis pillanata
2.90. Az ugró tömegközéppontjának eredő, vízszintes és függőleges sebességkomponensei ill. a kirepülési szög az elugrás pillanatában
2.91. A lendítést végző végtagok munkája
2.92. A comb és a könyök szögeinek alakulása a lendítés lassuló szakaszában
2.93. Az elugrás során a tömegközéppont törésmentesen emelkedő pályáján halad
2.94. Az elrugaszkodás pillanatában elfoglalt tömegközépponti helyzet, illetve az ekkor érvényesülő forgási lehetőségek
2.95. A talajfogás során a túlzott előreforgás károsan befolyásolhatja az eredményességet
2.96. Beleguggoló talajfogás technika
2.97. Carl Lewis beleguggolásos talajfogása elsősorban a két és feles olló légmunka technika miatt alkalmazott
2.98. Az oldalra kiüléses technika
2.99. A becsúszásos, vagy beleüléses technika
2.100. Idowu Eb aranyat érő hármasugrása közben. Barcelona, Olimpiai Stadion 2010
2.101. Idowu Phillips hármasugrása (Peking)
2.102. A hármasugrás ugrásainak angol elnevezései
2.103. Magas térdhelyzet a második ugrás repülőfázisa során
2.104. Hármasugrás – Larry Achike Peking döntő – talajfogás előkészítése
2.105. Ivan Ukhov fedettpályás Európa-bajnokság, 2.32 m. (aranyérem) (Getty Images)
2.106. A léc feletti helyzet felülről fotózva (Getty Images)
2.107. A hasmánt technika léc feletti mozzanata
2.108. Dick Fosbury, 1968, Mexico
2.109. A nekifutás pályája a léchez viszonyítva az egyenes és a köríves nekifutás esetén (rajz: Tihanyi)
2.110. A talajfogás és a talp teljes lenyomása (rajz: Tihanyi)
2.111. Kétirányú (hát- és oldalirányú) kitámasztás helyzete (rajz: Tihanyi)
2.112. Forgások a levegőben (hasmánt-, flop technika) (rajz: Tihanyi)
2.113. Szivacsba (talajra) érkezési helyzetek
2.114. Lécvétel békaperspektívából
2.115. A merev rudas technika
2.116. A merev és a hajlított rudas technika során a tömegközéppont által bejárt út eltérése (rajz: Tihanyi)
2.117. A merev rudas és a hajlított rudas technika során alkalmazott fogásmagasság különbségek (rajz: Tihanyi)
2.118. A helyes rúdtartás (rajz:Tihanyi)
2.119. A rúdugrásnál használt letűzőszekrény
2.120. A felfelé indított letűzés végrehajtása (rajz: Tihanyi)
2.121. A hátsó (felső) bevágásos letűzés végrehajtásának módja (rajz: Tihanyi)
2.122. Az előre fölfelé indított letűzés végrehajtásának módja. (rajz: Tihanyi)
2.123. Az ugró a kezei által a rúdra gyakorolt erőhatások
2.124. Az ugró a kezei által a rúdra gyakorolt erőhatások
2.125. Sodródás leengedett lendítő lábbal. (rajz: Tihanyi)
2.126. Sodródás térdben megtartott lendítőlábbal. (rajz: Tihanyi)
2.127. A fellendülés szakasz során a rúd az ugróra gyakorolt forgató nyomaték hatásai
2.128. A fellendülés szakasz során a rúd az ugróra gyakorolt forgató nyomaték hatásai
2.129. A kinyúlás fázisai (rajz: Tihanyi)
2.130. A ráfordulás megkezdése
2.131. Bicska lécvétel (rajz: Tihanyi)
2.132. Repülő lécvételi technika (rajz: Tihanyi)
2.133. Íves lécvételi technika (rajz: Tihanyi)
2.134. Márton Anita Európa-bajnoki 5. helyezettünk (17,84 m) 2011. Párizs, fedett pályás Eb
2.135. A háttal becsúszásos súlylökés megindítási helyzetei (felállás, mérleghelyzet, zsugorhelyzet)
2.136. Az erőközlés megindítása
2.137. A repülés szakasza
2.138. A jobb láb talajfogása és talajra nyomódása a lökés előkészítése fázisa során
2.139. A bal láb letétele és a törzs emelkedésének fázisai. Megfigyelhető a vállak állásának változása, a törzs emelkedése és a lendítő kar ízületi forgáspontjainak pozícióváltozása
2.140. A bal láb talajfogásának fázisai
2.141. Kétlábtámaszos helyzetben a lábak emelnek és forgatnak, a lendítőkar erőteljesen nyit
2.142. A golyó által bejárt pálya felülnézetből az egyes súlylökőknél
2.143. Az ébredő talajreakció erők a lökés teljes folyamatát tekintve. Szaggatott vonal jelöli a vízszintes, egyenes vonal jelöli a függőleges erőhatásokat. Függőleges tengely az erőértékek (kN), vízszintes tengely az eltelt idő (s)
2.144. A karral lökés megkezdésének pillanata
2.145. A kétlábtámaszos helyzet megszűnésének pillanata
2.146. A lábtartás csere folyamata
2.147. Barisnyikov lökés közben
2.148. Felállási helyzet a pördületből végrehajtott súlylökésnél
2.149. A pörgésbe indulás lábmunkája
2.150. A pördületből végrehajtott súlylökés láblendítése az egylábas forgás során
2.151. Pördület a levegőben
2.152. Pördület jobb lábon
2.153. Kétujjas fogásmód
2.154. Sportfogás
2.155. A labda hátrakészítésének megkezdése a bal láb elrugaszkodásának pillanatában
2.156. A két ballábról történő elrugaszkodással végrehajtott előkészítő (kereszt-) lépés összehasonlítása. Felül az első, alul a második előkészítő lépés végrehajtása látható. Piros kör jelzi a ballábas elrugaszkodást, sárga kör a jobblábas talajfogást
2.157. A dobóhelyzetbe érkezés folyamata oldalról és szemből
2.158. Oltean Csongor (fotó: Peter Zador)
2.159. A gerely helyes lekészítésének helyzete
2.160. Indulási helyzet
2.161. A segédjel elérésének és a gerely hátrakészítésének megkezdésének pillanata
2.162. A jobb láb előrelép, a felsőtest jobbra fordul, a jobb váll határozottan hátramarad
2.163. A jobb lábon átsodródás után a bal láb előrelépése közben a gerelyt tartó kéz teljesen hátra-nyúlik a vállvonal meghosszabításában
2.164. A bal láb talajfogása túlhalad a test
2.165. A szökkenés repülőfázisa
2.166. A jobblábas talajfogás pillanata a dobóhelyzetbe kerülés előtt
2.167. A dobóhelyzetbe érkezés előtti pillanat
2.168. A támaszláb talajfogása és a talp lenyomódása utáni pillanat
2.169. A kidobás folyamata
2.170. A könyök és a váll helyzete a kidobás pillanata előtt, felülnézetből
2.171. A kihajítás pillanatában a tenyér kifelé fordul így biztosítva a helyes erőközlést
2.172. A gerelyhajításnál működő izmok
2.173. Gerelytípusok egy internetes hirdetésben
2.174. Kidobás utáni helyzet elrugaszkodással, érkezés fekvőtámasz helyzetbe
2.175. Lars Riedel – A zwickaui születésű atléta 1996-ban Atlantában arany-, 2000-ben, Sydneyben pedig ezüstérmet nyert, emellett öt vb-n (1991, 1993, 1995, 1997, 2001) és egy Eb-n (1998) diadalmaskodott
2.176. A diszkosz helyes fogása
2.177. Háttal való felállási forma
2.178. Felállás a dobás irányának háttal, a bal láb a körfelezőn
2.179. Felállás oldalt
2.180. Az előlengetés kar- és lábmunkája
2.181. Előlengetési holtpont a pördületbe indulás előtt
2.182. Az egylábtámaszos helyzetben pörgés a bal láb talpának elülső negyedén
2.183. Az egylábtámaszos helyzetben a lendítőláb és a forgástengely távolsága (r)
2.184. A forgóugrás kivitelezése oldal- és szembőlnézetből
2.185. A kidobás szakaszának kezdő pillanata a jobb láb talajfogása
2.186. A bal láb talajfogásának pillanata. A dobó ismételt kétlábtámaszos helyzetbe kerülése
2.187. A kidobás pillanata
2.188. A diszkosz állásszöge α, talajhoz viszonyított sebessége v, a hátszél sebessége W, az eredő sebesség, amivel a levegő a diszkoszt éri V, kirepülési szöge β
2.189. Pars Krisztián
2.190. Helyes felállási helyzet – előlengetés közben – Pars Krisztián (forrás: Nemzeti Sport – fotó: Szabó Miklós)
2.191. A kalapács fogása
2.192. A kalapács hordmódja
2.193. Előlengetés megindítása
2.194. Előlengetés, golyó útja a magaspontig
2.195. Előlengetés, a magaspontól a mélypontig
2.196. A forgásba indulás kezdete, a bal láb talpának emelése, sarokra állítása
2.197. 90 fokos elfordulás az indulás pillanatától. A fehér vonal a forgástengelyt szemlélteti
2.198. Külső talpélen való forgás
2.199. A forgásban érkezés a tal elülső részére a saroktalpon forgás után
2.200. A kidobás előtti lábmunka a negyedik forgás után
2.201. A kidobás folyamata a térdnyújtással
2.202. Egy tízpróbázó szögescipős táskája verseny előtt
2.203. Zsivóczky Attila tízpróbázó olimpikonunk
2.204. Dean Macey tízpróbázó
2.205. Lineáris skála
2.206. Regresszív skála
2.207. Progresszív skála
4.1. Futópálya mérése (pálya belseje felől)
4.2. Gát (példa)
4.3. Akadály (példa)
4.4. Vizesárok
4.5. Ugróléc (végdarab megoldások)
4.6. Magasugró állvány és ugróléc
4.7. Rúdugró szekrény (felül- és oldalnézet)
4.8. Rúdugrásnál használt léctartó (a leérkezőhely felől és felülről)
4.9. Rúdugró leérkezőhely (felül- és oldalnézet)
4.10. Elugrógerenda és plasztilin jelzőbetét
4.11. Távol- / hármasugrás leérkezőhely
4.12. Súlylökő kör
4.13. Diszkoszvető kör
4.14. Kalapácsvető kör
4.15. Kombinált diszkoszvető – kalapácsvető kör
4.16. Gerelyhajító hely (nem méretarányos)
4.17. Súlylökő bástya (felül- és oldalnézet)
4.18. Diszkosz
4.19. Diszkosz védőketrec
4.20. Kalapács fogantyú (példa)
4.21. Kalapácsfej súlypontját ellenőrző javasolt eszköz
4.22. Kombinált diszkoszvető – kalapácsvető védőketrec (koncentrikus körök, kalapács elrendezés)
4.23. Kombinált kalapácsvető – diszkoszvető védőketrec (koncentrikus körök, diszkosz elrendezés)
4.24. Kombinált kalapácsvető – diszkoszvető védőketrec (különálló körök)
4.25. Gerely

A táblázatok listája

2.1. Korrekciós számítás (s) a 200 m-es síkfutásra 2 m/s-os hivatalos szélsebességre
2.2. A hátszélből és magasságból származó idő előnyök 200 m-en (Quinn, 2003)
2.3. Reakció idők 18–25 éves férfiaknál
2.4. Reakció idők 18–25 éves férfiaknál
2.5. A szél hatása a 100 m és 200 m-es teljesítményére (Quinn, 2003)
2.6. A hátszélből és magasságból származó idő előnyök 200 m-en (Quinn, 2003)
2.7. Minden idők legjobb 200 m-es férfi és női idői a szél és a tengerszint feletti eredményekkel korrigálva (Quinn, 2003)
2.8. A gátfutó számok gátmagasságai, gátszámai, gáttávolságai (m), az egyes férfi és női korosztályoknál
2.9. Pacer III rúd méretei
2.10. A hivatalos gerely méretek
2.11. A hivatalos gerely méretek
2.12. A szél, szélirány, kidobási szög, elért eredmény egymáshoz való viszonya a diszkoszvetésnél
2.13. A tízpróba számainak összefüggései korrelációs számítások alapján. Az eredmények minél jobban közelítenek az 1-hez az összefüggés annál nagyobb ill. ha negatív előjelet kapnak, akkor fordított arányosság áll fenn. (Reider, 1971)
4.1. 100 m, 200 m, 400 m, 100 m gát, 110 m gát, 400 m gát
4.2. 800 m, 4 × 100 m, 4 × 400 m
4.3. 1500 m, 3000 m, 3000 m akadály
4.4. 5000 m
4.5. 10 000 m
4.6. Férfiak (ifjúsági, junior, felnőtt)
4.7. Nők (ifjúsági, junior, felnőtt)
4.8. Egyéni számok
4.9. Többpróba

Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai

Polgár Tibor – Béres Sándor

Pécsi Tudományegyetem • Pécs, 2011

© Polgár Tibor, Béres Sándor

Kézirat lezárva: 2011. november 30.

ISBN: 978-963-642-425-1

Pécsi Tudományegyetem

A kiadásért felel: Dr. Bódis József

Felelős szerkesztő: Polgár Tibor

Műszaki szerkesztő: Dialóg Campus Kiadó – Nordex Kft.

Előszó

Tartalom

Köszönetnyilvánítás
Az atlétika felosztása

A könyv a sport alapszakos hallgatók (BsC) részére alapszintű ismereteket közvetít. A sport alapszakos hallgatók tananyaga nem egyeztethető össze a hagyományos képzés tananyagával. A végzősök nem lesznek tanárok, ennek értelmében más a képzés tartalma. Az alacsonyabb szintű végzettséghez szerkezetileg más szakanyagot kell összeállítani. A hagyományos képzéshez képest az atlétikai versenyszámok kisebb egysége jelenik meg. Tanárként tanítani, csak a testnevelő tanári mesterképzés (MsC) befejezésével lehetséges, ezért az alapszakos képzésben a hallgatók az atlétika általános tartalmával ismerkednek meg. A könyv azoknak a hallgatóknak íródott, akik különféle sportágakat különböző szinten űznek és nem feltétlenül atléták, de megismerkedhetnek az atlétika szépségével, mozgásanyagával, a megtanulásához nélkülözhetetlen gyakorlataival, történetével, szabályaival. Ennek értelmében testnevelő tanári és atlétika edzői mesterképzés tananyagtartalmát annak mélységében nem tartalmazza. Aki magasabb szinten kíván foglalkozni az atlétikával, tehát okleveles szakedző vagy okleveles testnevelő tanár szeretne lenni, azoknak további ismeretekre lesz szükségük, további szakirodalmakat kell tanulmányozniuk.

A könyv tartalmában a közelmúltban készült atlétika szakkönyvek ismeretanyagát, eredményeit, a legjobb atléta szakemberek tapasztalatait használja fel. Az oktató célzatú gyakorlatok összeállításánál figyelembe vettük a jelen gyakorlati szakembereinek módszereit, azokat az eljárásokat, melyekkel országos és nemzetközi sikereket értek el tanítványaikkal.

A felvételeken szereplő sportolók tudása az alapszinttől a világszínvonalig terjed. Az oktatás részében többször választottuk a gyermekeket, fiatalokat, hiszen a tanulás során hasonló vagy az atlétikában gyengébb tudású sportszakos hallgatóknak történik az ismeretek átadása (tornászok, labdajátékosok, úszók, stb.).

A könyv 4 fő területet érint az atlétikában, a történetet, az oktatást, a technikát és a szabályokat. Míg az eddigi tankönyvek néhány kivételtől eltekintve általában külön-külön tartalmazták a fenti témákat, itt egyben jelennek meg. A tapasztalatok szerint ezek azok a területek, amelyek átfogó képet adnak az alapszakos hallgatóknak az atlétikáról.

Az atlétika kialakulásának, történetének tanulmányozása hozzásegíti a hallgatókat a jelen mozgásanyag megismeréséhez, megértéséhez, továbbá a sportági ismeretek bővülésével kiegészíti az általános műveltséget is. Az elektronikus tankönyv pótolhatatlan előnye, hogy a megértés szempontjából felhasználja a kor technikai eredményeit, az internet, a számítógép, a videomagnó, a nagysebességű filmfelvételek által közvetített lehetőségeket. Bőséges történeti film- és képanyag egészíti ki a szöveges részt, hála a mai technikai–műszaki színvonalnak, lehetőség nyílott néha közel 100 évvel ezelőtti, régi mozgások felidézésére, neves sportolók megismerésére. Láthatunk megdöntött és jelenleg érvényben levő világcsúcsokat. Mivel az elektronikus tankönyv a természetéből adódóan folyamatosan frissíthető, így a legújabb és legjelentősebb atlétikai események is folyamatosan bekerülhetnek a tananyagba.

Az oktatással foglalkozó fejezet részben szakít az eddig megjelent oktatást tárgyaló szakkönyvek tematikájával, tulajdonképpen gyakorlatgyűjteményt takar, azokat az előkészítő és rávezető gyakorlatokat, amelyek elősegítik a mozgások elsajátítását. A többpróba versenyszámainak oktatását nem választottuk külön, az egyéni versenyszámok amúgy is tartalmazzák az ide vonatkozó fejezeteket. Mivel az oktatásmódszertan és a testnevelés tantárgy-pedagógia gerincét a mesterképzés szolgáltatja, ezeket a részeket a könyv nem taglalja, az alapszakot végzett hallgatók jelentős része egyébként sem a tanári pályát választja. A gyakorlatok tárháza széleskörű, bizonyos értelemben túllép az alapok elsajátításának fokozatain. Ezzel biztosítani kívántuk a kiemelkedő szintű tanulók fejlődésének lehetőségét. Az erősítő hatású gyakorlatoknál azonban szigorúan figyelembe kell venni az egyéni fejlődési és életkori sajátosságokat. Az előkészítő gyakorlatok végrehajtása a versenyszámok mozgásanyagának megtanulásához többnyire a kondicionális és koordinációs alapokat adja, míg a rávezető gyakorlatok már egészben vagy részben tartalmazzák az adott technika mozgásanyagát. A gyakorlatok felvételénél jeles sportolók és jeles oktatók, edzők nyújtottak önzetlen segítséget.

A technikákat ismertető fejezetben a versenyszámok mozgásanyagának végrehajtási módjával ismerkedhet meg az olvasó. Betekintést nyerhet a gyakorlat megkezdésétől a gyakorlat befejezéséig tartó folyamat apró részleteibe, a mozgás időben és térben végbemenő változásaiba.

A szabályokat leíró fejezet a Magyar Atlétikai Szövetség 2010-től érvényes, a könyv tartalmához tartozó legfontosabb versenyzési szabályait tartalmazza. Megismerésük fontos, mert egyrészt a hallgatóknak szakmai gyakorlatokon, kisebb atlétikai versenyeken versenybírói feladatokat kell ellátnia, másrészt, a mesterszak elvégzése után, ha tanárként vagy edzőként fog dolgozni, szükség lesz a versenyzési szabályok ismeretére.

A felsőoktatásban az oktatás célja nem csak a tárgyi tudás egyoldalú átadása, hanem olyan gondolkodásmód kialakítása, amely képessé teszi a hallgatót az önálló ismeretszerzésre, az önálló problémamegoldásra, végső soron az élethosszig tartó tanulásra. Nem elhanyagolható az a hatása sem, hogy rákényszerül a hallgató az önálló tanulás megtanulására és a tanulmányi felelősségvállalásra. A mozgásos tananyagtartalmak megtanulásánál azonban mindenképpen nélkülözhetetlen az oktató jelenléte, lényeglátása, hasznos tanácsai. A szakember rálátását nélkülöző mozgástanulás hibás, később nehezen javítható ismeretek rögzítését jelentheti, amelyek meghatározóak lehetnek a sportolók további fejlődését illetően.

A SZERZŐK

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondunk mindazon sportolóknak, edzőknek, akik a könyv elkészüléséhez szakmai tudásukkal, önzetlen segítségükkel hozzájárultak.

Dobók: Császár Katalin, Fazekas Róbert, Gyurácz Réka, Kürthy Lajos, Márton Anita, Németh Kristóf, Savanyú Péter, Prohászka Tamás, Lezsák Balázs, Völgyi Helga.

Futók: Berecz Bernadett, Cindrity Attila, Gyurasits Fanni, Hódi Nóra, Juhász Lilla, Kamarás Ákos, Kása Tibor, Kiricsi Berill, Kívés Bendegúz, Kívés Blanka, Kőhalmi Mercédesz, Kőhalmi Vivien, Németh Nóra, Szlatárovics Orsolya, Tóth Bettina, Vörös Adrienn.

Gyalogló: Major Ferenc, Marinka Zsolt.

Ugrók: Virovecz István, Hoffer Krisztina, Hódi Nóra, Berecz Bernadett.

Többpróbázó: Kovács Norbert, Kun-Szabó Balázs, Schneiker Ádám.

Edzők: Annus Adrián, Hoffer József, Kívés István, Lengyák György, Németh Zsolt, Vágó Béla.

Az atlétika felosztása

Olimpiai (nemzetközi) versenyszámok

Futószámok

Rövidtávfutás:

  • 100 m

  • 200 m

  • 400 m

Középtávfutás:

  • 800 m

  • 1500 m

Hosszútávfutás:

  • 5000 m

  • 10 000 m

  • maraton

Váltófutás:

  • 4 × 100 m

  • 4 × 400 m

Gátfutás:

  • 100 m női

  • 110 m férfi

  • 400 m női – férfi

Akadályfutás:

  • 3000 m női – férfi

Gyaloglás

  • 20 km

  • 50 km

Ugrószámok

  • Távolugrás

  • Hármasugrás

  • Magasugrás

  • Rúdugrás

Dobószámok

  • súlylökés

  • gerelyhajítás

  • diszkoszvetés

  • kalapácsvetés

Összetett versenyszámok

Tízpróba (férfi)

  • első nap: 100 m, távolugrás, súlylökés, magasugrás, 400 m

  • második nap: 110 m gátfutás, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás, 1500 m

Hétpróba (női)

  • első nap: 100 m gátfutás, magasugrás, súlylökés, 200 m,

  • második nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 m

Nemzetközi fedettpályás versenyszámok

Futószámok:

  • 60 m

  • 400 m

  • 800 m

  • 1500 m

  • 3000 m

  • 60 m gát

  • 4 × 400 m váltó

Ugrószámok:

  • Távolugrás

  • Hármasugrás

  • Magasugrás

  • Rúdugrás

Összetett versenyszámok:

  • Hétpróba

Egyéb versenyek, versenyszámok (nemzetközi, hazai, megyei, diák, stb.)

Utcai futóversenyek:

  • Nemzetközi (Bécs–Budapest)

  • Városi, iskolai

  • stb.

Mezei futóversenyek:

  • Nemzetközi (vb, Eb)

  • Országos, megyei

  • stb.

Teremversenyek:

  • egykörös futás

  • többkörös futás

  • medicinlabda dobás

  • helyből távolugrás

  • stb.

Egyedi meghívásos:

  • Ugrógála (Salgótarján)

  • Dobógála (Szombathely)

  • stb.

1. fejezet - Az atlétika nemzetközi- és magyarországi története

Tartalom

Az atlétika fejlődésének általános története
Futások
A rövidtávfutás nemzetközi története
A rövidtávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A közép- és hosszútávfutás nemzetközi története
A közép- és hosszútávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A váltófutás nemzetközi története
A váltófutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A gátfutás nemzetközi története
A gátfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Az akadályfutás nemzetközi története
Az akadályfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Gyaloglás
A gyaloglás nemzetközi története
A gyaloglás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Ugrások
A távolugrás nemzetközi története
A távolugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A hármasugrás nemzetközi története
A hármasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A magasugrás nemzetközi története
A magasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A rúdugrás nemzetközi története
A rúdugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Dobások
A gerelyhajítás nemzetközi története
A gerelyhajítás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A súlylökés nemzetközi története
A súlylökés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A diszkoszvetés nemzetközi története
A diszkoszvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A kalapácsvetés nemzetközi története
A kalapácsvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Összetett versenyek
Az összetett versenyek nemzetközi története
Az összetett versenyek magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Az atlétikai világcsúcsok fejlődése a nemzetközi atlétikai szövetség nyilvántartása szerint
Atlétikai világrekordok (IAAF statistics)
Kiemelkedő magyar eredmények statisztikái

Az atlétika fejlődésének általános története

i. e. VIII. sz.

Az atlétika fogalomkörének legrégebbi irodalmi emléke, a görög epika halhatatlan művelőjének, Homérosznak a nevéhez fűződik. A neki tulajdonított két remekmű, az Iliász és az Odüsszeia soraiban többször visszatér az „athlészisz” (a küzdés), az „athlétai” (a küzdő) és az „athlothetai” (az atlétikai versenyrendező).

Az atlétikai mozgásformákban rejlő edzési, képzési, nevelési, akarat- és erkölcsfejlesztő értékeket az ókori világ valamennyi állama felismerte. Emlékei éppúgy fellelhetők az ó indiai eposzokban, mint a kínai jade köveken vagy az egyiptomi síremlékek falfestményein.

A mai felfogásunknak megfelelő atlétikai tevékenység intézményes formái az antik görögség ifjúvá avatási rítusaihoz, vezérkiválasztó próbáihoz és a hőskultuszban fogant temetkezési szertartásaihoz vezethetők vissza. A győzelmi ünnepségek, békekötések és vendégfogadások nem múlhattak el a legrátermettebb fiatalok erőfitogtatása, gyorsasági és ügyességi próbái nélkül. Így például az Iliász VIII. énekében találunk egy lüktető elevenségű „sportverseny tudósítást” arról, hogyan mérte le Alkinosz, a phaiákok vendégszerető királya a földjére tévedt Odüsszeusz képességeit. Odüsszeusz vállalta a próbát, majd „fogta a vastag diszkoszt, mely nehezebb volt sokkal, mint aminőkkel eddig a phaiák férfiak ott versenyt hajítottak. Jól megpörgetvén izmos keze elhajította; – s az a többi jelen túlszállt, a kezéből könnyedén elszabadulva.”

Hellaszban ringott tehát az atlétika bölcsője. Mai szemmel nézve is csodálatosan magas fokra fejlesztették a szabadok testkultúráját.

Különféle hagyományos és alkalmi versenyeik közül a legjelentősebb a négyévenként megrendezett olimpiai játékok volt. Legkedveltebb versenyszámai – akárcsak napjainkban – az atlétikai versenyek voltak. Olü mpia szent ligetében csodálatos stadiont építettek a versenyek lebonyolítására. Az első tizenhárom olimpián csak stadionfutást rendeztek, amelynek távja 192,27 m volt. Később azonban a hosszabb távú futások, a távolugrás, a diszkoszvetés, majd a gerelyhajítás is műsorra került. Megbízható írásos emlékek hiányában ma is vitatott kérdés, hogy az ókori görögök az ugrást és a dobást helyből, balbiszról* vagy lendületszerzéssel végezték-e. Tény az, hogy a források utalnak erre is, arra is. A görögök testkultúrájából a rómaiak sokat átvettek, de sajátos társadalomszerkezetük nem tette lehetővé, hogy elérjék a görög játékok színvonalát.

(Balbisz: 80 × 70 cm-es emelt kidobóhely, amely 15 cm-től 5 cm-ig lejtett a dobás iránya felé)

i. e. 776

Az első 14 olimpián csak stadionfutás szerepelt (192,27 m)

i. e. VI. sz.

Stadionfutók, görög vázakép.

Több arénát építettek, melyek mérete azonos volt, többnyire homokos talajjal.

A győztesek babérkoszorút, a későbbiek során pénzjutalmat kaptak.

A nőknek tilos volt látogatniuk a versenyeket (a férfiak meztelenül versenyeztek).

i. e. V. sz.

Pindarosz már kifejezetten olyan ifjakat illetett az „athlétai” jelzővel, akik a versenyszerűen űzött futó-, dobó- és ugrószámokban, valamint birkózásban és ökölvívásban szereztek dicsőséget városuknak.

i. e. II. sz.

Az i. sz. II. század második felének híres ókori orvosa, a görög származású Galenus a különleges életmódot folytató, nagy teljesítményt nyújtó versenyzőket nevezte atlétáknak. Plinius római író 9 kötetes levélgyűjteménye jelzői értelemben használta az „athletica ars” (atlétikai művészet) kifejezést.

Középkor

A középkori Európa embereszményét megfogalmazó keresztény egyház az atlétikai tevékenységeket is ellentmondásosan értelmezte. Az antik hagyományt, mint a bűnös testiség jelképét elvetette. Ugyanakkor eltűrte, hogy az atlétika módosult formában, mint a lovagi testnevelés eszköze, a feudális urak szórakozása és a népünnepélyek látványossága, tovább éljen. Ez a folyamat legkifejezettebben Angliában figyelhető meg.

Itáliában híressé váltak a Rómában rendezett „testaccó” versenyek. A környező vidékekről összegyűlt fiatalok négy futószámban és rúdugrásban mérkőztek egymással. Svájcban a kődobás volt a legkedveltebb versenyszám a vásár- és ünnepnapokon. A középkori életforma rendi jellege azonban nem tette lehetővé, hogy az atlétika szélesebb körben, kontinentálisan elterjedjen. Akadályozta ezt a népek, nemzetek elzártsága is. Történelmi szerepe azonban mégis jelentős, mert részben átmentette a görög testkultúra vívmányait, részben pedig olyan új mozgásformákat hozott létre, amelyek beépülhettek a modern sporttevékenységbe.

1154–1192

II. Henrik angol király gyepes térséget jelölt ki a városok mellett, ahol a fiatalság futásban, ugrásban és dobásban gyakorolhatott.

1566–1625

I. Jakab király már csak a nemesség részére engedte meg az atlétikai futás, ugrás, dobás gyakorlását. A reneszánsz korában ezeket a gyepes térségeket olyannyira benépesítette a fiatalság, hogy a zsúfoltság megszüntetésére. A nemes ifjak fogadásos versenyeket rendeztek különböző távú futásokban, távol- és rúdugrásban, kő-, farönk- és szálfadobásban. Az évszázadok során ezeknek a versenyeknek olyan hagyományai alakultak ki, hogy még ma is évenként megrendezik. A skóciai Barmoral községben gyűltek össze a dicsőségre vágyó versenyzők, hogy sajátos népviseletükben megmérkőzzenek egymással. A játékok jelentőségét mutatja, hogy a legfőbb patrónus mindig maga az angol király volt. John Taylor skót költőnek a játékról szóló, már 1600-ban közismert költeményét ma is szavalják és éneklik.

Újkor

A reneszánsz, majd a polgári forradalmak hatására a középkor hitbuzgó, önsanyargató világából kitört ifjúság élénk érdeklődéssel fordult az ókori görög kultúra felé. Bár a nép tömegeit érintő ünnepi atlétikai vetélkedőket I. Jakab betiltotta, a polgári ifjúság megismerkedett a görög testkultúrával. Ennek hatására az atlétika új fejlődésnek indult. Mezőn, országúton megkezdődött a versengés, eleinte fogadásos, kihívásos, páros versenyek formájában. Legkiemelkedőbb úttörői a pedesztriánok voltak, akik a futárszolgálat mellett fogadásból, mai szemmel nézve is kitűnő eredményeket értek el.

1715–1810

Véglegessé vált a skóciai Barmoral játékok teljes műsora, amely az alábbi versenyszámokból állt: 28 fontos kő dobása helyből és lendülettel (kb. 12,5 kg); kalapácsvetés 14, 16 és 22 font súllyal, 127 cm hosszú nyéllel; gerendahajítás; versenyfutás 700–2000 yardon; kardtánc; skót birkózás; magasugrás; távolugrás; zsákban futás; akadályfutás; rúdugrás (1895-től).

1801

Robert Barclay kapitány 41 nap és 16 óra alatt 1000 mérföldet futott úgy, hogy minden egymást követő órában egy mérföldet tett meg, a fennmaradó időt pihenéssel, alvással töltötte.

1806

Mason őrnagy Norfolkban megalapította az első sportegyesületet. A klubtagoknak gyakorlóhelyül pedig megépítette az első atlétikai pályát, a Necton Guildet, amelynek talaja természetesen gyepes volt. A fiatalság zöme azonban a pályán kívül gyakorolt és versenyzett. Az arnoldizmus hatására a college-okban meghonosodott, szokássá vált a sportszerű életmód.

1800-as évek eleje

Az első hivatalos atlétika verseny Oxfordban. Megindultak az egyetemek közötti atlétikai versenyek.

1850

Az első angol atlétikai bajnokságot 68 résztvevővel rendezték meg. Az elért eredmények szerények, de tá mpontul szolgálhatnak annak a hatalmas fejlődésnek a lemérésére, amelyet az atlétika napjainkig megtett: 440 yard 55 s; magasugrás 175,5 cm; rúdugrás 305,0 cm; súlylökés 10,52 m (213 cm-es négyzetből); kalapácsvetés 24,50 m.

1860-as évek

Sorra alakulnak az atlétikai klubok, a klubok központjai az egyetemek.

1866

Megrendezték az első angol atlétikai bajnokságot.

1867

Különválasztották az amatőröket és a professzionistákat.

Elkészült az első salakborítású futópálya.

1871

Megépül az első salakpálya New Yorkban.

Megjelent a salakhoz jobban alkalmazkodó szöges cipő.

1895

A XIX. század második felére az atlétika, kilépve az angol szigetországból, fokozatosan elterjedt az európai kontinensen, sőt átkelve az óceánon, Amerikában is meghódította a fiatalokat. A századforduló végére felmerült a nemzetek közötti találkozók igénye. Megrendezték az első nemzetek közötti atlétikai versenyt a New York AC–London AC között. A nagy becsvággyal vívott küzdelemben az újhaza csaknem megsemmisítő vereséget mért az óhazára. Néhány eredmény: 100 yard 9,8 s; 440 yard 49,0 s; 120 yard gát 15,4 s; magasugrás 197 cm; távolugrás 686 cm; súlylökés 13,23 m (a győztesek valamennyien amerikaiak).

1896

Jelentős fordulópont az atlétika történetében. Több lelkes sportember – élen a francia Coubertinnel – sikerre vitte az ókori olimpia felújításának gondolatát. Fáradozásuk eredményeként megrendezték Athénban az első újkori olimpiai játékokat. A versenyek gerincét – akárcsak a múltban – itt is az atlétika képezte. A szokatlan méretű márvány stadion – a maga nemében csodálatos látvány – és laza talaja nem kedvezett ugyan az eredményeknek, de a világ figyelmét felhívta a békés összefogásra, a testkultúra fejlesztésére.

Az elért szerény eredmények tükrözik a rendezésben való járatlanságot és a földes pálya minőségét: 100 m 12 s; magasugrás 181 cm; 400 m 54,2 s; távolugrás 635 cm; 800 m 2:11,0 s; hármasugrás 13,71 m; 1500 m 4:33,2 s; rúdugrás 3,30 m; 110 gát 17,6 s; súlylökés 11,22 m; diszkoszvetés 29,15 m

1912

Megalakult Stockholmban a Nemzetközi Amatőr Atlétikai szövetség. A négyévenként megrendezett olimpiai játékok, a nemzeti szövetségek és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség megalakulása, az egyre szélesebb körben elterjedő nemzetek közötti találkozók újabb lendületet adtak az atlétika fejlődésének. Az észak-európai országok – Finnország, Svédország – felzárkóztak az akkori nagy atlétanemzetek – Anglia, Amerika – mellé. Az olimpiai játékokon, a nemzetközi porondon megjelentek a „színes bőrűek”, elsősorban az amerikai négerek és a japánok.

1920

Az atlétika fejlődését – legalábbis Európában – az I. világháború törte meg. A nagy világégés után

1920-ban rendezték meg újra az olimpiát, de olyan diszkriminációval, hogy a legyőzött országok – Németország, Ausztria, Magyarország – nem vehettek részt rajta.

1920-as évek

Önálló női nemzetközi atlétikai szövetség alakul, megszületnek az első női világcsúcsok (100 m/12,8 mp, 200 m/26,8 mp). A testkultúra és sport békés eszméjének, népeket, nemzeteket összefogó hatására újra találkozhattak a világ legjobbjai. A kontinentális bajnokságok tovább növelték az atlétika népszerűségét és elősegítették fejlődését. Az 1920-as évek az atlétika történetének egyik aranykorát jelentik. A versenypályákon megjelenő „fekete bőrű” futók, ugrók gyors egymásutánban írták át az akkor már nyilvántartott világcsúcslistát.

1928

Amszterdamban bekapcsolódtak az olimpiai versenyzésbe a női atléták, és már az első versenyeken – az első olimpiájukon, később a kontinentális bajnokságokon is – bizonyították eredményeikkel a női atlétika életrevalóságát.

1934

Megrendezték az első Európa-bajnokságot.

1936

A XI. nyári olimpiai játékokon tovább szélesedett a résztvevő nemzetek és sportolók köre. A béke gondolatát Berlinben azonban már erősen beárnyékolta a „nemzeti presztízs”, a nacionalizmus megnyilvánulása is.

1939

Kitört a II. világháború, az atlétika fejlődését is visszavetette. Elmaradtak az olimpiák, az Európa-bajnokságok, a nemzetek közötti találkozók.

1948

A fasizmus leverését követően a sokat szenvedett nemzetek csak lassan találtak magukra a sport területén is. A Londonban megrendezett olimpia szerény atlétikai eredményeivel még nem érhette el az előzőek színvonalát.

1952

Az atlétikában rejlő értékek, az atlétika népszerűsége, elterjedtsége azonban újra fellendítette a sportágat. A küzdőtéren megjelentek a Szovjetunió, majd a felszabadult gyarmati népek sportolói, akik felpezsdítették az atlétika vérkeringését. 1952-től kezdve mondhatjuk, hogy az olimpiák, a kontinentális bajnokságok, az interkontinentális kupák, az UNIVERSIADE-k valóban a világ ifjúságának találkozói.

1964

Salak és műanyag keverésű pályatalaj megjelenése.

Elektromos időmérés alkalmazása

1966–67

Műanyag borítású pálya megjelenése.

1968

A magaslaton és a műanyag pályán sorra születnek a világcsúcsok Mexikóban.

Irodalom:

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 23–35.

Futások

A rövidtávfutás nemzetközi története

i. e. 3000

Dion isten tiszteletére rendezett játékokon futóverseny 600 láb távolságon.

i. e. 776-tól

Az első 13 olimpián csak az 1 stadiontávot (régi nevén „aulos” = 192,27 méter) futották.

Több arénát építettek, melyek mérete azonos volt.

Futósávokat jelöltek ki, a szélességük 128 cm.

A futók fából vagy kőből készült rajttámlát használtak. A verseny kürtjelre kezdődött. Kiugrásért pénzbüntetés járt. Több ciklusban készültek fel a versenyzők, egy éven keresztül csak az edzéssel foglalkoztak, a korszak kiemelkedő futója volt a spártai Ladas. A győztesek babérkoszorút, a későbbiek során pénzjutalmat kaptak.

A nőknek tilos volt látogatniuk a versenyeket (a férfiak meztelenül versenyeztek).

i. e. 724-től

Bevezették a 2 stadiontávot is („diaulos” = 384,54 m).

i. e. 628-tól

Az ifjúsági korúaknak is rendeztek 1 stadiontávos versenyt.

A nőknek „Héra játékok” néven külön rendeztek versenyeket 160,25 méteres távon.KözépkorA római testacco versenyek része a rövidtávfutás.

1806

Az első feljegyzett időeredmény, melyet az angol Cook futott (120 yardon 12 mp).

1808

Cook 200 yardon 20 mp (országúton, füves réten futottak).1849Reed (angol) 440 yardon 48,5 mp (pontatlan órák, gyakorlatlan időmérés).

1866

Az első angol bajnokságon versenyszám volt a 440 yard futás (a győztes ideje 55 mp).

1871

Szöges cipő megjelenése.

Salakpálya megjelenése (New York).

1887

Térdelőrajt (kézstart) megjelenése.

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 100 yard 9,8 mp, 440 yard 49 mp).

1896 – Athén

Az első újkori olimpia győztesének eredménye

  • 100 m: 12 mp Burke (USA)

  • 400 m: 54,2 mp Burke (USA)

1900 – Párizs

Az olimpiai staféta bevezetése (100–200–400–800 m).

1912 – Stockholm

Amerikai színes bőrű versenyzők (Craig, Reidpath) győztek.

1920 – Antwerpen

Paddock (USA) 100–300 yardig a világcsúcstartó.

1924 – Párizs

A futósávokat a vonalakon kívül eddig kötéllel is elválasztották.

Abrahams (GBR) 100 m/10,6 mp

Eric Liddell (SCO) 400 m

1932 – Los Angeles

Amerikai fölény alakult ki.

Tolan (USA) 100 m/10,3 mp, 200 m/21,2 mp

Carr (USA) 400 m/46,2 mp

1936 – Berlin

Owens (USA) 100 m/10,2 mp

1948 – London

Fanny Blankers Koen (HOL) 200 m/24,4 mp/4 aranyérem.

Dillard (USA) 100 m/10,3 mp

Wint (JAM) 400 m/47,2 mp

1952

Remigino (USA) 10,4 mp

Jackson (AUS) 100 m

1960 – Róma

A férfiaknál megtörik az amerikai fölény.

Hary (GER) 100 m

Berruti/200 m/ITA

A nőknél a „fekete gazella” Wilma Rudolph (USA) 3 aranyérem.

1964 – Tokió

Salak és műanyag keverésű pályatalaj.

Elektromos időmérést alkalmaztak.

1966–67

Műanyag borítású pálya megjelenése.

1968 – Mexikó

A gyors műanyag pályán világcsúcsok születnek.

Hines (USA) 100 m/9,89 p video1 video2

Smith (USA) 200 m/19,78 mp

Ewans (USA) 400 m/43,86 mp

1972 – München

Borzov (USSR) 100–200 m/müncheni olimpia/I. helyezett

Nőknél Stecher (GER) 100–200 m/müncheni olimpia/I. helyezett

1980

Goehr (GDR) 11,01 mp

1985

Koch (GER) 400 m/47,6 mp

1986

Goehr Marlies (1983) 10,91 mp

1988

Joyner (USA) 100 m/10,49 mp

Johnson (CAN)

1991

Lewis (USA) 100 m/9,86 mp

1992

Christie (GBR) 100 m/9,96 mp

1993

Devers (USA) 100 m/10,91 mp

1996

Johnson (USA) 200 m/19,32 mp

Bailey (CAN)

1998

Jones (USA) 100 m/10,66 mp

2004

Gatlin (USA) 9,85 mp

Campbell (JAM) 22,06 mp

2007

Powell (USA) 100 m/9,77 mp

Gay (USA) 100 m/19,76 mp

2006

Greene (USA) 6,39 mp

2008

Bolt (JAM) 6 világcsúcs 2 év alatt (9,72 mp–9,69 mp–9,58 mp–19,3 mp–19,19 mp–37,10 mp)

Shelly Ann Fraser (JAM) 10,78 mp

2010

Lemaitre (FRA) 100 m/10,11 mp

Sailer (GER) 100 m/11,09 mp

A rövidtávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1865

Pesti futótársulat megalakulása, fő versenyszáma a 120 öles (227,5 m) futás.

1896

Szokolyi Alajos, 100 m – athéni olimpia, III. helyezett

1913

Mezei-Wiesner Frigyes 300 m/36,4 mp/világrekord

1920-as évek

Nemzetközi szintű rövidtávfutóink

Gerő Ferenc, 100 m/10,5 mp,

Barsi Kászló, 400 m/48,3 mp

1934

Sír József, 200 m/21,5 mp/torinói Eb/II. helyezett

Sír József, 100 m/10,7 mp/torinói Eb/III. helyezett

1935

Kovács József, 300 y/30,0 mp/világrekord

Nagy Edit, 100 m/13,1 mp

1943

Bánhalmi Ferenc, 400 m/48,9 mp

1951

Gyarmati Olga, 100 m/12,3 mp

1954

Adamik Zoltán, 400 m/47,6 mp/berni Eb/III. helyezett

Kazi Aranka, 400 m/56,6 mp

1956

Goldoványi Béla, 100 m/10,6 mp

Neszmélyi Vera, 100 m/11,8 mp

1960

Munkácsi Antónia, 200 m/24,1 mp

1963

Csutorás Csaba, 100 m/10,5 mp, 200 m/21,1 mp, 400 m/46,7 mp

Kazi Olga, 400 m/54,9 mp

1966

Munkácsi Antónia, 400 m/53,9 mp/budapesti Eb/II. helyezett

1967

Nemesháziné Markó Margit, 100 m/11,5 mp

1969

Mihályfi László, 200 m/21,0 mp

1969–1972

Balogh Györgyi, 100 m/11,4 mp

Balogh Györgyi, 200 m/23,3 mp/helsinki Eb/II. helyezett

Balogh Györgyi, 400 m/52,7 mp

1973

Rózsa István, 400 m/46,7 mp

1975

Tóth Éva, 400 m/52,9 mp

1976

Gresa Lajos, 60 m/6,4 mp fedett pályás világcsúcs

Gresa Lajos, 100 m/10,3 mp

Kőnye Irma, 100 m/11,3 mp

1979

Orosz Irén, 200 m/23,31 mp

1980

Pál Ilona, 400 m/52,46 mp

1981

Újhelyi Sándor, 400 m/46,83 mp

1982

Újhelyi Sándor, 400 m/47,14 mp/fedett pályás Eb/II. helyezett

Nagy István, 200 m/21,41 mp/fedett pályás Eb/II. helyezett

1983

Nagy István, 200 m/20,79 mp

1984

Petrika Ibolya, 400 m/52,60 mp

1986

Menczer Gusztáv, 400 m/45,97 mp

1987

Kovács Attila, 100 m/10,09 mp, 200 m/20,11 mp

Ecsekiné Juhász Erzsébet, 100 m/11,53 mp

1989

Molnár Tamás 400 m/45,97 mp

1990

Forgács Judit, 400 m/53,02 mp/fedett pályás Eb/III. helyezett

1992–1997

Barati Éva, 100 m/11,57 mp, 200 m/23,79 mp

1998

Gyulai Miklós, 200 m/20,67 mp

Szekeres Judit, 400 m/53,08 mp

2000

Dobos Gábor, 100 m/10,21 mp

2000–2010

Petráhn Barbara, 200 m/23,73 mp, 400 m/52,05 mp

2002

Németh Roland, 100 m/10,27 mp/müncheni Eb/III. helyezett

Szabó Enikő, 100 m/11,46 mp

2003

Szeglet Zsolt, 400 m/45,67 mp

2010

Deák Nagy Marcell, 400 m/46,28 mp

Nguyen Anasztázia, 100 m/11,98 mp

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 47–50.

http://www.youtube.com/watch?v=yafsL1ZKKs8 http://www.youtube.com/watch?v=IPWkSHaflVU

http://www.youtube.com/watch?v=k63DLvCNGkA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=u18_-87Pb6U&NR=1&feature=fvwp

http://www.youtube.com/watch?v=aU3yxIl cmhY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=-kr_XJ9XMbM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=YEUD_LwsDUI

http://www.youtube.com/watch?v=P8I7NMeTExU&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=RTfBClsSXRE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=4kNP1XR2AB4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KUN60PWyn58&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=1kPacxSEqQs&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EtB3LDzwlus&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=wyGDo8wPPy4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=54KyNxKi2EY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=1xqXO9cj8uE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=UVS mpBLnSXY&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=zHtTJvE-ag4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=OD4OUTXvtRU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=WqgnA25yEvc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Nu98eWfLPmc

http://www.youtube.com/watch?v=LtmTQvyzs0A&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=--lzACn0aZ8

http://www.youtube.com/watch?v=8cFV9_ISi-g&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=_MCJAc96lXs http://www.youtube.com/watch?v=FxWCZiNj5rM

http://www.youtube.com/watch?v=L8kc6MfplhE http://www.youtube.com/watch?v=qrPAXJTX-Kg

http://www.youtube.com/watch?v=MCSxLJK4_-I&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=HYJbrmGvqUY&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=ykNrODgFd_k&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Uaeo9mabCoc http://www.youtube.com/watch?v=bfb4VOOwOOI

http://www.youtube.com/watch?v=fRdrtp5YAxU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=sG4hzrN-NaY&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A közép- és hosszútávfutás nemzetközi története

Ókor: i. e. 776.

Az első 13 ókori olimpián az egy stadiontávot futottak, régi nevén „aulos”-nak hívták (192,27 méter)

i. e. 724.

A 14. olimpiától a kettő stadiontáv „diaulos”, később a több stadiontáv a „dolichos” (7–24 stadiontáv), került bevezetésre

Középkor

A római testacco versenyek része volt a közép- és hosszútávfutás

1100-as évek vége

II. Henrik gyepes helyet jelöltetett ki gyakorlásra

1600-as évek eleje

I. Jakab csak a nemesek részére engedélyezte a testedzést

1700-as évek vége

A skót Barmoral község népi játékainak része volt a 700–2000 yardos futás

A futárszolgálatot ellátó pedesztriánok fogadásból versenyeztek, közülük többen hívatásos versenyzőkké váltak

1871

Szöges cipő megjelenése

Salakpálya megjelenése (New York)

1892

Borel (FRA) 4:24/az első világrekord

1896

Elack (AUS) 800 m/2,11 mp, 1500 m/4:33,2 p/athéni olimpiai/I. helyezett

1904

Lightbody (USA) 800 m/1:56 mp/olimpiai/I. helyezett

1908

Wilson (GBR) 1500 m/az első 4 percen belüli eredmény

Londoni maraton

1912

Jackson (USA) 3:56,8 p/olimpiai I. helyezett

Kolehmainen (FIN) 5000 m/14:36,6 p, 10 000 m/31:20,8 p/stockholmi olimpia/I. helyezett

1924

Nurmi (FIN) 1500 m/3:52,6 p

A finn futók a napi két edzés megalapozói

Nurmi és Ritola

1928

A női 800 méter olimpiai versenyszám lett

Filmek az amsterdami olimpiáról (Ritola, Nurmi/FIN

1930

Boston maraton

1936

Berlini maraton

1939

A németek kialakították a résztávos edzésmódszert

Harbig (GER) 800 m/1:46,6 p

1940-es évek

A svédek bevezették a fartlek-módszert

Hagg (SWE) 1500 m/3:43,0 p, 5000 m/13:58,5 p

1950-es évek

A csehek növelték a résztávok számát és idejét, csökkentették a pihenőidőt.

Zatopek (CZE) 5000 m/14:06,6 p/10 000 m/28:54 p, maraton/2:23:03,2 p londoni olimpia/3-szoros I. helyezett (5000 m, 10 000 m, marathon) video1 video2

1956

Kuc (URS) 5000 m/13:35,0 p

1955–1956

Iglói Mihály vezetésével a magyarok továbbfejlesztették az intervallumos módszert, 1500 métertől 10 000 méterig minden világcsúcsot megdöntöttek

Iharos (HUN) 1500 m/3:40,8 p

Tábori (HUN) 1500 m/3:40,8 p

Rózsavölgyi (HUN) 3:40,6 p

1960

Bikila (ETH) maraton

1960-as évek

Lidiard (NZL) edző kidolgozta a maratoni edzésmódszert

1965

Clark (AUS) 10 000 m/27:39,4 p

1972 és 1976

Viren (FIN) 5000 m/13:24,77 p, 10 000 m/27:40,40 p/müncheni és montreáli olimpia/2-2-szeres I. helyezett

1986

Kristiansen (NOR) női 5000 m/14:37,33 p

1995

Ribeiro (POR) női 5000 m/14:36,45 p

1998

Gebrselassie (ETH) 5000 m/12:39,36 p

Gebrselassie (ETH)–Tergat (KEN)

2000

Szabó (ROM) női 5000 m/14:40,80 p olimpiai I. helyezett

2004

Hicham El Guerrouj/3:34,19 p

2005

Bekele (ETH) 10 000 m/26:17,53p/világrekord

2007

Legath (USA) 5000 m/13:45,87 p

Defar (ETH) 10 000 m/14:57,91 p

Osakai maraton/2:15:58 p

2008

Dibaba (ETH) női 5000 m/14:11,15 p/világrekord

Bekele (ETH) 5000 m/13:00,76 p

2010

Dibaba (ETH) 2mérföld/9:12,23 p

Lewamdowski (POL) 800 m/1:47,08 p

A közép- és hosszútávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1896

Dáni Nándor (800 m) 2:11,8 mp/athéni olimpiai/II. helyezett

Kellner Gyula (maraton) 3:06:35 p/athéni olimpia/III. helyezett

1900

Speidl Zoltán (800 m) olimpiai V. helyezett

1908

Bodor Ödön (800 m) 1:56,6 p/londoni olimpia/IV. helyezett

1913

Rajz Ferenc 500 m/1:07,6 mp/világrekord

1930-as évek

Kelen János edző versenyzőinél a finnekhez hasonlóan bevezeti a napi két edzést.

1934

Szabó Miklós (800 m) 1:52,0 mp/Eb I. helyezett

Szabó Miklós (1500 m) 3:55,2 mp/Eb II. helyezett

1936

Szabó Miklós (2000 m) 5:20,4 mp/világrekord

1937

Szabó Miklós (2 mérföld) 8:56,0 mp/világrekord

1941

Csaplár András (20 000 m) 1:03:01,2 mp/világrekord

1946

Czaplár András dr. (10 000 m) 30:35,4 p/Eb III. helyezett

Fekete Ilona (800 m) 2:24,9 p

1951

Bácskai-Bleha Anna (800 m) 2:18,5 p

1954

Szentgáli Lajos (800 m) 1:47,1 mp/Eb I. helyezett

Kovács József (10 000 m) 29:25,8 mp/Eb II. helyezett

Kazi Aranka (880 yard) 2:11,6 p/világrekord

1955

Rózsavölgyi István (1000 m) 2,19 mp/világrekord

Tábori László (1500 m) 4:40,8/világrekord

Iharos Sándor (3000 m) 7:55,6/világrekord

Iharos Sándor (5000 m) 13:40,6/világrekord

1956

Iharos Sándor (1500 m) 4:40,6 p/világrekord

Iharos Sándor (10 000 m) 28:42,8 p/világrekord

1956

Rózsavölgyi István (2000 m) 5:02,2 mp/világrekord

1956

Kovács József (10 000 m) 28:52,4 mp/melbourne-i olimpia/II. helyezett

1957

Kazi Aranka (800 m) 2:08,6 p

1960

Rózsavölgyi István (1500 m) római olimpia/III. helyezett

1962

Kazi Olga (800 m) 2:05,0 p/Eb III. helyezett

1964

Szabóné Nagy Zsuzsa (800 m) 2:03,5 p/tokiói olimpia/IV. helyezett

1966

Mecser Lajos (10 000 m) 28:27,0 p/Eb II. helyezett

Tóth Gyula (maraton) 2:22:02,2 p/olimpiai III. helyezett

Szabóné Nagy Zsuzsa (800 m) 2:03,1 p/Eb II. helyezett

1972

Kulcsár Magdolna (800 m) 2:03.1p

Ligetkutiné Szenteleki Sára (1500 m) 4:17.7 p

1974

Zsinka András (800 m) 1:48,5 p/fedett pályás Eb II. helyezett

1977

Zemen János (1500 m) 3:46,6 p/fedett pályás Eb III. helyezett

1978

Lipcsei Irén (800 m) 2:01.5 p

Lázár Magdolna (1500 m) 4:11.1 p

1979

Paróczai András (800 m) 1:48,2 p/fedett pályás Eb III. helyezett

1980

Paróczai András (800 m) 1:50,3 p/fedett pályás Eb II. helyezett

1981

Wéninger Katalin (800 m) 2:01,69 p, (1500 m) 4:11,79 p

1985

Szabó Karolin (10 000 m) 32:45,7 p

1986

Verébné Fazekas Erika (5000 m) 15:38,93 p

Szabó Karolin (10 000 m) 32:07,64 p, (maraton) 2:30,30 p

1988

Urbanik Sándor (5000 m gyaloglás) 18:45,91 p

Rácz Katalin (1500 m) 4:12,14 p

1989

Szabó Erzsébet (800 m) 2:03,67 p

Rácz Katalin (1500 m) 4:12,41 p

1995

Káldi Zoltán (10 000 m) 29:05,3 p

1998

Varga Judit (800 m) 2:03,81 p/fedett pályás Eb III. helyezett

2000

Korányi Balázs (800 m) 1:48,42 p/fedett pályás Eb III. helyezett

2001

Földingné Nagy Judit (maraton) 2:39:02 p

2002

Kálovics Anikó (5000 m) 15:56,0 p

2005

Papp Krisztina (1500 m) 4:12,26 p

2010

Minczér Albert (10 000 m) 29:53,54 p

Kálovics Anikó (10 000 m) 32:33,41 p

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 67–70.

http://www.youtube.com/watch?v=HUpW6blZLyQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ej_OSWREUyo

http://www.youtube.com/watch?v=x2GR-v0umo4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ej_OSWREUyo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=LoFC3ibJXTw&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=PUN9WrzutFU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=L_ojRWiN0Dg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=XdYHCSAMDr4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=nQmqEIYI-GU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=1H_JzBVqkuI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Vnyx06yjhU4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=5D56ZAvcxN0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tsJYzZ1I8pw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=X9xYkF5As2w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=z-sHYX3-c1U&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=Sa7STALJbmM&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=PStN-Vj5hpY

http://www.youtube.com/watch?v=ui4VMaZ-kXY

http://www.youtube.com/watch?v=IzLSu8bvkLY

http://www.youtube.com/watch?v=9ZtkNWR4DS4&feature=fvw

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A váltófutás nemzetközi története

Ókorban

Fáklyafutásnál (futárszolgálat) a fáklyákat átadták a következő futónak.

Középkor

Staféta: az olasz „staffa” (kengyel) szóból ered, a futárok időnként lovat és kengyelt váltottak.

1890-es évek

Megjelennek a váltóversenyek:

  • a távok hossza és a résztvevők száma még változó volt,

  • érintéssel, zászló- és botátadással kísérleteztek,

  • egyhelyben állva kellett várni a botot, ezért néha ütköztek a futók.

1908

Felveszik az olimpia versenyszámai közé a stafétaversenyt, melynek távja 200–200–400–800 méter volt (I. helyezett: USA/3:29,4 p).

1912

Versenyszám lett az olimpián a 4 × 100 és a 4 × 400 méteres futás, jelenleg is ezeket futják a versenyeken (I. helyezett: GBR (4 × 100 m) 42,4 mp).

Az ütközések elkerülése miatt a botot repülőrajttal vették át a futók.

20 méteres váltózónát jelöltek ki

1924

USA/4 × 100 m/41,0 mp/párizsi olimpia/I. helyezett

1936

USA/4 × 100 m/39,2 mp/berlini olimpia/I. helyezett

1948

London (HOL) női 4 × 100 m/47,5 mp

http://www.youtube.com/watch?v=Uaeo9mabCoc

London/férfi 1600 m váltó (USA) 3:10,4 p

http://www.youtube.com/watch?v=dG57AAtkvls

1962

A repülőváltás távját (ráfutás a váltózónára) váltózóna előtt 10 méterrel meghosszabbították

Az előváltást is szabálytalannak minősítik.

1964

Tokyo (USA) férfi 4 × 100 m

1968

Mexico (USA) női 4 × 100 m/42,8 mp

1972

München (USA) férfi 4 × 100 m/38,19 mp

1976

Montreal (USA) férfi 100 m

1985

(DDR) női 4 × 100 m/41,37 mp/világrekord

1987

Róma (DDR) női 4 × 400 m/3:18,63 p

1992

Barcelona/férfi 4 × 400 m/2:55,74 p/világrekord

2000

Sidney (USA) férfi 4 × 100 m/37,61 mp

2004

Athén (GBR) férfi 4 × 100 m/38,9 mp

Athén/

2008

Peking (USA) női 4 × 100 m/42,31 mp

Peking (USA) női 4 × 400 m/3:18,55 p

Peking (JAM) férfi 4 × 100 m/37,10 mp

Peking (USA) férfi 4 × 400 m/2:55,39 p

2009

Berlin (USA) férfi 4 × 400 m/2:57,86 p

Berlin (USA) női 4 × 400 m/3:17,83 p

2010

Barcelona (FRA) férfi 4 × 100 m/38,11 mp

Barcelona (UKR) női 4 × 100 m/42,29 mp

Barcelona (RUS) férfi 4 × 400 m/3:02,14 p

A váltófutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1908

Simon, Wiesner, Nagy, Bodor (200–200–400–800 m) 3:32.5 p/olimpia/III. helyezett

1919

A magyar bajnokságok versenyszámai ebben az időben:

5 × 100, 5 × 400, 5 × 500 méter

1922

A futók áttértek a négytagú váltószámokra

1924

Rózsehegyi, Muskát, Kurunczi, Gerő (4 × 100 m váltó) 42,0 mp/párizsi olimpia/IV. helyezett

1932

Kresz Margit, Genersich Gabriella, Csermák Teréz, Kael Anna (TFSC) 53,2 mp

1934

Forgács László, Kovács József, Sír József, Gyenes Gyula (4 × 100 m váltó) 41,4 mp/Eb III. helyezett

1948

Tima, Barta, Csányi, Goldoványi (4 × 100 m váltó) 41,6 mp/londoni olimpia/IV. helyezett

1949

A közepesnek mondható 100 méteres egyéni eredmények mellett a váltótechnika tökélesítésével értek el eredményeket.

A magyar váltó a világranglista élén állt/40,7 mp.

1952

A „villámikrek” Zarándi, Varasdi, Csányi, Goldoványi (4 × 100 m váltó) 40.5 mp/helsinki olimpia/III. helyezett

1953

Garay Sándor, Béres Ernö, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor/5:29,2 p/világrekord

1954

Zarándi, Varasdi, Csányi, Goldoványi (4 × 100 m váltó) 40,6 mp Eb I. helyezett

Magyar válogatott (880 yard) 6:32.6 p világrekord

Tábori László, Mikes Ferenc, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor (4 × 1500 m) 15:21,2 p/világrekord

Bácskai Anna, Oros Ágnes, Kazi Aranka (3 × 880 yard) 6:36,2/világrekord (1954 július 21.)

Orbán Irén, Dénes Ida, Greminger Jánosné, Neszmélyi Vera (DSE) 4 × 100 m/48,0 mp

1955

Mikes Ferenc, Tábori László, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor (4 × 1500 m) 15:14,8 p/világrekord

1959

Kovács Lajos, Szekeres Béla, Iharos Sándor, Rózsavölgyi István (4 × 1 mérföld) 16:25,2 p/világrekord

1963

Heldt Erzsébet, Orbán Irén, Németh Ida, Kispálné Skultéty Eta (UDSC) 47,9 mp

1971

Pusztai Éva, Nemesháziné Markó Margit, Balogh Györgyi, Papp Attiláné (VASAS) 45,9 mp

1975

Balogh Györgyi, Szabó Jánosné, Sebők Klára, Siska Xénia (VASAS) 45,9 mp

1986

Hobinka Zsolt, Karaffa László, Karlik Pál, Tatár István (BHSE) 4 × 100 m/39,01 mp

1988

Barati Éva, Balázs Éva, Kőnye Irma, Gazdag Zsuzsa (BHSE) 45,57 mp

1998

Steinmetz Éva, Lőrincz Krisztina, Barati Éva, Vaszi Tünde (BHSE) 45,63 mp

2000

Nyilasi Péter, Kilvinger Attila, Dombi Zétény, Bédi Tibor (4 × 400 m váltó) 3:09.35 p/ fedett pályás Eb/III. helyezett

2010

Szabó László, Pauer Géza, Gyömbér Zoltán, Pásztor Gábor (FTC) 41,87 mp

Bartha Zsóka, Varga Bianka, Schmelcz Fanni, Nguyen Anasztázia (BHSE) 45,99 mp

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 78–79.

http://www.youtube.com/watch?v=mh-YLy_wnrc

http://www.youtube.com/watch?v=vGzFfQwWoQ8

http://www.youtube.com/watch?v=pVpl6RwpMNM

http://www.youtube.com/watch?v=cETQwJ9N5D0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EWcZoNqbX6g

http://www.youtube.com/watch?v=YnYRKIBXJLg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=nt38AsO7eXQ

http://www.youtube.com/watch?v=sX9cuIII1Ss&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=si5seEjRQrQ

http://www.youtube.com/watch?v=lo_a_G2o_Lw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=cfo2C6a906E&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=_KIlkrVZb-g&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=59g3xbZ-3sQ

http://www.youtube.com/watch?v=eW7Fd5hQMm4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gqgYz8i_PIg&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=oz7QK1rKPsQ

http://www.youtube.com/watch?v=NV70hFUxWuk

http://www.youtube.com/watch?v=0_bORU1R2U0&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A gátfutás nemzetközi története

1837–1838

Angliában már voltak egyetemek közötti versenyek.

A gátak ősei a különböző magasságú sövények, kerítések, rögzített akadályok voltak.

A gátfutás az akadályfutásból fejlődött ki, a versenyek eleinte füves területen folytak.

1860-as évek

A gátak nem, vagy nehezen dönthetők, sérülésveszélyesek voltak.

Óangol stílusú technika (közelről ugrásszerű elrugaszkodás, hajlított térddel való lendítés, függőleges, elcsavarodott törzs, rövid és magas súlyponti pálya).

Az eredmények összehasonlíthatósága és az egységes mérés érdekében elkezdték építeni a körkörös atlétikai pályákat.

1871

Szöges cipő megjelenése.

Salakos pálya megjelenése (New York).

1890-es évek

Kraenzlein (USA) kialakította a modern gátvétel alapjait (nyújtott térddel való lendítés, előredöntött törzs, „gátülés” a gát felett, a rálépés távolságát növelte (180 cm), a lelépését csökkentette (160 cm).

A versenyek távjai általában 120 yardon (gátmagasság 106,7 cm) és 440 yardon (gátmagasság 91,4 cm).

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 100 yard gát 15,4 mp).

1896

Az első újkori olimpia győztesének eredménye 110 gát: 17,6 mp.

1904

Az olimpián a férfi 400 m gáton még csak 76,2 cm volt a gátmagasság.

1919–1963

A 200 m gátfutás időszaka.

1919

Hoffer Béla (400 m gát) 59,4 mp/a 400 m gátfutás első bajnoka.

1920-as évek

Bevezették az egy irányba dönthető gátakat, így csökkent a sérülésveszély, gazdaságosabbá válhatott a technika.

Megjelenik a női gátfutás, a gátak magassága (61–75 cm között) és a gáttávolságok(4–6–8 gáttal) még változóak.

1921

Meghatározták a gáttávolságokat.

1926

A női gátfutás távját 80 méterben határozták meg.

1928

Megjelentek az állítható fémgátak.

1930-as évek

Bevezették a könnyen billenő fémgátakat (a „hintaló” talpú és a felső részen billenő)

A mai modern technikát Thomson (CAN) és Towns (USA) alkalmazta először.

1932

A női gátfutás is olimpiai szám lett.

1934

Hardin (USA) 400 m gát/50,6 mp

1935

Owens (USA) 200 m gát/22,6 mp

1936

Towns (USA) 13,7 mp

Berlini olimpia

1939

Testoni (ITA) női 80 m gát/11,3 mp

1948

Fanny Blankers Koen (HOL) 80 m gát/11,2 mp (4-szeres olimpiai bajnok)

1950-es évek

A női gátfutók egymás után érték el a világcsúcsokat.

Strickland (AUS) 80 m gát/10,9 mp

Jermolenko (URS) 80 m gát/10,8 mp

Gastl (BRD) 80 m gát/10,6 mp

1953

Litujev (USR) 400 m gát/50,4 mp (elsőként 13 lépéssel a gátak között)

A gáttechnika javítása mellett főként a futóteljesítmény javítására törekedtek a futók.

1956

Olimpia 80 m gátfutás

1958

Davis (USA) 400 m gát/49,2 mp

1968

Korsakova (USSR) 80 m gát/10,2 mp

Hemery (USA) 400 m gát/48,1 mp

1969

A női gátfutás eddigi távját 80 méterről 100 méterre hosszabbították, a gátak számát a férfiakéhoz hasonlóan 10-re emelték.

1972

Akii-Bua (USA) 400 m gát/47,82 mp

1973

Milburn (USA) 110gát/13,2 mp

1974

Bevezetik a női 400 m gátfutást, magassága 76,2 cm, a többi távolság megegyezik a férfiakéval.

Kacperczik (POL) női 400 m gát/56,51 mp

1975

Drut (FRA) 110 m gát/13,0 mp

1976

Rabsztyn (POL) női 100 m gát/12,48 mp

1977

Moses (USA) 400 m gát/47,45 mp

1978

Makajeva (USSR) női 400 m gát/54,78 mp

1981

Nehemiah (USA) 110 m gát/12,92 mp

1983

Moses (USA) 400 m gát/47,02 mp

1984

Brisco-Hooks (USA) 400 m gát/1984

1986

Stepanova (RUS) női 400 m gát/52,94 mp

1992

Young (USA) 400 m gát/46,78 mp/világrekord

Devers (USA) 100 m gát

2003

Pechonkina (RUS) női 400 m gát/52,34 mp/világrekord

2004

Hayes (USA) 100 m gát

2007

Xiang (CHI) 110 m gát

2008

Robles (CUB) 110 m gát/12,87 mp/világrekord

Kallur (SWE) női 60 m gát/világrekord

2009

Walker (JAM) női 400 m gát/2009

2010

Barcelona/Eb/110 m gát döntő

A gátfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1863

Akadály- és gátfutó versenyeket rendeztek Pozsonyban.

1965

Az első hazai hivatalos atlétikai versenyen szerepelt a 120 yardos (10 gát) gátfutás.

1875

Az első hazai hivatalos atlétikai versenyen volt 120 yardos gátfutás.

1890-es évek

Réti Pál az óangol stílus képviselője.

Szokolyi Alajos (110 m gát) 17,6 mp az első hivatalos országos csúcstartó.

1896

Szokolyi Alajos (110 m gát) athéni olimpián indult.

1901–1914

A 120 yardos gátfutás időszaka, 1915-től már csak 110 m gáton versenyeztek.

Vargha Pál (120 yard gát) 18,6 mp/az első bajnok.

Solymár Károly (120 yard gát) 15,8 mp/az utolsó bajnok/1914.

1910-es évek

Kovács Nándor (120 yard gát) 16,8 mp és Solymár Károly (120 yard gát) 15,4 mp meghonosították Kraenzlein technikáját.

1915

Solymár Károly (110 m gát) 16,2 mp/az első 110 m gát bajnoka.

1919–1963

A 200 m gátfutás időszaka.

Helfer Béla (200 m gát) 27,8 mp/az első bajnok.

Csányi Zoltán (200 m gát) 24,1 mp/az utolsó bajnok/1963.

1919

Hoffer Béla (400 m gát) 59,4 mp/az első bajnok.

1930

Somfay Elemér (200 m gát) 25,4 mp

1933

A magyar bajnokság versenyszáma lett a 80 m gátfutás.

Vértessy Katalin (80 m gát) 12,5 mp

1934

Kovács József (110 m gát) 14,8 mp/Eb/I. helyezett

Kovács József (200 m gát) 23,7 mp

1938

Kovács József (400 m gát) 53,3 mp/Eb/II. helyezett

1942

Hidas Ödön (110 m gát) 14,8 mp

1948

Lombos Dezső (400 m gát) 54,8 mp

1950-es évek

Gyarmati Olga (80 m gát) 11,2 mp

Reczetár Imre (110 m gát) 14,7 mp

1952

Lippay Antal (400 m gát) 52,8 mp

1958

Somogyi Nándorné (80 m gát) 11,3 mp

1963

Csányi Zoltán (110 m gát) 14.6 mp/a 200 m gát utolsó bajnoka

1966

Oros Ferenc (400 m gát) 53.2 mp

1968

Mélykuti Béla (110 m gát) 14,1 mp

Balogh Györgyi (80 m gát) 11,2 mp/az utolsó 80 m gát bajnoka

1969

Kiss Mária (200 m gát) 28,3 mp

Tóth Gyuláné (100 m gát) 14,3 mp/az első 100 m gát bajnoka

Ringhoffer Zsolt (400 m gát) 51,7 mp

1974

Árva István (400 m gát) 50,8 mp

Bruzsenyák Ilona (100 m gát) 13,1 mp

1976

Milassin Lóránd (110 m gát) 13,8 mp

1979

Mohácsi Éva (400 m gát) 57,30 mp

1986

Siska Xénia (100 m gát) 12,92 mp

1984

Bakos György (60 m gát) 7,75 mp/fedett pályás Eb/II. helyezett

Szalai József (400 m gát) 50,59 mp

1985

Bakos György (60 m gát) 7,60 mp/fedett pályás Eb/I. helyezett

1986

Simon Balla István (400 m gát) 49,62 mp

Siska Xénia (100 m gát) 12,92 mp

1987

Szopori Erika (400 m gát) 56,90 mp

1989

Palombi Margit (100 m gát) 13,48 mp

Antók Zsófia (400 m gát) 58,39 mp

1996

Kovács Dusán (400 m gát) 49,88 mp

1997

Szekeres Judit (400 m gát) 56,65 mp

Kovács Dusán (400 m gát) 49,38 mp

1999Bálint Zita (100 m gát) 13,4 mp

2000

Csillag Levente (110 m gát) 13,58 mp

2002

Vári Edit (100 m gát) 13,22 mp

2005

Dezső Ákos (400 m gát) 50,0 mp

2007

Vári Edit (100 m gát) 13,28 mp

2010

Kiss Dániel (110 m gát) 13,39 mp/barcelonai Eb/III. helyezett

Koroknai Tibor (400 m gát) 52,26 mp

Juhász Fanni (100 m gát) 13,80 mp

Farsang Evelin (400 m gát) 61,37 mp

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 87–90.

http://www.youtube.com/watch?v=1CzF0ZXc7A0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=icD7fJTIEnk&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=Uaeo9mabCoc

http://www.youtube.com/watch?v=M1Bbq_ABNfQ

http://www.youtube.com/watch?v=yE4vFj2Xdcc

http://www.youtube.com/watch?v=p-WW8oa4hm0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Ku_A2mM9yao

http://www.youtube.com/watch?v=31ivI3djjsw

http://www.youtube.com/watch?v=Cusv0cgqgY8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=dH_6YE8TNrQ

http://www.youtube.com/watch?v=bIPwHFvINVk&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=vxAqMZ2W7rs&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=TjLyrlEbNv0&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=3T_3Rged1ck&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=dVzU_2Jve4I

http://www.youtube.com/watch?v=-817A37IhLE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gRF6XyzeoaE&feature=channel

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Az akadályfutás nemzetközi története

1900-as évek eleje

Még nem volt egységes az akadályok mérete, helye, a távja, sok helyen a mezei futás része volt. Elmozdíthatatlan akadályokat, különböző helyeken levő vizesárkokat kellett a versenyzőknek legyőzniük. Általában 2500 és 4000 méter között volt a verseny távja.

1920

Először szerepel az olimpia műsorán a 3000 m akadályfutás.

A legjobb eredmény 10:00,4 p.

1920–40-as évek

Főként a finn futók jeleskedtek a versenyeken (Ritola, Nurmi, Iso-Hollo).

1948

Londoni olimpián hármas finn siker született.

Megjelennek a csak akadályfutásra specializálódó futók.

1952

Ashenfelter (USA) 8:45,4 p/az első 9 percen belüli futó

1954

Rozsnyói (HUN) Bern/8:49,6 p/az első hivatalos világcsúcs tulajdonosa.

Szabályban rögzítették a pályán a vizesárok helyét.

Rozsnyói (HUN) 8:49,6 p/berni Eb/I. helyezett

1950-es évek

Teret hódít a gátazáshoz hasonló akadályvétel.

Az eredményességben megjelentek a szovjet és a lengyel versenyzők (Rzsiscsin, Chromik, Krzyszkowiak).

1964

Roelants (BEL) futott először 8:30 percen belül

1968

Biwott (KEN) sajátos technikával átugrotta a vizesárkot.

1972

Gerderud (SWE)

1976

Malinowski (POL) és Gerderud (SWE) párharcából a világcsúcs 8:10 alá szorult.

1978

Rono (KEN)

1984

Olimpiai férfi döntő

1992

Kiptanui (KEN) 8:02,08 p

2007

Kemboi (KEN)

Weidlinger (AUT)

2008

Kiproto (KEN) 8:10,34 p

2009

Berlin

Az akadályfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1954

Rozsnyói (HUN) Bern/8:49,6 p/az első hivatalos világcsúcs tulajdonosa.

Rozsnyói (HUN) 8:49,6 p/berni Eb/I. helyezett

1967

Jóni István/8:32,06 p

2002

Tóth Lívia/9:50,26 p az első bajnok

2006

Erdélyi Eszter

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 112–113.

http://www.youtube.com/watch?v=P74DINxsh-M

http://www.youtube.com/watch?v=3cLGZHe4UmE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Qe6DoB8_aI4

http://www.youtube.com/watch?v=X9jsmDJMJaI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=SfzNT6-tl1A

http://www.youtube.com/watch?v=fWfKWNnUnZU&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=g_s6ahuPCwQ

http://www.youtube.com/watch?v=hk_TgtS2qHY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=K5Tz4pSPsN0&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Gyaloglás

A gyaloglás nemzetközi története

1700-as évek

A pedesztrianizmus magába foglalta a „versenyjárást”, melynek szabályai voltak (az egyik láb mindig legyen a földön, a sarok a lábujjnál előbb érjen a talajra).

A többnyire fogadásos versenyeken versenybírók ügyeltek a szabályok betartására.

Megjelentek az első gyalogló szakkönyvek.

1896

Az olimpián szerepelt a 3000 m gyaloglás, de a sorozatos szabálytalanságok miatt nem hirdettek eredményt.

1908

A londoni olimpia óta különböző távokon, de folyamatosan versenyszám a gyaloglás (3000 m, 10 000 m, 20 000 m, 30 000 m, 50 000 m).

1931

Campeonato EEUU de 50 km marcha

1936

Coney Island Race Walk

1945

Eastleigh Victory 50 km Walk

1948

Mikaelsson (SWE) 10 km/45:13,2 p

1950-es évek

Megjelent a hajlítottlábas technika, melyet gazdaságtalansága miatt később elhagytak.

1956

A 20 km és az 50 km-es gyaloglás maradt a versenytáv.

Spirin (USSR)

1960

Római olimpia/50 km

1961-től

Lugano Kupa rendezése.

1964

Tokiói olimpia/50 km

1970-es évek

Elsősorban a keletnémet és mexikói versenyzők kerültek a világ élvonalába.

1976

A montreáli olimpián csak 20 km-en rendeztek versenyt.

1987

IAAF World Cup of Walking

1992

Barcelonai olimpia

2007

2010

Diniz (FRA)

Swarzer

A gyaloglás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1904–1924

A férfi 30 km-es gyaloglás időszaka

Pető Márton (30 km) 3:06:13 p/az első 30 km-es bajnok

Hajdú Miklós (30 km) 3:01:21,3 p/az utolsó 30 km-es bajnok

1909–1954

A férfi 10 km gyaloglás időszaka

Szablár Péter/53:14,2 p/az első 10 km-es bajnok

Kun Sándor/46:00,8 p/az utolsó 10 km-es bajnok

1919–1923

A 3 km gyaloglás időszaka

Szablár Péter/14:51,6 p/az első 3 km-es bajnok

Hóra Ferenc/14:37,7 p/az utolsó 3 km-es bajnok

1935

Jánosi Rezső (50 km) 5:03:13 p/az első 50 km-es bajnok

1952

Róka Antal (50 km) 4:31:27,2 p/helsinli olimpia/III. helyezett

Róka Antal (50 km) 4:31:21,6 p/Budapest/világrekord

1954

Róka Antal (50 km) 4:31:32,2 p/berni Eb III. helyezett

1955

Rácz Zoltán (20 km) 1:34:57,4 p/az első 20 km-es bajnok

1963

Havasi István (50 km) Lugano Kupa/I. helyezett

1965

Kiss Antal (50 km) Lugano Kupa/II. helyezett

1966

Havasi István (50 km) 4:27:54,6 p

1968

Kiss Antal (50 km) mexikói olimpia/II. helyezett

1971

Dalmati János (50 km) 4:19:26.6 p

1980

Sátor László (50 km) 4:02:44 p

1984

Alföldi Andrea (10 km) 55:43 p/az első bajnok

1987

Veréb Rudolf (50 km) 3:57:32 p

1988

Urbanik Sándor (5000 m) 18:45.91 p/budapesti fedett pályás Eb III. helyezett

1990

Urbanikné Rosza Mária (10 km) 45:08 p

Sátor László (50 km) 3:51:06 p

1994

Dudás Gyula (50 km) 3:55:23 p

1995

Ilyés Ildikó (20 km) 1:39:39 p/az első bajnok

1997

Szebenszky Anikó (10 km) 43:50 p

1999

Urbanikné Rosza Mária (20 km) 1:31:05 p

2000

Czukor Zoltán (50 km) 3:55:48 p

2001

Urbanik Sándor (50 km) 3:48:41 p

2002

Füsti Edina (10 km) 46:40 p

2008

Füsti Edina (20 km) 1:36:59 p

2010

Madarász Viktória (20 km) 1:37:30 p

Helebrandt Máté (20 km) 1:27:17 p

Novák László (50 km) 4:21:16 p

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 116–117.

http://www.youtube.com/watch?v=9lz0W7OJdgE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=N3Pyyg7EB1U&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=7fPSJOs9jXU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=-RDVFe6b_og

http://www.youtube.com/watch?v=mU0n-Dqf mps

http://www.youtube.com/watch?v=5ahc-Ra-PM8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gfbDrn9RPdE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=X5gNG9jig0c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=OptSPHQh7xc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=RVOxy4 × Qe24&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Lv-dQYesXTc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=3rmxHf9XSLI&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Ugrások

A távolugrás nemzetközi története

Ókori görög olimpiák

(i. e. 400 körül)

Szerepelt a helyből, a nekifutásból és mélybe ugrás.

Kézi lendítőeszközök (halter) használata.

http://en.wikipedia.org/wiki/Halteres_(ancient_Greece)

Emelvényről (batir) elugrás.

Az ugrások hossza az elugróvonaltól a sarok nyomáig számított.

A leérkezés helyének fellazítása.

Egyik versenyszáma volt a pentatlonnak. KözépkorA népi játékokon főként lendületből, nekifutással ugrottak.

1700-as évek vége

A skót Barmoral község népi játékainak része a távolugrás.

1800-as évek második fele

Szabályok kialakítása, melyek lehetővé tették az eredmények összehasonlítását.

Ugrottak helyből és lendületszerzésből is.

Az ugrások hosszát az elugróvonaltól a sarok nyomáig mérték.

1865

595 cm a legjobb eredmény.

1868

Gosvellem (GBR) 640 cm

1874

Leim (IRL) 705 cm

1886

Az elugrógerenda megjelenése (USA) biztos elugrást eredményezett, az ugráseredmények. javultak

A 3+3 kísérlet bevezetése

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 686 cm).

1896

Az első távolugró olimpiai bajnok Clark (USA) 635 cm.

1900

Guggoló technika Prinstein (USA) 750 cm.

1901

Az elugrógerenda bevezetése a leérkező hely előtt.1920Az elugrás és a leérkezés helye egy szintre került.

Homorító technika Pettersson (SWE) 731 cm.

1921

Lépő technika Gourdin (USA) 769 cm.

1924

Ollózó technika DeHart Hubbard (USA)

Az első helyből ugrás olimpiai bajnoka Ewry (USA) 321 cm

1930

12 mm emelt nyomjelző az elugróvonal mellett.

1935

Owens (USA) 813 cm/ollózó technikával túljutott a 8 méteren

1948

Nekifutó pálya és a belépést jelző plasztilin csík kialakítása.

Női távolugrás mint versenyszám először szerepel az olimpián.

Gyarmati Olga olimpiai bajnok/569 cm

1952

Biffle (USA) 757 cm

1960

Másfél olló „hitch-kick” technika megjelenése Boston (USA) 835 cm.

1968

Beamon (USA) 890 cm a mexikói olimpián

1980

2,5 ollózó technika Myriks (USA) 874 cm

1987

Emmijan (USSR) 886 cm

1988

Lewis (USA) 876 cm

Chistyakova (RUS) 752 cm/világrekord

1990

Pedroso (CUB) 870 cm

Dreschler (GDR) 730 cm

1991

Powell (USA) 895 cm

1992

Joyner (USA)

1999

Fiona May (ITA) 7,11 m

2006

Gomes (POR) 679 cm

2007

Howe (ITA) 847 cm, Phillips (USA) 830 cm, Saladino (PAN) 857 cm

2008

Maggi (BRA) 704 cm, Lebedeva (RUS) 703 cm, Okagbare (NGR) 691 cm

Johnson (GBR)

Kappler (GER) 663 cm, Johnson (GBR) 681 cm, Kolchanova (RUS) 704 cm

2010

Sdiri (FRA) 820 cm

Gomis (FRA) 824 cm

A távolugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1875

A férfiak tornász dobbantóról ugrottak.

1894

Az ugrás hosszát az elugrás helyétől mérték.

1897

Zachár István (599 cm) az első hazai országos csúcs.

1910

Kovács György/710 cm

1928

Lukács Éva/489 cm/az első női országos csúcs.

1930-as évekBalogh Lajos/730 cm

Koltai Henrik/743 cm

Gyuricza István/751 cm

1932

Káel Anna/492 cm, az első országos bajnok.

1937

Csák Ibolya/511 cm (1936-ban magasugró olimpiai bajnok).

1940

Tolnai Ilona/554 cm

1947

Fekete Ilona/555 cm

1948

Gyarmati Olga/569,5 cm/londoni olimpia/I. helyezett

1948–1956

Gyarmati Olga 8 bajnoki címet szerzett

1950–1959

Földessy Ödön 9 bajnoki címet szerzett

1952

Földessy Ödön/730 cm/helsinki olimpia/III. helyezett

1953

Gyarmati Olga/623 cm

1954

Földessy Ödön/751 cm/berni EB I. helyezett

1960-1973

Kalocsai Henrik/780 cm, 10 bajnoki címet szerzett

1964

Kispálné Skultéti Eta/602 cm, 5 bajnoki címet szerzett

1970-es évekNémeth Gyula/792 cm

1974

Bruzsenyák Ilona/665 cm/római EB/I. helyezett

1977

Erdélyiné Szabó Ildikó/655 cm/San Sebastian-i fedett pályás Eb/II. helyezett

Szalma László/778 cm/San Sebastian-i fedett pályás Eb/III. helyezett

1978

Erdélyiné Szabó Ildikó/649 cm/milánói fedett pályás Eb/II. helyezett

1978-1988

Szalma László/830 cm, az első 8 méter feletti magyar ugró, 7 bajnoki címet szerzett.

Szalma László/783 cm/milánói fedett pályás EB 1. helyezett

1980-1992

Vanyek Zsuzsa/669 cm 10 bajnoki címet szerzett

1983

Szalma László/795 cm/budapesti fedett pályás Eb/I. helyezett

Pálóczi Gyula/790 cm/ budapesti fedett pályás Eb/II. helyezett

1984

Novobáczky Klára/669 cm

1985

Pálóczi Gyula/815 cm/athéni fedett pályás Eb/I. helyezett

Szalma László/815 cm/athéni fedett pályás Eb/II. helyezett

1988

Szalma László/803 cm/budapesti fedett pályás Eb/II. helyezett

1989

Almási Csaba/797 cm

1993

Ordina Tibor/804 cm

Ináncsi Rita/650 cm

1996-2008

Vaszi Tünde/673 cm, 11 bajnoki címet szerzett

2000

Ajkler Zita/663 cm

2002

Vaszi Tünde/673 cm/münchen/Eb/III. helyezett

2003

Lőrincz Imre/798 cm

2004

Margl Tamás/792 cm

2010

Ecseki Dániel/765 cm

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 150–153.

http://www.youtube.com/watch?v=D3bxb1Yic2g&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=1TZwFJJAbvU

http://www.youtube.com/watch?v=0pIX7qo2Qhw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Lt4IVJE0eC8&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=DEt_Xgg8dzc&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=n-GFWkK9SXM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ykekeh90IXg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ybEs3j_MmrA

http://www.youtube.com/watch?v=RlQrnP1DN7Q

http://www.youtube.com/watch?v=6WoWLJaK2ec&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=0GymzS8p6_g

http://www.youtube.com/watch?v=9N7qMqx9rNs&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=0vOBvpK09YU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=WjhxjlQJAKM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=xEpeCVQkbtA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=5UlxCwq-LOs

http://www.youtube.com/watch?v=yBa3Ib9XqQc

http://www.youtube.com/watch?v=F5bf753MBy8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=6GPwdgIc4w8

http://www.youtube.com/watch?v=plCsP6MVduI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=FWXac0POXSI&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A hármasugrás nemzetközi története

1465

Züricki lövészünnepély keretében szerepelt páros lábbal helyből és egy lábbal nekifutásból.

1880-as évek

Német versenyeken váltott lábbal ugrottak (B–J–B vagy J–B–J).

Skót és ír versenyeken ugyanazzal a lábbal ugrottak (B–B–B vagy J–J–J).

1892

Bloss (USA) 14,78 m

Ő alkalmazta a Hop-Step-Jump-ot (az első két ugrás ugyanarról a lábról).

1893

Shanakar (IRL) 15,26 m

1896

Athénban még mindkét formában ugrottak, az olimpia után vezették be a mai formát, az első két ugrást ugyanarról a lábról végezték.

Conolly/13,72m-rel győzött

A sérülésveszély miatt sok helyen évtizedekig betiltották a hármasugrást.

1911

Ahearne (USA) 15,51m

1920-as évek

Északi (svéd, finn) technika ugrásai százalékokban: 39,5–22,5–38.

Ausztrál technika ugrásai százalékokban: 39,5–33–27,5.

1924

Winter (AUS) 15,52 m

1930-as évek

Megjelentek a japán ugrók, a gyorsaság és az erő összhangjára törekedtek:

  • Oda 15,58 m,

  • Nambu 15,72 m,

  • Osima 15,82 m,

  • Tajima 16,00 m.

1934

Az ugródeszkát 11 méterre vitték a leérkezőhely szélétől.

1955

Silva (BRA) 16,56 m, ugrásai százalékban: 37–30–33.

1950-es évek

Megjelenik a szovjet hármasugró iskola (Scserbakov, Kreer, Rjahovszki)

  • meredek vagy erőtechnika,

  • az első két ugrásban kamatoztatták a sebességet,

  • páros karú lendítést alkalmaztak,

  • bevezették az aktív talajfogást,

  • az ugrások százalékban 38,5–30,5–31.

1960

Szmidt (POL) 17,03 m, a lapos, gyorsasági technika kialakítója.

A nekifutási energiát lapos első ugrással mindhárom ugrásra elosztotta.

Ugrásai százalékosan: 35–30–35.

1968

Oliviera (BRA) 17,89 m

1980

Szanyev (USSR) 17,07 m

Moszkvai olimpia

1988

Szöuli olimpia férfi döntő

1992

Conley (USA) 18,17 m

1995

Edwards (GBR) 18,16 m

1995

Kravets (UKR) 15,50 m

Smith (JAM) 15,19 m

1996

Edwards (GBR) 17,63 m

1999

Tsiamita (GRE) 15,07 m

2000

Etone (CMR)

Edwards (GBR) 17,71 m

2004

Lebedeva (RUS) 15,36 m

2007

Lebedeva (RUS) 15,14 m

Evora (POR) 17,74 m

2008

Pekingi olimpia női döntő

Pekingi olimpia férfi döntő

2010

Tamgho (FRA) 17,90 cm, Girat (CUB) 17,36 m

Kuznyetsov (UKR) 17,29 m

A hármasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1887

A Herkules nevű sportlap megemlíti, mint versenyszámot.

1896

Szokolyi Alajos/12,30 m az olimpián.

1901

Dános Árpád/13 m

1903

Mező Béla/13,61 m

1920

Gáspár Dezső/14 m

1921

Somfai Elemér/14,51 m

1931

Bácsalmási Péter/14,74 m

1950-es évek

Puskás Antal/14,99 m

Bolyki István/15,41 m

1959

Németh Róbert/15,37 m

1960-as évek

Kalocsai Henrik/16,73 m

1966

Kalocsi Henrik/16,59 m/budapesti Eb/III. helyezett

1969

Cziffra Zoltán/16,85 m/athéni Eb/II. helyezett

1978

Katona Gábor/16,58 m

1979

Bakosi Béla/16,90 m

1980

Bakosi Béla/16,86 m/sindelfingeni fedett pályás Eb/I. helyezett

1982

Bakosi Béla/17,04 m/athéni Eb bronzérmes

1982

Bakosi Béla/17,13 m/milánói fedett pályás Eb/I. helyezett

1983

Bakosi Béla/16,90 m/budapesti fedett pályás Eb/III. helyezett

1984

Bakosi Béla/17,15 m/göteborgi fedett pályás Eb/III. helyezett

1986

Bakosi Béla/16,93 m/madridi fedett pályás Eb/III. helyezett

1988

Bakosi Béla/17,25 m/budapesti fedett pályás Eb/II. helyezett

1991

Megjelent a női hármasugrás

Fekete Ildikó/13,05 m az első bajnok

1993

Pálóczi Gyula/16,79 m

Fekete Ildikó/13,71 m

1999

Czingler Zsolt/16,98 m/maebashi fedett pályás vb/III. helyezett

Bálint Zita/13,94 m

2003

Tölgyesi Péter/16,30 m

Miklós Éva/13,66 m

2005

Farkas János/15,47 m

2006

Ajkler Zita/13,66 m

2010

Kiss Dániel Botond/15,25 m

Babos Rita/13,39 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 174–177.

http://www.youtube.com/watch?v=JzYhDlbsLgM

http://www.youtube.com/watch?v=xfaE-4 × sx-g

http://www.youtube.com/watch?v=xfaE-4 × sx-g

http://www.youtube.com/watch?v=ExFdU4zDSjo

http://www.youtube.com/watch?v=E-lZLCN2_SU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=hAC1qLiJSA8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=atLuJoQXh4w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Ta-fKEfUjk4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=lFm6i2nhTYQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tRIq0fBSwJ8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=OVPRxFVsBp8

http://www.youtube.com/watch?v= cmUZLIes-TU

http://www.youtube.com/watch?v=ao2kgXxAr4o&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tr1sNwRTMd8

http://www.youtube.com/watch?v=3XSdgNcI49A&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Z26JXiGM2Hg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EzDAsYI-270

http://www.youtube.com/watch?v=7m6gjPNVYC8

http://www.youtube.com/watch?v=waWRxJ_QUKM

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A magasugrás nemzetközi története

Középkor

Katonai kiképzési anyag.

Szórakozásszerű vetélkedések része.

1700-as évek

Megjelenik a gimnasztika mozgásanyagában.

Wathusi törzsi szokásoknál a férfivá avatás egyik eleme.

A skót Barmoral község népi játékainak része a magasugrás.

1860–1890

A katonai akadályugrásnál kerül előtérbe.

1866

A magasugrás szerepelt az első angol bajnokságon (a győztes eredménye 175,5 cm).

1800-as évek vége

Kialakul az átlépő technika.

1895

Ollózó technika megjelenése (Sweney/USA 195 cm).

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 197 cm).

1896

Az első újkori olimpia győztesének eredménye 181 cm.

1900

Gönczi Lajos olimpiai III. helyezett.

1912

Guruló technika megjelenése (Horine/USA 200 cm).

1920

Ollózó technika

1922

Az első női világcsúcs/146 cm (ollózó technika).

1924

Osborne (USA) 204 cm

1928

A léctartó lapok egymás irányába fordítása.

Ollózó magasugrás film az amsterdami olimpiáról

1930

Hasmánt technika megjelenése (Spencer/USA).

1932

Guruló technika megjelenése a női ugrók között.

1936

Albritton (USA) 207 cm

Csák Ibolya (HUN) 162 cm olimpiai bajnok

Berlini olimpia férfi döntő

1941

Hasmánt technika, Fanny Blankers-Koen (HOL) 170 cm

1948

Londoni olimpia

1950-es évek

Szovjet magasugró iskola térhódítása (Gyacskov edző vezetésével).

1952

Walter Davis (USA) 206 cm

1956

Ollózó technika a nőknél, Balázs Jolán (ROM) 190 cm.

1957

Sztyepanov (USSR) 216 cm megtöri az amarikai és ír hegemóniát.

1950-es évek vége

A jobb kitámasztás érdekében két sarokszöget használnak a cipőkön.

Emelt (maximum 13 mm) sarokmagasságú szöges cipő.

1961

Hasmánt hegemónia, Brumel (USSR) 228 cm

1960-as évek közepe

Szivacs leérkező helyek elterjedése.

1968

Hasmánt technika hajlított lábas lendítéssel, Matzdorf (USA) 229 cm.

1968

Flop technika megszületése, Fosbury (USA)

1970-es évek

A hasmánt és a flop technika közötti verseny éleződése:

Flop, Stones (USA) 230 cm

Hasmánt, Jascsenko/USSR 235 cm (a legnagyobb hasmánt eredmény)

Nőknél hasmánt technikával Ackerman (GER) 200 cm, Simeoni (ITA) 201 cm.

1972

Női flop technika, Meyfart (GER) 193 cm

1987

Mögenburg (GER) 235 cm

Sjöberg (SWE) világrekord

Kostadinova (BUL) 209 világrekord 2 3 4

1988

Threnhardt (GER) 242 cm

1980-as évek

A flop technika kiszorítja a hasmánt technikát.

1992

Henkel (GER) 207 cm

1993

Sotomayor (CUB) 245 cm/világrekord, fedett pályás világrekord

2005-től

Férfiak:

Holm/SWE (slow)

Thomas (BAH) 235 cm

Bednarek (POL) 235 cm

Nők:

Bergqvist (SWE)

Vlasic (CRO)

Friedrich (GER) 206 cm

Green (SWE) 201 cm

A magasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1903

Dános Árpád/169 cm

1904

Gönczy Lajos/182 cm

1908

Dr. Somodi István/188 cm/londoni olimpiai/II. helyezett

Gönczy Lajos/175 cm/londoni olimpia/III. helyezett

1914

Wandener István/188 cm

1925

Gáspár Jenő/193 cm

1927

Késmárky Kornél/190 cm

1935

Bódosi Mihály/200 cm/magyarként elsőként ugrotta

1936

Kádárné Csák Ibolya/olló/160 cm/berlini olimpiai/I. helyezett

1938

Kádárné Csák Ibolya/olló/164 cm/bécsi Eb /I. helyezett

1956

Hangya István/193 cm

1965

Medovárszky János/204 cm

1967

Komka Magdolna/184 cm/hasmánt

1968

Noszály Sándor/209 cm/guruló

1969

Tihanyi József/211 cm

1971

Major István/217 cm/szófiai fedett pályás Eb/I. helyezett

Kelemen Endre/217 cm/szófiai fedett pályás Eb/III. helyezett

1972

Major István/224 cm/grenoble-i fedett pályás Eb/I. helyezett

Szepesi Ádám/218 cm

1973

Major István/220 cm/rotterdami fedett pályás Eb/I. helyezett

1974

Major István/220 cm/göteborgi fedett pályás Eb/II. helyezett

1975

Kelemen Endre/219 cm/katowicei fedett pályás Eb/II. helyezett

1977

Major István/223 cm

Sámuel Edit/186 cm/San Sebastian-i fedett pályás Eb/III. helyezett

1978

Jámbor József/226 cm/flop

1979

Mátay Andrea/192 cm/bécsi fedett pályás Eb/I. helyezett

Mátay Andrea/198 cm/flop/fedett pályás világcsúcs

Háromszoros világcsúcstartó

1980

Mátay Andrea/193 cm/sindelfingen-i fedett pályás Eb/II. helyezett

1982

Sterk Katalin/199 cm/milánói fedett pályás Eb/III. helyezett

1983

Gibicsár István/220 cm

1986

Németh Gyula/226 cm

1995

Deutsch Péter/222 cm

2000

Fehér Román/216 cm

2002

Győrffy Dóra/195 cm/bécsi fedett pályás Eb/II. helyezett

2005

Boros László/228 cm

2008

Harsányi Olivér/214 cm

2010

Fayojomi Dávid/208 cm

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 193–195.

http://www.youtube.com/watch?v=1CzF0ZXc7A0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=x2GR-v0umo4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=DQmWq-0aXMY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=0Dg0RPWZg98&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Xzdu4GI_ZHI&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=NqrXaA5qzas&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=JdF8UlZ6etc

http://www.youtube.com/watch?v=FogWW147dBk&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=Id4W6VA0uLc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EUMo-4zUvLc

http://www.youtube.com/watch?v=_zdDeu-RWtQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=zS9wFK9u18o&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=S06F5CcL7EA

http://www.youtube.com/watch?v=xo56swo_FFc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=wN2XnDS0aGc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=UCli3CooW_w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=FyDPimIghDY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=fRwetGXEF1I&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=YY7BwyKCDnY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=8OHX3TtYQSU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=vWde8sMxe1w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=x4yhE5KEPq0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=AjMlRrBM8r4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KhF1c4InaMo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=yz mptZyuo4s

http://www.youtube.com/watch?v=X7GXG056_HY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Y4fRDbevHTI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=TADJh_DZOfE&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=A_6xzjJ3pTE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=_vRSs8_IXAs

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A rúdugrás nemzetközi története

Középkor

A római testacco versenyek része a rúdugrás.

A rúddal elsősorban a távolságra ugrottak.

1780 körül

Guths Muths a torna versenyszámai között már alkalmazta a fiatalok testi nevelésére a rúdugrást, keményfa rudakat alkalmaztak, amelynek a végén vashegy volt.

1850

Megjelentek a bambuszrudak és a „zászló” technika.

1866

A rúdugrás szerepelt az első angol bajnokságon (a győztes eredménye 305 cm).

1879

Van Hounten (USA) 316 cm, az alsókar csúsztatás bevezetője.

1890-es évek vége

Megjelent a letűző gödör és a fémhegy a rúd végén.

1895

A skót Barmoral község népi játékainak része a rúdugrás.

1896

Az első újkori olimpia győztesének eredménye 3,30 méter.

1912

Wright (USA) 402 cm az első hivatalos világcsúcs.

1925

Hoff (NOR) 425 cm

1928

Merev rudak voltak, homokba érkeztek a versenyzők.

Rúdugrás az amsterdami olimpiáról

1929

A betűző szekrény megjelenése a rúdugrásban.

1936

Berlini olimpia

1940–50-es évek

Warmerdam 477 cm

1960

Bragg (USA) 480 cm, az utolsó világcsúcs fémrúddal.

1961

Davis (USA) 483 cm, az első világcsúcs műanyag rúddal.

1950-es évek

Megjelenik az alumínium- és az acélrúd.

1952

Richards (USA)

http://www.youtube.com/watch?v=xTiue4naosQ

Warderman (USA)

1956

Richards (USA)

1960-as évek

Megjelentek a rugalmas, könnyű, testsúlyra méretezhető műanyag (Sky-Pole, Cata-Pole, Pacer III, „banán”) rudak.

Nikula (FIN) rúdugrás/500 cm

Pennel (USA):

  • tíz világcsúcsot állított fel

  • a csúsztatás helyett a bal kar aktív munkáját fejlesztette ki, eltolta magától a rúdat, lábait sokáig mélyen tartotta

1962

Yasuda (JAP) 425 cm

1984

Bubka (URS) 590 cm

1991

Tarasov

1993

Szergely Bubka az első 6 méter feletti rúdugró (1985)

Bubka (UKR) 615

1997

Bubka (UKR)

2004

Feofanova (RUS) 470 cm

2008

Isimbeyeva (RUS) 504 cm

Balachonova (UKR) 465 cm

Lukyanenko (RUS) 601 cm

Golubchikova (RUS), Balachonova (UKR), Feofanova (RUS)

2009

Stuczynski, Dragila, Johnson ~ 2009 USA Pole Vault Team

2010

Ázsiai Játékok

A rúdugró technika forradalma „hasmánt” technika

Isinbayeva (RUS) 506 cm

A rúdugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1913

Szabó Kálmán/313 cm, az első hivatalos eredmény

1910

Szatmári Kálmán/365 cm

1941

Zsuffka Viktor/400 cm, az első 4 méteres ugró

1949-1956

Homonnay Tamás/430 cm

1969

Shulek Ágoston/481 cm

1975

Steinhacker Róbert/502 cm

1981

Fülöp László/530 cm

Horváth Attila/65,32m/tokiói vb/III. helyezett

1984

Salbert Ferenc/550 cm

1988

Bagyula István/565 cm/sudbury ifjúsági vb/I. helyezett

1991

Bagyula István/590 cm/tokiói vb/II. helyezett

Universiade (1991–1993–1995) I. helyezett

1992

Bagyula István/580 cm/genovai fedett pályás Eb/II. helyezett

1995

Szabó Zsuzsanna/375 cm, az első országos bajnok

1997

Szemerédi Eszter/400 cm

1999

Szabó Zsuzsanna/435 cm/Maebashi fedett pályás vb/III. helyezett

2002

Molnár Krisztina/445 cm (volt tornász olimpikon)

2005

Skoumal Péter/530 cm

2006

Szörényi Zoltán/545 cm

2010

Szabó Dezső/520 cm

Erős Enikő/420 cm

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 232–233.

http://www.youtube.com/watch?v=x2GR-v0umo4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tjEbaVkhN0Q

http://www.youtube.com/watch?v=kH-pAXnlmkA

http://www.youtube.com/watch?v=HUDK-YHp_OI

http://www.youtube.com/watch?v=Ryv48mvoqEo&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=cV2qY1w9AFg

http://www.youtube.com/watch?v=-jQiqUrN92Y

http://www.youtube.com/watch?v=xJKvn8ap9-0

http://www.youtube.com/watch?v=uQ34Pc-1dBA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=HAuhYLN51OM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=eyEmE_btqKM

http://www.youtube.com/watch?v=8_RfK2rp2To

http://www.youtube.com/watch?v=7NXUiXyRVUI

http://www.youtube.com/watch?v=1FrureAG8rI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=0U3BIP5UcZc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=f2TuNv0AFsE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=QGTdEhUW0nE

http://www.youtube.com/watch?v=PwJsmDowiYU&feature=channel

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Dobások

A gerelyhajítás nemzetközi története

Őskor

Az ősember egyik fő élelemszerző eszköze és védekező-támadó fegyvere volt a dárda. A dárdával gyakorlásként, a vadászat eredményessége érdekében kitömött állatokra célba dobtak.

Ókor

A görögöknél harci és vadászati eszközként használták a hajítódárdát, mellyel célra és távolságra dobtak A fiatalok rövidebb, könnyebb és vékonyabb szereket használtak /1/, ezekből alakult ki a gerely (230–240 cm, 400 gr).

Az ókori olimpiákon i. e. 708-tól a pentatlon egyik versenyszáma volt.

Versenyeken tompa hegyű, rövid gerellyel dobtak (Polükleitosz Doriforosz szobrán látható).

Keosz és Szamosz szigetén külön gerelyhajító versenyeket rendeztek.

Létezett a szíjjal ellátott fogantyús gerely (az aiginai diszkoszon látható).

Dobtak balbiszról (emelvényről), amiről nem volt szabad lelépni.

Dobtak határvonalig való nekifutásból, amin nem volt szabad túllépni.

1700-as évek

A skót Barmoral község népi játékainak része a gerendahajítás.

1780

Skandinávok a gerely méreteit meghatározták: 280 cm/800 gr /2/.

1906

A „jubileumi olimpián” jelent meg először a gerelyhajítás (úgy dobták, hogy középen és a végén is meg lehetett fogni).

Felvették az olimpia versenyszámai közé.

1908

Az olimpián középen és szabad (a végén) fogással is versenyeztek a dobók.

Az olimpián mindkét stílusban a svéd Lemming nyert.

Az északi versenyzők távolságra, a magyarok inkább célba dobtak.

Az északi népek gerelyhajítói fémjelzik a versenyeket.

A „svéd gerely” terjedt el nemzetközileg (260 cm/800 gramm), mert messzebbre szállt a nehezebb és rövidebb magyar gerelynél.

1909

Amerikában először jegyzik a gerelyhajítás rekordjait.

Finnországban megjelenik a női gerelyhajítás.

1912

A középfogásos dobást véglegesítették.

Rendeztek kétkezes dobást is, bal és jobb kézzel is dobtak, az eredményeket összeadták (győzött a finn Saaristo/61 + 48,22 m).

1914

Az angol bajnokságon bevezették a gerelyhajítást, az első bajnok a magyar Kóczán Mór.

1919

A finn gerelyhajító technika megjelenése.

1920-as évek

A modern gerelyhajító technika megalapozója a finn Myyrä (finn technika), csípőjét a dobóhelyzetbe érkezéskor a lendület megtörése nélkül fordította el (azelőtt a „lábváltás térdfordulattal” mozdulatot végezték).

1928

A svéd Lundkvist az amszterdami olimpián 70 méter feletti dobással nyer.

1932

A finn Järvinen (FIN) több technikai változtatást végzett.

http://www.youtube.com/watch?v=Ud5lowOSYJU

  • Új, a róla elnevezett ma, is alkalmazott fogásmódot használta

  • Nekifutás közben a homloka magasságában tartotta a gerelyt

  • Lekészítéskor a csípőmagasságig engedte le a gerelyt

  • Szökkenéses, ritmusos előkészítő lépései voltak

  • Kidobás előtt „ívfeszítést” végzett

  • A női gerelyhajítás olimpiai versenyszám lett, a bajnok Didrickson (USA) 43,62 m

1930-as évek

A svéd és a finn gerelyhajítók párharca folytatódott.

A svédek rövidebb úton, a váll fölött készítették hátra a gerelyt.

1948

A kidobó körív bevezetése.

1949

A női világcsúcsot 50 méter felett Szmirnickaja (USR) 53,41 m tartja.

1950

A 4 méter széles nekifutó sáv végét 8 méteres sugarú körívvel zárták, erre merőlegesen mérték a dobások távolságát.

Az amerikai Held (81,75 m) jobban navigáló (rövidebb, könnyebb és vastagabb hegyű gerelyt készített. 1952

Zatopkova (CZE)

1955

Ozolina (USR) 61,38 m túljutott a 60 méteren.

1956

Megjelent a hegyével egybeépített svéd „Seefab” gerely (Danielsen (NOR) 85,71 m).

1966

A spanyol Felix Erausquin a gerely forgással történő kidobásával kísérletezett (100 méter) de veszélyessége miatt az IAAF betiltotta a technikát.

1970-es évek

Orosz, német és magyar gerelyhajítók érik el a legjobb eredményeket a világversenyeken.

1972

Lusis (USR) 93,80 m

Wolfermann (GER) 94,48 m

1976

Németh (HUN) 94,58 m

Vezető gerelymárkák: Held, Apolló, Sandwick.

A női gerelyhajítás meghatározó egyénisége Fuchs (GER) 69,16 m, nyeri a müncheni/1972 és a montreáli/1976 olimpiát.

1984

Uwe Hahn (GDR) 104,80 m

1988

Felke (GER) 80,00 m

1996

Rantanen (FIN) 67,94 m

2000-es évek

Zelezny (CZE) 98,48 m

2005

Obergfoll (GER) 70,03 m

Menendez (CUB) 71,70 m

2007

Pitkamaki (FIN) 90,36 m

2008

Spotakova (CZE) 72,28 m

2009

Nerius (GER) 67,30 m

Thorkildsen (NOR) 91,28 m

2010

Abakumova (RUS) 68,89 m

TOP 10 férfi

TOP 10 nő

A gerelyhajítás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Középkor

Megtalálható a dárda és a gerely a magyarok ősi fegyverei között.

A szórakozás egyik eszköze volt a „rúdhányás”.

1800-as évek eleje

Az iskolásoknak tiltják a dárdavetést.

1879

Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

A gerelyhajítás Európában elsősorban Magyarországon volt divatos versenyszám.

A magyar gerely öt láb (150 cm) hosszú és 2 kg tömegű volt.

Főként célba dobtak a gerellyel (céloszlopra helyezett emberfejet ábrázoló tárgyra).

1891

Középiskolásoknak országos versenyen volt „gerelyvetés célba” versenyszám.

1895

Versenyt írtak ki távolságra dobásban.

1896

Réthy Menotti/34,5 m

1911

Kóczán Mór a gerely végén való fogással világcsúcsot (60,64 m) dobott, négyszeres világcsúcstartó.

1912

Kóczán Mór/55,50 m/stockholmi olimpia/III. helyezett

1920-as évekKözépen fogással 60 méter felett elsőként Csejthey Lajos dobott.

Szepes Béla/66,70 m

1928

Szepes Béla/65,26 m/amszterdami olimpia/II. helyezett

1933

A női gerelyhajítás a bajnokságok versenyszáma lett.

Szepes Kató/34,90 m

1938

Várszegi József III. helyezett a párizsi Eb-n/72,78 m (Magyarországon elsőként jutott túl a 70 méteren).

1948

Várszegi József/67,03 m/londoni olimpia/III. helyezett

1947

Regdánszky Matild/38,88 m

1955

Krasznai Sándor/72,05 m

1956

Vígh Erzsébet/51,04 m

1958

Kulcsár Gergely/75,26 m/stockholmi Eb/III. helyezett

1960

Kulcsár Gergely/78,57 m/római olimpia/III. helyezett

1964

Kulcsár Gergely/82,32 m/tokiói olimpia/II. helyezett

Rudasné Antal Márta/58,24 m/tokiói olimpia/II. helyezett

1966

Kulcsár Gergely/80,54 m/budapesti Eb/III. helyezett

1968

Kulcsár Gergely/87,06 m/mexikói olimpia/III. helyezett

Németh Angéla/60,36 m/mexikói olimpia/I. helyezett

1969

Ránkyné Németh Angéla/57,76 m/athéni Eb/ I. helyezett

dr. Vidosné Paulányi Magda/58,80 m/athéni Eb/II. helyezett

1976

Németh Miklós/94,58 m/világrekord/montreáli olimpia/I. helyezett

http://www.youtube.com/watch?v=OolXUfNTk0g

1977

Hat magyar gerelyhajító az örök virágranglistán:

  • 1. Németh Miklós/94,58 m,

  • 8. Paragi Ferenc/91,98 m,

  • 19. Boros Sándor/88,42 m,

  • 24. Kulcsár Gergely/87,06 m,

  • 45. Erdélyi György/85,48 m,

  • 53. Csík József/85,10 m.

1979

Fekete Viktória/59,68 m

1980

Paragi Ferenc/96,72 m/világrekord

1982

Janák Mária/61,38 m

1984

Temesi András/81,74 m

1987

Malovecz Zsuzsa/62,60 m

1989

Stefán László/75,14 m

1990

Hartai Katalin/62,44 m

1994

Zsigmond Kinga/62,42 m

1998

Belák József/73,78 m

2000

Szabó Nikolett/59,92 m

2003

Horváth Gergely/81,55 m

2007

Frajka Xénia/55,08 m

2009

Olteán Csongor/80,01 m

2010

Nagy Xénia/54,10 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 267–273.

http://www.youtube.com/watch?v=xAz5bn4dn5k&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=_GKGq0HWlSg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ipJmBJqyWZU

http://www.youtube.com/watch?v=OolXUfNTk0g

http://www.youtube.com/watch?v=nZkGyWAxUhM

http://www.youtube.com/watch?v=QGuVV7UYe7g&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=BgmYH-tx-Lw

http://www.youtube.com/watch?v=yyDlOtduzec&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=g2mHcNWyr9U&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=xyMCaug7LXM

http://www.youtube.com/watch?v=w2nmzwknVco

http://www.youtube.com/watch?v=A5wdaSwVeTo&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=5ujHEiIrFaA

http://www.youtube.com/watch?v=W0BHjzS9c-s

http://www.youtube.com/watch?v=sttYiNt8ICQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=o3ut1rgRZBc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=jmiwWyIULNU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=QMyVtjw8heg&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A súlylökés nemzetközi története

Ókor

Az ókori görögök különböző súlyú kövekkel dobtak:

Egy Olümpiában talált 143,50 kilógrammos kő feliratán olvasható, hogy „Bübon, fején át túldobta Ophoiász dobását” (vélhetően két kézzel).

A szintén ókori „Kődobó”(1.) bronz szobrán fellelhető a mai egykezes súlylökés ősi formája.

Középkor

Svájcban vásár- és ünnepnapokon népszerű volt a különböző méretű kövek dobása.

A balkáni és a skót népi játékok műsorán szerepelt a különböző méretű kövek dobása.

A skótok helyből és nekifutásból, egykezes lökő mozdulattal, gerenda mögül dobtak, a kövek súlya 21–28 font (9,5–12,7 kg) között változott.

1700-as évek

A skót Barmoral község népi játékainak része a helyből és lendületből történő 28 fontos kő dobása (12,698 kg).

1800-as évek

Az erőgyakorlatoknál használt kődobásoktól különváltak a vasgolyókkal végrehajtott súlylökésszerű dobások.

1866

A súlylökés szerepelt az első angol bajnokságon, ahol 2,13 méteres négyzetből dobtak, a győztes eredménye 16 fontos súllyal (7,256 kg) 10,52 m volt.

Ebben az időszakban helyből és nekifutásból is dobtak, az angolok a nekifutás távolságát 7 lábra korlátozták (213,5 méter) és négyzet alakú fakeretből dobtak.

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 13,23 m).

1896

Az első újkori olimpián 2 × 2 m négyzetből beugrás nélkül dobtak, győztesének eredménye 11,22 méter.

1900

A „dobónégyzet” lett a hivatalos dobóhely, mérete 2,135 méter.

Szabályként fogadták el, hogy a dobószert nem szabad a váll vonala alá vinni.

1904

Az olimpián (St. Louis) 50 font (22,68 kg) súlyú golyóval is versenyeztek.

1906

Bevezették a dobókört, átmérője 2,135 méter.

1908

Megjelent a „bástya”.

1900-as évek eleje

A skót Dinnie eredménye (16 fontos kővel) 13,10 méter.

Amerikában a kisebb súlyú 8–12–14 font (3,63–5,44–6,35 kg) szerek terjedtek el, ami a jobb technika kialakulását segítette (oldalfelállásos technika, dobás utáni lábváltás, felugrással dobás).

1909

A korszak legnagyobb (2 méter magas, 130 kg) dobója Rose (USA) 15,54 m.

1912

McDonald (USA) 15,34 m/stockholmi olimpia/I. helyezettje a „beugrás” közben a felsőtestét a jobb dobóterpeszbe érkezés miatt visszatartotta.

Az olimpián kétkezes versenyt is rendeztek.

1920

Pörhöla (SWE)

http://www.youtube.com/watch?v=pDUfKJF-U2c

1930-as évek

„Északi stílus”: az erőközlés szempontjából kilökéskor mindkét lábnak a talajon kell maradni (a testtömeg mozgási energiáit sajnos kihasználatlanul hagyta).

1934

Torrance (USA) 17,40 m (jó technika és nagy testtömeg).

A nőknél Mauermeyer (GER) 14,38 m eredménye kiemelkedő.

1948

Fonvill (USA) 17,68 m technikája: félig háttal felállás, lapos és gyors beugrás, visszafelé döntött, csavart és mélyebb törzshelyzet, dobóterpeszben a támasztó láb korai, gyorsabb talajfogása, kilökéskor a lábak emelőmunkájának teljes kihasználása.

A női súlylökés felkerül az olimpia versenyszámai közé.

1949

Fuchs (USA) 17,95

1950-es évek

Megjelentek a betonozott dobókörök

Parry O’Brien (USA) 19,53 m video2

  • elsőként dobta túl a 18 és 19 métert (10 alkalommal javított világcsúcsot)

  • a háttal felállásos, becsúszással végrehajtott technika meghonosítója

  • a versenyidőszakot néha többhetes felkészülési időszakkal szakította meg

  • az erőfejlesztést korszerű szinten végezte

Andrejeva (URS) túljutott a 15 méteren

Zibina (URS) 17,62 m/világcsúcsot javított

Még két évtizedig szovjet fölény jellemezte a női súlylökést.

1960-as évek

Amerikai fölény a világversenyeken:

Nieder (USA) eredményével túljutott a 20 méteren

Long (USA) 20,64 m/1964

Matson (USA) 21,78 m/1967

1970-es évek

Feuerbach (USA) 21,82 m/1973

Albritton (USA) 21,85 m/1976

Beyer (GER) 22,15 m/1978

1972

Csizsova (URS) 21,02 m/müncheni olimpia/női I. helyezett

1976

A nőknél európai fölény uralkodik a világversenyeken:

Hrisztova (BUL) 21,89 m/montreáli olimpia/női I. helyezett

1980

Slupianek (GER) 22,06 m

1983

Fibingerova (CZE) 22,36 m

Smith (NED) 21,29 m

1990

Barns (USA)

1995

Halvari (FIN) 20,93 m

2000

Harju (FIN) 21,39 m

2004

Korshaneko (RUS)

2007

Hoffa (USA) 22,00 m

2008

Vili (NZL), Ostapchuk (BLR), Gonzalez (CUB), Li (CHN), Rosa (ITA)

2010

Shot Put Final Mens European Champs Barcelona

Womens Shot European Champs 2010 Barcelona

A súlylökés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Középkor

Az írásos emlékek szerint a középkori Magyarországon a kődobás kedvelt vetélkedési forma volt (2.)

1870-es évek

  • Külön dobóversenyeket ritkábban, többnyire más versenyszámokkal együtt (leggyakrabban a távolugrással) rendeztek összetett versenyeket.

  • Damjanovich Bertalan nyert a távolugrásból és kődobásból álló hivatalos összetett versenyen, ahol, eredménye 14 láb 7 hüvelyk (4,4 méter), a golyó súlya nem ismert.

  • A súlygolyók mérete (7,25–8–12–17,5–35 kg) változó volt.

  • Voltak versenyek, ahol nemcsak a távolságot, hanem a magasságot is mérték.

  • Különböző magasságú emelvényről dobtak, lelépni nem volt szabad.

1875

Vais Géza a MAC első nyilvános „súlydobás” viadalán 16 fontos vasgolyóval 19 láb 1 hüvelyk (580 cm) távolságra dobott.

1879

Molnár Lajos „Athletikai gyakorlatok” című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

1891

7,256 kg-ban véglegesítették a súlygolyó tömegét (még ekkor is deszkáról dobtak).

1892

Angol mintára földről dobtak és áttértek a 7 láb hosszú fakeretre (3.).

1895

Réthy Menotti 6,85 méter (a golyó súlya 17,5 kg).

1900

Crettier Rezső/12,05 m/párizsi olimpia/IV. helyezett

1908

Magyarországon is bevezetik a dobókört (2,135 m).

1912

Mudin Imre/12,81m/stockholmi olimpia/VI. helyezett

1914

Mudin Imre magyar csúcs 14,08 méter

1920–1930-as évek

Darányi József/15,77 m, háromszoros „kétkezes” világcsúcstartó (rendszeres és speciális erőfejlesztést végzett).

1957

Fehér Mária/14,36 m

1962

Varjú Vilmos/19,02 m/belgrádi Eb/I. helyezett

1964

Varjú Vilmos/19,39 m/tokiói olimpia/III. helyezett

Nagy Zsigmond/18,88 m/tokiói olimpia/V. helyezett

1966

Varjú Vilmos/19,43 m/budapesti Eb/I. helyezett

1968

Lendvainé Bognár Judit/17,78 m/mexikói olimpia/IV. helyezett

1972

Varjú Vilmos/20,10 m/müncheni olimpia VIII. helyezett

1971

Varjú Vilmos/20,45 m

1976

Faragó János/19,11 m

1980

Kácsor István/19,84 m

1988

Szabó László/19,54 m

Szélingerné Horváth Viktória/17,90 m

1994

Kóczián Jenő/19,50 m

1995

Vörösné Herth Hajnal/15,72 m

1999

Dívós Katalin/16,04 m

2002

Kiss Szilárd/20,56 m

2004

Biber Zsolt/20,55 m

2004

Kürti Éva/16,06 m

2008

Kürthy Lajos/20,14 m

2010

Marton Anita/17,52 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 267–273.

http://www.youtube.com/watch?v=lKlAe8dKOyk

http://www.youtube.com/watch?v=9uZPA288hmA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=lovMDZzrLa0

http://www.youtube.com/watch?v=RMSM__KvBkk

http://www.youtube.com/watch?v=GqBfFwb30pM

http://www.youtube.com/watch?v=q597r2H3c7A&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=erUtOjd7bR8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=5E7_rH8K2d8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=9AAZ7nWsOTY

http://www.youtube.com/watch?v=BOSZm3zJS5Q&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ICS6jif5d7U&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=yvw8WtSKmZw&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=BjuwHFFKr0c

http://www.youtube.com/watch?v=Rm46uGrWXds

http://www.youtube.com/watch?v=Ha435kZnZxU&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A diszkoszvetés nemzetközi története

Az ókori görög olimpiák versenyszáma

(i. e. IV. századtól)

Az egyik versenyszáma volt az ókori olimpián a pentatlonnak.

A szobrász Müron „Diszkobolosz” nevű szobra kifejezi az ókori diszkoszvetés lényegét, a technikát, az izmok előfeszített helyzetét, a dinamikát.

Célba és távolságra is dobták a „harci korong” sportváltozatát.

Középkor

A kelták a forgómozgás többféle változatát művelték a népi játékaikon.

1793

Guts-Muts (GER) könyve, a „Gimnastik für Jugend” említi a diszkoszvetést.

1859

Az antik mozgásformával először a görögök dobtak ismét az athéni nemzeti olimpián

1896

A dobók régi hellén módon, félig térdeléses helyzetből, egy 70 × 80 cm emelvényről („balbisz”-ról, ami elől 5 cm, hátul 15 cm magas volt) dobták a diszkoszt, a lábakat tilos volt felemelni dobás közben, a dobás után leléphettek.

Garrett (USA) 29,15 m/athéni olimpia/I. helyezett (a görögökkel ellentétben állásból, szélesen lengetve dobott.

1897

Söderström (SWE) lépegetéssel forgott a kidobás előtt.

A dobónégyzetet 2,50 méterre növelték.

1897

A pördülettel végrehajtott dobás megjelenése.

1900

Bauer Rezső/36,04 m/párizsi olimpia/I. helyezett 1,5 forgással dobott

1928

Forgással dobtak, de védőháló még nem volt

1929

Krenz (USA) magas pördülettel hajtotta végre a mozgást, a végén lábtartás cserét végzett.

1950-es évek

A betonozott dobókörök és a védőhálók megjelenése.

A dobók növelték a torziót (váll és csípőtengely).

Oerter (USA) video2

1952

Iness (USA) 55,03

1953

Széchenyi először dobta ki a diszkoszt a levegőből.

1960

Sylvester (USA) széles pályán vezette a láblendítést

1965

Danek (CZE) 65,22 m

1970-es évek

Wilkins, Delis, Plucknett, Danneberg, Powel, Bugar, Valent, Burns, Stadel, Hjeltnes, Kolnootchenko, Schmidt, Rashchupkin, Oerter, Swarts, Tuokko, Bruch

video

1976

Wilkins (USA) 70,86 m

1982

Oldfield (USA)

1985

Schult (GDR) 65,10 m

Bugar (CZE) 60,84 m

1999

Schult (GER)

2000

Riedel (GER)

2004

Kővágó (HUN)

Fazekas Róbert (HUN)

Kalesidou (GRE)

2007

Kanter (EST) 68,94 m

Dietzsch (GER) 69,51 m

2008

Harting (GER) 69,43 m, Malachowski (POL) 69,15 m

TOP 12 férfi

Pekingi olimpia női dőntő

Pekingi olimpia férfi döntő

2009

Barrios (CUB), Grasu (ROM), Samuels (AUS)

Semenova (UKR), Saykina (RUS)

2010

Mens Discus Throw London IAAF Diamond League

A diszkoszvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1879

Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

1900

Bauer Rezső/36,04/párizsi olimpia/I. helyezett

1903

Fóthy Nándor/41,80 m

1914

Ambrózy Károly/45,28 m

1919

Görök az egy és háromnegyed forgással gyorsított, a jobblábas lépést ugrásszerűen hajtotta végre.

1924

Toldy Sándor/42,76 m

1930

Marvalits Kálmán/45,75 m

1933

Nadányi Ágnes/34,49 m

1934

Donogán István/45,915 m/torinói Eb/III. helyezett

1940

Horváth Vilmos/50,61m

1943

Szepesvári Tessza/35,6 m

1952

Józsa Dezsőné/42,92 m

1954

Szécsényi József/51,58m/berni Eb/III. helyezett

Klics Ferenc/52,81 m

1960

Szécsényi József/58,26 m

1962

Kontsek Jolán/52,82 m/belgrádi Eb/III. helyezett

1968

Kleiberné Kontsek Jolán/54,90 m/mexikói olimpia/III. helyezett

1970

Kleiberné Kontsek Jolán/59,72 m

1971

Fejér Géza/61,54 m/helsinki Eb/III. helyezett

1976

Tégla Ferenc/64,12 m

1980

Szegletes Ferenc/60,04 m

Herczeg Ágnes/60,68 m

1986

Kripli Márta/62,36 m

1989

Ficsor József/62,56 m

1991

Horváth Attila/65,32 m/tokiói vb/III. helyezett

2000

Dívós Katalin/56,44 m

2002

Fazekas Róbert/68,83 m/müncheni Eb/I. helyezett

2003

Fazekas Róbert/69,01 m/párizsi vb/II. helyezett

2004

Kővágó Zoltán/67,04 m/athéni olimpia/II. helyezett

Kürti Éva/56,47 m

2010

Fazekas Róbert/66,43 m/barcelonai Eb/III. helyezett

Kővágó Zoltán/67,16 m

Marton Anita/52,47 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 330–334.

http://www.youtube.com/watch?v=8V2jtHvk0AI&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=RsSsIWTnZt4

http://www.youtube.com/watch?v=0qVnLK2olmo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EmQFROoqP3c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=iIQHOvcC38A

http://www.youtube.com/watch?v=KlDEeSe_25U

http://www.youtube.com/watch?v=RbxcDIj_pLU

http://www.youtube.com/watch?v=xaMEGQCxddY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=vrwJEvpeHyM&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=1Mc2TlmxBao&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=RqXOydFHS6c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gTHpJA8actA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=BT-oKBHxUpo

http://www.youtube.com/watch?v=5n7NCViB5TU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=YrWl43uKoME

http://www.youtube.com/watch?v=FhFMZHGJnx4&NR=1&feature=fvwp

http://www.youtube.com/watch?v=aqo66-4lJK0&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=Dll5N4mReew&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=XoT5Dv0JO2k&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=BERvPz1e_AU

http://www.youtube.com/watch?v=TlwJfzlZZsE

http://www.youtube.com/watch?v=zyIyFSWXOOg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=MX3pMatfTlA

http://www.youtube.com/watch?v=NV1lFsMuxgY

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A kalapácsvetés nemzetközi története

i. e.

Skótok, írek ünnepi játékain harci kocsik kerekeit dobálták.

Középkor

Prizma alakú vasfejet fa nyéllel dobtak.

1500-as évek eleje

VIII. Henrik is vetett kalapácsot.

1700-as évek

A skót Barmoral község népi játékainak része a 127 cm hosszú nyelű, 14, 16, 22 font súlyú kalapácsok vetése.

1866

A kalapácsvetés szerepelt az első angol bajnokságon (a győztes eredménye 24,5 m) vonal mögül helyből dobtak.

1880

A forgásos kalapácsvetés megjelenése.

1890-es évek

Írek és skótok egymás ellen versenyeztek.

A kalapács méretei: súlya 7,256 kg, alakja gömb, a vasnyél hossza 122 cm.

Mitchel/45,22 m egy forgással dobott.

1900

A kalapácsvetés olimpiai versenyszám lett.

Flanagan (USA) két forgással dobott.

1913

Ryan/57,77 m három forgással dobott, sarok–talp forgással.

1936

Christmann (GER) a német dobó iskola megalapítása

  • a fizikai képességek fejlesztése,

  • hosszú forgási sugár kialakítása,

  • nyújtott karral forgás,

  • kölső talpélen forgás,

  • a szer mélypont felé gyorsítása.

Hein (GER) 56,49 m, Blask (GER) 55,04 m

http://www.youtube.com/watch?v=GXL3Yxk0sK0

1937

A magyar bajnokság versenyszáma lett.

1937

O’Callaghan (IRL) 59,56 m

1948

Balogh Lajos a torziós technika kidolgozója

  • a talpforgás idejének lerövidítése, gyors talajfogás,

  • a csípő és a válltengely közötti szögelfordulás, torzió.

Németh Imre (HUN) 59,88 m/olimpiai bajnok

1950-es évek

A beton dobókörök és a védőhálók megjelenése

1952

Csermák József (HUN) 60,34 m olimpiai bajnok

1956–1965

Connolly (USA)

1968

Zsivótzky Gyula (HUN) 73,76 m/olimpiai bajnok

(Lovász Lázár harmadik, Eckschmiedt Sándor ötödik)

1969

Bondarcsuk (RUS) 75,50 m

1978

Zajcsuk (RUS) 80,14 m

1978

Riehm (BRD) 80,32 m

1988

Szedih (RUS)

1992

Abduvaljev (RUS) 82,54 m

Asztapkovics (RUS) 81,96 m

Nyikulin (RUS) 81,38 m

Gécsek (HUN) m

1996

Kiss (HUN) olimpiai bajnok

Atlantai olimpia

2000

Zvaruk (RUS) 81,43 m

Asztapkovics (RUS)

83 méter felett dobó magyarok

2002

Murofusi (JAP)

2004

Annus (HUN)

Murofusi (JAP)

2006

Moreno (CUB) 73,42 m

2007

Tyihon (URS)

Heidler (GER) 74,76 m

2008

Kozmus (SLO)

2009

2010

Pars Krisztián (HUN)

Melinte (ROM)

A kalapácsvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1879

Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

1948

Németh Imre/56,07 m/londoni olimpia/I. helyezett

Háromszoros világcsúcstartó

1952

Csermák József/60,34 m/helsinki olimpia/I. helyezett

Németh Imre/57,74 m/helsinki olimpia/III. helyezett

1954

Csermák József/59,72 m/berni Eb/III. helyezett

1958

Zsivótzky Gyula/63,68 m/stockholmi Eb/III. helyezett

1960

Zsivótzky Gyula/65,79 m/római olimpia/III. helyezett

1962

Zsivótzky Gyula/69,64 m/belgrádi Eb/I. helyezett

1964

Zsivótzky Gyula/69,09 m/tokiói olimpia/III. helyezett

1966

Zsivótzky Gyula/68,62 m/budapesti Eb/II. helyezett

1968

Zsivótzky Gyula/73,36 m/mexikói olimpia/I. helyezett

Kétszeres világcsúcstartó, az évszázad atlétája

Lovász Lázár/69,46 m/mexikói olimpia/III. helyezett

1980-90-es évek

Németh Pál dobóiskola

  • Tánczi Tibor,

  • Vida József,

  • Szitás Imre,

  • Gécsek Tibor.

1990-es évek

Gécsek Tibor80,14 m/spliti Eb/II. helyezett

Dívós Katalin

1993

Gécsek Tibor/79,54 m/stuttgarti vb/III. helyezett

1995

Gécsek Tibor/80,98 m/göteborgi vb/III. helyezett

1996

Kiss Balázs/81,42 m/atlantai olimpia/I. helyezett

1998

Gécsek Tibor/82,87 m/budapesti Eb/I. helyezett

Kiss Balázs/81,26 m/budapesti Eb/II. helyezett

1999

Németh Zsolt/79,05 m/sevillai vb/II. helyezett

1996–2003

Gécsek Tibor/83 m

Dívós Katalin/69,05 m

2002

Annus Adrián/81,17 m/müncheni Eb/I. helyezett

2003

Annus Adrián/80,36 m/párizsi vb/II. helyezett

2007

Nickl Vanda/64,39 m

2010

Pars Krisztián /79,06 m/barcelonai Eb/III. helyezett

Orbán Éva/67,49 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 357–360.

http://www.youtube.com/watch?v=YBkob5daFX0

http://www.youtube.com/watch?v=cl9VoH-iuLQ

http://www.youtube.com/watch?v=KkaNefb76sk

http://www.youtube.com/watch?v=4qAE2PrCVhY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=nmVANv9sHnw

http://www.youtube.com/watch?v=eqCuzGRsfFg

http://www.youtube.com/watch?v=s4fIZTcqJj8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=uJhQPg-8AIw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=GQueUVCHl24

http://www.youtube.com/watch?v=ifWYZj5GbeY

http://www.youtube.com/watch?v=Eu6x7u1m7MM

http://www.youtube.com/watch?v=kMoU9ndHVrg

http://www.youtube.com/watch?v=AucuafJdBB4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=n3StnMhmnHw

http://www.youtube.com/watch?v=ZhVJTwvDmIA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=95ywci8DVk0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=p35FXT4drA0&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=cwmSOUKSFLc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KIanyNsP7wY

http://www.youtube.com/watch?v=LMrf4ezuT0I

http://www.youtube.com/watch?v=hzdBj8Izvqc

http://www.youtube.com/watch?v=M2NCUVpeuWg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=8sGRO2EnC7E&NR=1

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Összetett versenyek

Az összetett versenyek nemzetközi története

I. e. 708-tól

Megjelent a pentatlon (távolugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás, stadionfutás, birkózás).

1600-as évek

Corswold Játékok

1851

Much Wenlock Olimpia (magasugrás, távolugrás, nehézsúly lökés, 880 yard futás, kötélmászás).

1880

Német Gimnasztika Bajnokság (kődobás, rúdugrás, távolugrás).

1884

Az USA-ban megrendezték az első 10 számból álló összetett versenyt (100 yard futás, súlylökés, magasugrás, 880 yard futás, gyaloglás, rúdugrás, 120 yard gátfutás, nehézsúlydobás, távolugrás, 1 mérföld futás).

Egy napon rendezték a 10 versenyszámokat, eleinte az amerikába kivándorolt skót és ír atléták voltak a legeredményesebbek.

Az amerikai pontérték táblázat nemzetközileg is elfogadottá vált.

1906

Görögországban újra indították az ókori pentatlont (helyből távolugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás, stadionfutás, görög-római birkózás), a sorrendet a helyezési számok alapján döntötték el.

1911

Németországban rendezték meg a maihoz hasonló első dekatlonversenyt.

Egy nap alatt rendezték meg a versenyszámokat a mainak megfelelő sorrendben.

1912

Az olimpia műsorszámai közé felvették a dekatlont és a csak atlétikai számokból álló pentatlont (távolugrás, gerelyhajítás, 200 méteres futás, diszkoszvetés, 1500 méteres futás) is.

Az összetett verseny ekkor még 3 napig tartott.

Thorpe (USA) indián származású atléta megnyerte mindkét összetett versenyszámot, akit Gustav svéd királytól „a világ legnagyobb atlétája” címet érdemelte ki.

A versenyzők tervszerűen még nem készültek a többpróbára, sok egyéni számban is elindultak.

1920-as évek

Nők hárompróbában versenyeztek (100 m, magasugrás, gerelyhajítás).

1924

Az olimpia után az ötpróbát törölték a versenyszámok közül, a tízpróba maradt a hivatalos versenyszám.

1932

A női hárompróba bővült a távolugrással és a súlylökéssel, így létrejött a női ötpróba (súlylökés, távolugrás, 100 m, magasugrás, gerelyhajítás).

100 pontos pontérték táblázatot használtak.

1938

Mauermayer (GER) 419 pont/világrekord

1948-1952

Mathias (USA) 7731 pont/a korszak legkiválóbb tízpróbázója.

Férfi amerikai fölény a világversenyeken.

Fanny Blankers Koen (HOL)/világrekord

1950

A női ötpróba versenyszámait megváltoztatták (a 100 méter helyett a 200 métert, a gerelyhajítás helyett a 80 méter gátfutást vezették be).

A verseny lebonyolítása 2 napos volt:

1. nap: súlylökés, magasugrás, 200 m.

2. nap: 80 m gát, távolugrás.

A női ötpróbát felvették az Európa-bajnokságok műsorába.

1950–1960-as évek

Szovjet fölény alakult ki a női ötpróba világversenyeken (Csudina, Vinogradova, Bisztrova, Press)

1954

Új pontérték táblázatot vezettek be az eltérő értékelési szisztémák megszüntetésére.

1960

Johnson (USA) 8063 pont és Yang (TAJ) párharca a római olimpián

A fejlődést elősegítette a különböző országok bekapcsolódása, a nyugat- és a keletnémet versenyzők előretörése

1961

A női ötpróba sorrendjét megváltoztatták:

1. nap: 80 m gát, súlylökés, magasugrás

2. nap: távolugrás, 200 m

1964

Holdorf (BRD) 7887 pont a tokiói olimpián

A női ötpróba olimpiai szám lett

Press (USSR) 5246 pont/tokiói bajnok

1966

Moltke (BRD) 7740 pont budapesti Eb-n

1967

Bendlin (BRD) 8319 pont/világrekord

1968

Toomey (USA) a mexikói olimpián

1969

Toomey (USA) 8417 pont/világrekord

A női 80 m gátfutást felváltotta a 100 m gát.

1971

Újabb pontérték táblázatot készítettek.

1972

Avilov (USSR) 8454pont a müncheni olimpián

1973

A versenyrendszerben megjelent a tízpróba Európa Kupa.

1976

Jenner (USA) 8618 pont/montreali olimpia

1977

A női ötpróbában a 200 m futást a 800 m futás váltotta fel.

1978

Grebenjuk (USSR) prágai Eb győztes

1980

A női ötpróbát a hétpróba követte.

1. nap: 100 m gát, súlylökés, magasugrás, 200 m.

2. nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 m.

1980-as évek

Jeles tízpróbázók Thomson (GBR), Hingsen (FRG), Kratschmer (FRG)

2004

Bryan Clay (USA)

Serble (CZE) 900 video2

Erki Nool (EST) 9143 pont

Nők:

Lewis (USA)

Az összetett versenyek magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1889

A Szabadkai TE klasszikus pentatlon versenyt rendezett.

1896

Az athéni olimpia után az Óbudai TE még rendezett versenyeket, de érdeklődés hiányában elmaradtak.

1906

Mudin István a nem hivatalos athéni olimpia pentatlon számában II. helyezett lett.

1924

Az ötpróba országos bajnoki versenyszám lett.

Somfai Elemér/ötpróba/16pont/párizsi olimpia II. helyezett.

1925

Farkas Mátyás/tízpróba/5815,89 pont/az első országos bajnok.

1928

Farkas Mátyás/6200 pont/az első hivatalos országos csúcstartó.

1930

Somfay Elemér/7108,995 pont

1932

Bácsalmási Péter/7842,41 pont

Bácsalmási Péter indult a Los Angeles-i és a berlini olimpián.

1944

A női ötpróba országos bajnoki versenyszám lett (súlylökés, távolugrás, 100 m, magasugrás, gerelyhajítás).

Rohonczi Mária/275 pont/az első országos bajnok.

1948

Kiss István/6777 pont

1950

Gyarmati Olga/4157 pont

1953

Kertész Tibor/5392 pont

1961

Somogyi Nándorné/4247 pont

1965

Hubai Gyula/7113 pont

1968

Tóthné Kovács Annamária/ötpróba/4959 pont/mexikói olimpia III. helyezett

1969

Bakai József/7619 pont

1971

Bruzsenyák Ilona/4897 pont

1972

Bakai József indult a müncheni olimpián.

1974

Raáb Tibor/7168 pont

1978

Papp Margit/4650 pont/prágai Eb I. helyezett

1979

Kiss Árpád/8005 pont

1981

Vanyek Zsuzsa/5860 pont/az első hétpróba országos bajnok

1983

Hoffer József/7861 pont

1985

Vanyek Zsuzsa/6158 pont

Vágó Béla/7526 pont

1986

Palombi Margit/6001 pont

1990

Szabó Dezső/tízpróba/8436 pont/spliti Eb II. helyezett

1994

Ináncsi Rita/hétpróba/6404 pont/helsinki Eb II. helyezett

1995

Ináncsi Rita/hétpróba/6522 pont/göteborgi vb III. helyezett

Munkácsi Sándor/7909 pont

1996

Zsivótzky Attila/7582 pont/sydney-i ifjúsági vb I. helyezett

2000

Zsivótzky Attila/8554 pont/OCS/götzisi versenyen

Kürtösi Zsolt/8036 pont

2005

Zsivóczky Attila/tízpróba/8385 pont/helsinki vb III. helyezett

2007

Óvári Zita/5559 pont

2006

Zsivóczky Attila/tízpróba/8356 pont/göteborgi Eb III. helyezett

2010

Farkas Györgyi/5874 pont

Zsivoczky-Pandel Attila/7708 pont

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 377–382.

http://www.youtube.com/watch?v=5qEBkfA3d5M&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=4qsrkaZVOI4

http://www.youtube.com/watch?v=WiWkjM4Rc3Q&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EKxZngMdMnA

http://www.youtube.com/watch?v=Iu15RTM_Z4c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ey_qGa6Ya5c&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=HjhqPzs7vz4

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Az atlétikai világcsúcsok fejlődése a nemzetközi atlétikai szövetség nyilvántartása szerint

http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=http://wapedia.mobi/en/World_record_progression_long_ju mp&ei=1UdgTJuZF8HF4gbclbDDAQ&sa=X&oi=translate&ct=result&resnum=2&ved=0CCIQ7gEwAQ&prev=/search%3Fq%3Dlong%2Bju mp%2Bworld%2Brecord%2Bwiki%26hl%3Dhu%26sa%3DG%26rlz%3D1R2ADSA_huHU389

Atlétikai világrekordok (IAAF statistics)

http://www.iaaf.org/statistics/recbycat/location=o/recordtype=wr/event=0/age=n/area=0/sex=M/records.html

Kiemelkedő magyar eredmények statisztikái

A magyar atlétika felnőtt bajnokai (1896-tól napjainkig):

Férfiak: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

Nők: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

Magyar atléták világversenyeken: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

Magyar atléták világcsúcsai: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

2. fejezet - Az atlétikai versenyszámok technikája

Tartalom

Biomechanikai törvényszerűségek az atlétikában
Az atlétikai teljesítményeket befolyásoló külső és belső tényezők
A futás során érvényesülő törvényszerűségek
A dobások biomechanikája
Az ugrások általános jellemzése
Izommechanikai elvek
Az atlétikában használt speciális cipők
Sprinter szöges cipők
Közép- és hosszútávfutó szöges cipő
Távolugró szöges cipő
Hármasugró szöges cipő
Magasugró szöges cipő
A gerelyhajító szöges cipő
Kalapácsvető cipő
Súlylökő- és diszkoszvető cipő
Szöges cipőkre vonatkozó szabályok
A szögek
Futószámok
A rajtok technikája
A rövidtávfutás technikája
Közép- és hosszútávfutás technikája
A váltófutások technikája
A gátfutás technikája
Az akadályfutás technikája
Gyaloglás
A gyaloglás technikája
Ugrószámok
A távolugrás technikája
A hármasugrás technikája
A magasugrás technikája
A rúdugrás technikája
Dobószámok
A súlylökés technikája
A kislabdahajítás technikája
A gerelyhajítás technikája
A diszkoszvetés technikája
A kalapácsvetés technikája
Összetett versenyszámok
Az összetett verseny versenyszámainak technikája

Biomechanikai törvényszerűségek az atlétikában

Az atlétikai teljesítményeket befolyásoló külső és belső tényezők

Az atlétikai csúcsok javulásának egyik tényezője a külső feltételekben keresendő, vagyis olyan tényezőkben, amelyeknek nincs semmi közük a fiziológiai erőkifejtéshez. Ezeket a külső tényezőket a következő kategóriákba sorolhatjuk:

Szabályok

A szabályok szinte minden évben változnak kismértékben. A változásokat elsősorban a célszerűség irányítja, bár újabban a médiának, közvetítéseknek való megfelelés is. Amikor egy atlétikai szám szabályai megváltoznak, akkor az ebben a versenyszámban elérhető eredmények is megváltoznak. Erre példa a gerelyek súlypontjának több alkalommal történt megváltoztatása.

Szerek, sporteszközök, ruházat

Az atlétikai számokban az eredmények legnagyobb változását tatán éppen a szerek okozták. Ezekre példa az L gátak bevezetése a T gátak helyet 1935-ben, a futópályák korszerű felületkiképzése, a Held típusú gerely, a könnyebb cipők, a hajlékonyabb üvegszálas rudak a rúdugrásban.

Klimatikus tényezők

A klimatikus tényezők az atlétikában mindig fontos befolyásoló tényezők voltak, és azok is maradnak. A legjobb példa a szél hatása a vágtázó számok időeredményére. A nagy tengerszint feletti magasság szintén sok számban befolyásolhatja az eredményt, a nagy magasság 1968-ban a mexikói olimpiai játékokon határozottan segítette a hosszabb távú vágtázókat, például a 400 m-es futókat, és rontotta a hosszabb távú versenyzők eredményét.

Pszichológiai tényezők

A versenyző gondolatvilága mindig befolyásolta a versenyző atlétikai teljesítményét. A pszichológiai tényezők fontos szerepet játszhattak a nagy teljesítmények elérésében. A rajtapátia, vagy rajtláz, a motivációs háttér, az akarati tényezők, a monotóniatűrés mind meghatározó eleme a teljesítménynek.

A futás során érvényesülő törvényszerűségek

Súrlódási erő

A futás csak akkor valósítható meg, ha a futó és a talaj között a támaszfázis során megfelelő súrlódási erő áll fenn. Ha ez megszűnik, vagy csökken, akkor a futó teljesítménye akár jelentősen is romolhat, ill. nem tud teljesíteni. A csökkent súrlódást több tényező is okozhatja. Pl. a salakpálya nem megfelelő kezeléséből fakadó gondok. Az edző-, vagy szöges cipő nem megfelelő megválasztása, környezeti, időjárási tényezők stb. Ha a futás során a talaj csúszóssá válik, akkor a támaszfázisok során azt az energiát, amit futó „betáplál”, nem kapja vissza 100%-osan, tehát a sebesség, vagy a teljesítmény csökkenhet. Ha a futó fenn akarja tartani a futási sebességét, nagyobb energiákat kell mozgósítania, ami gazdaságtalan, esetleg idő előtti kimerüléséhez vezethet.

A levegő ellenállása

Az optimális sebességű, technikájú, energiabeosztású futáshoz természetesen még sok más tényező szükséges. Ilyen tényező a levegő ellenállása. A futás közben még szélcsend esetén is kell némi légellenállással számolni. Hogy ez mekkora, az attól függ milyen nagy a futó futási irányára merőleges testfelülete, és attól is, hogy milyen gyorsan fut, továbbá még attól is, hogy fut-e előtte másik versenyző és ezt hogyan tudja kihasználni. Ha nincs előtte más futó, akkor a futás gyorsaságától négyzetesen függ a levegő ellenállása.

A tengerszint feletti magasság és a levegő ellenállása

A levegő sűrűsége nagyobb magasságon kisebb, mint a tengerszinten. Habár az IAAF nem határozza meg, hogy rekordokat milyen magasság alatt hitelesítenek, általánosan elfogadott, hogy 1000 m felett az eredmény „magasság által támogatott”. Moran, Morgan és Pauley (1996) szerint a levegő sűrűsége (ρH), tenger szint felett H méter magasságnál függ a tengerszinten mérhető sűrűségtől a következő egyenlet szerint:

ahol a T a levegő hőmérséklete °C fokban, g a gravitációs gyorsulás, és a gáz konstans R = 287 J/kg. Ennek alapján Mexikóvárosban (2250 m-es magasság) 25°C fok mellett, a levegő sűrűsége ρ = 0,915 kg. Nincs rá bizonyíték, hogy a Cd-t befolyásolja a magasság növekedése, vagy hogy a gravitációs gyorsulás bármely variációjában a helyszín jelentős lenne (Behncke, 1994). Ezért szélcsendes körülmények között a sprintszámokra a tengerszint feletti magasság egyedül a levegő sűrűsége okán lehet előnyös.

Az esetleges szél ereje és iránya szintén jelentősen befolyásolhatja a futószámok kimenetelét. Ha csak a 200 m-es síkfutás példáját vesszük alapul, ahol a versenyzők egy kanyart és egy egyenest futnak, kiderül, hogy azonos erejű és irányú szelek esetén az egyes és a nyolcas pályán futók jelentősen eltérő körülmények között kell, hogy teljesítsék a távot. Sajnos a 200 m-es síkfutás során csak az egyenesben van szélmérés, holott a kanyarban a szélhatások ugyanúgy érik a versenyzőket. Igaz, a szélmérés csak arra hivatott, hogy megállapítsa, mekkora volt a verseny folyamán a szél ereje, de az irány megállapítása nem feladata. A 2m/s-nál nagyobb hátszél esetén az esetleges világcsúcs nem hitelesíthető. A következő táblázat bemutatja a különböző szélsebességek és szélirányok mellett az egyes és nyolcas pályán futók időbeli lehetőségeit (előnyök, hátrányok).

2.1. táblázat - Korrekciós számítás (s) a 200 m-es síkfutásra 2 m/s-os hivatalos szélsebességre

szél irány.pillanatnyi szélseb.pálya 1pálya 8a 8 pálya átlaga
[θ°] [m/s] férfinőférfinőférfinő
–7 0 5,8 5 –0,14–0,16–0,14–0,17–0,16–0,17
–50,3 3,34 000,010,0100
–30 2,310,050,060,070,080,060,07
020,100,110,130,140,110,12
302,310,150,160,180,200,160,18
+53,2 3,340,200,220,240,270,220,25
70 5,850,300,330,350,380,330,36


A gravitációs erő

A gravitációs erő szintén befolyásolja a futás teljesítményét. Futás közben a futó tömegközéppontja a repülő- és támaszfázisok egymásutánisága miatt hullámzó mozgást mutat. A felső és alsó holtpont közötti eltérés 3–10 cm-is lehet. A futó tömegközéppontja a támaszfázis közepén van a legalacsonyabb és a repülőfázis közepén a legmagasabb ponton. A nagyobb tömegközéppont ingadozás energiapazarló futást sejtet.

2.2. táblázat - A hátszélből és magasságból származó idő előnyök 200 m-en (Quinn, 2003)

Magasság (m)+0,0+1,0+2,0
férfiaknőkférfiaknőkférfiaknők 
0000,060,060,110,12
5000,040,040,090,100,150,16
10000,070,070,130,130,180,20
15000,110,110,160,170,220,23
20000,140,140,190,200,250,26
25000,70,170,220,230,280,29


Befolyásolhatja a futás sebességét és az energiabeosztást a futó izomzatának lazasága és ízületi hajlékonysága. Az ízületi ellenállás a behajlás során annál nagyobb, minél inkább közeledik a mozgáshatár széléhez, azaz minél jobban behajlik az ízület.

Az antagonista izomcsoportok munkája

Az adott antagonista izomcsoportok munkájának a futás során az egymással való szinkron tekintetében, összehangoltnak kell lennie. Nem akadályozhatják egymás munkáját felesleges feszülésekkel. Amikor az egyik izomcsoport megfeszül, munkát végez, akkor a másik, ellenható izomcsoportnak el kell lazulnia. Ha ez technikai hiányosság, aránytalan erőfölény, vagy gyengeség miatt meghiúsul, az energiatöbblettel szerencsétlen esetben sérülés is járhat. A helytelen táplálkozás, a kalciumhiányos állapot, a görcsösödés is járhat hasonló tünetekkel.

A centrifugális erő és a kanyarfutás problematikája

A futások legtöbbje során a futónak kanyarban is kell futni. A kanyarban futás technikája jelentősen különbözik az egyenesben futástól, a sebesség növekedésével egyre kifejezettebb módon. A sebesség négyzetével egyenes, a körív sugarával fordított arányban változik a centrifugális erő nagysága, amely a futót a sugár irányába próbálja „kitaszítani” a pályáról. Ezért a futónak módosítania kell testhelyzetén (bedöntött), lépéshosszain (lerövidül), lendítésein. Azokon a pályákon, ahol a sugár kisebb, ez a jelenség fokozottabban érvényesül. Kiváltképp a fedett pályás versenyeken, ahol 400 m-es pálya helyett csak 200 m-es pályák vannak, döntött, kis sugarú kanyarokkal.

A futómozgás egyenlete

Az előzőekben felsorolt tényezők szerepelnek a következő modellben is, mely az ún. Keller-féle modell és Newton törvényére épül. A futó mozgás egyenlete a következő[1]:

ahol a v(t) a futó sebessége t időpontban, a mozgás irányában, az f(t) a futót mozgató erő tömegegységenként. A sebesség ellen, lineáris irányban ható erő v, és a τ az idő konstans. Feltételezzük, hogy a f(t) ≤ F, ahol az F a tömegegységre eső maximális erő, amit a futó ki tud fejteni. A Keller modell kibővítésével, magába foglalja a sprinter reakcióidejét, és a légellenállást, mely függ a sprinter és a levegő között lévő relatív sebességtől. A mozgásra vonatkozó egyenlet a kibővített modellben a következő:

ahol a vw a szél sebessége a földhöz viszonyítva és

A vw pozitív értéke hátszelet, amíg a negatív értéke szembeszelet jelent. Az α a ρ-től, a levegő sűrűségétől függ, az M az atléta tömege, az A az atléta frontális felülete, és a Cd a vonatkozó együttható. A Cd függ az atléta testének és ruházatának formájától ill. felületétől és tapasztalat által meghatározott. A Cd korrekt értékének meghatározása vitákra adhat okot és a korábbi szerzők 0,7 és 1,1-es értékeket használnak. Az A a test frontális felülete, mely a sebesség v irányára merőlegesen vetül. Feltételezzük, hogy a frontális felület A, arányos az atléta teljes felületével Ab:

ahol a K az arányosság konstansa, mely tapasztalatilag meghatározott. A K együttható 0,24. A teljes felület függ a magasságtól h és az atléta tömegétől M, az alábbi egyenlet szerint

A dobások biomechanikája

Az atlétikai dobásoknak három kategóriája van. Ezek a hajítás, a lökés és a vetés. Versenyszámai a gerelyhajítás, súlylökés, diszkoszvetés, kalapácsvetés és az iskolában használatos kislabdahajítás. Az eredményességet elsősorban a kidobás sebessége határozza meg. Nagy kidobási sebesség eléréséhez nagy erőre, gyorsaságra, robbanékonyságra és gazdaságos dobótechnikára van szükség. A jó dobótechnika elsajátítása, gazdaságos végrehajtása nagyfokú ügyességet, ritmus- és egyensúlyérzékelést kíván meg. A dobások elvégezhetők helyből, illetve előzetes lendületből.

Az eredményességet befolyásoló tényezők

Az atlétikai dobások eredményességének fő meghatározóit a ferde hajítás törvénye foglalja magába, ám mivel a dobószer repülésének kezdőmagassága (h) magasabban van, mint a talajt érés helye, a ferde hajítás alapképletéhez még egy képlettagot hozzá kell tenni.

E képlet szerint:

(s = a dobás távolsága; v = a dobószer repülési kezdősebessége; α = a dobószer repülésének kezdőszöge; g = a nehézségi gyorsulás; h = a repülés kezdetének magassága)

Az eredményesség szempontjából tehát a kirepülés kezdősebessége (v) a legfontosabb tényező. A második összetevő, amely az eredményességgel leginkább korrelál a kirepülés pillanatában fennálló kirepülési kezdőmagasság (h). Nagyon fontos tényező még – és az egyes dobószerek esetén más és más optimális értéket mutat – a kirepülés szöge (α), amelynek kedvező eltalálása biztosítja a maximális távolságot. Tehát a dobás eredményességét a következő biomechnikai paraméterek befolyásolják elsősorban:

  • kirepülés sebessége;

  • kirepülés kezdőmagassága;

  • optimális kirepülési szög.

A dobó és az edző számára a legfontosabb feladat a felkészülés során a kirepülési kezdősebesség növelése:

  • növelni kell a dobószert gyorsító erő hatásának útját;

  • biztosítani kell, hogy az erőhatás iránya végig kedvező legyen;

  • növelni kell a dobószert gyorsító erőt.

A dobószert gyorsító erő hatásának útját a dobónak – saját testi adottságaihoz és fizikai képességeihez mérten – a dobószerre való erőhatás olyan optimálisan hosszú útját kell megtalálnia, amely mellett az erő és az út szorzata maximális lesz. Optimális aktív útnak nevezzük a dobószerre ható erőnek azt a leghosszabb útját, amelyen a dobó a dobószert végig gyorsítani tudja. Az optimális, aktív úton a dobószerre ható erő folyamatosan és egyenletesen fokozódjék, így biztosítható az erőhatás legrövidebb idő alatti legnagyobbra növelése.

A dobószer repülési kezdősebességének (v) növelési lehetőségei:

  • a dobószer hasznos gyorsítására fordított erő növelése;

  • a gyorsító erőhatás idejének növelése, ami egyet jelent a hatás útjának növelésével;

  • a gyorsító erőhatás folyamatosságának biztosítása.

Az elmondottak a forgással végzett dobásokra is érvényesek, azzal a különbséggel, hogy a dobótól a centripetális erő létrehozása többletenergiát követel, ami azonban megtérül, mivel a forgással nagymértékben meg lehet hosszabbítani a dobószerrel való erőközlés útját.

Az emberi test erőkifejtési testhelyzetei a dobásokban

Az emberi test a dobószerre 3 testhelyzetből tud erőt kifejteni:

  • kétlábtámaszos;

  • egylábtámaszos;

  • támasz nélküli helyzet.

A dobószerrel történő sebességközlés folyamata

1. Előkészület a lendületszerzéshez, a lendületszerzés megindítása;

2. a lendületszerzés;

3. a kidobó helyzet előkészítése;

4. a lendület átvitele a kidobásba, átmenet a kidobásba és a kidobás elkezdése;

5. a szer kidobása;

6. a kidobás után véghelyzet.

Kirepülés kezdősebessége és kidobási szög

Légüres térben az eldobott, kilőtt tárgy 45° kirepülési szöggel repül a legtávolabbra. Mivel az atlétikai dobások nem légüres térben történnek, ezért a légellenállás nagysága, azaz a dobószer alakja és a kihajítás technikája miatt a kirepülési szög az egyes dobószámokban más és más, de mindig 45° alatti az optimális. Befolyásolhatja még a kirepülési szöget a tengerszint feletti magasság, ugyanis a gravitációs erő, ill. a légellenállás mértéke is különböző az egyes magasságokban. A ferde hajítás képletéből az is fakad, hogy minél kisebb a repülés kezdősebessége, annál kisebb az optimális repülési kezdőszög és fordítva.

Adott kidobási sebesség mellett a kidobási szög fontos tényezői közé tartozik a levegő ellenállása, a dobószerek repülési tulajdonságai és a dobás földrajzi helyének sajátosságai.

P1.: A diszkoszvetésnél és a gerelyhajításnál a levegő felhajtóerejére támaszkodva messzebb repül a szer, mint ha például légmentes térben repülne.

A dobások távolsága elsősorban a kirepülési sebesség nagyságától, azaz a dobószer kezdősebességétől függ.

Az ugrások általános jellemzése

Az el- és felugrások közötti különbség

Az ugrószámok esetén megkülönböztethetünk el- és felugrásokat. A távol- és hármasugrás esetén az elugrás során a tömegközéppont eredő sebességének vízszintes ko mponense nagyobb, ezért az előre és kismértékben felfelé mozog, tehát elugrásról beszélhetünk. A magas- és rúdugrás esetén a függőleges sebességko mponens a nagyobb, tehát ezekben az esetekben felugrásról beszélhetünk.

Az eredményességet befolyásoló tényezők

A nekifutás alapvetően meghatározza az eredményességet. A távol-, hármas- és rúdugrás esetén az eredményt elsősorban a nekifutás sebessége határozza meg. Meg kell jegyezni, hogy a kevésbé képzett ugróknál a nekifutás sebességének az egyéni lehetőségekhez képest optimálisnak kell lennie, mert az egyéni maximális sebességgel végrehajtott nekifutás után az ugrások során létrejövő erőhatásokat ezek az ugrók esetleg nem bírják el. A magasugrás esetén az ugrónak nincs szüksége a maximális sebességére, hiszen a magasugrók a vízszintes sebességet függőlegessé kell, hogy átalakítsák. Ebben az esetben olyan sebességgel kell nekifutniuk, amelyet az elugráshoz használt izmok aktuális ereje és a technikai végrehajtás adott szintje mellett az ugró a legjobban hasznosítani tud.

Az ugrások kutatása során vizsgált biomechanikai jegyek

Az ugrások kutatása során a kutatók az egyes ugrók, ill. ugrások összehasonlítása, bemutatása alkalmával kitüntetett, az ugrásokat, részmozzanatokat jól jellemző biomechanikai paramétereket vizsgálják.

Kiterjedt anyagi testet a biomechanikában gyakran egy ponttal az ún. tömegközépponttal (TKP) szokták jellemezni. Az atléta tömegközéppontjának a nekifutás utolsó lépései során alakuló pályája, földtől való távolsága, vízszintes, függőleges pillanatnyi sebességértékei a szakember számára az ugrás technikai végrehajtási minőségének árulkodó jellemzői. A tömegközéppont szempontjából az ugrás távolsága a talajtól való elszakadás pillanatában dől el. Az elugrás pillanatában az egész testet leíró tömegközéppont legjellemzőbb tulajdonsága a talajtól való magasság (h), vízszintes, függőleges pillanatnyi sebességösszetevők és az ezekből szögfüggvények alkalmazásával megkapható eredő sebesség (ve), ill. kirepülési szög (α). A fenti paraméterekből, a ferde hajítás képlete segítségével számolható ki az elméleti tömegközéppont talajfogási távolsága:

Ahol a d a tömegközéppont elméleti becsapódásának távolsága, v a tömegközéppont eredő sebessége az elugrás pillanatában, α a kirepülési szög, a h a tömegközéppont talajtól való távolsága az elugrás pillanatában.

A nekifutás kutatása

2.1. ábra - Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálására használatosak[2]

Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálására használatosak Hay J.G., Nohara H. (1990): Techniques Used by Elite Long Ju mpers for Take-off.Journal of Biomechanics,3:229–239.

Az ugrások nekifutásánál használatos paraméterekkel jól leírható az adott versenyző nekifutásának, lépéseinek technikája. A leírásokban, elemzésekben a következő fázisok vizsgálata használatos: A legmeghatározóbb a tömegközéppont (TKP) és annak térbeli, sebesség, gyorsulás és gyorsulás változás adatai. A TF a talajfogás pillanatát jelöli, a KTF a középtámaszfázis pillanata, amikor a térd a legkisebb szöget eléri és a tömegközéppont az alátámasztási hely közepe fölé kerül, az EL az ellépés pillanata. A hTF a tömegközéppont magassága a talajfogás pillanatában, a hK a ugyanez a magasság a középtámaszfázis pillanatában, ill. a hEL az ellépés pillanatában. Ezek a magassági adatok árulkodó jelei a nekifutás gazdaságosságának, ill. az utolsó lépések során a tömegközéppont süllyesztés technikai végrehajtása minőségének. A dTAL a talajfogáskori vízszintes tömegközéppont távolság, amely a tömegközéppont függőleges vetülete és a talajfogás helye között van. Itt vizsgálni szokták a sarokpontot és azt a pontot is, amely az ellépéskor utoljára hagyja el a talajt (lábujjhegy, cipőorr). A dEL az ellépéskori távolság. A dR a repülési távolság, melyet a tömegközéppont függőleges vetülete tesz meg az ellépés pillanatától a talajfogás pillanatáig a levegőben.

Az elugrás kutatása, erőplatós vizsgálatok

Az ugrások elugrásának vizsgálata során több kutató alkalmazza az úgynevezett a deszka, vagy az elugró hely helyére beépíthető erőplatót, hogy az elugrás talajfogásakor ébredő erőket tanulmányozhassa, összehasonlíthassa. Ezek az erőplatók a tér három irányában létrejövő erőhatásokat, a felfelé-lefelé, előre-hátra, ill. az oldalra történő erőközléseket mérik.

2.2. ábra - A háromdimenziós erőplató által mutatott, az elugrás során ébredő talajreakció-erők görbéi. Függőleges, vízszintes, előre, hátra ható erők. Függőleges erőcsúcs (Fy1), függőleges erő visszaesés (Fy2), függőleges erő második csúcspontja (Fy3), vízszintes erőcsúcs (Fx1), kontaktidő (tKON), az előre irányuló vízszintes erő időtartama (txa)

A háromdimenziós erőplató által mutatott, az elugrás során ébredő talajreakció-erők görbéi. Függőleges, vízszintes, előre, hátra ható erők. Függőleges erőcsúcs (Fy1), függőleges erő visszaesés (Fy2), függőleges erő második csúcspontja (Fy3), vízszintes erőcsúcs (Fx1), kontaktidő (tKON), az előre irányuló vízszintes erő időtartama (txa)

Az erőplatós elemzések során tehát a következő paramétereket vizsgálják a kutatók: A talajon tartózkodási, vagy kontaktidőt (tKON), az előre irányuló vízszintes erő időtartamát (txa), ezek százalékos arányát (tKON-xa%), az első függőleges erőcsúcsot (Fy1), az első függőleges erőcsúcsig eltelt időt (ty1), az első erőcsúcs utáni erővisszaesés nagyságát (Fy2), és az ezalatt eltelt időt (ty2), a függőleges erő-idő görbe második csúcsát (Fy3), függőleges erő második csúcsáig eltelt időt (ty3), a vízszintes erőcsúcsot (Fx1), a vízszintes erőcsúcsig eltelt időt (tx1).

A talajfogás kutatása

Vizsgálatok tárgya továbbá a távolba ugrásoknál a talajfogás. A talajfogás mozzanatát éppúgy mint a nekifutást, vagy az elugrást további részekre lehet osztani. Ilyen a földetérési, talajfogási, vagy visszaesési távolság. A földetérési távolság egyenlő azzal a vízszintes távolsággal, amely a tömegközéppont és a között a testrész között van, amely először érinti a homokot a talajfogás pillanatában (talajfogási távolság), mínusz az a távolság, amellyel az ugró hátraesett, vagy közelebb érintette a homokot az elugró vonalhoz, mint a talajfogás pillanata történt (visszaesési távolság).

dFÖ = dTA – dVI

Ahol a dFÖ a földetérési távolság, a dTA a talajfogási távolság és a dVI a visszaülési távolság[3]

2.3. ábra - A földetérési távolság és a talajfogási és visszaülési távolság viszonya

A földetérési távolság és a talajfogási és visszaülési távolság viszonya

Izommechanikai elvek

Az izommechanika vizsgálata ma a sporttudomány egyik kiemelkedő területe. Jelen bekezdés nem hivatott arra, hogy teljes áttekintést nyújtson, inkább az alapvető, atlétikára is vonatkoztatható elveket szeretné bemutatni.

Az atlétikai mozgások izommechanikai szempontból leginkább auxotóniás tevékenységek, hiszen az izmok hossza és feszülésük mértéke egyidejűleg változik. A mechanikában használt kifejezéssel élve az izmok működésük során nyúlhatnak (excentrikus állapot), vagy rövidülhetnek (koncentrikus állapot). Megkülönböztethető továbbá az auxotóniás izomműködésen belül pozitív és negatív auxotóniás működés. A pozitív auxotóniás feszülésnél az izom feszülése nő, a negatív során csökken.

Az atlétikai mozgások során a tudatos feszülés előtt gyakran jön létre az ún. előfeszítettségi helyzet. Az előfeszülés, ha megfelelő minőségű, akkor pozitív módon járulhat hozzá az erőkifejtés nagyságához. Az előfeszülést okozhatja a test, vagy a rész-tömegközéppontok (végtagok) tehetetlenségi ellenállása, az antagonista izmok munkája és a sporteszközök által létrehozott erő (pl. egy dobószer). Az excentrikus folyamat során pozitív, a koncentrikus folyamat során pedig negatív auxotóniás izomműködés a meghatározó.

Felhasznált irodalom

Behncke, H. (1994). Small effects in running. Journal of Applied Biomechnaics, 10 , 270–290.

Hay, J. G., & Nohara, H. (1990). Techniques used by elite long ju mpers for take-off. Journal of Biomechanics , 3:229–239.

Hay, J. G., Miller, J. A., & Canterna, R. W. (1986). The techniques of elite male long ju mpers. Journal of Biomechanics, 855–866.

Moran, J. M., Morgan, M. D., & Pauley, P. M. (1996). Meteorology: The at mpsphere and science of weather. Englewood Cliffs, NJ: Prentice Hall.

Quinn, M. D. (2003). The effect of Wind and Altidude in the 200-m Sprint – A szél és a tengerszint feletti magasság befolyása a 200 m-es vágtafutásra. Journal of Applied Biomechanics, 49.

Az atlétikában használt speciális cipők

Sprinter szöges cipők

A sprinter szöges cipőkkel szembeni elsődleges követelmény, a legkisebb súly, a szoros lábtartás. Egyes modellek talpa igen merev. Új keletű kutatások során ugyanis megállapították, hogy a merev talpú szöges cipőkkel az elrugaszkodás során a talpi, lábközépcsonti ízületek behajlásából származó időveszteség elkerülhető. Annak feszítése ugyanis az eredményesség szempontjából nem releváns, ugyanakkor rögzített helyzete segíti a rugaszkodást. Minden olyan futó, aki erős lábikraizommal rendelkezik, előnyhöz juthat a merev talpú cipővel.

A szögek elhelyezkedése a talpon gyártófüggő, de általában megfigyelhető, hogy a talajjal érintkező talpfelület hátsó részén négy szög egymás mellett biztosítja a lehető legnagyobb „kapaszkodást, tapadást”. További négy szög a talp elülső felén négyzetes elrendezésben biztosítja az első lépések során a megfelelő elrugaszkodást.

A légellenállás csökkentése érdekében bizonyos gyártók, egyes modelljeiknél a fűzőt betakaró, háromszög alakú, cipzárral összehúzható borítást alkalmaznak. Egyes szögesekben a cipzár középen, másoknál oldalt halad el. A fűző lebegése ellen ez valóban védelmet biztosít, kérdés a takaró anyag súlya, vagy a fűző által létrehozott plusz légellenállás jelentősebb-e a végső eredményromlás szempontjából.

Vannak sprinterek, akik a súlycsökkentést a cipő megvásárlása után további egyéni átalakításokkal végzik el. Levágják a felesleges csíkokat, az acélszögeket alumínium szögekre cserélik és rövidebb fűzőt fűznek a lyukakba. Pár gramm mindenképpen faragható az egyéni elképzelésekkel.

A mai modern sprinter szöges cipők azonban a legkorszerűbb anyagoknak köszönhetően „pille” könnyűek és valódi, szinte mezítlábas futás élményt nyújtanak, maximális „tapadással” a rajtnál és a futás közben.

2.4. ábra - 100–600 m-ig hatékonyan használható sprinter szöges cipő (merev talpas technológia)

100–600 m-ig hatékonyan használható sprinter szöges cipő (merev talpas technológia)

Az atléták az előzőekben bemutatott cipő mellett főleg a hosszabb, 200 és 400 m-es síkfutásnál használhatnak olyan szöges cipőket, melyek talpa nem merev és oldalukon a magasabb kanyarstabilitás érdekében speciális kapaszkodó felület van kialakítva. Természetesen ezek a cipők is rendkívül könnyűek, hiszen minden, feleslegesen a lábon „hordott” gramm, hátrányos a teljesítmény szempontjából.

A kanyarfutás során az ívbelső láb elrugaszkodásakor a láb kissé a külső lábél felé billen. A megfelelő súrlódás érdekében az imént leírt kapaszkodó felületet a talp anyagából kiálló tüskék adják. Tapasztalat szerint ezek a tüskék néhány használat alatt elhajlanak, ill. elkophatnak, és stabilizáló tulajdonságukat elveszítik.

Bizonyos futók lábfelépítésüknek megfelelően használhatnak ún. vakszögeket, melyek becsavarásával a talpi stabilitást, ill. a szögek által okozott esetleges kellemetlen nyomó érzést megszüntethetik. Ha a szögek nem megfelelően, vagy nem megfelelő méretben kerülnek beszerelésre, az az edzések, versenyek során kellemetlen fájdalmakat hozhat létre a bokában, lábfejben, talpban. Ezek mielőbbi diagnosztizálása, felderítése és kiküszöbölése, pl. vakszögekkel, fontos feladat a hatékony edzés és versenyzés érdekében.

2.5. ábra - 200 és 400 m-re használt szöges cipő

200 és 400 m-re használt szöges cipő

Közép- és hosszútávfutó szöges cipő

A középtávfutó szöges cipőknél szintén követelmény a lehetőség szerinti legkisebb súly, ugyanakkor a sarokrész anyaga és vastagsága arra hivatott, hogy a (főleg hosszabb távokon) sarokra érkezés során létrejövő ütközések erejét csökkentse. Ezért ezek a cipők az aktuális legmodernebb anyagokból kell, hogy készüljenek. A szögek száma lehet kevesebb is, ugyanis a középtávfutásnál a rajt szerepe nem meghatározó az eredményesség szempontjából, ahol a tapadás alapkövetelmény.

2.6. ábra - Középtávfutó szöges cipő

Középtávfutó szöges cipő

A hosszútávfutó szöges nem sokban tér el a középtávfutó cipőtől. A kritériumok ugyanazok mindkét cipő esetén. A fejlesztések során természetesen ahány gyártó annyi elképzelés, anyag, szín és forma található.

2.7. ábra - Hosszútávfutó szöges cipő

Hosszútávfutó szöges cipő

Távolugró szöges cipő

Az ugró szögesek alapkritériuma, hogy kiemelten stabilaknak kell lenniük. Erre azért van szükség, mert a talajon az elugrás alkalmával igen nagy erőhatások érik a lábfejet és a bokát. Instabil cipő sérülésveszélyes lehet. Ezért a lábfejet „fognia kell” a cipőnek. Ezt a gyártók különböző megoldásokkal érik el. Van olyan, aki dupla fűzősorral, mások tépőzár, fűző kombinációval. A korai távolugró szögesek sarka vastagabb volt, az újabb konstrukcióknál pedig a talp elülső része alatt készítik vastagabbra az anyagot. Helyes technikával végrehajtott ugrás esetén a vastagabb elülső talprész előnyt jelent, ugyanakkor azok az ugrók, akiknek kismértékben „támaszos” (először a sarok érkezik a deszkára) az ugrásuk, megfájdulhat a sarokcsontjuk.

2.8. ábra - Távolugró szöges cipő

Távolugró szöges cipő

Hármasugró szöges cipő

A hármasugró szöges cipőre ugyanazok a tulajdonságok igazak, mint a távolugró szöges cipőkre, azzal a különbséggel, hogy ezeket úgy gyártják, hogy a sarokrészt kifejezetten vastag, a rázkódásokat nagy hatékonysággal elnyelő rugalmas anyagból készítik. Ugrótól függően a vastagság változhat. Azoknak az élvonalbeli versenyzőknek, akik szerződésben állnak valamelyik szöges cipőt gyártó márkával, egyénre és lábra szabottan tervezik a cipőket. Ezek a cipők igen drágák.

2.9. ábra - Hármasugró szöges cipő

Hármasugró szöges cipő

Magasugró szöges cipő

A magasugró szöges cipő fő jellegzetességei a sarokszögek. Az általában négy sarokszöggel ellátott cipők hatékonyan segítik elő a kitámasztást. A kor követelményének megfelelően a magasugrók flop technikával ugranak, melynél a kétszeresen (hátra- és be-) döntött helyzet miatt elsősorban nyújtott lábbal és sarokkal fognak talajt. A közel 8m/s-os sebesség mellett ez a cipőkkel szemben komoly követelményeket támaszt. A sérülések elkerülése és a magas szintű teljesítmény elérése érdekében a helyes szöges cipő megválasztása alapkövetelmény. A magasugró szöges cipő nem magas szárú, ugyanakkor nem szabad, hogy a talajfogás során „lecsavarodjon” a lábról, azaz stabilan kell tartania azt. Erről az egyes gyártók tépőzáras megoldással, vagy jól tervezett fűzőrendszerrel gondoskodnak. A cipő talpán a szögek fészke a menettel süllyesztett, csak a szög vége áll ki a talpból, így csökkentve a sarok, vagy a talp megnyomásának lehetőségét.

2.10. ábra - Magasugró szöges cipő

Magasugró szöges cipő

A gerelyhajító szöges cipő

A gerelyhajító szöges talán a legjellegzetesebb szöges cipő. Magas szárával, sarokszögeivel, erőteljes talpmintázatával a legmarkánsabb a többi között. Az agresszív sarokkal, telitalppal való kitámasztást csak olyan szöges cipő tudja hatékonyan támogatni, ami ilyen tulajdonságokkal rendelkezik. A cipő súlya másodlagos, hiszen az eredményesség nem elsősorban a nekifutás, hanem a kidobás sebességétől függ. Megfelelő kidobási sebességet, pedig csak jól előkészített, stabil helyzetből lehet végrehajtani.

A gerelyhajító szöges rögzítésére fűző és tépőzár, ill. csatos megoldásokat alkalmaznak a gyártók. A cipő belső kialakításában bizonyos gerelyhajítók kereszt és harántboltozat emelőt alkalmazhatnak a nagyobb stabilitás érdekében.

2.11. ábra - Gerelyhajító szöges cipő

Gerelyhajító szöges cipő

Kalapácsvető cipő

A dobócipőkön természetesen nincs szög. A dobókörből való dobás az egyes dobószámok technikájának megfelelően más és más, egyben azonban hasonlítanak a cipő szempontjából. A tapadás nagyon fontos követelmény mindegyik atlétikai dobószámnál. Erre a gyártók a cipőtalp anyagának fejlesztésével tudják leginkább felkészíteni a cipőiket. A tapadás mellett természetesen alapfeltétel a dobás technikájához igazodó kialakítás is. Az egyedi eltérések mellett bizonyos gyártók sokféle „többfunkciós”, több dobószámra is használható cipőket is gyártanak.

2.12. ábra - Gerelyhajító szöges cipő

Gerelyhajító szöges cipő

A kalapácsvető cipő talpfelülete sík, a talp anyaga rendkívül jól tapad a dobókör betonjához (ahány kör, annyi betonfajta). A cipő oldalára a talp anyaga magasan „felhúzott”, hiszen a pörgések során a kalapács-kalapácsvető rendszer által alkotott tengely ferde és a kalapácsvető talpának (cipőjének) oldalát aktívan használja a sarok-talp forgás során. A nagyobb stabilitás érdekében a kombinált, fűzős-, tépőzáras rögzítés használatos.

Súlylökő- és diszkoszvető cipő

2.13. ábra - Súlylökéshez és diszkoszvetéshez használt cipő

Súlylökéshez és diszkoszvetéshez használt cipő

A súlylökő cipő és a diszkoszvető cipő élesen nem választható el egymástól. A legtöbb gyártó többfunkciós használatra gyártja ezeket a cipőket. A dobócipők közül egy-egy típust dedikálnak kifejezetten kalapácsvetésre, a többi többfunkciós. Ez nem is meglepő, hiszen a pördületből végzett súlylökés és a diszkoszvetés technikai végrehajtása a láb talajjal való érintkezése szempontjából nagyon hasonló.

Szöges cipőkre vonatkozó szabályok

2.14. ábra - Szöghúzó

Szöghúzó

Az atlétika szabálykönyve pontosan szabályozza a szögek méretét, számát, ill. a szöges cipőre vonatkozókat. A következő megállapításokat teszi:

A cipő talpát (beleértve a sarkát is) úgy kell kialakítani, hogy legfeljebb 11 szöggel lehessen használni. Ezen belül tetszőleges számú szög használható, de a szöghelyek száma nem lehet 11-nél több.

Műanyag borítású pályán rendezett verseny esetében, a szögek talpból vagy sarokból kiálló hossza nem haladhatja meg a 9 mm-t, kivéve a magasugrást és a gerelyhajítást, ahol ez legfeljebb 12 mm lehet. Az átmérő ellenőrzésekor a szög a hegye felől legalább fele hosszig menjen át egy olyan négyzet alakú mérőlyukon, amelynek az oldala 4 mm.

A talp és/vagy sarok lehet rovátkolt, tarajos, bevágásokkal vagy dudorokkal ellátott, azzal a feltétellel, hogy azok ugyanabból vagy hasonló anyagból vannak, mint maga a talp. A magas- és távolugró cipők talpa legfeljebb 13 mm, a magasugró cipő sarka pedig legfeljebb 19 mm vastag lehet. Bármely más versenyszámnál a cipők talpának és sarkának vastagsága nincs korlátozva. A talp és a sarok vastagságát a fent említett tulajdonságok figyelembe vételével a belső rész teteje (beleértve bármilyen nem beépített talpbélést is) és a talp alsó része között kell mérni.

A versenyzők sem a cipőn kívül, sem azon belül semmiféle olyan szerkezetet nem hordhatnak, amely a talp vastagságát az engedélyezett felső határ fölé emelné, vagy bármilyen előnyt biztosítana viselőjének az előző pontokban leírt cipővel szemben.

A szögek

2.15. ábra - Alumínium és acél szögek, ill. a vakszög

Alumínium és acél szögek, ill. a vakszög

A szöges cipőkben használt szögek hossza tehát a szabályok által meghatározott, azonban az anyaguk nincs rögzítve. A gyártók acél, alumínium és műanyag szögeket is gyártanak, különböző méretben és alakkal. Az alak elsősorban azért fontos, hogy az atléta milyen keménységű műanyag pályán használja, ill. deszkára, akadályra kell-e lépnie vele, vagy sem.

A vakszög funkcióját korábban már leírtuk.

Felhasznált irodalom

First To The Finish. (2011). Forrás: http://www.firsttothefinish.com/: http://www.firsttothefinish.com/items.asp?Cc=fw_foot_sprint

ifj. Mátraházi, I. (2010). Atlétikai szabálykönyv. (i. M. Imre, Szerk.) Budapest, Magyar Atlétikai Szövetség.

Futószámok

A rajtok technikája

Filmanyag

térdelőrajt oldalról HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

térdelőrajt oldalról, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

térdelőrajt oldalról, lassított – (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt szemből, HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

térdelőrajt szemből, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

térdelőrajt szemből, lassított – (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt hátulról, lassított – (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt balról és elölről, lassított (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt balról és hátulról, lassított (448 × 336, 240 képkocka/s)

állórajt hátul lévő lábbal, normál sebesség – (640 × 480, 30 képkocka/s)

állórajt hátul lévő lábbal, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

a rajttámla használat összehasonlítása, lassított – (640 × 480, 240 fps)

 

Képanyag

térdelőrajt képsorozat oldalról

térdelőrajt képsorozat szemből

féltérdelő rajt oldalról

A rajtok típusai

Az atlétikai futószámok rajttal kezdődnek. A rövidtávfutó számok, a váltófutó számok és a gátfutó számok rajtgépből, térdelő rajttal, a közép-, hosszútáv, az akadály állórajtból és a rövid váltószámok második, harmadik ill. negyedik tagjai, pedig féltérdelő rajtból indulhatnak. A 60 m és 100 m-es síkfutások esetén a rajt kivitelezése döntő módon meghatározza a végeredményt. Szokás ezeket „rajt számokként” is emlegetni. A technikai kivitelezés magas foka teljesítménybefolyásoló tényező. A rajt és az azt követő felgyorsulási szakasz helyes végrehajtása magas erőszintet, koncentrálóképességet és több éves rövidtávfutói tapasztalatot igényel. A rövidtávfutók, gátfutók külön technikai edzésekkel javítják rajttechnikájukat. Azonos távon csak az ér el jobb eredményt térdelőrajtból az állórajtos induláshoz viszonyítva, aki erre külön készül. Szenior atlétáknál bizonyos korosztály felett nem kötelező térdelőrajtból indulni.

2.16. ábra - Rajtgép

Rajtgép

A rajt szabályai szerint térdelőrajt esetén a vigyázz-helyzet elfoglalása után a versenyzőknek mozdulatlanul kell várniuk az indítás jelét.

A rajtok típusai a következők:

  • állórajt

    • elől lévő lábbal

    • hátul lévő lábbal

  • térdelőrajt

    • szűk támlaállás

    • közepes támlaállás

    • tág támlaállás

  • féltérdelő rajt

A rajtok mechanikája

2.17. ábra - A rajthelyzet, térdelőrajt – angol–magyar kifejezések

A rajthelyzet, térdelőrajt – angol–magyar kifejezések

A rajtolást és a gyorsítás szakaszát együttesen célszerű elemezni, mert már a rajthelyzet is befolyásolja a gyorsítást. A vágtázóknak a vigyázz-helyzet elfoglalása után mozdulatlanul kell várniuk az indítás jelét. A legnagyobb mértékű gyorsulás elérése érdekében a rajttámlákra és az első lépésekben a talajra nagy vízszintes irányú erőt kell kifejteni. Ezért az elrugaszkodás szögének a célnak megfelelően optimálisnak kell lenni. A térd szöge a versenyző korától, felkészültségi szintjétől, anatómiai paramétereitől és az aktuális állapotától is függhet.

2.18. ábra - Ellépés a rajtgépből (Corbis)

Ellépés a rajtgépből (Corbis)

A lehetséges kisebb elrugaszkodási szöget az szabja meg, hogy az első támlára, majd a talajra gyakorolt erőközlés közben elegendő helyet és időt kell biztosítani a lendítőláb előremozgásához. Optimális technikai végrehajtás esetén a rajttámla elhagyásának pillanatában az elrugaszkodó erő iránya 42–45°-os szöget zár be a talajjal. A törzs és a láb egy egyenest alkot, amelynek a talajjal bezárt szöge megegyezik az erőhatás szögével. A következő lépések alatt a törzs fokozatosan emelkedik, és ezzel arányosan növekszik az elrugaszkodás szöge is. A futók a törzs emelését a fej emelésével szabályozzák. A rajt után ugyanis nem szabad felkapni a fejet, mert ezzel egyidőben a törzs is felemelkedik, és ez megakadályozza az optimális gyorsítás lehetőségét. A rajt után a négyfejű combizom „toló”, térdnyújtó munkája a domináns, de csak a megfelelő törzshelyzet és segítő karmunka mellett. Ahogy emelkedik a törzs és változnak a comb-csípő és térdszögek a gyorsításhoz használt erő a négyfejű combizomról egyre inkább áttevődik a kétfejű combizomra és a farizmokra. Természetesen a vádli és a szárkapocs izmok a gyorsítás egész folyamata alatt teljes értékű munkát végeznek.

2.19. ábra - A rajt és az első lépés folyamata

A rajt és az első lépés folyamata

A lendítő karok munkája szintén alapvető fontosságú. A rajt folyamatának megindítása után a kilépő lábbal ellentétes kar erőteljesen előrelendül, és gyakran a fej vonalán túl, sőt a tarkó fölé is lendülhet. A másik, hátrafelé lendülő kar elvileg ellentétes erővel hat a törzsre, rontva a rajt dinamikáját. Ha azonban a sprinter a vízszintesen túl lendíti a könyökben hajlított karját, az ettől a pozíciótól kezdve már előrelendül, szintén segítve ezzel a végrehajtás gyorsaságát. A karok lendítő munkája a vállon át jelentős mértékben segíti a láb izmainak munkáját, ezért a helyes végrehajtás elengedhetetlen a gyors és hatékony rajt szempontjából. A vágtázók a távközi futásra jellemző törzstartást a 17–35 m között a gyorsítási út vége előtt 5–10 m-rel érik el.

A vágtázók által a rajttámlára és az első három lépésben a talajra kifejtett erők:

  • a hátsó rajttámlára ható erő nagyobb maximális értéke általában a jól rajtoló versenyzőkre jellemző;

  • az első rajttámlára hosszabb ideig fejthető ki erő, ezért itt jön létre nagyobb erőlökés;

  • a két láb megközelítően egyszerre kezdi a támlára az erőkifejtést;

  • vigyázz-helyzetben 120–145°-os térdszög az optimális;

  • a hátul lévő láb és a karok aktív, gyors lendítése arra ösztönöz, hogy aktívabb és teljesebb legyen az elrugaszkodó láb ízületeiben a nyújtás, tehát a lendítést feltétlenül gyorsan és hosszú íven kell végezni;

  • az első lépések közben a talajfogás pillanatában a támaszpont mindig a súlypont függőleges vetülete mögött van;

  • a rajttámlákra a lábakat már a vigyázz-helyzetben rá kell feszíteni, hogy a mozgás megkezdésekor előretoló hatás következzék be. Amennyiben a talp nem eléggé támaszkodik a rajttámlákon, akkor a test előre irányuló gyorsítása késve kezdődik el [video].

2.20. ábra - A rajtámlára rányomódó és attól távol lévő helyzet, ill. a helytelenül beállított hátsó támla meredekség

A rajtámlára rányomódó és attól távol lévő helyzet, ill. a helytelenül beállított hátsó támla meredekség

Állórajt

Állórajttal indulnak a közép- (800 m-től) és hosszútávon a versenyzők, továbbá a váltófutások során a csapat második, harmadik, negyedik tagjai. Az állórajt helyes technikájának megtanítása, kialakítása rendkívül fontos, mert a testnevelésórákon, iskolai versenyeken, edzéseken, sőt egyes labdajátékokban, alapvető fontosságú lehet. Az állórajtok elnevezése aszerint történik, hogy melyik lábbal lép ki a futó.

A hátul lévő lábbal történő rajt

Kiinduló helyzet: 1,5 lábfej távolságban, harántterpeszállásban kell elhelyezni a lábakat. A tömeg az elöl lévő lábon van, a törzs előre dől, a fej szintén előre néz. Az elől lévő lábbal ellentétes kar van elől. Az a láb legyen hátul, amelyik az induláskor a természetes mozgást biztosítja. Induláskor a hátul lévő láb előrelép, és az elöl lévő láb térd- és bokaízületének erőteljes nyújtásával indul a futásba a futó.
Az elöl lévő lábbal történő rajt

Kiinduló helyzet: 1-1,5 lábfej távolságban, harántterpeszállásban. Az elől lévő lábbal azonos kar van elől. Súly a hátul lévő lábon van 70%-ban. A kilépés az elől lévő lábbal történik. Az általános iskolában a lányok használják ezt az indulási formát ösztönösen. Versenyhelyzetben akkor alkalmazzák ezt a rajtot, amikor tömegrajt során a jobb pozíció megszerzése a cél.

Féltérdelő rajt

Féltérdelő rajttal csak a 4 × 100 m-es síkfutás esetén a második, harmadik és negyedik ember rajtolhat. Bizonyos esetekben a szenior versenyzők is indulhatnak féltérdelő rajttal, mert ebben a korosztályban nem kötelező a rajtgépből történő indulás.

A féltérdelő rajthelyzet során a lábak egymástól fél-egy lábfej távolságra vannak, a törzs erősen előredöntött, az erősebbik láb van elöl, és az egyik kar támaszkodik a talajon.

2.21. ábra - Féltérdelő rajt az erősebb-, elöl lévő lábbal azonos oldali kéztámasszal

Féltérdelő rajt az erősebb-, elöl lévő lábbal azonos oldali kéztámasszal

A karon és a lábakon a testsúly egyenletesen oszlik el, azonban vannak sprinterek, akik jobban terhelik a kart. Ez a megoldás főleg a nagy láberővel, vagy rövidebb lábakkal rendelkezőkre jellemző. Az ő esetükben a súly eloszlása 60% a kézen, 40% a lábakon. A lábak esetén mindig az elöl lévő láb viseli a nagyobb terhet.

Az indulási helyzetnél tehát az erősebbik láb van elől és általában az ellentétes karral támaszkodik a talajon az atléta. Bizonyos esetekben, amikor a jobb láb az erősebb, a támasz megoldható azonos karral is. Ez e helyzet leginkább akkor fordul elő, amikor az atléta szeretne megfelelni annak az alapvető kritériumnak, hogy balra hátrafordulva, a bal váll alatt az adott helyzetnek leginkább megfelelő szögből láthassa az indulási segédjelet.

A féltérdelő rajt előnye az állórajtokkal szemben, hogy a tömegközéppont vízszintes megindítása szempontjából kedvezőbb térdszög, és tömegközéppont helyzetet biztosít. Mivel az előre-hátra ható erők szempontjából az állórajtnál kedvezőbb, de a térdelő rajtnál a támlák hiánya miatt kevésbé kedvező ez a rajtpozíció, alapvető feltétel a megfelelő, jó tapadást biztosító, szögekkel ellátott cipő használata.

A féltérdelő rajttal végrehajtott indulás, csak akkor lehet igazán hatékony, ha a lábak munkája erőteljesen támogatott a karmunkával, azaz a karlendítés dinamikája, ritmusa és végpozíciója összhangban van a lábmunkával. A karmunkánál itt is – ahogy a térdelőrajt esetén – ügyelni kell a hátrafelé lendülő karnak a vízszintesen túl történő lendítésére. A hátrafelé lendülő kar ugyanis a vízszintes pozícióig történő lendítése során ellentétes, kedvezőtlen hatást fejt ki a vállon keresztül a futóra. A vízszintes helyzeten túllendülve azonban ismét az előrehaladást segíti. Ez a munka ugyanakkor csak a másik kar megfelelő lendítésével hatásos, mert a túl erősen lendülő, a másik kar munkája által nem támogatott lendítés, kedvezőtlen előreforgást hozhat létre a tömegközépponton át húzott szélességi tengelyen keresztül.

2.22. ábra - A hátrafelé lendülő kar vízszintesen túllendülésének mértéke

A hátrafelé lendülő kar vízszintesen túllendülésének mértéke

Rajtgépből végrehajtott rajtok (térdelőrajtok)

  • szűk támlaállás – az első támla távolsága a rajtvonaltól 1,5 vagy 2 lábfej (38–44 cm és 50–60 cm) a második támla pedig közel, akár fél lábfejre is elhelyezkedhet az elsőtől. A rajttámlákon az erőhatás ideje rövid, továbbá lehetőség adódik a két támláról közel azonos erővel való elrugaszkodásra, tehát csak kiemelkedően robbanékony versenyzők részére lehet előnyös. Az ilyen rajttámla beállításnál a futó közel van a rajtvonalhoz és az optimális erőkifejtést biztosító térdhajlásszöget csak magas medencehelyzettel tudja biztosítani. Azoknak előnyös, akik kiemelkedő robbanékonyságuk mellett a maximális haladási sebességüket magas lépésfrekvenciával a közepes lépéshosszra érik el. A szűk támlaállás gyakran alkalmazott változata, amikor a két támla közel van egymáshoz, de az első támla a rajtvonaltól távolabb kerül, mint a közepes támlaállásnál szokásos. Az ilyen támlaállásnál mindkét láb térdhajlításszöge optimális, ami nagyobb erőkifejtést és nagyobb kezdeti gyorsulást eredményezhet.

    2.23. ábra - Szűk támlaállás

    Szűk támlaállás

  • közepes (normál) támlaállás – a támla távolsága a rajtvonaltól 1,5–2, illetve 3 lábfej (40–60 cm). Ez a támlabeállítás biztosíthatja mindkét láb számára az optimális erőkifejtés lehetőségét. A támlákról való kifutás folyamában már az első lépésben segíti a jó ritmus kialakulását és a széles ívű láblendítést. Továbbá jó lehetőséget ad a folyamatos gyorsításhoz a távközi futásba való átmenetnél. Azok részére a legelőnyösebb, akik a végtaghosszhoz arányosan kapcsolódó lépéshosszal és elegendő robbanékonysággal rendelkeznek. A jobb ritmusú kifutás lehetősége miatt a hosszabb vágtafutások specialistái részére is ez az előnyös, továbbá ezt a támlahelyzetet alkalmazzuk az iskolai oktatás és versenyek során.

    2.24. ábra - Közepes, vagy normál támlaállás

    Közepes, vagy normál támlaállás

  • tág támlaállás – a rajtvonaltól az első támla 1 lábfej, a két támla között pedig alszár hosszúságnyi a távolság, azaz a hátul lévő támla közel 3 lábfejre van a vonaltól (25–30 cm és 65–85 cm). Az első rajttámlán a láb erőkifejtésének hatásideje hosszú, ezáltal itt nagyobb a létrehozható erőlökés, ugyanakkor a hátsó támlán kisebb erőlökés jön létre. Hosszú az egy lábbal történő gyorsítás ideje, ezért csak a – test tömegéhez viszonyított – nagy láberővel rendelkezőknek előnyös. Eredményesen a vigyázz-helyzetben magasra emelt medencével alkalmazható, de így a hátul lévő láb túlzottan nyújtott helyzetbe kerül. A szélesebb a mplitúdójú láblendítést segíti ez a helyzet. Azoknak előnyös, akik elegendő relatív láberővel rendelkeznek, de kevésbé robbanékonyak.

    2.25. ábra - Tág támlaállás

    Tág támlaállás

Ismert más elgondolású felosztása is a rajtgépből történő rajtoknak. A medence felemelésének magassága szerint két változatát különböztetjük meg:

Rakétarajt

Az ún. rakétarajtnál a támlatávolságok általában 70–75 cm és 90 cm körüliek. A medence csak kis mértékben emelt, hogy az alszárak párhuzamosak legyenek a talajjal. Az optimális térdhajlásszögeket a vállak rajtvonalon túlra való előretolásával is szabályozzák. Indulásnál így a legnagyobb erőkifejtést a combfeszítők izomcsoportja végzi. Végrehajtásához hosszabb ívű térdlendítésre és nagyon aktív csípőízületet nyújtó izomműködésre van szükség. Az első lépések repülőfázisának időtartama rövidebb az átlagosnál, ami folyamatosabb erőhatást eredményez.

Rajt magas medencehelyzettel

Az ilyen indulásnál az első lépések során a törzset a vízszinteshez közeli helyzetben igyekeznek tartani a futók, és a térdlendítést kivezetik majdnem a mellkasig. A mélyebb törzshelyzet miatt a tömegközéppontra, vagy a mögé hat az összegzett erőhatás, ami szinte kényszerítő erővel segíti elő a nagyobb frekvencia korai létrejöttét.

A rajt mechanikai elemzése

A hátul lévő láb és a karok aktív, gyors lendítése leterheli a másik lábat, és arra ösztönöz, hogy aktívabb és teljesebb legyen az elrugaszkodó láb ízületeiben a nyújtás. A rajttámlákra a lábakat már a vigyázz-helyzetben rá kell feszíteni, hogy a mozgás megkezdésekor előretoló hatás következzék be.

Reakció idők 18–25 éves férfiaknál

2.3. táblázat - Reakció idők 18–25 éves férfiaknál

 AkusztikaiOptikaiTaktilis
 GrosserZaciorszkijNöcker
Nem sportolók (100 m: 13–16 s)0,14–0,31 s0,20–0,35 s0,09–0,18 s
Allround sportolók (11,5–13,5 s)0,11–0,24 s0,10–0,24 s0,09–0,18 s
Teljesítménysportolók (10,4–11,2 s)0,05–0,17 s  
Világklasszis vágtázók (~10,2 s)0,05–0,09 s


Célba érkezés

A célba érkezés technikáját befolyásolja a célba érkezés szabálya. A célba érkezés az atlétikai futószámok történetének korai szakaszában egy úgynevezett célszalag átszakításával történt. A célszalag magassága mellmagasságban volt. Az az atléta nyert, aki hamarabb ért a szalaghoz, aki elszakította. Manapság már nincs célszalag, csak célfotó. Az idő és a helyezés elbírálásában a mell síkjának helyzete számít. Ezért a célba érkezés technikájának végrehajtásánál a futó megpróbálja az utolsó két-három lépés során törzsét előre billenteni, hogy ezzel mellvonalát pár centiméterrel előretolja. Gátfutóknál találkozhatunk egészen extrém ún. „mellbedobásokkal” is (ld. Colin Jackson).

A mellbedobás két fő formája ismeretes. Az első formánál a futó a célba érkezés előtt két-három lépéssel megkezdi a törzs csípőből való előre hajlítását, miközben két karját hátrafelé lendíti, mellét előre felfelé kiemelve. E technika hibája lehet, hogy a túlzott törzshajlítás helyzetét a célbaérkezés után a talajt fogó láb nem bírja el, berogy, és az atléta elesik, vagy izomhúzódást szenved.

A második technika során szintén törzshajlítás előremozgást végez a vágtázó, de a kartartása különbözik az előbb leírtaktól. Valamelyik karjával előre nyúl, ezzel hajlítás mellett egy fordítást is végez, aminek következtében az azonos oldali mell síkja még határozottabban előretolódik, bizonyos mértékű további előnyre szert téve.

Mellbedobással történő célba érkezés előkészítését nem lehet több lépéssel a célvonal előtt megkezdeni, mert az rontja a megfelelő lépéshossz és frekvencia viszonyát, ezzel összehasonlításban rontva a végső eredményt az esetlegesen megszerezhető előnnyel szemben.

Felhasznált irodalom

http://visual.merriam-webster.com. (dátum nélk.). Forrás: http://visual.merriam-webster.com/sports-games/track-field/arena/athlete-starting-block.php: http://visual.merriam-webster.com/images/sports-games/track-field/arena/athlete-starting-block.jpg

http://www.corbisimages.com. (dátum nélk.). Forrás: http://www.corbisimages.com/images: http://www.corbisimages.com/images/42-15140227.jpg?size=572&uid=c28d78e8-d18d-4887-8fa3-59ce1ec1d54a&uniqID=563622a0-20e5-4cdb-a319-a1be79546dd0

A rövidtávfutás technikája

A vágtaszámokról általában

Az atlétikai vágtaszámok vagy más elnevezéssel sprint-, vagy rövidtávfutó számok olimpiai távjai a 100 m, 200 m és a 400 m. Fedett pályás versenyszámai a 60 m, 200 m, 400 m. A 200 m-es síkfutást az elmúlt években ki akarták venni a fedett pályás atlétikai számok közül. Az indok az volt, hogy a 200 m-es, ill. 180 m-es pályákon az egyes pályákon futók, a szűk sugarú, döntött kanyarokban jelentős hátránnyal indulnak a szélső pályákon futókhoz képest, hiszen a centrifugális erő fokozottabb terhet ró rájuk. A sprintszámok nem hivatalos távja továbbá a 150 m-es síkfutás, amelyet több alkalommal megrendeztek már akár fedett, akár szabadtéri körülmények között is. A leghíresebb ilyen verseny volt talán a sokáig 200 m-es és 400 m-es világcsúcstartó Michael Johnson és az akkori 100 m-es világcsúcstartó Donovan Bailey között lezajlott 150 m-es fedett pályás viadal, amely 50 m-es íves és 100 m-es egyenes szakaszból állt.

2.26. ábra - Célba érkezés egykor a 100 m-es síkfutásnál

Célba érkezés egykor a 100 m-es síkfutásnál

Az edzések során használt távok 30 m, 60 m, 80 m, 100 m, 120 m, 150 m, 200 m, 250 m, 300 m, 400 m.

A rövidtávfutó számok szakaszai

A sprintszámokat a következő szakaszokra oszthatjuk:

  • rajt;

  • gyorsítás szakasza;

  • távközi futás szakasza (maximális, vagy állandó sebesség szakasza);

  • célba érkezés előkészítésének szakasza (csökkenő sebesség szakasza);

  • célba érkezés szakasza;

  • lassítás.

Természetesen az eredményesség szempontjából az utolsó pontnak már nincs jelentősége, azonban a sérülések elkerülése miatt a lassítás szakasza sem elhanyagolható (más irodalmakban nem tárgyalt pont).

A rajt és gyorsítás szakasza

A vágtázók eredményességét döntően a gyorsítás és az elérhető maximális sebesség határozza meg. A rajt szabályai szerint a vigyázz-helyzet elfoglalása után a versenyzőknek mozdulatlanul kell várniuk az indítás jelét. Optimális technikai végrehajtás esetén a rajttámla elhagyásának pillanatában az elrugaszkodó erő iránya 42–45°-os szöget zár be a talajjal. A következő lépések alatt a törzs fokozatosan emelkedik és ezzel arányosan az elrugaszkodás szöge is.

A sebesség növekedését korlátozó tényezők

A vágtázókat az egyén képességei és futótechnikája által meghatározott sebesség elérése után a további sebességnövekedésben a következő hatóerők akadályozzák:

  • A növekvő sebesség függvényében csökken a támaszfázis időtartama, és ezzel csökken a kifejthető erő nagysága is.

  • A növekvő sebességgel négyzetesen növekszik a légellenállás.

  • A sebesség növekedésével együtt nő a belső fékező erőhatások nagysága az ízületekben, antagonista izmokban.

  • A sebesség növekedésével a talajfogás helye egyre inkább a test súlyponti vetülete elé kerül. Ezáltal növekszik a talajfogáskor fellépő vízszintes irányú fékezőerők nagysága.

  • A növekvő sebességgel a lépéshossz és a lépésfrekvencia egyéni maximumának elérésével az ideg-izom kapcsolat vonatkozásában kialakul az ún. gyorsasági barrier (gát).

A maximális vagy állandó sebesség szakasza

Az optimális lépéshossz és lépésfrekvencia létrejöttének előfeltétele, hogy a támaszfázis időtartama és az erőkifejtés feleljen meg a haladás sebességének. Ehhez az egyéni koordináció magas szintjére van szükség. Az optimális erőkifejtéstől való eltérés minden esetben rontja az eredményt. A koordináció szintjének meghatározó szerepe van, elsősorban az aktív talajfogás szakaszában. A mozgás ritmusát zavarhatja a túlzottan rövid támaszidő. A szükségesnél nagyobb erőkifejtés idő előtt elhasználja az izom energiáját és ez a versenyző mozgásának görcsösségét okozza. Ezért van szükség a sprintszámok esetén is a távközi futásban a repülő fázis közben az ún. ellazult futásra, mely azt jelenti, hogy a futás közben az antagonista és agonista izmok megfelelő időben, ritmusosan, összehangoltan legyenek képesek összehúzódni és ellazulni. Ennek hiányában a futás túlzottan görcsössé, vagy aritmusossá válik, mely minden esetben negatívan befolyásolja az eredményességet. A maximális lépéshossz/végtaghossz hányadosa a kiváló vágtázóknál 2,4–2,45 körüli.

A hosszabb lábú versenyzők elsősorban a hosszabb sprinttávokon élveznek előnyt az anatómiai szempontból kialakítható nagyobb lépéshosszuk miatt. A rövidebb lábakkal rendelkező versenyzők pedig az igen intenzív rajt miatt főleg a rövidebb távokon juthatnak előnyhöz. Figyelemre méltó téma és a jövőben kutatható az alszár, a combcsont egymáshoz viszonyított aránya, a lépéshossz, a lépésfrekvencia és az eredményesség összefüggései.

A csökkenő sebesség szakasza és a célbaérkezés

A táv végén bekövetkező sebességcsökkenés élvonalbeli atlétáknál 100 m esetén általában nem állóképességi hiányosságból adódik, hanem a lépéshossz-lépésfrekvencia optimális viszonyának megbomlásából, a futóritmus megváltozásából következik. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy a futónak a célba érkezés előtti lépéséig a minél magasabb frekvencia tartására kell törekednie.

Az általános, vagy középiskolás tanulóknál, ill. kevésbé felkészülteknél a táv végi sebességcsökkenés a speciális állóképesség hiányából fakadó probléma. A célba érkezésnél a felsőtestet kifejezetten előre kell dönteni és ezzel egy időben a lendítőláb irányába, oldalra elfordítani. A törzs döntésével és elfordításával 30–50 cm-es távolságot lehet nyerni és 0,02–0,06 s-al javíthatja az időeredményt.

2.27. ábra - A célba érkezés pillanata

A célba érkezés pillanata

A célba érkezés előtt a fentiekben említett módon a futó előretolja mellkasát, egyes ritka esetekben akár vízszintes helyzetig, mivel a célba érkezésnél a mell síkjának helyzete számít. Ha túl korai a „mellbedobás” megindítása, az lassíthatja az utolsó lépéseket. A mellbedobás két formáját ismerjük. Az egyik a hátra vetett karokkal való törzs előredöntés helyzete, a másik a féloldalas „mellbedobás”. Az atléta egyik karját előre lendíti, minek következtében az előre döntött törzs a kar irányába el is fordul. Így további cm-ek nyerhetők, ha a futó helyes ritmusban végzi az előredöntést. Ha ez a mozgássor túl korai, akkor a teljesítmény romolhat is, hiszen az utolsó lépéseket le is lassíthatja a túl korai „mellbedobás”.

100 m-es síkfutás

A sebesség alakulása, változásai

A 100 m-es síkfutásban a sebesség alakulása jellegzetes. A rajt után fokozatos gyorsulással érik el a futók a maximális sebességüket, amit rövidebb vagy hosszabb szakaszon megközelítőleg állandó szinten tartanak (± 1%). A táv végén csökken a sebesség. Szakaszait tekintve a 100 m felbontható:

  • rajt;

  • gyorsítás, vagy felgyorsulás szakasza;

  • távközi futás (maximális, vagy állandó sebesség szakasza);

  • csökkenő sebesség szakasza;

  • célba érkezés szakaszára.

A gyorsaság megjelenési formái a 100 m-es síkfutás során

A motoros képességek közül a gyorsaság az a képesség, ami meghatározó jelentőségű a 100 m-es síkfutás során. Megjelenési formái végigkísérik az egész távot.

A gyorsaság megnyilvánulási formái:

  • reakciógyorsaság;

  • mozdulatgyorsaság;

  • felgyorsulási képesség;

  • lokomotorikus (haladási) gyorsaság;

  • gyorsasági állóképesség.

A gyorsaság első megjelenési formája a reagálási gyorsaság. Ennek három formája az akusztikus, vizuális és taktilis (érintésre történő). A 100 m rajtja során magas szintű akusztikus reagálási gyorsaságra van szükségük a vágtázóknak.

2.4. táblázat - Reakció idők 18–25 éves férfiaknál

 AkusztikaiOptikaiTaktilis
 GrosserZaciorszkijNöcker
Nem sportolók (100 m: 13–16 s)0,14–0,31 s0,20–0,35 s0,09–0,18 s
Allround sportolók (11,5–13,5 s)0,11–0,24 s0,10–0,24 s0,09–0,18 s
Teljesítménysportolók (10,4–11,2 s)0,05–0,17 s  
Világklasszis vágtázók (~10,2 s)0,05–0,09 s


A mozdulatgyorsaság a következő, amely közvetlenül a rajt után befolyásolja az eredményességet. A mozdulatgyorsaság magas foka határozza meg a kezdő lépés és a lendítő karok munkájának sikerét. Ha a mozdulatgyorsaság jó, akkor az atléta a hatékonyabb karlendítés miatt nagyobb előrehúzó erőt képes produkálni a vállakon keresztül a csípőre és lábra, ezzel segítve a lábak rugaszkodó munkáját, növelve az induláskori sebességet és gyorsulást.

A felgyorsulási képesség függ az aktuális gyorserő szinttől, az izmok ellazulási képességétől és a rajt, ill. a gyorsulási szakaszban megfigyelhető technikai képzettségtől.

2.28. ábra - Vágtázók sebességének alakulása a 100 m-es síkfutás során

Vágtázók sebességének alakulása a 100 m-es síkfutás során

Különböző felkészültségű versenyzők átlagos teljesítményeit összehasonlítva megfigyelhetjük, hogy a jobb felkészültségű versenyzők azonos távolságon nagyobb gyorsulásra képesek, és hosszabb úton tudják fokozni sebességüket, emellett hosszabb ideig fenn tudják tartani a gyorsulást (28.ábra[4]).

Általános iskolások hozzávetőleg 10–15 m-es gyorsításra képesek, majd ezt követően beáll a maximális sebesség. Középiskolások esetén ugyanez 15–25 m-es szakaszra tehető. Középiskolás korú sprinterek felkészültségtől függően már akár 25–35 m-en keresztül is képesek folyamatosan gyorsulni. Élvonalbeli sprinterek 40–50 m-es gyorsulási szakaszt mutatnak. Carl Lewis felgyorsulási szakasza több esetben 60 m-es volt, míg a jelenlegi világcsúcstartó Usain Bolt már ennél is jobb, hosszabb szakaszon gyorsult a világcsúcs futása közben. Természetesen ugyanúgy fellelhető különbség a maximális sebesség fázisában és a táv végi lassulásnál is.

A lokomotorikus más néven haladási gyorsaság képessége a ciklikus sportágak jellemzője. Az egymás után ciklikusan ismétlődő mozdulatok gyorsaságának fenntartása az adott távon és az adott ellenállás leküzdésével, az adott sportágra jellemző magas szintű technikai és gyorserő, ill. speciális állóképességi tulajdonságokat feltételez.

A gyorsasági állóképesség a 100 m-es síkfutás eredményességét csak minimálisan befolyásolja, hozzávetőleg 10%-ban. A 200 m-es síkfutás teljesítményét 30%, amíg a 400 m-es síkfutás eredményességét akár 70%-ban is befolyásolhatja. A gyorsasági állóképesség a maximális gyorsaság fenntartása a lehető leghosszabb ideig. A hosszabb sprintszámok esetén a szervezetben oxigénhiány mellett történő, maximális munkavégzéssel, az izmokban termelődő tejsav által létrejött fájdalom leküzdésével való futást feltételez. A szervezetben alaphelyzetben a tejsav szintje 0,9–1,1 mmol/l. Egy 400 m-es síkfutó vérében a célba való befutás után akár 24–27 mmol/l-es tejsavszint is mérhető[5].

A futólépés jellegzetességei a sprintszámok során

A rövidtávfutás során a távközi futás technikai végrehajtását két fő tényezővel lehet leginkább leírni. Ezek a lépéshossz és a lépésfrekvencia.

 

A lépéshossz vizsgálata

A lépéshossz élvonalbeli sprinterek esetén a táv első szakaszán erősen növekszik, majd megközelítőleg állandó marad és a táv végén ismét növekszik. A cél előtt minden futónál megfigyelhető a lépéshossz növekedése. Ennek következményeként a lépéshossz és a lépésfrekvencia optimális összhangja megbomlik. A futók ezzel a második lépéshossz növekedéssel a sebességcsökkenést igyekeznek elkerülni, ill. előkészítik a célba érkezést (29. ábra[6]).

2.29. ábra - A lépéshosszak alakulása a 100 m-es síkfutás során

A lépéshosszak alakulása a 100 m-es síkfutás során

 

A lépésfrekvencia

Lépésfrekvencia a rajt után gyorsan növekszik, majd fokozatosan csökken, a táv végén pedig erősen csökken.

Az első szakaszban a frekvencia kezdeti növekedése nagyon gyors, már 2,5 m megtétele után (kb. a harmadik lépés) eléri a maximális értékének 90–94%-át. E szakasz hossza szintén függ a versenyző felkészültségétől. A világ élvonalához eredményességben egyre közelebb álló versenyzők általában rövidebb idő alatt érnek el nagyobb frekvenciát és hosszabb ideig tudják azt fokozni (30. ábra[7]).

2.30. ábra - A lépésfrekvencia alakulása a 100 m-es síkfutás során

A lépésfrekvencia alakulása a 100 m-es síkfutás során

Az élvonalbeli sprinterek hozzávetőleg 25 m körül, a kevésbé jól felkészültek 10 és 15 m között érik el lépésfrekvenciájuk legjobb értékét.

A táv további részén a lépésfrekvencia enyhén csökkenő tendenciát mutat. Minél kevésbé felkészült versenyzőről van szó, annál nagyobb mértékű a lépésfrekvencia csökkenése.

A táv utolsó szakaszán, a lépésfrekvencia erős csökkenése, figyelhető meg. Ez általában 90–95 m között kezdődik minden csoportnál, tehát lényegében egybeesik a lépéshossz növekedésének második szakaszával.

A lépéshossz és lépésfrekvencia változásait együttesen vizsgálva összefoglalásként megállapíthatjuk:

  • A gyorsítás első részében mindkét paraméter együtt növekszik és a gyorsítás szempontjából a frekvencianövekedés a hatékonyabb.

  • A gyorsítás második részében (15–35 m) a frekvencia már általában változatlan, vagy enyhén csökken. Itt tehát a lépéshossz fokozatos növekedése határozza meg a sebesség növekedését.

  • A táv további szakaszain elsődlegesen meghatározó a lépéshossz és a lépésfrekvencia megfelelő, optimális összhangja és annak megtartása a célig.

 

A támaszfázis és repülőfázis alakulása

A rajtot követő lépések alatt a támaszfázis időtartama hosszú, amely lehetővé teszi a gyorsítás érdekében szükséges nagyobb erőkifejtést. Később a sebesség növekedésével fordított arányban csökken a támaszfázis időtartama. Az állandó sebesség szakaszában csaknem változatlan. A lépéshossz távvégi növekedésekor a kiváló erőfelkészültségű versenyzők támaszfázisának időtartama alig változik, másoknál pedig növekszik. A lépéshossz távvégi növekedésekor pedig általában növekszik a támaszfázis is.

A repülőfázis időtartama a rajt utáni lépésekben egészen rövid, majd a sebesség és a lépéshossz növekedésével – a gyorsítási szakasz végéig – megközelítőleg arányosan növekszik. A táv utolsó szakaszán a lépéshosszal együtt növekszik.

200 m-es síkfutás

A haladási sebesség és a futólépés paramétereinek változása hasonló tendenciát mutat, mint a 100 m-es síkfutásnál. A végsebesség azonban még a legkiválóbb futóknál is elmarad ehhez képest (0,2–0,6 m/s-al). Az elmaradást a kanyar negatív hatása okozza. A sebességtartalék biztosításán túl a kanyarfutásban a centrifugális erő hatásának ellensúlyozására létrehozott ellenerő – amely a bedőlésen keresztül alakul ki – a lábakra jutó terhelést növeli. Természetesen ebből fakadóan a kanyar íve is befolyásolja a futó technikáját és sebességét. A külső pályákon a kanyar sugara kisebb, ennél fogva a centrifugális erő nem befolyásolja annyira káros mértékben a teljesítményt. A külső pályákon a rajt helye is előretoltabb, ezért az íven futott hossz is más, mint a belső pályán. A kanyar miatt tehát a belső pályán futók kismértékű hátrányban vannak. Még kifejezettebben érvényesül az említett törvényszerűség a fedett pályás versenyeken, ahol a futóknak két kanyart is teljesíteniük kell. A fedett pályán további hátrányt jelent a teljesítmény szempontjából a döntött kanyar, melyre azért van szükség, hogy a versenyzők ne sodródjanak ki a szűk ívben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a külső pályákon futók a kanyarok kezdeti szakaszán egy emelkedőre kell, hogy felfussanak, a kivezető szakaszon pedig lejtőről kell lefutniuk. Az alkalmazkodás szempontjából ez jelentős eltérés lehet negatív irányban, a kinti körülményekhez képest. Ezért a fedett pályás és a normál körülmények között futott 200 m-es eredmények összehasonlítását fenntartásokkal kell kezelni, mert a szél, a kanyar íve és a kanyarok száma miatt a környezeti feltételeket tekintve jelentősek az eltérések. Természetesen a 400 m-es versenyekre is vonatkoznak az iménti megállapítások.

2.31. ábra - 200 m kanyar, Peking 2008

200 m kanyar, Peking 2008

A futóknak a táv teljesítése közben arra kell törekedniük, hogy minél könnyedebben fussanak, a könnyed, szabad futást az egész távon fenntartsák (lehetőleg maximális gyorsaság mellett), hogy a sebesség az egész távon kitartson.

Az állandó sebességű szakasz első részében (a kanyarban) ez a legnagyobb sebességtől való elmaradás a sebességtartalék, optimálisan úgy jön létre, hogy kisebbek lesznek a lépések, mert így biztosítható legjobban a megfelelő ritmusú kanyarfutás.

Az álladó sebességű szakasz második részében (az egyenesben) a lépéshossz eléri az egyénre jellemző maximális mértéket és ilyenkor a sebességtartalékot az alacsonyabb frekvencia adja. Kritikus pont tehát a kanyar befejező szakasza. Megfelelő végrehajtással az energiatartalék egészen 160–180 m-ig kitartható.

A táv utolsó szakaszán a sebesség csökkenését a futóritmus megbomlása és a fáradás eredményezi. A 100 és 200 m-es eredmények szoros összefüggést mutatnak.

Az általános és középiskolás vágtázók, továbbá a kevésbé felkészültek nem tudják a távot „simán”, hanem csak „meghatározott taktikával” végigfutni. A megfelelő erőbeosztás, az ellazult futás lehet csak a siker záloga.

Egy ilyen taktika lehet a következő. A rajt maximális sebességű végrehajtása, az ideális kanyarban alkalmazható frekvencia és lépéshossz értékek mellett 5–7 lépésen keresztül. Miután a versenyző eléri törzs táv közbeni futásban megszokott magasságát (15–25 m), a versenyző megkezdi ellazult, koordinációs jellegű „energiatakarékos”, de természetesen nagy sebességű futását a kanyar középső szakaszában. Ezt a mozgást fenntartja a kanyar kivezető szakaszáig, majd a még fennálló centrifugális erők kihasználásával, sebességét enyhén növelve az egyenesbe indul. Az egyenesben a fennmaradó energiáit kihasználva halad a cél felé, a lehető legnagyobb sebességgel, törekedve az ellazult, a talajfogásokban gyors, a repülőfázisokban ellazult mozgásra.

A jó teljesítmény a következő technikai, motoros képességbeli és taktikai összetevőktől függ:

  • A rajt technikájától, gyorsaságától;

  • a kanyarfutás technikájától;

  • a speciális láberő szinttől;

  • az speciális gyorsasági állóképességtől;

  • a laza, szabad futás hosszabb távon és nagyobb sebesség mellett való fenntartásának készségétől;

  • a erő beosztásának egyénileg tervezett módjától.

A 200 m-es síkfutás esetén más sze mpontokat is figyelembe kell venni az eredményesség tekintetében. Quinn (2003)[8] a következő megállapításokat teszi a 200 m-es síkfutásra vonatkozóan a légellenállás és a tengerszint feletti magasság szempontjából:

A légellenállás és a tengerszint feletti magasság a 200 m-es síkfutás versenyteljesítményére gyakorolt hatásának meghatározására egy matematikai modellt lehet létrehozni. E modellel a különböző szélsebességek, szélirányok, futósáv helyzetek hatását szimulálja a 200 m-s futószámra vonatkoztatva. A 200 m-es síkfutás szélmérése egyszerű, a szél sebességének csupán az egyenesben ható ko mponensét mérik, de az irányát nem. A szél sebessége nem lehet 2 m/s-nál több, ha a cél egy rekord elérése. Egyértelmű, hogy a hivatalos mérés során kapott széleredmények és az atlétára ható szélviszonyok nagymértékben különböznek egymástól. A modell szerint, ugyanazon szélsebességmérés során kapott eredmények között fennálló viszonyok akár 0,5 s-os időkülönbségeket is eredményezhetnek. Ezen eredmények szerint, sok hivatalos 200 m-es időt érvénytelenít a mérés körülménye. Néhány hivatalosan hátszeles eredmény tulajdonképpen szembeszél által akadályozott volt, melyet átlagoltak a verseny alatt. Ugyanakkor más eredmények, melyeket szembeszélben futottak, általános hátszél támogatott. Quinn számításai szerint, egy átlagosan 2 m/s-os, egyenesben hátulról fújó szél a 200 m-es futót összességében csak 0,95 m/s-os hátszélként segíti.

2.5. táblázat - A szél hatása a 100 m és 200 m-es teljesítményére (Quinn, 2003)

Szembeszél: időveszteség (s)–5,0–4,0–3,0–2,0–1,0
Férfiak 100 m0,3400,2620,1890,1210,058
Férfiak 200 m0,3180,2510,1840,1210,059
Nők 100 m0,3780,2910,2090,1340,064
Nők 200 m0,3570,2800,2050,1350,065
Hátszél: időnyereség (s)+1,0+2,0+3,0+4,0+5,0
Férfiak 100 m0,0530,1010,1450,1830,217
Férfiak 200 m0,0560,1120,1640,2140,262
Nők 100 m0,0580,1100,1560,1960,231
Nők 200 m0,0620,1230,1800,2350,287


Megjegyzés: A 200 m-es síkfutásnál a szélirányok csak az egyenesben a 8 pályán mérhető átlagos (θ = 0) hátszél erősséget összegzik

 

Az alacsonyabb légnyomás, 1500 m-es magasságon 0,11 s-os előnyt jelent 200 m-en, amely körülbelül 2 m/s-os az egyenesben pontosan hátulról fújó hátszéllel támogatott futást jelent tengerszinten.

2.6. táblázat - A hátszélből és magasságból származó idő előnyök 200 m-en (Quinn, 2003)

Szélsebesség (m/s)
Magasság (m)+0,0+1,0+2,0
férfiaknőkférfiaknőkférfiaknők
0000,060,060,110,12
5000,040,040,090,100,150,16
10000,070,070,130,130,180,20
15000,110,110,160,170,220,23
20000,140,140,190,200,250,26
25000,170,170,220,230,280,29


Megjegyzés: A szél irányát az egyenessel egyezőnek vettük (θ = 0), és az időértéket a 8 sávra vonatkozó átlagnak.

 

A szél és a tengerszint feletti magasság kombinált hatására korrekciós számításokat határoztak meg a 200 m-es síkfutásoknál. Quinn idézett tanulmányában meghatározta az új, a világon valaha futott 5 legjobb női és férfi eredményt, melyet szél és tengerszint feletti magasság hatásokkal korrigáltak.

2.7. táblázat - Minden idők legjobb 200 m-es férfi és női idői a szél és a tengerszint feletti eredményekkel korrigálva (Quinn, 2003)

VilágranglistaAtlétaFeldolgozatlan időÉvSzélsebességHely, magasságaKiigazított időÚj sorrend
Férfi
1M. Johnson 19,3219964Atlanta / 315 m19,371
2F. Fredericks 19,6819964Atlanta / 315 m 19,732
3P. Mennea 19,721979+1,8Mexico City / 2250 m 19,9718
4 M. Marsh 19,731992–0,2Barcelona / 95 m19,732
5C. Lewis 19,7519830Indianapolis / 220 m 19,856
7A. Boldon 19,7719977Stuttgart / 250 m 19,834
10J. Capel 19,852000–0,3Sacramento / 10 m 19,834
Női
1F. Griffith Joyner 21,34198813Seoul / 84m 21,431
2M. Jones 21,621997–0,6Johannesburg / 1750 m 21,703
3M. Ottey 21,641997+0,8 Bruzelles / 35 m 21,692
4M. Koch 21,711979+0,7K. Marx-Stadt / 410 m 21,786
4H. Drechsler 21,711984+1,2Jena / 900 m21,8513
6G. Torrence 21,721992–0,1Barwlona / 95 m 21,724
10J. Cuthbert 21,751992–0,1Barcelona / 95 m 21,755


Megjegyzés: A szél irányát az egyenessel egyezőnek vettük (θ = 0), és az időértéket a 8 sávra vonatkozó átlagnak.

400 m-es síkfutás

A 400 m-es síkfutás esetén a rajt végrehajtásának sebessége már nem befolyásolja oly mértékben az időeredményt, mint a rövidebb vágtaszámoknál. Természetesen fontos a jó reakcióidővel való, technikailag megfelelő kivitelezés, azonban a 400 m-es futónak ügyelnie kell az energiabeosztásra is. A rajt reakcióidők ezért kismértékben elmaradnak a 100 m-es reakcióidő eredményektől.

2.32. ábra - 400 m-es rajt

400 m-es rajt

A gyorsítási szakaszban döntő jelentősége van annak, hogy a futó minden felesleges erőkifejtést kerülve, könnyed, jó ritmusú futással rövid idő alatt érje el a táv megtételéhez szükséges sebességet. Ez a táv egyéntől függően 40–60 m.

Az állandó sebesség kialakítása után, a megközelítőleg egyenletes sebesség a legcélravezetőbb. A versenyzők az állandó sebességű szakaszban maximális sebességük 86–96%-ával futnak. Ebben a sebességtartományban lehet a legjobban koordinálni a futást, ill. energiát megtakarítani. A 400 m-ben az állandó sebesség szakasza különböző hosszúságú. A versenyzők anaerob állóképességétől, a futómozgás gazdaságosságától, a sebességtartalék mértékétől, a tempóbeosztástól függően 200–300 m között változhat. A gyorsasági állóképesség magas szintje elengedhetetlen. Amíg a gyorsasági állóképesség a 100 m-es síkfutásokban a teljesítményt hozzávetőleg 10%-ban, a 200 m-es síkfutásban 30%-ban, addig a 400 m-nél 70%-ban határozza meg.

A lépések hossza hosszabb lehet az első egyenesben, mint amilyen 100 m-es síkfutás közben. A lépésfrekvencia az egyéni maximum 90%-a alatt lehet, ami biztosítja az elfáradás kitolódását. A harmadik 100 méternél a kanyar miatt a lépéshossz csökkenése törvényszerű, de élvonalbeli atlétáknál elhanyagolható.

A csökkenő sebesség szakaszában a kiváló teljesítményű versenyzőknél is megbomlik a mozgáskoordináció, ami magával hordozza a lépéshossz, és a frekvencia csökkenő értékeit is. A 400 m-es síkfutás befejező szakaszában a fáradás és savasodás hatására, a mozgás térbeli szerkezetében is változás áll elő. Az ízületi elmozdulások beszűkülnek. Felmérések alapján megállapítható, hogy a legjobb 400 m-es futóknál nemcsak a 100–200-as eredménnyel, hanem a legjobb 300–500 m-es eredménnyel is szoros az összefüggés.

Kutatások szerint[9] (Béres, 2007) középiskolás korú 400 m-es vágtázóknál a savasodás szintje alaphelyzet 0,9–1,1 mmol/l tejsav értékről, akár 15–16 mmol/l értékre is nőhet, majd érték a célba érkezés után 30 perccel 6–9 mmol/l, egy órával 3–5 mmol/l értékre esik vissza.

Egyes edzők, ill. kutatók az eredményesség fejlesztése érdekében a 400 m edzése során mérik a 100 m-es, esetleg az 50 m-es részidőket. Ezek ismeretében következtetéseket vonhatnak le a versenyző aktuális állapotáról. A legújabb módszerek felhasználásával is nyomon követhetőek a változások. A GPS karórák elterjedésével a futás után kielemezhető, hogy a futó a táv melyik részén milyen sebességgel futott. A telemetrikus GPS órák már real time (valós időben) mutatják az aktuális sebességet.

2.33. ábra - A sebességek alakulása a 400 m-es síkfutás közben egy középiskolás atlétánál (Béres, 2007)

A sebességek alakulása a 400 m-es síkfutás közben egy középiskolás atlétánál (Béres, 2007)

2.34. ábra - GPS óra által szolgáltatott helyre és időre vonatkozó adatok

GPS óra által szolgáltatott helyre és időre vonatkozó adatok

videos\futasok – sprint – 400 m – gps.wmv

Felhasznált irodalom

Béres S., H. I.-n. (2007). Rövid távú alkalmazkodás az atlétikai sprint számok verseny bemelegítése során. Béres S., Eger.

Béres Sándor, Hegedűs Imréné, László Ferenc, Kiss Gábor. (2007). Rövid távú alkalmazkodás az atlétikai sprint számok verseny bemelegítése során.

Bryan. (2008). Aaaaa. Oly mpics Part II. Forrás: http://brainischina.blogspot.com/2008/09/aaaaa-oly mpics-part-ii.html: http://photos-c.ak.facebook.com/photos-ak-sf2p/v329/235/45/505637941/n505637941_1285114_6053.jpg

D., Q. M. (2003). The effect of Wind and Altidude in the 200-m Sprint. Journal Of Applied Biomechanics, 19/49–49.

Oros Ferenc, Molnár Ferenc. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 51.,52.,). Budapest: Sport.

Közép- és hosszútávfutás technikája

A közép- és hosszútávfutásról általában

A közép- és hosszútávfutó versenyek célja a lehető legoptimálisabb energiabeosztás és futótechnika mellett a lehető legjobb időeredmény elérése az adott távon (35. ábra[10]).

2.35. ábra - Középtávfutás

Középtávfutás

A távfutó versenyszámokban alapvető fontosságú tehát, hogy a versenyző milyen módon osztja be energiáját. A versenyen a rajt után egy egyénileg optimális iram felvétele célszerű. A táv közbeni futás egyenletes irama elméletileg a legcélravezetőbb.

Ezekben a versenyszámokban az energiatermelés elsősorban oxigén jelenlétében, aerob módon történik. A kedvező energiafelhasználást, a technikailag az adott futó anatómiai felépítésére szabott, optimálisan koordinált mozgás segíti.

A mozgás gazdaságossága igen fontos a speciális versenysebesség fenntartásában, fokozásában, továbbá a hajrában, ahol fáradt állapotban is fokozni kell a sebességet. A gazdaságosság szintjét a pszichológiai, fizikai állapot, a lépéshossz és a lépésfrekvencia optimális viszonya, valamint ennek stabilitása, mozgékonysága, a morfológiai jegyek viszonya és a táv hosszúsága határozza meg.[11]

2.36. ábra - Speciális középtávfutó szöges (felül) és könnyített hosszútávfutó verseny cipő

Speciális középtávfutó szöges (felül) és könnyített hosszútávfutó verseny cipő

A versenyek lefolyása rendkívül változatos, az egyes versenyeket egymással összehasonlítva is. Az elképzelt taktika, a versenytársak céljai, irama, a kimért, vagy kiméretlen pályán mozgó, egymással esetleg ütköző nagyszámú induló, gyakran az elképzelt, az adott felkészültségi fokon álló versenyző célszerű taktikájától eltérő tevékenységre kényszerítik a futót, az eredményesség érdekében. Sokszor előfordul az optimálistól eltérő, túl erős vagy túl lassú kezdés. Az egyenletes ritmussal szemben, táv közben fokozatos vagy hirtelen beleerősítések, taktikai célból az iram csökkentése, vagy helyezkedési szándékkal különböző ritmusváltások történhetnek. A közép-, vagy hosszútávfutó, ha korábbi versenyekről, már ismeri ellenfelét – annak gyenge, vagy erős tulajdonságait – azokat kihasználva választhat olyan, az élettanilag ideálistól eltérő megoldást, amelyet csak az indokol, hogy őt kevésbé viseli meg, mint ellenfelét.

Versenyszituációk

Helyezkedés

A versenyek során figyelembe kell venni, hogy az energiabeosztás szempontjából hasznos, vagy kevésbé hasznos tipikus szituációk alakulhatnak ki. Ilyen szituáció a bolyban futás, az egyedül futás, vagy egy-két társsal való futás. Ezekben az esetekben a versenyzőnek el kell döntenie, hogy az aktuális helyzetben a fennálló szituáció hasznos-e a számára, vagy sem (37. ábra[12]).

2.37. ábra - Bolyban futás

Bolyban futás

Az adott helyzeteknek vannak előnyös, és hátrányos oldalai. Pl. a bolyban futás a légellenállás szempontjából hasznos (ha nem a boly elején fut a futó), ugyanakkor nagyobb figyelmet igényel, hiszen a társak közelsége, a lökdösődés, ill. az esetlegesen „meglépő” társak szemmel tartása igényli azt. Az egyedül való futás hasznos abból a szempontból, hogy akaratát senki sem kényszeríti a futóra, ugyanakkor nem ideális a légellenállás szempontjából. Az egyedül futónak teljes egészében tisztában kell lennie képességeivel és erőszintjével, és jól meghatározott taktikát kell tudni követnie. Ha két-három társsal „bolyozik” a futó, a kialakult helyzettől függően ez hasznos lehet, ha a versenyzők segítik egymást. Ha ez nem valósul meg, az lélektani szempontból és a teljesítmény szempontjából kétes kimenetelű lehet.

Ha a verseny során bármely okból (helyezkedés, megbotlás, lökdösődés, iramváltás miatt) a futó kiesik a ritmusból, azt a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell állítani.

A hajrá

A verseny végén a hajrát az adott szituációtól – nem feltétlenül az adott helyezéstől – függően kezdeményezheti bármely futó. A hajrá hossza különböző lehet. Ez függ a távtól, az adott futó felkészültségétől, energiaszintjétől, érzéseitől, motiváltságától stb. A hajrá indítható „robbantásszerűen”, vagy fokozatosan, de lehet hullámzó módon, beleerősítésekkel is végrehajtani. Ez utóbbi módja rendkívül fárasztó és energiaőrlő.

Előfordulhat, hogy a pillanatnyi körülmények vagy a verseny jellege miatt a két cél ütközik egymással. Célverseny, válogatott viadal esetén egyértelmű, hogy a minél jobb helyezés elérését kell előtérbe helyezni.

A futás mechanikája

A futótechnikát a gazdaságosság követelménye határozza meg. A fő feladat: minél nagyobb haladási sebességet fenntartani, minél kisebb energiaráfordítással. A lehetséges haladási sebesség, a versenyző felkészültsége mellett, a versenytáv hosszától függ. Az élvonalbeli középtávfutók sebessége közel 8 m/s (800 m), amíg a maratoni futók hozzávetőleg átlagosan 5–6 m/s-os sebességgel haladnak.

A gazdaságos futómozgás

A gazdaságos futómozgás alapvető követelményei:[13]

  • az ellépésnél csak azoknak az izomcsoportoknak szabad működniük, amelyek az ellépés hatékonyságát valóban segítik;

  • a repülőfázisban a test tömegközéppontja csak minimális mértékben emelkedhet;

  • a repülőfázisban az ellépésben résztvevő izomcsoportoknak teljesen el kell lazulniuk;

  • a talajfogásnak simának, zökkenőmentesnek, az átgördülésnek folyamatosnak kell lennie;

  • a légzésnek mélységében és ritmusában olyannak kell lennie, amely maximális tüdő-ventillációt eredményez.

A közép- és hosszútávfutásnál is rendkívül fontos a súrlódási erő, hiszen csak ennek segítségével lehet megfelelő erőt kifejteni az elrugaszkodás során. A középtáv és a hosszútáv bizonyos számainál ez biztosított, hiszen ezeket a versenyeket műanyag pályán rendezik, ahol speciális szöges cipők szolgálják a hatékony elrugaszkodást. Az utcai hosszútávú futóversenyek esetén a futók erre a célra kifejlesztett könnyített futócipőket használnak.

A közép- és hosszútávfutó versenyek során tehát elengedhetetlenül fontos, hogy a futó a futólépések során milyen erőt képes a talajra kifejteni és azt a súrlódás folytán, hogyan kapja vissza. Minél nagyobb sebességgel fut a versenyző, ennek annál nagyobb szerepe lesz. Nagyobb elrugaszkodási erő nagyobb sebességet feltételez. Az elrugaszkodás iránya szintén befolyásolhatja a teljesítményt. A futás sebességét és eredményességét természetesen még más összetevők is befolyásolják. Ezek:

  • ízületi szögváltozások;

  • az antagonista izmok ellenállásának nagysága;

  • forgási, tehetetlenségi ellenállás;

  • a nehézségi erőből adódó sebességváltozás;

  • kanyarokban létrejövő centrifugális erő;

  • légellenállás.

A futómozgás fázisai

A futómozgás két fő fázisra bontható:

  • támaszfázis

  • repülőfázis

A támaszfázis ideje meghatározó a futás sebessége szempontjából. A rövidebb támaszidő nagyobb sebességű futást feltételez. A középtávfutásoknál a támaszfázisok ideje, távtól és atlétától függően 0,12–0,18 s, a repülő fázisok ideje 0,13–15 s.

A támaszfázis

Támaszfázisnak nevezzük azt az állapotot, mely akkor kezdődik, amikor a futó talpának elülső, külső talpélével (középtáv), vagy sarkával (hosszútáv) megérinti a talajt és addig tart, amíg a talpon való átgördülés után az elrugaszkodáskor a lábujjhegye (cipőorra) el nem hagyja a talajt. A támaszfázis során azt a pillanatot, amikor a tömegközéppont függőleges vetülete áthalad a támasz középpontja (talajon támaszkodó talp) felett nevezzük középtámaszfázisnak.

A hosszú- és rövidtávfutó alsó végtagjának mozgását összehasonlítva kiderül, hogy a hosszútávfutó bokaízülete kisebb, szűkebb és alacsonyabb pályát jár be a futás során. A talajfogás előkészítését vizsgálva kiderül, hogy a hosszútávfutó ízületei alacsonyabb helyzetből kezdik meg a talajfogást.

2.38. ábra - A nagylábujj csípőhöz viszonyított mozgása[14]

A nagylábujj csípőhöz viszonyított mozgása Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Molnár Sándor, Kertész Tibor – Fejezet: Közép- és hosszútávfutás, 73. o. – 23. ábra – Rajzolta – Tihanyi József

A talajfogás előkészítését a lábfej visszafeszítése jellemzi (pipálás), melyet a szárkapcsi izmok hoznak létre. A talajfogás, a térd függőleges vetülete előtt történik, majd a teljes testsúly a talpra nyomódik. A térd enyhén behajlik, a térd- és a bokaszög csökken, a négyfejű combizom megnyúlik, energiát raktároz, majd a térd megkezdi aktív kinyúlását.

A középtávfutók kétféle talajfogási technikát használhatnak, függően a sebességtől:

  • lábujjhegyen, vagy a talp elülső-külső részével talajt fogók;

  • sarokkal talajt fogók.

Akik a talp elülső részével fognak talajt, rövidebbet lépnek, dinamikusabb mozgással. Akik sarokkal fognak talajt a térd függőleges vetülete előtt teszik azt. Az e technikát alkalmazzák kismértékben hosszabbat lépnek, lazább mozgásúak.

Az aktív talajfogást a combhajlító izmok már a talp leérkezése előtt is segítik, megkezdik hátrafelé irányuló, húzó mozgásukat. A nagy farizmok szerepe a hosszabb távokon egyre csökken. A lábszárfeszítők a láb pipáló mozgását végzik. A támaszkodó fázisban a támaszkodó lábak ízületi szögváltozásai is eltérnek a vágtafutókétól.

Talajfogás után a lendítőláb a megkezdett előre irányuló mozgását felgyorsítja. A lassúbb futásoknál is csökken a térdszög, de nem éri el a vágtafutáshoz hasonló kis értékeket. A térd sebessége a legmagasabb értéket a támaszláb talajfogása után éri el, ezután hamar csökken, lendítése is inkább előre, mint felfelé irányul. Amikor a térd eléri legmagasabb pontját, akkor gyorsul fel az alsó lábszár mozgása, lendül előre, míg a comb már süllyedni kezd a már leírt talajfogáshoz. Az elrugaszkodási szög a sebesség csökkenésével viszont egyre nő. Ezt a mozgást főleg a lábikra izom, a talpi hajlítóizmok végzik. A jó képességű hosszútávfutók elrugaszkodáskor bokából és térdből jól kinyúlnak.

A talajfogás során a tömegközéppont sebességének alakulása jellegzetes. A talajra érkezés pillanatában a tömegközéppont vízszintes sebességko mponense kismértékben csökken a támasz miatt, majd a térd behajlásának mélypontjához közeledve a sebességcsökkenés megáll, majd ismét gyorsulás figyelhető meg. Ahogy a táv növekszik, a talajfogáskori sebességcsökkenés mértéke is kisebb. A térd nyújtásával ismét nő a vízszintes sebességko mponens nagysága.

A repülőfázis

Repülőfázisnak nevezzük azt az állapotot, amikor elrugaszkodás után a futó a levegőben tartózkodik a következő talajfogás pillanatáig. A repülési fázis során a futónak a lehető legnagyobb mértékben el kell lazítania izmait, ill. a talajfogást elő kell készítenie.

A talaj elhagyása után a lábszár fel- (a farizom felé), illetve előrelendítésénél a futás sebességétől függő különbségek figyelhetők meg. Kis sebességnél vízszintesig, közepes sebességnél és a hajrában vízszintes fölé-, a nagy farizom közelébe is lendülhet. Legnagyobb sebességét az alszár akkor éri el, amikor a térd a lendítés során eléri a legmagasabb pontját.

A talajfogás előtt a lendítőláb combja a hosszabb távú, kisebb sebességű futásnál sem éri el a csípőtövis függőleges vetületét.

A lendítő láb térde a másik láb talajfogása pillanatában éri el legnagyobb sebességét és a talajfogás után nem felfelé, hanem inkább előre lendül.

A lendítő végtagok sebessége a tömegközépponthoz viszonyítva kb. 10 m/s. A közép- és hosszútávfutásnál a lendítő végtagok sebessége közel azonos a táv folyamán, kisebb ingadozásokat mutat tehát, mint a rövidtáv esetén.

A karok mozgása

A karok lendítő mozgása nagymértékben segíti a futómozgást. E természetes mozgássor fontossága akkor válik kifejezetté, ha pl. a futónak megtiltanák a kar mozgatását. A karoknak nem csak egyensúlyozó, hanem lendítő mozgása is meghatározó a futás szempontjából. A karok mozgása harmonikus ritmusával a lábak munkáját segíti, egészíti ki. A hibás karmozgás ronthatja a teljesítményt, ami fakadhat valamely izom, izomcsoport csökkent erőszintjéből, esetleges sérülésből, anatómiai problémából, vagy rosszul kialakított technikából. Ez utóbbi azért ritka, mert a karmozgás valójában természetes folyamat. Ettől függetlenül az átlagos karmunkán kívül egyes versenyzők karmozgása egészen extrém is lehet. Vannak, akik könyökből teljesen, vagy részben nyújtott karral lendítenek, mások egészen szűk könyökszöggel. Amennyiben a normálistól eltérő karmozgás harmonikusan segíti a futást és nem energiarabló, akkor természetesen van létjogosultsága.

A kartartásnak a közép- és hosszútávfutás alatt semmi esetre sem szabad merevnek lennie. A karok könyökből behajlanak, előre és hátra mozgásuk mértéke függ a futás sebességétől, de általában a felkar tekintetében előre- és hátra is kb. 40–45°-os szögben lendülnek a törzs vonalához képest, úgy hogy hátralendülés során a csukló vonala eléri a törzs vonalát. A karok az előrelendülés során nem léphetnek át a törzs felező vonalán, mert a keresztbe lendítések erővonala nem szolgálja az előrehaladást és nem segíti a gazdaságos futást.

Az ellazult karmozgást tudatosan jól lehet szabályozni. Amennyiben a versenyző azt veszi észre, hogy ujjait, vagy vállát görcsösen felhúzva tartja a futás közben, ezt azonnal korrigálnia kell a lehető legkisebb energiafelhasználásra törekedve. Ilyenkor a karokat el kell lazítani, esetleg le kell rázni futás közben.

Ha a törzs helyzetét vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a törzs minden fázisban közel függőleges. Az ideális törzstartás a kissé előredöntött, így könnyebb eltalálni a kisebb sebességhez tartózó elrugaszkodási szöget. A törzs talajfogáskor ugyanakkor kissé hátra-, az elrugaszkodás és repülés szakaszában kissé előredöntött vagy függőleges helyzetet is felvehet.

Lépéshossz, lépésfrekvencia

A lépéshossz és lépésfrekvencia, ugyanúgy, mint a rövidtávfutó versenyszámoknál jó mutatója a futás sebességének. Ezen paraméterek célszerű változtatásával sebességnövelés érhető el:

  • a lépéshossz növelés, lépésfrekvencia csökkenés nélkül;

  • a lépésfrekvencia növelés, lépéshossz csökkenés nélkül;

  • a lépéshossz és lépésfrekvencia együttes emelése.

Táv közben mindhárom megoldás használható, a végküzdelemben viszont általában csak az első és harmadik megoldás vezethet eredményre.

Az egyes rövid-, közép- és hosszútávfutó számok során alkalmazott technika ezen paraméterek változásától, aktuális állapotától tehát jól behatárolható. Úgy is lehetne fogalmazni minden egyes táv technikai végrehajtása – még, ha egy átlagos szemlélő számára szinte megegyezik – valójában jelenetős eltéréseket mutat. Más és más futótechnikákat kell alkalmazni az egyes távok során. Ez természetesen más karakterisztikájú fizikai felkészültséget is feltételez. Nem is beszélve arról, amint azt korábban említettük, hogy az egyes távokat az aktuális felkészültségi állapotnak megfelelő taktikával, „stratégiával” kell lefutni. E „tervet” a futónak a lehetőségekhez képest mindig meg kell beszélnie az edzőjével, aki a legjobban látja, hogy tanítványa az adott versenyen mire képes.

A lépéshossz kialakítása elsősorban az anatómiai adottságoktól függ, a testmagasság, a lábhossz, az alszár, comb hossza, ill. ezek egymáshoz viszonyított aránya stb. határozzák meg. Ha ugyanazon futó egyre hosszabb távokon fut, versenyez, akkor megfigyelhető, hogy a lépéshosszai a táv hosszának növelésével egyre nagyobbak lesznek. A hosszú távú futások esetén a lépéshossz például a láb hosszának akár 2–2,5 szerese is lehet. Ilyenkor a lépésfrekvencia 3–4 lépés/másodperc. Összehasonlításul a sprinterek lépésfrekvenciája elérheti akár a 4,5–5 lépés/másodpercet, ami megegyezik az általános iskolás gyerekek teljes sebességű futása során mérhető lépésfrekvenciájával. Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a közép- és hosszútávfutóknál a lépésfrekvencia, nem annyira meghatározó tényező, hiszen – elsősorban a hosszú távú futások esetén – a futók nem érik el egyéni maximális frekvenciájukat.

A lépésfrekvencia ettől függetlenül a távközi futás során növelhető. Közel azonos lépéshossz mellett növelt frekvencia sebességnövekedéshez vezethet, ami egy előzésnél, vagy a hajrában szükséges lehet, azonban ez jelentős energiafelhasználással jár, ami nem tartható fenn hosszabb ideig. Természetesen ez felkészültségtől függ. A felgyorsítás a rajtnál is alapvető fontosságú. A rajt esetén a lépéshossz és a lépésfrekvencia egyenletesen nő, amíg a versenyző el nem éri a távközi futás sebességét. Sokan taktikai szempontból, ill. energiatakarékossági célzattal, nem pazarolják az energiát a rajtnál, hanem hátramaradnak, mások inkább a komolyabb rajtot preferálják. Ezek a stratégiai szempontok táv, felkészültség és beállítódás függők.

Az edzettebb versenyzők ugyanolyan sebességnél rövidebb lépésekkel futnak, gazdaságosabb az elrugaszkodásuk és a repülési fázis lerövidítésére törekszenek. A másik jól megfigyelhető törekvés a futólépések során a tömegközéppont emelkedéseinek normalizálása, csökkentése. Gazdaságosan az a versenyző fut, akinek a „feje” nem emelkedik és süllyed jelentősen a futás során.

A lassabb futásoknál a kisebb elrugaszkodó erő miatt a lépések rövidülnek, de egy idő után nem csak a nagyobb, hanem a rövidebb lépések is nagyobb oxigénfelvételt, több energiát követelnek a versenyzőktől. Energiagazdálkodási szempontból meg kell találni azt az ideális lépéshosszt és -frekvenciát, melynél az energiabefektetés optimális.

Eredményességet befolyásoló tényezők[15]

Fiatal korban

Fiatal korban, általános iskolában a testnevelők, edzők elsőrendű feladata a tanulók keringési szerveinek, belső szervrendszerének és izomzatának egészséges fejlesztése, munkabírásának fokozása. A futás technikájának elsajátítása nem jelent nehézséget, mert a lassú iramú futást 9–11 éves korban a tanulók, legtöbb esetben, már a gyermekkorban kialakult harmonikus, egyéni ritmusban végzik. Eme kitartó futás célja a szervezet állóképességének, ill. munkabíró-képességének növelése. A terhelés növelését csak fokozatosan és megalapozottan lehet beállítanunk, amit a táv hosszának és intenzitásának emelésével érhetünk el.

Pszichés háttér

A közép- és hosszútávfutás korábbiakban már említett versenyszituációinak megoldására, az edzéseken, edzői irányítással készülnek fel a futók. Az edzések során kapott, egyénre szabott, jól felépített terhelés, képessé teszi a versenyzőket a versenyhelyzetben való helytállásra. A futások során a táv vége felé, természetesen a közel maximális terhelés hatására, erős fáradtság lép fel. A hajrában a versenyzőknek fáradt állapotban kell a maximumot nyújtaniuk. Itt már nem csupán a fizikai felkészültség, hanem az akarati tulajdonságok is jelentős szerepet kapnak. A felkészülés során bizonyos versenyzők igénybe vesznek sportpszichológusi segítséget is, a jobb, a nagyobb teljesítmény elérése érdekében.

Monotóniatűrés

A hosszan tartó edzés- és versenyfolyamatok pszichikai elviselését a monotóniatűrés nagyban megkönnyíti. Az egyhangú, monoton munka azonban mindenki számára nagy idegi terhet jelent, ezért már az edzések tervezésénél gondolni kell arra, hogy a túlzott monotóniát elkerüljük. Ez elsősorban az edzések helyének változatos megválasztásában jelentkezik, természetesen az ésszerűség határai között. Rossz hatású lehet, ha a versenyző egy idő után már szinte „kívülről" tudja, hogy a hét melyik napján, milyen jellegű edzés, milyen hosszú és hány résztáv következik. Helytelen edzői gyakorlat az, ha valaki a célkitűzésektől függetlenül, csupán megszokásból ragaszkodik a hét egy-egy napján, a mindig azonos edzésmunkához.

Gyorsaság

A gyorsaságnak elsősorban a 800 m-es síkfutás során van szerepe, az ennél hosszabb távokon egyre elhanyagolhatóbb a jelentősége. A gyorsaság felmérésére használt teszt a repülőrajtos 400 m.

Az erő szerepe

Az erő szintén nem meghatározó a teljesítmény szempontjából, azonban meg kell jegyezni, hogy a törzsmerevítő izmok, az egyenes és ferde hasizom, a hátizmok megfelelő erőszintje elengedhetetlen, hiszen a láb és a kar egybehangolt munkájához stabil törzsizmokra van szükség. A lábat azonban nem kell „túlerősíteni”.

A hajlékonyság

A motoros képességek közül a hajlékonyság, egészen pontosan az izmok és ízületek lazasága, nem elhanyagolható tényező a közép- és hosszútávfutás szempontjából, hiszen a merev izmokkal való futás gazdaságtalan. Az izmok egymás munkáját akadályozhatják.

A felkészülés szempontjából különösen fontos a csípő, térd, boka, láb, lábfej, lábboltozat kis és nagy izmainak, szalagjainak megfelelő állapota. Ezért ezeket folyamatosan „ápolni” kell.

Állóképesség

A pszichés háttér fejlesztése mellett a közép- és hosszútávfutás versenyszámaiban a legfontosabb az állóképesség fejlesztése. Az izommunkához (futáshoz) szükséges energiát a szervezet két különböző módon biztosítja.

Az energianyerés egyik fajtája oxigén jelenlétében történik (aerob anyagcsere-folyamat), míg a másik oxigén hiányában is létrejöhet (anaerob anyagcsere-folyamatok). Ennek megfelelően az állóképességnek aerob és anaerob jellegű összetevője van.

Az állóképesség fejlesztését célzó munka kétféle terhelésből áll. Az alkalmazott edzésmódszerek egy része aerob jellegű terhelést, más része anaerob jellegű terhelést jelent a szervezetnek. Az edzések hatására az energiaszolgáltatás lehetősége nő. Az aerob energiaszolgáltatás legmagasabb egyéni szintjét nevezzük az illető versenyző aerob, az anaerob energiaszolgáltatás legmagasabb egyéni szintjét pedig anaerob kapacitásának.

Aerob kapacitás

Tartós munkavégzés csak az energiaszükséglet és -kínálat egyensúlya esetén képzelhető el. Az aerob kapacitás színvonalát befolyásoló tényezők:

  • A légzésfunkció, azaz a maximális oxigénfelvevő képesség és az oxigén felhasználás. A szájon és orron keresztüli ritmusos be- és kilégzésnek automatizálódnia kell.

  • A keringési rendszer működése. A centrális és perifériás keringés terhelés alatti mozgósíthatósága szabja meg a teljesítmény felső határát. A szív perctérfogatának és verőtérfogatának növelése a teljesítmény fokozásának biztosítéka.

  • Oxigénszállítás. Működési szintjét a keringő vérmennyiség, a hajszálérhálózat fejlettsége, a totál hemoglobin- és a vastartalom szabja meg. Ezek közül a hajszálerek számának növelésével nyílik a fejlesztésre a legnagyobb lehetőség.

A keringési, légzési rendszer fejlesztésénél a 130–150/perc pulzusszámú terhelések inkább a perifériás rendszerre, a 150–180/perc pulzusszámúak pedig a centrális rendszerre hatnak kedvezően.

Aerob jellegű terhelések esetén, ha az oxigénkínálat és az oxigénszükséglet egyensúlyban van, a szervezet úgynevezett „egyensúlyi” (steady state) állapotban működik. Ilyen feltételek mellett a munkavégzés lehetősége elméletileg rendkívül hosszú ideig biztosítható.

Anaerob kapacitás

Az oxigén hiányában a szervezet különböző biokémiai folyamatok árán lehetőséget biztosít rövidebb-hosszabb ideig tartó munkavégzésre, ha a futó elérte azt a te mpót, amikor már további oxigénfelvételre nincs lehetőség, vagy a futó elérte maximális oxigénfelvevő képességét, de a terhelés tovább nő. Ilyen körülmények között a további munkavégzéshez szükséges energia biztosítására két lehetőség van.

Anaerob alaktacid anyagcsere-folyamat. Foszfortartalmú vegyületek lebontásából keletkező energia. Maximális igénybevétel esetén kb. 10 mp-ig igen magas izommunkára ad lehetőséget.

Anaerob laktacid anyagcsere-folyamat. Glikolízis segítségével, tejsav keletkezése mellett biztosít energiát a szervezetnek. A terhelés mértékétől és jellegétől függően lép működésbe, és maximális terhelés esetén még kb. 40 mp-ig biztosítja a szervezet működését. Mivel e folyamatoknál jelzett „maximális terhelés” nem edzési, hanem élettani kategória, az anaerob jellegű terhelések a távfutás edzésgyakorlatában nem 10–50 s alatt zajlanak le, hanem hosszabb ideig tartanak. Az anaerob jellegű terheléseknél a pulzusszám 180 fölé emelkedhet.

A kétfajta állóképesség fejlesztését célzó edzésmódszereket azonban hatásuk szempontjából mereven elkülöníteni nem lehet. Az egyik kapacitás fejlesztése befolyásolja a másik állapotát is. Az edzés lefolyása olyan is lehet, hogy egyfajta edzésmód felhasználása mellett mind a kétfajta állóképességet hangsúlyozottan fejlesztjük. Például a tartós futás edzéshatása az aerob energiaszolgáltató rendszer fejlődésében nyilvánul meg. Azonban, ha a futás irama az edzés vége felé egy bizonyos sebesség fölé emelkedik, akkor ez az edzés emellett a laktacid energiaszolgáltató rendszer bizonyos fejlesztését is elősegíti. Másrészt az anaerob jellegű szakaszos edzések első felében még elsősorban az aerob jellegű anyagcsere-folyamatok biztosítják az energiát, az anaerob jellegűek csak később kapcsolódnak be.

Futási sebességek[16]

Rendkívül érdekes tanulmányozni az egyes síkfutó távokon mérhető átlagos vízszintes tömegközéppont sebességeket. A hosszútávfutó versenyszámokat pálya és utcai körülmények között is megrendezik. Érdekes látni például, hogy amíg a 10 000 m-es távon a férfiak és a nők is nagyobb átlagos sebességet érnek el pályán, mint utcai körülmények között, addig a 20 000 m-es versenyeken fordított a helyzet. A férfiak és nők összehasonlításából kiderül, hogy a legjobb férfi futók hozzávetőleg olyan átlagsebességeket érnek el a maratoni futás közben, mint a nők 10 000 m-en pálya körülmények között.

Táv (m)Férfiak (m/s)Nők (m/s)
10010,449,53
20010,429,37
4009,258,44
8007,927,06
10007,586,71
15007,286,51
1609 mile7,226,36
20007,026,15
30006,816,17
50006,605,87
10 000 pálya6,345,64
10 000 út6,235,49
15 000 út6,025,38
20 000 pálya5,915,09
20 000 út6,025,30
21 097 Half Marathon6,025,29
21 285 One hour run5,915,14
25 000 pálya5,634,78
25 000 út5,805,22
30 000 pálya5,604,72
30 000 út5,695,06
42 195 Marathon5,675,19
90 000 Comrades4,684,23
100 000 4,464,24
273 366 24 hour run3,162,82

A maratoni futásról[17]

A következő pár bekezdés nem a maratoni futás technikájáról szól, hanem a maratoni futás bemutatását, az arra való felkészülést ismerteti, ill. hasznos tanácsokat tartalmaz.

A maraton teljesítése nem feltétlenül egyenlő a fájdalommal és a szenvedéssel. Az 1970-es maratonmánia kitörést követően, egyre több információ került nyilvánosságra arról, hogy miként érje el a sikerhez segítő csúcsteljesítményt a futó, és hogyan is kell edzeni a negyvenkét kilométerre úgy, hogy boldogan és nagyszerű élménnyel gazdagabban térhessen haza a versenyről. A maratonról tudni kell, hogy ajánlatos hozzá legalább egy éves futó múlttal rendelkezni, és az sem árt, ha az illető kényelmesen le tud futni heti harminc kilométert.

A hosszú futás a maratoni edzés legfontosabb eleme, mert lelkileg és fizikailag egyaránt felkészíti a futót a negyvenkét kilométeres távra. Ajánlatos az edzés hosszúságát fokozatosan növelni. A kezdő futók tíz kilométeres hosszú futással kezdjenek, majd hetente egy-két kilométerrel emelhetik a távot. Középhaladók és haladók számára, akik heti ötvenöt–hatvan kilométert futnak, kezdésképpen tizenhat kilométer a javasolt táv.

2.39. ábra - New York maraton[18]

New York maraton http://rochica.wordpress.com/2010/11/07/marathon-history-and-my-2006-experience/

A pihenőnapok segítenek abban, hogy a futó egészséges maradjon és nem utolsósorban a maratonra való felkészülés második legfontosabb elemét képzik. A rengeteg megtett kilométer miatt a sportoló gyakran megerőlteti, túlerőlteti a testét. Erre bizonyos mértékben szükség is van. „Az edzés lényege, hogy a sportoló lefárasztja a szervezetét, hogy később erősebbé váljon, mint valaha.” (Scaff) A csontváz-izomzati rendszernek általában két napra van szüksége ahhoz, hogy a kemény munka után regenerálódjon. E nélkül megsérülhetnek az izmok, fáradásos törés következhet be, vagy felső légúti megbetegedés jelentkezhet. Mindezek hátráltatják az edzést, és korlátozzák a teljesítőképességet. A kezdőknek az a legjobb, ha pénteken és hétfőn tartanak pihenőnapot. A középhaladó és haladó futók kocoghatnak, esetleg nyújtógyakorlatokat végezhetnek.

A keresztedzés segítségével regenerálódhat és edzhet is egyszerre a sportoló. Azon kívül, hogy aerob jellegű tevékenységet folytat az ember, a keresztedzés pihenteti a futás során igénybevett izmokat. A kerékpározás és az úszás kiváló keresztedzés.

A ritmusedzés rendkívül nagymértékben járul hozzá a versenyen elért sikerhez. „Ha valaki a megfelelő ritmusban fut, gond nélkül teljesítheti a maratoni távot. ” Vaughan két módszert ajánl arra, hogy a sportoló miként számolja ki a maratoni idejét. Szorozza meg 4,65-tel az utóbbi idők legjobb tíz kilométeren futott idejét, vagy szorozza meg kettővel a félmaratonon elért idejét, és az eredményhez adjon hozzá tíz százalékot.

A gyorsító edzés segítségével képes az ember az egyéni rekord felállítására. Ha a futó először fut maratont, akkor nincs szüksége erre a típusú edzésre. A haladóknak ajánlott a heti egy intervallumos futás, dombfutás vagy fartlek. Ajánlott még a heti egyszeri te mpófutás, amelynek a középső szakaszát a maratoni sebességénél gyorsabban tegye meg a futó.

 

Közepes intenzitású futás

A kezdőknek, a középhaladóknak, a haladóknak egyaránt szükségük van könnyed futóedzésekre, melyeket intenzív tréningjeik (hosszú futás, te mpófutás és gyorsítóedzés) közé ajánlatos betervezni.

A pihenőnapok nem jelentenek megfelelő védelmet a túledzettséggel szemben. A legtöbb kiváló maratoni edzésterv pihenőheteket is tartalmaz. Ez nem jelenti azt, hogy hét napig nem sportol a futó. A pihenőhét során csökkenteni kell a hétvégi hosszú futás távját. Utoljára a maraton előtt négy héttel ajánlatos csökkenteni a kilométerek mennyiségét. Mindenkinek szüksége van arra, hogy fizikálisan és mentálisan is felkészüljön a maratonra.

A maraton előtti versenyzés: Főleg a kezdő futók számára rendkívül fontos, hogy bevezessenek néhány versenyt a nagy kihívás előtt. De a futó a felkészülés során ne induljon túl sok versenyen.

A rápihenés a teljesítmény növelésére szolgáló regenerálódás és a feltöltődés időszaka. „Sok futó közvetlenül a maratonig edz, ami helytelen, hiszen időt kell hagyni a szervezetnek, hogy regenerálódhasson az intenzív edzések után” (Dimicco) Az utolsó két hét során ajánlatos csökkenteni a kilométerek számát, és a verseny előtt két-három nappal keveset futni. Ebben az időszakban pihennek a fáradt, esetleg sérült izmok és helyreáll a glikogénháztartás is.

A legfontosabb, hogy az eddig leírtakat a motiváció fogja össze. A motivációnak belülről kell fakadnia. A maraton teljesítéséhez bátorságra, kitartásra és elszántságra van szükség. „Ha negyvenkét kilométer lefutása könnyű lenne, mindenki megtehetné. Amennyiben nem a sikerre koncentrál, nem is ér el sikereket. Ha pedig nem edz megfelelően, sohasem győzhet. Hogyha sikeresen akarja teljesíteni a maratont, áldozatot kell hoznia” (Wenmark).

Felhasznált irodalom

http://en.wikipedia.org/wiki/. (dátum nélk.). Forrás: http://en.wikipedia.org: http://en.wikipedia.org/wiki/Running#Limits_of_speed

http://www.all-athletics.com/files/news_image/. (2010. 01 25). Forrás: http://www.all-athletics.com/: http://www.all-athletics.com/files/news_image/running5000.jpg

Mackó, K. (dátum nélk.). http://www.hunrun.com/. Forrás: http://www.hunrun.com/: http://www.hunrun.com/amit-maraton-futasrol-tudni-kell

Marathon History, and my 2006 experience!! (2010). Forrás: http://rochica.wordpress.com/2010/11/07/marathon-history-and-my-2006-experience/: http://rochica.files.wordpress.com/2010/11/marathonnewyorkjpeg.jpg

Molnár, S., & Kertész, T. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 71.,). Budapest: Sport.

Molnár, S., & Kertész, T. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 73.). Budapest: Sport.

Szabó, M. (1978). Közép-, hosszútávfutás. In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 69–74.). Budapest: Sport.

Track and Field Oregon Western Regionals Matthew Centrowitz AJ Acosta. (2011). Forrás: http://www.dailyemerald.com/2011/05/26/seventeen-ducks-advance-at-ncaa-west-preliminary-round/track-and-field-oregon-western-regionals-4/: http://www.dailyemerald.com/wp-content/uploads/2011/05/110526.mtc.RUN_.WestReg.6359-940x626.jpg

A váltófutások technikája

Filmanyag

(a felvételek a 2011-es MEFOB-on készültek, Debrecenben)

4 × 100 m, egykezes felső váltás, lassított felvétel (640 × 480, 120 fps)

4 × 400 m, első váltások, lassított felvétel (640 × 480, 120 fps)

4 × 400 m, második vagy harmadik váltások (640 × 480, 120 fps)

 

Képanyag

féltérdelő rajt oldalról képsorozat

A váltófutásokról általában

2.40. ábra - Alumínium váltóbotok

Alumínium váltóbotok

Az atlétikai számok talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó versenyszámai a váltófutások. A váltófutások jellegegüknél fogva rendkívül izgalmas, fordulatokban bővelkedő, több futó összehangolt munkáját igénylő, technikáját tekintve magas fokú precizitást és sok gyakorlást feltételező versenyszám. Olimpiai váltófutó számok a 4 × 100 m és a 4 × 400 m. Természetesen az egyes országos, területi, megyei, ill. iskolai versenyein több hivatalos váltófutó szám is létezik. Ilyenek a 4 × 200 m, 4 × 800 m, 4 × 1500 m, svédváltó stb. Mind a két esetben 4 futó küzd, de a csapatoknak kötelező 2 tartalék versenyzőt is nevezniük. A váltófutásoknál használt eszköz a váltóbot, melynek méreteit a versenyszabályok rögzítik. A versenyzők a váltásokhoz nem mindig használtak váltóbotot. A váltóbot végső formája, több más atlétikában használt szerhez hasonlóan, az atlétika története folyamán alakult ki.

2.41. ábra - Iskolai 4 × 100 m-es váltófutó verseny

Iskolai 4 × 100 m-es váltófutó verseny

A váltófutás célja

A váltótagok által, a szabályok betartásával, a váltóbotnak, a rajttól a célig történő legrövidebb időn belüli eljuttatása. A cél megvalósítása komoly követelményt jelent a futó számára:

  • A kezdő ember számára szükséges a kiváló rajkészség elsajátítása;

  • magas szintű futógyorsaság kialakítása;

  • komoly pszichikai felkészülést igényel a nagy idegi koncentráltság és sebesség fokozása mellett a bot átadása, átvétele, és a váltóhatár figyelése;

  • a váltótagok számára nagy összehangoltság szükséges, a sebességtörés nélküli váltások végrehajtásához.

A váltóversenyek és az azokra történő felkészülés nemcsak a fizikai és pszichikai képességek fejlesztése szempontjából jelentős, hanem kitűnő eszköze a jó közösségi és küzdő szellem kialakulásának, az egyéni és a közösségi érdek összehangolásának, és ezen keresztül a személyiség formálásának.

A váltófutó számok technikája szintén fokozatosan, több technikai végrehajtási mód kipróbálásával alakult ki. A váltóbot átadásának és átvételének módja, technikája napjainkban a következő jellegzetességeket mutatja.

A váltóbot átadásának és átvételének technikája alapvetően különbözik a rövid váltó futó számoknál (4 × 100 m, 4 × 200 m) és a hosszabb váltófutó számok esetén (4 × 400 m, 4 × 800 m, 4 × 1500 m).

A váltófutás, a váltótagok által végrehajtott megfelelő résztávok lefutásával, váltózónán belüli váltásokkal történik.

A 4 × 100 m-es, valamint a többi rövidebb távú váltófutásnál a váltások jelentősen befolyásolják a váltófutás eredményességét, mivel a bot átadás-átvétel pillanatában nagy sebességkülönbségek lehetnek az egyes váltótagok között.

A hosszabb távú váltófutásoknál, a váltásoknak egyre kevesebb a jelentőségük. E váltófutásoknál a botot átvevő futó néhány futólépéssel kialakított lassú futás közben veszi át a botot.

A 4 × 100 m-es váltófutásnál ahhoz, hogy a váltóbot átadása, átvétele mérsékelt sebességcsökkenést okozzon, a bot átadásakor a két futónak megközelítőleg azonos sebességet kell elérni. Az érvényben levő szabály lehetővé teszi a majdnem maximális sebesség melletti váltást azzal, hogy a csapat tagjai az első futó kivételével, 10 m-rel a 20 m-es váltóterület előtt kezdhetik meg a futást. A váltótagok összehangolt, gyors indulással, az indulás és a kézletétel pontos végrehajtásával, a váltás kivitelezésének automatizálásával, igyekeznek a mind jobberedményt kialakítani.

A rövid váltófutó számoknál használt technikákat két csoportba oszthatjuk a bot átadásának iránya és az átvételük szerint. Ezek a technikák a jobb eredmények elérése érdekében alakultak ki.

A váltóbot átadása – átvétele a bot átadásának iránya szerint (4 × 100 m)

A váltóbot átadása az átadás iránya szerint kétféle módon történhet. Alulról felfelé, és felülről lefelé. A két átadás elnevezése ezért alsó váltás és felső váltás.

Alsó váltás

Az alsó váltás esetén az átadó alulról felfelé irányuló mozdulattal, nyújtott karral adja át a botot, az átvevő rézsútosan hátranyújtott, hátra felé néző tenyerébe. Az átvevő kéz ujjai zártak, a hüvelykujj távol van a többitől, a mutató és hüvelykujj egy fordított V alakot formázva, melybe a bot biztonsággal belehelyezhető, belelendíthető. Az átadónak ügyelnie kell arra, hogy a botot ne „szúrja” a társa tenyere felé, hanem alulról felfelé, nyújtott, vagy enyhén hajlított karral lendítse. Csak így érhető el a legnagyobb biztonsággal a helyes botátvétel.

2.42. ábra - Alsó váltás – helyes kéztartás

Alsó váltás – helyes kéztartás

Itt kell megemlíteni, hogy a botot az átadó egy hangjel segítsége után helyezi botot kapó kezébe. A jelet („Most!”, „Bot!”…) az átadó akkor kiáltja, amikor úgy ítéli meg, hogy olyan közel kerül a társához, hogy azt biztonsággal a kezébe tudja helyezni. Ez a távolság az atléták antropometriai méreteitől függ, de alapvetően más a felső és más az alsó váltás esetén. A botot hozónak továbbá ügyelnie kell arra, hogy a ne a jel kiáltásával egyidőben lendítse a botot a társa felé, hanem várnia kell egy-két tized másodpercet, ha kell többet is, amíg a társa hátralendíti, fixálja a kezét, hogy az átvevő tenyérbe biztonsággal lendíthesse a botot.

2.43. ábra - Az alsó váltás – a bot átadásának folyamata

Az alsó váltás – a bot átadásának folyamata

Az alsó váltás kivitelezésének pillanatában a botot hozó és botot kapó váltótag között a szabad távolság karhosszaktól függően 0,35–0,5 m lehet.

Felső váltás

A felső váltásnál az átadó a váltóbotot felülről lefelé irányuló mozdulattal, nyújtott karral, az átvevő hátranyújtott, fölfelé néző tenyerébe, határozott ütésszerű mozdulattal adja át. Az átvevő kezének ujjai zártak, a hüvelykujját 90°-os szögben távol tartja a többitől.

2.44. ábra - A felső váltás folyamata

A felső váltás folyamata

A botot kapó társ fokozottan figyel arra, hogy a hátra, közel vízszintesig nyújtott karja a teljes sebességű futás közben se térjen ki jobbra, vagy balra. Próbálja meg azt a lehető legjobban rögzíteni, hogy biztos átadási pontot nyújtson a botot átadó társának. Ezt a folyamatot gyakorolni kell.

2.45. ábra - Egykezes felső váltás sorozatkép. Készült az 2011. évi debreceni MEFOB (SZTE női váltó – a botot hozó Szlatárovics, a botot kapó Hódi)

Egykezes felső váltás sorozatkép. Készült az 2011. évi debreceni MEFOB (SZTE női váltó – a botot hozó Szlatárovics, a botot kapó Hódi)

E váltási forma előnye, hogy mindkét futó teljesen, vízszintesen kinyújtott karral adja át a botot, ezért a köztük lévő távolság a lehető legnagyobb, azaz a bot sebességében a lehető legkisebb a törés. Ez a távolság hozzávetőleg 0,9–1,10 m. Ha mind a három váltásnál figyelembe vesszük a váltótagok közötti távolságokat, akkor az alsó váltásnál mérhető távolságokkal szemben kiderül, hogy a felső váltással váltó csapat körülbelül 1,50–1,80 m előnyre tehet szert a táv egésze folyamán.

Ugyanakkor az átadás hátránya, hogy ennél a váltási formánál a hibalehetőség több. A felülről lefelé történő átadás során, ha a váltótagok valamelyikének keze oldalirányban mozog, akkor a bot mellé lendülhet a botot kapó társ tenyerének, vagy nagy valószínűséggel lecsúszik róla. A botnak a felfelé tartott tenyérre való ráhelyezése során nincs semmi, ami „megakasztaná” a botot, mint az alsó váltásnál a hüvelykujj. A másik ok, ami miatt a felső váltás nehezebben végrehajtható, mint az alsó, az az, hogy ezt a váltási formát csak teljesen pontos, jól időzített „érkezéssel” lehet hatékonyan átadni. Ha a botot hozó túl közel ér a társához, akkor bár lehet, hogy az átadás megtörténik, de a nyújtott karral történő, távolságot nyerő előny elvész, mert mindkettejük karját be kell hajlítani a biztonságos átvételhez. Ilyenkor a bot elejtésének a veszélye is megnő.

2.46. ábra - Felsőváltás – folyamatábra

Felsőváltás – folyamatábra

A váltás technikája a bot átvételének technikája szerint (4 × 100 m)

A váltásnak többféle technikája alakult ki. Napjainkban a leggyakrabban használt váltó technikák:

  • kétkezes váltási technika

  • egykezes váltási technika

Kétkezes váltás

A kétkezes váltási technikánál a bot átadása mindig a bal kézzel történik, átvétele mindig a jobb kézzel. A futó, a jobb kézzel történő bot átvétel után azonnal átteszi a botot a bal kezébe, és a következő váltáskor a társa jobb kezébe adja át (8. ábra). Ügyelni kell azonban arra, hogy az utolsó váltáskor, a befutó váltótagnak a bot társtól való átvétele után már nem kell a váltóbotot a jobb kezéből a balba áttennie, mert ez fölösleges, és az eredményességet esetlegesen veszélyeztető (bot elejtése) mozdulat. Az utolsó váltótag, már nem veszi át a botot jobb kézből balkézbe.

2.47. ábra - Kétkezes váltási technika

Kétkezes váltási technika

Mindkét technikai végrehajtásnak megvannak az előnyei és hátrányai. Alkalmazásuk és megtanításuk előtt a tanárnak, ill. edzőnek mérlegelnie kell, melyiket választja, aszerint, hogy milyen képzettségű atlétákról van szó. Alapvetően a kétkezes alsó váltás inkább kezdőknek, ill. általános iskolásoknak, míg az egykezes felső váltás inkább haladó atlétáknak való.

A kétkezes váltási technika előnye:

  • A legegyszerűbb, a legkönnyebben elsajátítható és alkalmazható váltási technika. E váltási formánál mindegyik váltás egyformán történik, ezért nem igényel különösebben összeszokott váltó párokat. Kevés gyakorlással már egészen jó eredményt lehet elérni. A kezdő futók, valamint az iskolai testnevelési órákon kevésbé összeszokott váltótagok többnyire ezt alkalmazzák.

  • A váltóbot átvétele biztonságosabb, mivel mindig a jobb kézzel történik és a közvetlen átvételnél a botnak a nagyobbik fele szabadon van.

Hátránya:

  • Minden váltásnál a váltóbotot bal kézben vivő átadónak, az átvevő jobb oldalára kell futni, hogy a jobb kezébe adhassa át a botot, amely út többletet, és ezáltal időveszteséget jelent (47. ábra[19]).

2.48. ábra - A kétkezes „A” és egykezes „B” váltás kivitelezése felülnézetből a sávon belüli helyezkedés szempontjából. Érdemes megfigyelni a kinagyított ábrán a kétkezes technikánál a sáv külső részére, az egykezes technikánál a sáv belső részére helyezkedést

A kétkezes „A” és egykezes „B” váltás kivitelezése felülnézetből a sávon belüli helyezkedés szempontjából. Érdemes megfigyelni a kinagyított ábrán a kétkezes technikánál a sáv külső részére, az egykezes technikánál a sáv belső részére helyezkedést

  • Minden váltásnál a botot átvétel után a bal kézbe kell áttenni, amely annak elejtését és a sebesség csökkenését okozhatja.

Egykezes váltás

Az egykezes váltást alkalmazó váltócsapatok első futója a jobb kezében viszi a váltóbotot, és váltáskor átadja a második futó bal kezébe (48. ábra), aki ugyanezzel a kézzel adja át a harmadik futó jobb kezébe, majd a negyedik futó ismét a bal kézbe kapja a váltóbotot.

E váltási technika előnye:

  • A váltás után a váltóbotot nem kell egyik kézből átvenni a másikba, ezért a futás ritmusa kisebb mértékben törik meg, a bot elejtése ritkább és a sebességcsökkenés is kevesebb.

  • A váltóbot útja egyenesebb és rövidebb, mivel a kanyarfutók, akik a jobb kezükben viszik a botot, a futópálya belső szélén futnak. Ezáltal rövidebb utat tesznek meg.

  • Az egyenesben futók számára előnyt jelent a futósáv külső szélén történő felállás, mert a váltóbotot balra-hátra fordulva várják, és így jól láthatják a kanyarban futó társukat.

E váltási technika hátránya:

  • E technika hátránya lehet az úgynevezett „bot elfogyás”. Mivel a váltás után nem veszik át a váltóbotot az egyik kézből a másikba, ezért a négy futó közvetlenül egymásután fogja meg a botot. Abban az esetben, ha a bot megfogása nem közel, ráfogással, hanem egymás melletti fogással történik, előfordulhat, hogy az utolsó váltótagnak már nem jut váltóbotból.

  • Másik hátránya lehet, hogy a csapattagok nem variálhatóak szabadon. A gyakorlás során mindenkinek megvan a saját posztja és az annak megfelelő helyre áll, továbbá a posztra jellemző kézzel veszi át és adja át a botot.

Az egykezes és kétkezes váltási technika összehasonlításából kiderül, hogy eredményesség szempontjából az egykezes váltás jobb, mint a kétkezes.

A váltó eredményességét meghatározó tényezők

Sztipics szerint (1999), ha a váltó végső eredményességének összetevőit elemezzük, a következő fontossági sorrendet lehet felállítani:

  1. 100 m-es egyéni futóteljesítmény;

  2. a pontos indulás képessége;

  3. magas szintű gyorsasági állóképesség 125 m-ig;

  4. jó kanyarfutó technika;

  5. stabil gyorsulási képesség módosított rajthelyzetből;

  6. megbízható botátadási és -átvételi technika;

  7. az indulási jel helyének pontos megállapítása.

Bár az indulási segédjel helyének meghatározása a hetedik helyre került, ennek az összetett feladatnak kritikus helye van a sikeresség szempontjából a felkészülésben.

100 m-es egyéni futóteljesítmény

A csapatban edzés előnyt jelenthet. Az edzések hatékonyabbak, a versenyhelyzet, a konkurencia biztosítja a mozgósítási képesség magas színvonalát. Természetesen mindig figyelembe kell venni az egyéni eltéréseket. Nem mindenki és főleg nem mindig szeret együtt edzeni másokkal. Vannak a felkészülésnek szakaszai és vannak gyakorlatok, amikor fölösleges, sőt káros lehet a csapatot „összekényszeríteni”. Ez a kényes egyensúly kisebb mértékben szakmai, döntő mértékben pedagógiai sze mpontok érvényesülésével hozható létre.

A pontos indulás képessége

A pontos indulás képessége az ügyesség egy igen speciális fajtájának nevezhető, melynek pszichológiai faktorai is vannak. A nagy sebességgel érkező társ mozgására történő reagálás, melyet erős stresszhelyzetben kell megoldani. Ez a reagálás – egyénektől függően – lehet késleltetett vagy korai, de többnyire akkor történik, amikor a botot hozó eléri az ellenőrző jelet. Az edzőnek a gyakorláshoz ismernie kell versenyzőjét.

Vannak olyan futók, akik szinte ösztönösen – különösebb gyakorlás nélkül – érzik a pontos indulást és vannak, akiknek ez kevésbé megy. A probléma az, hogy amíg az edzéseken már úgy tűnik, mindig időben indul az atléta, a versenyen mást csinál, azaz megbízhatatlan. Az indulás nem történhet sem korábban, sem később, mint, amikor a társ a jelhez ér. A javítási vagy ismétlési lehetőség szinte teljesen kizárt.

Ha egy jó képességű futó többször elrontja az indulást „éles helyzetben”, vagyis rendszeresen hibázik, úgy az vagy kezdő helyre kerül, vagy kimarad a csapatból.

Magas szintű gyorsasági állóképesség 125 m-ig

A váltófutásoknál némileg módosult a gyorsasági állóképesség kérdése a 100 m-eshez viszonyítva. Amíg a 100 m során akár 80 m-től már fokozatos lassulást mutathat az atléta, ez nem szerencsés a váltó során, ahol akár 125 m-t is teljes sebességgel kell teljesítenie. Ezért a felkészülés során erre oda kell figyelni. A váltócsapat tagjait rendszeresen el kell indítani 200 m-en, másrészt, a gyorsasági állóképességi edzéseket úgy kell tervezni, és végrehajtatni, hogy a futó speciális állóképessége alkalmas legyen a feladatra. Amikor ez már nem megoldható, akkor az indulás helyét úgy kell ésszerűen módosítani, hogy ezzel az effektív futáshossz csökkenjen az adott atléta számra. További módszer a hiba elkerülésére, hogy tétversenyen nyert adatok (film) és azok alapos elemzése alapján az edző megítéli, hogy az egyes futók hogyan képesek sebességüket megtartani, illetve milyen mértékű a sebességcsökkenésük.

Megfelelő kanyarfutó technika

A kanyarban teljesített 100 m időeredménye egyénenként különböző mértékben tér el az egyenesben teljesítettől. A nagyobb frekvenciával és ennek megfelelően rövidebb lépéshosszal futók könnyebben „vehetik” a kanyart, amennyiben a relatív láberejük is jobb az átlagosnál. Ez csak akkor érvényesül, ha az illető futó elsajátítja a helyes technikát, vagyis sokat gyakorol a kanyarban. Az edzői gyakorlat alapján az egyes atléták 0,2–0,5 másodperccel lassabban képesek teljesíteni a 100 métert kanyarban, mint egyenesben, a hivatalos kutatások szerint ez az idő kevesebb.

100 méteren (egyenesben) mért idő nem elégséges alap arra, hogy megállapítsuk, ki tudja a kanyart a lehető leggyorsabban teljesíteni, mivel meglehetősen nagy egyéni eltérések tapasztalhatók e téren. A csapatépítésnél és a válogatásnál ezt a technikai sze mpontot alaposan mérlegelni kell. A legegyszerűbb, kézenfekvő megoldás; kanyarban 120 vagy 130 méteres válogatóverseny a jelöltek között.

Stabil gyorsulási képesség módosított rajthelyzetből

A váltófutás első embere, valamint a botot váró váltótagok az indulási helynél, különböző rajthelyzetekben helyezkedhetnek el.

2.49. ábra - A bot fogása a rövid váltófutó számok rajthelyzete közben

A bot fogása a rövid váltófutó számok rajthelyzete közben

A váltófutás első embere a futás távjának megfelelően álló, vagy térdelő rajttal indul. A 4 × 100, 200 és 400 m-es váltófutás esetén az első ember térdelőrajttal, 4 × 800 és 4 × 1500 m esetén állórajttal indul.

A futó, a térdelőrajtnál, a kétkezes váltásnál a bal, egykezes váltásnál a jobb kezében tartja a váltóbotot. A hüvelyk-, a mutató-, és a középső ujj a rajtvonal mögött támaszkodik. A gyűrűs-, és a kisujj, a váltóbot végét fogja. A rajtolás pillanatában, amikor a kezek elszakadnak a talajtól, a többi ujj ráfog a botra (49. ábra).

A váltásnál a rajthelyzet végrehajtható:

  • az állórajt mindkét formájával

  • féltérdelő rajttal (félig álló és félig térdelő rajttal)

2.50. ábra - A helyes fejtartás váltófutás féltérdelő rajtja esetén

A helyes fejtartás váltófutás féltérdelő rajtja esetén

Az állórajttal történő indulásnál, a gyorsabb indulás érdekében az átvevő a fejét mérsékelten a bal válla fölött hátra fordítja, hogy jól láthassa a botot hozó váltótársát, és azt a pillanatot kell figyelnie, amikor a botot hozó társ eléri a pálya felületén megjelölt (műanyag pályán tapasz, salakpályán karcolás stb.) indulási segédjelet, hiszen akkor kell elrajtolnia (50. ábra).

A féltérdelő rajttal történő indulásnál, a kéz és a két láb a talajon támaszkodik. Ezáltal a súlypont az indulás pillanatában kedvezőbb helyzetben van (51. ábra)

2.51. ábra - Féltérdelő rajtból történő indulás

Féltérdelő rajtból történő indulás

Az elrajtolás során a hirtelen előre kapott fej képzetlen váltófutó esetén hirtelen egyensúlyvesztést okozhat, melynek következményeként a futó nem előre, hanem kis kitérővel oldalra indul. Ez veszélyes lehet azért, mert átléphet a másik pályára, ami kizárással járhat. A gyakorlás során ennek kiküszöbölésére is ügyelni kell.

Szintén figyelembe kell venni, hogy az indulási segédjelet milyen szögből látja az állórajt során a botot kapó váltótag. Féltérdelő rajt alkalmazása esetén ugyanis, bár kedvezőbb feltételeket biztosít a megindulásra és a felgyorsulásra a mélyebb helyzet, ugyanakkor jóval kisebb szögből látja a segédjelet, mintha állórajtból indulna el, ami a nagy sebességgel közeledő társ a segédjelhez érésének helytelen megítéléséhez, ezáltal rossz rajthoz vezethet.

Az indulásnál ki kell alakítani, hogy az állórajtos indulásnál melyik láb legyen elől. A legtöbb esetben az elől lévő, erősebb lábról rugaszkodnak el a versenyzők, hiszen így tudják a legmegfelelőbb gyorsulást létrehozni. Ha azonban az erősebb láb a bal, akkor a felállás során a bal váll felett való visszafordulás és a segédjel figyelése kedvezőtlen, kicsavart helyzetet hoz létre. Ezért a botot kapónak figyelembe kell vennie, hogy a rajthelyzetén esetleg módosítania kell.

A botot várónak arra is figyelnie kell, hogy a sávon belül hova helyezkedik el. Attól függően, hogy egykezes, vagy kétkezes technikáról van szó a sávon belül a belső ívre (egykezes váltás „A”) vagy külső ívre (kétkezes váltás „B”) a vonal mellé kell helyezkednie (52. ábra). A felállásnál a rajtolónak arra is kell ügyelnie, hogy a lába nem érhet hozzá az felgyorsulási zóna kezdetét jelölő 5 cm vastag vonalra, mert a csapatát ezért kizárják.

2.52. ábra - A botot kapó ember és sávon belüli helyezkedésének pontos helye kétkezes váltás (A), és egykezes váltás (B) esetén

A botot kapó ember és sávon belüli helyezkedésének pontos helye kétkezes váltás (A), és egykezes váltás (B) esetén

Az első futó kivételével a többiek álló vagy féltérdelő helyzetből indulnak. A rajthelyzetek előnyei:

  • jó rálátási lehetőség a botot hozó társra és az indulási jelre;

  • kényelmes, stabil helyzet, amely hatékony rajtot és gyorsulást biztosít.

A fenti két sze mpont, ha nem is zárja ki egymást, csak kompromisszumok árán egyeztethető össze. Minél jobb a rálátási lehetőség, annál nehezebb az abból történő indulás. Az egy kézre letámaszkodó atléta, aki ráadásul a hónalja alatt néz hátra, nehezebben tudja megállapítani az indulás pontos pillanatát, mint az, aki felegyenesedve, magas helyzetből fordul hátra. Ugyanakkor az előbbi versenyző nagyobb sebességet tud elérni az első métereken.

Ha a két sze mpontot rangsorolni kell, akkor feltétlenül a jó rálátás lehetőségét kell előnyben részesíteni. Természetesen minden rajthelyzetből lehet pontosan indulni, gyakorlással ez is fejleszthető, de nem mindenki számára ez a járható út. Az egyéni érzés, a megszokás fontos sze mpont és nem lenne helyes ezeket figyelmen kívül hagyni, mielőtt belekezdenénk a rajthelyzet megváltoztatásába.

A rajttal kapcsolatosan felmerül még egy kérdés, melyben a szakirodalom és a gyakorló edzők véleménye meglehetősen megosztott. Szükséges-e maximális gyorsulásra törekednie a botot várónak vagy elfogadható-e az az egyes szakemberek által képviselt vélemény, hogy az úgynevezett ellenőrzött gyorsulással történő indulás lazább, erőlködésmentes futást és jobb sebességtartást eredményez. Ez az „ellenőrzött” sebesség nem szubmaximális, hanem tulajdonképpen közel maximális sebesség és a lazább futáson túl bizonyos korrekciókra is lehetőséged ad, amennyiben a rajt idő előtt történt. Bár a rajtot és a felgyorsulást, mint technikai folyamatot automatizálni kell (az atléta minden idegszálával csak a gyorsításra kellene, hogy koncentráljon), de e közben meg kell oldania egy feladatot, nevezetesen a bot átvételét. A figyelmet bizonyos fokig meg kell osztani a gyorsítás és egy külső inger felfogása, illetve az arra adandó válasz között. A gyakorlatban – a nemzetközi szintet is beleértve – ezért elterjedtebb a biztonságot is jobban szem előtt tartó, úgynevezett ellenőrzött sebességgel történő indulás.

Megbízható bot átadási és átvételi technika

A bot átadás-átvételének technikájáról a fentiekben már beszéltünk. Ami viszont szintén fontos, az a fáradt állapotban történő célzás, továbbá az átadás-átvétel ritmusa, időbeli szinkronizációja. Ez csak a két versenyző jól begyakorolt együttműködése révén valósulhat meg. Fontos sze mpont, hogy a botot hozó futó az optimális átadási távolság előtt legalább egy lépéspárral hamarabb adjon hanginformációt a társnak, mivel a válaszreakcióhoz – kéz hátralendítése – némi idő kell. Optimális esetben egyik futónak sem kell valamelyik kezét passzívan tovább fenntartani, mint egy lépésen keresztül. A gyakorlatban ez ritkán fordul elő, jellemzőbb a két, esetleg három lépésen keresztül történő kéztartás. Ez természetesen némi sebességcsökkenéssel jár.

Az indulási jel távolságának meghatározása

Azok a váltótagok, akik kapják a botot, ún. indulási segédjelet, vagy segédvonalat használnak a pontos elindulásuk érdekében. Az indulási segédjelet a felgyorsulási zóna kezdetét jelző vonaltól visszafelé kell mérni, kb. 15–25 lábfej távolságra, amely távolság függ a botot hozó végsebességétől és a botot vivő felgyorsulási képességétől (53. ábra). Amikor a botot hozó váltótag odaér az indulási segédvonalhoz, az átvevő elindul. A váltóhatár előtt, kb. 3–5 m távolságnál a botot hozó társ hangjelére („Bot!”, „Most!” stb.) a botot váró kezét leengedve, karját hátralendíti a csípő mögé. Kéztartás a korábbi ismertetés szerint történik.

2.53. ábra - A váltózóna sematikus ábrája, a botot kapó felállási helye és a bot átadásának ideális helye

A váltózóna sematikus ábrája, a botot kapó felállási helye és a bot átadásának ideális helye

A segédjel helyének meghatározása és kimérése kimagaslóan a legfontosabb feladat, mely az egyéni futóeredmény után a legdöntőbb mértékben befolyásolja a csapat eredményességét. A jel meghatározása három ember összehangolt, koncentrált munkáján múlik, a botot hozó, a botot kapó és az edző együttműködésén.

A távolság elméleti kiszámítása egyszerű, a szükséges adatok könnyen mérhetők. Optimális esetben a váltás 5 méterrel a váltózóna előtt történik:

  • az állórajtból induló futó idejének mérése 5 m-el a váltó zóna előttig;

  • a botot hozó idejének mérése ugyanezen a távolságon (100 méter lefutása után, vagyis repülőrajtból),

  • megkapjuk a két 25 méteres futás időkülönbségét;

  • kiszámítjuk, hogy az adott időkülönbség alatt hány métert tesz meg a botot hozó (a botot hozó utolsó 25 méteren teljesített átlagsebességét (v) szorozzuk a megtételéhez szükséges idővel (t), tehát: s = v * t.

Ha az induló futó a számítás alapján kapott távolságra helyezi le az indulási segédjelet és pontosan is indul, akkor a két futó elméletileg egyszerre éri a váltóhelyet. Természetesen az elméletileg kapott távolság fontos, de csak tájékoztató adat, hiszen a versenyen nem mindig az történik, mint az edzésen.

A testnevelő tanárnak, edzőnek elfogulatlanul, abszolút objektíven kell megítélnie az egyes futók várható teljesítményét, figyelembe véve minden olyan apró momentumot, ami befolyásolhatja a váltótagok teljesítményét. Formahanyatlás vagy javulás, kisebb, gyakran eltúlzott vagy elhallgatott sérülések mind olyan tényezők, melyek az előzetesen kiszámított indulási jel távolságát módosíthatják.

Ha minden úgy történik, ahogy terveztük, még mindig ott van egy végső sze mpont: a követendő taktika. Ha csapatunk az eddigi eredmények és a pillanatnyi futóforma alapján a legjobb mezőnyben vagy a legjobbak közt van és előfutamot is rendeznek, teljesen egyértelmű, hogy a biztonságot és csakis a biztonságot kell tekinteni a fő sze mpontnak. Ez csupán az indulási távolság két-három lábfejes csökkentését jelenti.

4 × 200 m-es váltófutás

A 4 × 200 m-es váltófutás végrehajtási módjában eltérések vannak a 4 × 100 m-es váltófutáshoz viszonyítva. Mivel minden váltótagnak 200 m-t kell futnia, minden futó kanyart is fut, sőt minden futó kanyarban indul.

Az első futók a pályaelőnynek megfelelő indulóhelyről indulnak térdelő rajttal. A 200 m-es távot saját futósávjukban futják végig és a túlsó kanyar váltózónájában álló társuknak adják a botot. A második futó szintén saját sávjában futja végig a távot. A harmadik futó a saját sávjában, a váltózónában veszi át a botot, majd a kanyar lefutása után a tényleges táv 500 m-énél, a nyolcsávos pálya külső és belső sávjánál letűzött két zászló között húzott képzeletbeli egyenes vonalnál vághat be sávjából az egyes pályára. A bevágást akkor oldják meg helyesen a pillanatnyi állás ellenére is, ha a saját sávjukból a legrövidebb úton közelítik meg a túlsó kanyart, azaz egyenesen futnak a következő kanyar érintési pontjáig, ahol a negyedik váltótag várja a botot.

A 4 × 200 m-es váltások során nem minden esetben van már szükség a 10 m-es felgyorsulási zóna kihasználására, hiszen itt már némileg kisebb a sebesség, a váltótagok fáradtabban érnek a váltózónába. Ezért a felgyorsuláshoz kimért segédjel és a felgyorsulási zóna kezdetét jelző vonal (vagy az indulás helye a felgyorsulási zónában, ha a botot kapó nem a vonalról indul) között a távolság is kisebb. Az utolsó váltás során az indulási segédjelek alkalmazása már nehézkes, mert itt már attól is függ az indulás sorrendje, hogy a társ hányadikként vág be. A harmadik váltás során már nem célszerű felső váltást alkalmazni.

4 × 400 m-es váltófutás

A 4 × 400 m-es váltófutó versenyszám általában az atlétika versenyek legutolsó és legizgalmasabb versenyszáma.

A rajt térdelőrajttal történik és speciálisan kimért rajtelőnnyel, mely különbözik a 200 m-es síkfutáshoz kimért rajtelőnyöktől. Az első futó saját sávjában futja végig a távját és a második váltótagnak kell bevágnia, miután a botot átvette, majd 100 m-t még saját sávjában megtett a teljes 1600 m-es táv 500 m-énél az imént leírtaknak megfelelően.

2.54. ábra - 4 × 400 m-es futás első váltás. Minden csapat a saját pályáján vált. A botot kapó félig hátrafordulva veszi ki a botot hozó kezéből a botot

4 × 400 m-es futás első váltás. Minden csapat a saját pályáján vált. A botot kapó félig hátrafordulva veszi ki a botot hozó kezéből a botot

A második váltás már a célvonalnál, attól előre és hátra 10 m-rel kimért 20 m-es váltózónában történik. A harmadik váltótagokat a versenybírók egymás mögé állítják abban a sorrendben, amelyben a célegyenesre forduló utolsó kanyarban megjelentek a botot hozó csapattagok.

2.55. ábra - 4 × 400 m második, vagy harmadik váltás. A botot kapó csapattagok a versenybírók által beállított sorrendben várják a társaikat a váltózóna elején

4 × 400 m második, vagy harmadik váltás. A botot kapó csapattagok a versenybírók által beállított sorrendben várják a társaikat a váltózóna elején

A botot hozók alsó, vagy feltartott ún. fáklyatartással adják át a botot a társuknak. A botot hozó előre nyújtja a váltóbotot, az átvevő pedig félig hátrafordulva kiveszi azt a kezéből. Segédjelet itt már nem alkalmaznak. A botot átvevő megfigyeli társának mozgását, és annak megfelelően indul gyorsabban, vagy lassabban, hogy mennyire fáradt a társ, lehetőség szerint arra törekedve, hogy a bot sebességében a lehető legkisebb törés jöjjön létre.

A váltófutások sajátságai

Ha a 4 × 100 m-es váltófutást vizsgáljuk aszerint, hogy a végeredmény mennyi lett, akkor kiderül, hogy a váltótagok egyéni 100 m-es eredményeinek összegénél jobb. Ez több összetevőből adódik. A legfontosabb, hogy a 4 × 100 m-en 3 repülőrajt történik. Repülőrajttal egyenesben átlagosan 0,8–1,0 s-mal, kanyarban 0,6–0,8 s-mal képes a futó jobbat teljesíteni, mint a 100 m-es eredménye.

A 30 m-es teljes zónán belüli felgyorsulás mértéke, ha a bot átadás-átvétele optimálisan, azaz a 20 m-es váltózóna harmadik harmadában történik, tehát a felgyorsulás távolsága 25–28 m, akkor a felgyorsulás mértéke az egyéni maximális sebességhez képest, annak kb. 90–97%-a. A második váltótag, aki a „hosszú” egyenesben fut, a futás során bot átvétel helyétől függően 105–125 m-t is futhat. Ezen a távon, minimális sebességcsökkenés mellett, maximális sebességének 94–98%-át is tudja tartani. Ideális technikai végrehajtás mellett, a bot sebességének csökkenése tehát minimális. További teljesítményjavító faktor a felső váltás technikája fejezetben már leírt szabad távolság, mellyel további 0,3–0,4 s nyerhető. Figyelembe kell továbbá venni, hogy a váltófutó számok esetén a „felelősség megoszlik”, a csapattagok felszabadultabban, kisebb „lelki teherrel” futhatnak, ami némely futó teljesítményére pozitívan hathat.

A 4 × 400 m-es váltó esetén szintén megtalálható az egyéni eredmények összegénél kapott jobb végeredmény a váltóverseny során, akár 2–3 másodperccel is. A jobb eredményt itt is segíti elérni a repülőrajtos indulás és a lelki okok.

A 4 × 100 m-es váltó összeállításának szempontjai

A 4 × 100 m-es váltó helyes összeállítása jelentősen javíthatja a teljesítményt. A váltó csapatnak nemzetközi versenyeken 4 + 2 tagot kell számlálnia. Ebből 4-en futnak 2 tartalék. Íme, néhány sze mpont, ami segítheti a tagok helyes sorrendjének kialakítását.

  • Az első váltótag lehetőség szerint a legjobb rajtolási tulajdonságokkal rendelkező ember legyen, továbbá jó kanyarfutónak kell lennie. Ideális esetben az első ember nem túl magas és rendkívül robbanékony. Az első embernek a bot szabályos átadásáig (elő-, vagy túlváltás elkerülésére figyelve) hozzávetőleg 91–109 m-t kell futnia.

  • A második váltótag futja az ún. „hosszú egyenest”. Az elnevezés találó, hiszen ő futja a leghosszabb távot, akár 129 m-t is a bot átadásig. Ez egyben kiváló gyorsasági állóképességi szintet is feltételez. A második futónak, mivel a leghosszabb távot futja, a leggyorsabb váltótagnak kell lennie. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a második és a harmadik váltótag kétszer vált, ezért nekik kettőjüknek kell a legbiztosabb hozó, és kapó bot átadó technikával rendelkezniük.

  • A harmadik váltótag a „túlsó” kanyart futja, ebből következően jó kanyarfutónak kell lennie. Ideális esetben alacsonyabb emberről van szó, akinek nincsenek „túl hosszú” lábai, hiszen a centrifugális erő hatására kanyarban a több talajfogás kedvezőbb a kisodródás elkerülésére. A harmadik tag 102–129 m-t futhat attól függően, hogy hova áll és hol kapja meg a botot.

  • A negyedik váltótag a befutó. A befutó természetesen amellett, hogy jó sprinter, nagyon jó pszichés tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen. Igaz, 100 m-en már nagyon nehéz egy rontás után „újítani”, ugyanakkor egy közel azonos állás esetén, azonos fizikai képességekkel rendelkező futók esetén eldöntheti a versenyt a futók lelki beállítódása, küzdőképessége.

A váltó összeállításánál figyelembe kell venni azt a helyzetet, hogy a váltó csapatok tagjai ismerhetik egymást a több éves együttversenyzés okán. Ilyenkor szerepet kaphat a csapatösszeállításnál az a tény is, hogy más csapatok pl. tartanak a legjobb futótól. Az ilyen helyzetet is ki lehet használni a csapat kiállításánál.

Felhasznált irodalom

Oros, F., & Molnár, F. (1980): In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 81.,). Budapest: Sport.

Sztipics, L. (1999): A váltók felkészítésének koncepció. Atlétika, 9–12. o.

A gátfutás technikája

Filmanyag

gátvétel (gátmagasság 0,91 m) oldalról, normál sebességű felvétel (1280 × 720 – HD – 30 képkocka/s)

gátvétel (gátmagasság 0,91 m) oldalról, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

 

Képanyag

gátvétel képsorozat oldalról

gátvétel képsorozat szemből

A gátfutásról általában

A gátfutás célja az adott táv (100 m, 110 m, 400 m) minél rövidebb idő alatt történő teljesítése, a pályára kihelyezett 10 gát leküzdésével. A gátak a szabályok által meghatározott távolságra vannak egymástól az egyes távokon, és a magasságuk szintén távonként eltérő.[20]

2.56. ábra - Kiss Dániel magyar gátfutó olimpikon

Kiss Dániel magyar gátfutó olimpikon

A gátfutó és síkfutó technika összevetése

A gátfutás során használt futótechnikának alkalmazkodnia kell a gátak vételéhez, ezért a futás bizonyos szakaszaiban módosult a síkfutás technikájához képest. A gátfutó célja a legnagyobb sebesség elérése és annak az egész távon át minél magasabb szinten tartása. Ennek érdekében törekednie kell arra, hogy a legkevésbé térjen el a lépéshosszak alakításában és a tömegközéppont haladási pályájában maximális sebességű síkfutó mozgásának egyéni jellemzőitől.[21]

A gátfutó és síkfutó technika összehasonlítása során számba kell venni a két futási forma során a futók által kialakított lépéshosszakat. Ezek különbözősége már a rajtok során is szembetűnő. Amíg ugyanis a síkfutó vágtázó lépéshosszainak alakításában elsősorban a lehető legnagyobb gyorsítás játssza a főszerepet, addig a gátfutónak az előbbi cél mellett törekednie kell az ideális, lehető leggyorsabb, tehát megfelelő technikájú gátvételre is. A távközi futások alkalmával a gátfutó behatárolt hosszúságú teret „kap” lépései hosszának kialakítására, ezért az egyes lépéshosszak jelentős mértékben hasonlítanak hosszban egymásra, amíg a síkfutó vágtázóknál a lépéshosszak alakulása jóval nagyobb változatosságot mutat.

A másik jelentős eltérés a két futási forma között a futók tömegközéppont magasságának alakulásában van. A síkfutó támaszfázisai során csökken a tömegközéppont magassága, a repülő fázisai legmagasabb pontjáig pedig nő. A gátfutó esetén (természetesen ez függ a gátmagasságtól) a gátfutó tömegközéppontjának pályája nagyobb a mplitúdójú utat tesz meg, mint a síkfutás során. A jelentős mértékű emelkedéseket és süllyedéseket némileg korrigálja a különböző „rész-tömegközéppontok”, végtagok, aktuális helyzete, mozgása. Az elrugaszkodó láb megfelelő magasságra emelését más testrészek (törzs, lendítőláb és karok) süllyesztésével kell ellensúlyozni. Számítások szerint egy gátülésben ülő, törzsét 45°-os szögben előre hajlító gátfutó tömegközéppontja a talajtól 23–27 cm –re található. A gátvétel során ez a távolság elvileg fennáll, azonban ennél a legtöbb esetben a tömegközéppont közelebb halad el a gát felett, mert a gátvétel során az egyes „rész-tömegközéppontok”, testrészek mindegyike nincs a gát síkja felett. A medence áthaladásakor, pl. a lendítőlábnak már erőteljesen közelednie kell a talajhoz, a lehető legjobb talajfogás elérése érdekében. Az említett törvényszerűségektől függetlenül a síkfutás során a tömegközéppont magasságingadozása jelentősen kisebb a gátfutás során mérhetőétől.

2.57. ábra - Gát megközelítése (400 m-es gátfutás)

Gát megközelítése (400 m-es gátfutás)

A gátfutás során felvett futóritmus szintén eltér a síkfutásnál kialakítható ritmusszerkezettől. A gátfutás ritmusa a rövid gátfutó számok esetén jellegzetes hármas beosztást mutat, míg a 400 m-es gátfutások esetén – mivel itt a gátak távolsága megegyezik a férfiaknál és a nőknél is – magasságtól és felkészültségtől függően 13 és 17 lépés között alakul. A lépéshossz alakításában meghatározó szerepe van a gátak közötti távolságnak és annak, hogy a gátvétel utáni első futólépést nem lehet teljes hosszúságú vágtalépésként végrehajtani.

A gátvételt előkészítő, gát előtti utolsó lépés lerövidül és így elérhető, hogy a tömegközéppont magasabb helyzetbe kerül és az erő a tömegközéppont fölé hat. Előreforgást hoz létre, ami a gazdaságos gátvétel alapfeltétele. A gyors gazdaságos gátvétel másik alapfeltétele a törzstől távoli végtagok, időben történő (gát feletti) közelítése, vagyis hajlítása a tömegközépponthoz. Ez a megkezdett előreforgatást gyorsítja meg. A gátfutó lábait a gátvétel közben lendítő- és kiemelt (áthúzó) lábként említjük.

A versenytávok minél rövidebb idő alatti teljesítésének alapfeltétele a gátvételek és a gát közötti futás jó technikai végrehajtása, illetve a kondicionális és koordinációs képességek magas szintje.

A versenyszabályok koronként és nemenként meghatározzák a versenyszámok távját és a gátak számát, a gátak magasságát, valamint a rajt és az első gát, az egyes gátak, valamint az utolsó gát és a cél közötti távolságot. Ezek befolyásolják a rajtolást, a gátvételt és a gátak közötti futást is.

2.8. táblázat - A gátfutó számok gátmagasságai, gátszámai, gáttávolságai (m), az egyes férfi és női korosztályoknál

 FérfiNői 
BKBK  
1 60 m gát 76,2 cm 6 gát 11–7–14  gyermek gyermek1
2 80 m gát 76,2 cm 8 gát 12–8–12 S13 S13, 14 2
3 100 m gát 76,2 cm 10 gát 13–8,25–12,75   S15S143
4 100 m gát 76,2 cm 10 gát 13–8,50–10,50   ifj.S15, jun.4
5 100 m gát 84,0 cm 10 gát 13–8,50–10,50 S15S14jun., up., feln., ifj.5
6 100 m gát 84,0 cm 10 gát 13–8,25–12,75 S14   6
7 100 m gát 91,4 cm 10 gát 13–8,50–10,50     7
8 110 m gát 91,4 cm 10 gát 13,72–8,80–17,18 ifj.S15  8
9 110 m gát 99,0 cm 10 gát 13,72–9,14–14,02 jun.ifj.  9
10 110 m gát 106,7 cm 10 gát 13,72–9,14–14,02 up., feln.ifj., jun.  10
11 300 m gát 76,2 cm 7 gát 45–35–45 S15S14S15, ifj.S14, jun.11
12 300 m gát 84,0 cm 7 gát 45–35–45 ifj.S15  12
13 300 m gát 91,4 cm 7 gát 45–35–45  ifj., jun.  13
14 400 m gát 76,2 cm 10 gát 45–35–40   jun., up., feln.ifj.14
15 400 m gát 91,4 cm 10 gát 45–35–40 jun., up., feln.ifj.  15


A versenytávok minél rövidebb idő alatti teljesítésének alapfeltételei:

  • a gátvételek és a gát közötti futás jó technikai végrehajtása;

  • a kondicionális és koordinációs képességek magas szintje.

A versenyszabályok koronként és nemenként meghatározzák:

  • a versenyszámok távját és a gátak számát;

  • a gátak magasságát;

  • a rajt és az első gát, az egyes gátak, valamint az utolsó gát és a cél közötti távolságot.

A fentiek befolyásolják:

  • a rajtot;

  • a gátvételt;

  • a gátak közötti futást.

A gátfutás szakaszai

  • rajt;

  • ráfutás az első gátra;

  • gátvétel;

  • futás a gátak között;

  • futás az utolsó gáttól a célig;

  • célba érkezés.

Rajt, ráfutás az első gátra

A gátfutó számok térdelőrajtból indulnak. A rajt helyzete nagyjából megegyezik a síkfutások rajthelyzetével. A különbség (főleg a rövidebb számoknál) csak annyi, hogy a „vigyázz helyzetben” a versenyző tömegközéppontja kismértékben magasabban van, mint a síkfutó számok esetén. Ezzel biztosítja a rajtjel utáni gyorsabb felállást biztosítja és előkészül az első gát vételére. Általában a közepes támlaállás és a 4–6 cm-rel a vállmagasság fölé emelt medence biztosítja a legjobb ritmusú indulást. A törzs rajt utáni felemelkedésének fokozatosnak kell lennie, és az utolsó előtti lépésben kell elérni a gátra lépéshez szükséges testhelyzetet. A korábbi felemelkedés rontja a gyorsítás lehetőségét, a későbbi pedig nem teszi lehetővé az optimális gátra lépés kialakítását.

A távolság az első gátig 13,72 m, ezen a szakaszon kell a lehető legnagyobb gyorsulást elérni. Ha időben fel tud egyenesedni, a gát előtti lépést le tudja rövidíteni, és ez megkönnyíti a gátvételt. A férfi gátfutók 7–8 lépéssel futnak az első gátig. Az első gátra futás lépéseinek hossza a rajttól az utolsó előtti lépésig növekvő, de egyre kisebb mértékben. A gát előtti utolsó lépés rövidebb, mint az előző. A rálépés távolsága 7 lépésnél 2,19 ± 0,10 m, 8 lépésnél 2,09 ± 0,10 m. A gát előtti rövidebb lépés úgy jön létre, hogy a lépés repülőfázisát és ezzel kapcsolódóan a gátralépés támaszfázisának első részét kell lerövidíteni a tömegközéppont függőleges vetületéhez közelebbi aktív talajfogással. Fontos, hogy az utolsó lépés rövidülése ne járjon együtt a tömegközéppont süllyesztésével.

Gátvétel

A gátvételt említik gát megtámadásaként, vagy gátra lépésként is a szakirodalomban.[22] A gátvételt az atléta az azt megelőző lépés, lépések során készíti elő. A cél az, hogy a gát fölött úgy jusson át a versenyző, hogy a lelépésnél az egyensúlyi helyzete megmaradjon, továbbá a lehető leghamarabb megtörténjen a gátvétel. A futás ritmusa, bár megtörik a gátvétel során, azonban arra kell törekedni, hogy az addig felvett ritmustól ne térjen el nagymértékben.

A gátvétel előkészítése

A gátvétel előkészítése az utolsó lépés rövidítésével történik meg. Az elrugaszkodó láb aktív talajfogása lehetővé teszi, hogy a tömegközéppont szabályozott módon, optimális magasságban haladjon át a gát felett és annak vízszintes sebessége a legkevésbé törjön meg.

A gátra lépés

A gátfutó kb. 58–66°-os szöggel, távolról a teljes gátvétel távolságának 2/3-áról lép rá a gátra. Az elrugaszkodó láb[23] a gátra lépés támaszfázisa során talajt fog, térdízülete kis mértékben behajlik, majd a tömegközéppontnak a támaszpont fölötti áthaladása után fokozatosan gyorsulva kinyúlik a négyfejű combizmok összehúzódás következtében. A boka a vádli összehúzódása következtében erőteljesen kinyúlik elősegítve az elrugaszkodást.

Fontos, hogy a gát megtámadása ne nyújtott lábbal történjék, hanem a megfelelő mozdulatgyorsaság eléréséhez a lendítőláb térde hajlított legyen. Így a lendítés sebessége nagyobb lehet kisebb erőbefektetés mellett. A lendítőláb a lendítés során akkor éri el a legnagyobb sebességét, amikor a rugaszkodó láb mellett elhalad és a térdhajlításának foka a legnagyobb. A gátra lépés a térd emelkedésével történik, majd a lendítőláb lábszára kissé előrelendül, de közben a kiemelt láb is megkezdi az áthúzást. A térdlendítés sebessége a lassított felvételes elemzések szerint az emelkedés során lelassul, hiszen a térdszög az alszár nyújtása miatt növekszik, ugyanakkor, az alszár gyorsuló nyújtása figyelhető meg. Az alszár a nyújtás közben hozzávetőleg 65–90°-os térdszögnél éri el a legnagyobb sebességet. Ekkor az atléta az elrugaszkodó lábával még nem hagyta el a talajt, de közel van a talajról való elszakadáshoz. Miután a rugaszkodó láb elhagyja a talajt, teljesen kinyúlik.

A csípő a gátvétel előtt és közben nyúlik. A térdízület gyorsuló nyújtásához kapcsolódik, hogy az atléta elrugaszkodik a talajtól. Ekkor jön létre az erőközlési csúcsérték, (erőplatóval történt mérések során a görbe legmagasabb pontja), ami elősegíti a jó egyensúlyi helyzetű gátvételt. Az elrugaszkodás pillanatában, amikor a futó cipőjének orra elhagyja a talajt, az eredő erő iránya hozzávetőleg a csípőízület felé mutat. Mivel ebben a helyzetben a tömegközéppont előrébb helyezkedik el, ezért a vektor iránya e mögé esik. Ez a helyes technikai végrehajtást jelzi. Az említett helyzet természeténél fogva előreforgást okoz, hiszen a szélességi forgástengely a tömegközépponton megy át. Ez az előreforgás a gátvétel után elősegíti a gátról való minél gyorsabb „lelépést”, talajfogást a lendítőlábbal.

2.58. ábra - Az elrugaszkodási szög. Az elrugaszkodási szög az elrugaszkodás pillanatában az utolsó támaszpont (ahol az elrugaszkodó láb utoljára érinti a talajt) és a futó tömegközéppontját összekötő egyenes és a talaj által bezárt szög (α)

Az elrugaszkodási szög. Az elrugaszkodási szög az elrugaszkodás pillanatában az utolsó támaszpont (ahol az elrugaszkodó láb utoljára érinti a talajt) és a futó tömegközéppontját összekötő egyenes és a talaj által bezárt szög (α)

A kutatások során gyakran előfordul az ún. elrugaszkodási szög vizsgálata. Az elrugaszkodási szög jól jellemzi a gátfutó gátvételi technikáját. E szög nagysága jelentősen összefügg és fordított arányban áll a végső teljesítménnyel. Az elrugaszkodási szög az elrugaszkodás pillanatában az utolsó támaszpont (ahol az elrugaszkodó láb utoljára érinti a talajt) és a futó tömegközéppontját összekötő egyenes és a talaj által bezárt szög (α). Mérések alapján ez a legjobb 110 m-es gátfutók esetén 65–75°.

A gát feletti helyzet a gátülés helyzetéhez hasonlít (az ülés elnevezése is innen ered). A versenyző a gát felett kissé előredönti a törzsét, ezzel felgyorsítja a lendítő láb talaj felé közelítő mozgását, ezzel a talajfogást. A tömegközéppont a gát felett van a legmagasabb helyzetben. A kiemelt láb áthúzása meggyorsítja az átjutást. A törzs kiegyenesítésével a lendítőláb lefelé gyorsul, tehát ez a gyors talajfogást segíti elő. A gát utáni gyors lelépés a gát feletti repülő szakaszt rövidíti le, így ennek tökéletes végrehajtásával a gát felett passzívan eltöltött idő lerövidül. Ez nagymértékben beleszámít a gátfutó végső idejébe. A helyes talajfogás feltétele még a feszes boka és magas bokaszög, amely később lehetővé teszi a dinamikus előrehaladást, és nem okoz végzetes, nagy időveszteséggel járó ritmustörést. Mindent együttvéve a gátközi futás felgyorsulását segíti elő, tehát a gátvétel végrehajtását a rálépés, a gátközi futást pedig a jól végrehajtott talajfogás határozza meg. A lelépés távolsága kb. 120–130 cm, ami a teljes repülési szakasz 1/3 részét teszik ki.

Repülőfázis

Miután az atléta elhagyta a talajt, megkezdődik a repülőfázis, mely az ismételt talajfogásig tart. A tömegközéppont a repülőfázisban megközelítőleg szimmetrikus parabolapályán mozog.[24]

2.59. ábra - A kiemelt láb oldalt gyorsulva mozog előre. Ez a felgyorsuló mozgás jól megfigyelhető és legkifejezettebb akkor, amikor a lendítő láb sarka már elhagyta a gátat. (400 m gát)

A kiemelt láb oldalt gyorsulva mozog előre. Ez a felgyorsuló mozgás jól megfigyelhető és legkifejezettebb akkor, amikor a lendítő láb sarka már elhagyta a gátat. (400 m gát)

A repülőfázisban a lendítő láb térde tovább nyúlik, de már nem sokat, és még mielőtt a talp elérné a gát síkját, majdnem teljesen nyújtott helyzetbe kerül. A női 100 m-es gátfutók esetén ez a térdnyújtás nem minden esetben teljes, hiszen a gátmagasság nem indokolja. A férfi versenyzők esetén, ha a lendítő láb térde nem nyúlik ki, teljesen az mindenképpen magasabb tömegközéppont helyzetet jelent a gát felett, ami viszont időveszteség, azaz hosszabb gátvételi idő, tehát teljesítményromboló lehet.

A kiemelt láb oldalt gyorsulva mozog előre. Ez a felgyorsuló mozgás jól megfigyelhető és legkifejezettebb akkor, amikor a lendítő láb sarka már elhagyta a gátat. A kiemelt láb a gát felett történő áthaladása során a bokaízületnek a térd mögött kell haladnia, az alszár nem lóghat. Szintén nincs helye a lábfej lógásának, hiszen mindkét esetben a gáthoz közel elhaladó láb beleütközhet a gátba, mely egyrészt sérülést, másrészt időveszteséget okoz.

Talajfogás a gátvétel után

A gátvétel után a talajfogás hogyanja meghatározó a végső eredményesség szempontjából. A futóritmus fenntartása érdekében a gátfutó megpróbálja a gátvétel során felgyorsítani a mozgását, ezzel a lehető legkevésbé megtörni a futóritmust. Ennek elérésére a gát utáni talajfogás lehető leghamarabbi kivitelezésére kell törekedni. A talajt fogó láb talaj felé közeledésének felgyorsítását a gát felett a törzs előrehajítása, a gátvétel után pedig a törzs emelése segíti. Természetesen a legnagyobb szerepet a csípőfeszítő izomcsoport hozza létre. A gátfutásban a legnagyobb mértékű sebességveszteség a gátvétel repülőfázisban következik be. Ezért az eredményesség érdekében mindig a gátvétel időtartamának, hosszának csökkentésére kell törekedni.

2.60. ábra - Talajfogás a gátvétel után

Talajfogás a gátvétel után

A talajfogás a talp elülső felére történik. Lassított felvételeken látható, hogy a lábujjak „hegyére” történik. Miután a láb megérintette a talajt, az erőhatás következményeként a boka behajlik, és a sarok közelít a talajhoz. A megfelelő lábszárerővel rendelkező gátfutó minimalizálni tudja a boka behajlását, ezzel időt nyer. A térd a talajfogás pillanatában nyújtott és utána sem hajlik be.

A gátvétel mozgásfolyamatát a karok munkája aktívan segíti. A karok lendítő szerepük mellett, egyensúlyozó, korrigáló funkcióval is bírnak. Legtöbbször abban az esetben, ha pl. a gátfutó még kezdő, aki tanulja a technikát, vagy esetleg a csípőízület hajlékonyságának szintje még nem éri el a kívánt mértéket. Ilyenkor a törzs egyenesben tartásának feladata a karokra és azok egyensúlyozó munkájára hárul. Igaz, ez az energiafelhasználás szempontjából nem gazdaságos. A lendítőlábbal ellentétes kar a gátvétel megkezdésekor megkezdi előrelendülő munkáját a lendítő lábbal párhozamosan, közel nyújtva, majd miután a lendítőláb áthaladt a gát felett és süllyedni kezd, megkezdi hátrafelé történő, lehetőleg a test mellett vezetett mozgását, mialatt könyökben behajlik. Ez a hátrafelé mozgás egyben a kiemelt, korábbi elrugaszkodó láb helyzetét ellensúlyozza a rész-tömegközéppontoknak a tömegközépponthoz viszonyított helyzete ellensúlyozásaképpen. A kar mozgásának tehát összhangban kell lennie az alsó végtag és a törzs mozgásával.

A karmozgások végrehajtásának módja természetesen az előbbiekben említett felkészültségi, hajlékonysági szint különbözősége, ill. a gátmagasság és a táv eltérő volta miatt eltéréseket mutat, ezért többféle végrehajtási forma ismeretes. Az egyik az ún. ellentétes karmozgás, az imént leírt mozgásformával végrehajtott mozdulatsor, amely során a lendítőlábbal ellentétes kar egészen előre, a lendítőlábhoz, a másik pedig hátra lendül. A másik végrehajtási forma a páros karmozgás, mely során a lendítőlábbal ellentétes kar az előzőekben már leírt pályán mozog, de vele együtt a másik kar is előre és fölfelé irányuló mozgást végez. Ennél a végrehajtási formánál a gátfutó annyiban kerül előnybe a másik végrehajtási formával lendítő társához képest, hogy így a gátra lépés közben, a tömegközéppont előrébb és magasabbra kerül. Hátránya, hogy a dupla lendítés eltér a természetes futómozgástól, és károsan befolyásolhatja, vagy megzavarhatja a mozgást.

A gátra lépés közben a törzzsel végzett mozgások helyes kivitelezése nagymértékben javíthatja, vagy ronthatja a gátvétel eredményességét. Teljesen kezdők esetén akár sérülésveszélyt is okozhat a helytelenül kivitelezett törzstartás. A gátra lépéshez való elrugaszkodás közben a törzsnek gyorsabban kell előremozognia, mint a csípőnek, így az elrugaszkodó láb talajról való elszakadásának pillanatában, annak meghosszabbításába kerül, azaz előredőlt helyzetet vesz fel. Ha a gátfutó ebben a pillanatban túlzásba viszi a törzs döntését, esetleg fejét előrehajtja, az károsan befolyásolhatja a gátvételt, hiszen a rész-tömegközéppontok káros áthelyeződése okán a tömegközéppont magassága csökken, túlzott terhet róva az elrugaszkodó lábra. Ha a törzsdöntés mértéke kisebb, mint az ideális, az azért hiba, mert az elrugaszkodó láb által kifejtett erő iránya a tömegközéppont mögé fog hatni, ami hátraforgást hoz létre, továbbá nő az elrugaszkodás pillanatában mérhető kirepülési szög. A túlzottan nagy kirepülési szög növeli a gátvétel magasságát és idejét, következésképp rongálta az ideális gátfutó ritmust.

2.61. ábra - Collin Jackson a gátvétel repülőfázisában. Törzsét előredöntve alakítja ki a kedvező forgásokat

Collin Jackson a gátvétel repülőfázisában. Törzsét előredöntve alakítja ki a kedvező forgásokat

A talajról való elszakadás után a repülőfázisban a törzs előredöntöttségi helyzete nő. A döntés mértéke attól függ, hogy milyen tömegű rész-tömegközéppontokat (testrészeket) és mennyire kell felemelni a gát fölötti áthaladásig. A fő faktorok, amelyeket ellensúlyozni kell, az a lendítőláb, melyet teljes egészében, ill. a kiemelt láb, melyet részben kell, hogy kiegyenlítsen a törzs előredöntése. A fej az elrugaszkodás pillanatához képest a repülési helyzetben kismértékben előreesik, süllyed. Ebben a helyzetben ugyanis már inkább a gáton való minél gyorsabb átjutás a cél és ennek érdekében a szélességi tengely körüli előreforgás fontosabb. Ezután a törzs ismét emelkedni kezd. Ebben a helyzetben a tömegközéppont 10–20 cm-el a gát felett van, és még kismértékben emelkedik. A törzs felemelkedése a talajfogásig kifejezett. Ha a gátvétel túlzottan magas, vagy túlzottan hosszú a gát utáni repülés, az optimálisnál nagyobb mértékű lesz a felemelkedés, a törzs közel kerül a függőlegeshez és ezáltal romlik a gát utáni gyors futás lehetősége.

A gátfutás ritmusának helyes kialakításában kulcsszerepet játszó gátvétel repülőfázisának időtartama tehát a technikai végrehajtástól, a haladási sebességtől függően változó (0,34–0,46 s között)[25]. A gátvétel ideje annál rövidebb, minél képzettebb a gátfutó, úgy fizikálisan, mint technikailag.

A gátvétel repülési távolsága nem csak az idejének megjelölésére, hanem a távolságra is vonatkozhat, melyet a gátfutó az ellépés és a gátról való lelépés talajfogásának helye között mérhetünk. A 110 m-es gátfutás esetén az átlagos hossz 3,45–3,65 m. E távolság megtétele alatt a tömegközéppont útja 2,85–3,05 m. A két távolság azért különbözik, mert az ellépés pillanatában a tömegközéppont függőleges vetülete már jóval az ellépési pont előtt van (kb. 50 ± 5 cm-rel), talajfogáskor pedig a talajfogási pont előtt (15 ± 7 cm-rel).

A gátvétel hosszán belül a rálépési távolságot a következők befolyásolják:

  • a gátfutó neme

  • a gát magassága

  • a táv hossza

  • a gátfutó aktuális fizikai állapota

  • a futó alsó végtagjának hossza

  • a gátvétel technikája

    • a futó haladási sebessége

    • a gátra lépés támaszfázisában a lendítő láb vezetésének gyorsasága

    • a gátra lépés támaszfázisának végén a test tömegközéppontjának magassága

    • a gátra lépés szögének és a tömegközéppont felrepülési szögének nagysága

Gátközi futás

A gátközi futás fontos meghatározója (többek között) a gátvétel és a gát utáni lelépés milyensége. A gát utáni első lépésnek 20–30 cm-el kell hosszabbnak lennie, mint egy normál futólépés, ha jól sikerül a lelépés. A második lépésnek kell a leghosszabbnak lennie. A harmadik lépés pedig a háromból a legrövidebb.

2.62. ábra - A gátközi futás. Támasz és repülőfázisok[26]

A gátközi futás. Támasz és repülőfázisok http://bcsd.k12.ny.us/middle/Canuto/track_and_field_study_guide_files/filelist.xml

A gátközi futásban a sebesség csúcsértékét a jó gátfutók a második és harmadik lépésben érik el, míg a gyengébbek a második lépésben, harmadik lépésük pedig már lassul. A sebességi csúcsérték elérését enyhe, majd erősebb sebességcsökkenés követi az utolsó gátig. A gátfutásban az eredményességet az „egyenletes” sebességű haladás segíti elő a legjobban.

A 110 m-es gátfutásban a gátak közötti futásra hasznosan felhasználható távolság hozzávetőleg 5,5 m, ami a rendelkezésre álló hossz (9,14 m) 61%-a. A gátközi futás során a gátfutók szinte kivétel nélkül az ún. háromlépéses futólépést alkalmazzák. Ez négy támaszfázist és három repülőfázist jelent, ha a gátról való lelépést és a gátra való elrugaszkodást nem vesszük számításba. A három lépés jellegzetesen alakul.

Az első lépés a mérések alapján rövidebb a másodikhoz képest. Azonos futó síkfutó lépéshosszaihoz viszonyítva az első lépés hossza jelentősen, akár 0,6–0,7 m-el is rövidebb. Ez a lépés azért rövidebb, mert a gátról való lelépés során a kiemelt láb a gát elkerülése érdekében magasan van, majd a magas térdhelyzet megtartása mellett a combcsontnak be kell fordulnia a törzs elé, ahonnan a térd megkezdi süllyedését, az alszár pedig a nyúlását a következő talajfogásig. Ez a leggyorsabb módja a továbbfutás és a következő lépés repülőfázisa törésmentes létrehozásának. Viszont csak annak árán érhető el, ha az első lépés hossza lerövidül, ugyanakkor a megfelelő törzstartás esetén, felülről lefelé irányuló aktív talajfogással folytatható a futás.

A második lépésben a technikai végrehajtás már normalizálódik, a kar és a lábmunka és a vágtalépéshez hasonló hosszúságú (2,16 ± 0,06 m).

A harmadik lépés mindig rövidebb 10–25 cm-rel a másodiknál, a gyorsuló ritmusú és magasabb tömegközépponti helyzetű gátralépés előkészítése érdekében.

Futás az utolsó gáttól a célig

Az utolsó gátról való jó lelépéstől függhet a sikeres beérkezés. Kedvező lelépés esetén a célba futásig még nőhet a sebesség. Az utolsó gátról való lelépés és a befutás helyezéseket dönthet el! Az utolsó gát vétele után a gátfutó arra törekszik, hogy a tömegközéppontjának függőleges vetülete a lehető leghamarabb kerüljön a támasz helye elé. Ezt a törekvését úgy oldja meg, hogy törzsét a szokásos helyzetéhez képest előredöntöttebb helyzetbe hozza. Ennek segítségével növelheti az utolsó lépések során a sebességét. A létrehozott helyzet veszélye az, hogy a gátfutó az utolsó lépéseket a törzshelyzet miatt nem bírja el, és előreesik. Előnye a gyorsítás mellett viszont az, hogy a mell síkja az előredöntöttség miatt hamarabb éri el a cél síkját.

Célba érkezés

A célba érkezés előtt, a fentiekben említett módon a futó előretolja mellkasát, egyes ritka esetekben akár vízszintes helyzetig (ld. Colin Jackson), mivel a célba érkezésnél a mell síkjának helyzete számít.

2.63. ábra - A célba érkezés pillanata

A célba érkezés pillanata

A mellbedobás két formáját ismerjük. Az egyik a hátravetett karokkal való törzs előredöntés helyzete, a másik a féloldalas „mellbedobás”. Az atléta egyik karját előrelendíti minek következtében az előredöntött törzs a kar irányába el is fordul. Így további cm-ek nyerhetők, ha a futó helyes ritmusban végzi az előredöntést. Ha ez a mozgássor túl korai, akkor a teljesítmény romolhat is, hiszen az utolsó lépéseket le is lassíthatja a túl korai „mellbedobás”.

A gátfutók sebességének alakulása

A gátközi futás során a gátfutók legnagyobb sebességüket átlagosan a második és harmadik lépésben érik el. A gátvétel csökkenti a tömegközéppont sebességét, ugyanakkor a jól felkészült versenyzők a gátvétel utáni talajfogástól, már az első lépésben növelni tudják a sebességüket. A gyengébbeknél azonban előfordul az, hogy a sebesség még az első lépés alatt is csökken.

A táv egészét vizsgálva kiderül, hogy a 100 és 110 m-es gátfutások alkalmával a férfiak esetén a második, harmadik gátig növekszik a sebesség, onnan stagnál, majd enyhén csökken. A nőknél a sebességnövekedés a harmadik gátig növekszik. A sebességcsökkenés az utolsó gátig tart, mert onnan lelépve a célbaérkezésig nő a sebesség.

A 400 m-es gátfutásnál az optimális energiabeosztásnak az kedvez leginkább, ha a sebesség egyenletes a táv során. A távközi sebességet már az első gát után el kell érni és lehetőleg tartani az utolsó gátig. Természetesen kismértékű sebességcsökkenés létrejön, de az a helyes törekvés, hogy ezt 1,5 m/s-on belül tartja a gátfutó.

Több futó alkalmazza 400 m-es gátfutás közben az ún. ritmusváltást. Ez azt jelenti, hogy az aktuális felkészültségtől függően az ötödik-hetedik gáton az addig fenntartott lépésszámra egy lépést rátesz. Erre azért lehet szükség, mert a savasodás miatt a lépéshossz beszűkülésével csak így tudja megfelelő technikával venni az utolsó gátakat. Igaz, ez a másik lábbal való gátvételt jelent.

100 m-es női gátfutás

A 100 m-es női gátfutás jellegét tekintve eltér a 110 m-es gátfutástól. Nemcsak a rövidebb táv és kisebb gáttávolságok miatt, hanem a gát magasságából adódó jelentős eltérés miatt is (ffi 1,06 m – női 0,84 m). A gátmagasságok aránytalan különbsége miatt a technikai végrehajtás is kismértékben különbözik.

Rajt és ráfutás az első gátra

Az első gát távolsága a rajtvonaltól a nőknél 13 m, a férfiaknál 13,72 m. A különbség nem jelentős, ezért a rajt és az első gátig történő futás végrehajtása sem tér el nagymértékben. A cél természetesen itt is a lehető legjobb felgyorsulás úgy, hogy az első gáthoz pontosan érjen a versenyző, amiből a legjobb gátvételi technikát alkalmazhatja. A rajtnál figyelembe kell venni, hogy a síkfutó rajtoktól eltérően, ahol a törzs fokozatosan emelkedik, itt a futás megkezdése után, az első három lépés során már közel teljesen fel kell emelkedni, hogy a gátvételnél a tömegközéppont magassága már ideális lehessen. Az első gátig 8 lépést tesznek meg a futók. A 13 m-es távolságot ennyi lépéssel lehet megtenni a leggyorsabban úgy, hogy az imént említett feltételek teljesülhessenek. A gátra lépés előtti utolsó lépés rövidebb, mint az azt megelőző. A férfiak esetén ugyanez a tendencia figyelhető meg, bár ott a rövidülés mértéke kicsit nagyobb. A gátra lépés távolsága a nőknél 2,00–2,05 cm (férfiaknál kb. 2,19 m a 7 lépéses, és 2,09 m a 8 lépéses ráfutásnál).

Gátvétel

A gátra lépés támaszfázisának végén a tömegközéppont a 100 m-es gátfutásban is az erő irányvonala elé kerül. Mivel a női gátfutók gátmagassága jelentősen kisebb, ezért náluk a tömegközéppont emelkedésének magassága is kisebb, csakúgy, mint a szükséges előreforgás mértéke (nők 0,05–0,15 m – férfiak 0,15–0,25 m). A támaszfázisban a medencének a támaszpont fölötti áthaladása után a lendítőláb mozgásában itt is megfigyelhető a térd megközelítőleg teljes behajlása, a lendítés minél gyorsabb végrehajtása érdekében. A gátra lépés támaszfázisának végére az elrugaszkodó láb térdízülete teljesen kinyúlik. Az elrugaszkodás szöge 60–68°-os.

A repülőfázis során a tömegközéppont emelkedésének szöge kisebb (10–19°), mint a férfi gátfutóknál. A kiemelt láb mozgása hasonló a férfiakéhoz, itt is fokozatosan gyorsulva oldalt mozog előre, a térde a gát fölötti áthaladás után éri el a legnagyobb sebességét, ami megközelítőleg kétszerese a tömegközéppont sebességének. Az áthúzás végéig a térdízület fokozatosan behajlik úgy, hogy a lábfej a térd mögött, annak vonalában mozog előre.

Amikor a lendítőláb sarka a gát fölé ér, bizonyos versenyzőknél a térdízület majdnem teljesen kinyúlik, mások behajlítva hagyják. A talajfogás előkészítése érdekében a gátvétel után a lendítőláb kinyúlik.

A gátra lépés támaszfázisának végére a törzs helyzete a laposabb elrugaszkodási szög kialakítása érdekében nem kerül teljesen az elrugaszkodó láb meghosszabbításába, attól általában 4–6°-kal elmarad, mert a medence a gát megtámadásakor gyorsan mozog előre a kisebb gátmagasság miatt.

A gátvétel repülőfázisának időtartama rövidebb, mint a férfi gátfutóknál (0,30–0,40 s). A gátvétel hosszúsága a rálépéstől a talajfogásig a jó gátfutó nőknél 2,95–3,25 m között változik.

A talajfogás a férfiak végrehajtási módjához hasonló. A karok mozgása a gátvételnél ellentétes irányú.

Futás a gátak között

A gátról való lelépés távolsága átlagosan fél méterrel rövidebb, mint az azt követő első lépés. Ha ilyen, az a jó technikai végrehajtás mutatója. Ha az első lépés jelentősen rövidebb és alig hosszabb, mint a gátról való lelépés, az technikai végrehajtási hibára utal és károsan befolyásolja az összteljesítményt. Ez általában akkor következik be, ha a kiemelt lábat a gátfutó oldalról nem hozza be a törzs elé, ill. a térdmagasság nem megfelelő. A hibát a gyakorlatlanság mellett okozhatja a merev csípőízület és a nem kellően erős csipőhorpaszizom is. A 8,50 m-es a gáttávolságból hozzávetőleg 5,40 ± 0,10 m esik a futás szakaszára. A gátvétel folytatásaként a háromlépéses futóritmus a következőképpen alakul:

  • az első lépés 1,50 ± 0,10 m;

  • a második lépés a vágtafutó lépéshosszhoz hasonló (2,04 ± 0,06 m);

  • harmadik lépés, ha jó a futás ritmusa, mindig rövidebb 8–15 cm-rel az előzőnél.

Futás az utolsó gáttól a célig és a célba érkezés

Megegyezik a férfiakéval, csak a rövidebb távolság miatt (10,50 m) a lépések száma eggyel kevesebb.

400 m-es férfi és női gátfutás

A 400 m-es gátfutás magas fokú speciális állóképességet (savasodástűrő-képesség), megfelelő technikai, ill. erőbeli felkészültséget és stabil ritmusérzéket igényel. Fontos hogy a gátfutó mindkét lábával magas szintű technikai végrehajtással tudja teljesíteni a gátvételt, illetve megfelelő sebességű, jól beosztott, egyenletes ritmusú (pontosan megtervezett lépésszámú) futásra legyen képes. Az ellazult, magas tömegközéppontú, optimális energiabeosztású futás elengedhetetlen feltétele a magas szintű teljesítmény elérésének.

Rajt és ráfutás az első gátra

A rajt a 400 m-es síkfutás rajhelyétől történik. A futók kanyarban futják az első 100 m-t. A pályabeosztás sorsolással történik, a döntőben pedig az előfutamok eredménye alapján. A futáshoz a legoptimálisabb pályák a 3-as, 4-es, és 5-ös pálya, mert ezeken a sávokon a sugár már nem túl kicsi, ugyanakkor a külső pályákkal ellentétben a futó még kontrolálhatja az előtte futók aktuális helyzetét.

Az első gátra való ráfutás első szakaszában a gátfutó először a sebesség megszerzésére koncentrál (25–35 m, felkészültségtől függően), majd kialakítja az egyenletes sebességű szakaszt. A rajt végrehajtásakor figyelembe kell venni, hogy a túlzottan nagy erőkifejtéssel járó rajt esetleg károsan befolyásolhatja energiaraktározási sze mpontok miatt a táv utolsó szakaszának technikai végrehajtását.

Az első gátig tartó szakasz kanyarban történik. A gátfutónak törekednie kell arra, hogy az első gátat a bal lábával vegye, mert a gátvétel után a futó sebességétől függően a centripetális erő a kanyarból kifelé lendíti a futót. Ha bal lábbal történik a gátvétel, azaz lelépés, akkor a jobb lábával korrigálhat a futó. Figyelembe kell venni azt is, hogy a kanyarfutás során nem mindegy, hogy a sáv belső, vagy inkább külső részén fut az atléta. Ennek megválasztásával szabályozhatja, hogy melyik lábával veszi az első gátat.

Az első gátig való futás ritmusát és lépéshosszait tekintve a gát előtti 20 m-en már hasonlónak kell lennie a gátközi futás során használt lépésbeosztáshoz.

Az egyes gátakra való ráfutás során az utolsó három lépésben sebességét enyhén növeli az atléta. Emellett célszerű a térdhelyzeteket a lendítési szakaszban enyhén emelni. Ezekben a lépésekben már nem a távolság korrigálása a cél, hanem a gát helyes megtámadása. A távolság beállítása, korrekciója, az ezt megelőző lépések során történik.

Gátvétel

A 400 m-es férfi gátfutásnál használt gátmagasság a 110 m-es férfi (1,06 m) és a 100 m-es női gát (0,84 m) magassága között helyezkedik el (0,91 m). A gátvétel technikai végrehajtását természetesen befolyásolja a gát magassága, de a futás sebessége is. A 400 m-es gátfutás gátvételi technikáját a két rövidtávú gátszámnál alkalmazott végrehajtás közé illeszthetnénk az egyes biomechanikai paraméterek szempontjából. Természetesen, hogy melyik irányba közelít a végrehajtás, az függ az adott versenyző motoros képességeitől, anatómiai felépítésétől, továbbá technikai felkészültségétől. A magasabb, jobban felkészült férfi versenyzők 400 m-es gátvétele inkább a 100 m-es női technikánál alkalmazott mozgássorra hasonlít.

A gátvétel során törekedni kell olyan kedvező, törésmentes talajfogásra, melyből a legkisebb sebességveszteséggel lehet a futást folytatni. A táv harmadik harmadában, amikor az energianyerő biokémiai folyamatok miatt felszaporodott tejsav értéke már jelentősen megnő, és alkalmasint rontja a mozgás technikáját, a könnyedségre akkor is tudatosan törekedni kell.

A rövid távú gátfutó versenyszámokkal szemben itt jelenik meg a kanyarban történő gátvétel. Kanyarban a centrifugális erő optimálisabb kezelése miatt célszerű belső íves, azaz bal lendítőlábas gátra lendítést alkalmazni, mert a gát leküzdésében a jobblábas elrugaszkodás és az ellentétes (jobb) karú lendítés stabilabb továbbhaladást eredményez. Egy esetleges jobblábas lendítéssel történő gátvétel kisodródást is eredményezhet, a következő lépésben való korrigációs lehetőség nélkül. A jobblábas lendítés másik hátránya az, hogy ha a versenyző szabályosan, vonalra lépés nélkül akar haladni, akkor sávjának közepén kell futnia, ami nagyobb táv megtételét feltételezi (akár 1,5–2,5 m-el is).

Futás a gátak között

Amint azt már említettük, nagyon fontos a futás ritmusa. A gátak közötti lépésbeosztás megtervezéséhez figyelembe kell venni az atléta aktuális (akár napi szintű) felkészültségét, állapotát. A lépésszámot alapvetően az anatómiai méretek, a láb hossza, ill. az aktuális súly-teljesítmény arány befolyásolja. Tehát az ellépések ereje ill. az izomzat ellazulási képessége, hossza szintén befolyásolják a lépések hosszát. A gátak között 35 m a távolság, melyből férfiaknál 31,35–32 m, nőknél 31,90–32,40 m jut a futás szakaszára. A 400 m-es táv teljesítése során a fáradás és a második kanyar a legjobb felkészültség mellett is bizonyos lépéshossz-rövidülést eredményez

Miután a gátvétel megtörténik, az atlétának arra kell törekednie, hogy minél hamarabb visszaszerezze egyensúlyát, sebességét és fenntartsa az addig létrehozott ritmust. A szabályozó lépések után következik a szabad futás szakasza, ahol gazdaságos erőbeosztással és egyenletes sebességgel kell futni.

Futás az utolsó gáttól a célig, és a célba érkezés

Az utolsó gáttól a célig történő futás nagymértékben a speciális állóképesség szintjétől és a táv előző részének gazdaságos technikai végrehajtásától függ. Ha a gátfutó optimálisan osztotta be az erejét, akkor az utolsó gáttól a célig már nem tud jelentős sebességnövekedést elérni. A célba érkezéskor természetesen a törzs előrehajlításával itt is lehet még némi előnyre szert tenni, de ennek eltúlzása nem szerencsés, mert fáradt lábakkal bukáshoz vezethet.

Felhasznált irodalom

http://bcsd.k12.ny.us/middle/Canuto/track_and_field_study_guide_files/filelist.xml. (dátum nélk.). Forrás: http://bcsd.k12.ny.us: http://bcsd.k12.ny.us/middle/Canuto/track_and_field_study_guide_files/filelist.xml

http://www.nemzetisport.hu/data/cikk. (2008. 08). Letöltés dátuma: 2008. 08 04, forrás: http://www.nemzetisport.hu: http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/3/96/60/cikk_2039660/REU_540.jpg

https://www.e mpireofsports.com/typo3temp/. (dátum nélk.). Forrás: https://www.e mpireofsports.com: https://www.e mpireofsports.com/typo3te mp/GB/a1ef95baf7.png

Oros Ferenc, Kertész Tibor. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 91., 97., 99.,). Budapest: Sport.

Az akadályfutás technikája

Az akadályfutásról általában

Az akadályfutás külön kategóriát alkot az atlétikai futószámok között. Az atlétika egyetlen olimpiai akadályfutó száma a 3000 m-es akadályfutás. Bevezetésekor a férfiak számára került megrendezésre, azonban 2008 óta a nők számára is olimpiai versenyszám.

2.64. ábra - Akadályvétel gátvételi technikával

Akadályvétel gátvételi technikával

Az akadályfutás leginkább a 400 m-es gátfutáshoz hasonlítható, hiszen viszonylag hosszabb síkfutó szakaszok után kell leküzdeniük az atlétáknak az akadályokat. A futók sebessége azonban kisebb, mint a 400 m-es gátfutásnál, továbbá az egyes akadályok közötti lépésritmus, lépéshossz és lépésszám jelentősége sem akkora, mint a 400 m-es gátfutásnál, ahol az egyes futók lépésszáma, pl. állapottól és felkészültségi szinttől függően pontosan behatárolt, előre megtervezett az egyes gátak viszonylatában. Ugyanakkor az élvonalbeli akadályfutóknál szintén nem ritka az akadályok közötti azonos lépésszám, ill. a mindkét lábbal történő akadályvétel sem.

Az akadály alakja és vételének lehetősége szintén különbözik. Az akadály talpa fordított T és nem L alakú, a felső része pedig széles, megfelelő felületet adva a rálépésre. Az akadályt tehát nem lehet eldönteni, ezért az akadályok vétele már csak balesetvédelmi szempontból (és más okokból, pl. futás sebessége stb.) is kismértékben eltér a gátfutásnál használt technikától.

Az akadályfutáshoz természetesen szükséges a jó síkfutó forma is. A 3000 m-es akadályfutás a teljesítménykarakterisztika szempontjából szintén különbözik a hosszabb távoktól, mint pl. az 5000 m, vagy a 10 000 m.

Egy élvonalbeli akadályfutó (pl. 8 perc 10 s) 6,12 m/s sebességgel fut, miközben a futómozgás energiafelhasználásához képest jelentős energiatöbblettel küzdi le az akadályokat, illetve a vizes árkot. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a vizesárok vétele során az akadályfutó cipője vizes lesz, ami a legjobban megtervezett speciális szöges cipők esetén is súlytöbbletet jelent az első vizesárok vétele után. Az akadályvételekre (gáttechnikával) összességében hozzávetőleg 25–30 másodperc időt használ fel a versenyző. A jobb akadályfutó eredmény tehát 8 percen belüli síkfutó tudást (6,45 m/s) feltételez 3000 méteren.

Az akadályvétel történhet gátvétellel, vagy rálépéssel. Az élvonalbeli versenyzők leginkább gátvétellel (64. ábra[27]), kezdők és kevésbé felkészült versenyzők rálépéssel veszik az akadályokat. A vizesárok vételét egészen az elmúlt évekig rálépéssel hajtották végre a versenyzők, azonban élvonalbeli versenyzőknél gátvétellel is történhet.

2.65. ábra - A IAAF által elfogadott szabványos akadály

A IAAF által elfogadott szabványos akadály

A 3000 méteres akadályfutásban összesen 35 akadályt, köztük 7 alkalommal a vizes árkot kell leküzdeni a versenyzőknek úgy, hogy az első 200 méter után körönként négy akadály (65. ábra[28]) és egy vizesárok esik az útjukba.

A versenyző teljesítményét a megfelelő állóképességi és futástechnikai paraméterek mellett nagyban befolyásolja, hogy milyen technikával, milyen gyorsan tudja venni az akadályokat, ill. hogy az akadályátvétel mennyi energiát követel tőle a futáshoz felhasznált energián felül. E két sze mpont alapján az a célszerű, hogy a versenyző a gátvételhez hasonlóan vegye az akadályokat, úgy, hogy emiatt ne kelljen a futás alapritmusán változtatnia. Ritkábban, egyedi esetekben elképzelhető, hogy az úgynevezett rálépéses technikával eredményesebben oldható meg a gyors akadályvétel. Ennek több oka lehet. Egyrészt a futó koordinációs képességei nem megfelelőek, esetleg anatómiai adottságai miatt, vagy a hajlékonyság hiánya miatt (merev csípőízület). Az eredményes vizesárokvétel előkészítésénél szintén fontos, hogy a futás ritmusa változatlan maradjon.

Akadályvétel rálépéssel

A futó, vizuális kontrol útján alakítja ki a pontos elrugaszkodás helyét. Az esetleges korrekciókat nem az utolsó három lépésben, hanem korábban, az akadály előtt 10–15 méterrel hajtja végre, ahol kissé felgyorsítja futóritmusát. Az akadályra lépés helye az akadály előtt 1,10-1,25 m-re van. A lendítéssel egy időben a futó törzsből kismértékben előredől, majd a lendítőláb térdének vezetésével megkezdi az akadályra lépést. Talpát könnyed, puha mozdulattal helyezi a gátra (66. ábra[29]). Kezével egyszerre végez lendítést és egyensúlyozó mozgást. Lendítő lábával ellentétes karja előrelendül, ezzel elkerülve, hogy a törzs elforduljon. Másik karjával rézsútosan hátul, oldalt egyensúlyoz. A futó elsődleges célja, hogy tömegközéppontjának pályája a lehető legkisebb mértékben térjen ki a futás közben bejárttól. Alacsonyabb versenyzőknél ez kismértékben emelkedik. Náluk az a cél, hogy minél közelebb jusson át az akadály fölött, magasabb versenyzőknél viszont nem szabad süllyeszteni a tömegközéppont útját. Az akadály után az akadály mögé viszonylag közel, 1,00–1,15 m-re kell lépni, így a tömegközéppont hamar átjut a talajt fogó lábon. A talajfogás lábujjhegyre történik, mely során a boka behajlik, előkészítve a következő lépés elrugaszkodását.

2.66. ábra - Akadályvétel gátvételi technikával

Akadályvétel gátvételi technikával

A leérkezést követő lépés erőteljes legyen, mert ezzel biztosítható a legkisebb sebességvesztés. Élvonalbeli akadályfutók mindkét lábukkal elsajátítják a technikailag helyes akadályvételt; úgy a rálépéses, mint a gátvétel jellegű végrehajtási módot.

Akadályvétel gátvétel technikával

A kezdőnek is minél előbb el kell sajátítani a gáttechnikával végrehajtott akadályvételt. Ez, amint azt már korábban említettük, a 400 m-es gátfutás technikájához hasonló, de figyelembe kell venni, hogy az akadályfutó sebessége kisebb, illetve az akadály rögzített. Ezért az elrugaszkodás közelebbről, 1,20–1,60 méterről történik, így az ellépés szöge meredekebb. Ennek következménye, hogy az akadályhoz közelebb (1,00–1,20 m) fog talajt a futó leérkezéskor. Az akadály feletti áthaladás kissé magasabb lesz biztonsági okokból, mint a gátfutás gátvétele (mivel az akadály nem dönthető). Az akadály előtt most is törekszenek a versenyzők a futóritmus felgyorsítására, valamint az ellépő lábbal végzett utolsó lépés lerövidítésére, felgyorsítására. Ezzel is segítik az akadály előtti magasabb súlyponti helyzetet és a gát utáni gyors talajfogást. Az akadályfutók közel azonos lépésszámmal futnak az akadályok között és szükség szerint mindkét lábbal képesek az akadályvételre.

2.67. ábra - Akadályvétel gáttechnikával szemből

Akadályvétel gáttechnikával szemből

A vizesárokvétel technikája

A vizesárokvételt – aminek „előiskolája” a rálépéses akadályvétel – meghatározza, hogy a vizesárok 366 cm hosszú, illetve az alja sajátos kiképzésű. A vizesárok előtt 15–20 méterrel az atléta felgyorsítja futását, majd a rálépéses akadályvételhez hasonlóan, kissé távolabbról fellép az akadályra. A gerendára lépés a futócipő szöges (talpi) részével történik. Amikor a futó tömegközéppontja túlhalad a támaszkodó láb felett, előre és némileg felfelé elrugaszkodik, a támaszlábbal ellentétes kar lendítésével segítve a mozgást. A vizesárok vételénél nem az árok átugrására kell törekedni, hanem a puhán érkezésre annak utolsó harmadába, és a minél gyorsabb továbbfutásra (68. ábra[30]). Ennek érdekében az erősebb lábra leérkezett futó tömegközéppontja minél közelebb kell, hogy legyen a támaszláb függőleges síkjához. Itt is törekedni kell a következő erőteljes lépésre, amelyet már az árkon kívül tesz meg a versenyző. A lépéshosszat fokozatosan kell növelni a vizesárok elhagyása után. Az előrehajló törzstartás némileg mérséklődik, amikor az akadályról elrugaszkodik és csak a vizesárok elhagyásakor szűnik meg, amikor a sportoló futótechnikájának megfelelő testtartással halad tovább.

2.68. ábra - Vizesárok vétel technikája

Vizesárok vétel technikája

A vizesárok technikájának fejlesztésével, csiszolásával akár több másodperces javulás is várható, azonos futóteljesítmény mellett.

Felhasznált irodalom

http://www.art-saloon.ru/mini/. (dátum nélk.). Forrás: http://www.art-saloon.ru: http://www.art-saloon.ru/mini/item_5081.jpg

http://www.boston.com/. (2008). Forrás: http://www.boston.com/: http://www.boston.com/bostonglobe/ideas/brainiac/steeplechase.jpg

http://www.etoday.ru. (dátum nélk.). Forrás: http://www.etoday.ru: http://www.etoday.ru/uploads/2008/01/16/steeplechase_panamericangames.jpg

Track and Field Equipments. (2011). Forrás: http://www.trackandfieldsports.com/: http://www.trackandfieldsports.com/ek mps/shops/trackfield/images/dima-steeplechase-barrier-378-p.jpg

Gyaloglás

A gyaloglás technikája

Filmanyag

gyaloglás oldalról, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

gyaloglás oldalról, normál sebesség HD (1280 × 720 – 30 képkocka/s)

gyaloglás szemből, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

gyaloglás szemből, normál sebesség HD (1280 × 720 – 30 képkocka/s)

 

Képanyag

gyaloglás, sorozatkép oldalról

gyaloglás, sorozatkép szemből

A versenygyaloglásról általában

A gyaloglóverseny célja egy adott távnak a szabályok által meghatározott technikával történő minél jobb idő alatti teljesítése.

2.69. ábra - Utcai gyaloglóverseny

Utcai gyaloglóverseny

A versenygyaloglás olyan lépésekkel történő előrehaladás, melynek során a versenyző (emberi szemmel) látható megszakítás nélkül kapcsolatban marad a talajjal. Az elöl levő lábnak nyújtva kell lennie (nem hajolhat meg térdben) a talajjal történő érintkezés első pillanatától kezdve a láb függőleges helyzetének eléréséig.

A gyaloglás és a járás közötti különbség

A versenygyaloglás technikája némileg eltér a normális, emberi járás végrehajtásától. A gyalogló térdízülete a talajfogás előtt hozzávetőleg teljesen kinyúlik, és a talajfogás pillanatáig nyújtva is marad, míg a hétköznapi járásnál a térd a talajfogás pillanatában hajlított. A versenygyaloglás során a csípőízület és a medence főleg függőlegesen, de vízszintesen is nagyobb a mplitúdójú mozgást végez. A karok lendítőmunkája jelentősen aktívabb, hiszen segítő lendítőmunkájuk alapvető a lábak aktívabb tehermentesítése szempontjából, mint a hétköznapi járás során. A könyökök végig körülbelül 90°-os szögben hajlítva vannak. E technikai módosulások következményeként a versenygyaloglás során mérhető lépéshossz és lépésfrekvencia jelentősen nagyobb.

Az egyes versenyzők technikája a következő jellegzetességektől függ:

  • anatómiai méretektől (főleg a láb hossza, ill. az alsó lábszár és a combcsont egymáshoz viszonyított mérete);

  • alapvető motoros képességektől, úgy mint, állóképesség, erő, lazaság, lokomotórikus gyorsaság, koordináció;

  • izomrostok minőségétől (gyors és lassú rostok arányától, kapillarizáció szintjétől stb.);

  • idegrendszeri adottságoktól;

  • ritmusérzéktől;

  • pszichés tulajdonságoktól (monotóniatűrés foka).

Járás esetén az átlagos lépéshossz férfiak esetén kb. 0,7–0,85 m. Ilyenkor a lépésfrekvencia 1,5–2 lépés/másodperc. Versenytechnika esetén ezek a paraméterek 1,05–1,2 m, ill. 3–3,4 lépés/másodperc. Közepes sebességű járás esetén egy hétköznapi ember körülbelül 5-7 km-t tesz meg óránként, amíg a versenygyaloglók sebessége elérheti, sőt meg is haladhatja a 12–14 km/órát.

A gyaloglás kutatása során korábban a mozgást az ún. egyláb-, és kétlábtámaszos helyzetre bontották. A ciklikussága miatt azonban célszerűbb a gyaloglás mozgásfolyamatát ciklusokra bontva, azaz kettős lépésre bontva vizsgálni. A kettős lépés egy bal- és egy jobblábas lépést, tehát egy lépéspárt jelent. Ez a felosztás azért alkalmasabb az elemzések szempontjából, mert a kétlábtámaszos helyzet ideje nagyon rövid.

A gyaloglás elemzése tehát a futás elemzésénél használt felosztáshoz hasonló. A gyaloglásnál repülőfázis nincs.

A gyaloglás mozgásfolyamatának szakaszai[31]

A támaszkodó lábmunkája

  • támaszfázis első része

  • középtámaszfázis

  • támaszfázis második része

A lendítő láb munkája

  • lendítőfázis első része

  • lendítőfázis második része

A gyaloglás kutatása a fázisokat a következő aspektusból vizsgálja:

  • az egyes fázisok hol kezdődnek és végződnek

  • a mozgáson belül mi a fázis pontos funkciója

  • a mozgásfolyamatok egymásutánisága a működő izmok bekapcsolódásának sorrendje alapján

  • az erőkifejtések iránya és nagysága

A támaszfázis első szakasza

A támaszfázis első része akkor kezdődik, amikor a lendítőláb sarka megérinti a talajt és akkor fejeződik be, amikor eléri a középtámaszfázist, azaz azt a pillanatot, amikor a tömegközéppont függőleges vetülete a támaszláb középpontja felé ér.

2.70. ábra - A támaszfázis első szakasza

A támaszfázis első szakasza

70. ábra

A talajfogás során a gyalogló elsődleges célja, hogy az ütközés erejét minimálisra csökkentve, a lehető legkisebb fékezőerőt hozza létre, továbbá az aktív erőkifejtést az elrugaszkodásban előkészítse. Ha ezek a feltételek létrejönnek, akkor az elrugaszkodás a legkisebb energiafelhasználás mellett a legnagyobb vízszintes tömegközéppont sebességet produkálja. Az előbbieket akkor tudja megfelelő módon kivitelezni a gyalogló, ha a lendítőlábat laposan, a talajhoz közel viszi előre és a talajt fogó láb a talajfogás előtt a nagy farizmok, térdhajlító izomcsoportok segítségével visszafelé, hátrafelé aktív erőt tud kifejteni. A talajfogás pillanatában a térd enyhén hajlított, mert a teljesen nyújtott térddel való talajfogással nagyobb a sebességtörés is.

2.71. ábra - A támaszfázis első szakasza szemből nézve

A támaszfázis első szakasza szemből nézve

2.72. ábra - A lábak talajra helyezésének helyes módja

A lábak talajra helyezésének helyes módja

Miután a sarok a talajra érkezett, a talp a külső talpélen keresztül a talajra nyomódik. Ha a talpnyomokat felülnézetből vizsgáljuk, akkor az látható, hogy a talpnyomok megközelítőleg egy vonalra esnek, gyaloglóktól függően a belső talpélek legfeljebb 2–5 cm-es távolságra vannak egymástól.

A talpnyomok enyhe befelé rotált állapotot mutatnak (73. ábra[32]).

2.73. ábra - A talpak rotált helyzete és viszonya a képzeletbeli középvonalhoz képest

A talpak rotált helyzete és viszonya a képzeletbeli középvonalhoz képest

Kezdő gyaloglók a talajfogáskor kitámasztanak, támaszfázisuk első része hosszabb, elrugaszkodásuk rövidebb és nem fokozatos.

2.74. ábra - A középtámaszfázis helyzete

A középtámaszfázis helyzete

A talajfogás után az enyhén hajlított térd szinte azonnal teljesen kinyúlik így fogva fel a gyalogló testsúlyának terhelését, és a biztos alátámasztás miatt az izommunka is minimalizálódik. A térd körülbelül a középtámaszfázis helyzetéig, de a függőleges pozícióig biztosan nyújtva marad (74. ábra[33]).

A kedvező talajfogás és a megfelelő térnyerés érdekében a gyaloglók aktívan használják a csípőt és a csípőízületet. A medence lépes közbeni, erőteljes függőleges tengelyen keresztüli előreforgatásával továbbá elősegíti a kedvező egyensúlyi helyzetet kialakítását is (75. ábra[34]). Ilyenkor a tömegközéppont a támaszláb fölé kerül és a támaszláb oldali váll a csípő tengelyéhez viszonyítva erőteljesen hátrafelé fordul, majd a támasz végére ismét visszanyeri eredeti helyzetét.

2.75. ábra - A medence elforgatásával szerezhető lépéshossz növekedés felülnézetből

A medence elforgatásával szerezhető lépéshossz növekedés felülnézetből

Karmunka

A karok munkája meghatározó a mozgás szempontjából. A helyes karmunkával energia takarítható meg és nagymértékben segíti a lábak munkáját. A karmunka is természetesen egyéni jellegzetességeket mutat, ugyanakkor néhány technikai elvnek meg kell felelnie.

A könyök hajlítva van a karmunka egésze folyamán. A könyökszög a lendítés kezdetén kb. 90–95°, majd a fázis végére kismértékben kinyúlik. A lendítés a test mögül indul viszonylag magas helyzetből, majd a test mellett halad előre, majd enyhén befelé, a test középvonala felé lendül, de azt nem lépi át. A kézfej laza tartású.

A támaszfázis második szakasza

A támaszfázis második része a középtámaszfázis pillanatától (az a helyzet, amikor a tömegközéppont a támaszláb felett van) a talajról való elszakadás pillanatáig tart. A támaszfázis második része felelős az optimális tömegközéppont sebesség létrehozásáért. Ebben a fázisrészben a gyalogló mozgása gyorsuló.

2.76. ábra - A támaszfázis második szakasza

A támaszfázis második szakasza

Miután a versenyző nyújtott térddel elhagyta a középtámaszfázis helyzetét a térd továbbra is nyújtott helyzetben marad. Az elrugaszkodás csak akkor lesz megfelelő sebességű és gyorsító hatású, ha az elrugaszkodás előtt, de még a támaszhelyzetben a térd behajlik. A négyfejű combizom csak így tudja kifejteni térdfeszítő munkáját. A túlzott térdfeszítő izomcsoport használata nem indokolt, mert az szabálytalan gyalogló technikához vezethet.

2.77. ábra - A támaszfázis második szakasza szembőlnézetből

A támaszfázis második szakasza szembőlnézetből

A rugaszkodásban ennek ellenére főleg a lábikraizom és a talpi hajlító kis izmok munkája a domináns. A gyaloglók tehát elsősorban a csípőízület és a bokaízület nyújtását végző izmok segítségével rugaszkodnak el a talajról. A talpon átgördülés folyamata közben a boka szöge növekszik és a térd behajlik (78. ábra[35]). Ezután a bokaszög tovább nő, ami gyorsuló elrugaszkodásra utal.

A törzs a támaszfázis során függőleges, azonban a hossztengely körül elcsavarodik a medencéhez viszonyítva. A legnagyobb elcsavarodás a támaszfázis végén figyelhető meg.

2.78. ábra - Gyaloglás folyamatábra

Gyaloglás folyamatábra

A gyalogló technika hatékonysága jól mérhető. Ez a talajra érkezési és az elrugaszkodási szögek összehasonlításával állapítható meg. Ezeket a szögeket úgy mérjük, hogy az elrugaszkodás pillanatában a cipő orrán azt a pontot, amely ekkor utoljára érintkezik a talajjal, összekötjük a tömegközépponttal (α). A talajfogási szög, a talajfogás pillanatában a cipő sarka, ahol megérinti a talajt, összekötjük a tömegközépponttal (β). Akkor beszélhetünk jó technikáról ha az elrugaszkodás szöge kisebb, mint a talajfogás szöge.

2.79. ábra - Talajra érkezési (α) és elrugaszkodási szög (β)

Talajra érkezési (α) és elrugaszkodási szög (β)

A lendítőfázis első szakasza

A lendítőfázis akkor kezdődik, amikor a támaszkodó láb elhagyja a talajt, majd addig tart, amíg lendítőláb tömegközéppontja a test tömegközéppontja alá nem kerül. Ekkor a medence, váll, könyök körülbelül egy vonalban van. A szakasz időtartama megegyezik a támaszfázis első részével.

Ebben a fázisban az előzőleg terhelt láb bizonyos izomcsoportjai pihennek. A lendítés első szakasza nem annyira aktív, majd egyre gyorsulóbb mozgást mutat. Az elrugaszkodó láb sarkának nem szabad felcsapódnia, hanem laposan előrefelé kell törekednie. A lábszár előrelendülése közben a medence ismét megkezdi előrefordulását hossztengelye körül egyszersmind azonos oldala némileg le is süllyed és a lendítés végén eléri a legmélyebb pontot. A vállöv ellentétes irányba fordul el.

A jó lendítés fokozatosan gyorsuló. Ezt a fázist a combfeszítő izmok fokozatos bekapcsolódása jellemzi. A lábszár bokaízületen áthaladó izmai ellazult állapotban vannak.

A lendítőfázis második szakasza

E szakasz a középtámaszfázis helyzetétől a lendítőláb talajfogásáig tart. A szakasz időtartama megegyezik a támaszfázis második részével.

A lendítőláb továbblendítésével a gyalogló kialakítja az optimális lépéshosszat. A térd a lendítés során teljesen kiegyenesedik. A térd túlzottan magasra emelését a lendítés során kerülni kell. A lábfej laposan halad előre. A talajfogás előtt a sarok vezeti a mozgást. A szárkapocsizmok összehúzódása a lábfejet pipáló helyzetbe kényszerítik és a visszafeszített lábfej helyzete mellett történik meg az aktív talajfogás.

A túlzottan hosszúra nyújtott lépés káros a teljesítmény szempontjából, mert a tömegközéppont nagymértékű süllyedését okozza, mely a talajfogáskori fékezéssel jár együtt.

A korábbi elemzések a kétlábtámaszos helyzetet nevezték a gyaloglás technikáját meghatározó helyzetnek, mert a szabályoknak csak úgy lehet megfelelni, hogy a lendítő láb hamarabb kerül a talajra, mint ahogy az elrugaszkodó láb elhagyná azt. Ennek megállapítása a versenybírók feladata. Mivel ez a helyzet rendkívül rövid (0,014–0,016 s), ezért, csak gyakorlott bírok tudják versenykörülmények között pontosan megállapítani, hogy a végrehajtási technika szabályos-e vagy sem.

A gyaloglás sportöltözete[36]

  • jó sportcipő (futócipő);

  • szabad mozgást biztosító és az időjárásnak megfelelő sportöltözet;

  • a testtel érintkező ruházat nem műszálas, hanem pamut alapanyagú;

  • sportoláskor sem ajánlott semmilyen szoros ruhanemű.

2.80. ábra - Könnyű, stabil felépítésű, verseny gyalogló futócipő

Könnyű, stabil felépítésű, verseny gyalogló futócipő

Felhasznált irodalom

A Detailed Analysis of Elite Race Walking Technique. (dátum nélk.). Forrás: http://www.racewalk.com/Shop/LATB.asp: http://www.racewalk.com/Shop/LATB.asp

Gyaloglás. (dátum nélk.). Forrás: http://www.magyar.sport.hu/: http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_gyaloglas.htm

http://s7ondemand1.scene7.com/is/image/roadrunnersports/. (dátum nélk.). Forrás: http://s7ondemand1.scene7.com/: http://s7ondemand1.scene7.com/is/image/roadrunnersports/MIZ686?wid=438&hei=432&fmt=jpeg&qlt=75,0&op_sharpen=0&resMode=bicub&op_usm=1.1,1.0,5,0&iccEmbed=0

http://www.coachr.org/. (dátum nélk.). Forrás: http://www.coachr.org/: http://www.coachr.org/correc1.jpg

Molnár, S. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 118., 119.). Budapest: Sport.

Monspart, S. (2005. 10 31). http://www.futanet.hu/eterv/gyaloglas/. Forrás: http://www.futanet.hu: http://www.futanet.hu/eterv/gyaloglas/ms_gyaloglas.html

Ugrószámok

A távolugrás technikája

Filmanyag

Lépő légmunka technika, oldalról – (640 × 480, 30 képkocka/s)

Lépő légmunka technika – oldalról, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

Lépő légmunka technika – szemből, HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

Lépő légmunka technika – szemből, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – oldalról, HD (1280 × 720, 30 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – oldalról, lassított (640 × 480, 240 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – szemből, HD (1280 × 720, 30 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – szemből, lassított (640 × 480, 240 képkocka/s)

 

Képanyag

Az utolsó lépés végrehajtása – oldalról, montázs

Elugrás végrehajtása – oldalról, montázs

Lépő légmunka technika – oldalról, sorozatkép

Lépő légmunka technika – oldalról, montázs

Másfeles olló légmunka technika – oldalról, sorozatlép

Másfeles olló légmunka technika oldalról, montázs

A távolugrásról általában

A távolugrás célja a lehető legnagyobb távolság ugrása egy lábról a szabályok adta lehetőségeken belül. Az ugrók az ugrás végrehajtására meghatározott hosszúságú nekifutás után az elugrógerendáról ugranak el és a homokkal teli ugrógödörben fognak talajt. Az ugrók elugrás után a repülés során olyan mozgásokat végeznek, mellyel biztosíthatják a lehető legkedvezőbb talajfogást (81.ábra[37]). A távolság mérése ugyanis a homokban hagyott legutolsó nyomtól történik az elugródeszka homok felőli éléhez. A talajfogás történhet egy vagy két lábbal, esetleg oldalra. A távolugrás eredményessége elsősorban a nekifutás sebességén múlik.

2.81. ábra - Marion Jones, 7,11 m, Sacramento, 2004

Marion Jones, 7,11 m, Sacramento, 2004

2.82. ábra - A homokkal teli távolugró gödör, az elugró gerenda (20 cm széles, 120 cm hosszú), a belépést jelző plasztilin, vagy gyurma csík (10 cm széles)

A homokkal teli távolugró gödör, az elugró gerenda (20 cm széles, 120 cm hosszú), a belépést jelző plasztilin, vagy gyurma csík (10 cm széles)

A távolugrás szakaszai

a) Nekifutás vagy lendületszerzés

  • a lendületszerzés megkezdése;

  • a nekifutási sebesség kialakítása;

  • az elugrás előkészítése.

b) Az elugrás

  • az ugróláb munkája, a kitámasztás ;

  • az ízületek behajlásának szakasza;

  • az ízületek kinyúlásának szakasza, vagy elrugaszkodás;

  • a lendítést végző végtagok munkája;

  • a lendítés gyorsuló szakasza;

  • a lendítés lassuló szakasza.

c) A légmunka

  • az előreforgás megakadályozása, vagy lassítása;

  • a talajfogás, illetve a talajra érés előkészítése.

d) Talajfogás vagy talajra érés.

A nekifutás vagy lendületszerzés

Az ugrások távolsága elsősorban a nekifutás végsebességén múlik. Az elugrás talajfogásakor mérhető sebesség nagysága meghatározó az ugorható távolság szempontjából. Az ugrók a nekifutás során több elképzelés alapján, de általában fokozatosan gyorsítva érik el a számukra optimális nekifutási sebességet. Ez a sebesség a legjobb távolugrók esetén, az egyéni maximális sebességet jelenti, kevésbé felkészült, vagy korosztályos ugróknál az egyéni maximum alatt kell lennie, hogy az elugrás technikája megfelelő legyen az esetleges felkészültségbeli, vagy fizikális képességek hiánya miatt.

A távolugrók nekifutásának hosszát meghatározhatjuk lépésszám, méter, vagy lábfej alapján. Az ugrók legtöbbször lábfejjel határozzák meg, mérik ki a nekifutás hosszát. A legjobb ugrók 42–48 m közötti távolságról futnak neki, ami a lábfej méretétől függően 125–150 lábfejet jelent. Ez hozzávetőleg 16–24 futólépés. E lépésszámmal biztosítani tudják azt az optimális nekifutási végsebességet, amely:

  • a legjobb férfi távolugróknál 10,3–11,3 m/s;

  • a legjobb női távolugróknál 9,5–10,1 m/s.

A távolugrás nekifutására a roham kifejezést sajnos széles körben alkalmazzák. Ez nem szerencsés, más jellegű jelentései miatt. Edzéseken és az oktatásnál használjuk a nekifutás fogalmat!

A nekifutás lehet páratlan lépésszámú is. Ez az ugrótól függ és attól, hogy melyik lábával kezdi meg a nekifutást. Célszerűbb a páros lépésszámú nekifutást alkalmazni, mert így a nekifutás megkezdésénél az elugró láb van elől. Ilyenkor a nekifutás hosszának csökkentése, vagy növelése kevésbé zavarja meg az ugrót.

A kezdők lépésszáma minden esetben kevesebb, mint a magasabb szintű versenyzőké. A haladó ugrók edzéseik során szintén nem a teljes nekifutásukat alkalmazzák, hanem annál rövidebbet (6–12 futólépés)[38]. Ennek oka, hogy ilyenkor nem használnak annyi energiát, viszont az utolsó három lépés és az elugrás technikáját megfelelő módon tudják gyakorolni. Kutatások szerint a 6 futólépésből végrehajtott technikát javító ugrások már nem feltétlenül alkalmasak azon technikai jegyek gyakorlására, amelyek a teljes nekifutásból végrehajtott ugrásokra jellemzőek.

Az iskoláskorú vagy kevésbé felkészült versenyzők nemritkán 12–18 futólépéses nekifutásból versenyeznek.

A nekifutás lépésszáma mindig összefüggésben van az ugró felkészültségi szintjével is. A 23–24 futólépéses felső határt nem célszerű túllépni, ugyanis ekkor már az ugró oly nagy végsebességet is elérhet, amit az elugrás során nem tud gazdaságosan felhasználni. A lassúbb távolugróknak célszerű kevesebb lépésszámú nekifutást alkalmazni, mert az egyéni optimális sebességet is hamarabb érik el, s így fennállhat annak a veszélye, hogy az utolsó lépések alatt már csökken a nekifutás sebessége.

A lendületszerzés megkezdése

A nekifutásnak egyenletesen gyorsulónak kell lennie, az ugrónak a végére kell elérnie az optimális sebességet. Fontos, hogy az ugrógerendát pontosan érje el az ugró.

Nekifutását az ugró megkezdheti:

  • nyugalmi (álló) helyzetből;

  • előzetes mozgásból.[39]

2.83. ábra - Álló helyből történő nekifutásba indulási forma

Álló helyből történő nekifutásba indulási forma

Az álló helyzetből történő megindulást az ugrók egy hátul lévő lábas állórajtból hajtják végre. Ha az ugró az elugró lábát helyezi a segédjelhez, akkor a nekifutás páros, ha a lendítőlába van elöl, akkor páratlan lépésszámú lesz a nekifutás.

Az álló helyzetből végzett nekifutásba indulás előnye, a nagyobb pontosságú deszkafogás.

Hátránya, hogy a meginduláshoz nagyobb erőkifejtés szükséges, mely energiaveszteség az elugráshoz felhasználható energiát csökkentheti, ezáltal az elugrás technikai szintjét ronthatja.

Előzetes mozgásból történő indulás azt jelenti, hogy az ugrók járásból, könnyed szökdelésből, vagy lassú ráfutásból érkeznek az indulási helyhez. E végrehajtási forma előnye, hogy – azonos lépésszámú nekifutás esetén – itt nagyobb lehet a nekifutás végsebessége – természetesen az optimális értéken belül – hiszen az ugró a tulajdonképpeni nekifutás megkezdésének pillanatában már bizonyos nagyságú mozgási energiával rendelkezik. Hátránya lehet, hogy az előzetes lendületszerzés során az ugró nem pontosan érkezik a segédjelhez, továbbá az első lépések hossza is változó lehet, ami a „deszkafogás” pontosságát károsan befolyásolhatja. Bár a mozgásból végrehajtott nekifutást eredményesebbnek tartjuk, azt ajánljuk, hogy az ugrók eleinte nyugalmi helyzetből kezdjék a nekifutást. A másik változatot csak a kivételesen jó mozgáskoordinációval rendelkező ugróknál tartjuk egyértelműen célravezetőnek.

Mindkét nekifutási formánál lényeges a távolság pontos kimérése. Ez történhet:

  • kísérleti módszerrel

  • méréses módszerrel

A kísérleti módszer lényege az elugrási vonaltól a nekifutás végrehajtása visszafelé, edzői felügyelettel. Az elugró láb a kívánt lépésszám utáni talajfogása pillanatában a lábujjhegy vonalába helyezett segédjel lerakásával. A méréses módszer történhet lábfejezéssel, vagy mérőszalaggal. Fontos, hogy a deszkát, mindig ugyanazzal a lábával érje el az ugró.

A nekifutási sebesség kialakítása

A távolugrónak, az imént leírtaknak megfelelően, a nekifutás végére optimális sebességet kell elérnie. Az optimális sebesség az élvonalbeli ugrók esetén a maximális sebességet jelenti, képzetlenebb ugrók esetén pedig azt a sebességet, amiből a legnagyobb távolságot tudják elérni anélkül, hogy az elugrás során berogyna a lábuk. Az optimális nekifutási végsebesség kialakításának alapvető követelménye, hogy az ugró tömegközéppontja minél magasabb pályán mozogjon (84. ábra[40]). Ennek fontosságát az ábra szemlélteti. Feltételezve ugyanis, hogy mindkét esetben ugyanolyan nagyságú erőkifejtések zajlanak le, messzebb jut el az az ugró, akinek a tömegközéppontja a talajtól való elszakadás pillanatában magasabban helyezkedett el. Ezt a magasabb pályát a következő mozdulatok segítségével tudja biztosítani a távolugró:

  • nekifutás közben közelebb van a törzs a függőleges helyzethez, mint vágtafutásnál;

  • a térdek magasabbra lendülnek fel, mint vágtafutásnál;

  • a lépések valamivel rövidebbek, mint a vágtafutóknál.

2.84. ábra - A tömegközéppont magasságának pályája a nekifutás során és az ugrott távolság összefüggése

A tömegközéppont magasságának pályája a nekifutás során és az ugrott távolság összefüggése

Mindez a tömegközéppont magasabb pályán való mozgatásán túl azt is jelzi, hogy a szabályozott sebesség és lépéshosszúság egy sajátos ritmusú nekifutást eredményez. Azaz, a legnagyobb eredmény elérése érdekében nem szabad sem a sebességet fokozni, sem a lépéshosszúságot megváltoztatni, mert ezek kedvezőtlen elugrási helyzetet teremthetnek. A sajátos futóritmus kialakítását elősegítheti:

  • a sok gyakorlás;

  • segédjelek alkalmazása gyakorlás közben.

A távolugrás során egy, kettő, vagy három segédjelet használhatnak az ugrók. Egy segédjellel ugrik az ugrók többsége. Két segédjelet azok használnak, akik előzetes mozgásból indulnak. Az első az elindulás, a második a futás megkezdésének helyét jelöli. Ritka esetben alkalmaznak egy harmadik jelet is, ahol a futásban ritmusváltásra van szükség.

A nekifutás pontosságát több tényező is befolyásolhatja. Hatással lehet rá például az időjárás, az ellenszél, a hátszél, a pálya minősége, az edzettségi állapot, a pszichés ráhangoltság stb., ezért is kell a sok gyakorlás. A nekifutás pontossága, azaz a belépés könnyen ellenőrizhető. A végsebesség alakulásának mérésére elfogadott módszer a nekifutás utolsó kétszer 5 m-ének időellenőrzése. (Ezt lehet kézi ellenőrzéssel is végezni, de a legbiztosabb a fotocellás mérés.) Itt az a megkötés, hogy az utolsó 5 m idejének jobbnak kell lenni, mint az azt megelőzőé volt, mert csak így biztosított a végig egyenletesen gyorsuló nekifutás. A világ élvonalbeli ugrói az utolsó 5 méteren nagyobb sebességek elérésére képesek, mint a legjobb sprinterek a 100 m során.

Az utolsó három lépés, az elugrás előkészítése

Az utolsó három lépés során az ugró előkészül az ugrásra, lépéseinek hosszát és a törzsét olyan helyzetbe hozza, hogy az a lehető legjobban segítse az elugrást. Ebben a szakaszban már megkezdődik a tömegközéppont pályájára állítása.

Az utolsó három lépés során tömegközéppont süllyesztés jön létre. A tömegközéppont süllyesztés nagysága távolugrásnál kb. 8–10 cm. Célja a tömegközéppont pályára állítása már az előkészítő szakaszban. A süllyesztés során pályája a legmélyebb pontját követően fokozatosan emelkedik. Ekkor az ugró úgy támaszkodik az elugrás közben majd lendítést végző lábán, hogy a tömegközéppont az alátámasztási pont felett van, a törzs pedig megközelítőleg merőleges a talajra. A szükséges tömegközéppont süllyesztést a támaszláb térdízületi szögének csökkentésével, valamint a lendítést végző végtagok könyök- és térdízületi szögeinek növelésével éri el az ugró. (Az utolsó előtti lépésben még kissé előredöntött helyzetből való felegyenesedése a törzsnek ugyanis a tömegközéppont emelkedését idézi elő.)

A lépésszerkezet megváltozása a legkifejezettebb a távolugrásnál, ugyanis itt a leghosszabb az utolsó előtti lépés, ami szoros összefüggésben van az előzőekben említett tömegközéppont süllyesztéssel.

A sok ezer mérési adat tanúsága szerint az utolsó három lépés – az elugró-gerendától visszaszámlálva – több mint 90%-ban az N–H–R szerkezeti beosztást követi (85. ábra[41]). (N = az optimális nekifutás alatti lépéshossz, ehhez viszonyítottan a H = hosszabb és az R = rövidebb futólépés.)

2.85. ábra - A távolugrás nekifutása utolsó három lépésének alakulása (NHR), normál–hosszú–rövid lépés

A távolugrás nekifutása utolsó három lépésének alakulása (NHR), normál–hosszú–rövid lépés

Ez jellegzetesen az ún. „európai iskola” által oktatott tömegközéppont süllyesztést elősegítő technikai elem. Az „amerikai iskola” a süllyesztést nem a hosszabb lépéssel oldja meg, hanem a lendítő láb oldalra való kilépésével hajtja végre.

A törzs helyzete. Az igen fontos azonban, hogy a törzs „lemaradása” az utolsó lépés alatt valóban az ugróláb felgyorsított előremozgásának következménye legyen.

Az utolsó lépés ritmusának felgyorsítása több tényező miatt is fontos:

  • az utolsó előtti talajfogásnál – mivel az ugró a tömegközéppont vetülete előtt fog talajt a hosszú (H) lépés közben – némi vízszintes sebességvesztés következik be, ami a gyorsabb elrugaszkodással némileg csökkenthető;

  • ha az ugróláb felgyorsítva halad előre, akkor a talajjal való ütközése gyors lesz, s így elérhető, hogy a törzs csak megfelelő mértékben kerüljön a függőleges mögé;

  • a medence felfelé, hátrafelé döntésével a rectus femoris előfeszített állapotba kerül, ami a lendítés során igen jól kamatoztatható.

A nekifutás biomechanikai elemzésének paraméterei

Az ugrások nekifutásánál használatos paraméterekkel jól leírható az adott versenyző nekifutásának, lépéseinek technikája.

2.86. ábra - Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálása használatosak

Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálása használatosak

A leírásokban, elemzésekben a következő fázisok vizsgálata használatos: a legmeghatározóbb a tömegközéppont (TKP) és annak térbeli, sebesség, gyorsulás és gyorsulásváltozás adatai. A TF a talajfogás pillanatát jelöli, a KTF a középtámaszfázis pillanata, amikor a térd a legkisebb szöget eléri és a tömegközéppont az alátámasztási hely közepe fölé kerül, az EL az ellépés pillanata. A hTF a tömegközéppont magassága a talajfogás pillanatában, a hK a ugyanez a magasság a középtámaszfázis pillanatában, ill. a hEL az ellépés pillanatában. Ezek a magasságadatok árulkodó jelei a nekifutás gazdaságosságának, ill. az utolsó lépések során a tömegközéppont süllyesztés technikai végrehajtása minőségének. A dTAL a talajfogáskori vízszintes tömegközéppont távolság, amely a tömegközéppont függőleges vetülete és a talajfogás helye között van. Itt vizsgálni szokták a sarokpontot és azt a pontot is, amely az ellépéskor utoljára hagyja el a talajt (lábujjhegy, cipőorr). A dEL az ellépéskori távolság. A dR a repülési távolság, melyet a tömegközéppont függőleges vetülete tesz meg az ellépés pillanatától a talajfogás pillanatáig a levegőben.

Az elugrás

Az ugró a nekifutás által szerzett mozgási energiát az elugrás során használja fel és egészíti ki annak érdekében, hogy a tömegközéppontját az előkészítés segítségével olyan pályára irányítsa, mely a legnagyobb eredmény elérését teszi lehetővé.

2.87. ábra - Az elugrás folyamata

Az elugrás folyamata

Az eddigi ciklikus mozgást úgy kell átalakítani aciklikus mozgássá, hogy az elugrás egymással összefüggő, de időben elkülönülő részmozdulatainak végrehajtási sorrendje, az erőkifejtések nagysága és ideje, a tömeg- rész-tömegközéppont elmozdulások nagysága és iránya együttesen biztosítsák a legjobb feltételeket a minél nagyobb teljesítmény eléréséhez.

E feladatok megvalósításában jelentős szerepet tölt be a talajon támaszkodó ugróláb, két szempontból is. Egyrészt, mert az elugrás teljes ideje alatt végig érintkezésben van a talajjal, s így az energiát átalakító, valamint erőkifejtéseket közvetítő szerepe döntő. Másrészt, mert a nagyobb mérvű vízszintes elmozdulás közben e lábnak kell a jó elugráshoz szükséges függőleges sebességko mponenst is biztosítania.

Az elugrás támaszfázisa, talajfogás

A talajfogás során az ugró a térdben nyújtott elugró lábát úgy helyezi le az ugrógerendára, hogy először a sarok fog talajt. A törzs – a tömegközépponton át húzott függőleges mögött – kissé hátradöntött helyzetben van. A kitámasztás során az ízületekben létrejövő szögértékek jellegzetesek (88. ábra). Az ábra a legjobb ugrók adatainak összegezését mutatja. Az ugróláb talajra helyezését azzal a tudattal kell végrehajtani, hogy e mozdulattal megkezdődik a tömegközéppont új pályára való terelése.

2.88. ábra - A távolugrás elugrásának talajfogása pillanatában a tömegközéppont függőleges vetülete és az ugró ízületeinek szögei

A távolugrás elugrásának talajfogása pillanatában a tömegközéppont függőleges vetülete és az ugró ízületeinek szögei

A talajfogás pillanatában igen nagy teher hárul az ugróra. Ennek nagysága – több tényezőtől függően – az ugró testtömegének többszöröse is lehet (akár tízszerese is). Ezért az ugrónak sarokkal és térdben nyújtott lábbal kell kitámasztania, mert a csontos kitámasztás révén könnyebben viseli el a lábára ható terhelést. Az is fontos, hogy minden ízületben „rögzített” legyen az ugró. Egyrészt azért, nehogy a felesleges ízületi behajlások, elmozdulások idő előtt túlságosan nagy energiát nyeljenek el. Másrészt azért is, mert a kitámasztás pillanatában kezdődnek azok a káros forgások, melyek a távolugrás nagyságát negatívan befolyásolhatják.

Az ízületek behajlásának szakasza

A sarokkal történő ütközés után a teljes talp törésmentesen, a legrövidebb időn belül lenyomódik a talajra. E részmozdulattal az ugró fontos követelményeknek tesz eleget.

  • a teljes talpú talajfogással biztosítja a szilárd alátámasztást;

  • lehetővé válik a talajfogáskor keletkezett ütközés rugalmas csökkentése a támaszláb megfelelő izmainak megnyúlása révén;

  • biztosítja, hogy a tömegközéppont csak a kellő mértékben térjen ki addigi útjából (mint tudjuk a kitámasztás révén keletkezett erő forgatónyomatékot létesít és a vízszintes irányba haladó testet felfelé téríti ki).

  • lehetővé teszi, hogy a tömegközéppont vízszintes sebességében ne következzen be még nagyobb mértékű veszteség.

Ügyelni kell, hogy a csípőízületi szög ne változzon, hisz a talp lenyomása közbeni csípőízületi szögváltozások a káros forgások érvényre jutását jeleznék.

Az ízületi szögváltozások során a térdszög talajfogáskor kb. 170°, mely az ébredő erők hatására 145°-ra csökken, közben a tömegközéppont pályája enyhén emelkedik a rész-tömegközéppontok (lendítő végtagok) munkájának köszönhetően. A támaszláb ízületi behajlásának befejező pillanatában megfigyelhetjük, hogy az ugró teljes talpával úgy támaszkodik a talajon, hogy a tömegközéppont függőleges vetülete az alátámasztási pont elé került (89. ábra). A támaszláb térdszöge elérte a legmélyebb behajlását. A törzs a tömegközépponton át húzott képzeletbeli függőleges előtt – kissé előredöntve – helyezkedik el. A lendítést végző végtagok a törzs, illetve a támaszláb közelében helyezkednek el.

2.89. ábra - A középtámaszfázis pillanata

A középtámaszfázis pillanata

Az ismertetett változások a tehetetlenségi erő hatására jönnek létre. Az ugró előrehalad, a támaszláb izmai megnyúlnak, ízületei behajlanak. Az ízületi behajlást, az izmok előfeszülési állapotának növekedését fokozzák a lendítést végző végtagok mozgatásából származó erőkifejtések is. A törzs előremozgása lényegében a kitámasztással megkezdődött, mert az ott keletkezett forgatónyomaték előrebillenti a testet. Itt az egész testnek mint egy „merev rendszer” kell előre haladnia. Ha a törzs előremozgása a csípőszög túlzott csökkenésével jár együtt, akkor a forgatónyomaték a szélességi tengely körül előreforgatta az ugrót.

Az ízületek behajlásának szakasza tehát akkor fejeződik be, amikor a támaszláb térdszögének hajlása elérte a 140–145°-ot. Ekkor a távolugró izmaiban mindazon energia tárolódik, melyet a nekifutás révén szerzett, illetve az elugrás eddigi fázisában megőrzött és kiegészített. Éppen ezért két okból is fontos, hogy a térd hajlásszöge az említett szögértéknél ne legyen kisebb. Egyrészt, mert ez energiaveszteséget jelent, másrészt, mert a mélyebb térdhelyzetben a vízszintes sebesség hosszabb ideig csökken, s így megbomlik az elugrás „fékező” és „gyorsító” fázisának aránya. Ezután az ún. „átkapcsolási folyamat” zajlik le az izmokban.

Az ízületek kinyúlásának szakasza

A csípőből – térdből – és bokából való teljes kinyúlás, azaz az elrugaszkodás is döntő mértékben befolyásolja az ugrás nagyságát. Az elrugaszkodás gyorsasága döntően meghatározza az elugrás kezdősebességét (90. ábra). A távolugrásnál a vízszintes irányú elmozdulásnak kell nagyobbnak lenni a függőlegeshez képest. Az ugró e sebességnövelő követelményeknek csak akkor tud gazdaságosan eleget tenni, ha

  • az elrugaszkodás szöge (ß) 70–80° között van;

  • a vízszintes és függőleges sebességösszetevők aránya kb. 3 : 1;

  • a törzs dőlési szöge (ß1) 10–25° között van:

  • a kifejtett erők összhatásaként a tömegközéppont 18–24°-os kirepülési szög (α) mellett folytatja útját a levegőben.

2.90. ábra - Az ugró tömegközéppontjának eredő, vízszintes és függőleges sebességkomponensei ill. a kirepülési szög az elugrás pillanatában

Az ugró tömegközéppontjának eredő, vízszintes és függőleges sebességkomponensei ill. a kirepülési szög az elugrás pillanatában

Az elrugaszkodás befejezésének pillanatában a talajjal még érintkező ugróláb teljesen kinyúlt. A törzs szinte az ugróláb meghosszabbított vonalában – kissé azonban mögötte – van. Az egyik kar a törzs előtt, a másik mögötte helyezkedik el, könyökben kb. 90°-ban hajlítva. A lendítőláb combja a vízszintesig emelkedett, s a láb alszára megközelítőleg párhuzamos az elrugaszkodást végző lábbal.

A lendítést végző végtagok mozgása az elugrás során

A távolugrók váltott és hajlított karlendítést, valamint térdben hajlított láblendítést alkalmaznak. A lendítéssel szemben fontos követelmény, hogy rövid ideig tartson és járuljon hozzá a függőleges sebességkomponens növeléséhez.

2.91. ábra - A lendítést végző végtagok munkája

A lendítést végző végtagok munkája

 

A lendítés gyorsuló szakasza

A lendítés gyorsuló szakaszának helyes végrehajtása különösen a teljes talp talajra helyezésének pillanatától igen fontos. Lényeges szögváltozások, valamint tömegközéppont, résztömegközéppont elmozdulások is létre jönnek e fázisban (91. ábra[42])

A teljes talp talajfogása pillanatában a támasztás helyzetéhez viszonyítva a két comb közötti szögérték (30–50°-ra) csökken, míg a lendítőláb térdszöge jelentősen nem változik. A talp rögzítése után a lendítőláb combjának olyan gyorsan kell akcióba lépnie, amennyire csak lehetséges, majd ugyanilyen gyorsan meg is kell állítani a lendítést. A karlendítésnél is a maximális gyorsításra kell törekedni.

A lendítés gyorsuló fázisában – a támaszláb előremozgásakor – arra kell törekedni, hogy:

  • az elugróláb lábszára olyan korán érje el a maximális lassulását, amint az csak lehetséges, nehogy túlzottan a merőleges helyzet elé kerüljön;

  • az ugróláb combjának előremozgása lassuljon;

  • az egész test csak kevéssé mozogjon előre.

A törzs mozgása azért fontos, mert a teljes testtömegnek megközelítőleg 55%-a, így előremozgása jelentős erőt fejthet ki, mely a támaszláb leterhelésében jut kifejezésre. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy e szakaszban a legkisebb terjedelmű legyen a törzs előremozgása (5–15°).

 

A lendítés lassuló szakasza

A lendítőláb combja a tömegközépponton át húzott képzeletbeli vízszintessel lehetőleg minél kisebb (10–30°) szöget zárjon be (92. ábra[43]). A lendítőláb térdszöge egyénenként nagy eltérést mutathat, de a legjobb az, ha az alszár megközelítőleg párhuzamos az elrugaszkodást végző lábbal. A két kar a törzs előtt, illetve mögötte helyezkedik el úgy, hogy a hátul lévő kar felkarja viszonylag hegyesszöget zár be a váll csúcsában húzott képzeletbeli vízszintessel és könyökszöge nagyobb, mint 90°. Az elöl lévő kar 90° körüli könyökszöggel úgy előzi meg a törzset, hogy a kéz kb. az áll magasságáig emelkedett fel.

2.92. ábra - A comb és a könyök szögeinek alakulása a lendítés lassuló szakaszában

A comb és a könyök szögeinek alakulása a lendítés lassuló szakaszában

Az ugrás eredményessége szempontjából a nekifutás sebességén kívül egyes szerzők,[44][45] az elugrás közben mért talajon tartózkodási idő nagyságát is meghatározónak tartják. Az elugrás összideje a legjobb távolugróknál 0,11–0,14 s[46].[47].

A tömegközéppont útját illetően alapvető követelmény, hogy elugrás közben a tömegközéppont törésmentesen, emelkedő pályán mozogjon (az ábrán szaggatott vonal jelzi, 93. ábra[48]). A tömegközéppont mozgási távolsága a kitámasztástól általában 90–120 cm-nyi utat tesz meg.

2.93. ábra - Az elugrás során a tömegközéppont törésmentesen emelkedő pályáján halad

Az elugrás során a tömegközéppont törésmentesen emelkedő pályáján halad

A kirepülési szög nagysága, mely távolugrásnál meglehetősen széles skálán mozog, a kifejtett erők irányától, illetve a vízszintes és függőleges sebességösszetevők arányától függ. A kutatók mind a vízszintes, mind a függőleges sebesség megállapításánál külön-külön, de megközelítőleg azonos értékekről adtak számot. A függőleges sebesség nagyságát 2,9–3,7 m/s-ban, míg a vízszintes sebességet 8,2–8,7 m/s-ban határozták meg.

A kirepülés szöge kisebb jelentőségű az ugrás távolsága szempontjából, mint a gerendán töltött idő, tehát az elugrás összideje.

Az elugrás közbeni forgások

Az elugrás közbeni forgások távolugrásnál elsősorban a szélességi tengely körül hatnak negatív előjellel. E forgás először a kitámasztás pillanatában, utoljára az elrugaszkodás befejezésének pillanatában jut érvényre. A kitámasztás helyzete ismert. Itt az erő a tömegközéppont mögött hat (94/a. ábra), ezért e helyzetben szélességi tengely körüli előreforgással találkozunk. Mivel e helyzet csak minimális ideig tart, és mert az ugró továbbra is érintkezésben marad a talajjal, ezt az előreforgást a fékezőfázis alatt teljes egészében megszüntetheti az ugró.

2.94. ábra - Az elrugaszkodás pillanatában elfoglalt tömegközépponti helyzet, illetve az ekkor érvényesülő forgási lehetőségek

Az elrugaszkodás pillanatában elfoglalt tömegközépponti helyzet, illetve az ekkor érvényesülő forgási lehetőségek

A repülési távolság nagyságát viszont döntően befolyásolhatja az elrugaszkodás pillanatában elfoglalt tömegközépponti helyzet, illetve az ekkor érvényesülő forgási lehetőségek (94. ábra[49]).

E helyzetben három változat lehetséges:

  • nem jön létre forgás (94/b ábra), azaz a kifejtett erő a tömegközéppontra hat (ez lenne az ideális, de ritkán valósítható meg);

  • előreforgás jön létre (94/c ábra), az erő a tömegközéppont mögött hat (a legtöbb esetben ezzel a forgással találkozunk);

  • hátraforgás jön létre (94/d ábra), az erő a tömegközéppont előtt hat (leginkább a homorító technikával ugró kezdőknél figyelhető meg).

Legtöbbször előreforgás jön létre, melyet az ugrók a törzs és a lendítést végző végtagok megfelelő helyzetének kialakításával igyekeznek a minimumra csökkenteni.

Légmunka technika[50]

Mint tudjuk, a talajtól való elszakadás után a tömegközéppont útja már nem változtatható meg. Ez azt jelenthetné, hogy a nekifutással és az elugrással eldőlt az ugrás távolsága. A valóságban nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis a levegőben végzett mozdulatok segítségével befolyásolhatjuk az ugrás centiméterekkel ellenőrizhető nagyságát.

A légmunkák célja tehát a repülés közbeni forgási impulzusok szabályozásával az egyensúly tartása és a legkedvezőbb talajfogási feltételek biztosítása. E cél érdekében az ugrók a levegőben különféle mozgásokat végeznek. E mozgások alapján a következő végrehajtási formákat ismertetjük.

 Kép
Guggoló technika – Az elugrást követően a lendítőláb előrelendülése után közvetlenül az ugróláb mellé zár. Ezzel egyszerre az ugró mindkét karját a törzse mögé lendíti rézsútos mélytartásba. Az ugró „gugguló” helyzetben repül, majd lábait előre nyújtja a talajfogáshoz. A guggoló technika a legkevésbé eredményes mozgás, ugyanis a zsugorhelyzet elfoglalásával – azzal, hogy a fő forgási tengelyhez közel kerültek a testrészek – a szélességi tengely körüli előreforgás felgyorsul, így az ugró kénytelen korán kinyújtani a lábát, ennek eredményeként hamar leérkezik a homokba, tehát teret veszít.

Lépő technika – Az elrugaszkodás után az ugró megtartja az elugrás helyzetét, csupán közvetlenül a talajfogás előtt hozza előre az ugrólábát és a két lábát együtt nyújtja előre a homok felé. E technikánál az ugró azzal, hogy testrészeit távol tartja a fő forgási tengelytől, csökkenti az előreforgás lehetőségét. Hátránya, hogy az ugró csak passzívan repül a levegőben, tehát más mozgást nem végez az előreforgás csökkentésére.

Homorító technika – Az elugrás utáni légmunkát azzal kezdi az ugró, hogy a lendítőlábát leengedi hátra, az ugróláb mellé. Ezzel egyidőben medencéjét oly mértékben nyomja előre, hogy homorítani kezd. A homorítás nagyságát növeli az ugró azzal, is, hogy mindkét lába sarkát hátul kissé felcsapja és karjait karkörzéssel magastartásba, vagy hátsó-oldalsó középtartásba lendíti. A repülés leszálló ágában az ugró a törzs és a láb hirtelen előrehozásával, bicskamozdulattal megszünteti a homorítását és így „összezárulva” közeledik a leérkezőhely felé.

E technika – különösen, ha a karok magastartásban vannak és a sarkok felcsapódása minimális – kedvezőbb helyzetet teremt az előreforgás csökkentésére, mint a lépő technika. A bicskahelyzet felvételekor arra kell ügyelni, hogy a lábak térdben nyújtva kerüljenek előre, mert ellenkező esetben a törzs előre lefelé irányuló forgásai ismét megnőnek, s ez túl korai lábleengedést eredményez.

Ollózó technika – másfeles olló – Ez a technika a legfejlettebb a káros forgások (előreforgás) kiküszöbölésének terén, hiszen a végtagok azzal ellentétes rotáló mozgást végeznek. Az elugrás után az ugró lendítőlába térdének pillanatnyi lépő helyzetben való megtartása után kinyúlik és folytatja a futó mozgássort a levegőben. A hátra irányuló mozgása során, amikor a láb a törzs meghosszabbított vonala mögé kerül, a sarok is felcsapódik. A lendítőláb előzőekben leírt mozgásával egyidőben az elrugaszkodó láb térdben hajlítva előrelendül, majd a törzs mögött levő láb is ugyanígy előre mozog. A kar könyökben kinyúlva, rézsútosan oldalra, hátra és felfelé mozog majd magastartáson át előreköröz. A kar és lábmozgás befejeztével az ugró törzsével előredől és így közeledik a talajfogáshoz.

A kettő és feles olló – végrehajtása közben az ugró az első kar- és lábtartás csere után még egy kar- és lábváltást végez. Nagyobb ugrás esetén ez a technika az ellentétes végtagmozgások hosszabb végrehajtása miatt kismértékben hatékonyabb, mint a másfeles olló. A karmunka közben a törzs ugyan elfordul a hossztengely körül, de ezzel egyidőben a csípő ellenkező irányú elmozdulása is megfigyelhető, így e két elfordulás egyensúlyban van egymással.

A talajfogás formái

A talajfogás eredményessége függ az ugrás során létrejött forgások nagyságától és az alkalmazott légmunka technikától. Ha a test előreható forgatónyomatéka túl nagy, azaz nehéz szabályozni, akkor a lábak kényszerűen lebillennek, így nincs mód a tömegközéppont pályájának megfelelő kihasználására (95. ábra[51] – alsó a ábra).

2.95. ábra - A talajfogás során a túlzott előreforgás károsan befolyásolhatja az eredményességet

A talajfogás során a túlzott előreforgás károsan befolyásolhatja az eredményességet

Ha ez a forgatónyomaték kisebb, akkor megfelelő légmunkával a hatása csökkenthető, s így a röppálya is kedvezőbben kihasználható (95. ábra[52] – felső b ábra). A talajfogás hasznossága tehát minden esetben attól függ, hogy az ugró milyen mértékben tudja csökkenteni a távolságot a homokba csapódó sarok nyoma és a között a pont között, ahol a tömegközéppont pályája a talajt metszi.

A következő talajfogási formák használatosak:[53]

Beleguggoló technika

Ennél a technikai végrehajtásnál a sarkak már elérték a homokot, az ugró térdben erősen behajlítja a lábát, karjával energikus lendítést végez előre, így guggoló helyzeten keresztül halad tovább az ugrás addigi irányába.

2.96. ábra - Beleguggoló talajfogás technika

Beleguggoló talajfogás technika

Ez a technika nem szerencsés abból a szempontból, hogy a talajfogás során a stabil guggoló helyzet eléréséhez az ugrónak hajlított térdhelyzetben kell talajt fognia, ezért a sarkak hamarabb érnek a talajra, mintha nyújtott lábbal történt volna a talajfogás.

Ezt a módszert elsősorban a kezdő, vagy korosztályos távolugrók alkalmazzák ill. előfordul még az elit távolugróknál is, elsősorban a két és feles ollózó technikánál, ahol már nincs idő a teljes nyújtott lábas talajfogára (pl. Carl Lewis – 97. ábra[54]).

2.97. ábra - Carl Lewis beleguggolásos talajfogása elsősorban a két és feles olló légmunka technika miatt alkalmazott

Carl Lewis beleguggolásos talajfogása elsősorban a két és feles olló légmunka technika miatt alkalmazott

A kiüléses technika

Az ugró már a repülés során kismértékben balra vagy jobbra dől. A talajfogás pillanatában lábát megemeli, és a talajfogás után nem az alátámasztási ponton keresztül halad előre, hanem valamelyik oldalra kiül a sarka által hagyott nyom mellé. E technika előnye abban van, hogy nem szükséges újabb energiakifejtés vagy -megőrzés annak érdekében, hogy a talajfogási pont felett áthaladjon az ugró. Hátránya annyi, hogy az oldalra való billenés az ideálisnál korábbi bal, vagy jobb sarok letételt eredményezhet, továbbá a térdízületet erőteljesebb csavaró hatások érhetik a talajfogás pillanatában, mint a másik két végrehajtási forma esetén.

2.98. ábra - Az oldalra kiüléses technika

Az oldalra kiüléses technika

A beleüléses vagy becsúszó technika

A becsúszó technika esetén az ugrók arra törekednek, hogy lábukat minél hosszabb ideig maguk előtt felemelve tartsák, vagy egy második ütemben újra emeljék azt. A sarkak talajfogásakor a lábak előre felfelé mozogjanak kirúgva az előttük lévő homokot. Egyesek előrenyomják, kissé megemelve, míg mások a homok felszínén előrecsúsztatják lábaikat. Így végül a nagy farizomra érkeznek. E technika előnye, hogy a sarkak által hagyott nyom és a tömegközéppont pálya elméleti metszési pontja között kisebb a távolság. Ebből a szempontból, talán a legelőnyösebb forma a többihez viszonyítva. Hátránya lehet, hogy a homok érintése után túlzottan felkapja az ugró a lábát, esetleg nem megfelelően erős csípő-, horpasz- és egyenes hasizommal rendelkezik, vagy nem volt megfelelő a hátra, lefelé történő karlendítés ereje és ezen hiányosságok hátra, visszagördülést okozhatnak. Így a hát által hagyott nyom közelebb lesz az ugrógerendához, mint a sarkaké volt.

2.99. ábra - A becsúszásos, vagy beleüléses technika

A becsúszásos, vagy beleüléses technika

Felhasznált irodalom

Bedi, J. C. (1977). Take-off in the Long Ju mp, Angular Momentum Considerations. Journal of Biomechanics , 9:541–549.

Béres, S. (2005. 05). A távolugrás utolsó lépéseinek és elugrásának biomechanikája. 20., Budapest.

Béres, S. (1996). A Távolugró Talajfogás Biomechanikai Elemzése. Atlétika , 40./12. 8–13. o.

Bhowmick, S. (1992). Biomechanical features of the take-off in the running long ju mp. Track & Field Quarterly , 4:14-16.

Bosco, C., Luhtanen, P., Komi P.V. (1976). Kinetics and Kinematics of the Take-off in the Long Ju mp. (K. P.V., Szerk.) Biomechanics V-B. Baltimore, MD: University Park Press, 174–180.

Flynn, M. (1973). Cinematographic Study of the Cinematic and Te mporal Analysis of the Take-off in the Running Long Jump. Track and Field Quarterly Re-view, 4:222–229.

http://www.benwoitenasculptor.com/Carl%20Lewis%20%28photo%29.jpg. (dátum nélk.). Forrás: http://www.benwoitenasculptor.com: http://www.benwoitenasculptor.com/Carl%20Lewis%20%28photo%29.jpg

http://www.tribuneindia.com/2004/20040717/sp6.jpg – AP/PTI photo. (dátum nélk.). Forrás: http://www.tribuneindia.com: http://www.tribuneindia.com/2004/20040717/sp6.jpg – AP/PTI photo

Zarándi, L. (1980). In K. Jenő (Szerk.), Atlétika II (old.: 154). Budapest: Sport.

A hármasugrás technikája

Filmanyag

hármasugrás oldalról, lassított felvétel – (640 × 480, 120 képkocka/s)

hármasugrás szemből, lassított felvétel – (640 × 480, 120 képkocka/s)

 

Kép anyag

hármasugrás sorozatkép oldalról

hármasugrás sorozatkép szemből

A hármasugrásról általában

A hármasugrás a távolba ugrások közé tartozik. Célja a szabályok adta lehetőségeken belül a lehető legnagyobb vízszintes távolság elérése. A hármasugrás teljesítménye a távolugráshoz hasonlóan elsősorban a nekifutás sebességétől függ.[55] Az ugró az ugrások során a nekifutással megszerzett vízszintes sebesség megtartására törekszik. Az ugrások talajfogása során azonban ez a sebesség ugrásról ugrásra csökken. A sebességcsökkenés mértéke élvonalbeli ugróknál az első talajfogás során 0,5–0,8 m/s, a második és a harmadik talajfogás során 0,8–1,5 m/s.[56] Ez a fokozatos csökkenés az ugrások irányával és magasságával van összefüggésben, hiszen az elugrások során nem csak előre, hanem kismértékben felfelé is kell rugaszkodni (101. ábra[57]).

2.100. ábra - Idowu Eb aranyat érő hármasugrása közben. Barcelona, Olimpiai Stadion 2010

Idowu Eb aranyat érő hármasugrása közben. Barcelona, Olimpiai Stadion 2010

Az elrugaszkodások során az ugró célja, hogy a vízszintes sebességet minél kisebb veszteséggel vigye át az egyik ugrásból a másikra. Az ugrások talajfogásakor az adott ugrólábra a testsúly akár 5–8 szorosa is eshet, melyet az ugró intenzív kar- és láblendítésekkel kísérel meg ellensúlyozni. A lendítést végző végtagok munkája igen számottevő is lehet, helyes technikai végrehajtás esetén. Jó példa lehet ennek bizonyítására egy mérlegen álló ember helyes technikával végrehajtott, az orr magasságában megfogott karlendítése után a mérleg által mutatottak leolvasása. Egy 70 kg-os ember esetén a mérleg mutatója visszaeshet akár 15–20 kg-ra is, ami a lendítés jelentős szerepét mutatja.

2.101. ábra - Idowu Phillips hármasugrása (Peking)

Idowu Phillips hármasugrása (Peking)

Az ugrások támaszfázisának végrehajtását ezért az ugrók úgy igyekeznek végrehajtani, hogy az maximális erővel, a lehető legrövidebb idő alatt megtörténjen. Ennek színvonalát a támaszfázis ideje mutatja meg. Élvonalbeli ugróknál a talajfogási idők 0,12–0,17 másodperc között vannak. A második és a harmadik ugrás általában hosszabb a fogyó sebesség és energia miatt.

Olimpiai sportág, azonban valamivel kisebb népszerűségnek örvend, mint a távolugrás. Ezt bizonyítja fejlődéstörténete is. Különösen a magyar hármasugrásra igaz ez a kijelentés, ahol a II. világháborúig, csak beugró távolugrók versenyeztek ebben a számban.

A hármasugrás végrehajtásának módját a szabályok által rögzített formában bal, bal, jobb, vagy jobb, jobb, ballábas ugrással kell végrehajtani. Az elugrógerendától való elrugaszkodás után a következő elugrást ugyanazzal a lábbal kell végrehajtani, majd az ismételt repülőfázis után lábtartás cserét kell végezni. Az utolsó, harmadik elugrás után a gödörbe úgy kell megérkezni, mint a távolugrás esetén. A cél a lehető legnagyobb távolság elérése a három ugrással.

Két jellegzetes technikai végrehajtás ismeretes a hármasugrásban, a karlendítések során használt technikák különbözőségétől eltekintve. Ezek az ún. lapos és meredek technika.[58]

A lapos technika jellegzetességei közé tartozik az ugrás laposabb íve, ezzel a vízszintes sebesség megőrzésének nagyobb lehetősége. A váltott karú lendítés megőrzésének lehetősége mind a három ugrásnál. Az ugrások hosszának százalékos megoszlási arányának kedvezőbb volta.

A meredek technika jellegzetességei közé tartozó technikai elemek az utolsó két ugrásnál használatos páros karú karlendítés az elugrás után. A lábtartáscsere utáni fokozottabb, akár vízszintes fölé történő térdemelés és az aktívabb talajfogás.

Az ugróknak ügyelniük kell arra is, hogy az ugrások során a talajfogások helyei lehetőség szerint egyenes vonalra rendeződjenek, mert az ettől jobbra vagy balra történő eltérések csökkenthetik az ugrás távolságát. Ideális esetben ez az egyenes vonal merőleges a deszkára, hiszen az ugrásokat mindig a homokban hagyott utolsó nyomtól mérik visszafelé, alkalmasint a deszka homok felőli élének a nekifutó sáv oldalán túlra való meghosszabbításával, ha az utolsó nyom annyira a gödör szélére került.

A hármasugrás szakaszai

A hármasugrás szakaszai részben megegyeznek a távolugrás ill. az összes többi ugrás szakaszaival azzal a különbséggel, hogy itt három ugrás történik:

a) Nekifutás vagy lendületszerzés

  • a lendületszerzés megkezdése;

  • a nekifutási sebesség kialakítása;

  • az első elugrás előkészítése.

b) Az ugrás, ugrások

  • az első elugrás;

  • a második ugrás;

  • a harmadik ugrás.

  • Az ugrások során az ugróláb munkája a kitámasztás;

  • az ízületek behajlásának szakasza;

  • az ízületek kinyúlásának szakasza vagy elrugaszkodás.

  • A lendítést végző végtagok munkája;

  • a lendítés gyorsuló szakasza;

  • a lendítés lassuló szakasza.

c) A légmunka

  • az előreforgás megakadályozása, vagy lassítása;

  • a harmadik elugrás során a talajfogás, illetve a talajra érkezés előkészítése.

d) Talajfogás vagy talajra érkezés.

A hármasugrás technikáját az imént felsorolt pontok alapján mutatjuk be.

A nekifutás

A hármasugrás nekifutására jellemző, hogy ritmusában, magasságában, sebességében, hosszában és technikájában szinte megegyezik a távolugrás nekifutásával. A nekifutás során az ugrók hozzávetőleg 10,1–10,9 m/s sebességet érnek el az utolsó lépések során. Ekkora sebesség kialakításához 22–24 futólépést kell megtenniük az indulástól a deszkafogásig. Vannak versenyzők, akik nem használnak ennyire hosszú nekifutást, ők 14–16 lépést tesznek meg. Ifjúsági versenyzők 12–14 lépéses nekifutást is alkalmazhatnak.

A nekifutás feladata:

  • az ugró fizikális és pszichikai felkészültségének megfelelő optimális (minél magasabb szintű versenyzőről van szó, annál inkább közelít az optimális sebesség a maximális sebességhez) sebesség kialakítása;

  • a nekifutási sebesség veszteségmentes átvitele az ugrásba;

  • pontos lécfogás kialakítása.

A nekifutás hossza az alábbiaktól függ:

  • az ugró anatómiai méreteitől;

  • a maximális vágtagyorsaságától;

  • a felgyorsulási képességtől;

  • a technikai végrehajtás szintjétől (ritmus, térdhelyzet, karlendítések minősége stb.);

  • az aktuális állapottól (pszichés állapot, napszak, esetleges apróbb sérülés stb.)

  • az ugróhely adott környezeti viszonyaitól (pályaminőség, szél, időjárás stb.)

Az ugrás hossza alapvetően nem változik jelentősen az edzések során gyakorolttól, azonban a fent említett esetek miatt, kismértékben módosulhat.

A nekifutásba indulás, vagy lendületszerzés megkezdése

A nekifutásnak egyenletesen gyorsulónak kell lennie, az ugrónak a végére kell elérnie az optimális sebességet. Fontos, hogy az ugrógerendát pontosan érje el az ugró.

Nekifutását az ugró megkezdheti:

  • nyugalmi (álló) helyzetből;

  • előzetes mozgásból.[59]

Az álló helyzetből történő megindulást az ugrók egy hátul lévő lábas állórajtból hajtják végre. Ha az ugró az elugró lábát helyezi a segédjelhez, akkor páros, ha a lendítő lába van elöl, akkor páratlan lépésszámú lesz a nekifutás.

Az álló helyzetből végzett nekifutásba indulás előnye, a nagyobb pontosságú deszkafogás.

Hátránya, hogy a meginduláshoz nagyobb erőkifejtés szükséges, mely energiaveszteség az elugrás felhasználható energiáját csökkentheti, ezáltal az elugrás technikai szintjét ronthatja.

Az előzetes mozgásból történő indulás azt jelenti, hogy az ugrók járásból, könnyed szökdelésből, vagy lassú ráfutásból érkeznek az indulási helyhez. E végrehajtási forma előnye, hogy – azonos lépésszámú nekifutás esetén – itt nagyobb lehet a nekifutás végsebessége – természetesen az optimális értéken belül – hiszen az ugró a tulajdonképpeni nekifutás megkezdésének pillanatában már bizonyos nagyságú mozgási energiával rendelkezik. Hátránya lehet, hogy az előzetes lendületszerzés során az ugró nem pontosan érkezik a segédjelhez, továbbá az első lépések hossza is változó lehet, ami a „deszkafogás” pontosságát károsan befolyásolhatja. Bár a mozgásból végrehajtott nekifutást eredményesebbnek tartjuk, azt ajánljuk, hogy az ugrók eleinte nyugalmi helyzetből kezdjék a nekifutást. A másik változatot csak a kivételesen jó mozgáskoordinációval rendelkező ugróknál tartjuk egyértelműen célravezetőnek.

Mindkét nekifutási formánál lényeges a távolság pontos kimérése. Ez történhet:

  • kísérleti módszerrel

  • méréses módszerrel

A kísérleti módszer lényege az elugrási vonaltól a nekifutás végrehajtása visszafelé, edzői felügyelettel. Az elugró láb a kívánt lépésszám utáni talajfogása pillanatában a lábujjhegy vonalába helyezett segédjel lerakásával. A méréses módszer történhet lábfejezéssel, vagy mérőszalaggal. Fontos, hogy a deszkát, mindig ugyanazzal a lábával érje el az ugró.

A nekifutás sebességének kialakítása

Bár az hármasugrás teljesítményét elsősorban a nekifutás vízszintes sebessége határozza meg, csak a legjobban felkészült ugrók kiváltsága, az egyéni maximális sebesség eléréséből való hatékony elugrás. A legtöbb versenyző az egyéni legjobb vágtasebességből nem képes jobb kísérlet elérésére, mint esetlegesen kisebb sebességből. Ez azért lehetséges, mert az első ugrás talajfogása során nem képesek elviselni talajt fogó lábat érő impulzust, ill. nem tudják szabályozni kellő mértékben a káros forgásokat. Ezért a nekifutás végrehajtásának technikai mutatóit az edző felelősége szabályozni, az aktuális helyzetnek megfelelő hosszúságú nekifutás beállításával.

Az ugrónak a nekifutás során ügyelnie kell a ritmusosságra, a könnyed, erőlködésmentes, magas tömegközéppontú futásra, melyet a mellkas kiemelésével és a magas térdhelyzetű futólépésekkel érhet el.

Az első elugrás előkészítése

A nekifutás utolsó három lépése során, hasonlóan a távolugráshoz, a tömegközéppont pályára állítását elő kell készíteni. Ez azt jelenti, hogy az ugró az elugráskor ellépésének pillanatában a nagymértékű vízszintes sebesség mellett el kell, hogy emelkedjen a talajtól, tehát függőleges sebességre is szert kell tennie. A tömegközéppont a kirepülési szög által meghatározott pályára áll. Az ugró tömegközéppontjának emelkedése azonban nem az ugrás pillanatában kezdődik, hanem az utolsó három lépés során, leginkább az utolsó előtti lépés repülőfázisakor. A hármasugrás esetén is megfigyelhető a kissé hosszabb utolsó előtti lépés, mely során tömegközéppont süllyesztés jön létre. Mértéke 4–8 cm, amely természetesen kisebb, mint a távolugrásnál. A legmélyebb pontról a tömegközéppont már fokozatosan emelkedik. Ez azért kisebb mértékű, mert az első ugrás laposabb, mint a távolugrás, hiszen a cél a lehető legnagyobb vízszintes sebesség megőrzése.

Az utolsó lépések beosztása normál–hosszú–rövid, azaz N–H–R. Az elugrás előkészítésének másik mutatója a törzs helyzet a talajhoz viszonyított változása. A hármasugrás esetén a törzs hátradöntött helyzete az elugrás talajfogásakor kisebb mértékű, mint a távolugrásnál. Az ugrónak arra kell törekednie, hogy az elugró lábával az elugrás talajfogása előtt közvetlenül szinte „be kell lépnie maga alá”, lerövidítve az utolsó lépését, azt érezve mintha „átfutna” a deszkán. Ilyenkor a lendítőláb sarka erőteljesen közeledik a farizomhoz, ezzel előkészítve a lendítést és lerövidítve az elugrás támaszfázisának idejét a talajon. Csak így érhető el a legkisebb sebességvesztés.

A karlendítések formáját az ugró anatómiai paraméterei, ill. a tanult mozgásforma határozzák meg. Három formája lehetséges:

  • Az ugró mind a három elugráshoz váltott karú karlendítést alkalmaz.

  • Az első és második ugrásnál váltott karral, a harmadik elugrásnál páros karral lendít az ugró.

  • A második és a harmadik elugrásban is páros karral lendít az ugró.

Váltott karú karlendítésnél az ugró hossztengely körül fordulhat, páros karlendítésnél pedig szélességi tengely körüli elfordulás jöhet létre.

Az ugrások

A hármasugrás angol elnevezése nagyon szemléletes a végrehajtás szempontjából. Az angol a hop, skip, (vagy step) and ju mp kifejezést alkalmazza a hármasugrás helyett.[60] Ez annyit tesz szökkenés, lépés, ugrás. Magyar szakkönyvekben is megtalálható a hármasugrás angol felosztás szerinti tárgyalása.[61]

2.102. ábra - A hármasugrás ugrásainak angol elnevezései

A hármasugrás ugrásainak angol elnevezései

Jelen jegyzet marad az első, második és harmadik ugrás megnevezésnél.

Az első ugrás („szökkenés”)

Az első ugrás a deszkáról történik és a repülőfázis után ugyanazzal a lábbal érkezik az ugró a talajra, mint amelyikről elugrott. Az ugrók az erősebb lábukkal hajtják végre az első ugrást a másik, lendítőlábuk erőteljes lendítésével támogatva. Az elugrás előkészítése és megfelelő technikai kivitelezése után az ugrónak kettős követelménynek kell eleget tennie. Az elugrásból a lehető legtávolabbra kell elrugaszkodnia úgy, hogy a vízszintes sebességveszteség a lehető legkisebb legyen. A kis vízszintes sebességveszteséget csak lapos ugrással lehet elérni, viszont akkor rövidebb lesz az ugrás. Hosszabb ugrást csak nagyobb kirepülési szöggel lehet kivitelezni, ilyenkor azonban a vízszintes sebességvesztés nagyobb. Az említett okok miatt az ugrónak ko mpromisszumot kell kötnie. Meg kell találnia azt az adottságaihoz mért optimális kirepülési szöget, amellyel a lehető legkisebb a sebességvesztés, és technikailag a legjobb végrehajtással tudja a következő ugrást elvégezni. Bizonyos ugróknak az egyik, másoknak a másik technikai végrehajtási mód alkalmasabb.

Az elrugaszkodás támaszfázisának ideje átlagosan 0,13–0,15 s körül található. A kirepülési, talajhoz viszonyított szög átlaga 17° körül van. Az első ugrás hossza hozzávetőleg 35-37% a teljes ugráshosszhoz viszonyítva.[62]

Az első ugrás légmunkáját a következő összetevők határozzák meg:[63]

  • a második elugrást ugyanarról a lábról kell végrehajtani, mint az elsőt;

  • nem kell kihasználni a tömegközéppont teljes repülési távolságát;

  • az elugrásnál létrejövő forgásokat (leginkább előreforgás) szabályozni kell;

  • a karokat a második elugrásnál alkalmazandó karlendítésnek megfelelően kell mozgatni;

  • optimális talajfogás előkészítése.

A légmunka közben jellegzetes lábmunka figyelhető meg, melynek célja az aktív talajfogás előkészítése. A deszkáról való elrugaszkodás után a lendítőláb térde vízszintesig emelkedik, majd megkezdi a lefelé, hátrafelé történő mozgását, mellyel egy időben az elugró láb előrefelé mozog. Megtörténik a lábtartás csere és megkezdődik az aktív talajfogás előkészítése. Ennek során az elugró láb lábfeje előre, lefelé mozog, majd megindul hátrafelé, gyorsul és teljes talppal talajt fog úgy, hogy a talajfogás után a térd a négyfejű combizom teljes feszülése mellett behajlik, előkészítve a második elrugaszkodást.

A lendítőkarok aktív munkája eközben segíti a mozgást. Egyensúlyozó, korrigáló és előre húzószerepük alapvető fontosságú. A karok helyzete a lendítés közben egyéni jellegzetességeket mutat, mely elsősorban az ugró anatómiai és aktuális fizikai képességeitől függ. Karlendítést az ugró végezhet váltott, vagy páros karral. A váltott karú karlendítés során az első ugrásban a lábak mozgásával szinkronban történik meg a kartartás cseréje is a levegőben. Amennyiben a második elugrásnál páros karú karlendítési technikát alkalmaz az ugró, az elugrás befejeztével a törzs előtt lévő kar ott is marad, a másik kar hátulról előrefelé mozog. A lábtartás cseréje közben mindkét kar a törzs előtt helyezkedik el, majd mindkét kar hátrafelé indul, közben a könyökszögek nőnek, majd ismét előre indulnak, megkezdve aktív előrehúzó munkájukat, a tulajdonképpeni lendítést. Fontos, hogy a lábak és karok az első ugrás légmunkája közben egymással összhangban, de nem azonos ritmusban mozognak, amely hatással van az egyensúlyi helyzetre.[64] A törzs helyzete az elugrás után közel függőleges és a karlendítés formájától függően a törzs a hossztengely körül elfordulást végezhet. A törzs izmainak esetleges gyengeségeit, ill. az ugró csípőízületi merevségeit ellensúlyozandó, a karok helyzete a lendítésben meghatározó lehet a törzs rossz helyzetének korrigálásában.

A második ugrás („lépés”)

A második elugrás végrehajtását természetesen befolyásolja az előtte létrejött mozgássor. A talajfogás ugyanazzal a lábbal történik, mint a deszkáról történő elugrásnál. Ekkor az ugró célja, hogy a nekifutás során megszerzett, majd az első ugrás után magas szinten tartott vízszintes sebességet a lehető legnagyobb mértékben megőrizze, amit igen aktív talajfogással kísérel meg elérni. A második ugrás talajfogása rója a legnagyobb terhelést az ízületekre. Talajfogáskor a talajt fogó lábat egy 70 kg-os ugró esetén egy 16 m-nél nagyobb ugrás során akár 5000–6500 N terhelés is érheti. A talajon eltöltött ún. kontakt idő kismértékben hosszabb, mint a távolugrás elugrásának ideje, mert itt átlagosan 0,15 s, amíg a távolugrásnál 0,13 s.

A talajfogás sarokkal történik. A térdszög a talajfogás pillanatában kisebb, mint az első elugrásnál. A törzs kismértékben hátradöntött helyzetben van. A végtag ízületek behajlanak. Ez az ízületek behajlásának szakasza. A térdízület behajlása során figyelembe kell venni, hogy míg az elugrás során az ugró szinte „átfut” az elugráson, addig ehhez a talajfogáshoz másként „érkezik” meg az ugró. Az első ugrásban ugyanis a tömegközéppont pályára állt, ennél fogva a futás magasságánál magasabbról fog talajt az ugró, tehát az erőhatások is nagyobbak. A talajfogás nem nyújtott, hanem hajlított térddel történik. Ezért a térd berogyásának veszélye is nagyobb. Az ugró másik feladata, hogy olyan kirepülési szöget érjen el ebből az ugrásból is, hogy az a következő ugrás során megfelelő távolságot eredményezzen, de az emelkedés ne legyen túlzott sem. Ennek elérése érdekében igen fontos az előzőekben említett aktív talajfogás kivitelezése.

Az aktív talajfogás során a talajt fogó láb talajfogás előtti mozgására jellemző, hogy az előre lefelé, majd a talajfogás pillanata előtt erőteljes hátrafelé történő mozgást végez. Ezt a gyorsuló mozgást a hajlító és a farizom együttes munkája hozza létre. Természetesen, a talajfogást előkészítendő, a négyfejű combizom is nagymértékben előfeszül. A talajfogás előtt tehát a láb összes izma tónusba kerül, megfeszül. A talajfogás után az említett izmok teljes feszülése ellenére a térd behajlik és hozzávetőleg 140°-os szögig hajlik. Ez a szög kisebb, mint az elugrás, vagy a távolugrás esetében az elugrás alatt mérhető szög. Az izmok előfeszülnek, energiát raktároznak, s ez a plusz a talajtól való elszakadás pillanatában segíti az ugrót.

A megfelelő elugrás természetesen csak a jól kivitelezett (jó ritmusú és megfogott) lendítő mozgásokkal érhető el. Alkalmazható a váltott, vagy páros karú karlendítés. A váltott karú karlendítés a természetes mozgást követő, könnyebben megtanulható forma. Előnye, hogy káros forgásokat nem hoz létre, hátránya azonban az, hogy e lendítés egyszerre hat előre és hátrafelé is. A páros karú karlendítés hátránya, hogy a lendítés végén a szélességi tengely körül kismértékű káros hátrafelé forgást hozhat létre, ugyanakkor a lendítés megfogásakor a lendítés által létrehozott erő mindkét kar esetén előrefelé mutat.

2.103. ábra - Magas térdhelyzet a második ugrás repülőfázisa során

Magas térdhelyzet a második ugrás repülőfázisa során

A második ugrás légmunkája (103. ábra[65]) során az ugrónak elő kell készülnie a lábcserére, amellett, hogy a megmaradó vízszintes sebességet a lehető legjobb arányban továbbra is fenn kell tartania, mindezt úgy, hogy a repülés során a káros (előre)forgásokat a lehető legnagyobb mértékben csökkentse. A lendítő végtagok munkáját pedig módosítania kell az utolsó ugrásban használt lendítésekhez.

A harmadik ugrás („ugrás”)

A harmadik ugrásnál az ugró tömegközéppontjának vízszintes sebessége jelentősen csökkent. Amíg az első ugrásban a vízszintes sebességvesztés 0,6–0,8 m/s a nekifutáshoz képest (6,6%), addig a második ugrás során ez 0,8–1,3 m/s (9%), addig az utolsó ugrásban ez már 1,1–1,5 m/s (14%) is lehet. Természetesen a harmadik ugrás során az elugrás technikája és egyéb paraméterei eltérnek az első ugrásétól. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az ugró technikai végrehajtásában már más stratégiát kell, hogy alkalmazzon, a megváltozott körülmények miatt. Az első ugrásban pl. a TKP emelkedése a repülőfázis alatt akár 60 cm is lehet, a második ugrás során ez már csak 42 cm, majd az utolsóban már csak 36 cm.

Más aspektusból vizsgálva egy 18m-es ugrás eléréséhez hozzávetőleg 11m/s-os vízszintes tömegközéppont sebesség szükséges. Az ugrások talajfogásakor bekövetkező sebességcsökkenés miatt ez a sebesség az első ugrás kirepülésének pillanatában már csak 10,5 m/s, a második ugrás talajtól való elszakadásának pillanatában 9,5 m/s, a harmadik ugrásnál ez a sebességérték már csak 8,5 m/s.[66]

A harmadik ugrás talajfogása során az ugró szintén sarokkal ér talajt, a térd a talajfogás pillanatában az előző ugráshoz hasonlóan szintén kissé hajlított. Ez a talajfogáskori végrehajtás tehát nagyon hasonlít a második ugráskor végrehajtottakkal, azzal a különbséggel, hogy a sebességek és az erők már jelentősen kisebbek, ugyanakkor a támaszidő nagyobb. A karlendítés tekintetében használatos a páros, vagy váltott karú karlendítés is. A karmunka elsődleges feladata a megfelelő kirepülési szög elősegítése.

A talajtól való elszakadás után kezdődik meg a légmunka, melynek elsődleges célja hasonlóan a távolugráshoz az, hogy a káros előreforgást megakadályozza és a lehető legnagyobb elérhető távolság elérését biztosítsa azáltal, hogy a homokot fogó lábak minél előrébb nyúljanak úgy, hogy a törzs ne dőljön hátra.

A talajfogás

A talajfogás során az ugró célja itt is mint a távolugrásban a lehető legkisebb távolságvesztés.

A következő talajfogási formák használatosak:

A talajfogás formáiKép[a]
A beleguggoló technikánál, amikor a sarkok már elérték a homokot, az ugró térdben erősen behajlítja a lábát, karjával energikus lendítést végez előre, így guggoló helyzeten keresztül halad tovább az ugrás addigi irányába.
A kiüléses technikánál az ugró már a repülés során kismértékben balra vagy jobbra dől. A talajfogás pillanatában lábát megemeli, és a talajfogás után nem az alátámasztási ponton keresztül halad előre, hanem valamelyik oldalra kiül a sarka által hagyott nyom mellé. E technika előnye abban van, hogy nem szükséges újabb energiakifejtés vagy -megőrzés annak érdekében, hogy a talajfogási pont felett áthaladjon az ugró.
A beüléses vagy becsúszó technikánál az ugrók arra törekednek, hogy lábukat minél hosszabb ideig maguk előtt felemelve tartsák, vagy egy második ütemben újra emeljék azt. A sarkak talajfogásakor, a lábak előre, felfelé mozogjanak, kirúgva az előttük lévő homokot. Egyesek előrenyomják, kissé megemelve, míg mások a homok felszínén előrecsúsztatják lábaikat. Így végül a nagy farizomra érkeznek. E technika előnye, hogy a sarkak által hagyott nyom és a tömegközéppont pálya elméleti metszési pontja között kisebb a távolság. Hátránya lehet, hogy a homok érintése után túlzottan felkapja az ugró a lábát, és ez hátragördülést okozhat. Így a hát által hagyott nyom közelebb lesz az elugrógerendához, mint a sarkaké volt.

[a] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: A hármasugrás, 172. o./99. ábra – a) b) c) – Fejezet szerzője: Zarándi László, Rajzolta: Tihanyi József

A hármasugrás megfelelő technikai végrehajtásának feltétele a kellően előkészített izom-ízületi rendszer, úgy a lábak, mint a törzs és a karok tekintetében. Mivel az ugrások a váz- és izomrendszert nagymértékben megterhelik, ajánlatos csak azoknak elkezdeni a versenyzést, akik mögött komolyabb edzésmúlt áll, vagy korábban ugrottak távolt. Az egyéni fejlődés kulcsa elsősorban nem a technikai elemek csiszolásában, hanem a fizikai felkészülésben rejlik.

2.104. ábra - Hármasugrás – Larry Achike Peking döntő – talajfogás előkészítése

Hármasugrás – Larry Achike Peking döntő – talajfogás előkészítése

Az egyes ugrószámokban, ill. a felkészülés során alkalmazott futó és szökdelő iskolai gyakorlatokban nagy szerepe van a ritmusnak, a végrehajtás minőségét illetően. A technikai végrehajtás megfelelő kivitelezésének ellenőrzését tehát nemcsak vizuálisan, hanem hallás alapján is el lehet végezni. A helyes ritmus kialakítása és kialakíttatása gyakran hatékonyabb az akusztikus módszerrel.

A hármasugrás ritmusa az egyes ugrások távolságának arányain alapszik.[67] Több kutatás alapul a hármasugrás egyes ugrásai hosszának százalékos aránya vizsgálatán. Az egyes kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a meredek és a lapos technikával ugrók elsősorban fizikai felkészültségük miatt ugranak az egyik, vagy a másik jellegzetességet mutató technikával, nem pedig azért, mert az egyik vagy a másik „iskolához” tartoznak. A gyorsabb versenyzők a lapos, a ruganyosabb, az „ugró” típusú versenyzők pedig a meredek technikát alkalmazzák.

A hármasugrás teljesítménye elsősorban tehát azon áll, hogy az ugró milyen vízszintes sebességet képes elérni a nekifutás során, és azt mennyire tudja megtartani az egyes ugrások végrehajtása során. Az ugrások ritmusa ideális esetben ugyanolyan, ami azonos ugráshosszakat feltételez. Ennek a követelménynek azonban csak akkor tud eleget tenni az ugró, ha az első ugrás hosszát az általa lehetségesen ugorható hosszhoz képest csökkenti, azaz rövidebbet ugrik, amivel a vízszintes sebesség megőrzéséhez járul hozzá, kamatoztatva azt a következő két ugrásban. Az egyenletes ritmusra törekvés tehát egyúttal a gazdaságosságra való törekvést jelenti a vízszintes tömegközéppont sebességben.

Felhasznált irodalom

http://www.coachr.org. (dátum nélk.). Forrás: http://www.coachr.org: http://www.coachr.org/approach_speed_and_performance_in_the_horizontal_ju mps.htm

http://www.coachr.org. (dátum nélk.). Forrás: http://www.coachr.org/approa2.jpg

http://www.sporting-heroes.net/athletics-heroes. (2005). Forrás: http://www.sporting-heroes.net: http://www.sporting-heroes.net/athletics-heroes/printableversion.asp?HeroID=8119

Larry-Achike-qual-triple-ju mp-Beijing-2008_1122370. (2008). Forrás: http://images.teamtalk.com/: http://images.teamtalk.com/08/08/800x600/Larry-Achike-qual-triple-ju mp-Beijing-2008_1122370.jpg

Mutschler, M. (1978). In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 141., 143., 144.,). Budapest, Magyar: Sport.

Zarándi, L. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 154., 172., 181., 182., 183., 192.,). Budapest: Sport.

A magasugrás technikája

Filmanyag

magasugrás oldalról, HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

magasugrás oldalról, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

 

Képanyag

magasugrás, utolsó három lépés képsorozat

A magasugrásról általában

A magasugrás célja, hogy az ugró bizonyos hosszúságú, formájú és végsebességű nekifutás után, egy lábról elugorva, majd különböző légmunkákat alkalmazva a lehető legnagyobb magasságot teljesítse. A talajra érkezés (amely legtöbb esetben szivacsbála, de oktatás során lehet homok is) célja a sérülések elkerülése. A magasugrás eredményessége több tényező együttes alakulásán múlik.

2.105. ábra - Ivan Ukhov fedettpályás Európa-bajnokság, 2.32 m. (aranyérem) (Getty Images)

Ivan Ukhov fedettpályás Európa-bajnokság, 2.32 m. (aranyérem) (Getty Images)

A magasugrás technikájának kialakulása jellegzetes utat járt be. A technikák formálódása biomechanikai szempontból is egyre hatékonyabbá vált. Az ugrók tömegközéppontja ennek a folyamatnak köszönhetően a légmunkafázis léc feletti szakaszában egyre közelebb kerül a léchez, ezzel biztosítva a hatékonyabb emelkedési és teljesítmény arányt.

A magasugrás szakaszai

A többi atlétikai ugrószámhoz hasonlóan, a magasugrást is a következő szakaszokra lehet bontani:

a) Nekifutás, vagy lendületszerzés

  • a lendületszerzés megkezdése

    • állásból;

    • előzetes mozgásból;

  • a nekifutási sebesség kialakítása (optimális sebességre törekvés);

  • az elugrás előkészítése (utolsó három lépés).

b) Az elugrás

  • Az ugróláb munkája, a talajfogás;

  • az ízületek behajlásának szakasza;

  • középtámaszfázis;

  • az ízületek kinyúlásának szakasza vagy elrugaszkodás.

  • Az elugrás a lendítést végző végtagok munkája alapján való felosztása:

    • a lendítés gyorsuló szakasza;

    • a lendítés lassuló szakasza.

c) A légmunka

  • a forgások létrehozása – a távolba ugrásoktól különböző szakasz, mert ott az előreforgás megakadályozása, vagy lassítása a cél;

  • talajra érés (szivacs, vagy homok) előkészítése.

d) Talajra érkezés.

A magasugrás teljesítménymodellje[68]

A magasugrónak 6–8 m/s-os nekifutási végsebesség után 0,13–0,22 mp alatt 3000–5000 N közötti függőleges erőt kell kifejtenie a felugrásnál. Az aktív erőkifejtést a nekifutás után az ugróláb végzi el, amit a lendítőláb és a karok a lendítéssel agresszívan segítenek. Az aktív erőkifejtés azonban az egész testet, mint egységes rendszert is érinti. Ezért a törzsizomzat erőkifejtő képessége az aktív erőkifejtés lehetséges nagyságát jelentősen meghatározza. Az erőkifejtés jellegét pedig az szabja meg, hogy a nekifutással vízszintes sebességben jelentkező energiát függőlegessé kell alakítani. Ezt a horizontális sebesség fékezésével oldja meg az ugró. Ezzel a fékezéssel történik meg elsősorban az ugróláb, de az egész test előfeszítése is. Ennek az előfeszülésnek a segítségével valósítható meg a robbanékony – akción-reakción alapuló – gyors erőkifejtés, amely a felugrást jellemzi.

2.106. ábra - A léc feletti helyzet felülről fotózva (Getty Images)

A léc feletti helyzet felülről fotózva (Getty Images)

Az emberi test úgy viselkedik a felugrásnál, mint egy erős, rugalmas pálca. A sarok, majd a talp gyors talajra nyomódása támaszhelyzetet teremt. A talaj reaktív ereje a törzsre is áttevődik és így jön létre az egész test előfeszülése. Ennek következtében halmozódik fel az izmokban az a helyzeti energia, melyet részben a nyúlási reflex, részben az akaratlagos mozgás alapján, átkapcsolás után az elrugaszkodás gyorsító szakaszában felhasznál az ugró. Tehát a magasugrás vezető műveletét a fékezés–átkapcsolás–gyorsítás szakaszai jellemzik. Ebben a teljesítménymodellben a lendítésnek kettős szerepe van. A lefelé irányuló szakaszában fokozza az ugróláb terhelését, és ezzel előfeszítettségét is. Majd gyors mozgásának az átkapcsoláskor történő befejezésekor azzal segíti a gyorsító szakasz célszerű végrehajtását, hogy tehermentesíti az ugróláb izomzatát.

A magasugrás fajtái

A magasugrás „fajtáit” a jellegzetes légmunka technikák alapján különböztethetjük meg. Az 1968-as mexikói olimpián Dick Fosbury forradalmasította a magasugrás légmunka technikáját, azóta nem találkozunk más ugrási formákkal a magasugrás-versenyeken. Ezért a technikai leírás során elsősorban a Fosbury flop technikával foglalkozunk. A többi légmunka technikát, csak felsoroljuk, ill. kiemeljük főbb jellegzetességeiket.

Átlépő légmunka technika

A legegyszerűbb, legkönnyebben elsajátítható technika, az erők felhasználása szempontjából gazdaságtalan, ezért csak a kezdők felkészítésénél, olykor bemelegítő gyakorlatként alkalmazzák.

  • Nekifutás a lendítőláb oldaláról, hegyes szögből, egyenes vonal mentén, a felugrás előtti lépések felgyorsításával;

  • lendítés megközelítően nyújtott lábbal;

  • felugrás a léctől távolabbi lábról;

  • repülés a léc felett ülőhelyzetben, lábcsere;

  • talajra érkezés a lendítő lábra, boka és térd utánaengedéssel történik.

Ollózó légmunka technika

Ma már csak nagyon ritkán alkalmazott magasugró-technika. Hasonlít a lépő magasugráshoz a nekifutása és felugrása, a különbség a légmunkában van. A csípő léc feletti áthaladása után az elugróláb lefelé, a lendítőláb pedig felfelé mozog. A talajra érkezés az ugrólábra történik.

Guruló légmunka technika

  • Nekifutás az ugróláb oldaláról, lendítés nyújtott lábbal a léc fölé, felugrás a léchez közelebbi lábról;

  • a léc fölött a törzs helyzete megközelítően függőleges, majd a lendítőláb hátraemelésével, az ugróláb felhúzásával 90°-os fordulat a nekifutás irányába;

  • talajra érkezés az enyhén hajlított ugrólábra és kétkéz támaszra.

Hasmánt légmunka technika

  • Nekifutás az elrugaszkodó láb oldaláról, felugrás a léchez közelebbi lábról. A léc felett először a nyújtott lendítőláb, majd a lazán nyújtott test kerül át.

  • A léc felett a hosszúsági tengely körüli forgás kifejezett, melyet a térdben felhúzott elugrólábnak kifelé forgatása segít („lefordulás a lécről”).

  • A talajfogás a lendítőláb oldalára és a vele megegyező karon való folyamatos átgördüléssel történik.

    2.107. ábra - A hasmánt technika léc feletti mozzanata

    A hasmánt technika léc feletti mozzanata

Az egyenes (nem köríves) nekifutással végzett ugrások nekifutásának technikája

Az egyenes nekifutás során az ugró a nekifutás megkezdésétől a befejezéséig egyenes vonalon halad. Az átlépő, ollózó, guruló és hasmánt technikára jellemző nekifutási mód. Továbbá korábban a szemből magasugrást is egyenes nekifutással hajtották végre.

Az egyenes nekifutással végrehajtott elugrások előtt a tömegközéppont pályája megváltozik. Az elugrás előtti lépések során a láb talajfogási helyéhez képest egyre hátrább kerül és a talajtól való magassága pedig csökken. Az ugró így készíti elő a felugrást. Csak ezekkel a módosításokkal tudja a tömegközéppontjának vízszintes sebességét hatékonyan, nagy arányban függőleges sebességgé változtatni az elugrásban.

A tömegközéppont ún. süllyesztésének két formáját alkalmazzák a nekifutás során a magasugrók, attól függően melyik nekifutást használják az ugrók. Az állóhelyből történő indulásra jellemző, hogy a tömegközéppont útja először alacsonyabb helyzetű, majd emelkedik a sebesség megszerzésének szakaszában, utána ismét süllyed az elugrás előkészítése során. Az előzetes mozgásból történő nekifutás során a tömegközéppont magassága fokozatosan csökken.

A magasugró a nekifutás során elsősorban a ritmusosságra kell, hogy törekedjen. A magasugró nekifutás során az ugró fokozatosan növeli a sebességét. A futás technikája eltér a vágta számok futástechnikájától, de a többi ugrószám nekifutásának technikájától is. Azoknál még könnyedebb, „pattogósabb”, nagyobb lépéshosszú, magasabb tömegközéppontú. Meg kell, jegyezni, hogy a nekifutás megkezdése után az ugró megtesz néhány futólépést melynek technikája nevezhető normális futásnak. Ebben a szakaszban az ugró ritmuskereső, lépéshossz beállító törekvéssel fut, majd (ahogy azt a legtöbb ugró alkalmazza) ritmusváltás következik be, mely során az ugró megkezdi a jellegzetes magasugró nekifutását.

Az egyenes nekifutást igénylő ugrásoknál az ugrók, vagy a nekifutás elejétől sarkon átgördüléses futással szereznek lendületet, vagy csak az utolsó egy-két lépésnél térnek át a sarkon átgördülésre. Erre azért van szükség, mert a kitámasztást előkészítendő, a hátirányú döntött helyzet ezt megkívánja. Az íves nekifutás esetén nem alkalmazzák ezt a formát, mert itt, a hátradöntött helyzet helyett, kétirányú kitámasztást alkalmaznak az ugrók.

A flop magasugrás

A flop magasugrás nekifutásának technikája

A nekifutás a magasugrás talán legfontosabb része, főleg a Fosbury flop technika esetén, hiszen az ugró a nekifutás során alakítja ki azt a sebességet és azokat az erőviszonyokat, amelyek segítségével létrehozza a megfelelő elugrási helyzetet, és amelyek képessé teszik a talajtól való hatékony, függőleges elszakadásra. Az egyes magasugró technikák megegyeznek abban, hogy a nekifutás pályája egyenes, ahogy azt korábban említettük. Kivétel ez alól a flop technika, ahol a nekifutás pályájának formája egy J alakot formáz, azaz a nekifutás második szakasza íves. Az íves nekifutási pálya a következő előnyökkel járhat:

  • nagyobb vízszintes sebesség;

  • a levegőben való hatékonyabb forgás;

  • megfelelő elugrási pozíció létrehozása;

  • könnyű tanítani.

2.108. ábra - Dick Fosbury, 1968, Mexico

Dick Fosbury, 1968, Mexico

A magasugrás nekifutásának egyenletesen gyorsulónak kell lennie, sem nem vágta, sem pedig jogging jellegű, sokkal inkább megfelelően kontrolált „ritmusos” futólépésekkel kell kialakítani. A nekifutás hosszának hozzávetőleg 8–12 lépésből kell állnia, mely során az ugró magas, „szökkenő”, „gazella” jellegű futást kell, hogy produkáljon. Hangsúlyozottan a helyes futástechnikára kell figyelnie az atlétának.

A nekifutás első szakaszában a sebességet az ugró a lépéshosszai növelésével éri el, a második szakaszban pedig a lépésfrekvencia növelésével. Ettől függetlenül a lépésfrekvenciát folyamatosan növelni kell, és az utolsó lépés során éri el, a maximális érteket. Fontos megállapítás, hogy az elugrás talajon tartózkodási ideje fordított arányban áll a frekvencia értékkel. Minél nagyobb a nekifutás frekvenciája az utolsó lépésben, annál rövidebb az elugrás ideje.

A nekifutás során a férfi ugrók 8,0–9,0 m/s-os (hasmánt technika esetén: 7,0–7,5 m/s) és a női ugrók 6,5–7,5 m/s-os (hasmánt: 6,0–6,5 m/s) sebességre tesznek szert.

 

A nekifutás végsebességét meghatározó kritériumok[69]

  • Meghatározó, az ugró technikai tudásának aktuális szintje;

  • a felugrásban résztvevő izmok ereje – nagyobb erőszint – gyorsabb nekifutást eredményez;

  • a felugrás robbanékonyságának jellege;

  • a fékezés mértéke a felugrás során.

Az optimális végsebesség eléréséhez szükséges lépésszámot befolyásoló tényezők:

  • az ugró futógyorsasága (lassabb ugrónak hosszabb nekifutás célszerű);

  • a futó technika stabilitása;

  • technikai tudásszint;

  • koncentrálóképesség.

A flop technika esetén nagy figyelmet kell fordítani az íves szakasz megkezdésére.[70]

 

A lendületszerzés megkezdése a flop technika esetén

A nekifutásnak egyenletesen gyorsulónak kell lennie, az ugrónak a végére kell elérnie az optimális sebességet. Fontos, hogy az ideális elugrási helyet pontosan érje el az ugró.

A nekifutás az ugró megkezdheti:

  • nyugalmi (álló) helyzetből;

  • előzetes mozgásból.

A nyugalmi helyzetből megkezdett nekifutás lényegében állórajttal történő megindulást jelent. Felállásnál az ugró attól függően helyezi el az általa kimért indulási helyen a lábát, hogy páros vagy páratlan lépésszámmal teszi-e meg a nekifutás távját. Ha az ugrólába van elől, akkor páros, ha a másik, akkor páratlan lesz a lépésszám. Ennek az indulási formának kétségtelen előnye, hogy könnyen szabályozható az első lépések hossza, és ezen keresztül a pontos elugrási hely elérése. Ugyanakkor hátránya, hogy a meginduláshoz nagyobb erőkifejtés szükséges.

Az előzetes mozgásból történő indulás azt jelenti, hogy az ugrók járásból, könnyed szökdelésből, vagy lassú ráfutásból érkeznek az indulási helyhez. E végrehajtási forma előnye, hogy – azonos lépésszámú nekifutás esetén – kevesebb az energiafelhasználás, hiszen az ugró a tulajdonképpeni nekifutás megkezdésének pillanatában már bizonyos nagyságú mozgási energiával rendelkezik. Hátránya, hogy mivel nem mindig azonos ritmusú az előzetes lendületszerzés, az első lépések hossza is változó lehet, ami a pontosság rovására mehet. Bár a mozgásból végrehajtott nekifutást eredményesebbnek tartjuk, azt ajánljuk, hogy az ugrók eleinte nyugalmi helyzetből kezdjék a nekifutást. A másik változatot csak a kivételesen jó mozgáskoordinációval rendelkező ugróknál tartjuk egyértelműen célravezetőnek. Mindkét nekifutási formánál lényeges a távolság pontos kimérése.

A távolság kimérésének két módszere ismeretes:

  • a kísérleti módszer;

  • a méréses módszer.

A méréses módszer történhet lábfejezéssel, vagy mérőszalaggal.

A nekifutási sebesség kialakításához szükséges

  • a sok gyakorlás;

  • segédjelek alkalmazása gyakorlás közben.

A magasugrók egy, kettő, vagy három segédjelet használhatnak. Egy segédjellel ugrik az ugrók többsége. Két segédjelet azok használnak, akik előzetes mozgásból indulnak. Az első az elindulás, a második a futás megkezdésének helyét jelöli. Ritka esetben alkalmaznak egy harmadik jelet is, ahol a futásban ritmusváltásra, vagy lépéshossz módosításra van szükség.

A nekifutás pontosságát több tényező is befolyásolhatja. Hatással lehet rá, például az időjárás, az ellenszél, a hátszél, a pálya minősége, az edzettségi állapot, a pszichés ráhangoltság stb. Ezért is kell a sok gyakorlás. A nekifutás pontosságát két szempontból is figyelni kell. Az egyik a léctől való, a léc vonalára merőlegesen vett távolság, a másik a léc középvonalához (vagy az állványhoz viszonyított), a léc vonalával párhuzamos vonalon vett távolság.

 

A nekifutás pályája a léchez viszonyítva a flop technikánál[71]

A flop magasugrás nekifutása íves pályán történik. A tömegközéppont felülnézeti íve fokozatosan eltávolodik a lábakéval párhuzamos pályától az ív középpontja felé. Az atléta az íves futás során az ív középpontja felé dől. A döntött testhelyzet célja:

  • fokozott támasz létrehozása;

  • a tömegközéppont mélyebb helyzetbe hozása.

Az íves nekifutás alapvetően kétféle lehet:

  • köríves nekifutás;

  • simuló köríves nekifutás, ahol a sugárhossz fokozatosan csökken a kitámasztásig.

Fontos sze mpont, hogy az utolsó lépések során az atléta ne lépjen le az ívről és a sebesség, ill. az ív növekedésével a bedőlés is nőjön.

2.109. ábra - A nekifutás pályája a léchez viszonyítva az egyenes és a köríves nekifutás esetén (rajz: Tihanyi)

A nekifutás pályája a léchez viszonyítva az egyenes és a köríves nekifutás esetén (rajz: Tihanyi)

Az íves nekifutási pálya viszonyát, a léchez a kitámasztás pontjában meghatározó körív érintője és a léc által bezárt szöggel jellemzik általában, amely szög optimális értéke 15–30°. A futás során az ugró a lábait hosszabban helyezi maga elé. Ez az ún. átgördüléses technika. A futásnak ritmusosnak kell lennie, mely ritmusos nekifutás lehetővé teszi az elugrás „tervezhető” előkészítését. A futólépések támaszhelyzete során a tömegközéppont függőleges vetülete a támasz mögött helyezkedik el. A nekifutás te mpója fokozatos és folyamatosan gyorsuló legyen. Az ugró a nekifutás végére optimális sebességet alakítson ki.

A nekifutás végsebességét meghatározó kritériumok:

  • az ugrás légmunka technikája;

  • a felugrásban résztvevő izmok ereje;

  • a felugrás robbanékonysága;

  • a támasz (fékezés) mértéke a felugrás alatt.

Az optimális végsebesség eléréséhez szükséges lépésszámot meghatározzák:

  • az ugró futógyorsasági képessége;

  • a futótechnikai stabilitása;

  • technikai tudásszint;

  • összpontosítási készség foka.

A futólépések hossza a sebesség növekedésével együtt fokozatosan növekszik. A sebesség az utolsó lépéseknél a frekvenciafokozás miatt nő. Ettől csak az utolsó 2-3 lépés tér el. A lépésfrekvencia növelése egyenletes az utolsó két lépésig. Itt fokozódik és az utolsó lépés alatt éri el a maximumot. Minél rövidebb ideg tart a felugrás, annál magasabb frekvenciával kell a felugráshoz érkeznie az ugrónak.

 

A flop technika felugrásának előkészítése

A felugrást az ugró az utolsó három lépésben készíti elő. Az ugró ekkor úgy változtatja meg testrészeinek helyzetét, mozgáspályáját, hogy azok lehetővé tegyék a kitámasztást. Az utolsó előtti lépés során az ugró megpróbálja a lehető leggyorsabban „átgördíteni” magát az utolsó lépésen. A kitámasztás során az ugrónak kétszeresen döntöttnek (hátra és oldalt) kell lennie. Hogy ezt a pozíciót a sebesség csökkenése nélkül tudja elérni, már az utolsó lépések alatt a törzset előredöntött helyzetéből fokozatosan függőlegesig kell visszafogni. A törzs függőleges mögé döntése pedig az utolsó lendítőlábas lépés elrugaszkodási és repülési fázisa alatt megy végbe. Ezért az ugrónak az utolsó lendítőlábas lépésnél hosszan maga elé kell lépnie. Minél nagyobb hátradőlésre van szükség, annál hosszabban kell maga elé lépnie az ugrónak. A hosszú lépéssel az ugró tömegközéppontja mélyebb helyzetbe kerül. A legmélyebb a térdhajlítás abban a pillanatban, amikor az ugró súlypontja a támaszláb felett van. Az ugró kétféle módon tolja előre magát:

  • ha nyújtott láblendítést alkalmaz, akkor csak csípőből és bokából nyúlik ki, a térd rögzített marad;

  • ha hajlított láblendítést alkalmaz, térdből is kinyúlik.

Az ugró törzsét a függőleges mögé csak akkor döntheti, ha a támasz fölül a tömegközéppontja már előremozgott.

Páros karlendítés esetén az utolsó lendítőlábas lépéskor kis karkörzéssel készíti hátra mindkét karját. A kitámasztási helyzetben az ugrónak elsősorban a csípőjét kell előretolnia és az ugrólábat előre, lefelé nyomnia. Az íven futásból származó kétirányú támasz a felugrás előkészítését is megváltoztatja. Az oldalra dőlés miatt a tömegközéppont helyzete annál mélyebb minél nagyobb az oldalra dőlés mértéke. A flop technikánál az utolsó lendítőlábas lépés rövidebb és célszerű hajlított láblendítést alkalmazni, mert így fennáll a sebességnövelés lehetősége.

A felugrás

A magasugrás felugrása során lényeges sze mpont a lendítőláb segítő munkája. A láb lendítése során szerzett erő a csípőn keresztül hat az egész testre, segítve ezzel az elugróláb munkáját. A felugrás során az ugró a léchez közelebbi lábbal lendít, mely lehet térdben hajlított, vagy nyújtott. A kitámasztás formáját és dinamikáját a következők határozzák meg:

  • a nekifutás formája;

  • a nekifutás végsebessége;

  • a lendítés formája;

  • az átalakítandó mozgási energia mennyisége, a fékezés nagysága.

A kitámasztás során az atléta ugrólábának sarkával fog talajt és ebben a pillanatban az ízületek (csípő, térd) majdnem teljesen nyújtottak.

2.110. ábra - A talajfogás és a talp teljes lenyomása (rajz: Tihanyi)

A talajfogás és a talp teljes lenyomása (rajz: Tihanyi)

A talajfogás utáni pillanatban az ugró a teljes talpát a talajra nyomja. A lábfej ebben a pillanatban a láb meghosszabbításában egyenesen előre néz (abban a szögben, amelyben a nekifutás íve metszi a léc függőleges vetületét), ugyanakkor a láb az oldalra dőlés miatt kissé kifelé fordul. A természetes tartástól kissé kifelé forduló lábhelyzet a hossztengely körüli forgás megindulását segíti elő, s így pozitív az ugrás eredményessége szempontjából.

 

Kétirányú kitámasztás

Az íves nekifutás hozománya, mely során az ugró hátra és oldalra dől, a kétirányú kitámasztás (hát- és oldalirányú). A talajfogás után az ízületek behajlanak. A felugrásban résztvevő izmok ekkor megnyúlnak, és feszülési állapotuk megnő. Az izmok mindaddig nyúlnak, míg az általuk kifejtett ún. belső erő egyensúlyba nem kerül az őket megnyújtani akaró külső erővel. A térdízület legkisebb hajlásszöge 135–140°, az optimális szögváltozás mértéke 35°. A szögváltozása tényleges változása 15–25°.

2.111. ábra - Kétirányú (hát- és oldalirányú) kitámasztás helyzete (rajz: Tihanyi)

Kétirányú (hát- és oldalirányú) kitámasztás helyzete (rajz: Tihanyi)

A hajlított láblendítésű felugrásnál az ízületek csaknem azonos időben fejezik be a hajlásukat a felugrás robbanékony jellege miatt. A kétirányú kitámasztásnál a támaszhelyzet jellegzetessége miatt a támaszláb fölé billenés gyorsabb, ezért az ízületek itt is egyszerre válnak rögzítetté. Ezt a rögzítettségi állapotot nevezzük átkapcsolási szakasznak.

Az ízületek kinyújtásának előfeltétele az izmok megnyújtása és megfeszülése. Itt tovább csökken a vízszintes sebesség. A hajlított láblendítésű felugrás elrugaszkodási szakasza tehát rövidebb idő alatt zajlik le. A végső gyorsítást a lábszárhajlító izmok adják.

A lendítést végző végtagok szerepe a következő:

  • a felugrás út-idő viszonyának irányítása;

  • az izmok gyors tehermentesítése az elrugaszkodási szakaszban;

  • a kirepülési magasság befolyásolása;

  • a forgások beindítása a felugrás alatt.

A lendítést végző végtagoknak a lehető leggyorsabban kell előre, felfelé lendülniük, hogy a felugrás időben ne nyúljon el, ezért a lendítést már akkor meg kell kezdeni, amikor az ugróláb még nincs is a talajon. A páros karlendítésnél a karok tömege viszonylag kicsi és sokkal gyorsabban mozgathatók, mint az alsó végtagok. A hajlított láblendítésnél a lábszár nem csapódhat előre. A lendítőláb mindössze 40–45°-ot fordul el a forgáspontja körül. A teljes mozgás leállítása akkor következik be, amikor a comb párhuzamos a talajjal. Ennek következtében az elrugaszkodás rövid lehet, vagyis robbanékony a felugrás. A hajlított láblendítés előnye, hogy nagyobb függőleges sebesség elérését teszi lehetővé az elrugaszkodás idejének csökkentésével. Kétféle karlendítés van:

  • váltott karlendítés, (a léchez közelebbi kart az ugró csaknem magastartásba lendíti fel);

  • páros karlendítés.

A lendítést végző végtagok forgó hatása meghatározó a légmunka során. Az ugró a hosszúsági tengelye, valamint mélységi tengelye körül is elfordul a lendítőláb befelé, fölfelé lendítésével.

A flop magasugrás légmunka technikája

A flop magasugrás légmunka technikájának 1968-tól, amikor Fosbury bemutatta a technikát, több egyéni jellegzetességből fakadó formája alakult ki.

  • Stones-féle gyorsaságiflop

  • Fosbury-féle gyorsaságiflop

  • Grigorjev-féle erőflop

  • Major-féle erőflop

A felugrás talajtól való elszakadása után a tömegközéppont útjára jellemző a meredeken emelkedő ballisztikus pálya. A kirepülési szög 50–55°. Minél nagyobb az oldalra dőlés, annál nagyobb a forgás lehetősége. A flopnál a test szélességi tengelye párhuzamos a léccel, a test hosszabb úton haladhat a léc közelében, az ugró jobban el tudja helyezni testrészeit a léc körül. Tehát az optimálisan lapos, a tömegközéppont felugrási és kirepülési viszonyaival jó összefüggésben lévő röppálya nagyon alkalmas a technikához.

 

A flop technikánál alkalmazott forgások a levegőben

Ahhoz, hogy az ugró forogjon a levegőben, már a talajon kell előidéznie forgásokat. A talajon az ugró bizonyos testrészei a talpponttal összekötő egyenes, valamint a talppont körül fordulhatnak el, ha ezek a forgások a felugrás után is élnek, a forgások áttevődnek a test úgynevezett szabad tengelyei köré, ill. a körül folytatódnak. A kitámasztás következtében a talpponton keletkezik forgás a billentő erők hatására, amelyet az ugró nem tud lefékezni, átirányítani testhelyzete miatt. A levegőben tapasztalható forgások a helyes kétirányú kitámasztásból eredő támaszpont fölé irányuló mozgás egyenes következményei. A lendítőláb a hossztengely körül elfordítja a testet, ezáltal az előrebillenés okozta forgás a szélességi tengelynek megfelelő tengely körüli előreforgásból fokozatosan a mélységi tengelynek megfelelő léc felé forgás lesz.

2.112. ábra - Forgások a levegőben (hasmánt-, flop technika) (rajz: Tihanyi)

Forgások a levegőben (hasmánt-, flop technika) (rajz: Tihanyi)

 

A lécvétel általános törvényszerűségei

A levegőbe emelkedéskor az ugró megkezdi a lécen való átjutás feltételének megteremtését. Ez a következőkből áll:

  • a testrészek megfelelő irányba mozgatása a léc fölötti helyzethez;

  • a léc fölötti helyzethez megfelelő forgási sebesség kialakítása, a részsúlypontok forgástengelyekhez közelítésével, ill. távolításával.

Az ugrónak igyekeznie kell olyan helyzetet elfoglalni, hogy az adott magasság átugrásához elegendő legyen a tömegközéppont kismérvű léc fölé emelése. Ehhez az szükséges, hogy:

  • bizonyos testrészei adott pillanatban a léc két oldalán alacsonyabb helyzetet foglaljanak el, mint a tömegközéppont;

  • bizonyos testrészei gyorsabban forogjanak a forgási tengelye körül, mint a test a szabad tengelyek körül.

 

A flop technikára jellemző lécvétel

Az ugró a kirepülés pillanatában oldalhelyzetet foglal el a léc függőleges síkjához képest. A levegőben tovább folytatódik a hossztengely körüli forgás, miközben az ugró hajlított lendítőlábát fenntartja, a csípőjét előrenyomja, ennek következtében az ugróláb térdben behajolva eléri a lendítőláb magasságát. A törzs hátrahajlítása által a térdek tovább hajolnak. Ebben a helyzetben ér a léc fölé az ugró, ahol a forgási sebessége a szélességi tengely körül a legnagyobb. A lécen a fej vagy a léchez közelebbi kar kerül át először. A léc felett, annak túloldalán a törzs lefelé forog, s ezáltal a combok felfelé mozognak. Amikor a combközép a léc fölé ér, az ugró megemeli törzsét, miáltal a csípő lefelé, a térd felfelé mozdul. Majd a térdét nyújtva az ugró a sarkát is kitéríti a léc útjából.

Talajra érés

A talajra érés kifejezés egyfajta passzivitást jelent. A talajra érés a távolugrásnál és hármasugrásnál használt talajfogás kifejezéssel ellentétben azt sugallja, hogy ennek a mozgássornak már nincs szerepe a teljesítmény növelése szempontjából. A talajra érés a biztonságos megérkező helyre, szivacsbálába történő landolást jelenti. A flop technikával ugró magasugrók legtöbbször a hátukra, ill. a lapockákra, vagy az előre hajlított fej segítségével, sérülésmentesen, a vállak vonalára érkeznek. Ez függ a magasságtól, az ugró által gyakorolt technikától is. Az iskolai oktatásban a legnagyobb gondot a talajra érés helyes oktatása jelentheti, hiszen a flop magasugrás oktatása során a legfőbb félelem a tanulókban a háttal a lécre esés miatt van.

2.113. ábra - Szivacsba (talajra) érkezési helyzetek

Szivacsba (talajra) érkezési helyzetek

Felhasznált irodalom

Harsányi, L. (1978). Magasugrás. In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 97). Budapest: Sport.

High Jump Aproach. (2011). Forrás: http://www.everythingtrackandfield.com: http://www.everythingtrackandfield.com/catalog/matriarch/OnePiecePage.asp_Q_PageID_E_152_A_PageName_E_ArticleHighJu mpApproach

Men's High Jump Final. (2008). Forrás: http://www.iaaf.org/OLY08/news: http://www.iaaf.org/OLY08/news/kind=108/newsid=46975.html

Tihanyi József. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 203., 206., 214., 223.,). Budapest: Sport.

A rúdugrás technikája

Filmanyag

rúdugrás oldalról, normál sebesség HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

rúdugrás oldalról, lassított (640 × 480, 120 képkocka/s)

rúdugrás szemből, lassított (640 × 480, 120 képkocka/s)

 

Képanyag

rúdugrás sorozatkép oldalról

rúdugrás sorozatkép szemből

A rúdugrásról általában

Az atlétikai ugrószámok közül két ugrószám a távolba ugrás kategóriába, két ugrószám a magasba ugrások kategóriájába tartozik. A rúdugrás ez utóbbi kategória tagja. Az ugró a mozgás végrehajtása során a magasba törekszik, sporteszközével a rúddal felugrást végez és annak segítségével célja az, hogy a legnagyobb magasságon átjusson. A rúdugrás történeti fejlődése során a sportszer anyagának alakulása, szükségszerűen magával hozta a technika váltásokat, a rúdugrás technikai átalakulását (114. ábra[72]). A két fő technika az úgynevezett merev rudas és a hajlított rudas technika.

2.114. ábra - Lécvétel békaperspektívából

Lécvétel békaperspektívából

A merev- és a hajlított rudas technika összehasonlítása

A korai idők bambusz-, majd fémrúddal (alumínium, alumíniumötvözet) végzett merev rudas technikáját leváltotta a műanyag rudas technika. Bár már nemzetközi szinten mindenki csak műanyag rúddal ugrik, mégis foglalkoznunk kell a merev rudas technikával is. Erre azért is szükség lehet, mert ma hazánkban több iskolában még fellelhető bambusz-, vagy fémrudakkal lelkes testnevelő tanárok még oktathatják ezt az atlétikai számot a korai technikával.

A két technika összehasonlítása jól mutatja azok előnyeit és hátrányait, és oktathatóságuk, ill. eredményességük határait.

2.115. ábra - A merev rudas technika

A merev rudas technika

A merev rudas technika esetén a rúd letűzése során az ugró karjaira és vállára nagyobb, az ütközésből származó erő hat. Ennél a technikai formánál, ha az ugró nem megfelelő módon hajtja vére az elugrás és s rúd letűzésének szinkronizálását, a rúd letűzése folyamán a nekifutás során szerzett vízszintes sebességet nem tudja olyan hatékonysággal függőleges, emelkedési sebességgé alakítani, mint a hajlékony rudas technikánál (115. ábra[73]).

A hajlított rudas technika esetén a szekrénybe való letűzésnél létrejövő ütközés során a hajlékony rúd meghajlik, és a vízszintes sebességgel megszerzett energiatöbbletet eltárolja. A hajlítható rudak gyártása során eleinte a gyártók csak azok hajlíthatóságára figyeltek, de nem kalkulálták bele a hajlás irányát. Később a műanyag, epoxi, vagy műszálas rudakat eleve kis hajlítási „hassal„ gyártották, amely megszabta, hogy a rúd merre, ill. milyen hajlíthatósági együtthatóval fog hajolni. Ez a technológia tovább befolyásolta a technikát, pl. ha csak a rúd fogásának célzott módját tekintjük (csak egyféle módon lehet megfogni a rudat, ügyelve arra, hogy annak hol van a „hasa” – merre van előhajlítva).

Ezzel tovább tudták növelni a rudak gazdaságosságát. A legnagyobb előzetes hajlással gyártott rudak a Sky-Pole cég „banán” rúdjai (Cata Pole).

2.116. ábra - A merev és a hajlított rudas technika során a tömegközéppont által bejárt út eltérése (rajz: Tihanyi)

A merev és a hajlított rudas technika során a tömegközéppont által bejárt út eltérése (rajz: Tihanyi)

A merev rudas és a hajlított rudas technikánál, a rúdugró tömegközéppontja nem egy úton halad (116. ábra[74]). A merev rudas technikánál a tömegközéppont pályája az elugrás után közel egyenes úton a talajhoz viszonyítva hozzávetőleg 45°-os, vagy enyhén meredekebb pályán halad, függően a rúd hosszától, vagy a fogás magasságától. A hajlított rudas technikánál a tömegközéppont útja egy fordított S alakot mutat, annak alsó szakasza pedig attól függően elnyújtott vagy egyenesebb, hogy a nekifutás sebessége, a rúdugró tömege, a rúd keménysége, ill. az alkalmazott technika minősége, milyen összefüggéseket mutat. Ez utóbbi technika a tömegközéppont pályáját tekintve gazdaságosabb a merev rúd által létrehozott útnál.

A hajlított rudas technika tehát gazdaságosabb és hatékonyabb az energiabefektetés és – visszanyerés szempontjából, mint a merev rudas technika, de csak a megfelelő technikai végrehajtással végzett kísérleteknél. Amennyiben az ugró képzettségének, súlyának, felkészültségi szintjének és technikájának megfelelő keménységű rudat választ, akkor a nekifutással, az elugrással és a fellendüléssel szerzett mozgási energiát a rúd hajlékonysága által olyan elasztikus energiává alakítja, melyet az ugró hatékonyan ki tud használni az ugrás során.

A hajlítható rúd megválasztásánál figyelembe kell tehát venni a versenyző súlyát, technikai és fizikális felkészültségét, ebből fakadóan maximális nekifutási sebességét, mert a letűzés után, amíg a rúdra ható erő nagyobb, mint a rúd kiegyenesítésén működő erő, addig a rúd hajlítása fokozódik. A betáplált erőt azonban vissza is kell nyerni. Meg kell találni azt a rudat, amely az aktuális helyzetben ideális a versenyző számára. Amennyiben ez sikerül, a jó technikai végrehajtás mellett, a hajlással tárolt energiát a rúd az ugrás megfelelő szakaszában – és minél gyorsabban – visszaadja az ugrónak.

A hajlékony rúd hajlíthatóságából fakadó tömegközéppont által leírt pálya és a merev rúd által biztosított jelentősen különböző tömegközéppont-görbe miatt a fogásmagasság magasabban lehet a hajlítható rudak esetén. A merev rudakkal összevetve a fogásmagasság közel 1 m-rel nőhet, ami szintén jelentős eredményjavulást hozhat (117. ábra[75]).

2.117. ábra - A merev rudas és a hajlított rudas technika során alkalmazott fogásmagasság különbségek (rajz: Tihanyi)

A merev rudas és a hajlított rudas technika során alkalmazott fogásmagasság különbségek (rajz: Tihanyi)

Az előbb említettek miatt a két technika végrehajtása jellegét tekintve is különbözik. A merev rúddal ugrók igyekeznek minél lágyabban végrehajtani elugrásukat. Az elugrás a lehetőséghez mérten felfelé irányult. A műanyag rúddal ugrók viszont a rúd aktív „megtámadására” törekednek a letűzésnél a minél nagyobb hajlás érdekében.[76]

A rúdugrás szakaszai

A rúdugrótechnikát a következő szakaszokra bontva elemezhetjük:[77]

a) Nekifutás, vagy lendületszerzés

  • Rúd fogásának kialakítása;

  • A rúd tartásának kialakítása, lendületszerzés megkezdése

    • állásból;

    • előzetes mozgásból;

  • A nekifutási sebesség kialakítása (optimális sebességre törekvés);

  • Az elugrás előkészítése (utolsó három lépés).

b) Az elugrás

  • Az ugróláb munkája, a talajfogás;

    • az ízületek behajlásának szakasza;

    • középtámaszfázis;

    • az ízületek kinyúlásának szakasza vagy elrugaszkodás.

  • Letűzés;

  • Rúd hajlítása a talajon.

c) A légmunka

  • Sodródás (a levegőben való rúdhajlítás I. szakasza);

  • Fellendülés (a levegőben való rúdhajlítás II. szakasza);

  • Hátragurulás;

  • Kinyúlás;

  • Húzódzkodás-tolódzkodás;

  • Lécvétel;

  • Talajra érkezés (szivacs, vagy homok, függően a használt technikától és lehetőségektől) előkészítése.

d) Talajra érés.

A rúd fogása, rúdvitel

A nekifutás jó végrehajtását és a letűzést befolyásolhatja a rúd helyes fogása és vitele. Igen fontos tehát az erőlködésmentes, kényelmes rúdtartás. Ballábas ugró jobb kézzel a rudat felül fogja úgy, hogy a tenyere előrefelé néz. A könyök hátul közel 90°-os szögben, a rúddal egyvonalban helyezkedik el. A bal kéz 60–80 cm-rel lejjebb, lefelé néző tenyérrel tartja a rudat. Az alkar a talajjal párhuzamos, a könyök derékszögben van, ügyelve arra, hogy a csukló az alkar meghosszabbításában maradjon, és ne törjön meg. Mindkét kar könyökben hajlított tehát, ami lehetővé teszi a laza rúdvitelt, engedi a vállak enyhe mozgását futás közben (118. ábra[78]).

2.118. ábra - A helyes rúdtartás (rajz:Tihanyi)

A helyes rúdtartás (rajz:Tihanyi)

A rúd az ugró jobb oldalán helyezkedik el, a két kéz kb. egyenlő távolságra van a csípőtől. Kezdő rúdugrók gyakran alkalmazzák a két tenyér egymástól való helyes távolságának ellenőrzésére a módszert, amely során tenyerükbe veszik a rudat, a felül lévő kézzel megfogják azt, majd törzsből elfordulva hátrahúzzák nyújtott könyök helyzetig, majd a másik kézzel a nyújtott kar vállánál fognak rá a rúdra.

Bizonyos ugrók kissé előbbre tolva viszik a rudat futás közben. Ez mechanikai szempontból kényelmetlenebb a nekifutás szempontjából, mert hátradöntöttebb testhelyzetbe kényszeríti az ugrót egyensúlyi helyzete megtartására, de megkönnyítheti a letűzést.

A rúd vitelének három formája[79]

  • magas rúdvitel

  • alacsony rúdvitel

  • közepes rúdvitel

Magas rúdvitelnél az ugró úgy viszi a rudat, hogy annak vége a fej magassága fölött van. A rúdvég nekifutás közben fokozatosan süllyed. A letűzés végrehajtásánál az ugró kihasználja a rúd hosszan előrenyúló végének tehetetlenségi nyomatékát, a gyors letűzés érdekében. Bizonyos ugrók egészen függőleges rúdtartással kezdik a nekifutásukat. Ez a technikai végrehajtás a letűzés hibaszázalékát növelheti.

Azok az ugrók, akik az átlagosnál szélesebben fogják a rudat az alacsony rúdvitel technikai végrehajtási módot alkalmazzák. Itt a rúd szinte az egész nekifutás alatt párhuzamos a talajjal. Élvonalbeli ugróknál ma már nem fordul elő. Legnagyobb hibája e rúdvitelnek, hogy a rúd billenő hatását nem tudja kamatoztatni a letűzés meggyorsítására.

A közepes rúdvitel technikánál a rúd hegye a nekifutás kezdetén és első szakaszában kb. a fej magasságában vagy kevéssel feljebb van, a nekifutás utolsó szakaszában fokozatosan süllyed. Ez a végrehajtási mód mindkét korábban tárgyalt változat előnyét magában hordja, az egyéni jellegzetességnek megfelelő kisebb változtatásokkal. Ez a legtöbb ugró által alkalmazott rúdvitel. Ezt a végrehajtási módot a legcélszerűbb alkalmazni, meghagyva a versenyzőknek a lehetőségeit, hogy önmaguk alakítsák ki a számukra legkedvezőbb rúdvitelt. Bármelyik rúdviteli formát alkalmazzák az ugrók, arra egyformán ügyelniük kell, hogy válltengelyük merőleges legyen a nekifutás irányára, mert az elfordult testtel való futás csökkenti a nekifutás sebességét.

A nekifutás, lendületszerzés

A távol- és a hármasugráshoz hasonlóan, de a magasugrástól eltérően a rúdugrás eredményessége szempontjából kiemelkedő jelentősége van a nekifutás sebességének. A nekifutás célkitűzése kettős:

  • minél nagyobb mozgási energia biztosítása;

  • a legmegfelelőbb testhelyzet felvétele a letűzés és az elugrás végrehajtásához.

Az ugrás folyamán a nekifutással, az elrugaszkodással és a fellendülés izommunkájával tud az ugró mozgási energiát létrehozni.

Az elit rúdugrók nekifutásuk során igen jó vágtafutó teljesítményt mutatnak. Szergej Bubka, úgy rúddal, mint rúd nélkül, jelentős felmérési eredményekkel rendelkezett a 100 m-es síkfutásban. Bubka legjobb ugrásai során az utolsó lépéseinél a következő vízszintes tömegközéppont sebesség eredményeket mutatta:[80]

  • az elugrás előtti 4. lépés: 9,5 m/s

  • 2 lépéssel az elugrás előtt: 9,7 m/sec

  • az elugrás előtti pillanatban: 9,9 m/sec

Az elit ugrók tehát rövidebb távon és különösen repülőrajttal, ahol a rajttechnika nem befolyásolja az eredményt, a sprinterekéhez hasonló sebességet érnek el.

A nekifutás technikai végrehajtása sokban hasonlít a távol- és hármasugrás nekifutásához. A nekifutás távolsága 35–45 m. Az ugrók pontosan megjelölt helyről indulnak, álló helyzetből vagy előzetes mozgásból. Mindkét indulási formának vannak előnyei és hátrányai. Az állóhelyből indított nekifutás a rúdletűzés és elrugaszkodás helyének szempontjából pontosabb, ugyanakkor – főleg ha teljes sebességű megindulással indítja a nekifutást az ugró – jelentős az energiavesztés, ami az elugrás során felhasználható energiamennyiség rovására mehet. Az előzetes mozgásból (rászökdelésből, járásból, stb.) történő nekifutás pontatlanabb lehet, viszont energetikai szempontból kedvezőbb.

A nekifutás futótechnikája – hasonlóan a többi ugró számhoz –, némileg különbözik a sprintfutás technikájától (ez a nekifutás már említett kettős feladatából adódik, hiszen nem csak a nagy sebesség, hanem az elugráshoz kedvező testhelyzet elérése is megoldandó feladat), emelt térdű, hosszabb léptű futás. Az ugró törzse futás közben kissé hátrább dől, hogy a rúd messze elöl lévő súlypontjának előre, lefelé húzó hatását ellensúlyozza.

Sok ugró alkalmaz segédjelet, mely lehetővé teszi a korrekciót nekifutás közben, és segítséget nyújt az edzőnek a nekifutás pontosságának megfigyeléséhez. A segédjel általában az elugrás helyétől 12–16 m-re van, és az ugrólábbal kell elérni. Az ugrók használhatnak még két, sőt három jelet is, attól függően, hogy edzéseik során hogyan gyakoroltak, mit szoktak meg. Három jelet általában azok az ugrók használnak, akik előzetes mozgásból indulnak, és ritmusváltást alkalmaznak a nekifutásuk során. Ők az első jelet az elindulás helyének megjelölésére, a második jelet a tulajdonképpeni futás megkezdésének helyére, a harmadik jelet pedig a ritmusváltás helyére teszik. A jelek a verseny színvonalától függően lehetnek saját jelek (versenyszabályokban rögzítve), vagy a rendezőség által felajánlott, vagy kötelezően használatos jelek (pl. leszúrható apró fémzászlók, vagy táblák).

A nekifutás hosszát az határozza meg, hogy milyen távolságról tud az ugró kellőképpen, képességeihez mérten, optimális sebességre felgyorsulni. Ha túl rövid a távolság, csak görcsösen tudja elérni a kívánt sebességet, ha túl hosszú, a már elért optimális sebesség megtartása okozhat erőlködő, görcsös mozgást vagy sebességcsökkenést.

Az ugrók igyekeznek minél magasabb tömegközépponti helyzettel futni, ami az elugrásnál jelent előnyöket.

A nekifutás szakaszai

  • nekifutásba indulás szakasza (állásból, vagy előzetes mozgásból);

  • a ritmuskereső és sebességszerző szakasz (a távol- és hármasugrás nekifutásának azonos részéhez hasonló);

  • az elugrást előkészítő szakasz (amely hosszabb és összetettebb, hiszen a rudat mélytartásból magastartásba kell vinni a letűzéshez, csaknem maximális sebességű futás közben).

A lépéshossz az utolsó lépések alatt csökken, a lépésfrekvencia fokozódik. A legnagyobb sebességet az ugrók általában az utolsó jobblábas lépésnél érik el. Az utolsó lépés 15–25 cm-rel rövidebb a normál futólépésnél. Az ugró nekifutás közben fokozatosan éri el a megfelelő törzshelyzetet, és a letűzés előtt 4–5 lépéssel teljesen fel kell egyenesednie.

A letűzés[81]

Az ugrás sikerességét, a mozgási energia átadását a rúdnak, döntően befolyásolja a letűzés. Jól végrehajtott letűzés közben nem csökkenhet a nekifutás sebessége, és a rúd a lehető leggyorsabban kerül a letűzőszekrénybe (119. ábra[82]). A letűzés mozgássorát a nekifutás utolsó két-három lépése alatt hajtják végre az ugrók. A rúdnak úgy kell a fej fölé kerülni az elugrás előtti pillanatban, hogy a jobb kéz teljesen a fej fölött legyen, a bal kéz az arc magasságában, a kar könyökben kb. 90°-ban hajlítva „támadja” a rudat.

2.119. ábra - A rúdugrásnál használt letűzőszekrény

A rúdugrásnál használt letűzőszekrény

A letűzés változatai

A felfelé indított letűzés során az ugró a nekifutás utolsó lépései alatt fokozatosan emeli és tolja előbbre a rudat (120. ábra[83]). A letűzést az ugró gyors, két kézzel végrehajtott emeléssel hajtja végre. Az alul fogó karral úgy emeli a rudat, hogy 90° körüli könyökhajlással, rögtön támasztó-toló hatást tudjon kifejteni.

2.120. ábra - A felfelé indított letűzés végrehajtása (rajz: Tihanyi)

A felfelé indított letűzés végrehajtása (rajz: Tihanyi)

Mivel az alul fogó kéz is emeli a rúd fogott végét, a rúd előre kinyúló szabad vége lefelé billen, ami a letűzőszekrénybe való kerülést és a felül fogó kéz fölfelé haladását segíti elő.

Ez a letűzési mód a hajlított technika kialakulásával jött létre. Gyors, energikus, nem okoz sebességcsökkenést, ugyanakkor nagy lehet a végrehajtás hibaszázaléka. Általában jól felkészült versenyzők alkalmazzák.

A hátsó (felső) bevágásos letűzés során a rudat a végén fogó kéz hátulról indítva erőteljes mozdulattal vágja bele a rudat a letűzőszekrénybe (121. ábra[84]). Természetesen a könyöknek itt is teljesen ki kell nyúlnia. Ez a letűzési mód is a műanyag rudak alkalmazásával alakult ki. (Merev rúddal való ugrásmál az ilyen letűzés súlyos vállsérülést okozhatott volna.)

2.121. ábra - A hátsó (felső) bevágásos letűzés végrehajtásának módja (rajz: Tihanyi)

A hátsó (felső) bevágásos letűzés végrehajtásának módja (rajz: Tihanyi)

A letűzésnél létrejövő ütközés erejét, mely 4500 N-t is elérhet, legnagyobb részt a rúd hajlékonysága nyeli el.

A leggyakrabban az egyesült államokbeli ugróknál látjuk ezt a letűzési módot. Előnye a jó erőátadási lehetőség, hiszen az ugró igen erőteljesen vágja bele a rudat a szekrénybe. Hátránya hogy nagy a hibalehetőség, ami az egész ugrásra károsan hathat.

Az előre fölfelé indított letűzésnél az utolsó előtti lépésnél indul a rúd előre, fölfelé (122. ábra[85]). Az utolsó lépésnél a felül fogó kéz a fej vonalában és magasságában van. Az alul fogó kar könyökben szinte teljesen kinyúlik és a kéz kb. az áll magasságába kerül.

2.122. ábra - Az előre fölfelé indított letűzés végrehajtásának módja. (rajz: Tihanyi)

Az előre fölfelé indított letűzés végrehajtásának módja. (rajz: Tihanyi)

Az ugróláb talajra kerülése előtti pillanatban a felül fogó karnak nyújtva kell a fej fölé kerülni, az alul fogó kar kb. 90°-ban hajlítva az arc magasságában támadja a rudat.

Ezt a letűzési formát kis módosítással a merev rudas technikából vették át az ugrók. Legnagyobb előnye, hogy biztonságos elugrási helyzetet hoz létre és a felül fogó kéz is ennél a végrehajtási módnál kerül a legbiztosabban, optimális helyzetbe. Hátránya, hogy hosszabb úton hajtható csak végre. Az alul fogó kar előbb kinyúlik, majd újból behajlik és ez néha kedvezőtlen könyökszöget eredményez (túlzottan behajlik vagy túlzottan nyújtva marad).

Kezdőknek ezt a letűzési módot a legcélszerűbb tanítani, mert a rosszul végrehajtott letűzés miatt létrejövő sérüléseket ezzel megelőzhetjük.

Élvonalbeli versenyzők is alkalmazzák ezt a végrehajtási formát, kisebb-nagyobb egyéni változtatásokkal.

Az elugrás[86]

A gyors nekifutás, a pontosan és jól végrehajtott letűzés teremti meg a jó elugrás előfeltételeit. Az elugrás folyamán az ugró átadja mozgási energiáját a rúdnak. Az ugró által létrehozott mozgási energia összetevői két forrásból fakadnak:

  • a nekifutással szerzett mozgási energia;

  • az elrugaszkodással létrehozott mozgási energia.

Az energia betáplálása a rúdba még a talajon megkezdődik. Ez azt jelenti, hogy a rúd már számottevően meghajlik az ugrónak a talajtól való elszakadása előtt! Ez csak úgy lehetséges, hogy az ugróláb a jobb kéz függőleges vetülete előtt (10–80 cm-rel) fog talajt. Ennek az ún. alálépésnek a mértéke erősen befolyásolja az ugró vízszintes sebességének csökkenését a talajtól való elszakadás utáni pillanatban.

Az ugróláb letétele során a kitámasztás mértéke lényegesen kisebb, mint a távol- és hármasugrásnál mérhető értékek. Ezért nem ritka, hogy a sarok-talp lábletételi sorrend helyett a teljes talp egyszerre nyomódik a talajra. Az ugrások közül a rúdugrásnál találkozunk a legalacsonyabb kirepülési szöggel (14–20°). Ez a lapos kirepülési szög az ugróknak abból a törekvéséből adódik, hogy az ugrás első fázisában minél kisebb tömegközéppont emelkedéssel igyekeznek a rudat hajlítani és a léc síkja felé haladni, így tudják tömegközéppontjukat gazdaságos pályára irányítani. Elugrás közben az ugró két karjának és törzsének rögzítésével, merev testként viselkedve tudja a rudat meghajlítani. A nyújtott, a rudat felül fogó kar húzó, a könyökben hajlítva rögzített alul fogó kar toló hatást gyakorol a rúdra a test tehetetlensége miatt (123. ábra[87]).

2.123. ábra - Az ugró a kezei által a rúdra gyakorolt erőhatások

Az ugró a kezei által a rúdra gyakorolt erőhatások

A különböző testrészek helyzete és feladata az elugrás folyamán:

  • a rudat felül fogó kar teljesen kinyújtva a lehető legmagasabbra, pontosan a fej fölé emeli a rudat;

  • a rudat alul fogó kar könyökben kb. 90°-ban hajlítva támaszkodik a rúdnak, és nem engedi, hogy a test idő előtt előrecsapódjon;

  • az elugróláb a teljes kinyúlásig végzi az elrugaszkodást. A talajjal való kontaktus ideje 0,12–0,16 s. Azok az ugrók, akik rövidebb alálépést alkalmaznak, kevesebb ideig érintkeznek az elugrás alatt a talajjal (0,12-0,14 s), mint a nagyobb alálépéssel ugrók (0,14–0,16 s);

  • a lendítőláb combja nem éri el a vízszintest a lendítésnél, az alszár a lehető legjobban felcsapódik a test alá;

  • a törzs ívként feszül a rúdra, egész elülső izomzata megfeszül, megfelelő előfeszítettséget biztosítva a későbbi fellendüléshez;

  • a válltengely merőleges a nekifutás irányára;

  • a megszerzett mozgási energia legnagyobb részének a felül fogó kézen keresztül kell a rúdra hatni.

Az elugrást minél magasabb tömegközépponti helyzetből kell végrehajtani. Ez biztosítja a test kinyúlását az elugrás folyamán és a minél nagyobb letűzési szöget. (A letűzési szög a rúdnak a talajjal bezárt szöge, a talajtól való elszakadás pillanatában.) A letűzési szög igen jelentős a rúd függőlegesig való eljutása (beállása) szempontjából.

A letűzési szög függ:

  • a fogásmagasságtól;

  • az ugró érintőmagasságától;

  • a letűzés, az elugrás jó végrehajtásától;

  • az alálépés mértékétől.

Minél nagyobb a letűzési szög, annál könnyebb a rúd beállása. A beállás a rúd a talajhoz viszonyított merőleges helyzetét jelenti. A nagyon magas letűzéssel elért nagyobb letűzési szög részben pótolhatja a kisebb testmagasságból, illetve a kisebb sebességből adódó hátrányokat. A fogásmagasság növelése természetesen csökkenti a letűzési szöget, így a fogásmagasság helyes megválasztása – több egyéb sze mpont mellett – emiatt is igen fontos feladat.

A légmunka

Az ugró a talajtól való elszakadás pillanatában kezdi a légmunkát. A többi ugrószámban az ugróláb talajtól való elszakadása után az ugró már csak súlypont körüli forgásokat befolyásoló mozgásokat tud végezni. A rúdugrásban a rúdon keresztül még kontaktusban van az ugró a talajjal, tehát további energiaszerző lehetőséggel rendelkezik.

 

A rúdhajlítás (passzív) szakasza – sodródás

Az elugrás befejezése után egy viszonylag passzív szakasz következik. Az ugró még nagy mozgási energiával rendelkezik, hiszen az élvonalbeli versenyzők sebessége ekkor még 7–8 m/s körül van. Ennek legnagyobb része vízszintes irányú sebesség. Az ugró legfontosabb feladata ekkor az, hogy testét ne engedje előrecsapódni, továbbra is tartsa magát távol a rúdtól úgy, hogy tömegközéppontja minél alacsonyabban maradjon. Az ugró itt az elugrás testhelyzetét megtartva sodródik a rúd meghajlásával előre. Testhelyzete a rúdhoz viszonyítva alig változik (124. ábra).

2.124. ábra - Az ugró a kezei által a rúdra gyakorolt erőhatások

Az ugró a kezei által a rúdra gyakorolt erőhatások

A rúdhajlítás passzív szakasza, sodródó szakasz

Ez a passzív, sodródó szakasz a fémrúddal ugróknál még kifejezettebb volt (kilógásnak, hosszú ingának nevezték). A műanyag rúddal való ugrás első időszakában jelentősége lecsökkent, újabban ismét nagyobb hangsúlyt kap. Az élvonalbeli ugróknál jelenleg kétfajta törekvéssel találkozunk:

2.125. ábra - Sodródás leengedett lendítő lábbal. (rajz: Tihanyi)

Sodródás leengedett lendítő lábbal. (rajz: Tihanyi)

Az első végrehajtási mód során az ugró az elrugaszkodás után lendítőlábát leengedi, közel az elugrólábhoz (125. ábra[88]). Ezzel a tömegközéppont útját kedvezőbb, laposabb útra tudja irányítani, és jó feltételeket teremt a fellendüléshez. Az ilyen megoldással ugrók magas koordinációs szinttel rendelkeznek, technikai végrehajtásuk kiváló, továbbá fizikai erejük nagy. A fellendülés hatékonyabb, hiszen csökken a forgó testnek a forgási tengelytől való távolsága. Ugyanakkor ez a mozdulat lassíthatja is a fellendülést és az ugró esetleg nem kerül megfelelő testhelyzetbe a rúd kiegyenesedésének kezdetére. Ez a technikai végrehajtás csak a képzett rúdugróknak ajánlott.

2.126. ábra - Sodródás térdben megtartott lendítőlábbal. (rajz: Tihanyi)

Sodródás térdben megtartott lendítőlábbal. (rajz: Tihanyi)

A másik végrehajtási módnál a lendítőláb térde megtartott, a fellendülést vezetendő, az ugrók a lendítőláb térdét az elugrás után nem engedik le (126. ábra[89]). Az ugró nem tudja a tömegközéppont süllyesztés előnyeit kihasználni és a fellendülésnél kisebb sugárral forog a teste, ezért a fellendülés könnyebben, tehát gyorsabban lesz végrehajtható. Az ugró talán kisebb fogásmagassággal tud ugrani, de fellendülése és további légmunkája biztonságosabb, gyorsabb, eredményesebb lesz.

2.127. ábra - A fellendülés szakasz során a rúd az ugróra gyakorolt forgató nyomaték hatásai

A fellendülés szakasz során a rúd az ugróra gyakorolt forgató nyomaték hatásai

A sodródás során alkalmazott technikai végrehajtási forma függ az ugró anatómiai adottságaitól, felkészültségének szintjétől, a korábban tanult mozgásformáktól, a koordinációs képességeitől, végül a nekifutás és a rúd minősége által meghatározott erő irányaitól és azok nagyságától. Az azonban egyértelmű, hogy a könnyebb alsó végtaggal, nagyobb fizikummal rendelkezők alkalmazzák gyakrabban a lábleengedéses technikát. Így keményebb rúddal és nagyobb fogásmagassággal lehet ugrani, mint a térdvezetéses technikával, ahol viszont a jobban megmaradó mozgásmennyiségnek nagyobb tolódzkodás az eredménye.

A rúdhajlítás aktív szakasza, fellendülés

A nekifutással és elugrással szerzett mozgási energiát az ugró a fellendülés izommunkájával tudja tovább növelni. Ezáltal növeli a rúd hajlását, a rúdban tárolt energiát. A fellendülés a hosszú passzív (sodródó) szakaszt követő igen gyors, aktív mozgás. Az ugró karjai továbbra is mozdulatlanok, „rögzítettek”. Az ugró a válltengely körül végez igen erőteljes forgómozgást hátrafelé. A gyors forgómozgás a rögzített karokon keresztül a centrifugális erő hatására tovább fogja terhelni, tehát hajlítani a rudat. A hátrafelé forgó test a felül fogó jobb karon keresztül húzóhatást, az alul fogó bal karon keresztül tolóhatást gyakorol a rúdra (127. ábra[90]). A forgó test által létrehozott energiamennyiség:

Ef = 1/2 m • rz • ωz

m = a forgó test tömege, r = a forgó test sugara, ω = a forgó test szögsebessége.

A képlet egyértelműen mutatja, hogy a szögsebességet is, és a sugarat is csak úgy szabad növelni, hogy az egyik növelése ne eredményezze a másik csökkenését.

A fellendüléshez az ugrónak magas gyorserőszinttel kell rendelkeznie, mert a rúd kiegyenesedési törekvését kell ellensúlyoznia. Az ugrót ebben a még meglevő mozgási energiája segíti. A fellendülés megkezdése pillanatának megválasztása alapvető jelentőségű.

Ha a passzív, sodródó szakasz túl sokáig tart, túl sok mozgási energiát emészt föl, kétségessé teszi a fellendülés időben történő végrehajtását, s ez az egész ugrás sikerességét veszélyezteti.

Ha túl korán kezdi el az ugró a fellendülést, tömegközéppontja idő előtt kezdi az emelkedést, a rúd beállása válik bizonytalanná. Ezt a pillanatot nem lehet pontosan meghatározni, hiszen az ugrók alkati, anatómiai adottságai, gyorsereje, rúdja és az alkalmazott fogásmagasság mind befolyásolják.

Az összehasonlító elemzésekhez a fellendülés megkezdésének azt a pillanatát ragadják ki, amikor a felül fogó kéz, a jobb váll, a medence és a lendítőtérd egy vonalba kerül.

A fellendülés izommunkájával addig tudják hajlítani a rudat az ugrók, amíg a test mozgása gyorsuló. Megközelítően a hát vízszintesbe kerülésekor kezd a test lassulni, ami egyben a rúd kiegyenesedésének kezdetét is jelenti (128. ábra[91]).

2.128. ábra - A fellendülés szakasz során a rúd az ugróra gyakorolt forgató nyomaték hatásai

A fellendülés szakasz során a rúd az ugróra gyakorolt forgató nyomaték hatásai

Az ugrás végrehajtási módjára jellemző mutató ebben a fázisban a rúd húrjának (a felül fogó kéz és a rúd hegyét összekötő képzeletbeli egyenesnek) a talajjal bezárt szöge. Jó átlagos érték az 56–58°. Ettől való túlzott eltérés vagy a beállást teszi kétségessé, vagy túlzottan előrehaladt az ugró a léc alá. Eddig tartott az energia betáplálása a rúdba, ettől kezdve a rúd kezdi visszaadni az ugrónak a belétáplált energiát.

A hátragurulás

A legnagyobb mértékű rúdhajlás elérése után az ugrónak olyan helyzetbe kell kerülni, hogy a kiegyenesedő rúd által közölt energia a tömegközéppontjához közel hasson rá, nehogy a fölfelé emelő hatás helyett előre forgassa.

Az alul lévő kar rögzítő szerepe megszűnik, csuklóban a tenyér felé betörve engedi a test előre, fölfelé haladását, közelebb kerülését a rúdhoz. A lábak térdben és csípőben erősen hajlítva a test fölé, néha mögé kerülnek. A felül fogó kéz ebben a fázisban még teljesen nyújtva marad és a test súlyának tekintélyes részét tartja. A fej a gerincvonal meghosszabbításában marad.

Fontos, hogy a hátragurulásnál a lábak, és a medence is megfelelő helyzetbe kerüljön. Amennyiben a medence nem kerül elég magasra és hátra a hátragurulás folyamán, a kiegyenesedő rúd előre, a léc alá fogja lökni a versenyzőt. Az ugrás következő fázisában ez a hiba már nem lesz korrigálható.

A kinyúlás[92]

A hátragurulás mozdulatát a test kinyúlása követi. Az eddig térdben hajlított lábak fokozatos kinyújtása indítja ezt a mozgást, amibe folyamatosan bekapcsolódik a csípőízület kiegyenesedése. A lábak nyújtásával a test ún. L helyzetbe kerül, majd innen tovább egyenesedve J, majd I helyzeten át emelkedik az ugró a léc felé. Az I helyzet egy nyújtott lefüggés helyzetéhez hasonlítható. A jobb kar ízületben még nyújtott, a rudat alul fogó kar csuklóban tenyér felé betörve ráfekszik a rúdra, hogy minél közelebb engedje az ugró testét a rúdhoz. Az ugró ekkor még háttal van a lécnek. A fej a gerinc meghosszabbításában van vagy enyhén előreemelt (129. ábra[93]).

2.129. ábra - A kinyúlás fázisai (rajz: Tihanyi)

A kinyúlás fázisai (rajz: Tihanyi)

Az ugrónak arra kell törekednie, hogy már akkor a teljes kinyúlás helyzetébe kerüljön, amikor a rúd még nem egyenesedett ki egészen, hogy a következő mozdulatot, a húzódzkodást, a rúd segítő hatásával tudja energikusan végrehajtani.

A kinyúlás végrehajtásánál nagy különbségeket találunk az élvonalbeli ugróknál is. Sok nagy eredménnyel rendelkező ugró nem jut el a teljes kinyúlásig, hanem J helyzetben kezdi meg a karhúzást. Ezek általában a magasabb fogással, illetve keményebb rúddal ugró versenyzők. Néhányan a karhúzást, illetve a ráfordulást is korábban, a kinyúlás közben elkezdik. Feltehetően ezek a versenyzők is az általunk leírt ideálig végrehajtási mód felé törekednek, de az ugrás valamely másik szakaszának hangsúlyozása miatt, még nem tudják végrehajtani.

A húzódzkodás-tolódzkodás

A kinyúlást a húzódzkodás mozdulata követi. A karok húzómozgása a kinyúlás utolsó szakaszába kapcsolódik bele. Kezdetben mindkét kar húzómozgást végez. Amint az alul fogó kéz válla elhagyja a fogó kéz magasságát, az alul fogó kar tolómozgásba kezd és ez a teljes kinyúlásig tart. A felül fogó kar válla megfelelő magasságba kerülése után e kar húzómunkája is tolásba megy át. Amint a bal kar teljesen kiegyenesedett, elengedi a rudat, így egykezes toló- (lökő-) mozdulattal fejezi be az ugró ezt a mozgás.

2.130. ábra - A ráfordulás megkezdése

A ráfordulás megkezdése

Húzódzkodás közben elkezdődik a test hossztengely körüli forgása, melynek eredményeként az ugró hasi oldallal fordul a léc felé (130. ábra[94]).

A jobb kéz igen intenzív lökőmozdulattal szakad el a rúdtól. Ezt a mozdulatot megkönnyítheti a lábak fokozatos süllyesztése a léc mögött.

A fogásmagasság és a lé cmagasság közötti differencia adja a tolódzkodás nagyságát. Ez 60 cm fölött már jó eredmény, de élvonalbeli versenyzőknél 80–l00 cm-es tolódzkodással is találkozunk.

E tolódzkodás nagysága nagyban függ a fogásmagasságtól és a fogástávolságtól. Minél szélesebb a fogás, annál nehezebb feladatot jelent a tolódzkodás végrehajtása. Minél nagyobb fogásmagassággal ugrik a versenyző, annál több mozgási energiát kell a beálláshoz felhasználnia, annál kevesebb lendülete marad a fellendülés utáni karmunka energikussá tételéhez.

Lécvétel

A lábak léc fölé kerülésével kezdődik meg a lécvétel. Végrehajtása akkor a leggazdaságosabb, ha a test teljesen szembe fordulva és merőlegesen halad át a lécen. A lécvételnek három formájával találkozunk.

Bicska lécvétel

Ez a technika a merev rudas ugrókra volt jellemző, de ma is találkozunk vele. Az ugró teste a léc fölött nyitott bicskához hasonlítható. A jobb láb a lécen való áthaladás után erőteljesen lesüllyed, a bal láb térdben behajlik, sarka fölcsapódik. A törzs még mélyen a léc alatt van, amikor a lábak a léc túloldalán már erőteljesen lesüllyedtek. Ezzel a tömegközéppont útja igen gazdaságossá válik a lécen való áthaladáskor (a tömegközéppont pályája a flop magasugráshoz hasonlóan a léc alatt is átvezethet a résztömegközéppontok kedvező helyzete miatt).

2.131. ábra - Bicska lécvétel (rajz: Tihanyi)

Bicska lécvétel (rajz: Tihanyi)

E lécvétel hibaszázaléka elég nagy, hiszen az ugró szinte „körbeöleli” a lécet (131. ábra[95]). Azok az ugrók alkalmazzák leginkább ezt a lécvételi formát, akiknél a mozgás sebessége az ugrás e késői fázisára túlzottan lecsökkent, lassabban, „erőből” és nem lendületből haladnak át a lécen.

Repülő lécvétellel

Ennél a lécvételi technikánál a lábak nem süllyednek le azonnal a léc mögé, hanem az ugró egész teste vízszintesen halad át a léc fölött. Azokra az ugrókra jellemző ez a lécvétel, akik ekkor még nagy sebességgel rendelkeznek. Közepes nagyságú tolódzkodás esetén ez a legbiztonságosabb lécvétel. Nagy tolódzkodásnál gazdaságtalanná válik. A repülő lécvétel előnye elsősorban biztonságosságában rejlik (132. ábra).

2.132. ábra - Repülő lécvételi technika (rajz: Tihanyi)

Repülő lécvételi technika (rajz: Tihanyi)

Íves lécvétel

A bicska és repülő lécvétel előnyeit ötvözi az íves lécvételi technika. Az ugró enyhén hajlított csípővel, ívszerű helyzetben halad át a léc fölött. Teste kevésbé hajlított, mint a bicska lécvételnél. A lécen való áthaladás után mindkét lába enyhén lesüllyed, a test csípőben „betörve”, behúzott mellkassal, szinte átgördül a lécen. A test léc fölötti áthaladása gazdaságos tömegközéppont utat eredményez.

A legtöbb ugró ezt a végrehajtási módot alkalmazza, hiszen gazdaságos, lehetővé teszi a műanyag rúd kiegyenesedő erejének, „katapultáló” hatásának kihasználását és a biztonságos lécvételt (133. ábra).

2.133. ábra - Íves lécvételi technika (rajz: Tihanyi)

Íves lécvételi technika (rajz: Tihanyi)

Lécvétel közben, kb. a csípőnek a léc fölött való áthaladásakor szakad el az ugró keze a rúdtól. Ekkor szűnik meg a rúdugrásnál az ugró közvetett kapcsolata a talajjal. Ettől kezdve érvényes a rúdugróra is az a törvényszerűség, mely szerint tömegközéppontjának útját a levegőben már nem tudja befolyásolni. Ezért az ellökés mozdulatával biztosítani kell azt a kb. 1 m/s-os sebességet, amely a lécen való áthaladáshoz elengedhetetlenül szükséges. Ha ez a sebesség nincs meg, akkor hiába van a tömegközéppont a léc fölött, az ugró ráesik a lécre, az ugrás érvénytelen lesz. Ha ennél sokkal nagyobb az ugró sebessége, az kárbeveszett mozgási energiára utal; keményebb rúddal, magasabb fogással kellett volna ugrania vagy meredekebbé kellett volna tennie a kinyúlás, a húzódzkodás-tolódzkodás mozdulatait. A rúd visszafelé dőlését az ellökés mozdulata biztosítja. Szükség esetén enyhe, hátrafelé irányuló mozdulattal kell a rudat visszalökni.

A talajra érkezés

A modern rúdugrás kizárólag szivacsból készült leérkező hellyel képzelhető el. (Kezdők 3 m körüli magasságig homokba is ugorhatnak.) A szivacs leérkező helyek lehetővé teszik, hogy a lécvétel után ne kelljen az ugrónak különösebb gondot fordítani a leérkezés előkészítésére.

Fontos, hogy nagy testfelülettel, esetleg gördülve érkezzen az ugró a szivacsra. A lábra érkezés bokasérülést eredményezhet. Karral to mpítani lehet a testre ható ütközés nagyságát.

A leérkezés helye jól mutatja az ugrás közben elkövetett technikai hibákat.

A helytelenül megválasztott rúd, a nem megfelelő fogásmagasság, a rossz letűzés, mind megmutatkozik a leérkezés helyében. Ha letűzésnél oldalt maradt a jobb kéz, az ugró a szivacs szélére fog esni. A túl nagy fogásmagasság, vagy a túl kemény rúd, a beállást veszélyezteti és a szivacs érkezik az ugró. Ezek a példák is jól mutatják, hogy az ugrás elején elkövetett hibák mindig az ugrás későbbi szakaszában jelentkeznek.

Az eredményes rúdugráshoz feltétlenül szükséges a megfelelő rúd kiválasztása.

2.9. táblázat - Pacer III rúd méretei

360/A (45 kg) 425/73480/73
360/B (50 kg) 425/75480/70
360/C (59 kg) 425/77480/77
400/50 425/80480/80
400/54 460/63480/82
400/59460/66480/84
400/63460/68480/86
400/68460/70500/73
425/52460/73500/75
425/54460/75500/77
425/57460/77500/80
425/58460/80500/82
425/61460/82500/84
425/63460/84500/86
425/66480/66500/88
425/68480/68500/91
425/70480/70 


Az első szám a rúd hosszát, a második annak az ugrónak a testtömegét adja meg, akire a rudat méretezték.

A táblázat alapján könnyen kiválasztható a versenyző számára legmegfelelőbb hosszúságú és keménységű rúd.

Kezdő ugrók általában testsúlyuknál lágyabb, a jobb technikával rendelkezők általában erősebb rúddal ugranak. A rúd hosszát úgy célszerű megválasztani, hogy az a várható fogásmagasságnál 40–80 cm-rel legyen hosszabb. Ez is hozzájárul a rúd ideális hajlásához.

A versenyzőknek arra kell törekedni, hogy egyre keményebb rúddal, növekvő fogásmagassággal tudjanak ugrani, mert ez a fejlődés egyik alapfeltétele. Természetesen ez nem történhet tetszőlegesen. A keményebb rúddal és nagyobb fogással végzett eredményes ugrás nagyobb energiabefektetést, tehát nagyobb sebességet, erőt, jobb technikai végrehajtást igényel.

Felhasznált irodalom

Angulo-Barroso, R M, Kinzler, S B, Balius, X, Turro, C, Caubet, J M, Escoda, J and Prat, J A. (1993). Biomechanical Analysis of the Pole Vault Event. Scientific report to the International Oly mpic Committee Medical Commission, Summer Oly mpic Games of Barcelona.

http://img06.beijing2008.cn/20080818/Img214560689.jpg. (2008). Forrás: http://img06.beijing2008.cn: http://img06.beijing2008.cn/20080818/Img214560689.jpg

http://media.photobucket.com/image/GPTR_Pole_Vault_1/mobbs07/. (dátum nélk.). Forrás: http://media.photobucket.com: http://media.photobucket.com/image/GPTR_Pole_Vault_1/mobbs07/th_GPTR_Pole_Vault_1.jpg

http://www.dsr.wa.gov.au/assets/images/Diagrams. (dátum nélk.). Forrás: http://www.dsr.wa.gov.au: http://www.dsr.wa.gov.au/assets/images/Diagrams/Pole-vault-box-and-layout.gif

Petrov, V. (2009). Technique Training In Pole Vault. Forrás: http://www.willamettestriders.com: http://www.willamettestriders.com/PetrovOnTechnique.pdf

Schulek Ágoston. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 236., 240., 246.,). Budapest: Sport.

Schulek Ágoston. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 234, 235, 236, 239, 240, 243, 244, 245, 246, 248). Budapest: Sport.

Dobószámok

A súlylökés technikája

Filmanyag

O’Brian technika (háttal becsúszással)

súlylökés oldalról, lassított felvétel (512 × 384 – 300 kép/s)

súlylökés oldalról, normál sebesség (640 × 480 – 30 kép/s)

súlylökés szemből, lassított felvétel (512 × 384 – 300 kép/s)

súlylökés szemből, normál felvétel (640 × 480 – 30 kép/s)

 

Barisnyikov technika (pördületből)

súlylökés oldalról, lassított felvétel (448 × 336 – 240 kép/s)

súlylökés oldalról, normál sebesség – HD – (1280 × 720 – 30 kép/s)

súlylökés szemből, lassított felvétel (448 × 336 – 240 kép/s)

súlylökés szemből, normál felvétel – HD – (1280 × 720 – 30 kép/s)

 

Képanyag

O’Brian technika (háttal becsúszással)

súlylökés sorozatkép oldalról

súlylökés sorozatkép szemből

 

Barisnyikov technika (pördületből)

súlylökés sorozatkép oldalról

súlylökés sorozatkép szemből

A súlylökésről

A súlylökő célja, hogy a szabályok által biztosított keretek között, a súlygolyót minél távolabbra juttassa el. Ennek érdekében a dobónak törekednie kell arra, hogy a golyót a lehető leghosszabb úton, törésmentesen és folyamatosan gyorsítsa a lehető legnagyobb sebességre. Ezért a láberőtől függően a lehető legmélyebbről, a kilökés pontjától minél távolabb célszerű a becsúszás indítása. Helyes végrehajtás esetén az erőközlésre a versenyzőnek hozzávetőleg 3 m-es út áll rendelkezésre. Ez csak akkor biztosítható, ha a golyó függőleges vetülete a megindítás pillanatában még a körön kívülre esik.[96]

2.134. ábra - Márton Anita Európa-bajnoki 5. helyezettünk (17,84 m) 2011. Párizs, fedett pályás Eb

Márton Anita Európa-bajnoki 5. helyezettünk (17,84 m) 2011. Párizs, fedett pályás Eb

A becsúszás levegőben mért átlagsebessége általában 2–3 m/s között mozog. Az említett sebesség csak kis része vihető át a szer végsebességébe, körülbelül 10–15 százaléka. A becsúszás egyenes vonalon történjen és a golyó (a függőleges, azaz vertikális síkban) a dobás egész ideje alatt, a tömegközépponthoz a lehető legközelebb helyezkedjen el, mivel az oldalirányú kitérések a dobószer gyorsítását hátráltatják. A kidobás pillanatában a golyó minél magasabban hagyja el az ujjakat úgy, hogy a dobó teljes tömegével a súlygolyó mögött helyezkedjen el.

A női szer súlya 4 kg (8 font és 13 uncia), átmérője 95–110 mm. A férfi szer súlya 7,257 kg (16 font), átmérője 110–130 mm, tömör vasból, sárgarézből vagy más fémből készülhet. Lehet ólommal vagy más nehéz anyaggal töltve, formája gömb.

A súlylökés teljesítményét, az alapvető szabályok határolják be. Ezek a következők:[97]

  • A lökést a súlylökő körből kell végrehajtani, melynek átmérője 2,135 m (7l áb).

  • A lökést nyugalmi helyzetből kell megkezdeni.

  • A lökés megindításakor a golyó érintse az állat, vagy nagyon közel legyen hozzá.

  • A golyó nem vihető a váll síkja mögé.

  • A golyót a válltól, egy kézzel kell kilökni.

  • A dobókörbe lépés után a versenyző nem érintheti sem a kört, sem a körön kívüli talajt, sem a bástya tetejét (a belső oldalát igen) egyik testrészével sem.

  • A dobókört a lökés végrehajtása után, biztos egyensúlyi helyzetből hátrafelé kell elhagynia, a kör két oldalán a szabályok által meghatározott módon húzott felezővonalon túl.

A két alaptechnika

A súlylökés két alaptechnikája, melyekkel a világversenyen találkozni lehet:

  • a háttal felállásból indított – O’Brien-féle technika

  • forgásos – Barisnyikov-féle technika.

A két alaptechnika közös vonása, hogy a teljes súlylökő-mozgás két jól elkülöníthető részre bontható: a lendületszerzés és a lökés szakaszaira.

A két technika hatékonyságát több szerző vizsgálta már. A leginkább vizsgált területek a következők voltak (Larsen, 2006):

  • A kezdeti sebesség, melyet az emelés, ill. a fordulás hoz létre;

  • Az átvitel hatékonysága a erőátvitel fázisban;

  • A golyó mozgásának hossza és a létrehozott nyomaték kapcsolata;

  • Az erőközlés pillanatának stabilitása és a gyorsítás a kivezető szakaszban.

A súlylökés szakaszai[98]

  1. Felállás, a golyó tartása

  2. Indulási helyzet, a becsúszás indítása

  3. A becsúszás

  4. A lökés előkészítése

  5. A lökés szakaszai

    • kétlábtámaszos lökés

    • karral lökés

  6. A véghelyzet

A háttal felállásos (O’Brien) technika elemzése

Az O’Brien technika esetén a dobó háttal áll fel a dobás irányának úgy, hogy főleg a dobó kézzel megegyező lábán van a testsúlya. Ezt követi a mérleghelyzet, majd zsugorhelyzet. Ebből a tömegközéppont hátrafelé indul és a lendítő láb aktív nyitó munkájával megkezdődik a becsúszás, amely a két láb támaszos dobóterpeszben ér véget. A kidobás a dobó karral megegyező láb emelő, forgató munkájával, illetve a másik kar „nyitó” mozgásával kezdődik és a kilökés pillanatában a boka, illetve a csukló, ujjak kinyúlásával fejeződik be.

2.135. ábra - A háttal becsúszásos súlylökés megindítási helyzetei (felállás, mérleghelyzet, zsugorhelyzet)

A háttal becsúszásos súlylökés megindítási helyzetei (felállás, mérleghelyzet, zsugorhelyzet)

A felállás és a golyó tartása

A körbe lépés után a dobó háttal áll fel úgy, hogy jobb lába cipőjének orra belülről érinti a kör peremét. A testsúly a jobb lábra nehezedik, a bal láb a lábujjakon támaszkodva érinti a talajt, a szükséghez képest segíti az egyensúlyi helyzet megtartását. A golyó tartása a golyóvezetés egész szakaszán végig biztos, elmozdulásmentes legyen, de ne görcsös, erőlködő. A dobó kar könyöke a testtől elemelten, oldalt rézsútosan kissé előre-lefelé mutat. A bal kar lazán, nyújtottan, magastartásban van. Ha a dobó a felállás biztos egyensúlyú helyzetét kialakította, megkezdi a becsúszás indításának előkészítését.

A golyó tartását tekintve eltéréseket tapasztalhatunk attól függően, hogy mekkora a golyó mérete, ill. a versenyző tenyerének mérete, ujjainak hossza. Függ továbbá a versenyző erejétől és felkészültségétől. A kilökés során alapvető fontosságú, hogy a lökő kar biztosan tartsa a szert, úgy, hogy az erőközlés iránya a golyóhoz viszonyítva annak megfelelő szögben történő kilökését biztosítsa anélkül, hogy az kicsavarodna a dobó kézből. Hogy ez megvalósuljon a versenyző a lökő mozdulat során az erőt elsősorban a kézközépcsontok disztális végén, a tenyér belső felén, az ujjak tövén közli a golyóval. Az ujjak oldalról támasztják a szert úgy, hogy a hüvelykujj az utolsó ujjpercével oldalról támasztja, a többi ujj hátulról, míg a kisujj szintén oldalról támasztja a golyót. Az ily módon biztosan tartott golyót helyezi a versenyző a vállgödörbe, ügyelve arra, hogy eleget tegyen a szabályoknak annyiban, hogy a szer érintse, vagy nagyon közel legyen az állához. A dobó kar könyöke nem záródhat a test mellé. Attól elemelve, de nem túl magasan (pl. váll vonal) kismértékben előre, a mell irányába kell állnia. Ennek a tartásnak kettős szerepe van. Egyrészt az ebben a helyzetben megtartott könyök biztos, stabil helyzetet teremt a golyó vállgödörben tartására, a becsúszás megkezdésekor előredőlt testhelyzetben. Másrészt a megfelelő könyökhelyzet biztosítja a helyes irányú erőközlés megkezdését, megakadályozva, hogy a könyök a golyó alá forduljon (ezzel dobást eredményezve), vagy ha a könyök túl magasan volt, alacsony kidobási szöggel történjen meg a kilökés.

Az indulási helyzet, és a becsúszás indítsa

A zsugorhelyzetbe ereszkedést megkönnyíti a bal láb felemelése a törzs előrehajlásával egyidőben (mérlegszerű helyzet), majd térdben hajlított visszahúzása a jobb láb közelébe a jobb láb térdének behajlításakor. A súlygolyó útjának hossza és iránya szempontjából előnyös az előredöntött törzs és a mély indulási helyzet. Így tudja a leghosszabb és a legkisebb irányváltoztatású utat biztosítani a golyó számára.

 

A becsúszás

A becsúszás két szakaszra, az erőközlés és a levegőben repülés szakaszra osztható:

 

Az erőközlés szakasza

Ez a szakasz, mely a becsúszást indítja meg, zsugorhelyzetből (rövid dőlés) indul, és a jobb láb ellökő munkájának befejezéséig tart.

2.136. ábra - Az erőközlés megindítása

Az erőközlés megindítása

 

A levegőben repülés szakasza

Ez az a szakasz, amikor a jobb láb hátrafelé, a dobás irányába feszítő munkáját, a bal láb erőteljes dobásirányba történő lendítése (rúgása), olyannyira hatásosan segíti, hogy a dobó kismértékben a levegőbe kerül.

2.137. ábra - A repülés szakasza

A repülés szakasza

A láblendítés akkor jó, ha a sarok vezeti a mozgást és a lendítőláb a lendítés utolsó részében csak annyira hajlított, hogy a sarok nem lendül 40–60 cm-nél magasabbra, a dobó pedig a lendítőlábat olyan hirtelen fékezi le, hogy az maga után húzza a dobót és hatásosan támogatja a jobb láb elrugaszkodásának végső, befejező mozdulatát. A jól végrehajtott ballábas lendítés még azért is hasznos, mert nem engedi idő előtt a talajról elszakadni a jobb lábat, így laposabb lesz a becsúszás íve.

A becsúszás sebességének optimálisnak kell lennie, hogy lehetővé váljon a kedvező kidobóhelyzet elérése – a golyó gyorsítása érdekében –, ezért a dobónak arra kell törekednie, hogy a repülési szakasz minél rövidebb legyen, és minél gyorsabban kerüljön kidobóterpeszbe.

A becsúszás végén a jobb lábnak a tömegközéppont vetülete mögött kell talajt fognia, a dobásirányú lendületet, a test mozgási energiáját pedig a bal láb határozott talajra támasztásával kell átalakítani, előbb helyzeti, majd más irányú mozgási energiává.

A lökés előkészítése

A lökés előkészítése során a golyó sebessége kismértékben csökkenhet a repülési fázisban mérhetőhöz képest. A jobb láb talajfogásától a bal láb talajfogásáig tart. E rövid szakaszban:

  • az elsődleges feladat a megfelelő támaszba kerülés helyzetének kialakítása;

  • a legkisebb sebességvesztés problémájának megoldása.

2.138. ábra - A jobb láb talajfogása és talajra nyomódása a lökés előkészítése fázisa során

A jobb láb talajfogása és talajra nyomódása a lökés előkészítése fázisa során

E szakasz fontos mozzanata a bal karral való nyitómunka és a dobóterpesz felvétele. Ezt a szakaszt akkor oldja meg jól a dobó, ha a lehető legrövidebb úton „túlkerül” rajta. Ekkor ugyanis a golyó sebessége a becsúszáskor szerzett sebességhez képest jelentősen lelassul. A technikai végrehajtás magas fokát mutatja, ha a becsúszási sebesség a lehető legkisebb mértékben csökken. Mérések alapján azonban ez a sebesség csak 30–40%-a az azt megelőző szakasznak. Egyes szerzők szerint (Koltai, 1973) a lökés előkészítő szakaszának javításában rejlik a becsúszással történő súlylökés fejlődésének kulcsa.

Az optimális lökő testhelyzet kialakítása akkor jó, ha jobb láb izometriás előfeszítettség állapotában fog talajt és fékezi az ütközést a talp elülső részével, majd a talp teljes mértékben azonnal lenyomódik a talajra. A jobb lábfej a becsúszás alatt jelentősen balra, előre fordul.

Ebben a helyzetben meg kell akadályozni a törzs visszafelé hátrabillenését. A jobb láb talajfogásakor a bal lábat tudatosan, minél hamarabb a talajra kell nyomni, felgyorsítva annak sebességét, közben a törzs megkezdi előre, felfelé történő mozgását. A törzs mozgása kismértékben kisebb sebességű.

A folyamatosan emelkedő törzs mozgásába kapcsolódik, egyben segíti is azt, a kar nyitó mozdulata.

2.139. ábra - A bal láb letétele és a törzs emelkedésének fázisai. Megfigyelhető a vállak állásának változása, a törzs emelkedése és a lendítő kar ízületi forgáspontjainak pozícióváltozása

A bal láb letétele és a törzs emelkedésének fázisai. Megfigyelhető a vállak állásának változása, a törzs emelkedése és a lendítő kar ízületi forgáspontjainak pozícióváltozása

A versenyző a kar nyitó mozgásával:

  • segít a törzs forgatásában;

  • előfeszített helyzetbe hozza a mellizmokat és ezzel energiát tárol;

  • gyorsuló mozgásánál fogva a törzset a lemaradó csípő miatt torziós (előfeszített, energiát tároló) helyzetbe hozza.

2.140. ábra - A bal láb talajfogásának fázisai

A bal láb talajfogásának fázisai

A lendítés helytelen kivitelezése a kezdő versenyzőknél, tanulóknál gyakran előforduló hiba. Hiányában a torziós helyzet, ill. a helyes bal váll pozíció (leesett bal váll; nem forgatás, hanem oldalra történő törzshajlítás) nem megfelelően végrehajtott.

A lendítőkar mozgása széles kiterjedésű. Előre, felfelé a lökés irányába lendülő, bizonyos versenyzőknél a tenyérrel enyhén kifelé fordult, pronáló mozdulattal megoldott.

A súlylökő, miután talajra helyezte a bal lábat, akkor érte el az ún. dobóterpeszt.

A bal láb talajra helyezése során a talp elülső belső részével fog talajt, közel a bástya tövéhez, majd miután ez megtörtént a talp teljes egészében rányomódik a talajra, megtámasztva és megállítva, stabil helyzetet létrehozva a kilökéshez. A talajfogás ideális helye a dobás irányára húzott egyenes, mely ráfekszik a körátlóra, a lábfej rézsútosan helyezkedik el és a cipő orra érinti az előbb említett képzeletbeli egyenest. A talajfogás előtti pillanatban a versenyző felkészül a talajfogásra a boka és a térd izmainak megfeszítésével. Miután a bal láb talajt fogott, támasztó funkciót lát el. A támasz során a támaszláb térde a nagy erőhatás miatt enyhén behajlik. Ez nem akaratlagos. A behajló térd miatt megnyúló izmok előfeszített helyzetbe kerülnek és az ebből visszanyerhető energia segíti a kilökésben az emelést. A medence és a vállvonal itt már torziós csavart helyzetben van.

A lökés szakaszai

A golyó kilökésének szakasza az eredményesség szempontjából a lökés egészét tekintve a legfontosabb szakasz. A versenyző ebben a szakaszban löki ki a golyót és itt hozza létre a megfelelő kilökési szöget.

A talajon támaszkodás szempontjából megkülönböztetjük a következő típusú lökéseket:

 

Kétlábtámaszos lökés

A kétlábtámaszos helyzetre jellemző a két láb – kissé nyitott dobóterpeszben – emelő és forgató munkája. A törzs tovább egyenesedik, ill. a lendítőkar folytatja nyitó munkáját és kezdődik a vállvonal akaratlagos balra forgatása.

2.141. ábra - Kétlábtámaszos helyzetben a lábak emelnek és forgatnak, a lendítőkar erőteljesen nyit

Kétlábtámaszos helyzetben a lábak emelnek és forgatnak, a lendítőkar erőteljesen nyit

A kétlábtámaszos helyzetre jellemző még a jobb testoldal „ívszerű” helyzete, mely főleg a nagy testsúllyal és gyorserővel rendelkező versenyzőkre jellemző. Ebben a helyzetben a felülről felvett filmfelvételek alapján kiderül, hogy a golyó nem teljesen egyenes pályán halad, hanem kismértékű köríves úton halad (142. ábra[99]).

A háttal becsúszással végzett súlylökés esetén körívesség technikailag nem helyes, ezért a technikai felkészülés során törekedni kell ennek kiküszöbölésére. Ezt a következő technikai végrehajtási elgondolással lehet rendbe tenni: A bal kar széles és gyors nyitómozgását át kell vezetni a bal láb felett balra és ebben a helyzetben, hajlított könyöktartással hirtelen lefogják, lefékezik azt. Ennek húzóereje segíti a felegyenesedő törzset a bal lábtámasz fölé jutni, ezzel utat nyitva a golyó egyenes vonalú vezetéséhez (Koltai, 1980).

2.142. ábra - A golyó által bejárt pálya felülnézetből az egyes súlylökőknél

A golyó által bejárt pálya felülnézetből az egyes súlylökőknél

Ebben a szakaszban a golyó sebessége 2,5 m/s-ról 5,7 m/s-ra emelkedik, mely igen nagy gyorsulást jelent, akár 8 g értéket. A gyorsulás 5 m/s2-ről egyenletesen 76 m/s2-ra is emelkedhet. Mérések alapján a súlylökőre háruló terhelés 50 N-ról 570 N-ra nő. A teljesítmény melyet a versenyző nyújt ebben a szakaszban 0,17 LE (125 W)-ről 4,25 LE-re (3180 W) ugrik. Az utóbbi két adat csak a súlygolyó hasznos mozgatására vonatkozik, és nem tartalmazza a dobó testének „mozgatását” (Koltai, 1980). Ezekhez az adatokhoz fűzhető az a megállapítás mely szerint nemzetközi szintű eredményre csak az a férfi és női versenyző számíthat, aki fekvenyomásban 200 kg, ill. 120 kg feletti nagy sebességű kitolásra képes (Fejes, 1978).

A talajon a támaszlábak által kifejtett erőket 3D erőplatóval vizsgálják a kutatók (pl. Kistler[100]). A leghasznosabb adatokat az ébredő erők vízszintesen előre-hátra ható és a függőlegesen felfelé-lefelő ható erők vizsgálatával kapják meg. Itt külön elemezhetik a bal, ill. a jobb láb munkáját az egyes fázisokban. A következő ábra Briesenick 20,94 m-es lökésének erőplatós vizsgálatával kapott erőgörbéit mutatja (Altmeyer, L. - Olympic Training Centre of Saarland, State Coach of the Throwing, 1993).

2.143. ábra - Az ébredő talajreakció erők a lökés teljes folyamatát tekintve. Szaggatott vonal jelöli a vízszintes, egyenes vonal jelöli a függőleges erőhatásokat. Függőleges tengely az erőértékek (kN), vízszintes tengely az eltelt idő (s)

Az ébredő talajreakció erők a lökés teljes folyamatát tekintve. Szaggatott vonal jelöli a vízszintes, egyenes vonal jelöli a függőleges erőhatásokat. Függőleges tengely az erőértékek (kN), vízszintes tengely az eltelt idő (s)

 

Egylábtámaszos lökés

Ennek során csak a bal láb támaszkodik a talajon, míg a jobb láb a levegőben van, vagy csupán csak érintkezik a talajjal.

 

Támasz nélküli lökés

A támasz nélküli lökés alatt mindkét láb a levegőben van, vagy éppen csak érinti azt vagy támasz nélkül csúszik előre.

A golyó gyorsítása szempontjából a lökés következő típusait különböztetjük meg:

  • Testhez kapcsolt: a vállgödörnél testhez támaszkodó golyó gyorsítása a dobó testével együtt.

  • Karral történő: miután a sülylökő mellkasa a dobás irányába fordulásnak kb. egyharmadát megtette, megindul a súlygolyó karral lökése és megszűnik a súlygolyónak a dobó testével eddig meglevő kapcsolata, csupán a dobókéz ujjai szolgálnak támasztékul. Ezt a részt szabad lökésnek is nevezik.

 

Karral lökés

A karral lökésről, vagy szabad lökésről akkor beszélünk, amikor a dobó mellkasa megkezdte a dobás irányába fordulást és a golyó már nem érintkezik tovább a testtel.

2.144. ábra - A karral lökés megkezdésének pillanata

A karral lökés megkezdésének pillanata

A karral lökés megkezdésével késlekedni nem szabad, mert minél jobban a dobás irányába fordul a mellkas annál kedvezőtlenebb lesz a lökőkar pozíciója a hasznos erőkifejtés szempontjából. Ha a versenyző később kezdi meg a karral lökést, akkor a súlygolyó sebessége ugyan nagyobb lesz és kevesebb munka hárul a karra, de a lökés szempontjából kedvezőtlen karhelyzet miatt karral már nem lesz képes kellő gyorsítóerőt kifejteni. Így a golyó sebessége arányaiban nagyobb mértékben esne vissza az időben megkezdett karral lökéshez képest.

A karral lökés kezdetén a helyes technika alkalmazása mellett is a gyorsítás nagysága csökken, ami a dobó kart hirtelen érő nagy terhelés miatt adódik. Ez a terhelés egyrészt a jobb váll előre felfelé történő mozgása miatt, másrészt a golyó tömegének tehetetlenségéből származik. A gyorsulási érték visszaesése azonban nem érzékelhető, hiszen ettől függetlenül a golyó sebessége folyamatosan nő.

A lökésnek ebben a szakaszában a súlylökő arra törekszik, hogy minél hosszabban gyorsítsa a golyót. Másik törekvése, hogy minél magasabbról engedje el szert, hiszen biomechanikailag a teljesítményt három fő tényező határozza meg (ferde hajítás képletéből származóan) a kidobás sebessége, szöge és magassága.

2.145. ábra - A kétlábtámaszos helyzet megszűnésének pillanata

A kétlábtámaszos helyzet megszűnésének pillanata

A dobóterpesz időtartama elsősorban a terpesz hosszától, ill. attól függ, hogy milyen irányú sebességet adott a karral lökést megelőzően. Karral lökés közben ugyanis megszűnik a szilárd támasz. Szilárd támaszról csak akkor beszélhetünk, ha a támaszláb az erőkifejtéssel ellentétes irányú erőt tud kifejteni a talajra.

A súlylökőnek azzal az ellentéttel is szembesülnie kell, hogy nem lehet egyszerre megfelelnie annak a követelménynek, hogy hosszan gyorsítja a szert és a szilárd kétlábtámaszos helyzetben marad. A kétlábtámaszos helyzet, (a jobb láb szilárd támasza) közvetlenül az előtt szűnik meg, amikor a mellkas a dobás irányába fordul.

Bár több dobónál a jobb láb és a talaj kapcsolata ez után sem szűnik meg, de hasznos erőkifejtésre már nincs lehetősége.

Ekkor a jobb váll emelkedik. A bal kar befejezi nyitó munkáját, majd könyökben hajlítottan hátra, lefelé a test irányába mozog, ezzel enyhén megemelve a jobb vállat, segítve annak munkáját. A vállvonal, tehát enyhén rézsútas helyzetet vesz fel, elősegítve a kilökést és a stabil egyensúlyi helyzetet, továbbá a bal láb emelő munkáját. A törzs balra hajlását eltúlozni nem szabad, csak olyan mértékű lehet, amelyet a bal láb teljes kinyújtásáig a dobó kit tud egyenesíteni. Innen a versenyző a könyök teljes kinyújtásával, majd a csukló és az ujjak csapó mozdulatával fejezi be a golyó kilökését.

A kilökés pillanatában a tenyérnek és az ujjaknak nem szabad lecsúszniuk a golyóról, mert az megakadályozza a megfelelő erőközlést és káros pörgő mozgást eredményez a golyón.

Az optimális kirepülési szöget a következő tényezők határozzák meg:

  • kezdősebesség (sebességko mponensek, vízszintes, függőleges sebességösszetevő) (v);

  • repülés kezdőmagassága (h);

  • a dobó antropometriai paraméterei;

  • igen kis mértékben a levegő mozgása.

A véghelyzet

A véghelyzetben a súlylökő célja, hogy a megszerzett lendület előre mozdító hatása ellenére a dobókörön belül maradjon, ne érintse a bástya tetejét, ne lépjen ki. A legtöbb esetben a dobó a két láb emelő munkája miatt el is emelkedik a talajról. A körben maradás és a jó egyensúlyi helyzet elérése érdekében a legtöbben lábtartás cserét végeznek. A kilökés után elsődleges feladat a biztonságos körben maradás, nem pedig a golyó repülésének tekintettel követése, mert az kilépéshez vezethet.

2.146. ábra - A lábtartás csere folyamata

A lábtartás csere folyamata

A pördülettel végrehajtott (Barisnyikov) technika elemzése

A pördülettel végrehajtott technika 1972-ben jelent meg. A két technikát elsősorban a lökés kezdeti szakasza, a lendületszerzés technikai végrehajtásának módja különbözteti meg egymástól. A háttal felállásos, becsúszással végrehajtott O’Brien technika esetén egyenes, míg a pördülettel végrehajtott Barisnyikov (147. ábra[101]) technika esetén a golyó elliptikus pályán halad. A két technika között a jelentős különbség az előlendületi fázisban létrehozható gyorsítási lehetőség hatékonyságában van. Amíg az O’Brien technikánál ez a láblendítéssel összekötött elrugaszkodásban kimerül addig ez a Barisnyikov technika forgásánál jobban szabályozható és hosszabb folyamat.

2.147. ábra - Barisnyikov lökés közben

Barisnyikov lökés közben

Annak ellenére, hogy Koltai (1980) kijelenti, hogy Barisnyikov és Oldfield kiemelkedő teljesítményt nyújtott ezzel a technikával, e technika nem jelentett forradalmat a súlylökés történelmémben, mégis napjainkban már a legtöbb élvonalbeli dobó ezzel a technikával hajtja végre a lökést. Ettől függetlenül az iskolában a háttal becsúszásos technika a tananyag. Erre azért van szükség, mert ez utóbbi oktatása technikai és oktatási szempontból is könnyebben átadható, megtanulható az iskolások számára.

Kiinduló helyzet

A Barisnyikov technika felállása hasonló a becsúszásos technikával végrehajtott lökéséhez. A versenyző háttal áll fel a lökés irányának vállszéles végű terpeszállásban úgy, hogy a lábujjai érintik a kör belső peremét.

2.148. ábra - Felállási helyzet a pördületből végrehajtott súlylökésnél

Felállási helyzet a pördületből végrehajtott súlylökésnél

A mozgás megindítása hasonló módon történik, mint a diszkoszvetés esetén, természetesen az előlengetés nélkül. A testsúly egyenletesen oszlik el a két lábon. A versenyző térdeit enyhén behajlítja, ezzel stabilizálja az állást és kismértékben lejjebb viszi tömegközéppontját. A mozgássor törzsét jobbra (a pördület irányával ellentétesen) fordítja, ezzel mintegy előfeszítve a ferde hasizmokat, a hát izmait. Az elfordulás mértéke meglehetősen nagymértékű, akár a 25–35°-ot is elérheti. A törzs elfordításának célja egyrészt az előfeszített helyzet létrehozása, másrészt a golyó gyorsításának útjának meghosszabbítása.

Előlendületi rész

Kétlábas forgás

A mozgás megindítása mindkét támaszláb egyidejű fordításával kezdődik. A talpak elülső részén történik a fordulás. A test súlya fokozatosan átterhelődik a bal lábra, így az egész „rendszer” forgástengelye a baloldali testfél lesz.

2.149. ábra - A pörgésbe indulás lábmunkája

A pörgésbe indulás lábmunkája

A váll a jobbra visszafordított helyzetből visszafordul és újra párhuzamos lesz a csípővel, majd a jobb láb hozzávetőleg 90°-os forgás után teljesen elszakad a talajtól. A golyó viszonylag széles ovál pályán halad, sebessége jelentősen megnő.

 

Egylábas forgás

A pörgés a bal lábon folytatódik tovább. A bal, támaszláb térdben továbbra is hajlított. A jobb láb miután elemelkedik a talajról, versenyzőtől függően kinyúlik, vagy továbbra is hajlított helyzetben marad, de mindenképpen nagyobb sugáron halad körbe. A jobb láb térdének forgás közbeni kinyújtása módosíthatja (ezzel szabályozhatja) a forgási sebességet, másrészt ezzel összefüggésben egyensúlyozó szerepet is betölt. A törzs ebben a fázisban előredőlt helyzetben van.

2.150. ábra - A pördületből végrehajtott súlylökés láblendítése az egylábas forgás során

A pördületből végrehajtott súlylökés láblendítése az egylábas forgás során

A golyó sebességének újabb növekedése akkor jelenik meg, amikor a mell a dobás irányába fordul, és a bal láb bokából történő elrugaszkodása megkezdődik.

 

Pördület a levegőben

A bal láb kemény elrugaszkodása után a test egyes súlylökőknél a levegőbe kerül egy pillanatra. Ez az idő olyan rövid, hogy a golyó sebességében nem történik jelentős csökkenés. A szögsebesség a törzs ekkor kezdődő felegyenesedésével és a jobb láb forgástengelyhez való közeledésével nő. A golyó sebessége azért sem csökken, mert a szögsebesség növekedésével a sugár hossza csökken.

2.151. ábra - Pördület a levegőben

Pördület a levegőben

A jobb láb azután talpának elülső részén földet ér a kör középpontjához közel, és ezzel az ún. előgyorsítási fázis véget ér.

 

Pördület jobb lábon

A jobb láb talajfogása és a bal láb talajra nyomódása közötti szakasz az ún. átmeneti szakasz, vagy találóbban a pördület jobb lábon szakasza.

2.152. ábra - Pördület jobb lábon

Pördület jobb lábon

Ebben a szakaszban a jobb láb talajfogása után a súlylökőnek nincs lehetősége erőkifejtésre, ugyanakkor a talajt fogó láb helyes talajfogása mellet is a súrlódási erő ronthatja a teljesítményt. Ezt csak helyes technikai végrehajtással kerülheti el a versenyző, kihasználva az impulzusmegmaradás törvényét, ill. azt érvényesítve, „átmenti” a golyó sebességét. Ennek ellenére számolni kell a sebességcsökkenéssel.

A jobb lábon való pörgés ennek ellenére nagyon fontos szakasza a pördülettel történő lökésnek, mert ebben a szakaszban jön létre a kedvező dobóterpeszbe való érkezés. A medence tengelyforgásának előrehaladtával és a válltengely lemaradásával ismét jelentős torzió jön létre a felsőtestben.

Kétlábtámaszos helyzet, kilökés

A dobó törekvése az előző szakaszban, hogy a lehető leggyorsabban elérje a helyes dobóterpeszt. A jobblábtámaszos helyzetben ezért a versenyző megkísérli a lehető legrövidebb úton, a bal lábát a talajra helyezni, a bástya tövébe. A bal láb letételekor megkezdődik a golyó elliptikus pályáról egyenes pályára állítása. A dobóterpesz azonos versenyzőt tekintve némileg szűkebb a háttal becsúszásos technikához képest, ezért a torzió mértéke a törzsben nagyobb. Barisnyikov nagyobb lökéseinél a karral lökéssel kivár. A kilökés folyamata hasonló az O’Brien technikánál megfigyelhetőhöz.

A Barisnyikov technika biomechanikai szempontból kedvezőbb feltételeket biztosít a nagyobb lökések eléréséhez, azonban kivitelezése csak azoknak az atlétáknak biztosít előnyt, akik a technikai végrehajtásban jól felkészültek. A jó technikai végrehajtás kulcsa, az egyes technikai elemek pontos, jól időzített, megfelelő ritmusú végrehajtása.

Felhasznált irodalom

Altmeyer, L. – Olympic Training Centre of Saarland, State Coach of the Throwing. (1993). Technique and training of the shot put and discus throw., Track Coaches Association 4th Annual Coaches Clinic.

Czigány, R. (1994). http://videotorium.hu/hu/recordings/details/2589,A_sulylokes_technikaja. Forrás: http://videotorium.hu/: http://videotorium.hu/hu/recordings/details/2589,A_sulylokes_technikaja

Fejes, Z. (1978). Korszerű edzés az atlétikában. Budapest: Sport.

http://www.kistler.com/ca_en-us/61_Biomechanics_Diagnostics/Sports-and-performance-diagnostics.html. (dátum nélk.). Forrás: http://www.kistler.com/: http://www.kistler.com/ca_en-us/61_Biomechanics_Diagnostics/Sports-and-performance-diagnostics.html

http://www.profimedia.rs/photo/alexander-baryshnikov-world-record-holder-in-shot/profimedia-0088202569.jpg. (dátum nélk.). Forrás: http://www.profimedia.rs/: http://www.profimedia.rs/photo/alexander-baryshnikov-world-record-holder-in-shot/profimedia-0088202569.jpg

http://www.schooltourmix.hu/images/news/2011_03/atletika_01.jpg. (dátum nélk.). Forrás: http://www.schooltourmix.hu/: http://www.schooltourmix.hu/images/news/2011_03/atletika_01.jpg

ifj. Mátraházi, I. (2010). Atlétikai szabálykönyv. (i. M. Imre, Szerk.) Budapest: Magyar Atlétikai Szövetség.

Koltai, J. (1973). An examination of the experimentations carried out in the past in the technique of shot put. (old.: 323–337.). Madrid.

Koltai, J. (1980). Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv. In J. Koltai (Szerk.). Budapest: Sport.

Larsen, B. (2006). Variations in shot put methods and their application. Modern Athlete and Coach .

A kislabdahajítás technikája

Filmanyag

kislabdahajítás oldalról, normál sebesség – HD (1280 × 720, 30 képkocka/s)

kislabdahajítás oldalról, lassított (640 × 480, 120 képkocka/s)

kislabdahajítás szemből, normál sebesség – HD (1280 × 720, 30 képkocka/s)

kislabdahajítás szemből, lassított (640 × 480, 120 képkocka/s)

 

Képanyag

kislabdahajítás oldalról, képsorozat

kislabdahajítás szemből, képsorozat

A kislabdahajításról általában

A kislabdahajítás az általános iskolai testnevelés tananyagának alapvető követelménye. A kislabdahajítás oktatásával alapozható meg a helyes dobómozgás kialakítása, majd később a gerelyhajítás oktatása. Bár a dobás az ember természetes mozgásformái közé tartozik, a helyes technika elsajátítása nem magától értetődő, sok esetben komoly felkészültséget és türelmet igényel a testnevelő tanártól.

A kislabdahajítás célja a lehető legnagyobb távolság elérése a dobás során. A labdát a tanulók a verseny során dobhatják helyből, vagy lendületszerzéssel. Ha a kidobás előtt a tanuló nekifutással lendületet szerez, 3, 5, vagy 7 lépéses lépésritmussal összekapcsolja a kidobást, miközben hátrakészíti a labdát.

A dobás távolsága elsősorban a labda kihajításának sebességétől, ill. a kidobás szögétől, valamint a kidobás magasságától függ.

A labda fogásmódja

A kétféle kislabda fogásmód oktatható. Az egyik az ún. kétujjas fogás, a másik a sportfogás.

A kétujjas fogás esetén a tanuló mutató-, és a középső ujjával hátulról, a hüvelyk-, a gyűrűs és a kisujjával oldalról támasztja a labdát (153. ábra).

2.153. ábra - Kétujjas fogásmód

Kétujjas fogásmód

A sportfogás esetén a tanuló a labdát az egymáshoz közel tartott mutató-, középső-, és gyűrűs ujjára helyezi úgy, hogy a hüvelyk-, és a kisujja oldalról támasztja a labdát (154. ábra).

2.154. ábra - Sportfogás

Sportfogás

Helyből dobás

A helyből történő kislabdahajítás alapja a megfelelő dobóhelyzet kialakítása. A dobóhelyzet kialakítható alapállásból előrelépéssel, vagy harántterpeszállásból súlypont hátrahelyezéssel. Mind a két megoldás helyénvaló. A dobóhelyzet kialakítása során ügyelni kell arra, hogy az elöl lévő láb lábujjhegye és a hátul lévő láb sarka, majd a mozgás során annak függőleges vetülete a dobás irányára húzott egyenesen legyen. A helyzetben elfoglalt támasz nagysága függ az iskolás anatómiai méreteitől, de vállszélesnél kicsit nagyobb legyen. Ha ez túl nagy, vagy túl kicsi, az negatívan befolyásolhatja a kidobást. A helyből való dobás esetén ügyelni kell a dobó kéz hátranyújtásának fokára. A kidobási sebesség annál nagyobb minél hosszabb úton tudja a tanuló a labdát gyorsítani, ezért törekedni kell a labda lehető legmesszebb való hátranyújtására. A tenyér felfelé néz. Ebből a helyzetből kell a kidobást megkezdeni.

A lendületszerzésből történő kislabdahajítás szakaszai

A kislabdahajítás folyamatát a következő szakaszokra lehet bontani:

1. Lendületszerzés, nekifutás;

2. a nekifutás összekapcsolása a hajítással;

3. a hajítás előkészítése, ívképzés;

4. hajítás;

5. a hajítás utáni helyzet.

A szakaszok megegyeznek a gerelyhajítás szakaszaival.

A labda hordmódja

A nekifutásból végrehajtott dobás lendületszerzése közben a későbbi lekészítést elősegítendő, a legalkalmasabb hordhelyzet a felkarból vízszintesen, körülbelül 80–90°-os könyökszöggel, lazán, a fejtetőtől 15–20 cm-re tartott labdával valósítható meg.

A nekifutás, vagy lendületszerzés

A lendületszerzés során a dobó vízszintes sebessége folyamatosan gyorsuló. A nekifutás végsebességét úgy kell megválasztani, hogy az adott fizikai és koordinációs szinten lévő tanuló, annak végén a 3-, 5-, 7 lépéses dobóritmussal végrehajtott előkészítési folyamatot törésmentesen, megfelelő ritmusban tudja megoldani. A túlzottan gyors nekifutás kapkodóvá és aritmusossá teheti az előkészítést, a túlságosan lassú nekifutás pedig az eredményesség rovására mehet. Az elsődleges cél a megfelelően koordinált, egyénileg optimális kidobási helyzet megteremtése.

A nekifutás összekapcsolása a hajítással

A kislabdahajítás végrehajtásához a legalkalmasabb az 5 lépéses dobóritmus. Az öt lépés két előkészítő- (kereszt-) lépést tartalmaz, mely inkább nevezhető féloldalas, sasszészerű, szökkenésnek, mint lépésnek.

2.155. ábra - A labda hátrakészítésének megkezdése a bal láb elrugaszkodásának pillanatában

A labda hátrakészítésének megkezdése a bal láb elrugaszkodásának pillanatában

A labda lekészítésének megindítása (jobb kezes dobók esetén) egy jobblábas elrugaszkodás talajról való elszakadásának pillanata előtt kezdődik. A mozdulatnak határozottnak és pontosnak kell lennie. A lekészítés helye a vízszintesnél kismértékben lejjebb van. Helytelen, ha a törzs-kar rendszer a dobás irányára húzott egyeneshez képest a lekészítés után túlzottan elcsavarodik. A vállak vonala maradjon párhuzamos a dobás irányával, vagy legfeljebb csak kismértékben forduljon túl azon. A tenyér lehetőség szerint nézzen felfelé, vagy kismértékben kifelé.

Az ötlépéses lépésritmus esetén két előkészítő lépés történik. Az előkészítő lépéseket a labda lekészítése után elfordított törzs-, és csípőhelyzettel, ballábas elrugaszkodással hajtja végre a dobó.

2.156. ábra - A két ballábról történő elrugaszkodással végrehajtott előkészítő (kereszt-) lépés összehasonlítása. Felül az első, alul a második előkészítő lépés végrehajtása látható. Piros kör jelzi a ballábas elrugaszkodást, sárga kör a jobblábas talajfogást

A két ballábról történő elrugaszkodással végrehajtott előkészítő (kereszt-) lépés összehasonlítása. Felül az első, alul a második előkészítő lépés végrehajtása látható. Piros kör jelzi a ballábas elrugaszkodást, sárga kör a jobblábas talajfogást

Az első elrugaszkodás inkább lépésszerű, mely során a jobb láb térde tért nyerően előre halad. A második előkészítőlépés, pedig inkább szökkenés, ahol a jobb láb térde már nem halad előre. Itt az elsődleges cél már a dobóhelyzet előkészítése. Ennek során a törzs hátradöntött helyzetbe kerül, a dobó kar lemarad ezzel is növelve a gyorsítás útját.

A hajítás előkészítése, ívképzés

A dobóhelyzet kialakítása során a dobó jobb lábbal talajt fog, majd bal lábával előre lép, a nyújtott térdhelyzet megtartására törekedve, és stabil támaszhelyzetet alakít ki.

2.157. ábra - A dobóhelyzetbe érkezés folyamata oldalról és szemből

A dobóhelyzetbe érkezés folyamata oldalról és szemből

A dobóhelyzetben a lábak helyzete a dobás irányára húzott egyeneshez képet jellegzetes. Az elöl lévő láb lábujjhegye, a hátul lévő láb sarkának függőleges vetülete van a vonalon. A dobóhelyzetbe érkezés pillanatában a lendítőkar előre, felfelé mutat és vagy enyhén hajlított, vagy teljesen nyújtott könyökkel megindítja a karlendítést.

A talajfogás után a dobó jobb bokáját emeli és kifelé forgatja, majd jobb térde nyújtásával jobb csípőjét előretolja. A csípő előretolásával a mellek előre, felfelé irányulnak és kialakul az ún. ívhelyzet. Az ívhelyzetben a dobó karral azonos oldali izmok megnyúlnak, előfeszült helyzetük által energiát raktároznak, mely a kidobás minőségét, gyorsaságát javítva nagyobb dobástávolságot jelent.

Hajítás

Miután a mellek a dobás irányba fordultak a dobó kar válla is befordul, majd a könyök behajlásával a váll felett, széles ívben lendül előre a kar, s ezzel megtörténik a kidobás. A kidobás során a tanulónak figyelnie kell a kidobási szögre. Mind a túl nagy, mind a túl kicsi kidobási szög károsan befolyásolhatja a dobási távolságot. A kislabdahajítás esetén, főleg, ha a tömör gumi, süni labdáról van szó, a szél nem befolyásolja a dobástávolságot olyan mértékben, mint a gerelyhajítás esetén.

A hajítás utáni helyzet

A dobás után a tanuló lehetőleg ne a labda repülését nézze, hanem a kidobás utáni helyzet kialakításával kerülje el a vonalon túlra lépést. A lekészítés helyét a kislabdahajítás esetén is meg lehet jelölni. A dobóhelyzet támasza (elöl lévő támaszláb pozíciója) olyan távolságra legyen a vonaltól, hogy az utánlépés során a tanuló ne lépjen be.

Felhasznált irodalom

Basic human anatomy – O'rahilly, Müller, Carpenter & Swenson. (2009). Forrás: http://www.dartmouth.edu/~humananatomy/figures/chapter_11/11-14.HTM: http://www.dartmouth.edu/~humananatomy/figures/chapter_11/11-14_files/IMAGE002.JPG

Kulcsár, G. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 293–294.). Budapest: Sport.

A gerelyhajítás technikája

Filmanyag

gerelyhajítás oldalról, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

gerelyhajítás oldalról, normál sebesség (1280 × 720 – HD – 30 képkocka/s)

gerelyhajítás szemből, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

gerelyhajítás szemből, normál sebesség (1280 × 720 – HD – 30 képkocka/s)

 

Képanyag

gerelyhajítás képsorozat oldalról

gerelyhajítás képsorozat szemből

A gerelyhajításról általában

A gerelyhajítás az egyik legősibb atlétikai szám. Az ókori görög har cmodor egyik meghatározó eleme volt. Később az ókori olimpiákon, mint a pentatlon egyik száma jelenik meg. Régészek és sporttudósok a korabeli vázarajzok alapján próbálják kideríteni a pontos hajítási technikát. Több rajzolt forrás szerint az ókori gerelyeket bőrszíj segítségével hajították el, azonban a pontos fogásmódot, a szíj feltekerésének, vagy rögzítésének módját, a mai napig is csak találgatják.

2.158. ábra - Oltean Csongor (fotó: Peter Zador)

Oltean Csongor (fotó: Peter Zador)

Napjainkban a gerelyhajítás elsajátítására, a helyes dobómozgás iskolázására már az általános iskolás korban fel kell készíteni a gyerekeket. Ennek a természetes mozdulatsornak a kivitelezése, korántsem annyira egyszerű, mint ahogy tűnik. Az általános és középiskolás korú gyerekek technikai végrehajtása messze áll a helyes kivitelezéstől. A hajító mozgás iskolázásának legjobb módszere a kislabda alkalmazása. A kislabdahajítás megfelelő elsajátítása készíti elő a gerelyhajítást. Középiskolás korban már választható a gerelyhajítás oktatása.

A gerelyhajítás önálló atlétikai számként a férfiaknál és a nőknél is jelen van. Megjelenik továbbá mindkét összetett atlétikai számnál, a férfiak számára rendezett tíz- és a női hétpróbánál is.

A gerelyhajítás több korosztály versenye a serdülő korcsoporttól a szenior korcsoportig. A hivatalos férfi szer súlya és hossza eltér a női szer hasonló adataitól. Szintén eltérések vannak a fiatalabb és az idősebb korosztály által használt szerek fizikai paramétereiben korcsoportoktól függően. Nincs azonban eltérés a gerely súlyponti adottságaiban. Az évek során ugyanis, a technika és az edzéselméleti módszerek fejlődésével a gerelyhajítók olyan eredményeket kezdtek elérni, amelyekkel, már nem lehetett biztonságosan atlétikai pályán a hajításokat elvégezni. Ezért a szabályokat módosították, melyek kimondták, hogy a súlypont helyének előrébb kell kerülnie. Ennek következtében az hamarabb „bebukik” és hamarabb talajt ér. Ezekre a szabálymódosításokra több alkalommal is sor került.

A gerelyhajítás technikáját több ponton is befolyásolják a versenyszabályok:[102]

  • a gerelyt a kötésnél kell fogni és a váll, illetve a dobó kar felső része fölött kell eldobni. A gerelyt nem szabad forgómozgással elhajítani. A nem hagyományos stílusok tiltottak;

  • nem érvényes a dobás, ha a leesésnél először nem a gerely hegye érinti a talajt;

  • nem érvényes a dobás, ha a versenyző a kidobáskor testének bármely részével érinti a körívet, vagy a körív végeitől a párhuzamos vonalakra húzott merőleges vonalakat, illetve az ezeken túl lévő területet;

  • a versenyző a dobásra való felkészülés és a kidobás között nem fordulhat meg a tengelye körül úgy, hogy a kidobás irányának háttal legyen;

  • a gerelyhajításnál a versenyző nem léphet ki a nekifutópálya területéről mindaddig, amíg a szer a talajra nem érkezett. A szer leesése után a versenyzőnek biztos egyensúlyi helyzetből, hátrafelé kell elhagyni a kidobóívet, a kidobóív és a párhuzamos oldalvonalak metszéspontjából az oldalvonalakra merőlegesen jobbra és balra húzott egyeneseket.

A gerely három részből áll: fémhegy, test és kötés.

2.10. táblázat - A hivatalos gerely méretek[a]

 férfinői
(tömeg kötéssel együtt) feln./jun.ififeln./jun./ifi
versenyen használható gerely minimális tömege (g) (csúcshitelesítés feltétele) 800700600
információ gyártók részére:    
tömeg (g) 805–825 705–725 605–625
teljes hossz (m) 2,6–2,7 2,3–2,4 2,2–2,3
fémhegy hossza (mm) 250–330 250–330 250–330
a fémhegy csúcsa és a súlypont közötti távolság (m) 0,90–1,06 0,86–1,00 0,80–0,92
a test legvastagabb pontjának átmérője (mm) 25–30 23–28 20–25
kötés hossza (mm) 150–160 150–160 140–150

[a] http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_gerelyhajitas.htm


A gerelyhajítás technikáját befolyásolja továbbá a lendületszerzés végrehajtása is, ami függ a nekifutás hosszától. A szabályokban rögzítettek szerint a nekifutópálya nem lehet rövidebb, mint 30 m, de nem haladhatja meg a 36,5 m-t. Természetesen a dobás technikáját nem befolyásolja, de a szabályok rögzítik a nekifutópálya szélességét is, amely 4 m. Fontos szabály továbbá, hogy a nekifutópálya végét egy köríves vonal alkotja, mely körív sugara 8 m. Az oldalvonalak és a körív találkozásától két oldalra, az oldalvonalakra merőlegesen egy-egy 1,5 m hosszú vonalat kell húzni.

A gerelyhajítás célja, hogy a szabályok betartásával, az egyénileg legjobb technikával, a szert a versenyző, a lehető legnagyobb távolságra hajítsa. A dobás távolsága elsősorban a kihajítás sebességétől, a kidobás szögétől és a kidobás magasságától függ. Ezeken kívül több tényező is befolyásolja a dobás távolságát. A kidobás sebessége a dobószámok közül a gerelyhajításban a legnagyobb. Ez a sebesség akár elérheti a 30–32 m/s-ot is (110-120 km/h).

A technikai végrehajtás során a dobónak a nekifutáskor figyelnie kell az optimális sebességű lendületszerzésre. Ennek olyannak kell lennie, hogy abból a megfelelő kidobó helyzetbe tudjon kerülni, mindemellett megfelelő lendületre kell szert tennie. A kidobó helyzetben a dobás technikai végrehajtása során az egyes mozdulatoknak megfelelő pillanatban, végrehajtási sebességgel és ritmusban kell létrejönniük, úgy, hogy a működő izmok megfelelő sorrendben kapcsolódjanak a dobásba.

Nincs ideális testalkatú gerelyhajító. Jó eredményt már elértek többféle testalkattal. Előny talán a magasabb testalkat, abból a szempontból, hogy a kidobás magassága nagyobb, ugyanakkor, ez jelenthet hátrányt is, mert nagy kidobási sebességet hosszú karokkal, csak rendkívül robbanékony hajító érhet el.

A gerely fogása

A gerelyt az atléták az ún. Järvinen fogással tartják. A középső- és/vagy a mutatóujj úgy fogja körbe a gerelyt, hogy az közben a kötés végéhez nyomódik. A hüvelykujj, szemben a középső ujjal, szintén a gerelyre, ill. a kötésre fonódik. A gyűrűs- és a kisujjak a középső ujj mellett, a kötésen fogják körbe a gerelyt. A mutatóujj nem nyúlhat hátra a gerely vége felé, mert az a kidobást károsan befolyásolhatja. A gerely kötése belefekszik a tenyérbe, és a hüvelykujj izompárnájához támaszkodik. A gerely kihajításánál az erő átadását, a középső-, a hüvelyk- és a mutatóujj végzi, a gyűrűsujj- és a kisujj csak irányít.

2.159. ábra - A gerely helyes lekészítésének helyzete

A gerely helyes lekészítésének helyzete

A gerely tartása a vállövben ne váltson ki felesleges izomfeszülést, elmerevedést. A halánték magasságában kell tartani a gerelyt úgy, hogy a hegye rézsútosan előre, kissé lefelé, befelé irányuljon. A tartás közben a vállban ne legyenek feszülések, lehetőség szerint a dobó tartsa azt lazán. Az elindulás és a nekifutás alatt a gerely tartása versenyzőnként változhat. A leginkább elfogadott a futás közben a halánték mellett tartott gerely (159. ábra[103]), mely a futólépések ritmusának megfelelően kissé lefelé és felfelé mozog.

A nekifutás ne legyen görcsös, inkább ritmusos, könnyed, esetleg pattogó. Elsődleges célja a lendületszerzés mellett, hogy elősegítse a megfelelő hátrakészítést. A nekifutás két részre tagolható, melyben az első szakasz a gerely lekészítéséig, a második szakasz a dobóhelyzetbe érkezésig tart.

A gerelyhajítás fázisai

1. Lendületszerzés, nekifutás;

2. a nekifutás összekapcsolása a hajítással;

3. a hajítás előkészítése, ívképzés;

4. hajítás;

5. a hajítás utáni helyzet.

Lendületszerzés, nekifutás

Az optimális lendületszerzéssel a gerelyhajító vízszintes irányú sebességet ad a szernek, előkészíti a kedvező kidobó helyzetet. Ezt a dobó egyénenként a képességeinek megfelelő távolságról, kb. 25ľ35 m-ről végrehajtott nekifutással éri el.

A nekifutás mozgása két részre osztható:

  • az első szakasz az indulástól a gerely hátrakészítésének kezdetéig;

  • a második szakasz a dobást előkészítő lépések megkezdésétől, a dobóhelyzetbe érkezésig tart.

Indulás felállás, a gerely fogása, tartása

A nekifutás hosszától (általában 25–30 m) függően alapállásban, vagy kis oldal-, vagy harántterpeszállásban áll fel az atléta az induláshoz. Az indulás előtt a gerelyhajító koncentrál, átgondolja a dobás azon fázisait, amelyre különösen figyelnie kell. Gondolatban lejátssza a kidobást, felidézi annak sebességét, motiválja magát.

2.160. ábra - Indulási helyzet

Indulási helyzet

A nekifutás első szakasza

Alapállásból, könnyed, fokozódó gyorsaságú futómozgással kezdi a nekifutás első szakaszát. Nekifutás közben a dobó kéz és a gerely a futás ritmusának megfelelően kis kitéréssel előre-hátra mozog. A másik kar a futásnak megfelelően természetes mozgás végez, amivel fokozatosan eléri a dobáshoz szükséges optimális sebességet. Olyan sebességet, amelyből minél nagyobb hajítóerőt tud érvényesíteni, ezzel segítve a helyes dobótechnika előkészítését. A nekifutás során a dobó a testének szerezzen olyan vízszintes, dobásirányú lendületet, amely elősegíti – a hajítás végső folyamatában résztvevő – izmainak minél jobb előfeszítettségét, minél jobb munkavégzési feltételeit. A nekifutás első részét a gerelyhajítók általában 10–12, ritkábban 14 lépéssel teszik meg.

A nekifutás második szakasza

A második szakaszban gerely hátrakészítése történik. Az ugrásokhoz hasonlóan a gerelyhajításban is használnak segédjeleket. A segédjelek száma dobónként változik, attól függően, hogy az egyes versenyzők edzéseiken mit tanultak, mit szoktak meg. Segédjelet tehetnek az induláshoz, az esetleges futásban történő ritmusváltás helyéhez és a szer lekészítésének helyéhez is. A lekészítési segédjel a kidobási vonaltól attól függően van távolabb, vagy közelebb, hogy a dobó milyen lépésritmussal készíti le a gerelyt, ill. milyen anatómiai paraméterekkel, továbbá milyen erővel és koordinációs feltételekkel rendelkezik. Amikor a dobó a gerely hátravitelének jelét eléri, változatlan testtartással lép bal lábbal a jel mellé.

2.161. ábra - A segédjel elérésének és a gerely hátrakészítésének megkezdésének pillanata

A segédjel elérésének és a gerely hátrakészítésének megkezdésének pillanata

A gerely lekészítése[104]

A gerelyhajító, már a gerely hátrakészítésénél ügyel arra, hogy a kidobás során alapvető feltételeket biztosítsa, nevezetesen megpróbálja oly mértékben hátratolni a szert, hogy az a gyorsítás során a lehető leghosszabb utat járja be, ezzel növelve a kidobási sebességet. A dobó egy ballábas lépéssel éri el a segédjelet és megkezdi a gerely hátrakészítését.

2.162. ábra - A jobb láb előrelép, a felsőtest jobbra fordul, a jobb váll határozottan hátramarad

A jobb láb előrelép, a felsőtest jobbra fordul, a jobb váll határozottan hátramarad

A jobb láb előrelép, a felsőtest jobbra fordul, a jobb váll határozottan hátramarad. A törzsnek ez a határozott jobbra fordítása azért szükséges, mert a gerely egyenes vonalú hátravitele csak így lehet folyamatos. A gerelyt tartó kéz mintegy megáll az előremozgásban, és a gerelyt a hátraforduló jobb váll fölött hátratolja. A törzs jobbra fordulása a csípővonal kismértékű jobbra fordulását vonja maga után. Ennek következtében kissé nehezebb lesz a jobb láb természetes előrelépése. Ezért kifejezetten törekedni kell arra, hogy az eddigi futóhelyzetnek megfelelően előrenéző jobb lábbal fogjon talajt. A bal kar a jobb lábbal való előrelépéskor kissé hajlítottan a test elé kerül. A törzs a jobb váll visszamaradásával egyidőben megkezdi fokozatos hátrafelé dőlését. A lábak itt még hajtják a dobót, sebességveszteséget megengednie nem szabad. Ennek érdekében minél kisebb támasztással, fékezéssel kell a jobb lábán átkerülnie.

A jobb lábon átsodródás után a bal láb előrelépése közben a gerelyt tartó kéz teljesen hátranyúlik a vállvonal meghosszabbításában. A gerely hátravitele akkor, jó, ha hátrafelé mozgása közben egészen közel marad az archoz, szinte súrolja azt. A jobb kar hátranyújtása még erőteljesebben, jobban fordított vállvonalat eredményez.

2.163. ábra - A jobb lábon átsodródás után a bal láb előrelépése közben a gerelyt tartó kéz teljesen hátra-nyúlik a vállvonal meghosszabításában

A jobb lábon átsodródás után a bal láb előrelépése közben a gerelyt tartó kéz teljesen hátra-nyúlik a vállvonal meghosszabításában

A bal láb talajfogása túlhalad a test súlyvonalán úgy, hogy ez már a lendület kismértékű visszafogását eredményezi. Ezzel a kis fékezéssel vezeti be a dobó a kedvező kidobási helyzetbe érkezés előkészítését.

2.164. ábra - A bal láb talajfogása túlhalad a test

A bal láb talajfogása túlhalad a test

A törzs kismértékű hátradöntése fokozatosan átmenetet biztosít a dobóhelyzetbe érkezés nagyobb mértékben visszafelé döntött törzshelyzetének kialakításához. Ennél a támasztólépésnél a támasztóláb és a törzs egy vonalban van. A dobó ne hagyja, hogy a csípője előretolódjon. A támaszkodó bal láb térdben nem lehet mereven nyújtott, hanem enyhén hajlított helyzetben hagyja átgördülni maga felett a testet. A súlypont felesleges süllyedését vagy emelkedését el kell kerülni. A bal lábon átgördüléskor a vállvonal már kb. 75–80 foknyira jobbra fordított. A csípővonal csak annyira forduljon jobbra, amennyire a vállvonal elfordítása megköveteli. A gerelyt tartó kéz kissé felfelé néző tenyérrel, könyökben lazán nyújtott karral, hátul, valamivel a jobb váll magassága alatt fogja a szert. A gerely teste majdnem hozzásimul az alkarhoz, a helye pedig a dobó arca közelében van és közvetlenül a bal váll fölött, a dobás irányába mutat. A bal kar enyhén nyújtva, a test bal oldala előtt keresztben, úgy helyezkedik el, hogy a könyök és kismértékben a tenyér is a dobás irányába néz. Ez a kéztartás elősegíti a törzs visszafelé döntését, a bal váll magasabb, a jobb váll mélyebb elhelyezkedését. A dobót a lendület továbbsodorja a támasztó bal lábon át.

2.165. ábra - A szökkenés repülőfázisa

A szökkenés repülőfázisa

A most következő lépés, a jobb láb előrelépése és talajfogása a gerelyhajítás egyik leglényegesebb mozzanata. A dobónak törekednie kell arra, hogy a jobb lábra érkezéskor a test tengelye még kifejezettebben visszadőljön. Ennek érdekében a bal láb támaszon való áthaladásakor meg kell gyorsítani a jobb láb előrehozását. A jobb lábnak ez a gyorsított előrehozása elősegíti a jobb váll és vele együtt a gerelyt tartó kéz hátrafelé nyomását. Ennek a kettős munkának az eredménye a törzs fokozott visszadőlése, visszahajlása. A jobblábas előrelépés kissé emeltebb, magasabb ívű, szökkenésszerű. A dobó vigyázzon, arra, hogy ne emelje meg túlzottan a szökkenés ívét. A túlzottan magas ív hosszabb repülést, nagyobb zökkenőt eredményez, és feleslegesen terheli meg a talajt fogó jobb lábat. A bal láb kissé késleltetetten, de bokából erőteljesen rugaszkodjon el a dobás irányába előre. Ez az előretörekvés nagyon fontos, mert így elegendő vízszintes lendülete lesz a dobónak, amely – a test hossztengelyének fokozott visszadőlése miatt létrejött erőteljesebb támaszhelyzeten is – kellő sebességgel átsodorja a kidobási helyzetbe. A jobb láb előrelendülésekor a vállvonal teljesen a dobás irányába mutat. A vállvonal jobbra fordítása következtében a medence is fokozottan elfordul. A dobó tekintete előre irányul. Sem most, sem az előkészítő lépések alatt nem indokolt a fej hátrafordítása.

2.166. ábra - A jobblábas talajfogás pillanata a dobóhelyzetbe kerülés előtt

A jobblábas talajfogás pillanata a dobóhelyzetbe kerülés előtt

Talajfogáskor a jobb láb előzze meg a test súlyvonalát, közben a térd és a lábfej a lehető legkisebb mértékben térjen ki jobbra a nekifutás síkjából. Képletesen szólva lépjen bele a dobás irányába haladó súlypont elképzelt, függőleges síkjába, még helyesebb, ha kissé balra át is lépi, keresztezi azt, ez a keresztlépés.

A gerelyhajító az így kivitelezett jobblábas talajfogással:

  • biztosítja a dobólépés alatti jó egyensúlyi helyzetet,

  • megkönnyíti a bal láb jó irányú talajfogását,

  • könnyebben elkerüli a dobólépés és kidobás közbeni oldalirányú, káros súlypontmozgást,

  • elősegíti annak megvalósítását, hogy a gerely gyorsítására fordított erőkifejtés közben a test súlypontja a bal láb támasza irányába haladjon, a dobás befejezése után e láb támasza fölött kerüljön át.

A csípő jobbra csavart helyzete miatt elkerülhetetlen, hogy a talajfogáskor a jobb lábfej kissé jobbra forduljon, de tudatosan törekedni kell arra, hogy elfordulása a 45–50 fokot ne haladja túl. A jobb láb a talp, sarok külső részével érinti először a talajt, majd a rányomódó test súlya alatt azonnal egész felületével a talajra támaszkodik. A jobb láb talajra érkezésekor a törzs és a jobb láb tengelye egyenes vonalat képezzen. A jobb láb talajfogásával kezdetét veszi a lendület összekapcsolása a hajítással.

Az előkészítő szakasz jellemzői tehát összefoglalva:

  • A hajítás előkészítését a jelző segédjelnél egy ballábas lépés talajfogása előtt a repülő fázisban kell megkezdeni. A gerelyhajítók többsége 5 lépéses ritmussal dob. Vannak, akik 3 lépéssel dobnak, de használatos a 7 lépéses ritmus is. A 7 lépéses dobóritmus a pontos kivitelezést még biztonságosabbá és stabilabbá teheti.

  • A megszerzett lendület felhasználása, a hajításban résztvevő valamennyi izom előzetes, optimális megnyújtása annak érdekében, hogy a hajítás folyamatában a gerely gyorsítását minél nagyobb erőkifejtéssel segítse.

  • A gerelyt és a gerelyt tartó kart a legkedvezőbb helyzetbe hozza, mind az ívhelyzet létrehozása, mint a hajítás pontos kivitelezése szempontjából.

A nekifutás összekapcsolása a hajítással

A jobb láb a talajra nyomódása után térdben kissé utánaenged, behajlik, ezzel biztosítja a test emelkedés nélküli előresiklását, a bal láb nagyobb zökkenés nélküli talajfogását. A testsúlypont emelkedése ebben a szakaszban különösen káros, mert az emeltebb medence miatt a bal láb talajfogása elkésik, a magasabbról előrefelé eső test fokozza a bal láb amúgy is nagy megterhelését. Amint a dobó a lendület következtében megkezdi átgördülését a támasztó jobb lábon, a bal láb a lehető legrövidebb úton törekszik talajt fogni, ezért laposan lendül előre. A közepesen hajlított jobb láb térdét előre, a dobás irányába nyomja és forgatja a dobó. Ennek látható jele a jobb láb sarkának felemelkedése és kifelé, a külső boka irányába fordulása. A jobb térd előrenyomásával, fordításával megindul a medence balra fordulása.

2.167. ábra - A dobóhelyzetbe érkezés előtti pillanat

A dobóhelyzetbe érkezés előtti pillanat

A bal láb talajfogásának pillanatában a bal kar kb. félúton jár nyitómunkájában. A bal oldali mellizomzat előfeszítésével már segíti a mellkas dobásirányba fordulását.

Az előretörő jobb váll helyzete megkívánja, hogy a dobó kar a gerelyt a váll fölé emelje. Ezt a mozgást úgy kell elvégezni, hogy a dobó kar a lehetőséghez képest minél tovább maradjon hátul nyújtott helyzetben, a vállvonal balra forgása miatt elkerülhetetlen könyökízületi behajláskor pedig a gerelyt tartó kéz maradjon minél tovább hátul. Erre azért van szükség, mert a jó ívfeszültség csak így érhető el.

2.168. ábra - A támaszláb talajfogása és a talp lenyomódása utáni pillanat

A támaszláb talajfogása és a talp lenyomódása utáni pillanat

A talajt fogó bal láb – a dobás irányába húzott elképzelt vonaltól, mint egy lábfejnyire balra – belső – sarok-talpélen át teljes talppal a talajra nyomódik, azonnal kezdi lefékezni, a test vízszintes lendületét, a test esését. A bal lábtámaszt izommunka segítse: először a boka, majd a térdízületben to mpítsák, fékezzék az izmok a test lendületét. A megterhelés hatására kismértékű térdhajlítás következik be, mert az izometriásan megfeszített, de rugalmas izmok terhelésre kissé megnyúlnak. Akkor jó a kitámasztás, ha kissé befelé néző lábfejjel a belső sarok-talpéllel kezdődve nyomódik teljes talppal talajra a bal láb. A jó bal lábtámasz rendkívül fontos, mert a hajítás döntő fázisában egyedüli támasza a hajítás függőleges összetevőjének, a dobó test – dobószer rendszer csak a bal láb aktív munkájából nyerhet újabb gyorsító erőt („i mpulse step” – impulzus lépés). A bal láb a törzs jobb oldalának előrelendülésében igen fontos szerepet játszik azáltal, hogy a test előrehaladását a bal csípőnél akadályozza, így a jobb csípő – a test mozgási energiája következtében – felgyorsulva lendül előre.

2.169. ábra - A kidobás folyamata

A kidobás folyamata

A gerelyhajító a teljes ívfeszületséget úgy éri el, hogy a dobás irányába fordult jobb lába bokából elrugaszkodva segíti a jobb csípő előremozgását, majd a kitámasztó bal láb lefékezi a bal csípőt, ezáltal meggyorsítja a jobb csípő előretörését. A bal kar közben folytatja a nyitómunkát, megnyújtva a mellizmokat segít az ívfeszülés kialakításában. A bal kar nyitómozdulata, a bal váll balra, lefelé húzása, a törzs balra forgása és hajlítása a jobb váll gyorsan előre, kissé felfelé irányuló mozgását eredményezi. A dobó fejtartása felfelé tekintő, az arc, a tekintet felfelé irányul.

A gerelyt tartó kar oly módon marad vissza, hogy a jobb váll, a felkar és a könyök már felfelé, előre mozog, míg a gerelyt tartó kéz, amennyire csak lehet hátul marad. A mozgásnak ebben a szakaszában igen gyakori hiba a dobó kéz csuklójának kézháti hajlítása. A teljes ívfeszültség befejezéseként a jobb vállban még egy erőteljesebb feszülés jön létre, mely csak akkor alakul ki, ha a jobb testoldal kellő gyorsulással lendül előre, a dobó kéz pedig tartja visszamaradt helyzetét.

A hajítás előkészítése, ívképzés

A jobb láb a talajfogást követően térdből azonnal puhán utánaenged („soft step” – puha lépés). A már csökkenő sebességet engedi tovább a jobb láb, a bal láb kemény, határozott kitámasztásáig. A jobb térdet a dobó a talajfogás után előre lefelé nyomja, miközben a jobb csípő megkezdi előre irányuló munkáját. Ebben az előreforgató mozgásban támaszt ki a bal láb, lehetőleg laposan. A bal láb kitámasztásakor a bal kar nyitó, a mellkast dobóirányba fordító, a mellizmokat megnyújtó munkája félúton jár. A gerelyt tartó kar nyújtva, hátul a váll mögött van. A bal láb letétele megállítja a bal, felgyorsítja a jobb csípő előrehaladó mozgását. Ekkor már a jobb lábfej kifelé fordított helyzetben csúszik előre. A jobb csípő megnyújtotta a törzs izmait, a bal kar befejezte nyitómozdulatát, a mellkas a dobás irányába fordult, míg a jobb kar enyhén hajlított könyökízülettel a váll síkja felett, hátul helyezkedik el (170. ábra[105]). Ezt nevezzük ívhelyzetnek.

2.170. ábra - A könyök és a váll helyzete a kidobás pillanata előtt, felülnézetből

A könyök és a váll helyzete a kidobás pillanata előtt, felülnézetből

Hajítás

Amint az izmok elérték legnagyobb feszülésüket úgy, hogy az egyes izomcsoportok a mozgás folyamán megnyújtották a mozgásba később kapcsolódó izmokat, megkezdődik a hajítás. Mint láttuk, a hajítást a jobb csípő kezdi meg, megnyújtva a törzsizmokat. A törzsizmok már gyorsulva megnyújtják a vállízület izmait. A már nagy sebességgel előremozgó váll tovább nyújtja a karfeszítőket, amely tovább gyorsulva nyújtja az alkarhajlítókat. A jobb testrész gyorsuló munkájához elengedhetetlen a test bal oldalának fékező és a bal láb emelő munkája.

A hajító szakaszban a gerely a dobóváll fölött a dobás síkjában, vonalban helyezkedik el, hossztengelye a vízszintessel kb. 35 fokos szöget zár be. Az a jó, ha a csukló akkor hajlik hátra, amikor a kidobás megindítása után a kéz elérte a könyök magasságát.

A talajfogás után a bal láb térde kissé behajlik, de a dobás során kinyúlik. A bal láb által lefékezett medence fölötti testrészek a meglevő tehetetlenségi lendület hatására tovább haladnak előre a dobás irányába. A gerelyhajító ezt az átbillenési folyamatot a csípő izomzatával szabályozza. A tömegközéppont útja a dobólépés, a hajítás közben minél inkább a bal láb támasza fölé kerüljön, a hajítás befejezése után pedig, felette vezessen át.

A túlzott térdhajlítást kerülni kell, csakúgy, mint az előreforduló bal oldalt. Ezek károsan befolyásolják a dobás távolságát. A testnek át kell haladnia a bal láb felett, így a legkedvezőbb a vertikális erőko mponens kihasználása.

2.171. ábra - A kihajítás pillanatában a tenyér kifelé fordul így biztosítva a helyes erőközlést

A kihajítás pillanatában a tenyér kifelé fordul így biztosítva a helyes erőközlést

A gerely sebessége tehát több testrész közös munkájának eredménye. A gerely pályára állításáért viszont főleg a kar és a kéz felelős. Fontos, hogy amennyire lehet a kar és a kéz egyenes vonalon haladjon előre, és a kiengedés pillanatában a tenyér kifelé forduljon, így biztosítva a helyes erőközlést.

A hajító erőkifejtés akkor lehet maradéktalanul jó, ha:

  • a bal lábtámasz helyén elképzelt dobásirányú függőleges síkhoz közel halad a tömegközéppont útja;

  • a bal láb sarkát és a jobb vállat összekötő egyenes folytatásához közel van a jobb kar és kéz is.

A gerely gyorsítását a medencétől fölfelé a nagyobb tömegű, lassúbb mozgásra képes testrészektől, izmoktól az egyre kisebb tömegű testrészek, nagyobb sebességű mozgásra képes izmok alakítják (172. ábra[106]). Mindegyik ízület izomzatának erőkifejtése növeli a soron következő ízület izomzatának erőkifejtő képességét azáltal, hogy – aktív összehúzódásuk előtt – megnyújtja, előfeszíti azokat.

2.172. ábra - A gerelyhajításnál működő izmok

A gerelyhajításnál működő izmok

A csípő és hasizmok után a következő fontosabb izmok kapcsolódnak a mozgásba:

  • Mellizmok, a deltaizom elülső része;

  • Háromfejű karizom, a tenyér- és ujjhajlító izmok.

A kidobás során a gerelyhajítónak biztosítania kell, hogy:

  • a gerely tömegközéppontjának útja minél inkább egyenes vonalú legyen;

  • a hajításban a kéz gyorsítóerő-kifejtése hasznos legyen, a gerely hossztengelye irányába hasson;

  • a gerely a repülését kedvező állásszögű hossztengellyel kezdje meg, és a hossztengely ekkor is essen egybe a tömegközéppont irányával.

A gerely végső kicsapását a kéz és az ujjak végzik. A kis tömegű, de gyors mozgásra képes izmok végső gyorsító munkája után repül ki a gerely. Az ujjak kicsapó munkája fontos mozzanata a gerelyhajításnak, mert a gerelyről leváló ujjak káros billentőnyomatékot és feleslegesen nagy hossztengely körüli forgást is adhatnak a gerelynek. A végrehajtást illetően a kéznek és az ujjaknak ez a kicsapó munkája akkor jó, ha a tenyér felfelé néz és a gerely elrepülése után kissé borított helyzetben csapódik előre (173. ábra).

A szer tulajdonságai

Az egyes gerelyek az idők folyamán a szabálymódosítások hatására változtak. Ez nem külalakbeli változást nem jelentett, hanem a gerely repülési tulajdonságait meghatározó tömegközéppontbeli változásokat. A gerelyek tömegközéppontja egyre előrébb került az idők folyamán a kötéshez viszonyítva, hogy azok hamarabb „bebukjanak”. Erre szükség volt az egyre nagyobb dobások visszafogása miatt. (A stadionok, már nem voltak elég nagyok egy-egy verseny megrendezésére). Az egyes gerelyeket a gerelygyártó cégek pontos, számítógépes tervezés, tesztelés, szélcsatornás és különböző áramlástani vizsgálatok után kezdik gyártani. A legtöbb kutatást a gerelyek orrkúpjának alakja hozta. A gerelyek anyaga is meghatározó repülési tulajdonságaikat illetően.

2.173. ábra - Gerelytípusok egy internetes hirdetésben

Gerelytípusok egy internetes hirdetésben

A gerelyeket különböző távolság megjelöléssel hozzák forgalomba (60 m-es, 90 m-es gerely stb.). Ezek természetesen nem azt jelölik, mekkorát lehet dobni velük, hanem a szer anyagát, egészen pontosan „puhaságát”, hajlékonyságát, rezgési tulajdonságait. Ez azt jelenti, hogy a kidobás során az adott szer mennyire viselkedik mereven. Minél „merevebb” a gerely, annál nagyobb méter érték van feltüntetve az oldalán. Ugyanakkor a merevebb gerelyhez nagyobb technikai tudás is szükséges. A puhább szer ugyanis az esetleges kisebb technikai, erőközlésbeli hiányosságokat még képes korrigálni. Nem hat vissza a dobó ízületeire, könyökére, vállára, azáltal, hogy a kidobás pillanatában rezgésbe kerül, meghajlik, igaz a dobás távolságára ez káros hatással van.

A nagyobb dobások kirepülési szöge a korszerű gerelyekkel 35° körül van. Mérések szerint a nagyobb távolságú dobásokat célszerű laposabb szögben elvégezni. Szembeszélben szintén kisebb kidobási szöget kell alkalmazni (bele kell „szúrni” a gerelyt a szembeszélbe, hogy hosszabban „vitorlázhasson” előre), míg hátszél esetén inkább nagyobb szöget kell választani.

A gerely kedvező repülésének előfeltételei:

  • a kirepüléskor, a lehető legkisebb felülettel fúródjék a levegőbe, mert a légellenállás négyzetesen függ a sebességtől. Ennek érdekében a gerely hossztengelye essen egybe a kidobási szöggel, a kidobási szög a dobás sebességétől és a széljárástól függően, 28–38 fok között legyen;

  • a gerely minél kisebb káros rezgéssel kezdje meg repülését;

  • a hossztengely körüli, úgynevezett stabilizáló forgásra minél kevesebb energiát használjon el a dobó.

A hajítás utáni helyzet

A kidobás folyamatában a dobó célja a gerely minél hosszabb úton történő kísérése, kidobás után a kilépés elkerülése.

A hajítás után a gerely elhagyja a kezet, a kar tehetetlenségénél fogva előrecsapódik. A jobb láb hosszan előrelép, felhúzott térddel, hogy a test lendületét fékezze. Abban az esetben, ha a hajítás jól sikerült, a dobó a nekifutással szerzett lendületét át tudja adni a gerely gyorsítására, akkor a test hajítás után igen kevés lendülettel rendelkezik. A hajítás utáni nagy előrehaladás a test mozgásmennyiségének gazdaságtalan felhasználását jelzi. A legjobb dobóknál kb. 2–2,5 m szükséges a bal lábtól a dobási vonalig ahhoz, hogy a kilépést elkerülhessék.

A hajítás befejezése után a jobb láb, amely eddig a test után a talajon csúszott, gyorsan felkapva, hajított térddel hosszan előrelép, kitámaszt, hogy a test lendületét lefékezze.

2.174. ábra - Kidobás utáni helyzet elrugaszkodással, érkezés fekvőtámasz helyzetbe

Kidobás utáni helyzet elrugaszkodással, érkezés fekvőtámasz helyzetbe

Használatos egy másik technikai végrehajtás is, amit Al Cantello alkalmazott először 1959-ben. A dobó a kidobás után nem továbblép, hanem a kidobás után a támaszlábról elrugaszkodva, bizonyos esetekben a repülés közben oldalra elfordulva (hogy a kidobási vonallal párhuzamos legyen a test a talajra érkezéskor) hason-fekvő helyzetben repül, és fekvőtámaszba érkezik (174. ábra[107]).

Az ideális gerelyhajító testalkat

  • A testi adottságok szempontjából a szer könnyű súlya miatt nem szükséges, hogy a dobó nagyobb testsúllyal rendelkezzék. Alkalmasabb a nyúlánk, magas termet.

  • Előnyt jelent a széles, erős vállöv, a hosszú kar, az ízületi lazaság és mozgékonyság.

  • A futó és a dobó mozdulatok gyors végrehajtásához egyaránt rendelkezni kell reagálási-, mozdulat-, mozgás- és vágtagyorsasággal, robbanékony, gyors erővel, ún. dobógyorsasággal.

  • A dobások többszöri végrehajtásához magas fokú állóképesség ún. dobó-állóképesség szükséges.

  • A mozgások gazdaságos összekapcsolásához ügyesség, mozgásérzékelés, ritmus- és térérzékelés szükséges.

A gerelyhajítás eredményességét befolyásoló tényezők

  • A gerelyhajító alkata, adottságai, képességei, készségei és pszichikai állapota.

  • A gerelyhajító teljesítményét, a dobás távolságát jelentős mértékben meghatározza a kihajítás kezdősebessége (mivel az négyzetesen ható tényező), és a kihajítás szöge.

  • A gerelyhajítás távolságát befolyásolja a szer alakja és azok az aerodinamikus tényezők, melyek a szer alakja miatt a dobásoknál működnek.

A gerely repülése

  • A gerely alakjánál fogva alkalmas a repülésre, navigálásra és a közegellenállás legyőzésére.

  • Kihajításkor, helyes állásszög esetén, a kar, kézfej és az ujjak mozgása, a gerely hosszúsági tengelye körül forgó mozgást hoznak létre.

  • Kirepülés után a gerely tömegközéppontjára a gravitáció hat. A légellenállás eredője a tömegközéppont mögé esik, így forgatónyomaték keletkezik a tömegközéppont körül, ami lefelé vagy felfelé billenti a gerelyt.

  • Ellenszél esetén, a gerely mozgásirányával szemben áramló szél, a szer sebességének megfelelően növeli a szer felhajtó erejét.

  • A hátszél a lendületszerzés szakasza alatt segítő tényezőként szerepel. Ezáltal a levegő emelő hatása kisebb lesz. A hátszél esetén ezért kell a kidobás szögét emelni.

A gerely röppályája ballisztikus görbét mutat, ahol a gerely konstrukciója és a külső feltételek hatása következtében a felszálló és a leszálló ág nem egyforma.

Felhasznált irodalom

A gerelyhajítás szabályai. (2010). Forrás: http://www.magyar.sport.hu/: http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_gerelyhajitas.htm

http://fitlode.com/. (dátum nélk.). Forrás: http://fitlode.com/wp-content/uploads/2010/06/shutterstock_16416271-e1276204976429.jpg

http://media.monstersandcritics.com/. (dátum nélk.). Forrás: http://media.monstersandcritics.com/galleries/: http://media.monstersandcritics.com/galleries/1360382_1/0146414750085.jpg

http://www.brianmac.co.uk/. (dátum nélk.). Forrás: http://www.brianmac.co.uk/pictures/movement%20analysis/javelin.jpg

Koltai, J. (1980). Gerelyhajítás. In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 278–283.). Budapest: Sport.

Track & Field Is My High. (2011). Forrás: http://home.messiah.edu/: http://home.messiah.edu/~jh1424/image/jav.JPG

A diszkoszvetés technikája

Filmanyag

diszkoszvetés oldalról, lassított felvétel (640 × 480 – 300 képkocka/s)

diszkoszvetés oldalról, normál sebesség (640 × 480 – 30 képkocka/s)

diszkoszvetés szemből, lassított felvétel (640 × 480 – 300 képkocka/s)

diszkoszvetés szemből, normál sebesség (640 × 480 – 30 képkocka/s)

 

Képanyag

diszkoszvetés képsorozat oldalról

diszkoszvetés képsorozat szemből

A diszkoszvetésről

A diszkoszvető célja, hogy a diszkoszt a szabályok adta kereteken belül a dobókörből, melynek átmérője 2,5 m a lehető legtávolabbra vesse úgy, hogy az a 34,92°-os szektor határain belül érjen földet. A férfi diszkosz 22 cm átmérőjű, 4,4 cm vastagságú és 2 kg súlyú, korong alakú atlétikai dobószer. Anyaga fa, műanyag és fém (gyakorló szer esetén gumi), vagy ezek kombinációja lehet.

2.175. ábra - Lars Riedel – A zwickaui születésű atléta 1996-ban Atlantában arany-, 2000-ben, Sydneyben pedig ezüstérmet nyert, emellett öt vb-n (1991, 1993, 1995, 1997, 2001) és egy Eb-n (1998) diadalmaskodott

Lars Riedel – A zwickaui születésű atléta 1996-ban Atlantában arany-, 2000-ben, Sydneyben pedig ezüstérmet nyert, emellett öt vb-n (1991, 1993, 1995, 1997, 2001) és egy Eb-n (1998) diadalmaskodott

A diszkosznak a következő méreteknek kell megfelelnie:[108]

2.11. táblázat - A hivatalos gerely méretek

 férfinői
 feln./jun.ififeln./jun./ifi
versenyen használható diszkosz minimális tömege (kg) (csúcshitelesítés feltétele) 2,001,501,00
információ gyártók részére:    
tömeg (g) 2,005–2,025 1,505–1,525 1,005–1,025
fémperem külső átmérője (mm) 219–221 200–202 180–182
fémlap v. középső sík felület (mm) 50–57 50–57 50–57
vastagság a fémlapnál / középső sík részen (mm) 44–46 38–40 37–39
perem vastagsága (a szélétől 6 mm-re) (mm) 12 12 12


A diszkoszvetés eredményességére a következő összetevők vannak hatással:

  • a szer kirepülési sebességének nagysága (v);

  • a szer kirepülésének magassága (h);

  • a szer kirepülésének szöge (α).

A kirepülés szöge természetesen függ az adott szélviszonyoktól és ezért különböző körülmények között más és más lehet az ideális szög.

A diszkoszvetés szakaszai

A diszkoszvetés folyamatában jól elkülöníthető szakaszokat különböztethetünk meg. Ezek a szakaszok nem csak a mozgás fázisai alapján, hanem dinamikájukban, sebességük alapján és az energia felhasználás szempontjából is megkülönböztethetőek.

Ezek a szakaszok a következők:

  • Felállás;

    • Elhelyezkedés a dobókörben;

    • Szer tartásának kialakítása.

  • Előlengetés;

    • Torziós helyzet kialakítása;

  • Forgásba indulás;

  • Pördület egy lábon;

  • Pördület a levegőben;

  • Kidobás szakasza;

    • Egylábtámaszos helyzet a kidobás szakaszában;

    • Kétlábtámaszos helyzet a kidobás szakaszában;

    • Kidobás.

A szer fogása

Mielőtt a diszkoszvetés szakaszait tárgyalnánk fontos tisztázni a helyes szerfogást. A diszkoszvető a szert olyan elképzelés alapján kell, hogy a tenyerébe helyezze, hogy annak fogásával a lehető legnagyobb erőt tudja átadni. Ezért dobónként a fogás kismértékben eltérhet a tenyér nagyságától függően. Mivel a diszkosz méreteit a szabályok rögzítették, a fogásban alkalmazkodni kell az anatómiai méretekhez. Az apróbb eltérésektől függetlenül a sportolónak a következő fogási formához kell közelítenie.

2.176. ábra - A diszkosz helyes fogása

A diszkosz helyes fogása

A diszkoszt úgy kell a tenyérbe helyezni, hogy a szer peremét az ujjak (mutató-, középső-, gyűrűs- és kisujj) behajlított utolsó percének tövéhez kell nyomni. A diszkosz felező vonala lehetőleg a mutató, és a középső ujj közé essék. E két ujj lehetőleg közel helyezkedjen el egymáshoz és legyen párhuzamos a diszkosz felező tengelyével. Az ujjaknak ez az elhelyezése azért fontos, mert a szer kirepülése során stabilabb fogást és nagyobb erő kifejtésének lehetőségét biztosítja.

A dobó kéz csuklója ne törjön be. A kéz legyen az alkar meghosszabbításában, ellenkező esetben a kidobás helyes mechanikai végrehajtását és a teljesítményt ronthatja.

Felállás

A diszkoszvetés fejlődése során a diszkoszvetők és edzőik a lehető legnagyobb dobástávolságot szem előtt tartva, folyamatosan fejlesztették a technikát. Miután az újkori olimpiák előtt lezajló versenyeken rájöttek, hogy a vázafestmények alapján elképzelt térdelő helyzetből való vetés nem igazán hatékony, a versenyzők az álló helyzetből történő dobásokkal kezdtek el versenyezni. Innen később eljutottak a lépésből, szökkenésből, félfordulatból, ezek kombinációjából, majd a másfeles pördületből történő vetésig. Az amerikaiak kísérleteztek később két fordulattal történő vetéssel is, de nem értek el ezzel a technikával jelentős javulást, ezért felhagytak vele.

A helyes felállás és az előlengetés elsődleges célja a kedvező forgásba induláson keresztül a stabil, megfelelően nagy pörgési sebesség biztosítása.

A felállási módozatokat Széchenyi (Koltai & Széchenyi, 1980) a következő három lehetőséggel írja le:[109]

  • Felállás a dobás irányának háttal, lábak a körfelező két oldalán, szimmetrikusan. Legelterjedtebb forma.

    2.177. ábra - Háttal való felállási forma

    Háttal való felállási forma

  • Felállás a dobás irányának háttal, a bal láb a körfelezőn.

    2.178. ábra - Felállás a dobás irányának háttal, a bal láb a körfelezőn

    Felállás a dobás irányának háttal, a bal láb a körfelezőn

  • Felállás úgy, hogy a dobó jobb oldala mutat a dobás iránya felé. Ezzel az indulási formával kb. 90°-kal megnövekszik a pördület lehetősége, de az nehezen kivitelezhetővé válik, ezért kevesen alkalmazzák.

    Felállás a dobás irányának háttal, a bal láb a körfelezőn.

    2.179. ábra - Felállás oldalt

    Felállás oldalt

A képeken ábrázolva van a diszkosz tömegközéppontjának pályája is. A rajzoló (Tihanyi) folyamatos vonallal jelöli ennek útját a forgásba indulás szakaszában, pontokkal jelöli a levegőben történő pördület közben a diszkosz tömegközéppontjának útját és szaggatottal a kidobási szakaszban megtett utat.

Mint látható, az oldalt felállásos helyzet esetén a legnagyobb a diszkosz útja az első szakaszban.

Előlengetés

Az előlengetéssel készíti elő a dobó a dobásba indulást. Az előlengetés célja egyrészt a dobásban résztvevő izmok megnyújtása, előfeszítése a lengetés végpontjai elérésével, másrészt a stabil kiindulási állásba „helyezkedés”, harmadrészt a „kedvező indulási” feltétel érzésének kialakítása. Ez utóbbi inkább mentális nyugalom, a ráhangolódás érzésének elérését szolgálja. Ezen célok elérésére általában 2–3 lengetés elégséges.

2.180. ábra - Az előlengetés kar- és lábmunkája

Az előlengetés kar- és lábmunkája

Az előlengetés során a dobótól függően általában a jobb lábának talpa végig a talajon marad, bal lába pedig az elfordulás során a csípő elfordulásával egyetemben lábujjhegyre emelkedik és/vagy elfordul a sarkat kifelé tolva.

Az utolsó lengetés során a szert tartó kar az elfordulással eléri felső holtpontját, ezzel torziós helyzetet létrehozva, megnyújtva a törzs izmait. A kéz ebben a helyzetben a váll magasságában helyezkedik el. A diszkosz tömegközéppontja a lehető legtávolabb helyezkedik el a test képzeletbeli hossztengelyétől. A térdek enyhén hajlított helyzetben vannak, ami a tömegközéppont kismértékű süllyesztését idézi elő. Ez a rogyasztott helyzet nyújtja a legstabilabb helyzetet a forgás megindítására.

2.181. ábra - Előlengetési holtpont a pördületbe indulás előtt

Előlengetési holtpont a pördületbe indulás előtt

A pördületbe indulás

A vetés távolsága annál nagyobb lesz, minél nagyobb a kivetés sebessége, az adott szélviszonyok közötti optimális kirepülési szög mellett. A vetés sebessége annál nagyobb, minél hosszabb úton tudja gyorsítani a szert az atléta.

A pördületbe indulás és a teljes mozgásfolyamat során elengedhetetlen a stabil, megingások nélküli technikai végrehajtás. Az előlengetés alatt felvett helyes pozíció, térd-, csípő- és törzstartás, ill. a megfelelő előfeszítettségi helyzet, ha nem is garantálja, de megteremtheti az említett stabilitást.

Az előlengetési holtpont után a bal kar megkezdi a nyitás munkáját. Ezzel egyidőben a bal boka, a térd és a csípő a talp elülső felületén fordulva megkezdi a dobásirányba kerülést. A dobó elsősorban ebben az ún. kétlábtámaszos helyzetben tud erőt közölni a szerrel, ill. ebben a helyzetben tud a végső sebesség szempontjából aktív munkát kifejteni.

Mérések szerint (Koltai & Széchenyi, 1980) a kétlábtámaszos helyzet alatt a diszkosz, egy 62 m-es dobás során közel 2,36 m-t tesz meg, ami a diszkosz a teljes pörgés alatt megtett útjának kb. 60%-a. Ez az arány akkor megfelelő tehát, ha a teljes diszkoszút a kétlábtámaszos helyzet során megegyezik az egylábtámaszos helyzetben mérhetővel, ill. annál kismértékben hosszabb.

A kétlábtámaszos helyzet hossza más szempontból is fontos. A két láb ebben a helyzetben a teljes végrehajtást tekintve, ha hosszabban fejti ki munkáját, egyrészt hosszabb úton gyorsít, másrészt kevesebb energia felhasználással tudja az optimális sebességet elérni a dobó, ezáltal kedvezőbb lehetőséget biztosít a diszkosz további gyorsításához, ez pedig döntő a végső kidobási szakaszban.

A forgás során a lábak, csípők és törzs forgási sebessége nagyobb kell legyen, mint a diszkosztartó kéz szögsebessége, ezzel ez „lemarad”, miközben a kar, mell és a törzs izmai megnyúlnak, előfeszülnek, energiát „raktároznak”. E folyamat során a szert tartó kar kismértékben közelít a forgástengelyhez.

A kétlábtámaszos helyzetben a dobó két sebességet hoz létre. Egyrészt a forgási sebességet, másrészt a kör túlsó peremétől megkezdi haladását a kidobás irányába. Ez a folyamat a törzsnek a dobás irányába való döntésével kezdődik.

Pördület egy lábon

A kétlábtámaszos helyzet megszűnte után a jobb láb elemelkedik a talajtól. A talajon maradó bal láb sarka, már a jobb láb elemelkedése előtt megemelkedik, úgy, hogy a dobócipőben a talp elülső negyedére, az ujjakra és a lábpárnákra nyomódik a test súlya. Ebben a helyzetben jelentős szerepe van a megfelelő súrlódásnak. A dobócipő anyagának megfelelően kell ugyanis tapadnia a diszkoszvetőkör gondosan letakarított felületéhez, ugyanakkor segítenie kell a forgást.

2.182. ábra - Az egylábtámaszos helyzetben pörgés a bal láb talpának elülső negyedén

Az egylábtámaszos helyzetben pörgés a bal láb talpának elülső negyedén

A bal kar nyitó mozgása tovább folytatódik. Az egylábtámaszos helyzetben a dobónak nem célja a szer gyorsítása, ugyanakkor a lendítőláb segítségével aktívan gyorsíthatja a dobó-dobószer rendszert. A láb lendítésének két fő formája ismeretes:

  • bokából vezetett láblendítés

  • boka-térdvezetéses láblendítés

A láblendítés eredményessége elsősorban a dobótól függ, annak koordinációs képességeitől és anatómiai lehetőségeitől. A láblendítésnél figyelembe kell venni azt a törvényszerűséget, mely szerint, ha a dobó a pörgés közben távolítva lábát a forgástengelytől azzal lassítja a forgást, ugyanakkor aktív lábmunkával szinten is tarthatja sebességét. Ha a lendítőláb közelebb marad a forgástengelyhez, azzal a forgás gyorsulhat. Figyelembe kell azonban venni, hogy a tehetetlenségi nyomaték és a sebesség alakulása befolyással lehet a technikai végrehajtás második szakaszára, nevezetesen a kidobási helyzetbe érkezésre.

2.183. ábra - Az egylábtámaszos helyzetben a lendítőláb és a forgástengely távolsága (r)

Az egylábtámaszos helyzetben a lendítőláb és a forgástengely távolsága (r)

Az egylábtámaszos helyzetben a dobó törzsének a dobás irányába döntése tovább folytatódik. A bal kar nyitó munkájának megállításával következik a lapos forgóugrás, azaz a pördület a levegőben. A forgóugrásnak laposnak kell lennie. Ezt úgy éri el a dobó, hogy csak bokából „lép el”. A lábon pördület ideje igen kicsi, kb. 0,4–0,5 s, ugyanakkor a teljes mozgássor 30–35%-a.

2.184. ábra - A forgóugrás kivitelezése oldal- és szembőlnézetből

A forgóugrás kivitelezése oldal- és szembőlnézetből

Pördület a levegőben

A levegőben a tömegközéppont sebessége nem változtatható. A versenyző akkor jár el helyesen, ha a levegőben töltött időt megpróbálja minimalizálni a lendítő lábának a forgástengelyhez való közelítésével, „lefogásával”. Erre azért van szükség, mert ha hosszabb ideig repül, akkor a mozgási energia nagyobb mértékben csökken.

A repülőfázis alatt azonban a kidobás szempontjából nagyon fontos technikai elemet készít elő a diszkoszvető. Ez pedig a kidobó helyzet előkészítése. A dobó törekvése ekkor az, hogy a csípő- és a vállvonalak egymáshoz viszonyított helyzete jelentősen rotált, elfordult legyen. Ez nem csak az előfeszítettség miatt fontos, hanem, hogy a dobó kar lemaradjon, ezzel növelve az erőkart. Ennek következtében a felsőtest szögsebessége kismértékben csökken, de a végső kidobási sebesség nagyságát tekintve ez a törekvés a helyes. Kialakul a lehető legnagyobb torziós helyzet.

Kidobás szakasza

Egylábtámaszos helyzet a kidobás szakaszában

A kidobás fázisa a jobb láb talajfogása pillanatától a szer kirepülésének pillanatáig határozható meg. Ebben a szakaszban a szer viszonylag nagy utat 4,2–4,6 m-t tesz meg közel egyharmad másodperc alatt. Amikor a jobb láb talajt fog, a diszkosznak akkor kell elérnie az addigi mozgás során a legmagasabb helyzetét. Ennél magasabban már csak a kidobás pillanatában lesz.

2.185. ábra - A kidobás szakaszának kezdő pillanata a jobb láb talajfogása

A kidobás szakaszának kezdő pillanata a jobb láb talajfogása

A jobb láb már a talajfogás előtt előfeszül, felkészülve a talajfogásra és magas sarokpozícióval, nagy bokaszöggel lábujjhegyen talajt fog a láb. A bal láb késlekedés nélkül a lehető legrövidebb idő alatt talajt fog. A diszkoszvető újra kétlábtámaszos helyzetbe kerül.

Koltai & Széchenyi, (1980) szerint minél felkészültebb egy dobó, annál nagyobb a dobó–dobószer rendszeren belül a rendszer alsó, ill. felső része közötti szögsebesség különbség, így annál nagyobb mértékű és sebességű lesz a mozgásban résztvevő izmok előzetes megnyújtása.

2.186. ábra - A bal láb talajfogásának pillanata. A dobó ismételt kétlábtámaszos helyzetbe kerülése

A bal láb talajfogásának pillanata. A dobó ismételt kétlábtámaszos helyzetbe kerülése

Kétlábtámaszos helyzet a kidobásban

Széchenyi, (1980) úgy fogalmazza meg a kidobás szakaszának kétlábtámaszos helyzetét, mint a diszkoszvető technika „kulcshelyzetét”. Ezt azzal indokolja, hogy ebben a helyzetben fokozható legnagyobb mértékben a kirepülési sebesség, amelytől legjobban függ a dobás távolsága. Az előbb említett 4,2–4,6 m-es kidobási szakaszban megtett útból a kétlábtámaszos helyzetben 2,6–2,8 m-t tesz meg a diszkosz kicsit kevesebb mint 0,3 s alatt. A kidobási szakasz végrehajtása akkor mondható jónak, ha az egy- és kétlábtámaszos helyzet egymáshoz viszonyításában a kétlábtámaszos helyzet hossza kétszerese az egylábtámaszos helyzetnek.

A torziós helyzetben nemcsak a váll- és a csípőtengely egymáshoz viszonyított elfordulásának különbsége, hanem a megnyújtás sebessége is fontos. Minél nagyobb a nyújtás sebessége, annál nagyobb az izom kezdeti feszülése, amely befolyással lehet az izom mechanikai teljesítőképességére.

Hasonlóan más atlétikai számokhoz a mozgás megindításában, és a mozgássor lefutásában a kezdeti szerepet itt is a nagy izmok játsszák. A legerősebb, ugyanakkor lassabb beidegzésű izmok után, a mozgás végrehajtásba fokozatosan kapcsolódnak be és veszik át a szerepet az egyre kisebb izmok.

A kidobást a dobó a jobb láb és a jobb csípő forgatómunkájával indítja meg. A forgatómunkát segíti a törzsizmok bekapcsolódásával egyidőben a lendítőkar nyitómozdulata is. A bal kar nyításának iránya hasonló szögű a talajhoz viszonyítva, mint a kidobás szöge. Előre, felfelé történik. Egyes diszkoszvetők könyökben hajlítva hajtják végre a nyitást. A könyök hajlítottságának mértéke atlétánként változó.

Közben a két láb ellentétes irányú munkája forgatja tovább a testet. A tömegközéppont függőleges vetülete a helyes végrehajtásnál folyamatosan a bal láb fölé, azaz előre tolódik. A térdfeszítő izmok, ill. a vádli munkájával a kidobás előtt a dobó megkezdi az emelő munkát is, ezzel magasabb helyzetet biztosítva a kidobás számára, továbbá a helyes ritmusban végrehajtott emelés hozzájárul a kidobási sebesség növeléséhez is. A kidobási szakasz utolsó szakaszában a forgatás és az emelés közösen alakítja a végső, kidobási helyzetbe kerülést.

A kétlábtámaszos helyzet második felében a törzs enyhén vissza, a jobb láb irányába döntött, ezzel a kidobási szög beállítását segíti, továbbá a kerületi sebességet növeli.

Kidobás

A kidobás történhet támaszból és levegőből. A kidobás végrehajtása nagymértékben egyénfüggő. A kidobás technikáját befolyásolja a testalkat, az aktuális erőszint, az ennek függvényében kialakított és begyakorolt technika.

2.187. ábra - A kidobás pillanata

A kidobás pillanata

 

Kidobás támaszból

A támaszhelyzetből való kidobás esetén a dobó törekvése a talajon maradás, ill. a talajról való kidobás. Ebben az esetben mindkét láb a talajon van a kidobás pillanatában. A támaszban tartott kidobás esetén a szerre gyakorolható erő, a kisebb úton történő gyorsítás következtében kisebb marad. Ugyanakkor a támaszhelyzet miatt a visszafelé ható erő a „megfogható”, ezért a felhalmozott mozgásenergia teljes egészében a gyorsításra használódik fel.

Ennél a kidobási technikánál a kidobás pillanatában a forgástengely a bal láb támaszának pozíciója és a bal vállat öszekötő egyenes. Az erőkar pedig a diszkosz tömegközéppontjából erre a tengelyre húzott egyenes. Ez az erőkar ennél a kidobási formánál a leghosszabb.

A támaszból történő kidobás másrészt biztonságosabb azért, mert a kidobás után könnyebb a körben maradni.

 

Kidobás a levegőből

A levegőből dobás elsődleges előnye, hogy a diszkoszra kifejtett erő hosszabb úton hozható létre, ezért a végső impulzus nagyobb lehet. Másik előny a magasabb kidobási pozíció. Ugyanakkor az ezzel a technikával vető atléta több hátránnyal is szembesülhet. Ezek közül az egyik, hogy ha nem megfelelő technikával hajtja végre a vetést, akkor túl korán elemelkedhet a talajról. Ennek következtében a törzsizmok forgató, emelő munkája nem elégséges. A dobó nem lesz képes megfelelő erőt kifejteni a diszkoszra, ezért a kidobási sebesség kisebb lesz, azaz a dobás távolsága is kisebb lesz.

A legjobb diszkoszvetőknél a levegőbe emelkedés és a szer kirepülésének pillanata között igen kis idő telik el. Ez az idő mérések szerint alig 0,05 s. Ennyi idő alatt azonban a diszkosz – sebességtől függően, akár 20–50 cm-t is megtehet. A levegőből dobásnál először az elől lévő láb, majd a hátul lévő láb hagyja el a talajt.

A forgástengely a talajról végzett vetéssel szemben nem a bal láb támaszpozíciója és bal vállat összekötő egyenes lesz, hanem ehhez képest elcsúszik és a tömegközépponton megy keresztül, azaz a sugár (erőkar) lerövidül. Széchenyi (1980) szerint, ebben a szakaszban az erőkar lerövidülése már nincs káros befolyással a végső teljesítményre, sőt szöggyorsulást eredményez, ami tovább javítja a szer kirepülési sebességét.

A diszkoszvetőnek arra kell törekednie tehát, ha a levegőből történő vetést hajtja végre, hogy a levegőben eltöltött idő rendkívül rövid legyen. Ezalatt létrehozhatja a talajról történő vetéssel szembeni előnyöket (hosszabb gyorsítási út), ugyanakkor a szer visszaható ereje csak minimálisan érezteti hatását. Végelszámolásban a gyorsítási út és a gyorsítás nagysága előnyhöz juttathatja az atlétát.

A levegőből vetés veszélye a véghelyzetben az, hogy az atléta, miután kidobta a szert, nehezebben tudja megtartani egyensúlyi helyzetét, ezért nagyobb valószínűséggel hagyhatja el szabálytalanul a dobókört, ami érvénytelenítheti a dobást.

A diszkosz

A diszkosz navigáló szer, ami azt jelenti, hogy alakja hozzájárul a hosszabb repüléshez, kihasználja a levegő közegellenállását és segítségével nagyobb távot tesz meg a levegőben, mint egy hasonló súlyú és felületű, de gömb alakú test.

A diszkosz alakjánál fogva nem úgy viselkedik a levegőben mint pl. a súlygolyó. A repülési pályája nem parabola alakú. Természetesen mindez szélcsendes időjárási viszonyokra vonatkozik. Különböző irányú szél esetén a repülési tulajdonságai jelentősen változhatnak.

A diszkoszt több kutatói csoport vizsgálta szélcsatornás vizsgálatokkal. A kutatások során a következő fizikai paramétereket tanulmányozták. A v sebességgel repülő α szögállású diszkosz légellenállása két összetevőre bontható. Az x irányú légellenállásra és az erre merőleges felhajtóerőre. 0°-os állásszögnél nincs felhajtóerő. A diszkosz tengelyének elfordításával hozzávetőleg 27°-s szögig az állásszöggel azonos felhajtőerő keletkezik. A kidobás esetén számolni kell még a kirepülési szöggel is β. A β-változásával természetesen változik, ill. változhat az α is.

A levegő szerepe szélcsendes körülmények között is jelentős. Ha összehasonlítanánk egy feltételezett légüres térben történő vetési sorozatot különböző (egyre növekvő) kirepülési sebességekkel, azonos kirepülési szögekkel (β) és ezeket a dobásokat kiviteleznénk normál körülmények között is, akkor a számítások szerint, normál körülmények között nagyobb eredményeket kapnánk (188. ábra[110]). Pl. egy 18 m/s-al kivetett diszkosz légüres térben 31 m-re, normál körülmények között 37 m-re repülne, ahol a különbség 6 m. 20 m/s esetén a különbség 6,2 m, amíg 24 m/s esetén 5,8 m.

2.188. ábra - A diszkosz állásszöge α, talajhoz viszonyított sebessége v, a hátszél sebessége W, az eredő sebesség, amivel a levegő a diszkoszt éri V, kirepülési szöge β

A diszkosz állásszöge α, talajhoz viszonyított sebessége v, a hátszél sebessége W, az eredő sebesség, amivel a levegő a diszkoszt éri V, kirepülési szöge β

A diszkosz stabilizálása

A diszkosz a levegőben bizonytalanul viselkedik, billeg, bukdácsol. A kidobás során a diszkoszvetőnek törekednie kell arra, hogy a kidobás pillanatában megpörgesse a szert. A pörgésbe hozott diszkosz a középpontján át húzott tengely körül forgásba kezd. A forgás nagyságától függően a centrifugális erő következtében a tengelyhez viszonyítva stabilizálódik. Minél nagyobb a kerületi sebessége annál inkább tartja a kirepüléskor megszerzett szögállást. Ha a szögállás ideális, akkor nagyobb a hosszabb dobás esélye. A pörgés további jótékony hatása a felhajtóerő növelése.

A levegő mozgása és a dobás távolsága

Koltai és Széchenyi, (1980) által közölt táblázat[111] mutatja be a különböző szélviszonyok és különböző kidobási szögek, sebességek során a várható eredményt.

2.12. táblázat - A szél, szélirány, kidobási szög, elért eredmény egymáshoz való viszonya a diszkoszvetésnél

 EllenszélSzélcsendHátszél
Szélsebesség (m/s)1086420246810
Optimális kirepülési szög23°24°25°28°32°36°38°40°42°44°46°
Dobástávolság (m)60,558,356,355,054,253,953,353,553,854,354,9
Növekedés vagy csökkenés a szél hatására+6,6+4,4+2,4+1,1+0,30–0,6–0,4–0,1+0,4+1,0


 

A hátszél hatása

Hátszélben a diszkosz levegőhöz viszonyított sebessége csökken. Felszálló ágon a szer állásszöge csökken, leszálló ágon pedig nő. Ezért ilyen szélviszonyok között érdemesebb nagyobb kidobási szögben és nagyobb állászöggel dobni a diszkoszt. Törekedni kell a kidobásnal a hátszél irányvonalába dobni (tiszta hátszél) a szert.

 

Az ellenszél hatása

Az eredmény növekedése szempontjából igen jelentős lehet a szembeszél. Felszálló ágon az állászög növekszik, leszállón pedig csökken. Ellenszélben az optimális kidobási szög eltalálása alapvető követelmény, ugyanis már 5°-os eltérés esetén is jelentősen romlik a teljesítmény. Ellenszélben tehát a szél erősségétől függően kisebb kirepülési szöggel kell kidobni a szert. Minél erősebb a szél annál kisebb szögben. A szélirányhoz viszonyított dobásirányt úgy kell megválasztani, hogy a kidobás jobboldali ellenszélben történjen, mint tiszta szembeszélben.

Felhasznált irodalom

Diszkoszvetés szabályok. (2010. 11). Forrás: http://www.magyar.sport.hu/: http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_diszkoszvetes.htm

Lars Riedel continues clear run. (1998). Forrás: http://www2.iaaf.org/Athens97/PhotoGallery/: http://www2.iaaf.org/Athens97/PhotoGallery/images/day9/riedelaction.jpg

Széchenyi, J. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 353). Budapest: Sport.

Széchenyi, J. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 336., ábra: 238. 353., ábra: 259.). Budapest: Sport.

Széchenyi, J. (1980). Atlétika II. In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 337., 339., 346.,). Budapest: Sport.

A kalapácsvetés technikája

Filmanyag

kalapácsvetés szemből, normál sebesség (640 × 480, 30 képkocka/s)

kalapácsvetés szemből, lassított sebesség (512 × 384, 300 képkocka/s)

kalapácsvetés oldalról, normál sebesség (640 × 480, 30 képkocka/s)

kalapácsvetés oldalról, lassított sebesség (512 × 384, 300 képkocka/s)

 

Képanyag

kalapácsvetés képsorozat szemből

kalapácsvetés képsorozat oldalról

A kalapácsvetésről általában

A kalapácsvetés célja az, hogy a dobószert a dobó a lehető legmesszebbre vesse a szabályok adta lehetőségeken belül. A szabályok meghatározzák a dobószer paramétereit (a szer tömege férfiaknál 7,257 kg, nőknél 4 kg – a szer hossza 1,18–1,215 m), a dobókör és a hozzá tartozó szektor, ill. védőkeret méreteit (dobókör: 2,135 m átmérőjű kör, 40°-os szektor).

2.189. ábra - Pars Krisztián[112]

Pars Krisztián http://www.telesport.hu/Hirek/2011/04/~/media/Images/Hirado/2010/07/29/14/pars2.jpg.ashx

A dobás távolsága elsősorban a kidobás sebességétől függ. Az eredményességben persze több összetevő is szerepet játszik. Ilyen biomechanikai paraméterek például a kidobás szöge, magassága. A kidobás magassága elsősorban a dobóatléta anatómiai méreteitől függ, de természetesen a kidobás technikájától is, mint ahogy a kidobási szög és a sebesség is függ a technikai végrehajtástól.

A kalapácsvetők edzéseik során a legnagyobb figyelmet a kidobási sebesség növelésére fordítják. Ezt a golyó hatékony gyorsítását biztosító technikai megoldások kidolgozása, megtanulása, valamint a gyorsítás fizikai (képességi) megalapozása jelenti. A leghelyesebbnek tartott technikai modellt a dobók csak különböző mértékben képesek végrehajtani, felkészültségüknek megfelelően. Az ideális technikai modell megközelítésének mértéke az a tényező, amely a különböző eredményekben tükröződik (Eckschmiedt, 1978).

A jó kalapácsvető testalkatára jellemző a magas termet, hosszú kar, viszonylag nagy testtömeg.

A kalapácsvetés technikai modellje

A kalapácsot a forgásba indulás előtt lendületbe kell hozni. Ezt az előlengetéssel éri el a kalapácsvető. Miután megszerezte a megfelelő előlendületet és beállította a stabil indulási pozíciót, megkezdi a forgást. Ez az ún. forgásba indulás. A forgó mozgás során a szert tovább gyorsítja a dobó. A forgó mozgás speciális módon, sarok-talpon történik. Ennek optimális végrehajtására természetesen megfelelő „tapadás”, – súrlódási erő szükséges, melyet a jól előkészített (nem csúszós) dobókör felület és a megfelelő speciális dobócipő használata segítségével hoz létre az atléta. A forgások során jellemző a karok és a vállöv viszonylag passzív állapota. A dobás végső szakasza a kidobás, melynek során a megfelelő technikával gyorsított szer eléri legnagyobb sebességét és az optimális kidobási szöget.

A kalapácsvetés szakaszai

A kalapácsvetés technikájának felépítését a következő szakaszokra bonthatjuk:

  • felállás a dobókörben (a szer fogása);

  • előlengetés;

  • forgásba indulás;

  • forgás;

  • kidobás;

  • kidobás utáni helyzet.

Az egyes szakaszok élesen nem különíthetőek egymástól. Az egyik végrehajtásának módja befolyásolja a következő szakasz végrehajtásának lehetőségeit.

Felállás a dobókörben és a szer fogása

A felállás során a dobó elfoglalja az ideális indulási helyet a körben, majd biztos egyensúlyi helyzetben helyezkedik el. A felállás helye általában a dobókörnek a dobás irányával ellentétes íve. A cipő orra az ívhez ér. A dobó enyhe terpeszben áll. A lábak egymástól való távolsága hozzávetőleg 2 lábfej. A biztos egyensúlyi helyzet miatt a dobó térdei enyhén hajlítottak, medencéjét kismértékben előretolja. Mindkét lábát egyenlően terheli, törzsét kihúzza. A tömegközéppont függőleges vetülete a két láb közé esik. A dobó tekintete szemmagasságban előre irányul, nem néz lefelé, mert ezzel feje enyhén előre billenne, ami egyensúlyi instabilitáshoz vezetne.

2.190. ábra - Helyes felállási helyzet – előlengetés közben – Pars Krisztián (forrás: Nemzeti Sport – fotó: Szabó Miklós)[113]

Helyes felállási helyzet – előlengetés közben – Pars Krisztián (forrás: Nemzeti Sport – fotó: Szabó Miklós) http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/26/80/39/cikk_268039/d00079C77764851179823.jpg

A kalapács a felállás során a jobb láb mellett hátul helyezkedik el. A felállás során jobb kézben tartott fogantyút törzsből visszafordulva át kell venni a bal kézbe, majd a jobb kéz ráfog.

A szer fogása, hordása[114]

Jobbkezes, balra forgó atléta esetén a fogantyút bal kézzel madárfogással fogja meg a kalapácsvető úgy, hogy a fogantyú az utolsó ujjpercekbe kapaszkodik. Célszerű a bal kezet megfelelő védőkesztyűvel ellátni. A jobb kéz ezután ráfog a bal kézre. A két hüvelykujj a fogantyún kívül, egymás mellett helyezkedik el. A kengyel tenyérbe markolása fölösleges izomműködést okozhat, ugyanakkor rövidítheti a rendszer forgási sugarát is. A szer által a kezekre kifejtett erő nem egyenletesen oszlik el a két kézen. A bal kéz és a bal váll mindig nagyobb terhelésnek van kitéve. A mozgássor közben a kalapács változó mértékű, de állandó húzóerőt gyakorol a kezeken keresztül a vállövre (főleg a bal vállra).

2.191. ábra - A kalapács fogása

A kalapács fogása

Hordmód

A dobószer hordásának ismerete azért fontos, mert helytelen hordmód esetén sérülést okozhat. A helyes hordmód esetén a dobó az egyik kezével megfogja a szer fogantyúját, majd a sodronyt a fogantyúnál fogva átemeli az azonos oldali felkaron. A kalapács sodronya így a felkarnak támaszkodik, a kalapács feje pedig a 30–50 cm-re a test mellett lóg.

2.192. ábra - A kalapács hordmódja

A kalapács hordmódja

Az előlengetés

Az előlengetés indítása

A szert az előlengetéssel indítja a dobó mozgásba. Az előlengetés indítása során a dobó a szert optimális sebességre gyorsítja, a szer ferde síkú körpályára vezetésével, úgy, hogy kialakítja a megfelelő mély- és magaspontot a forgatásban.

Az egyes dobók különböző előlengetés indítási stílusokat alkalmazhatnak.

A kalapácsvető a szer fejét a felállási helyzet elfoglalása után a jobb láb sarka mögé, mintegy három lábfejnyire helyezi. Ebben a helyzetben a két sarkat, ill. a jobb sarkat és a kalapács fejét összekötő egyenesek derékszöget alkotnak. A két térd enyhe hajlítása mellett a dobó törzsből elfordul hátra, jobbra, úgy, hogy elérje és megfoghassa a kengyelt. Ebben a helyzetben mindkét karja nyújtott. Ebből a helyzetből a térd enyhe nyújtásával, a csípőízület és a törzs fordításával emelkedő körívpályán, nyújtott karral, megkezdi a kalapács előrelendítését.

Harmati, (1980) szerint az előlengetés indításának nincs különösebb jelentősége a mozgás további kivitelezése szempontjából, de a golyó elhelyezése már befolyásolhatja a későbbieket. A felállási helyhez túl közeli kalapács indítása emelés- és rántásszerű lesz, nem ad lehetőséget a hosszú úton fokozatos erőközlésre. Az oldalirányban elhelyezett vagy kilendített kalapács indítása a mély- és a magaspont megfelelő térhelyzetének kialakulását gátolja.

 

Az előlengetés

Az előlengetés elsődleges feladata az optimális kerületi sebesség biztosítása a forgásba induláshoz. Az előlengetés során a kalapácsvető beállítja a ferde síkú körpályát, melynek szöge körülbelül 35°.

A kalapácsot emelkedő körívpályán indítja el a kalapácsvető. Törekedve a nyújtott karú szerfogásra, a test súlyát a bal lábra helyezve, a szert balra irányuló körpályán a bal vállcsúcs síkjáig vezeti.

2.193. ábra - Előlengetés megindítása

Előlengetés megindítása

Ezután kismértékben behajlítja karjait, ezzel jobban irányíthatóvá téve a kalapácsot. A törzs kismértékben oldalra hajlik, miközben a jobb könyök és váll megemelkedik, a bal váll pedig süllyed. Mindeközben a kalapács feje pályájának magaspontja felé halad. A dobó a kengyelt tartó kezeit a homlok szintje fölé emeli.

2.194. ábra - Előlengetés, golyó útja a magaspontig

Előlengetés, golyó útja a magaspontig

Mielőtt a kalapács feje elérné a magaspontot, a törzs nagymértékben jobbra fordul. Az elfordulás mértékét jellemzi, hogy a váll vonala és a támaszkodó lábak által rajzolható egyenes hozzávetőleg 90°-os szöget zárnak be. Miután a golyó eléri a magaspontját, a karok azonnal kinyúlnak. A magaspontról a golyó a gravitáció segítségével folyamatosan gyorsul a mélypontig. A gyorsulást fokozza, hogy a golyó pályájának sugara enyhén nő, mivel az atléta törzse enyhén előre dől. A mélypont az első előlengetés vége.

2.195. ábra - Előlengetés, a magaspontól a mélypontig

Előlengetés, a magaspontól a mélypontig

A második előlengetés végrehajtásának módja, hasonló az elsőéhez. A dobó arra törekszik, hogy a golyó körpályájának sugara a lehető leghosszabb legyen és az első lengetésnél beállított körülbelüli 35°-os szög ne változzon jelentősen. A második előlengetés során a golyó a jobb láb elé, vagy a két láb közötti vonal felezővonalába kerül.

Az előlengetés ritmusa igen jellegzetes. Ez a különleges ritmus abból adódik, hogy a golyó ferde körpályán halad felfelé és lefelé. A gravitáció szerepe a ritmus kialakulásában alapvető, hiszen a felfelé szálló ágban lassítja, a lefelé szálló ágban gyorsítja annak sebességét. Ez az ún. pozitív és negatív gyorsulás.

A negatív gyorsulást a dobó megpróbálja csökkenteni egy forgató-gyorsító erőkarral. Az erőkar a vállak (felfüggesztési pont) és a kalapács (golyó) közötti távolság.

Amikor a csukló eléri a bal váll csúcsával szembeni helyzetét, az erőkar megszűnik, mivel a felfüggesztési pont, a csukló és a kalapács egy egyenesbe esik. A jobbra csavart törzshelyzet létrehozása nagyon fontos az előlengetés közben. Mielőtt a golyó elérné a magaspontját a vállcsúcsokat közelíteni kell, mert csak így lehet a karokat idejében hátra kinyújtani és hosszú úton a kalapácsot levezetni.

A leszálló ágban a kalapácsot úgy gyorsítja a dobó, hogy a jobbra fordított törzshelyzetet visszafordítja. Az előlengetésnek könnyednek, erőlködésmentesnek kell lennie. A dobó az előlengetés során egyre távolabb engedi magától a kalapácsot, így egyre kevesebb erőt kell kifejtenie. Nem kell felesleges gyorsításra törekednie. Előfordulhat, hogy az előlengetés során a kalapács fejének futásával ellentétes oldali láb sarka megemelkedik.

Forgásba indulás

A dobó a forgásba indulás során törekszik a kalapács ferde síkú körpályájának megtartására, úgy, hogy a kerületi sebességet növeli. Mindezen célokat a forgástengely megfelelő kialakításával tudja elérni. A forgások végén a dobó célja a legkedvezőbb kidobási helyzet elérése.

2.196. ábra - A forgásba indulás kezdete, a bal láb talpának emelése, sarokra állítása

A forgásba indulás kezdete, a bal láb talpának emelése, sarokra állítása

A forgásba indulásról akkor beszélhetünk, amikor a dobó az előlengetés fázisát befejezve, módosításokat hajt végre a mozgásban és megkezdi a haladó, forgó mozgássort a dobókörben. A forgásba indulás pillanata a második (egyes dobóknál harmadik) előlengetés során kezdődik el, mielőtt a felgyorsult golyó elérné mélypontját. Ekkor a dobó viszonylag mély súlyponti helyzetre törekedve a bal lába talpának elülső részét felemeli, minek következtében csak a sarok érintkezik a talajjal, mely elősegíti a könnyebb fordulatot.

A forgás

A forgást a jobb láb toló mozgása indítja meg. Ekkor a kalapács és a dobó már egyszerre fordul és körülbelül 90°-os szöget tesz meg ez az „atléta-szer rendszer”. A golyó megkezdi emelkedését és a váll magasságába, vagy kismértékben az alá emelkedik a forgó pályáján. A rendszer tengelye, mely körül forog, a bal sarokból induló képzeletbeli függőleges egyenes.

2.197. ábra - 90 fokos elfordulás az indulás pillanatától. A fehér vonal a forgástengelyt szemlélteti

90 fokos elfordulás az indulás pillanatától. A fehér vonal a forgástengelyt szemlélteti

A 90°-os elfordulást követően a jobb láb elemelkedik a talajtól és közeledik a forgástengelyhez, közvetlen a bal láb mögé, ezzel is gyorsítva a mozgást. A mozgás ezután a kalapácsvetésre leginkább jellemző külső talpélen való forgással folytatódik újabb 90°-on keresztül. A kalapács folytatja útját a magaspont felé.

2.198. ábra - Külső talpélen való forgás

Külső talpélen való forgás

A forgás legkritikusabb helyzete következik, mely során a dobó megemeli a bal sarkát és a talp elülső részén, az ujjpárnákon fejezi be az első teljes fordulatból hátralévő (180°-os) részt. Ebben a félfordulatban az alsó rész, a láb mozgása felgyorsul, és nagyobb sebességre tesz szert, mint a felsőtest és a kalapács, ezért azok lemaradnak (akár 90°-al is). A forgás kivitelezésének ezen második részében az egylábtámaszos helyzet és a gravitáció miatt a kalapács kerületi sebessége csökken.

2.199. ábra - A forgásban érkezés a tal elülső részére a saroktalpon forgás után

A forgásban érkezés a tal elülső részére a saroktalpon forgás után

Miután az első forgás megtörtént, a magaspont után a kalapács kerületi sebessége ismét növekszik. A dobó ismét a talajra helyezi jobb lábát a talp elülső felével. A mozdulat, amellyel a jobb láb ismét a talajra kerül, lefelé és hátrafelé történő húzás. A lábak ismét egy vonalba kerülnek.

Ha a forgás ritmusát vizsgáljuk, akkor a jobb láb talajfogása a ritmus harmadik része. A csípő továbbra is visszamaradott helyzetben van, de már nem annyira, mint a vállak által alkotott egyenes.

Innen a dobó ismét gyorsítja a kalapácsot egészen a mélypontig. A bal láb sarka lenyomódik, és a gravitáció segítségével, ill. a csípő és a váll fordításával hozza létre a sebességnövekedést.

A mélypont elérése után kezdődik a második forgás, majd a harmadik. A forgások és a kalapács sebessége egyre nő.

Az egyes kalapácsvetők különböző forgásszámokkal hajtják végre a vetéseket. A kalapácsvető törekvése a lehető legnagyobb szögsebesség elérése, ezzel a lehető legnagyobb kidobási sebesség létrehozása.

A kidobás

A kidobásban az elsődleges feladat a lehető legnagyobb kirepülési sebesség elérése, melyet természetesen az odáig történt technikai végrehajtás színvonala alapvetően befolyásol. A másodlagos cél az ideális kirepülési szög létrehozása. A kalapácsvető a kidobás során továbbá úgy kell, hogy elengedje a szert, hogy az a szabályok által meghatározott szektoron belül érjen földet. Harmati (1980) szerint az eredményes kidobás előfeltétele a megfelelő kidobóterpeszbe érkezés és a hosszú úton való erőközlés.

2.200. ábra - A kidobás előtti lábmunka a negyedik forgás után

A kidobás előtti lábmunka a negyedik forgás után

A kidobás szakasza előtt közvetlenül, a medence és lábak megelőzik a kalapácsot. A jobb láb talajfogásakor legalább 90 foknyira elmarad jobbra, a mélyponthoz viszonyítva. Ennek következtében lehetőség van arra, hogy a kidobás hosszú úton hatékony gyorsítással legyen végrehajtható. A mélypont felé közeledve a golyó ismét folyamatosan gyorsul, a dobó–dobószer rendszer tömegközéppontja áttolódik a bal láb fölé.

2.201. ábra - A kidobás folyamata a térdnyújtással

A kidobás folyamata a térdnyújtással

Ezután a dobó térdeit nyújtja. A térdnyújtás és a befordulás nagy erőt igényel. Az erőkifejtés során a nagy izomcsoportoktól a kisebbek felé haladva kell az erőkifejtést létrehoznia a dobónak. Miutána golyó elhagyja a mélypontot, az emelkedés folytatódik. A törzs befordul, majd hátrahajlik, előkészítve a kidobás okozta erő ellensúlyozását. A kidobás előtti pillanatban a dobó nyújtott karral tartja a kalapácsot egészen addig, amíg az el nem éri azt az érintőpontot, ahol azt elengedve olyan pályára nem kerül, hogy az a kirepülési szögében ideális legyen és a szektoron belülre repüljön.

A kidobás után a kalapácsvető feladata, hogy a dobókörben maradjon. Ezt a feladatot az adott dobás technikai végrehajtásának sikerességétől függően többféleképpen, az adott véghelyzethez alkalmazkodva hajtja végre. Legáltalánosabban a tömegközéppont süllyesztésével, enyhe térdrogyasztással éri el. Miután egyensúlyi helyzetét visszaszerezte, a kalapácsvető megvárja amíg a kalapács földet ér, majd hátul hagyja el a dobókört.

A kidobás hatékonysága

  • A kidobás során hosszú úton kell erőt közölni a kalapáccsal. Ezt akkor tudja megvalósítani a dobó, ha a támaszlábakat és a vállcsúcsokat összekötő egyenesek egymáshoz viszonyított szöge eléri a 90°-os szöget.

  • A kidobást megelőzően lényeges a felvett térdszögek nagysága, ill. a kinyúlásuk mértéke. Ez a feltétel nagyon fontos a kidobás során létrehozható lábnyújtás dinamizmusát illetően. A legjobb dobók indítási térdszöge 110° körüli.

  • Fontos paraméter a kidobóterpeszbe érkezés és a kalapács elengedése pillanatáig a kalapács által megtett út hossza is.

  • Az eddig csak a mélypontig gyorsuló kalapácsot a dobó a kidobás pillanatáig, a golyó emelkedő pályáján is gyorsítja. Itt már nem kell tovább forognia, hanem a mozgásszerkezetben való apró módosításokkal éri el az emelkedő fázisban is a gyorsítást. Ilyen technikai feladatok a testsúlynak a bal láb fölé helyezése, a térdek erőteljes nyújtása, a törzs kiegyenesítése, hátradőlése, bizonyos dobóknál a vállak előreengedése, a csípő előretolása és a karok aktív emelése a kidobás pillanatáig.

Felhasznált irodalom

Eckschmiedt Sándor. (1978). In Fejes Z. (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában. Budapest: Sport.

Europress, M. (2011. április). Mindkét nemnél magyar lehet a hónap legjobb európai atlétája. Forrás: http://www.telesport.hu/Hirek/: http://www.telesport.hu/Hirek/2011/04/~/media/Images/Hirado/2010/07/29/14/pars2.jpg.ashx

Harmati S. (1980). Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv. In Koltai J. (Szerk.), Atlétika II (old.: 362). Budapest: Sport.

Németh Z. (Szerk.). (2011. 01 30). http://www.youtube.com. Forrás: http://www.youtube.com/dobosportegyesulet#p/: http://www.youtube.com/dobosportegyesulet#p/c/A5074455513CC7BE/0/MNqf3_dcd2I

Szabó M. (2009. 05 24). Női 100 méteren a 16 éves Nguyen Anasztázia diadalmaskodott. Forrás: http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/: http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/26/80/39/cikk_268039/d00079C77764851179823.jpg

Összetett versenyszámok

Az összetett verseny versenyszámainak technikája

Az összetett versenyzésről általában

Az összetett verseny a férfiaknál a tízpróba, a nőknél a hétpróba. A versenyzők a két napon teljesítendő (férfiaknál 5–5, nőknél 4–3) tíz, illetve hét versenyszám eredménye után pontérték táblázat szerinti pontokat kapnak, melyeket összegeznek. A végső helyezéseket a pontok döntik el.

2.202. ábra - Egy tízpróbázó szögescipős táskája verseny előtt

Egy tízpróbázó szögescipős táskája verseny előtt

A többpróbázás általános szabályai

Az általános szabályok[115] szerint a többpróba számok vezetőbírójának lehetőség szerint legalább 30 perc pihenőidőt kell biztosítania minden versenyző részére egy szám befejezése és a következő megkezdése között. Ha lehetséges, az első nap utolsó versenyszámának befejezése és a második nap első számának kezdete között legalább 10 óra pihenőidő kell, hogy legyen.

A versenyszámonkénti és az összetett eredményeket – az IAAF érvényes pontérték-táblázata szerint – minden versenyszám után ismertetni kell a versenyzőkkel. Az a versenyző a győztes, aki a többpróba verseny során – összesítve – a legmagasabb pontszámot éri el.

Végül a többpróba versenyeken az egyes versenyszámok szabályai érvényesek a következő módosításokkal:

  • Távolugrásban és a dobószámokban minden versenyző csak három kísérletet tehet.

  • A futószámokban minden versenyző idejét három, egymástól független időmérő mérje. Az időt teljesen automatikus időmérő berendezéssel is lehet rögzíteni.

  • Csak a harmadik hibás rajt esetén kell a versenyzőt kizárni.

A férfi tízpróba versenyszámai

A férfi tízpróba versenyszámainak sorrendje egymás után:

Első nap: 100 m-es síkfutás, távolugrás, súlylökés, magasugrás, 400 m-es síkfutás;

Második nap: 110 m-es gátfutás, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás, 1500 m-es síkfutás.

A női hétpróba versenyszámai

A női hétpróba versenyszámainak sorrendje egymás után:

Első nap: 100 m gátfutás, magasugrás, súlylökés, 200 m-es síkfutás;

Második nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 m-es síkfutás.

Az összetett versenyek technikai számai

A tízpróba versenyszámai közül a távolugrás, súlylökés, magasugrás, diszkoszvetés, rúdugrás és a gerelyhajítás nevezhető technikai számnak. Közéjük sorolható még a 110 m-es gátfutás is, annak ellenére, hogy futószám. A helyes gátvétel megtanulása meghatározó az élvonalbeli szintű eredmények eléréséhez. A 100 m-es és 400 m-es síkfutásnál, és az 1500 m-en is természetesen a rajt igényel komolyabb technikai felkészítést.

2.203. ábra - Zsivóczky Attila tízpróbázó olimpikonunk

Zsivóczky Attila tízpróbázó olimpikonunk

A hétpróbázók technikai számai a magasugrás, távolugrás, súlylökés és gerelyhajítás. A férfi többpróbázóknak tehát hat (a 110 m-es gátfutással hét) a női összetett versenyzőknek pedig négy atlétikai versenyszám technikáját kell magas szinten elsajátítani.

Ezen technikák megtanulása természetesen versenyzőtől függően, de általában hosszú akár több éves folyamat is lehet. A koordinációs képesség fejlesztését már gyermekkorban el kell kezdeni. Azon versenyzők, akiknek a koordinációs képessége kiváló, hamarabb és magasabb szinten képesek mozgást tanulni később is. Ezért a kiválasztás és beválás szempontjából az összetett versenyzők esetén különösen igaz és szerencsés a lehetőségekhez képest a technika legkorábbi tanulása. Ez serdülőkorban természetesen csak serdülőknek való szerekkel oldható meg, de az akár 10–12 éves korban helyesen megtanult mozgás a későbbiekben megkönnyíti a továbblépést. Ebben az esetben az edzéseken kevesebb energiát kell fordítani technika tanulására és hatékonyabban lehet a kondicionális képességeket fejleszteni.

A technikai képzés fontossága könnyen belátható. Két feltételezetten teljesen azonos fizikális és pszichés képességekkel rendelkező, azonos körülmények között teljesítő atléta közül minden esetben az teljesít jobban, akinek a technikai végrehajtása jobb. A ’80-as ’90-es években figyelték meg azt a tendenciát, mely szerint a tízpróba versenyek második napjának versenyszámai nagyobb fejlődést mutattak. Ez annak köszönhető, hogy a második napon vannak az ún. technikailag nehezebb számok (110 m gát, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás), azaz a technika fejlesztésére jobban odafigyeltek a versenyzők és az edzők.

A technikai képzés az edzések során különleges, az egyéni számoktól kismértékben eltérő. A nagyszámú edzés (heti 7–14) megnehezíti a technika tanulást. A körülmények csak akkor igazán megfelelőek ehhez, ha az atléta pihent, koncentrált állapotban van. A terhelés azonban akkora, hogy a legjobb regenerációs feltételek mellett (gyúró, szauna, úszási lehetőség, fizikoterápia, orvosi háttér) sem kerülnek a versenyzők a technika tanulás ideális feltételeit biztosító állapotba az esetek nagy százalékában. Nem ritka ezért, az úgynevezett technikai barrier, gát, más néven plató, vagy stagnálás. Ennek kiváltó okai a következők:[116]

  • inadekvát motiváció,

  • fáradtság,

  • környezeti gátló tényezők,

  • fizikai képességszint hiányosságai,

A fizikai képességek aktuális szintje természetesen meghatározó a technika tanulása szempontjából. Előfordulhat, hogy egy izomcsoport nem megfelelő erőszintje, vagy egy antagonista izomcsoport erejének nem megfelelő egyensúlya, esetleg merevsége okozza a technikai hiányosságokat.

A versenyszámok technikája

Az összetett versenyek versenyszámai nem térnek el technikai végrehajtás terén az egyéni számokétól. Ugyanakkor a világ élvonalába tartozó tízpróbázó férfi, vagy hétpróbázó női versenyzők technikai végrehajtása egymáshoz, vagy az egyéni versenyzőkhöz („specialisták”) hasonlítva jelentős egyéni jellegzetességeket mutat. Ez a tény abból fakad, hogy az összetett számokban versenyzők felkészülésük, anatómiai paramétereik, motoros képességeik tekintetében nagyon változatosak.

A felkészülés során a technikai munkát természetesen az összetett számokban versenyzők edzői is igyekeznek a legújabb kutatások során kapott eredményekhez, saját tanítványuk lehetőségeihez mérten igazítani, alkalmazni a leghatékonyabb edzésmódszereket. Ennek ellenére az összetett versenyzésben az egyes versenyszámokra való felkészülés során óhatatlanul ellentmondásba kerülhetnek egy másik versenyszámra való felkészüléssel (ugrószámok – középtáv). A technikai felkészítés során az a törekvés teljesen elfogadható, mely szerint a versenyzőknek a legjobb technikai felkészülést kell biztosítani, ennek ellenére az élvonalbeli többpróbázók is mutatnak technikai hiányosságokat.

2.204. ábra - Dean Macey tízpróbázó

Dean Macey tízpróbázó

Az esetleges gyengébb végrehajtás okai:

  • egyéni adottságok,

  • későn megtanult mozgás,

  • gyakorlás idejének korlátozottsága,

  • kondicionális és technikai edzések helytelen aránya,

  • kevés pihenés,

  • nem megfelelő regenerációs eljárások.

Az összetett számokban versenyzők legtöbbje – főleg a versenyzői pályafutás elején – általában egy-két számban kiemelkedő, de a többiben inkább csak átlagos. Az edzéssel eltöltött évek során azonban a felkészülés és a tapasztalatok hatására más, addig gyengébb teljesítménykarakterisztikával rendelkező versenyszámban is egyre magasabb, akár jóval átlagon felüli eredményességet is mutathatnak. Ez köszönhető a speciális motoros képességek fejlődésének, de az egyes ügyességi számok technikájának egyre magasabb szintű elsajátításának is.

A technikai képzés elengedhetetlen része a többpróbázók felkészülésének. Az edző szerepe meghatározó ebből a szempontból. Az edzőknek nem csak a hosszú távú (4 éves), éves vagy rövidebb ciklusok terhelését kell megtervezniük, hanem a mikrociklusok beosztását is. Melyik napon milyen jellegű edzések legyenek délelőtt és délután. Mikor, melyik napon, mekkora legyen a terhelés, mikorra tehetők a technikai edzések és ezek közül mikor, melyik ügyességi versenyszám kerüljön előtérbe. Természetesen nincs sablon, amely alapján több versenyző is felkészülhet, mert a képességek és a technikai tudás szempontjából az egyes versenyzők eltéréseket mutatnak.

Többpróbázó típusok

A többpróbázókat alapkarakterisztikáik alapján csoportokba lehet sorolni. Az egyes csoportokba sorolás már a kiválasztás korában megtörténhet. Hogy ki milyen „jellegű” többpróbázó, az több összetevőn múlik. Ilyenek a genetikai, anatómiai, élettani, sőt pszichés háttér.

Általánosságban elmondható, hogy a jó többpróbázó viszonylag magas, atletikus alkatú, megfelelő laza gyorsizomzattal és hajlékony ízületekkel rendelkezik, kardiovaszkuláris háttere kiemelkedő, koordinációs képességei magas szintűek.

A fizikális tulajdonságok és az esetleges versenymúlt miatt megkülönböztetünk:

  • ugró,

  • dobó,

  • futó,

  • allrounder

típusú tízpróbázókat.

Az ugró típusú többpróbázók kitűnő teljesítményeket nyújtanak az ugrószámokban. Annak ellenére, hogy a távol és magasugrás végrehajtásmódja alapvetően különbözik – az utolsó lépések ritmusa és hossza más, a nekifutás technikája és sebessége különböző – az ugrásra, „reaktív erő” létrehozására berendezkedett feszítők, lábikra- és farizmok, megfelelő lendítéssel kombinálva magas szintű eredményeket hozhatnak. A jó ugrók általában jó sprinterek is, hiszen a nekifutás sebessége és technikája elengedhetetlen az ugrásoknál. Szintén jó teljesítményt nyújthatnak a gát számban, hiszen a magas szintű ritmusérzék egy jó ugró egyik legfőbb ismérve. Az ugró típusú atléták a dobó számokban átlagos eredményeket produkálnak, egy-két kiemelkedő kivételtől eltekintve. A hosszabb futásokban általában gyengébb teljesítményprofillal rendelkeznek.

A futó típusú versenyzők kiemelkedő eredményeket érnek el a sprintszámokban és a gát számon, ugyanakkor az ugrószámokban ritkábban remekelnek és a gyenge oldaluk a dobószámok.

A dobó típusú versenyzők a legtöbb pontot a dobószámokban érik el. A diszkoszvetés és súlylökés teljesítménymodellje némileg különbözik a gerelyhajításétól. A technikai végrehajtást tekintve a diszkoszvetés és a súlylökés edzése még erősíti is egymást, azonban aki kiváló eredményt ér el a súlylökésben és a diszkoszvetésben, nem minden esetben jó gerelyhajító is. A dobó típusú versenyzők vegyesen szerepelhetnek; átlagosan és gyengén, ritka esetben jobban az ugró- és futószámokban. A súly–teljesítmény arányból fakadóan a nagyobb tömeggel rendelkezőknek komolyabb technikai háttérrel kell rendelkezniük az ugrószámok terén a jobb eredmények érdekében. Mivel a dobók robbanékonysága kimagasló, bizonyos teszteken (pl. helyből távolugrás) megközelíthetik az ugrókat is, de csak akkor szerepelnek jól az ugrószámokban, ha technikailag képzettebbek.

Az egyes „specialista” többpróbázók eredményei bizonyos esetekben igen kimagaslóak is lehetnek, sőt az adott számban olykor elérhetik világ élvonalának szintjét is. Erre szüksége is van, mert ennek az az ára, hogy több számban gyengébben teljesítenek. Ettől függetlenül minden versenyszámot legalább átlagos szinten hozniuk kell, mert nullázniuk nem lehet. Az ugyanis azt jelenti, hogy összetett eredményük már nem nemzetközi szintű.

Allrounder típusú többpróbázó versenyzőknek nevethetjük azokat, akik minden versenyszámban jól teljesítenek.

Hjnla (1974) tanulmányában több mint négyszáz 7000 ponton felüli tízpróbázót elemez és teljesítmény-karakterisztikáik alapján 7 csoportba sorolja őket. Ilyen nagyszámú adat elemzése már jó alapot szolgáltat a tízpróba teljesítmény eredménystruktúrájának feltárására. Szerinte a tízpróbázók fejlődését tekintve érdekes tény figyelhető meg – minél tovább jut az atléta az eredmények úgynevezett „kiegyenlítésének” elkerülésében, annál reálisabbak az esélyei a sikerekre a nemzetközi versenyeken. Az egyes kimagasló eredmények a jó fizikai, vagy technikai felkészültség mutatói.

Az eredmények kiegyenlítődése az egyes számokban két szakaszban történik, különböző tartalommal. Az első szakaszban (7400 pontig) a „gyenge” számok feljavulnak az átlagszínvonalra (a ko mplex edzésekre való áttérés után), a másodikban – a felkészülés kiegyenlítődik, ha a versenyzőnek nincsenek saját, „erős” számai. Az egyenletes eredményekkel elérhető határ a szerző szerint 8000–8100 pont. A további javuláshoz az atlétának kedvező számokban van lehetősége.

A tízpróbázók osztályba sorolásának elméleti kritériumai matematikailag jól megalapozottak, mert a típusok meghatározását a normál teljesítményhez viszonyítja. A különböző összpontszámoknak (teljesítményszinteknek) megfelelő egyes versenyszámok eredményeinek meghatározása (normálteljesítmény) igen nagy gyakorlati jelentőséggel bír, mert tá mpontot nyújt mind az edzőnek, mind a versenyzőnek a hiányosság feltárására, vagyis segítségével helyesbíthetjük edzésmunkánk irányát.

A tízpróbázók 7 típusának megállapítása – bár bonyolítja az osztályba sorolást – de egyben igen érdekes sze mpontokra hívja fel a figyelmet. Az alapos elemzés eredménye egy olyan típus feltárása, amely úgy vélhető, hogy csak az elméletben létezik (futó-dobó típus). Az egyik csoportból (típusból) történő átkerülés reális elképzelés, a típushoz tartozás nem statikus állapot.

Az összetett versenyszámok összefüggései

Reider (1971) az aktuális ranglistákról kapott eredmények alapján végzett korrelációs számításokat. A szerző kijelenti, hogy az eredmények még ideiglenesek, de óvatos következtetéseket már le lehet vonni belőlük.

2.13. táblázat - A tízpróba számainak összefüggései korrelációs számítások alapján. Az eredmények minél jobban közelítenek az 1-hez az összefüggés annál nagyobb ill. ha negatív előjelet kapnak, akkor fordított arányosság áll fenn. (Reider, 1971)

 100 mtávolsúlymagas400 m110 m gátdiszkoszrúdugrásgerely1500 m
100 mx.70.22.04.68.38–.17–.12.03–.17
távol x.16.27.64.27.11.06.08–.07
súly  x–.17.10.13.86.25.49–.24
magas   x–.08.32–.14.24–.22.01
400 m    x.29–.04.04–.02.38
110 m gát     x.15.34–.08.01
diszkosz      x.31.48–.05
rúdugrás       x.31–.11
gerely        x.13
1500 m         x


A szerző kijelenti, hogy a matematikai statisztikai elemzés alapján a legnagyobb hatással bíró számok köre (a 110 m-es gátfutás, rúdugrás, a 400 m-es síkfutás, a súlylökés és a távolugrás) megegyezik a gyakorlati tapasztalatokkal. Külön kiemeli a rúdugrás edzésének széles körű transzferjét, mely szerint a rúdugró edzésekkel öt számot is pozitív irányba lehet befolyásolni.

Az összetett versenyzés sajátosságai

Az összetett versenyzés rendkívüli energiafelhasználást jelent a versenyzőknek. Gondoljunk csak bele, egy nap 5 versenyszám, amelyre minden esetben újra kell melegíteni. Vannak versenyszámok, amelyek órákig is elhúzódhatnak (pl. magasugrás, rúdugrás).

Borilkevics[117] a következőt írja le Avilkov versenyéről. Minden ugrása során foglalkoznia kellett nekifutásának előkészítésével és ellenőrzésével. Mexikóban (1968) kilenc kísérletet hajtott végre a dobásokban, négyszer rajtolt – a 100 m síkfutásban, a 110 m-es gátfutásban, 400 m-en és 1500 m-en. Ez alatt az idő alatt minimum 10 alapvető, sok pótlólagos bemelegítést és sok próbakísérletet hajtott végre az ugrásokban és a dobásokban. Mindez a központi idegrendszer „stressz” állapotában, amelyet az olimpiai aranyéremért folyó harc idézett elő. Ez a tízpróba fő sajátossága.

Az összetett versenyek értékelése[118]

Az értékelő táblázatok gondolata 1912-ben merült fel, amikor az olimpiai játékok szervezői úgy határoztak, hogy felvesznek az olimpia műsorára egy több atlétikai számból álló versenyszámot, amely összetett versenyszámot tízpróbának hívnak. A győztest ezen versenyszámokban elért eredmények alapján határozzák meg. Bár az első alkalommal, amikor a tízpróba az olimpia műsorán szerepelt, a versenyeket három, egymást követő napon bonyolították le (Stockholm, 1912. július) 1913 óta a tízpróba kétnapos szám.

Az 1912-es olimpia előtt a probléma az volt, hogy milyen módszerrel határozzák meg a tíz versenyszámban elért eredmények alapján a tízpróba győztesét. A szakértők úgy döntöttek, hogy egy értékelő táblázatot készítenek, amely szerint az egyes eredmények pontszámot kapnak az elért atlétikai eredmény szintje alapján.

A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) több különböző értékelő táblázatot hagyott jóvá. Ezek az értékelő táblázatok nem csupán a tízpróbában szereplő atlétikai versenyszámokat tartalmazták, hanem sok más szokásos versenyszámot, hiszen szükséges, hogy az egyik versenyszámban elért teljesítményt a másik versenyszámban elért eredménnyel össze lehessen hasonlítani.

Az első táblázat, amelyet 1912-ben alkalmaztak, az egyes versenyszámokban elért eredményekhez törtszámokat rendelt hozzá. Ha a másik, egész pontértékű ismert eredmény közé esett, a megfelelő pontértéket 1/1000 pontossággal adták meg. Az 1912 óta kialakított szinte valamennyi értékelő táblázatban a tört pontértékeket egész pontokkal cserélték fel, mivel a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a törtpontok számításakor gyakran követtek el számítási hibát, és egyébként is bonyolult a törtekkel való számolás. Az egész pontokra való áttérés azonban azt eredményezte, hogy sok olyan eredmény van, amelyhez nem tartozik megfelelő pontérték.

Az 1500 m-es síkfutásban 0,1 másodperc például nem ér egy egész pontot. Ennek következtében ugyanaz az egészpontos eredmény több, különböző, érvényes eredményhez tartozik. Ennek a problémának a megoldása az volt, hogy az egészpontos eredményt úgy határozták meg, mint két egész pont közötti legrosszabb eredményt. Az 1500 m-es síkfutásban például 4:15,5-re, hogy megkapják, azt a legközelebbi, legrosszabb eredményt, amelynek egész pont felel meg.

Az atlétikai számban elért eredmény a független változó, és a pontérték a függő változó, így a pontérték a szükséges pontossággal kiszámítható. Az 1/1000 pontos egzaktság ebből a szempontból ésszerűnek tekinthető. Ennek eredményeképpen szinte egyetlen elképzelhető helyzetben sem fordulhat elő, hogy különböző eredményekhez ugyanaz a pontérték tartozzék.

Az eredmények pontérték hozzárendelésére lineáris, regresszív és progresszív skálák alkalmazhatóak.

A lineáris skála olyan, hogy egységnyi teljesítményjavuláshoz minden teljesítményszinten ugyanazt a pontértéket rendeli (205. ábra). Az 1912-ben kiadott IAAF táblázatok ilyen értékelési rendszerre szolgáltatnak példát.

2.205. ábra - Lineáris skála

Lineáris skála

A regresszív skála olyan, hogy az egységnyi teljesítményjavuláshoz egyre kevesebb pont tartozik, ahogyan a teljesítmény nő. Ennél a rendszernél a nagyobb teljesítményeknél ugyanakkora teljesítményjavulást kevesebb ponttal jutalmaznak, mint a kisebb teljesítményeknél (206. ábra). Erre az értékelési rendszerre példa az 1962-ben kiadott IAAF táblázat.

2.206. ábra - Regresszív skála

Regresszív skála

A progresszív skála olyan, hogy az egységnyi teljesítménynövekedéshez egyre több pont tartozik, ahogyan a teljesítményszint növekszik. Ennél a skálánál adott teljesítményjavuláshoz nagyobb teljesítményszinteknél több pontot rendelnek, mint a kisebb teljesítményeknél (207. ábra). Az 1934-es és az 1952-es IAAF táblázatok példák a progresszív értékelésre.

2.207. ábra - Progresszív skála

Progresszív skála

Valamennyi típusú értékelésnél a matematikailag pontos pontértékek kiszámíthatók úgy, hogy megállapítjuk az értékelő táblázat céljait, és ezután a matematikai módszerek alkalmazásával érjük el ezeket a célokat. A lényeges dolog itt az, hogy megértetik, egy táblázat helyessége vagy helytelensége (a kialakított rendszeré) csak ahhoz az elmélethez viszonyítva vizsgálható, amelyen alapszik. Az elméleti alapokat lehet bírálni, addig azonban, amíg a modellezésen alapuló matematikai eredmények helyesek, és a rendszer úgy működik, ahogyan kell, a modell az alapelvekhez viszonyítva helyes. Tekintélyes szakértők bírálták az 1962-es IAAF táblázatokat azon az alapon, hogy alapelvei nem helyesek, hiszen nem tükrözik a tulajdonképpen fiziológiai erőkifejtést. A rendszer ennek ellenére, matematikai szempontból helyes.

Felhasznált irodalom

Bakai J. (1978). Összetett versenyzé. In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 264.,). Budapest: Sport.

Borilkevics, V. (1974). Gondolatok a tízpróbáról. Vaproszi na fizicseszkaja kultura 1974/10.

Csizmazia L. (2008). Pekingi Olimpia: így blogolnak olimpikonjaink... Forrás: http://edzesonline.hu/hir/1177/pekingi_olimpia_igy_blogolnak_olimpikonjaink: http://edzesonline.hu/hir/1177/upload/2/9464.jpg

Decathlon2000 nicht nur für Zehnka mpfinsider. (2010. 10). Forrás: http://moritzcleve.wordpress.com/category/zehnka mpfwelt/: http://moritzcleve.files.wordpress.com/2010/03/sdc10018.jpg

Hjnla, L. (1974). A tízpróbázók különböző típusairól. Legkaja Atlétika (1974/8).

Kovács E. (1980). In Koltai J. (Szerk.), Atlétika II (old.: 386.,). Budapest: Sport.

Purdy, G. (1974). Eredmény értékelő táblázatok történeti fejlődése. Medicine and Science in Sports (1974/4).

Reider, H. (1971). A tízpróba számok közötti összefüggés., Zehnka mpf und fünfkampf frauen. Berlin.

Többpróba versenyek szabályai. (2010. 11. 03.). Forrás: http://www.magyar.sport.hu/: http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_tobbproba.htm


[1] Mike D. Quinn (2003): The effect of Wind and Altidude in the 200-m Sprint (A szél és a tengerszint feletti magasság befolyása a 200 m-es vágtafutásra) – Journal of Applied Biomechanics, 2003, 19, 49–49 – Sheffield Hallam University – Fordította: Béres Sándor

[2] Hay J.G., Nohara H. (1990): Techniques Used by Elite Long Ju mpers for Take-off.Journal of Biomechanics,3:229–239.

[3] Hay, J.G., Miller, A.J., Canterna, R.W. (1986): The techniques of elite male long ju mpers.Journal of Biomechanics, 10:855–866.

[4] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: Rövidtávfutás, 51. o./12. ábra – Fejezet szerzője: Oros Ferenc, Molnár Ferenc, Rajzolta: Tihanyi József

[5] Béres S., Hegedűs I. né, László F., Kiss G. – Rövid távú alkalmazkodás az atlétikai sprint számok verseny bemelegítése során (2007) VI. Országos Sporttudományi Kongresszus – Eger, Eszterházy Károly FőiskolaEdzéstudomány, kineziológia szekció

[6] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: Rövidtávfutás, 52. o./13. ábra – Fejezet szerzője: Oros Ferenc, Molnár Ferenc, Rajzolta: Tihanyi József

[7] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: Rövidtávfutás, 52. o./14. ábra – Fejezet szerzője: Oros Ferenc, Molnár Ferenc, Rajzolta: Tihanyi József

[8] Quinn M. D. (2003): The effect of Wind and Altidude in the 200-m Sprint,Journal Of Applied Biomechanics, 2003, 19, 49–49, Sheffield Hallam University

[9] 2007. VI. Országos Sporttudományi Kongresszus – Eger, Eszterházy Károly Főiskola – Edzéstudomány, kineziológia szekció – Rövid távú alkalmazkodás az atlétikai sprint számok verseny bemelegítése során – Béres S., Hegedűs I.-né, László F., Kiss G. – 2007. 10. 29.

[10] http://www.all-athletics.com/files/news_image/running5000.jpg

[11] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Molnár Sándor, Kertész Tibor – Fejezet: Közép- és hosszútávfutás, 71. o.

[12] http://www.dailyemerald.com/2011/05/26/seventeen-ducks-advance-at-ncaa-west-preliminary-round/track-and-field-oregon-western-regionals-4/

[13] Szabó, M. (1978). Közép-, hosszútávfutás. In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 70.). Budapest: Sport.

[14] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Molnár Sándor, Kertész Tibor – Fejezet: Közép- és hosszútávfutás, 73. o. – 23. ábra – Rajzolta – Tihanyi József

[15] Szabó, M. (1978). Közép-, hosszútávfutás. In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 70–72.). Budapest: Sport.

[16] http://en.wikipedia.org/wiki/Running#Limits_of_speed

[17] http://www.hunrun.com/amit-maraton-futasrol-tudni-kell

[18] http://rochica.wordpress.com/2010/11/07/marathon-history-and-my-2006-experience/

[19] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő –- Fejezet szerzője: Oros Ferenc, Molnár Ferenc – Fejezet: Váltófutás, 81. o. – 47. ábra – Rajzolta – Tihanyi József

[20] http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/3/96/60/cikk_2039660/REU_540.jpg

[21] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Oros Ferenc – Kertész Tibor – Fejezet: Gátfutás, 91. o.

[22] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Oros Ferenc – Kertész Tibor – Fejezet: Gátfutás, 94. o.

[23] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Oros Ferenc – Kertész Tibor – Fejezet: Gátfutás, 95. o.

[24] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Oros Ferenc–Kertész Tibor – Fejezet: Gátfutás, 97. o.

[25] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Oros Ferenc–Kertész Tibor – Fejezet: Gátfutás, 99. o.

[26] http://bcsd.k12.ny.us/middle/Canuto/track_and_field_study_guide_files/filelist.xml

[27] http://www.etoday.ru/uploads/2008/01/16/steeplechase_panamericangames.jpg

[28] http://www.trackandfieldsports.com/ek mps/shops/trackfield/images/dima-steeplechase-barrier-378-p.jpg

[29] http://www.art-saloon.ru/mini/item_5081.jpg

[30] http://www.boston.com/bostonglobe/ideas/brainiac/steeplechase.jpg

[31] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Molnár Sándor – Fejezet: Gyaloglás, 118. o.

[32] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Molnár Sándor – Fejezet: Gyaloglás, 118. o. – 41. ábra – rajzolta: Tihanyi József

[33] http://www.racewalk.com/Shop/LATB/LookingAtTheBestCoverMoreMeasurements.jpg

[34] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Molnár Sándor – Fejezet: Gyaloglás, 118. o. – 42. ábra – rajzolta: Tihanyi József

[35] http://www.coachr.org/correc1.jpg

[36] http://www.futanet.hu/eterv/gyaloglas/ms_gyaloglas.html

[37] http://www.tribuneindia.com/2004/20040717/sp6.jpg – AP/PTI photo

[38] Béres S. – A távolugrás utolsó lépéseinek, elugrásának biomechanikája – Doktori disszertáció – Budapest – MTE – 2005

[39] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Fejezet: Távolugrás, 154. o.

[40] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 155. o., 74. ábra

[41] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 157. o., 77. ábra

[42] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 162.o., 84. ábra

[43] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 164.o., 87. ábra

[44] Flynn, M. J. (1973) Cinematographic Study of the Cinematic and Te mporal Analysis of the Take-off in the Running Long Ju mp. Track and Field Quarterly Re-view, 4:222–229.

[45] Bosco, C., Luhtanen, P., Komi P.V. (1976) Kinetics and Kinematics of the Take-off in the Long Ju mp. In: Komi P. V. (ed.). Biomechanics V-B. Baltimore, MD: University Park Press, 174–180.

[46] Bhowmick, S. (1992) Biomechanical features of the take-off in the running long ju mp. Track & Field Quarterly, 4:14–16.

[47] Bedi, J. F., Cooper, J. M. (1977) Take-off in the Long Ju mp, Angular Momentum Considerations. Journal of Biomechanics, 9:541-549.

[48] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 166. o., 89. ábra

[49] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 167. o., 91. ábra

[50] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 168–170. o.

[51] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 171. o., 98. ábra

[52] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Zarándi László – Rajz: Tihanyi József – Fejezet: Távolugrás, 171. o.

[53] Béres Sándor – Atlétika – A Távolugró Talajfogás Biomechanikai Elemzése 1996. 40./12. 8–13. o.

[54] http://www.benwoitenasculptor.com/Carl%20Lewis%20%28photo%29.jpg

[55] http://www.coachr.org/approach_speed_and_performance_in_the_horizontal_ju mps.htm

[56] Korszerű edzés az atlétikában (Budapest, Sport Kiadó, 1978) – Szerkesztette: Fejes Zoltán – Fejezet: Hármasugrás, 141. o. – Fejezet szerző: Mutschler Mátyás

[57] http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/05/Triple_Ju mp,Idowu_Phillips,_Bejing_08.jpg

[58] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: Távolugrás, 192. o. – Fejezet szerzője: Zarándi László

[59] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: Távolugrás, 154. o. – Fejezet szerzője: Zarándi László

[60] http://www.coachr.org/approa2.jpg

[61] Korszerű edzés az atlétikában (Budapest, Sport Kiadó, 1978) – Szerkesztette: Fejes Zoltán – Fejezet: Hármasugrás, 143–144. o. – Fejezet szerző: Mutschler Mátyás

[62] Korszerű edzés az atlétikában (Budapest, Sport Kiadó, 1978) – Szerkesztette: Fejes Zoltán – Fejezet: Hármasugrás, 143. o. – Fejezet szerző: Mutschler Mátyás

[63] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: A hármasugrás, 181–182. o. – Fejezet szerzője: Zarándi László

[64] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: A hármasugrás, 183. o. – Fejezet szerzője: Zarándi László

[65] http://www.sporting-heroes.net/athletics-heroes/printableversion.asp?HeroID=8119 (Photo/Foto: George Herringshaw Date: 7th August 2005 – Women's Triple Ju mp final. 2005 World Athletics Cha mpionships – Hrysopiyi DEVETSI GRE 14.64 m)

[66] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: A hármasugrás, 192. o. – Fejezet szerzője: Zarándi László

[67] Korszerű edzés az atlétikában (Budapest, Sport Kiadó, 1978) – Szerkesztette: Fejes Zoltán – Fejezet: Hármasugrás, 144. o. – Fejezet szerző: Mutschler Mátyás

[68] Korszerű edzés az atlétikában – (1978) – Sport kiadó, Budapest – Szerkesztette: Fejes Zoltán – Fejezet: Magasugrás – Fejezet szerzője: Harsányi László, 97. o.

[69] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Tihanyi József – Fejezet: A magasugrás, 206. o.

[70] http://www.everythingtrackandfield.com/catalog/matriarch/OnePiecePage.asp_Q_PageID_E_152_A_PageName_E_ArticleHighJu mpApproach

[71] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Tihanyi József – Fejezet: A magasugrás, 203. o.

[72] http://img06.beijing2008.cn/20080818/Img214560689.jpg

[73] http://media.photobucket.com/image/GPTR_Pole_Vault_1/mobbs07/th_GPTR_Pole_Vault_1.jpg

[74] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 234. o., 171. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[75] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 235.o., 172.ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[76] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 235. o.

[77] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 236. o.

[78] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 236.o., 174.ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[79] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 236. o.

[80] Petrov V. (2009) Technique Training In Pole Vault, (Italy, Ukraine) http://www.willamettestriders.com/PetrovOnTechnique.pdf

[81] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 238. o.

[82] http://www.dsr.wa.gov.au/assets/images/Diagrams/Pole-vault-box-and-layout.gif

[83] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 239. o., 175. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[84] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 239. o., 176. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[85] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 240. o., 177. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[86] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 240. o.

[87] Angulo-Barroso, R M , Kinzler, S B, Balius, X, Turro, C, Caubet, J M, Escoda, J and Prat, J A (1993) Biomechanical Analysis of the Pole Vault Event. Scientific report to the International Oly mpic Committee Medical Commission, Summer Oly mpic Games of Barcelona 1992, Sant Cugat del Valles: Centre d'Alt Rendiment.

[88] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 243. o., 181.ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[89] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 244. o., 182. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[90]  Angulo-Barroso, R M, Kinzler, S B, Balius, X, Turro, C, Caubet, J M, Escoda, J and Prat, J A (1993) Biomechanical Analysis of the Pole Vault Event. Scientific report to the International Oly mpic Committee Medical Commission, Summer Oly mpic Games of Barcelona 1992, Sant Cugat del Valles: Centre d'Alt Rendiment.

[91]  Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 245. o., 183. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[92] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 246. o.

[93] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 246. o., 185. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[94] Angulo-Barroso, R M, Kinzler, S B, Balius, X, Turro, C, Caubet, J M, Escoda, J and Prat, J A (1993) Biomechanical Analysis of the Pole Vault Event. Scientific report to the International Oly mpic Committee Medical Commission, Summer Oly mpic Games of Barcelona 1992, Sant Cugat del Valles: Centre d'Alt Rendiment.

[95] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Schulek Ágoston – Fejezet: A rúdugrás, 248. o., 186. ábra – Rajzolta: Tihanyi József

[96] Fejes Zoltán (1978) Korszerű edzés az atlétikában, Budapest, Sport Kiadó, 179. o.

[97] ifj. Mátraházi Imre és a MASZ Technikai Bizottsága (2010) Magyar Atlétikai Szabálykönyv – 101–103. o. (http://www.masz.hu/images/stories/Versenybirok/szabalyzatok/szabalykonyv-2010-2.pdf)

[98] http://videotorium.hu/hu/recordings/details/2589,A_sulylokes_technikaja

[99] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Koltai Jenő – Fejezet: Súlylökés, 318. o. – 220. ábra – Rajzolta – Tihanyi József

[100] http://www.kistler.com/ca_en-us/61_Biomechanics_Diagnostics/Sports-and-performance-diagnostics.html

[101] http://www.profimedia.rs/photo/alexander-baryshnikov-world-record-holder-in-shot/profimedia-0088202569.jpg

[102] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Koltai Jenő – Fejezet: Gerelyhajítás, 273. o.

[103] http://fitlode.com/wp-content/uploads/2010/06/shutterstock_16416271-e1276204976429.jpg

[104] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Koltai Jenő – Fejezet: Gerelyhajítás, 277-283. o.

[105] http://home.messiah.edu/~jh1424/image/jav.jpg

[106] http://www.brianmac.co.uk/pictures/movement%20analysis/javelin.jpg

[107] http://media.monstersandcritics.com/galleries/1360382_1/0146414750085.jpg

[108] http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_diszkoszvetes.htm

[109] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Széchenyi József – Fejezet: Diszkoszvetés, 337. o. – ábra: 238. a,b,c, – Rajzolta:Tihanyi József

[110] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Széchenyi József – Fejezet: Diszkoszvetés, 353. o. – ábra: 259. – Rajzolta: Tihanyi József

[111] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Széchenyi József – Fejezet: Diszkoszvetés, 353. o.

[112] http://www.telesport.hu/Hirek/2011/04/~/media/Images/Hirado/2010/07/29/14/pars2.jpg.ashx

[113] http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/26/80/39/cikk_268039/d00079C77764851179823.jpg

[114] http://www.youtube.com/dobosportegyesulet#p/c/A5074455513CC7BE/0/MNqf3_dcd2I

[115] http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_tobbproba.htm

[116] Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Kovács Etele – Fejezet: Atlétikai összetett versenyek, 386. o.

[117] Borilkevics V. (1974) Vaproszi na fizicseszkaja kultúra – Gondolatok a tízpróbáról – 1974/10.

[118] Purdy G. (1974) Eredményértékelő táblázatok történeti fejlődése az atlétikában, Medicine and Science in Sports, 1974/4.

3. fejezet - Az atlétikai versenyszámok oktatása

Tartalom

Futószámok
A rajtok oktatása
A rövidtávfutás oktatása
A közép- és hosszútávfutás oktatása
A váltófutás oktatása
A gátfutás oktatása
Az akadályfutás oktatása
Gyaloglás
A gyaloglás oktatása
Ugrószámok
A távolugrás oktatása
A hármasugrás oktatása
A magasugrás oktatása
A rúdugrás oktatása
Dobószámok
A súlylökés oktatása
A kislabdahajítás oktatása
A gerelyhajítás oktatása
A diszkoszvetés oktatása
A kalapácsvetés oktatása

Futószámok

A rajtok oktatása

A rajtok oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A rajtok oktatásához szükséges fontosabb képességek

  • gyorsaság

  • gyorserő

  • gyorskoordináció

  • rugalmasság

  • reagáló képesség

A rajtok fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő gyakorlatok:

Állórajtoknál:

Medicinlabdás dobógyakorlatok:

Térdelőrajtnál:

Medicinlabdás dobógyakorlatok:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

Reakciógyorsaságot fejlesztő rajtgyakorlatok különböző testhelyzetekből való indulással:

Az állórajtok oktatása

Indulás elől lévő lábbal:

A rajtjel elhangzása után:

Indulás hátul lévő lábbal:

A rajtjel elhangzása után:

Az állórajtoknál előforduló gyakori hibák

  • túl nagy a terpesz (az első elrugaszkodásnál túl nagy igénybevétel esik a hátul lévő lábra, túlzottan hátra kerül a súlypont, így lassan tud áthaladni az elöl lévő láb fölött)

  • túl kicsi terpesz (lassan tudja a súlypontot kibillenteni a futás irányába)

  • nagyon nyújtott térd (az izmok rövid összehúzódásra lesznek képesek, a gyorsítás útja lerövidül)

  • a súlypont nem az elől lévő láb felett van (lassan tud átgördülni az elöl lévő láb felett, az első elrugaszkodásnál túl nagy igénybevétel esik a hátul lévő lábra)

  • hosszú első kilépés („kitámaszt” és visszafogja a sebesség növelésének lehetőségét)

A térdelőrajt oktatása

Rajttámla helyzetek:

A közepes rajttámla beállítása

A rajthelyzet elfoglalása

A „rajthoz” vezényszó után:

A rajtjel elhangzása után:

Gyakorlatok a rajt utáni futóritmus kialakítására:

  • jelek felett átfutás a rajtjel után

  • átfutás vízszintes kötél alatt

A térdelőrajtnál előforduló gyakori hibák

  • a lábfejek közel vannak a rajtvonalhoz (a „vigyázz” helyzetben a térd túl hajlított, nehéz lesz kinyújtani a térd- és a csípőízületeket, lassan indul a futás)

  • a két lábfej között nagy a távolság (nagyon leterhelt lesz az elől lévő láb az induláskor)

  • „vigyázz” helyzetnél magas a csípő magassága (a túlzottan nyújtott ízületek esetén rövid lesz az erőközlés útja, továbbá a futó gyorsan felemelkedik)

  • „vigyázz” helyzetnél alacsony a csípő magassága (az erőközlés nem hatásos, a túlzottan hajlított ízületeket lassabban lehet kinyújtani, lassú lesz a gyorsítás ideje)

  • a „vigyázz” helyzetnél hátul van a súlypont (nem tud a futó előre gyorsítani)

  • túl hosszú az első lépés (korán felemelkedik a futó, a súlypontot nem előre, hanem felfelé tolják a lábak)

  • rövid első lépés (a súlypont nagyon előre kerülhet, ugyanakkor az alátámasztás hátul marad, hasra eshet a futó)

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 23–31.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete

A rövidtávfutás oktatása

A rövidtávfutás oktatásának előfeltételei:

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A rövidtávfutás oktatásához szükséges tárgyi feltételek:

A rövidtávfutás oktatásához szükséges legfontosabb képességek:

  • gyorsaság

  • gyorserő

  • rugalmasság

  • gyorskoordináció

  • reagáló

A rövidtávfutás fontosabb előkészítő gyakorlatai:

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás dobógyakorlatok:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

Futóiskola gyakorlatok:

A rövidtávfutás oktatása:

Támaszfázis:

Repülőfázis:

Célba érkezés („mellbedobás”):

Az időmérők (célfotó) a célhoz érkezésnél a váll, illetve a mell vonalát veszik alapul. Ezért a futók a cél vonalához érve a törzsüket előre döntik, melynek következtében akár 40 centiméterrel is előbb érik el a cél síkját.

A rövidtávfutásnál előforduló gyakori hibák:

  • túl rövid, vagy túl hosszú a lépéshossz

  • kicsi a térdlendítés

  • nem csapódik fel a sarok

  • a támaszfázis közben leér a sarok is (gördülő technika)

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 13–19.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 106–118.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 20-32.

A közép- és hosszútávfutás oktatása

A közép- és hosszútávfutás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A közép- és hosszútávfutás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

A közép- és hosszútávfutás oktatásához szükséges legfontosabb motoros képességek

  • alap állóképesség

  • gyorsasági állóképesség

  • ritmusérzék

A közép- és hosszútávfutás fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás gyakorlatok:

A közép- és hosszútávfutás oktatása

Futóiskola gyakorlatok:

Támaszfázis:

Repülőfázis:

A közép- és hosszútávfutásnál előforduló gyakori hibák

  • túl rövid a lépéshossz (gyengék az elrugaszkodásban részt vevő izmok)

  • túl hosszú a lépéshossz (talajfogásnál hosszan lép le, „kitámaszt”, visszafogja a lendületet)

  • kicsi a térdlendítés (rövid lesz a lépéshossz)

  • nem csapódik fel kellően a sarok (húzza maga után a bokáját)

  • magas a súlypontemelkedés futás közben (szökdelő futás)

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 35–43.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 106–118.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 20–32.

A váltófutás oktatása

1. A váltófutás oktatásának előfeltételei:

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A váltófutás oktatásához szükséges tárgyi feltételek:

  • váltóbot, ragasztószalag

  • futópálya, futósáv, váltózóna

  • szeges cipő

A váltófutás oktatásához szükséges legfontosabb képességek:

  • gyorsaság

  • gyorsasági állóképesség

  • ritmusérzék

  • térbeli tájékozódó képesség

  • mozgásátállító képesség

A váltófutás fontosabb előkészítő gyakorlatai:

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás dobógyakorlatok:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

Futóiskola gyakorlatok:

A váltófutás oktatása

Váltóbot átadás-átvételi formák:

Alsó váltás:

Felső váltás:

Feltartott bottal (fáklya) váltás:

Váltási technikák

Kétkezes váltási technika:

Egykezes váltási technika:

A váltófutásnál előforduló gyakori hibák:

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, onaco, 47–59.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 166–170.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 49–56.

A gátfutás oktatása

A gátfutás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A gátfutás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

A gátfutás oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • gyorsaság

  • gyorsasági állóképesség

  • ritmusérzék

  • térbeli tájékozódó képesség

  • mozgásátállító képesség

A gátfutás fontosabb előkészítő gyakorlatai:

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Futóiskola gyakorlatok:

Gátfutó gyakorlatok alacsony, majd emelt gátakon:

A rövid távú gátfutás oktatása

Futás a rajttól az első gátig:

Rálépés a gátra:

Gátvétel:

Lelépés a gátról:

Futás a gátak között:

Futás az utolsó gáttól a célig:

  • a futás a lépésfrekvencia növelésével

Célba érkezés („mellbedobás”):

Az időmérők (célfotó) a célhoz érkezésnél a váll, illetve a mell vonalát veszik alapul. Ezért a futók a cél vonalához érve a törzsüket előre döntik, melynek következtében akár 40 centiméterrel is előbb érik el a cél síkját.

A 400 méteres gátfutás oktatása

Futás a rajttól az első gátig:

  • a rajt utáni felemelkedés megegyezik a síkfutáséval

  • lényeges az első gátig a megfelelő futóritmus kialakítása

Gátvétel:

  • a gátvétel alacsonyabb és rövidebb, mint a rövidtávnál

  • a centrifugális erő miatt többnyire a bal láb a gátra lendítőláb

Futás a gátak között:

  • a gát közötti futásnál a lépések távolsága, száma 17–15–13 lépés

Futás az utolsó gáttól a célig:

  • a futás a lépésfrekvencia növelésével

A gátfutásnál előforduló gyakori hibák:

  • későn emelkedik fel a futó a rajt utáni futásnál a gátvétel előtt

  • kicsi a sebessége, nem jön ki az első gát

  • kicsi a sebessége, nem jönnek ki a gátak között a lépések

  • nem lépi a gátat, túl közelről lép el a gátnál, ezért felugrik, föl-le ugrál futás közben

  • lassan jön előre a gát felett az elrugaszkodó láb, rövid lesz a lépés

  • a gát utáni talajfogásnál nem aktív az elrugaszkodás, rövid lesz az első lépés

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 63–71.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 174–178.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 59–66.

Az akadályfutás oktatása

Az akadályfutás oktatásának előfeltételei:

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

Az akadályfutás oktatásához szükséges tárgyi feltételek:

Az akadályfutás oktatásához szükséges legfontosabb motoros képességek:

  • állóképesség

  • ritmusérzék

  • térbeli tájékozódó képesség

  • mozgásátállító képesség

Az akadályfutás fontosabb előkészítő gyakorlatai:

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás gyakorlatok:

Futógyakorlatok:

Gyakorlatok gát és akadály felett:

Az akadályfutás oktatása:

Rálépés az akadályra:

Lelépés az akadályról:

Gátvétel az akadály felett:

Vizesárokvétel:

Az akadályfutásnál előforduló gyakori hibák:

  • távolról lép rá az akadályra a futó („kitámaszt”, ezért lassan, vagy egyáltalán nem jut át az akadályon)

  • nem magas súlypontról lép rá az akadályra a futó (felugrik, a futás sebessége csökkenni fog)

  • közelről lép rá az akadályra a futó (túl meredek lesz a súlypont útja, elakadhat a lendítőláb is)

  • a leérkezés az elrugaszkodó lábra történik

  • a vizes árkot kis sebességgel közelíti meg a futó (az akadály fölötti áthaladás után nem lesz sebessége a továbbhaladáshoz, a vizesárok mélyebb részébe érkezik, lassan tud ismét felgyorsulni)

  • a vizesárok akadályról gyenge az elrugaszkodás (az akadály fölötti áthaladás után nem lesz sebessége a továbbhaladáshoz, a vizesárok mélyebb részébe érkezik, lassan tud ismét felgyorsulni)

  • a vizesárok akadályról való elrugaszkodásnál a csípőtengelynél előreforog a futó (kibillen az egyensúlyából, bizonytalan lesz a talajfogás)

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guide to Teaching Athletics, Monaco, 75–81.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 214–217.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 84-87.

Gyaloglás

A gyaloglás oktatása

A gyaloglás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A gyaloglás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

  • megfelelő cipő

  • atlétikai pálya, vagy aszfaltút, járda

A gyaloglás oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • közepes testmagasság

  • könnyű testsúly

  • alap (aerob) állóképesség

  • ritmusérzék

  • csípőízület lazasága

A gyaloglás fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Rávezető gyakorlatok:

A gyaloglás oktatása

Egylábtámaszos fázis:

Kétlábtámaszos fázis:

  • minimális ideig tart

Csípőmozgás:

Karmunka:

A gyaloglásnál előforduló gyakori hibák

  • repülési szakasz miatt fut a sportoló

  • a lendítőláb nem előre, hanem felfelé lendít

  • elrugaszkodás után felcsapódik a láb sarka

  • hajlított térddel rugaszkodik el a gyalogló

  • a törzs hátradöntött

  • a súlypont hátul marad a kétlábtámaszos helyzetben

  • elmarad a medence forgatása

  • lendítés után hajlított térddel fog talajt

  • a karmunka nem dinamikus

  • a karlendítés kicsi vagy túl nagy

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 85–93.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 88–89.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 89–93.

Ugrószámok

A távolugrás oktatása

A távolugrás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A távolugrás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

  • edzőcipő, szöges cipő

  • felásott homokgödör, ásó, gereblye

A távolugrás oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • gyorsaság

  • erő

  • gyorserő

  • gyorskoordináció

  • egyensúlyérzék

  • térbeli tájékozódás

  • ritmusérzék

  • ugró állóképesség

A távolugrás fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító és ritmusgyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás gyakorlatok:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

Speciális erősítések:

A távolugrás fő fázisai

  • lendületszerzés: indulás, sebességszerzés, lelapulás

  • elugrás: kitámasztás, lendítés, elrugaszkodás

  • légmunka: lépő, guggoló, ollózó, homorító, ollózó–homorító

  • talajfogás: guggolásos, kiüléses, beüléses

A távolugrás oktatása

A lendületszerzés gyakorlatai:

Az elugrás ritmusgyakorlatai:

A légmunka gyakorlatai:

Lépő technika:

Guggoló technika:

Homorító technika:

Ollózó technika:

A talajfogás gyakorlatai:

kiüléses technika:

beüléses technika:

A távolugrás oktatásánál előforduló gyakori hibák

  • nincs „roham”, a lendületszerzés pontatlan, belép, vagy túl messziről ugrik el az ugró

  • nincs „lelapulás”, elmarad a súlypont süllyesztése, nem tud kiemelkedni az ugró

  • hosszú az utolsó lépés, nem tud kitámasztani az ugró

  • a súlypont és a törzs nem marad hátul, nem tud kitámasztani az ugró

  • behajlik a térd a kitámasztásnál, a súlypont egyenesen megy előre

  • a lendítés iránya lapos, kicsi súlypontemelkedés

  • a légmunka közben a rossz elrugaszkodásból adódóan előre vagy hátra forgómozgás keletkezik, a talajfogás után előre- (hasra) vagy hátra- (visszaül) esik az ugró

  • korán vagy későn teszi le a lábát a talajfogásnál, előre vagy hátraesik az ugró

  • a talajfogás előtt a törzs nem dőlt előre

  • a térd nem emelkedik ki, az ugró lába nem nyúlik előre

Felhasznált irodalom

IAAF (209): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 105–113.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 230–231.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 107–119.

A hármasugrás oktatása

A hármasugrás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A hármasugrás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

  • edzőcipő, szöges cipő

  • felásott homokgödör, ásó, gereblye

A hármasugrás oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • gyorsaság

  • erő

  • gyorserő

  • gyorskoordináció

  • egyensúlyérzék

  • térbeli tájékozódás

  • ritmusérzék

A hármasugrás fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító és ritmusgyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás gyakorlatok:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

Speciális erősítések

A hármasugrás fő fázisai

  • lendületszerzés: indulás, sebességszerzés, lelapulás

  • első ugrás

  • második ugrás

  • harmadik ugrás

  • talajfogás: kiüléses, beüléses

A hármasugrás oktatása

Lendületszerzés:

  • a nekifutás ritmusának kialakítása nyugalmi helyzetből vagy előzetes mozgásból indulással sorozatokban

  • az elugrás előkészítése, a „lelapulás” kialakítása (normál – hosszú – rövid lépés felrajzolt vonalak segítségével), a sebesség csökkenése nélkül

  • az optimális futósebesség (gyors és laza) kialakítása folyamatos gyorsítással sorozatokban

  • indulási jeltől a lendületszerzés („roham”) távolságának kimérése, begyakorlása

Elugrás:

  • váltott lábon szökdelés

  • indiánszökdelés páros karlendítéssel

  • helyből hármas, ötös, tízes ugrás bal lábon, jobb lábon és váltott lábon

  • az ugrólábfej gyors, lehelyezése hátrafelé „kaparó” mozdulattal

  • az ugróláb térde és bokája teljesen kinyúlik

  • rövid nekifutásból elugrások gyors térdlendítéssel, a lendítő comb vízszintes

  • a törzs izmai feszesek, a törzs egyenes, enyhén előredöntött

  • elugrások egy lábról, érkezés az ugrólábra

  • elugrások egy lábról, érkezés harántterpeszbe

  • elugrások után egy felfüggesztett tárgy megérintése fejjel

  • zsámoly, alacsony tárgy feletti átugrás

Első ugrás:

  • az elrugaszkodó láb térdből és bokából teljesen kinyúlik

  • a lendítőláb combja vízszintesig lendül előre

  • az elrugaszkodás laposabb, mint a távolugrásnál, kevésbé felfelé, előreirányul

  • az ugró lép egyet a levegőben, a lendítőláb le és hátrafelé mozog, közben az ugróláb előrelendül a talajfogáshoz

  • a kar hátsó rézsútos mélytartásban várja a talajfogást

  • a törzs függőleges és feszes

  • az első ugrás a három ugrás egészének körülbelül 35%-a

  • a súlypont emelkedés szöge 14–16 fok

Második ugrás:

  • az elrugaszkodó láb teljesen térdből és bokából teljesen kinyúlik

  • az ugróláb le- és hátrafele aktívan fog talajt, majd teljesen kinyúlik

  • a kar az elrugaszkodással egy időben páros lendítést végez előre, felfelé

  • a lendítőláb combja legalább a vízszintesig lendül előre

  • a törzs függőleges és feszes, az ugrás magassága az első ugráshoz hasonló

  • a lendítőláb előre és lefelé mozdulva készül a talajfogásra

  • a második ugrás a három ugrás egészének körülbelül 30%-a

  • a súlypont emelkedés szöge 16–17 fok

Harmadik ugrás:

  • az elrugaszkodó láb térdből és bokából teljesen kinyúlik

  • a kar az elrugaszkodással egy időben páros lendítést végez előre, felfelé

  • a lendítőláb combja legalább a vízszintesig lendül előre

  • a törzs az elrugaszkodásnál egyenes, majd a leszálló ágban előre dől, az elrugaszkodó láb térde előrelendül a lendítőláb mellé

  • az utolsó ugrás lépő, vagy homorító légmunkával történik

  • a lábak előre emelkednek, majdnem teljesen kinyúlnak a talajfogás előtt

  • a harmadik ugrás a három ugrás egészének körülbelül 35%-a

  • a súlypontemelkedés szöge 18–20 fok

A talajfogás gyakorlatai:

kiüléses technika:

  • rövid nekifutásokból a súlypont képzeletbeli leérkezési helyétől 20–30 cm-re balra, illetve jobbra, térdben enyhén hajlítva teszi le a lábfejét az ugró, a csípő leérkezése a lábfejek nyoma mellé, oldalt történik

  • az előző gyakorlat fokozatosan növelt nekifutásokból

beüléses technika:

  • mindkét láb térdben felhúzva, közel nyújtott helyzetben bokából előre nyúlik, a súlypont képzeletbeli leérkezési helyére, térdben enyhén hajlítva teszi le a lábfejét az ugró

  • a lábfejek toló mozgása mélyedést készít, a csípő a leérkezés helye fölött előretolódik,

a leérkezés a lábfejek által kitolt mélyedésbe történik

  • az előző gyakorlat fokozatosan növelt nekifutásokból

A hármasugrás oktatásánál előforduló gyakori hibák

  • nincs „roham”, a lendületszerzés pontatlan, belép, vagy túl messziről ugrik el az ugró

  • hosszú az utolsó lépés, nem tud kitámasztani az ugró

  • a súlypont és a törzs nem marad hátul, nem tud kitámasztani az ugró

  • kitámasztásnál behajlik a térd, a súlypont egyenesen megy előre

  • a lendítés iránya meredek, magas a súlypontemelkedés, aránytalanul nagy lesz az első ugrás, a második elugrást nem bírja el a láb

  • a rossz irányú elrugaszkodásból adódóan előre vagy hátra történő forgómozgás keletkezik

  • túl rövid a második ugrás

  • aránytalan a három ugrás távolsága

  • korán vagy későn teszi le a lábát a talajfogásnál, előre, vagy hátraesik az ugró

  • a talajfogás előtt a törzs nem dőlt előre

  • a térd nem emelkedik ki, az ugró lába nem nyúlik előre

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 117–123.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 231–232.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 120–128.

A magasugrás oktatása

A magasugrás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A magasugrás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

  • homokgödör (átlépő, guruló)

  • magasugró-szivacs

  • magasugró-mérce

  • megfelelő cipő (szöges)

A magasugrás oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • erő

  • gyorserő

  • egyensúlyérzék

  • térbeli tájékozódás

  • ritmusérzék

  • hajlékonyság

  • ruganyosság

  • ugró állóképesség

A magasugrás fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító és ritmusgyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás gyakorlatok:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

Speciális erősítések:

A magasugrás fő fázisai

  • lendületszerzés (indulás, sebességszerzés, lelapulás)

  • felugrás (kitámasztás, lendítés, elrugaszkodás)

  • légmunka (átlépő, hasmánt, flop)

  • leérkezés (a technikától és a leérkezés helyétől függ)

A magasugrás oktatása (ballábas ugrónál)

Átlépő technika:

Rávezető gyakorlatok:

Lendületszerzés:

Felugrás:

Légmunka:

Leérkezés:

Hasmánt technika (jobblábas ugró):

Rávezető gyakorlatok:

Lendületszerzés:

Felugrás:

Légmunka:

Leérkezés:

Flop technika:

Rávezető gyakorlatok:

Lendületszerzés:

Felugrás:

Légmunka:

Leérkezés:

  • leérkezés hanyatt a vállra, illetve a hátra

A magasugrásnál előforduló gyakori hibák

  • rossz szögben fut neki az ugró (ki kell jelölni a nekifutás irányát)

  • rossz helyről ugrik el az ugró (ki kell mérni és be kell gyakorolni a „rohamot”)

  • a lendítőtérd hajlított a felugrás után (átlépő) vagy nyújtott (flop)

  • enyhe a „lelapulás”, elmarad a súlypont süllyesztése (nem tud kiemelkedni az ugró)

  • hosszú az utolsó lépés (nem tud kitámasztani az ugró)

  • behajlik a térd a kitámasztásnál, a súlypont egyenesen megy előre

  • kitámasztásnál a súlypont és a törzs nem marad hátul (nem tud felfelé lendíteni) a lendítés nem kellően meredek

  • átlépéses technikánál nem emeli át az ugró lábát a léc felett

  • hasmánt technikánál nem forog a hossztengely körül az ugró a léc felett, illetve nem emeli ki az ugrólábát

  • flop technikánál nem lendíti keresztbe a térdét az ugró, nincs hossztengely körüli forgás, nem háttal érkezik a léchez

  • flop technikánál korai vagy késői a homorítás, elkésik a bicskamozdulat

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 127–135.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 271–275.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 128–148.

A rúdugrás oktatása

A rúdugrás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók kondicionális és koordinációs szintje a technika elsajátításához

A rúdugrás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

  • rúdugró-szivacsdomb (eleinte homokgödör, svédszekrény)

  • rúdugró-állvány

  • rúd

  • megfelelő szöges cipő

A rúdugrás oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • gyorsaság

  • erő

  • gyorserő

  • gyorskoordináció

  • egyensúlyérzék

  • térbeli tájékozódás

  • ritmusérzék

A rúdugrás fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító és ritmusgyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás gyakorlatok:

Erősítőteremben végzett gyakorlatok:

A rúdugrás fő fázisai

  • lendületszerzés

  • letűzés

  • felugrás, fellendülés

  • hátragurulás, kinyúlás, ráfordulás

  • léckerülés

  • leérkezés

A rúdugrás oktatása (ballábas elugrásnál)

A rúd fogása, tartása:

„Rúdhoz szoktatás”:

Lendületszerzés:

Letűzés:

Felugrás, fellendülés:

Hátragurulás, kinyúlás, ráfordulás

Légmunka:

Leérkezés:

3. A rúdugrásnál előforduló gyakori hibák

  • magas fogásmagasság

  • hibás letűzés

  • hajlított jobb kar

  • közeli vagy távoli felugrás

  • a válltengely helyett a csípőtengely körüli fellendülés

  • a fellendülés után nincs ráfordulás a lécre

  • ráesés a lécre

  • a léc elsodrása

  • oldalra történő leérkezés

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guideto Teaching Athletics, Monaco, 139–149.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 295–297.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 184–192.

Dobószámok

A súlylökés oktatása

A súlylökés oktatásának előfeltételei:

  • a mozgatórendszer készenléti állapota a szerek méreteihez viszonyítva

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

  • magas testalkat, nagy testtömeg, robbanékony izomzat

  • felelősségtudat, egymás testi épségének védelme

A súlylökés oktatásához szükséges tárgyi feltételek:

A súlylökés oktatásához szükséges legfontosabb képességek:

  • erő

  • gyorserő

  • gyorskoordinációs képesség

  • egyensúlyérzék

  • téri tájékozódóképesség

A súlylökés fontosabb előkészítő gyakorlatai:

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás dobásgyakorlatok:

Szökdelések lépcsőn, zsámolyokon, gátak felett

Erősítőgépekkel, súlyzórúddal végezhető gyakorlatok:

A súlylökés fő fázisai:

  • Felállás a körben: előkészülés a lendületmegszerzés megkezdésére

  • Lendületszerzés: a dobó felgyorsítja a testtömegét, melynek mozgási energiáját a kidobás során átadja a súlygolyónak

  • Kidobás: a golyó sebességének növelése és megfelelő röppályára juttatása

  • Véghelyzet: a kidobás után a körben maradás biztosítása

A háttal-felállásból becsúszásos (O’Brien technika) súlylökés oktatása (jobbkezes dobó):

A súlygolyó fogása:

Helyben végzett dobásgyakorlatok:

Becsúszással lökés:

Kidobó terpesz:

A kidobás:

Véghelyzet:

  • a kidobás után a kilépés megakadályozása végett a lábak gyorsan helyet cserélnek

  • a jobb térd behajlik, a súlypont süllyed, a bal láb hátralendül

A háttal-felállásból becsúszásos súlylökésnél előforduló gyakori hibák:

  • a súlygolyó rossz fogása, a súlygolyó nem a vállgödörben van

  • bizonytalan egyensúlyi helyzet a becsúszás megkezdése előtt

  • nem mélyről indítja a mozgást a dobó

  • nem dinamikus a becsúszás (gyenge láblendítés, gyenge elrugaszkodás)

  • magas súlyponti helyzet a becsúszásnál

  • magas dobóterpeszbe érkezés kinyújtott térdekkel

  • kicsi vagy nagy dobóterpesz

  • korán beforgatott törzs (a csípőtengellyel együtt forog be a válltengely)

  • hajlított kitámasztó térd

  • későn letett kitámasztó láb

  • bizonytalan egyensúly a véghelyzetnél (kilépés a körből)

  • lapos kidobási szög

  • stb.

A pördülettel végrehajtott súlylökés oktatása (jobbkezes dobó):

A súlygolyó fogása:

Helyben végzett dobásgyakorlatok:

A pördülettel végrehajtott lökés:

A kidobás:

A véghelyzet:

A pördülettel végrehajtott súlylökésnél előforduló gyakori hibák:

  • a súlygolyó rossz fogása, a súlygolyó túl elől van

  • bizonytalan egyensúlyi helyzet a forgás megkezdése előtt

  • magas súlyponti helyzet a forgás megindításakor

  • nem dinamikus a forgás (gyenge láblendítés, gyenge elrugaszkodás)

  • a bal kar nyitó mozdulata, lendítése kicsi vagy elmarad

  • a súlypont nem a dobás irányába mozog, kitér oldalirányba

  • a dobóterpesz nem a dobás irányába néz, hanem elfordul balra vagy jobbra, a súlygolyó szektoron kívül esik le

  • magas dobóterpeszbe érkezés kinyújtott térdekkel (a lábak emelő erejének energiája elveszik)

  • kicsi vagy nagy dobóterpesz

  • korán beforgatott törzs, a csípőtengellyel együtt forog be a válltengely (a törzsizmok energiája elveszik)

  • későn letett kitámasztó láb (a kétlábtámaszos forgatást későn lehet elkezdeni)

  • hajlított kitámasztó térd, a súlypont nem felfelé, hanem vízszintesen előre mozog (lapos dobás)

  • bizonytalan egyensúly a véghelyzetnél (kilépés a körből)

  • lapos kidobási szög

  • stb.

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guide to Teaching Athletics, Monaco, 179–205.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 312–319, 327–333.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 256–279.

A kislabdahajítás oktatása

1. A kislabdahajítás oktatásának előfeltételei:

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

A kislabdahajítás oktatásához szükséges tárgyi feltételek:

  • hely a nekifutáshoz

  • kislabdák

  • sportcipő

A kislabdahajítás oktatásához szükséges legfontosabb képességek:

  • gyorsaság

  • lazaság

  • ritmusérzék

A kislabdahajítás fontosabb előkészítő gyakorlatai:

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabda dobások:

2. A kislabdahajítás oktatása (jobbkezes dobó):

A kislabda fogása:

Helyből hajítás:

Lendületszerzés:

  • 15–20 méteres lendületes nekifutás az előkészítő lépések megkezdéséig (hármas és ötös lépésritmus)

Hármas lépésritmus kialakítása:

Ötös lépésritmus kialakítása:

  • a hármas lépéshez hozzájön egy bal- és egy jobblábas lépés

Az ívhelyzet kialakítása:

Gyakorlatok először helyben, majd járás közben

  • a törzs jobbra fordulva hátradől, a jobb kar hátranyúlik, a tenyér a labdával a kézben felfelé néz

  • széles terpesz, a bal lábfej előre, a jobb a dobás irányától jobbra elfordítva, a bal kar hajlítottan a test előtt

A hajítás megindítása:

Véghelyzet:

A kislabdahajításnál előforduló gyakori hibák:

  • a kislabda tenyérben fogása

  • nem dinamikus a lendületszerzés

  • a dobást előkészítő lépések rossz ütemben történnek

  • magas dobóterpeszbe érkezés kinyújtott térdekkel

  • kicsi vagy nagy dobóterpesz

  • hajlított kitámasztó térd

  • későn letett kitámasztó láb

  • korán beforgatott törzs (a csípőtengellyel együtt forog be a válltengely)

  • bizonytalan egyensúly a véghelyzetnél (kilépés)

  • lapos kidobási szög

  • stb.

Felhasznált irodalom

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 233–239.

A gerelyhajítás oktatása

A gerelyhajítás oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota a szer méreteihez viszonyítva

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

  • robbanékony izomzat

  • hosszú kar, törzs

  • felelősségtudat, egymás testi épségének védelme

A gerelyhajítás oktatásához szükséges tárgyi feltételek

A gerelyhajítás oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • erő

  • gyorserő

  • gyorsaság

  • lazaság

  • ritmusérzék

A gerelyhajítás fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabda dobások:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

A gerelyhajítás fő fázisai

  • Lendületszerzés: a testtömeg és a gerely felgyorsítása

  • Lekészítés (dobást előkészítő lépések): a dobó kar és a gerely hátrakészítése a kedvező kidobás érdekében

  • Kidobás: a test mozgási energiájának átadása a dobásban résztvevő izmok segítségével

  • Véghelyzet: az egyensúly megszerzése, a testnek a kidobási vonal mögött tartása

A gerelyhajítás oktatása

A gerely fogása:

Helyből- és járás közbeni hajítás:

Lendületszerzés:

Az ívhelyzet kialakítása:

Az ívhelyzet kialakítása társ segítségével:

Ötös lépésritmus kialakítása:

Hetes lépésritmus kialakítása:

Kidobás:

A lendületszerzés és a kidobás összekapcsolása:

15–20 méteres nekifutás után a bal lábról indított, már az előzőekben begyakorolt ötös vagy hetes lépésritmus összekapcsolása a helyből hajítással

Véghelyzet:

A gerelyhajításnál előforduló gyakori hibák

  • a gerely rossz fogása, markolása

  • nem dinamikus a lendületszerzés (kevés mozgási energia keletkezik)

  • a dobást előkészítő lépések rossz ütemben történnek

  • a dobó kar könyöke a kidobás megkezdése előtt hajlított

  • magas dobóterpeszbe érkezés kinyújtott térdekkel (a lábak emelő ereje elveszik)

  • kicsi vagy nagy dobóterpesz

  • a törzs nem marad hátul az ívhelyzet előtt

  • korán beforgatott törzs, a csípőtengellyel együtt forog be a válltengely (a törzsizmok energiája elveszik)

  • későn letett kitámasztó láb (a hajítást későn lehet megkezdeni)

  • hajlított kitámasztó térd (a súlypont nem a dobás irányába, hanem vízszintesen halad tovább, lapos lesz a dobás)

  • bizonytalan egyensúly a véghelyzetnél (kilépés)

  • lapos kidobási szög

  • stb.

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guide to Teaching Athletics, Monaco, 163–175.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 338–340.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 241–256.

A diszkoszvetés oktatása

A diszkoszvetés oktatásának előfeltételei

  • a mozgatórendszer készenléti állapota a szerek méreteihez viszonyítva

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

  • magas testalkat, hosszú végtagok, robbanékony izomzat

  • felelősségtudat, egymás testi épségének védelme

A diszkoszvetés oktatásához szükséges tárgyi feltételek

A diszkoszvetés oktatásához szükséges legfontosabb képességek

  • erő

  • gyorserő

  • gyorskoordinációs képesség

  • egyensúlyérzék

  • térbeli tájékozódóképesség

  • ritmusérzék

A diszkoszvetés fontosabb előkészítő gyakorlatai

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Medicinlabdás dobásgyakorlatok:

Különböző súlyú szerekkel vetések

Homokzsákkal, könnyű füles súllyal karkörzések, nyolcas körzések, törzskörzések

Szökdelések lépcsőn, zsámolyokon, gátak felett

Erősítőgépekkel, súlyzórúddal végezhető gyakorlatok:

A diszkoszvetés fő fázisai

  • Felállás a körben: előkészülés a lendületmegszerzés megkezdésére

  • Lendületszerzés: a dobó felgyorsítja a testtömegét, melynek mozgási energiáját a kidobás során átadja a diszkosznak

  • Kidobás: a diszkosz sebességének növelése és megfelelő röppályára juttatása

  • Véghelyzet: a kidobás után a körben maradás biztosítása

A diszkoszvetés oktatása (jobbkezes dobó)

A diszkosz fogása, elhelyezése a tenyérben:

Helyben végzett alapmozgások:

A kidobás mozdulata helyből, először szer nélkül, majd szerrel:

A pördület oktatása először szer nélkül, majd szerrel:

Kidobás:

A véghelyzet:

A diszkoszvetésnél előforduló gyakori hibák

  • a diszkosz helytelen fogása

  • nem dinamikus a forgásba indulás (gyenge láblendítés, gyenge elrugaszkodás)

  • magas súlyponti helyzet a forgásnál

  • a bal kar nyitó mozdulata, lendítése kicsi vagy elmarad

  • a súlypont nem a dobás irányába mozog, kitér oldalirányba

  • a dobóterpesz nem a dobás irányába néz, hanem elfordul balra (balra a hálóba érkezik a diszkosz) vagy jobbra

  • magas dobóterpeszbe érkezés kinyújtott térdekkel (a lábak emelő erejének energiája elveszik)

  • kicsi vagy nagy dobóterpesz

  • korán, torzió nélkül beforgatott törzs (a csípőtengellyel együtt forog be a válltengely, a törzsizmok energiája elveszik)

  • hajlított kitámasztó térd, a súlypont nem felfelé, hanem vízszintesen előremozog (lapos dobás)

  • későn letett kitámasztó láb (a forgatást egy lábról nem, vagy csak későn lehet megindítani)

  • bizonytalan egyensúly a véghelyzet (kilépés a körből)

  • lapos kidobási szög

  • meredek diszkosz állásszög (lapjával tolja a levegőt, nagy a légellenállás)

  • stb.

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guide to Teaching Athletics, Monaco, 209–221.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 347–349.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 280–298.

A kalapácsvetés oktatása

A kalapácsvetés oktatásának előfeltételei:

  • a mozgatórendszernek a szerek méreteihez viszonyított készenléti állapota

  • a tanuló értelmi szintje a feladatok megértéséhez

  • a tanulók koordinációs szintje a technika elsajátításához

  • felelősségtudat, egymás testi épségének védelme

A kalapácsvetés oktatásához szükséges tárgyi feltételek:

A kalapácsvetés oktatásához szükséges képességek:

  • erő

  • gyorserő

  • gyorskoordinációs képesség

  • egyensúlyérzék

  • térbeli tájékozódóképesség

A kalapácsvetés fontosabb előkészítő gyakorlatai:

Nyújtó-lazító gyakorlatok:

Erősítő hatású gyakorlatok:

Szökdelések lépcsőn, zsámolyokon, gátak felett

Medicinlabdás dobásgyakorlatok:

Erősítőteremben végezhető gyakorlatok:

A kalapácsvetés fő fázisai:

  • Felállás a körben: előkészület a lendületmegszerzés megkezdésére

  • Lendületszerzés: a dobó felgyorsítja a testtömegét, melynek mozgási energiáját a kidobás során átadja a kalapácsnak

  • Kidobás: a kalapács sebességének növelése és megfelelő röppályára juttatása

  • Véghelyzet: a kidobás után a körben maradás biztosítása

A kalapácsvetés oktatása (balra forgás):

A kalapács fogása, felállás:

Előlengetés:

Kidobás helyből:

A talpforgás elsajátítása:

A négyforgásos dobás első forgása:

Második forgás:

Harmadik forgás:

Negyedik forgás:

Kidobás:

A véghelyzet:

  • a kidobás után a kilépés megakadályozása végett a térd behajlik, a súlypont süllyed

A kalapácsvetésnél előforduló gyakori hibák:

  • rossz fogásmód

  • csak karral végzett előlengetés

  • korai indulás

  • behúzott karok

  • helytelen mélypont

  • felsőtest túlzott aktivitása a szer gyorsításában

  • „húron” forgás, a bal láb nem fordul át kellő mértékben

  • bizonytalan egyensúly a véghelyzetnél (kilépés a körből)

  • lapos kidobási szög

  • korán kiengedett szer

Felhasznált irodalom

IAAF (2009): RUN! JUMP! THROW! The Official IAAF Guide to Teaching Athletics, Monaco, 225–237.

Dr. Takács László (szerk.) (2004): ATLÉTIKA (TECHNIKA, OKTATÁS, EDZÉS) SETSK jegyzete, 371.

Dr. Koltai Jenő–Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. SETSK jegyzete, 301–326.

4. fejezet - Az atlétika szabályai

R�szletek a MASZ Atl�tikai Szab�lyk�nyv 2010-es kiad�s�b�l (let�lt�s 2011.11.11.)
http://www.masz.hu/images/stories/Versenybirok/szabalyzatok/szabalykonyv-2010-2.pdf

Tartalom

Általános versenyszabályok
Futószámok
Ügyességi számok
A. – Magasba ugrások
B. – Távolba ugrások
C. – Dobószámok
Többpróba versenyek

Általános versenyszabályok

140. Szabály

Atlétikai pálya

Atlétikai versenyek céljára bármely szilárd, egyenletes felületű pálya használható, amely az IAAF atlétikai pályaépítési kézikönyve szerint készült. Az 1.1(a) Szabályban szereplő versenyek kizárólag az IAAF 1. osztályú minősítésével rendelkező pályán rendezhetők.

Ajánlatos, hogy a 1.1(b)-(j) Szabályokban szereplő versenyeket is ilyen pályákon rendezzék meg.

Azoknak a pályáknak, melyeken a 1.1(b)-(j) Szabályokban szereplő versenyeket kívánnak tartani, minden esetben rendelkezniük kell IAAF 2. osztályú minősítéssel.

Megjegyzés (i): Az IAAF atlétikai pályaépítési kézikönyve az IAAF-től beszerezhető vagy letölthető az IAAF internetes oldalairól. Ez az anyag részletes tudnivalókat tartalmaz a pályatervezésről, építésről, illetve felmérésről és jelölésről.

Megjegyzés (ii): A pályák minősítésére vonatkozó kérelem és a pályaméretek igazolására szolgáló szabványos nyomtatvány, illetve az IAAF Minősítési Rendszer útmutatója az IAAF-től beszerezhető, illetve az IAAF internetes oldalairól letölthető.

Megjegyzés (iii): A jelen Szabály nem vonatkozik az utcai vagy mezei futó és gyalogló versenyekre. (Lásd a 230.10, 240.2, 240.3, 250.3, 250.4 és 250.5 Szabályok.)

 

141. Szabály

Korcsoportok

Az IAAF versenyeken a következő korcsoportok szerepelnek:

Ifjúsági fiú és lány: aki a verseny évében tölti be a 16. vagy a 17. életévét.

Junior férfi és nő: aki a verseny évében tölti be a 18. vagy a 19. életévét.

Veterán férfi és nő: stadionban megrendezésre kerülő versenyszámokban, aki betöltötte 35. életévét (a születésnapjától), stadionon kívüli versenyszámokban, aki betöltötte a 40. életévét (a születésnapjától).

Megjegyzés (i): A veteránok versenyzésével kapcsolatos valamennyi feltételt a Tanács és a WMA Tanács által jóváhagyott IAAF/WMA kézikönyv tartalmazza.

Megjegyzés (ii): Az IAAF versenyeken a részvételi feltételeket, beleértve az alsó korhatárokat is, a versenyszabályzatok tartalmazzák.

 

142. Szabály

Nevezés

1. A Szabályok szerint rendezett versenyeken csak az indulásra jogosult atléták vehetnek részt (lásd 2. fejezet).

2. A versenyzők saját országukon kívüli indulási jogosultságának feltételeit a 4.2 Szabály tartalmazza. Jogosult indulónak kell tekinteni a versenyzőt, ha a státuszát illetően senki nem élt kifogással a technikai delegátus(ok)nál (lásd még 146.1 Szabály).

Nevezés egyidejűleg zajló versenyszámokra

3. Ha egy versenyzőt egyidejűleg zajló futó-, illetve ügyességi számra, vagy több egy időben zajló ügyességi számra neveztek, az illetékes vezetőbíró sorozatonként (rúd és magasugrásban kísérletenként) engedélyt adhat számára, hogy kísérletét a verseny megkezdése előtt sorsolással megállapított sorrendtől eltérően végezze el. Ha azonban a versenyző ezt követően nem jelenik meg bármelyik kísérlet elvégzésére, a kísérleti idő letelte után „kihagyta” bejegyzést kell tenni a jegyzőkönyvben. Magas- és rúdugrásnál ha a versenyző nem jelenik meg, amikor a többi jelenlévő versenyző már kiesett, a vezetőbíró befejezettnek tekinti a versenyt, ha a távollévő versenyzőnek egy további kísérletre engedélyezett ideje lejárt.

Távolmaradás a versenytől

4. A 1.1(a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyeken (az alább jelzett esetek kivételével) azokat a versenyzőket ki kell zárni a további részvételből (beleértve a váltószámokat is), akik

(a) jelentkeztek a versenyszámukra, de azután nem indultak el;

(b) a selejtezőkből, illetve az előfutamokból továbbjutottak, de később nem indultak el.

Elfogadható orvosi igazolás, amelyet az IAAF vagy az szervező bizottság által kinevezett vagy jóváhagyott orvos megerősít, arról hogy a versenyző a nevezés megerősítése vagy egy korábbi forduló után nem tudja vállalni a versenyzést, de a verseny egy következő napján már rajthoz tud állni. A technikai delegátus(ok) egyéb igazolt okot is elfogadhatnak (például olyan, a versenyzőtől független körülményeket, mint a szállítási rendszer késedelme).

Megjegyzés (i): A nevezések végső megerősítésének határideit előre közzé kell tenni.

Megjegyzés (ii): Távolmaradásként kell elbírálni azt is, ha a versenyző nem becsületesen, jóhiszeműen („bona fide”) versenyez. Erről az illetékes vezetőbíró dönt, és a hivatalos jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a Szabályra történő hivatkozást. A jelen megjegyzésben jelzett helyzet nem vonatkozik az összetett versenyek egyéni számaira.

 

143. Szabály

Ruházat, cipő, rajtszám

Ruházat

1. A versenyzőknek minden alkalommal kifogástalanul tiszta ruházatot kell viselniük. A ruha szabása vagy viselésének módja ne legyen kifogásolható, valamint a ruházat nedves állapotban se legyen áttetsző. A versenyzők nem viselhetnek olyan ruházatot, amellyel a versenybírók megfigyeléseit korlátozzák. A mez lehetőleg ugyanolyan színű legyen elől és hátul.

A 1.1(a)-(c), (f) és (g) Szabályokban szereplő versenyeken, és ha Tagszövetséget képvisel a versenyző az 1.1(d) és (h) Szabályokban szereplő versenyeken, a versenyzők kötelesek a Nemzeti Szövetségük által jóváhagyott egységes ruházatban indulni. Ebből a szempontból az eredményhirdetés és a tiszteletkör is a verseny részét képezi.

Cipő

2. A versenyzők az egyik vagy mindkét lábukon viselt cipőben, illetve mezítláb is versenyezhetnek. A sportcipő rendeltetése, hogy védelmet és stabilitást adjon a lábaknak, és megfelelő talajfogást biztosítson. Nem használható olyan cipő, amely bármilyen egyéb segítséget nyújt a versenyzőnek, vagyis nem szabad a cipőknél olyan technológiát alkalmazni, amely tisztességtelen előnyhöz juttatja viselőjét. A lábfej felső része feletti pánt alkalmazása megengedett. Csak az IAAF által jóváhagyott versenycipőket szabad használni.

Szögek száma

3. A cipő talpát (beleértve a sarkát is) úgy kell kialakítani, hogy legfeljebb 11 szöggel lehessen használni. Ezen belül tetszőleges számú szög használható, de a szöghelyek száma nem lehet 11-nél több.

Szögek méretei

4. Műanyag borítású pályán rendezett verseny esetében, a szögek talpból vagy sarokból kiálló hossza nem haladhatja meg a 9 mm-t, kivéve a magasugrást és a gerelyhajítást, ahol ez legfeljebb 12 mm lehet. Az átmérő ellenőrzésekor a szög a hegye felől legalább fele hosszig menjen át egy olyan négyzet alakú mérőlyukon, amelynek az oldala 4 mm.

Cipőtalp és -sarok

5. A talp és/vagy sarok lehet rovátkolt, tarajos, bevágásokkal vagy dudorokkal ellátott, azzal a feltétellel, hogy azok ugyanabból vagy hasonló anyagból vannak, mint maga a talp. A magas- és távolugró cipők talpa legfeljebb 13 mm, a magasugró cipő sarka pedig legfeljebb 19 mm vastag lehet. Bármely más versenyszámnál a cipők talpának és sarkának vastagsága nincs korlátozva.

Megjegyzés: A talp és a sarok vastagságát a fent említett tulajdonságok figyelembe vételével a belső rész teteje (beleértve bármilyen nem beépített talpbélést is) és a talp alsó része között kell mérni.

Cipő kiegészítése vagy megtoldása

6. A versenyzők sem a cipőn kívül, sem azon belül semmiféle olyan szerkezetet nem hordhatnak, amely a talp vastagságát az engedélyezett felső határ fölé emelné, vagy bármilyen előnyt biztosítana viselőjének az előző pontokban leírt cipővel szemben.

Rajtszám

7. Minden versenyzőt két rajtszámmal szükséges ellátni, amelyeket jól láthatóan a háton és a mellen kell viselniük a verseny alatt. Rúd- és magasugrásnál a versenyzők csak egy rajtszámot kapnak, amelyet vagy a mellükre vagy a hátukra kell erősíteni. A rajtszámoknak egyezniük kell a verseny műsorfüzetében (rajtlistán) megadott számokkal. Ha a verseny alatt melegítő ruhát használnak, a rajtszámokat azon is hasonlóképpen kell viselni. Engedélyezett a rajtszámon szám helyett a versenyző nevét vagy más azonosítót feltüntetni.

8. A rajtszámokat nem szabad megváltoztatni, elvágni, behajtani vagy bármely módon eltakarni. A hosszú távú futásoknál a rajtszám lehet perforált, hogy szellőzést biztosítson, de ez nem érintheti a feltüntetett számokat vagy betűket.

9. Ahol célfotó berendezés működik, a rendezők előírhatják további (felragasztható) rajtszámok viselését a nadrág oldalain. Egyetlen versenyző sem vehet részt versenyen megfelelő rajtszám(ok) vagy azonosító jelzés nélkül.

 

144. Szabály

Segítség a versenyzőknek

Részidők közlése

1. A részidőket és az előfutamok győzteseinek idejét lehetőség szerint be kell mondani, vagy a tájékoztató táblán meg kell jelentetni.

A versenyterületen tartózkodó személyek közül senki nem közölheti ezeket az időket a versenyzőkkel, az illetékes vezetőbíró előzetes jóváhagyása nélkül.

Jóváhagyás csak akkor adható, ha nincsenek az atléták számára látható órák a megfelelő pontokon, és csak úgy, ha a részidőket a verseny minden résztvevőjével közlik.

A versenyterület, ami általában fizikailag is elhatárolt, e célból történő meghatározása a következő: a verseny megrendezésére szolgáló terület, ahová csak a versenyben résztvevő atléták, valamint a vonatkozó Szabályok és Rendelkezések szerint engedéllyel rendelkező személyek léphetnek be.

Segítségnyújtás

2. A jelen Szabály értelmében segítségnek minősül, és nem engedélyezett:

(a) Olyan iramdiktálás, amelyet a versenyben részt nem vevő személy vagy lekörözött, illetve lekörözés előtt álló futó vagy gyalogló végez, vagy ha az bármilyen műszaki, technikai eszközzel történik,

(b) Videó, magnó, rádió, CD, rádióadó, mobiltelefon vagy más hasonló készülék használata vagy birtoklása a küzdőtéren.

(c) A 143. Szabálynak megfelelő cipők kivételével, bármilyen technológia vagy eszköz, amely olyan előnyhöz juttatja a használóját, amelyhez nem juthatott volna, ha a Szabályban előírt eszközt használja.

Ha a versenyző a versenyterületen belül segítséget ad vagy fogad el egy versenyszám közben, az illetékes vezetőbíró köteles figyelmeztetni, hogy ismételt esetben ki fogja zárni a további versenyzésből abban a versenyszámban, amelyikben a vétséget elkövette. Ha a versenyzőt ezt követően kizárják, a versenyszám adott fordulójában elért eredményei érvénytelenek, de a korábbi fordulókban elért eredményei érvényben maradnak.

Nem minősülnek segítségnyújtásnak a következők:

(d) A versenyző és – a pályán kívül elhelyezkedő – edzője közötti kommunikáció. Ennek megkönnyítésére, és annak érdekében, hogy ne zavarják a versenyt, minden ügyességi hely közelében a versenyzők edzői részére külön helyet kell fenntartani a nézőtéren.

(e) Orvosi vizsgálat/kezelés és/vagy fizikoterápia, amely szükséges ahhoz, hogy a versenyző részt tudjon venni versenyszámában, vagy folytatni tudja azt. Ezt végezheti a versenyterületen belül a szervezők által megbízott és megkülönböztető jelzéssel (karszalag, mellény vagy egyéb) ellátott hivatalos orvosi személyzet, vagy a versenyterületen kívül, erre a célra kijelölt helyen, az orvosi és/vagy a technikai delegátus által kimondottan erre a feladatra jóváhagyott személyzet. Ez a beavatkozás egyik esetben sem hátráltathatja a versenyt vagy a versenyző kísérletének elvégzését a rajtlista szerinti sorrendben. Segítségnyújtásnak minősül azonban, ha ezt bárki más végzi, akár a verseny közben, vagy még közvetlenül a versenyszám megkezdése előtt, miután a versenyző már elhagyta a jelentkeztető helyet.

(f) Bármely egyéni védőeszköz (pl. kötés, szalag, öv, rögzítés stb.) védelmi vagy orvosi céllal. A vezetőbíró az orvosi delegátussal együtt jogosult saját belátása szerint megvizsgálni az egyes eseteket. (Lásd még a 187.4 Szabályt.)

Szélinformáció

3. Az ugrószámoknál, valamint a diszkoszvetésnél és a gerelyhajításnál célszerű megfelelő helyen egy vagy több szélzsákot elhelyezni, amely tájékoztatja a versenyzőt a szél megközelítő irányáról és erejéről.

Ivó- / mosdóállomások

4. 5000 m-nél és az annál hosszabb távú pályaversenyeken, ha az időjárási körülmények ezt indokolttá teszik, a rendezők gondoskodhatnak a versenyzők részére vízről és szivacsról.

 

145. Szabály

Kizárás

Ha egy versenyzőt valamely Szabály megsértése miatt zárnak ki egy versenyszámból, a hivatalos jegyzőkönyvben hivatkozni kell a megszegett Szabályra.

1. Ha egy versenyzőt valamely Technikai Szabály (kivéve a 125.5 és a 162.5 Szabályok) megsértése miatt zárnak ki egy versenyszámból, a versenyszám adott fordulójában elért eredményei érvénytelenek, de a korábbi fordulókban elért eredményei érvényben maradnak. Ebben az esetben a versenyző bármely további számban még elindulhat az adott versenyen.

2. Ha egy versenyzőt sportszerűtlen vagy helytelen viselkedés miatt zárnak ki, a hivatalos jegyzőkönyvben jelezni kell a kizárás okát. Ha a versenyzőt másodszor is figyelmeztetik sportszerűtlen vagy helytelen viselkedés miatt a 125.5 Szabály vagy a 162.5 Szabály alapján, kizárásra kerül az adott versenyszámból. Ha a versenyző második figyelmeztetése más versenyszámban történik, akkor csak a második számból kerül kizárásra és a versenyszám adott fordulójában elért eredményei érvénytelenek, de a korábbi fordulókban vagy korábbi versenyszámokban, illetve a többpróba korábbi egyéni versenyszámaiban elért eredményei érvényben maradnak. Sportszerűtlen vagy helytelen viselkedés miatti kizárás esetén a versenyző a verseny semmilyen további számában nem indulhat, beleértve a többpróba egyéni versenyszámait is. Ha a versenyző vétsége súlyosnak minősül, a versenyigazgatónak jelentenie kell azt az illetékes felsőbb szervnek, amely eldönti, hogy szükség van-e a 60.4(f) Szabály szerinti további fegyelmi eljárásra.

 

146. Szabály

Óvás és fellebbezés

1. Egy versenyző versenyen való részvételi jogára vonatkozó óvást a verseny előtt kell benyújtani a technikai delegátus(ok)hoz. A technikai delegátus(ok) döntése után fellebbezési joggal lehet élni a döntőbíróságnál (Jury). Ha az ügy nem dönthető el megnyugtatóan a verseny előtt, a versenyzőnek lehetősége van „óvás alatt” indulni és a döntésért a Tanácshoz fordulni.

2. Az elért eredményekkel vagy a verseny levezetésével kapcsolatban a versenyszám eredményeinek hivatalos közzététele után 30 percen belül lehet óvni.

A versenyek rendezői kötelesek gondoskodni arról, hogy az eredmények közzétételének időpontját feljegyezzék.

3. Első fokon minden óvást szóban kell bejelenteni a vezetőbírónál magának az atlétának vagy megbízottjának, vagy a csapat hivatalos képviselőjének. A bejelentő személynek vagy csapatnak jóhiszemű („bona fide”) érdeke kell, hogy fűződjön a kérdéses versenyszám(ok)hoz. Az igazságos döntés érdekében a vezetőbírónak figyelembe kell vennie minden rendelkezésre álló bizonyítékot, melyet szükségesnek ítél, beleértve ebbe a hivatalos vagy egyéb videofelvételeket is. A vezetőbíró dönthet az óvásról, vagy a döntőbíróság elé terjesztheti az ügyet. Ha a vezetőbíró dönt, a versenyzőnek joga van ez ellen a döntőbíróságnál fellebbezni. Amennyiben a vezetőbíró nem elérhető vagy nem áll rendelkezésre, az óvást a Technikai Információs Központon (TIC) keresztül kell benyújtani a számára.

4. (a) Ha egy versenyző valamelyik futószámban azonnali óvást jelent be egy hibásnak ítélt rajt ellen, az illetékes futószám vezetőbírója az érdekelt felek jogainak védelmében engedélyezheti a versenyző „óvás alatt” történő indulását. „Óvás alatt” történő indulás nem engedélyezhető, ha a hibás rajtot IAAF által jóváhagyott kiugrásjelző berendezés jelezte, hacsak nem a vezetőbíró bármilyen okból úgy értékeli, hogy a berendezés meghibásodott.

Óvást lehet bejelenteni amiatt, hogy az indító nem hívott vissza egy hibás rajtot. Az óvást csak olyan versenyző jelenthet be, vagy olyan versenyző nevében lehet bejelenteni be, aki lefutotta a távot. Az óvás elfogadása esetén a hibás rajtot elkövető versenyzőt, ha az a 162.7 Szabály alapján kizárható, ki kell zárni a versenyből. Ha nem kerül sor kizárásra a 162.7 Szabály alapján, a vezetőbírónak joga van a versenyszámot érvényteleníteni és megismétlését elrendelni, ha véleménye szerint a sportszerűség érdekében ez szükséges.

Megjegyzés: Óvásra és fellebbezésre lehetőség van függetlenül attól, hogy kiugrásjelző berendezést használtak-e.

(b) Ha egy versenyző valamelyik ügyességi versenyszámban azonnali óvást jelent be egy érvénytelennek ítélt kísérlet ellen, a szám vezetőbírójának kell eldöntenie, hogy az érdekelt felek jogainak védelmében leméreti-e és jegyzőkönyvezi-e vagy sem a szóban forgó kísérletet.

Ha az óvás:

(i) távolba ugrásoknál vagy dobásoknál az első három kísérlet alatt történt, és nyolcnál több versenyző versenyez, valamint az óvás vagy az azt követő fellebbezés elfogadása esetén a versenyző jogosult lenne az utolsó három kísérletre; vagy

(ii) magasba ugrásoknál történt, és az óvás vagy az azt követő fellebbezés elfogadása esetén a versenyző folytathatná a versenyt magasabb magasságon,

a vezetőbíró az érdekelt felek jogainak védelmében engedélyezheti a versenyző további versenyzését.

A versenyző megóvott kísérlete és az „óvás alatt” történő versenyzés közben elért eredményei csak akkor maradnak érvényben, ha a vezetőbíró utólagosan úgy dönt, vagy a döntőbíróság a fellebbezést elfogadja.

5. Fellebbezést a döntőbírósághoz írásban kell benyújtani 30 percen belül:

(a) amikor a vezetőbíró döntése szerint az eredményt módosítják, ennek hivatalos bejelentése után; vagy

(b) amikor az eredményt nem módosítják, az óvást bejelentő személy(ek) erről történő tájékoztatása után.

A fellebbezést a versenyző vagy csapat nevében felelős személynek alá kell írni, valamint letétbe kell helyezni 100 USD-t (vagy azzal egyenértékű összeget), amely a fellebbezést benyújtó számára elvész, ha nem fogadják el az óvást.

Megjegyzés: Az érintett vezetőbíró, miután döntött az óvásról, azonnal tájékoztatja a Technikai Információs Központot (TIC) a döntés időpontjáról. Amennyiben a vezetőbíró a döntéséről nem tudta szóban tájékoztatni az érintett versenyző(ke)t / csapat(oka)t, a döntés bejelentésének hivatalos időpontja az lesz, amikor a döntést kifüggesztik a TIC-ben.

6. Szükség esetén a döntőbíróságnak meg kell hallgatnia az illetékesek (beleértve a vezetőbírót és a beosztott versenybírókat is) véleményét. Amennyiben a döntőbíróságnak kétségei vannak, egyéb rendelkezésre álló bizonyítékokat is megvizsgálhat. Ha mindezek alapján, beleértve bármely rendelkezésre álló videofelvételt, sem tud határozott véleményt kialakítani, a vezetőbíró vagy a gyaloglás főbírója döntését kell elfogadni.

7. A döntőbíróság felülvizsgálhatja a döntését, ha új, perdöntő bizonyíték kerül elő, és ha új döntésnek még lehet jelentősége.

8. A döntőbíróság elnöke köteles az IAAF főtitkárát utólag tájékoztatni azokról a döntésekről, amelyek olyan ügyekben születtek, amelyekről a Szabályok nem rendelkeznek.

9. A döntőbíróság (vagy döntőbíróság, illetve a döntőbírósághoz történő fellebbezés hiányában a vezetőbíró) döntése végleges és további fellebbezésnek nincs helye, beleértve a Sportdöntőbírósághoz történő fellebbezést is.

 

147. Szabály

Vegyes versenyzés

A teljes egészében stadionban rendezett versenyeken az egyes versenyszámokban férfiak és nők, rendes körülmények között, együtt nem versenyezhetnek. Azonban vegyes stadioni versenyre az ügyességi számokban és 5000 m vagy hosszabb versenyeken lehetőség van, kivéve az 1.1 (a-(h) Szabályokban szereplő versenyeken. Az 1.1 (i) és (j) Szabályokban szereplő versenyek esetében a vegyes versenyzés megengedhető egyedi esetekben, ha erre kifejezetten engedélyt ad az illetékes területi vagy nemzeti irányító testület.

 

148. Szabály

Mérések

A 1.1(a)-(c) ás (f) Szabályokban szereplő versenyek esetében a futó- és ügyességi számoknál valamennyi mérést hitelesített acél mérőszalaggal, mérőrúddal vagy tudományos mérőberendezéssel kell végezni. Valamennyi, versenyeken használatos mérőeszközt és mérőberendezést hitelesíttetni kell az IAAF-fel, és pontosságukat a hivatalos nemzeti mérésügyi hatóság által elfogadott szervnek kell szavatolnia úgy, hogy minden mérés visszavezethető legyen nemzeti és nemzetközi mérési szabványokra.

Egyéb versenyeken üvegszálas mérőszalag használata is megengedett.

Megjegyzés: Csúcshitelesítéssel kapcsolatban lásd a 260.26 (a) Szabályt.

 

149. Szabály

Versenyeredmények érvényessége

A versenyző eredménye nem érvényes, ha azt nem a Szabályok szerint rendezett hivatalos versenyen érte el.

 

150. Szabály

Videofelvétel

Az 1.1 (a)-(c) Szabályokban szereplő versenyeken, és ha lehetséges, más versenyeken is, hivatalos videofelvételt kell készíteni valamennyi versenyszámról, a technikai delegátussal(-okkal) egyeztetett módon. A felvételekkel bizonyítható legyen az eredmények pontossága és bármilyen szabálysértés.

 

151. Szabály

Pontszámítás

Azokon az országok közötti találkozókon, ahol az eredményt pontszámítás alapján döntik el, a verseny előtt a résztvevő országoknak meg kell állapodniuk a pontszámítás módszerében.

Futószámok

A 163.2, 163.6 (a 230.11 és a 240.9 Szabályok kivételével), 164.2 és a 165. Szabály a VII., VIII., IX. részre is vonatkozik.

 

160. Szabály

Futópálya méretek

1. A szabvány futópálya hossza 400 m, amely két párhuzamos egyenest és két egyenlő sugarú kanyart foglal magába. A pálya belső oldalát körülbelül 5 cm magas és legalább 5 cm széles, fehér színű, erre a célra alkalmas anyagból készített szegélynek kell határolnia. A szegély a két egyenesben elhagyható és 5 cm széles fehér vonallal helyettesíthető.

Ha a szegély egy részét a kanyarban valamelyik ügyességi szám miatt átmenetileg el kell távolítani, a helyét 5 cm széles fehér vonallal és legalább 4 m-ként elhelyezett, minimum 20 cm magas kúpokkal vagy zászlókkal kell megjelölni oly módon, hogy azok a fehér vonalon helyezkedjenek el, és a kúpok, illetve a zászlórudak alsó részének a széle a vonal pálya felőli szélére essen, hogy a futók ne tudjanak a vonalon futni. (A zászlókat a földtől 60 fokban, a futópályától kifelé kell dönteni.) Ugyanezt kell alkalmazni akadályfutásnál azon a szakaszon, ahol a versenyzők letérnek a pályáról a vizesárokhoz, a pálya külső felénél a 162.10 Szabály szerinti rajtok esetén, valamint tetszőlegesen az egyenesekben (ez esetben legalább 10 m-ként elhelyezett kúpokkal vagy zászlókkal).

2. A pálya hosszát a belső szegélytől 30 cm-re a futópálya felé kell kimérni, vagy ha nincs szegély a kanyarban, a festett vonaltól 20 cm-re.

4.1. ábra - Futópálya mérése (pálya belseje felől)

Futópálya mérése (pálya belseje felől)

3. A versenytávokat a rajtvonalnak a céltól távolabbi szélétől a célvonalnak a rajthoz közelebbi széléig kell mérni.

4. 400 m-en és az annál rövidebb távokon minden versenyzőnek 1,22 m ± 0,01 m széles (a jobb oldali határvonallal együtt), 5 cm-es fehér vonallal határolt külön pályát kell biztosítani. Névlegesen minden pályának egyforma szélesnek kell lennie. A belső pályát a 160. 2 Szabály szerint kell mérni, míg a többit 20 cm-re a pályát határoló belső vonal külső szélétől.

Megjegyzés: A 2004. január 1. előtt épült pályáknál a pályák szélessége 1,25 m-ig elfogadható.

5. Az 1.1 (a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő nemzetközi versenyeken lehetőleg legalább nyolc futósávot kell biztosítani.

6. A futópálya legnagyobb megengedett lejtése keresztirányban 1:100, a futás irányában 1:1000 lehet.

Megjegyzés: Új futópályák esetében ajánlott, hogy keresztirányban a pálya a belső futósáv felé lejtsen.

7. A futópálya építésére vonatkozó összes technikai adat, méret és jelzés az IAAF atlétikai pályaépítési kézikönyvében található. A jelen Szabály a követendő alapelveket tartalmazza.

 

161. Szabály

Rajttámlák

1. A versenyzők valamennyi futószámban 400 m-ig (azt is, és a 4 × 200, a 4 × 400 m első távjait is beleértve) rajttámlákat kötelesek használni. Az összes többi futószámban tilos a rajttámlák használata. A rajttámlát úgy kell elhelyezni, hogy az nem érhet a rajtvonalhoz vagy nem nyúlhat át másik pályasávba.

A rajttámláknak meg kell felelniük a következő általános követelményeknek:

(a) Teljesen merev szerkezetűnek kell lenniük, és nem biztosíthatnak nem megengedett előnyöket az atlétáknak.

(b) Szögekkel vagy tüskékkel rögzíthetőnek kell lenniük a futópályához úgy, hogy abban a lehető legkisebb kárt okozzák, és használat után könnyen és gyorsan el lehessen őket távolítani. A rögzítő szögek vagy tüskék száma, vastagsága és hossza a futópálya anyagától függ. A rögzítésnek biztosítania kell, hogy a rajttámlák ne mozdulhassanak el a rajtnál.

(c) Ha az atléta saját rajttámlát használ, az feleljen meg az (a) és (b) pontokban leírt követelményeknek. A rajttámla kialakítása és szerkezete bármilyen lehet, de nem zavarhatja a többi versenyzőt.

(d) Ha a rendezők bocsátják a versenyzők rendelkezésére a rajttámlákat, azoknak a fentieken túlmenően meg kell felelniük a következő előírásoknak:

A rajttámla két lábtámaszból álljon, amelyekhez rajthelyzetben az atléta mindkét lábát nekinyomja. A lábtámaszok merev keretre legyenek erősítve oly módon, hogy ne gátolják elrugaszkodáskor a versenyző lábát. A lábtámaszok lejtősek legyenek, és alkalmazkodjanak az atléta rajthelyzetéhez. Lehetnek síkfelületűek vagy a futás irányában enyhén homorúak. A felületükön olyan nyílások vagy süllyesztések legyenek, amelyek alkalmazkodnak a futó cipőinek szögeihez, vagy a felületük olyan anyaggal legyen borítva, amely lehetővé teszi a szöges cipő használatát. A lábtámaszok a merev kereten lehetnek állíthatóak, de nem szabad, hogy a rajt alatt elmozduljanak. Egymáshoz viszonyítva előre-hátra mozgathatónak kell lenniük. Erős szorító- vagy zármechanizmusról kell gondoskodni, amelyet az atléta könnyen, gyorsan tud kezelni.

2. Az 1.1(a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyeken a rajttámlákat össze kell kötni IAAF által jóváhagyott kiugrásjelző berendezéssel. Meghatározott versenyszámoknál ilyen berendezés használata a világcsúcs hitelesítés feltétele is. Az indító és/vagy az egyik kijelölt visszahívó indító fejhallgatón keresztül kapcsolatban van ezzel a berendezéssel, amely hangjelzést ad 100/1000 mp-nél kisebb reakcióidő esetén. Ha az indító és/vagy a kijelölt visszahívó indító jelzést hall, és már elhangzott a rajtjel, vissza kell hívni a versenyzőket. Ekkor az indítónak ellenőriznie kell a berendezésen a reakcióidőket, hogy megállapítsa melyik versenyző(k) felelős(ek) a hibás rajtért. Ilyen rendszer használata egyéb versenyeken is nagyon ajánlatos.

Megjegyzés: Használható jóváhagyott automatikus visszahívó rendszer is.

3. Az 1.1 (a)-(f) Szabályokban szereplő versenyeken az atléták csak a verseny rendezői által biztosított rajttámlákat használhatják. Más versenyeken, ha azokat műanyag borítású pályán rendezik, a szervező bizottság ragaszkodhat ahhoz, hogy csak az általuk biztosított rajttámlák használhatók.

 

162. Szabály

Rajt

1. A futóversenyek rajtját 5 cm széles fehér vonallal kell megjelölni. Kiméretlen pálya esetén a rajt helye egy ívelt vonalon van, amelyet úgy kell meghúzni, hogy a különböző helyekről induló versenyzők azonos távolságra legyenek a céltól.

A versenyzők valamennyi futószámban 400 m-ig (azt is, és a 4 × 200, a 4 × 400 m első futóit is beleértve) kötelesek térdelőrajttal indulni és rajttámlákat használni.

2. A futószámokat az indítónak a rajtpisztoly felfelé történő elsütésével kell elindítani, miután meggyőződött arról, hogy a versenyzők nyugalomban, szabályos rajthelyzetben vannak.

Ha a „rajthoz” vezényszó után az indító bármely ok miatt elégedetlen a rajt előtti helyzettel, az összes versenyzőt fel kell állítania, és az indítósegédeknek újra össze kell gyűjteniük őket a gyülekező vonalon.

3. Nemzetközi versenyeken, kivéve az alább említetteket, az indító vagy a saját nyelvén, vagy angolul, vagy franciául adja meg az indítás vezényszavait. 400 m-ig (azt is, a 4 × 200 m-t valamint a 4 × 400 m-t is beleértve) a „rajthoz”, majd a „vigyázz” vezényszó után, miután valamennyi versenyző felvette indulási helyzetét, az indító elsüti a pisztolyát. A rajtnál a versenyzők nem érinthetik a rajtvonalat vagy a rajtvonal előtt a talajt.

A 400 m-nél hosszabb távú versenyeken a „rajthoz” vezényszó után, miután valamennyi versenyző felvette indulási helyzetét, az indító elsüti a pisztolyát. A rajtnál a versenyzők keze(i) nem érintheti(k) a talajt.

Megjegyzés: Az 1.1 (a)-(c), (e) és (i) Szabályokban szereplő versenyeken az indítás vezényszavait angolul kell mondani („On your marks” és „Set”).

4. A „rajthoz” vezényszó után a versenyzőknek a számukra kijelölt pályán, a rajtvonal mögött kell elhelyezkedniük. Mindkét kéznek és az egyik térdnek érintenie kell a földet és mindkét talpnak a rajttámlát. A "vigyázz" vezényszóra a versenyzőknek azonnal fel kell emelkedniük a végső rajthelyzetbe, kezeikkel továbbra is a földet, talpaikkal a rajttámla lábtámaszát érintve.

5. A „rajthoz” vagy a „vigyázz” vezényszóra valamennyi versenyzőnek késedelem nélkül el kell foglalnia a teljes és végleges rajthelyzetet.

Ha az indító véleménye szerint:

(a) a versenyző a „rajthoz” vagy „vigyázz” vezényszó után és a rajtpisztoly jelzése előtt okot ad a rajt leállítására, pl. kézfeltartással és/vagy a térdelőrajtból való felállással, valós indok nélkül (a kijelölt vezetőbíró megítélése alapján); vagy

(b) a versenyző nem veszi fel ésszerű időn belül a „rajthoz”, illetve a „vigyázz” helyzetet, vagy a végső rajtpozíciót; vagy

(c) a versenyző a „rajthoz” vagy „vigyázz” vezényszó után hanggal vagy más módon zavarja a többi versenyzőt.

az indító köteles leállítani a rajtot.

A vezetőbíró figyelmeztetésben részesítheti a versenyzőt helytelen viselkedésért (illetve kizárhatja, ha ugyanazon a versenyen másodszor figyelmeztetik hasonló okból), a 125.5 és 145.2 Szabályok értelmében. Abban az esetben, ha a rajt leállításában vétlenek a versenyzők (külső ok), vagy a vezetőbíró nem ért egyet az indító döntésével, minden versenyzőnek zöld lapot kell felmutatni, jelezve, hogy nem történt hibás rajt.

 

Hibás rajt

6. A versenyző a „vigyázz” helyzet felvételét követően csak a rajtjelzés elhangzása után kezdheti meg a rajtot. Ha ezt az indító vagy visszahívó indító megítélése szerint mégis előbb megteszi, rajtját hibásnak kell tekinteni.

Megjegyzés: Ha IAAF által jóváhagyott kiugrásjelző berendezést használnak (lásd 161.2 Szabály), annak jelzéseit az indítónak általában el kell fogadnia.

7. A többpróba versenyek kivételével, a hibás rajtot elkövető versenyző(ke)t ki kell zárni.

Többpróba versenyeken a hibás rajtot elkövető versenyzőt figyelmeztetni kell. Futamonként csak egy hibás rajtra van lehetőség a felelős versenyző(k) kizárása nélkül. Ezt követően bármelyik versenyző(k) hajt(anak) végre hibás rajtot abban a futamban, ki kell zárni ő(ke)t a versenyszámból. (Lásd még a 200.9 (c) Szabályt.)

8. Hibás rajt esetében az indítósegédek feladata:

A többpróba versenyek kivételével, a hibás rajtot elkövető versenyző(ke)t ki kell zárni és piros lapot kell neki(k) felmutatni és ennek megfelelő jelzést tenni a rajtgúlá(k)ra.

Többpróbában az első hibás rajt után a felelős(öke)t sárga lappal kell figyelmeztetniük, melyet felmutatnak neki(k) és ennek megfelelő jelzést helyeznek el a rajtgúlá(ko)n. Ugyanakkor valamennyi többi versenyzőt is figyelmeztetniük kell sárga lap felmutatásával jelezve, hogy bármely további hibás rajt kizárást von maga után. További hibás rajtok után a felelős(ök) kizárását piros lap felmutatásával kell jelezni, és ennek megfelelő jelzést tenni a rajtgúlá(k)ra.

Ha nincsenek rajtgúlák, akkor csak a lapok felmutatását kell használni.

Megjegyzés: A gyakorlatban, ha egy vagy több versenyző kiugrik, több versenyző is követheti őket, így szigorúan véve ők is hibásan rajtolnak. Ebben az esetben az indítónak csak az(oka)t a versenyző(ke)t kell figyelmeztetni, aki(k) megítélése szerint felelős(ek) a hibás rajtért. Ily módon több versenyző is kaphat figyelmeztetést. Ha a versenyzők nem felelősek a hibás rajtért, senkit sem kell figyelmeztetni, és zöld kártyát kell nekik felmutatni.

9. Ha a rajt az indító vagy bármelyik visszahívó indító megítélése szerint nem volt szabályos, akkor a versenyzőket pisztolylövéssel vissza kell hívni.

 

1000 m, 2000 m, 3000 m, 5000 m és 10 000 m

10. Ha 12-nél több versenyző indul, két csoportba lehet osztani őket. Az egyik csoport, a versenyzők megközelítőleg 65%-a, az eredeti rajtívre kerüljön, a többiek pedig a futópálya külső felén keresztül húzott külön rajtívre sorakozzanak fel. Ennek a második csoportnak az első kanyar végéig a futópálya külső felén kell maradnia, amelyet a 160.1 Szabály szerint kúpokkal vagy zászlókkal kell megjelölni.

A külön rajtívet úgy kell kijelölni, hogy a két csoport azonos távot fusson.

2000 m és 10 000 m esetén a külső íven futó versenyzők a 800 m-nél használt bevágási vonalnál (lásd 163.5 Szabály) csatlakozhatnak a belül futókhoz.

Az 1000 m, 3000 m és 5000 m esetében a kívül futó csoportban indulók részére a célegyenes kezdeténél kell megjelölni a bevágást jelző pontot, ami után csatlakozhatnak az eredeti rajtvonalról indulókhoz. Ez lehet egy 5 × 5 cm-es jel a 4-es és 5-ös pálya közötti vonalon (6 sávos pályánál a 3-as és 4-es pálya között), ami előtt közvetlenül egy kúpot vagy zászlót kell elhelyezni, amíg a két csoport elhalad.

 

163. Szabály

Futóverseny és gyaloglás

1. A futás irányát úgy kell meghatározni, hogy a versenyző bal keze legyen a pálya belseje felé. A pályasávok számozásánál bal kéz felé legbelül legyen az 1-es pálya.

 

Akadályozás a futópályán

2. Minden olyan futót vagy gyaloglót ki kell zárni a versenyszámból, aki azért löki meg vagy akadályozza ellenfelét, hogy zavarja őt az előrehaladásban. A vezetőbírónak joga van elrendelni az újrafutást a kizárt versenyző nélkül, vagy előfutam esetében engedélyezni azoknak a versenyzőknek az indulást a következő fordulóban, akik a kizárt versenyző szabálytalan versenyzése következtében hátrányos helyzetbe kerültek, és egyébként becsületes („bona fide”) versenyzéssel teljesítették volna a távot.

Függetlenül attól, hogy volt-e kiállítás, a vezetőbíró a körülmények figyelembevételével elrendelheti az újrafutást, amennyiben azt jogosnak és ésszerűnek ítéli.

 

Kimért pályás futások

3. (a) Kimért pályán rendezett futószámokban mindegyik versenyzőnek azon a pályasávon kell haladnia a rajttól a célig, amelyet számára kijelöltek. Az olyan távoknál, amelynek csak egy részét teszik meg kimért pályán, ez értelemszerűen a kimért részre vonatkozik.

(b) A versenyzők a részben vagy teljesen kiméretlen pályán rendezett futószámokban, amikor a kanyarban, a 162.10 Szabály szerint a pálya külső felén vagy a vizesárok terelőútján futnak, nem léphetnek a pálya belső határát jelző szegélyre vagy az azt helyettesítő vonalra (a belső pályán, a pálya külső felén vagy a vizesárok terelőútján), illetve azon belül.

A 163.4 szabályban foglalt eseteket kivéve, ha a vezetőbíró versenybírói vagy pályabírói jelentés alapján, illetve egyéb módon meggyőződött arról, hogy egy versenyző elhagyta a számára kijelölt pályát, ki kell zárnia.

4. Nem kell kizárni a versenyzőt, ha

(a) egy másik személy meglöki vagy miatta arra kényszerül, hogy saját pályáján kívül vagy a pálya belső határát jelző szegélyen vagy az azt jelző vonalon, illetve azon belül fusson, vagy

(b) saját pályáján kívül fut az egyenesben vagy saját pályája külső vonalán kívül fut a kanyarban

anélkül, hogy ebből előnye származna vagy más futót akadályozna.

5. Az 1.1 (a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyeken a 800 m első kanyarját kimért pályán kell futni, és a versenyzők csak a bevágási vonal (rajt felőli széle) után hagyhatják el a számukra kijelölt pályát.

Az első kanyar végén a kimért pálya elhagyásának helyét 5 cm széles ívelt vonallal és legfeljebb 15 cm magas, közvetlenül az ív és a pályavonalak metszéspontjai előtt elhelyezett, a vonalaktól eltérő színű kúpokkal vagy prizmákkal (5 × 5 cm) kell megjelölni.

Megjegyzés (i): Nemzetek közötti versenyeken a résztvevő országok úgy is megállapodhatnak, hogy nem alkalmaznak kimért pályát.

 

A futópálya elhagyása

6. Ha a versenyző szándékosan hagyja el a futópályát, nincs joga a verseny folytatásához.

 

Jelzések a futópályán

7. A részben vagy teljesen kimért pályán rendezett váltófutást kivéve, a versenyzőket nem segíthetik jelzések vagy tárgyak a futópályán vagy a pálya mellett.

 

Szélmérés

8. A rajtpisztoly villanásától (füstjétől) kezdve a következő időtartamokig kell mérni a szél sebességét:

  • a 100 m-es síkfutásnál 10 mp-ig,

  • a 100 m-es gátfutásnál 13 mp-ig,

  • a 110 m-es gátfutásnál 13 mp-ig.

A 200 m-nél a szélsebességet 10 mp-ig kell mérni, attól a pillanattól kezdve, amikor az első futó a célegyenesbe érkezik.

9. A futószámoknál az egyenesben, az 1-es pálya mellett, 50 m-re a céltól, a futópálya szélétől számított 2 m-en belül, 1,22 m magasságban kell elhelyezni a mérőberendezést.

10. A szélmérőn a szélsebességet m/ mp értékben kell leolvasni, és ha a második tizedes nem nulla, a következő magasabb 0,1 m/ mp-re kell felkerekíteni. (E szerint a + 2,03 m/mp = + 2,1 m/mp; a –2,03 m/mp = –2,0 m/mp.) A digitális leolvasású szélmérőket, amelyek az értékeket 0,1 mp/ mp pontosságig mutatják, úgy kell megszerkeszteni, hogy azok a jelen Szabálynak megfelelően végezzék a kerekítést.

A szélmérőket hitelesíttetni kell az IAAF-fel, és pontosságukat a hivatalos nemzeti mérésügyi hatóság által elfogadott szervnek kell szavatolnia úgy, hogy minden mérés visszavezethető legyen nemzeti és nemzetközi mérési szabványokra.

11. Az 1.1 (a)-(h) Szabályokban felsorolt nemzetközi versenyeken, valamint világcsúcs hitelesítésre benyújtott eredmények esetén nem-mechanikus szélmérőt kell használni.

A mechanikus szélmérőt megfelelőképpen védeni kell a keresztirányú szél hatásaival szemben. Ha csövet használnak, annak hossza mindkét irányban legalább a cső átmérőjének a duplája legyen.

12. A szélmérőt automatikusan és/vagy távirányítással is lehet működtetni, és a szélinformációt közvetlenül a versenyadat-feldolgozás rendszerébe lehet továbbítani.

 

164. Szabály

Cél

1. A célvonalat 5 cm széles fehér vonallal kell kijelölni.

2. A versenyzők helyezését a szerint kell megállapítani, amilyen sorrendben törzsük bármely részével (a törzs fogalmához nem tartozik a fej, a nyak, a kar, a kéz, a láb és a lábfej) elérik a célvonal hozzájuk közelebbi szélének függőleges síkját.

3. Meghatározott időre futott vagy gyalogolt versenyeknél az indítónak pontosan 1 perccel a verseny vége előtt lövéssel kell figyelmeztetnie a bírókat és a versenyzőket a verseny befejezésének közeledtére. A versenyidő lejártakor az időmérők vezetőjének kell megadnia a jelet az indítónak egy újabb, a verseny végét jelző lövés megtételére. A jeladás pillanatában a célbíróknak azt a pontot kell megjelölniük, ahol a versenyzők a talajt utoljára vagy a lövéssel egyidejűleg érintették.

A megtett távolságot a lábnyom mögötti legközelebbi méterhez kell kerekíteni. A pontos mérés érdekében minden versenyzőre legalább egy bírót kell kijelölni a futam indítása előtt.

 

165. Szabály

Időmérés és célfotó

1. Háromféle időmérés tekinthető hivatalosnak:

  • kézi;

  • teljesen automatikus célfotó rendszerből nyert;

  • transzponder rendszer segítségével mért – csak a 230. (a nem teljesen a stadionban tartott versenyek), a 240. és a 250. Szabály szerinti versenyeken.

2. Az időt addig a pillanatig kell mérni, amíg a versenyző törzsének bármely része (a törzs fogalmához nem tartozik a fej, a nyak, a kar, a kéz, a láb és a lábfej) eléri a célvonal hozzá közelebbi szélének függőleges síkját.

3. Valamennyi célba érkező versenyző idejét mérni és jegyezni kell. Ezen kívül amikor lehetséges, 800 m-en és az annál hosszabb távokon a köridőket, és 3000 m-en, illetve annál hosszabb távokon az 1000 m-es részidőket is fel kell jegyezni.

 

Kézi időmérés

4. Az időmérők a célvonalban üljenek a pályán kívül. Ha lehetséges a külső pálya szélétől legalább 5 m-re legyen az emelvény, amelyen a jó látás érdekében lépcsőzetesen helyezkedjenek el az időmérők.

5. A kézi mérést az időmérő digitális kijelzésű, kézi működtetésű elektronikus időmérő eszközzel végzi. A Szabályok szempontjából minden ilyen időmérő eszköz „órának” minősül.

6. A 165.3 Szabály szerinti kör- és részidőket akár kijelölt időmérők több időt mérni képes óráival kell mérni, akár külön erre a célra beállított időmérőket kell használni.

7. Az időt a rajtpisztoly villanásától (füstjétől) kell mérni.

8. A győztes futó időeredményét három hivatalos időmérőnek (akik közül az egyik a vezető időmérő) és egy vagy két pótidőmérőnek kell mérni. (Lásd még a 200.9(b) Szabályt – Többpróba.) A pótidőmérők által mért időket csak akkor szabad figyelembe venni, ha valamelyik időmérő – bármely oknál fogva – nem mérte az időt. A pótidőmérők által mért időeredményeket előre megállapított sorrendben kell figyelembe venni úgy, hogy a győztes idejét minden esetben három időmérő által mért idők alapján kell jegyzőkönyvezni.

9. Minden időmérő az időmérőlapra írja le az általa mért időt anélkül, hogy azt a többi időmérővel megvitatná és az óráját a többieknek megmutatná. Az időmérőlapot aláírva átadja a vezető időmérőnek, aki az időmérés adatait az óra állásával egyeztetheti.

10. Valamennyi kézi időméréssel mért versenyszámnál a következőképpen kell leolvasni és feljegyezni az időket:

(a) a stadionban lebonyolított futószámoknál, ha az idő nem egész 1/10, a következő 1/10 mp-re felkerekítve kell leolvasni és jegyzőkönyvezni,

(b) a részben vagy teljesen stadionon kívül lebonyolított futószámoknál, ha az idő nem egész mp, a következő egész mp-re kell felkerekíteni és jegyzőkönyvezni (pl. maratoni futásnál 2:09:44,3-ból 2:09:45 lesz).

A második tizedesnél nem nullára végződő időket a következő, nagyobb 1/10 mp-re kell felkerekíteni és feljegyezni (pl. a 10,11-et 10,2-nek kell jegyzőkönyvezni).

11. Abban az esetben, ha a fentiek alkalmazása után két óra azonos időt mutat, míg a harmadik eltérőt, a két óra által mért időt kell hivatalosnak elfogadni. Ha mindhárom óra különböző időt mutat, a középső idő lesz a hivatalos eredmény. Ha csak két óra méri egy futó idejét, és a két mért idő különbözik, a hosszabb időt kell hivatalosnak elismerni.

12. A vezető időmérő a jelen Szabály alkalmazásával megállapítja minden versenyző hivatalos idejét, és eljuttatja a versenytitkárnak a nyilvánosságra hozható eredményt.

 

Teljesen automatikus célfotó és időmérő rendszer

13. Lehetőleg az IAAF által jóváhagyott teljesen automatikus célfotó és időmérő rendszert kell használni valamennyi versenyen.

 

Általános követelmények

14. A rendszert az IAAF-nek kell jóváhagynia. A jóváhagyáshoz szükséges, a pontosságot ellenőrző mérést a versenyt megelőző négy éven belül kell elvégezni. A berendezésnek automatikusan kell indulnia az indító pisztolyától úgy, hogy a pisztoly elsütése és az időmérő rendszer indulása közötti különbség állandó, és kevesebb legyen, mint 1/1000 mp.

15. Olyan időmérő berendezést, amely csak a rajtnál vagy csak a célnál működik automatikusan (nem mindkét helyen), nem lehet sem kézi, sem teljesen automatikus idő megállapításként elfogadni, tehát hivatalos időmérésre nem alkalmas. Ebben az esetben a képről leolvasható idők semmilyen körülmények között nem tekinthetők hivatalosnak, de a képet fel lehet használni a helyezések eldöntéséhez és a futók közötti időkülönbségek meghatározásához.

Megjegyzés: Ha az időmérő szerkezet nem az indító pisztolylövésére indul el, ezt a film időskálájának automatikusan jeleznie kell.

16. A befutás sorrendjét függőleges résoptikával rendelkező, a célsíkban elhelyezett kamerával folyamatos képre rögzíti. A képnek összhangban kell lennie egy egységesen jelölt 1/100 mp beosztású időskálával.

A célfotó berendezés célsíkba állításának ellenőrzésére és a célfotó leolvasásának megkönnyítésére a futósávok határoló vonalainak és a célvonalnak a metszéspontjaiban megfelelő fekete jelet kell elhelyezni. Ezek a jelek kizárólag a vonalak metszéspontjában lehetnek, méretük nem lehet több mint 2 cm, és nem terjedhetnek a célvonal rajt felőli széle elé.

17. Az helyezéseket a képről az időskálára garantáltan merőleges leolvasó vonal (kurzor vonal) segítségével kell megállapítani.

18. A rendszer automatikusan legyen képes megállapítani és feljegyezni minden futó idejét, és tudjon olyan képet nyomtatni, amely ezeket mutatja.

 

A célfotó működése

19. A vezető célfotó értékelő bíró felel az időmérő rendszer működéséért. A verseny kezdete előtt találkozzon a kezelő technikai személyzettel, és ismerkedjék meg a berendezéssel. A futószám vezetőbíróval és az indítóbíróval együtt, minden versenyrész kezdete előtt ún. zéró kontroll-teszt elvégeztetésével kell megbizonyosodnia arról, hogy a berendezést valóban automatikusan az indítóbíró pisztolya hozza működésbe a 165.14 Szabályban meghatározott időkorláton (1/1000 mp) belül. A vezető célfotó értékelő bíró köteles felügyelni a berendezés ellenőrzését, és gondoskodni arról, hogy a kamera(k) helyesen legyen(ek) felállítva a célsíkba.

20. Amennyiben lehetséges, a futópálya mindkét oldalán legalább egy-egy célfotókamerát kell használni. Ha megoldható, ezek az időmérő rendszerek műszakilag önállóan, tehát külön áramforrásról és önálló felvevőrendszerrel működjenek, és a rajtpisztoly jelét külön berendezés és kábel továbbítsa a részükre.

Megjegyzés: Ahol két vagy több célfotókamerát használnak, a verseny előtt a technikai küldött (vagy ha van, a nemzetközi célfotóbíró) az egyiket hivatalosnak jelöli meg. Az idők és a helyezések megállapításakor a másik kamera(k) képét csak akkor kell figyelembe venni, ha a hivatalos kamera működésének pontosságát illetően kétségek merülnek fel, vagy szükség van további felvételekre a célba érkezési sorrend helyes megállapításához (pl. a hivatalos kamera képén a futók részben vagy teljesen takarásban vannak).

21. Két beosztottja segítségével a vezető célfotó értékelő bíró határozza meg a versenyzők helyezését és az ehhez tartozó időértékeket. A vezető célfotó értékelő bíróknak gondoskodnia kell arról, hogy a hivatalos eredmények helyesen kerüljenek be a versenyadat-feldolgozó rendszerbe és eljussanak a versenytitkárhoz.

22. A célfotó rendszerrel mért időket hivatalosnak kell tekinteni, kivéve, ha bármi okból a vezető célfotó értékelő bíró úgy ítéli meg, hogy azok nyilvánvalóan pontatlanok. Ebben az esetben a biztonsági kézi időmérés adatait kell hivatalos eredményként elfogadni, amennyiben lehetséges, figyelembe véve a célfotón látható időkülönbségeket. Biztonsági kézi időmérőket kell beállítani, ha az időmérő berendezés meghibásodásával lehet számolni.

23. A célfotóról az időket a következőképpen kell leolvasni és jegyzőkönyvezni:

(a) 10 000 m-ig bezárólag (azt is beleértve) valamennyi futószámban 1/100 mp-ben kell leolvasni és jegyzőkönyvezni a mért időt. Ha az idő nem kerek 1/100 mp, a következő 1/100 mp-re kell felkerekíteni, és így jegyzőkönyvezni.

(b) Minden 10 000 m-nél hosszabb pályafutószámban az időt 1/100 mp-ben kell leolvasni és 1/10 mp-ben jegyzőkönyvezni. A nem 0-ra végződő időket a következő 1/10 mp-re felkerekítve kell feljegyezni (pl. 20 000 m-nél 59:26:32-ből 59:26:4 lesz).

(c) Azokban a futószámokban, amelyek részben vagy teljesen stadionon kívül zajlanak, a mért időket 1/100 mp-ben kell leolvasni és egész másodpercben kell jegyzőkönyvezni. A nem 00-ra végződő időket a következő egész mp-re felkerekítve kell feljegyezni (pl. maratoni futásnál a 2:09:44,32-ből 2:09:45 lesz).

 

Transzponder rendszer

24. IAAF által jóváhagyott transzponder rendszert lehet használni a 230. (a nem teljesen a stadionban tartott versenyek), a 240. és a 250. Szabályban szereplő versenyeken, ha:

(a) a berendezés a rajtnál, a pálya mentén és a célnál használt egységei nem zavarják vagy akadályozzák jelentősen a versenyzőt az előrehaladásban;

(b) a versenyző mezére, rajtszámára vagy cipőjére helyezett transzponder szerkezet összsúlya elhanyagolható;

(c) az időmérő rendszert az indítóbíró rajtpisztolya indítja el vagy szinkronizálják a rajtjellel;

(d) a rendszer a versenyző részéről nem igényel a verseny alatt, illetve a célba érkezés pillanatában vagy bármely eredményrögzítő folyamat közben külön mozdulatokat;

(e) annak felbontása 1/10 mp (tehát képes felismerni 1/10 másodpercnyi különbséggel beérkező versenyzőket). Valamennyi versenyszámban a mért időket 1/10 mp-ben kell leolvasni és egész másodpercben kell jegyzőkönyvezni. A nem 0-ra végződő időket a következő egész mp-re felkerekítve kell feljegyezni (pl. maratoni futásnál a 2:09:44,3-ból 2:09:45 lesz);

Megjegyzés: Hivatalos időnek a rajtjel elhangzása és a versenyző célvonalba érése között eltelt idő számít. Ha azonban a versenyző a rajtjel elhangzása után halad át a rajtvonalon, a rajt és a célba érés közti idő a versenyzővel közölhető ugyan, de hivatalosnak nem tekinthető.

(f) a megállapított célba érkezési sorrend és az idők hivatalosnak tekinthetők, de szükség esetén a 164.3 és a 165.2 Szabályokat kell alkalmazni.

Megjegyzés: Ajánlatos célbírókat is alkalmazni és/vagy videófelvételt is készíteni a beérkezési sorrend eldöntésének segítésére.

 

166. Szabály

Futambeosztások, sorsolások és továbbjutás a futószámokban

Fordulók és futamok

1. Előfutamokat kell rendezni, ha a versenyzők száma túl nagy ahhoz, hogy egyetlen fordulóban (döntő) megfelelően le lehessen bonyolítani a versenyt. Amikor előfutamokat tartanak, ezeken valamennyi versenyzőnek részt kell vennie, és minden fordulóban meg kell szereznie a továbbjutás jogát.

2. Az előfutamokat, középfutamokat és elődöntőket a kijelölt technikai delegátus(ok)nak kell összeállítaniuk. Ha nem jelöltek ki technikai delegátus(oka)t, ez a szervező bizottság feladata.

Amennyiben nem állnak fenn rendkívüli körülmények, a fordulók és a fordulónkénti futamok számát, valamint a futószámok fordulóiból történő továbbjutás módját, azaz hogy kik jutnak tovább helyezéssel (H), illetve időeredménnyel (I), a következő táblázatok használatával kell megállapítani:

 

4.1. táblázat - 100 m, 200 m, 400 m, 100 m gát, 110 m gát, 400 m gát

nevezések száma1. forduló futamaiHI2. forduló futamaiHIelődöntőkHI
9–16232––––––
17–24322––––––
25–32434–––232
33–40544–––332
41–48636–––322
49–56733–––322
57–6483843424–
65–7293543424–
73–78103243424–
81–88113753124–
89–96123453124–
97–1041339636322
105–1121436636322


 

4.2. táblázat - 800 m, 4 × 100 m, 4 × 400 m

nevezések száma1. forduló futamaiHI2. forduló futamaiHIelődöntőkHI
9–16232––––––
17–24322––––––
25–32434–––232
33–40544–––322
41–48636–––322
49–56733–––322
57–64828–––322
65–7293543424–
73–78103243424–
81–88113753124–
89–96123453124–
97–1041339636322
105–1121436636322


 

4.3. táblázat - 1500 m, 3000 m, 3000 m akadály

nevezések száma1. forduló futamaiHI2. forduló futamaiHIelődöntőkHI
16–30244––––––
31–45366–––252
46–60454–––252
61–75544–––252


 

4.4. táblázat - 5000 m

nevezések száma1. forduló futamaiHI2. forduló futamaiHIelődöntőkHI
20–40255––––––
41–60386–––263
61–80466–––263
81–100555–––263


 

4.5. táblázat - 10 000 m

nevezések száma1. forduló futamaiHI
28–54284
55–81355
82–108444


 

Lehetőség szerint az azonos nemzet- vagy csapatbelieket, és a legjobbaknak tekintett versenyzőket a döntő előtti fordulókban különböző futamokba kell beosztani. Ezt a Szabályt úgy kell alkalmazni az első forduló után, hogy lehetőleg csak a 166.3 Szabály szerint hasonlóan rangsorolt versenyzők kerüljenek át egyik futamból a másikba.

Megjegyzés (i): A futamok beosztásához a legmegbízhatóbb információkat kell beszerezni a versenyzők eredményeiről. A sorsolásnál törekedni kell arra, hogy a döntőbe a legjobb eredményt elérő versenyzők kerüljenek.

Megjegyzés (ii): Világbajnokságokra és az Olimpiai Játékokra a versenyszabályzatok tartalmazhatnak ettől eltérő táblázatokat.

 

Rangsorolás és futambeosztások

3. Az első fordulóban az előre meghatározott időszakon belül elért érvényes eredményekből készített rangsorokat kell használni, és a futamok beosztását az úgynevezett cikcakk módszerrel kell elvégezni.

Az első forduló után a versenyzőket az alábbi eljárás szerint kell beosztani a következő fordulók futamaiba:

(a) 100 m-től 400 m-ig (azt is beleértve), továbbá váltókban 4 × 400 m-ig (azt is beleértve) a futambeosztásokat az előző fordulóban elért helyezések és időeredmények alapján kell elvégezni. Az ehhez szükséges rangsort a következők szerint kell felállítani:

  • leggyorsabb futamgyőztes,

  • második leggyorsabb futamgyőztes,

  • harmadik leggyorsabb futamgyőztes stb.,

  • leggyorsabb 2. helyezett,

  • második leggyorsabb 2. helyezett,

  • harmadik leggyorsabb 2. helyezett stb.

Továbbá:

  • az időeredménnyel továbbjutott legjobb versenyző,

  • az időeredménnyel továbbjutott második legjobb versenyző,

  • az időeredménnyel továbbjutott harmadik legjobb versenyző stb.

(b) A többi versenyszámnál a nevezésnél elfogadott eredményekből készített rangsorokat kell használni a futambeosztásokhoz, amelyeket csak a korábbi fordulók során elért jobb időeredmények módosíthatnak.

Az így felállított rangsorokból a futambeosztásokat a cikcakk módszerrel kell elvégezni, például három futam esetében a beosztás a következő:

A1671213181924
B2581114172023
C3491015162122

A futambeosztások elkészítése után a futamok sorrendjét minden esetben sorsolással kell megállapítani.

 

Pályabeosztások

4. A futószámokban 100 m-től 800 m-ig (azt is beleértve) vagy a váltószámokban 4 × 400 m-ig (azt is beleértve), amennyiben több egymást követő forduló van, a pályákat a következők szerint kell sorsolni:

(a) az első fordulóban a pályabeosztást sorsolással kell elkészíteni,

(b) a következő fordulókban a versenyzőket minden forduló után a 166.3(a) Szabály, vagy a 800 m esetében a 166.3(b) Szabály szerint kell rangsorolni,

majd három sorsolást kell végezni:

(i) egyet a négy legmagasabb rangsorolású versenyzőnek vagy csapatnak, a 3-, 4-, 5-, és 6-os pályák kiosztására;

(ii) egy másikat az 5. és 6. helyre rangsorolt versenyzőknek vagy csapatoknak, a 7, 8-as pályák kiosztására;

(iii) és egy újabbat a két legalacsonyabb rangsorolású versenyzőnek vagy csapatnak, az 1-, 2-es pályák kiosztására.

Megjegyzés (i): Ha nyolcnál kevesebb pályasáv van, az előbbiek szerint kell eljárni, megfelelő módosítással.

Megjegyzés (ii): Az 1.1(d)-(j) Szabályokban szereplő versenyeken a 800 m-t lehet pályánként 1 vagy 2 versenyzővel indítani, vagy rajtívről történő közös indítással.

Megjegyzés (iii): Az 1.1(a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyeken a fentieket általában csak az első fordulóban szabad alkalmazni, hacsak holtverseny vagy vezetőbírói döntés miatt a tervezettnél nem kerülnek többen tovább a következő fordulóba.

5. A versenyző csak abban a futamban és pályán indulhat, ahová beosztották, kivéve, ha a vezetőbíró a körülmények figyelembevételével a változtatást engedélyezi.

6. A döntő előtti fordulókból legalább az első és a második helyezettnek a következő fordulóba kell kerülnie, de ha lehetséges, futamonként legalább három versenyző továbbjutását kell így biztosítani.

További versenyzők – kivéve, ha a 167. Szabályt alkalmazzák – a 166.2 Szabály, a versenyszabályzat vagy a technikai delegátus(ok) meghatározása szerint, elért helyezésükkel vagy időeredményükkel kerülhetnek a következő fordulóba. Ha időeredmény alapján történik a továbbjutás, minden futamban azonos időmérési módszert kell alkalmazni.

7. Amikor lehetséges, a továbbjutó versenyzőknek az egyes fordulók között (a forduló utolsó futamától a következő forduló első futamáig vagy a döntőig) legalább a következő pihenőidőket kell biztosítani:

  • 200 m-ig (azt is beleértve): 45 perc,

  • 200 m-től 1000 m-ig (azt is beleértve): 90 perc,

  • 1000 m fölött: egy napon két forduló nem rendezhető.

 

Egyfordulós versenyek

(8) Az 1.1(a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyeken a 800 m-nél hosszabb futószámokban, a 4 × 400 m-nél hosszabb váltószámokban és minden versenyszámban, ahol csak egyetlen fordulóra (döntő) van szükség, a pályák / felállási helyek kiosztása sorsolással történik.

 

167. Szabály

Holtversenyek

1. Ha a célbírók vagy a célfotó értékelő bírók, bármely helyezést illetően, nem tudnak különbséget tenni a versenyzők között a 164.2, 165.15, 165.21 vagy 165.24 Szabályok szerint, holtversenyt kell megállapítani.

2. Ha azt kell eldönteni, hogy holtverseny van-e különböző futamokban induló versenyzők között a 166.3 (a) Szabály szerinti rangsor felállításakor vagy időeredmény alapján az utolsó továbbjutó helyen, a vezető célfotó értékelő bírónak a versenyzők által ténylegesen elért, 1/1000 mp pontosságú időt kell figyelembe vennie. Ha ezek után (vagy a 167.1 Szabály szerint) holtversenyt állapítanak meg a rangsorolandó versenyzők között, sorsolással kell dönteni. Ha holtverseny van időeredmény vagy helyezés alapján az utolsó továbbjutó helyen, a holtversenyben lévő versenyzőknek tovább kell kerülniük a következő fordulóba. Ha erre nincs mód, sorsolással kell eldönteni a továbbjutást.

 

168. Szabály

Gátfutások

1. Versenytávok. A hivatalos versenytávok a következők:

  • Férfiak (felnőtt, junior, ifjúsági): 110 m, 400 m,

  • Nők (felnőtt, junior, ifjúsági): 100 m, 400 m

Minden pályán tíz gát van az alábbi táblázatokban szereplő adatok szerint:

4.6. táblázat - Férfiak (ifjúsági, junior, felnőtt)

versenytávtávolság az első gátigtávolság a további gátak közötttávolság az utolsó gáttól
110 m13,72 m9,14 m14,02 m
400 m45,00 m35,00 m40,00 m


 

4.7. táblázat - Nők (ifjúsági, junior, felnőtt)

versenytávtávolság az első gátigtávolság a további gátak közötttávolság az utolsó gáttól
100 m13,00 m8,50 m10,50 m
400 m45,00 m35,00 m40,00 m


A gátakat úgy kell elhelyezni a pályán, hogy azok talpa a közeledő versenyző felé nézzen, és a gátléc hozzá közelebb eső éle elvágó legyen a pályajelzés rajt felőli szélével.

2. A gátak szerkezete. A gátak vázának fémből vagy más e célra alkalmas anyagból, a gátléceknek fából vagy egyéb alkalmas anyagból kell készülniük. A gát két talpból és két szárból áll, melyek egy szögletes keretet alkotnak egy vagy több keresztléccel. A szárakat a talpak legvégéhez kell rögzíteni. A gátat úgy kell megszerkeszteni, hogy megdöntéséhez a felső keresztléc felső élének közepére vízszintesen ható, legalább 3,6 kg tömegnek megfelelő erő legyen szükséges. A gátak – az egyes gátfutó versenyszámoknak megfelelően – szabályozható magasságúak lehetnek. Az ellensúlyok beállíthatósága olyan legyen, hogy minden gátmagasságon legalább 3,6 kg és legfeljebb 4 kg tömegnek megfelelő erő hatására dőljenek meg.

A felső keresztléc közepére ható 10 kg tömegnek megfelelő erő hatására a keresztléc maximális vízszintes elhajlása (beleértve a szárak esetleges elhajlását) nem lehet több mint 35 mm.

4.2. ábra - Gát (példa)

Gát (példa)

 

3.A gátak méretei. A szabványos gátmagasságok a következő:

férfiak:felnőttjuniorifjúságinők:junior, felnőttifjúsági
110 m1,067 m0,991 m0,914 m100 m0,838 m0,762 m
400 m0,914 m0,914 m0,838 m400 m0,762 m0,762 m

Megjegyzés: Gyártási különbözőségek miatt a junior férfiaknál a gátmagasság 1,000 m-ig elfogadható.

A gát szélessége 1,18–1,20 m, a talp hossza legfeljebb 0,7 m. A gát össztömege nem lehet 10 kg-nál kevesebb.

A típusok különbözősége miatt a fenti gátmagasságoknál ± 3 mm tűrés megengedett.

4. A felső keresztléc szélessége 7 cm, vastagsága 1 cm és 2,5 cm között lehet, és a felső élt le kell kerekíteni. A léceket biztonságosan kell a lábakhoz rögzíteni.

5. A felső keresztléceket fehér-fekete csíkozásúra vagy más, egymástól elütő színűre kell festeni úgy, hogy a világosabb, legalább 22,5 cm széles sáv a két végére kerüljön.

6. Minden gátfutó versenyt kimért pályán kell megrendezni, ahol minden versenyzőnek végig a pályáján belül kell maradnia, kivéve a 163.4 Szabályban foglalt eseteket.

7. Ki kell zárni a versenyből azt a versenyzőt, aki bármelyik gátat kihagyja.

Ki kell zárni azt a versenyzőt is, aki:

(a) a gátvételkor lábfejét vagy lábának bármely részét a gát tetejének vízszintes síkja alatt húzza el, vagy

(b) a vezetőbíró véleménye szerint a gátat szándékosan fellöki.

8. A gátak ledöntése, kivéve a 168.7 (b) Szabályban szereplő esetet, nem ok a kizárásra, és nem befolyásolja egy esetleges csúcs hitelesíthetőségét.

9. Világcsúcsot csak olyan esetben lehet hitelesíteni, ha a gátak megfeleltek a jelen Szabályban leírtaknak.

 

169. Szabály

Akadályfutások

1. A hivatalos versenytávok a 2000 m és a 3000 m.

2. A 3000 m-es távon 35 akadály van, ebből hét vizesárok, a 2000 m-es távon 23 akadály van, ebből öt vizesárok.

3. Az akadályfutásnál célvonalon történő áthaladás után minden körben öt akadályt kell elhelyezni, melyek közül a negyedik a vizesárok. Az akadályokat egyenletesen kell elosztani, tehát a távolság közöttük megközelítőleg a kör kerületének egyötöde.

Megjegyzés: A 2000 m-es számban, ha a vizesárok a futópálya belső oldalán van, a célvonalon kétszer kell áthaladni az első olyan körig, amikor öt akadály van.

4. 3000 m-es akadályfutásnál a rajttól az első teljes kör kezdetéig tartó pályaszakaszon nincs akadály. A pályának erre a részére az akadályokat csak akkor szabad felállítani, ha a versenyzők már elhaladtak. A 2000 m-es számban az első akadály a teljes kör harmadik akadálya, az azt megelőző akadályokat csak a futók elhaladása után szabad felállítani.

5. Az akadályok magassága 0,914 m (± 3 mm) a férfiak / fiúk és 0,762 m (± 3 mm) a nők / lányok részére, szélessége mindkét esetben legalább 3,94 m. Az akadályok – beleértve a vizesárkot is – felső gerendájának keresztmetszete 12,7 cm élhosszúságú négyzet.

A vizesároknál lévő akadály 3,66 m (± 2 cm) széles, és úgy kell rögzíteni a talajhoz, hogy vízszintes irányban ne tudjon elmozdulni.

A felső gerendát fekete-fehér csíkozásúra vagy más, egymástól elütő színűre kell festeni úgy, hogy a világosabb, legalább 22,5 cm széles sáv a két végére kerüljön.

Az akadályok tömegének 80 kg és 100 kg, a mindkét oldalon lévő talpak összméretének 1,2 m és 1,4 m között kell lennie (lásd 3. ábra).

Az akadályokat úgy kell a futópályán elhelyezni, hogy a felső gerendából 30 cm a futópálya belső szegélyétől mérve a pálya belseje felé kerüljön.

Megjegyzés: Ajánlatos, hogy a táv első akadálya legalább 5 m széles legyen.

4.3. ábra - Akadály (példa)

Akadály (példa)

6. A vizesárok – beleértve az akadályt is – 3,66 m (± 2 cm) hosszú és 3,66 m (± 2 cm) széles.

A vizesárok alját műanyag- vagy szőnyegborítással kell ellátni. A borításnak olyan vastagnak kell lennie, hogy biztonságos talajfogást tegyen lehetővé, és a szögek, jól megkapaszkodhassanak rajta. A víz mélysége az akadálynál 70 cm legyen mintegy 30 cm-en keresztül. Az egyenes szakasz után az árok alja egyenletesen emelkedjék a futópálya szintjéig, az árok távolabbi végénél. A futam indításakor az árokban lévő víz szintjének a pályával egy szintben kell lennie, legfeljebb 2 cm tűréssel.

Megjegyzés: A víz mélysége csökkenthető 70 cm-ről 50 cm-ig. Az árok aljának egyenletes emelkedési szögét meg kell tartani, ahogy ezt az ábra mutatja. Az új építésű vizesárkoknál javasolt a kisebb mélység alkalmazása.

4.4. ábra - Vizesárok

Vizesárok

7. A versenyzőknek át kell haladniuk a vizesárkon vagy az árok fölött, és nem hagyhatnak ki egyetlen akadályt sem. Ellenkező esetben a versenyzőt ki kell zárni.

Ki kell zárni azt a versenyzőt is, aki:

(a) a vizesárok valamelyik oldalára lép, vagy

(b) az akadály vételekor lábfejét vagy lábának bármely részét az akadály tetejének vízszintes síkja alatt húzza el.

Az előbbiek figyelembevételével a versenyzők az akadályokat tetszőleges módon küzdhetik le.

 

170. Szabály

Váltófutások

1. Az egyes résztávok határvonalait a pályán keresztbe húzott 5 cm széles fehér vonallal kell megjelölni.

2. Minden váltóterület (váltózóna) 20 m hosszú, és a középvonaluk a résztávolságok határvonala. A zóna kezdete és vége az azt kijelölő vonalaknak a rajtvonalhoz közelebb eső széle, a futás irányában. Ezek a vonalak is 5 cm szélesek.

3. A 4 × 400 m első váltásánál (és a 4 × 200 m második váltásánál) a váltózónák középvonala megegyezik a 800 m rajtvonalaival.

4. A 4 × 400 m második és utolsó váltásánál a váltózónát a rajt- / célvonaltól előre és hátra 10-10 m-re húzott vonalak határolják.

5. A túlsó egyenes elején a pályán keresztbe húzott ív mutatja azt a helyet, ahol a második (4 × 400 m) és a harmadik futók (4 × 200 m) elhagyhatják a pályasávjukat. Ez az ív megegyezik a 163.5 Szabályban leírt, a 800 m-nél használt bevágási vonallal.

6. A 4 × 100 m-es, és ha lehet 4 × 200 m-es váltófutást is a teljes távon kimért pályán kell végigfutni.

A 4 × 200 m-en (ha nem végig kimért pályán futják) és a 4 × 400 m-en a versenyzőknek az első kört és a másodiknak a túlsó egyenes kezdetéig (bevágási vonal) tartó részét a kimért pályán kell futni.

Megjegyzés: A 4 × 200 m-nél és a 4 × 400 m-es váltóknál, ha négy vagy annál kevesebb csapat indul, ajánlatos, hogy csak az első kör első kanyarját fussák kimért pályán.

7. A 4 × 100 m-es és a 4 × 200 m-es váltófutásoknál a csapatok tagjai (az elsők kivételével) legfeljebb 10 m-rel a váltóterület előtt kezdhetnek futni (lásd még 2. pont). Ennek a helyét elütő színű vonallal kell megjelölni valamennyi pályán.

8. A 4 × 400 m-es váltóban az első váltásnál, amelynél még mindenki a saját pályáján marad, a második futó a váltózónán belül köteles elkezdeni a futást, nem indulhat azon kívülről. Hasonlóképpen a harmadik és a negyedik futók is csak a váltózónájukon belülről indulhatnak.

A csapatok második futói csak az első kanyar végén, a bevágási vonal (rajt felőli széle) után hagyhatják el a számukra kijelölt pályát. A kimért pálya elhagyásának helyét 5 cm széles ívelt vonallal és legfeljebb 15 cm magas, közvetlenül az ív és a pályavonalak metszéspontjai előtt elhelyezett, a vonalaktól eltérő színű kúpokkal vagy prizmákkal (5 × 5 cm) kell megjelölni.

9. A 4 × 400 m-es váltónál a harmadik és negyedik szakasz futói a kijelölt versenybíró irányításával olyan sorrendben kötelesek (belülről kifelé) a várakozási helyzetet elfoglalni, amely megfelel annak a helyezésnek, ahol csapattársuk saját szakaszának 200 m-énél futott. Ezután a váltózóna elején várakozó versenyzők ezt a sorrendet nem változtathatják meg, és nem cserélhetnek helyet. Ezen Szabály be nem tartása a csapat kizárását vonja maga után.

Megjegyzés: A 4 × 200 m-en (ha nem végig kimért pályán futják) a negyedik futók a rajtlista szerinti sorrendben kötelesek felállni (belülről kifelé).

10. A nem kimért pályán futott váltószámnál (beleértve a 4 × 200 m és a 4 × 400 m megfelelő részét) a futók elfoglalhatják a belső pozíciót, amikor csapattársuk megérkezik, feltéve, ha nem lökdösődnek és nem akadályozzák a többi futó zavartalan továbbhaladását. A 4 × 200 m-en és a 4 × 400 m-en a várakozó versenyzők kötelesek a 9. pontban leírt sorrendet megtartani.

11. Jelzések. A teljesen vagy részben kimért pályán futott váltószámok esetén, minden versenyző használhat egy jelzést a saját pályáján. A legfeljebb 5 × 40 cm-es öntapadó szalagjelnek olyan színűnek kell lennie, amely nem téveszthető össze semmilyen más, állandó jelzéssel. Salakos, füves pályán a versenyzők megkarcolhatják saját futósávjuk felszínét. A fentieken kívül semmilyen esetben, semmiféle más jelzés nem használható.

12. A váltóbot belül üres, sima felületű, kör keresztmetszetű, egy darab fából, fémcsőből vagy más merev anyagból készül. Hossza 28–30 cm, kerülete 12–13 cm és tömege legalább 50 g. A váltóbot, hogy jobban lehessen látni, lehetőleg színes legyen.

13. A váltóbotot a táv végéig kézben kell vinni. A versenyzők nem használhatnak kesztyűt, és nem kenhetnek semmit a kezükre a bot jobb fogása érdekében. Ha elejti a botot versenyző, neki kell felvennie. Botfelvétel közben elhagyhatja a pályáját, ha ezzel nem csökkenti a teljesítendő távot. Amennyiben betartotta ezeket a Szabályokat, és nem akadályozott más versenyzőket, a bot elejtése miatt nem kell kizárást alkalmazni.

14. A váltóbotot csak a váltóterületen belül adhatják át egymásnak a futók. A bot átadása akkor kezdődik, amikor az átvevő futó először ér a bothoz, és akkor tekinthető befejezettnek, amikor már csak az átvevő kezében van. A váltózónán belüli váltás tényét a bot, és nem a test vagy a végtagok helyzete határozza meg. A bot váltózónán kívül történő átadása kizárást von maga után.

15. A versenyzők a bot átvétele előtt, és/vagy átadása után mindaddig kötelesek saját pályájukon, illetve a váltózónában maradni, az átadás után addig, amíg valamennyi pálya szabaddá nem válik, hogy más versenyzőt ne akadályozzanak. A 163.3-4 Szabályok ezekre a versenyzőkre nem vonatkoznak. Ha valamelyik versenyző saját távjának végén helyének vagy pályájának elhagyásával szándékosan akadályozza egy másik csapat valamelyik tagját, az akadályozó versenyző csapatát ki kell zárni a versenyből.

16. Kizárással kell büntetni a lökéssel, tolással vagy bármely más módszerrel történő segítségadást.

17. Bármelyik fordulóban bármelyik négy versenyző indulhat a váltóban, akit a versenyre neveztek, akár erre vagy más versenyszámra. Azonban a váltócsapat a versenyen történő indulását követően csak két tartalékversenyzőt vehet igénybe helyettesítőként. Ezen Szabály be nem tartása a csapat kizárását vonja maga után.

18. A váltócsapatok összetételét és a futási sorrendet hivatalosan be kell jelenteni legkésőbb egy órával a forduló első futamának meghirdetett első jelentkeztetési ideje előtt. Ezután változtatás csak orvosi indoklással lehetséges (amelyet igazolnia kell a szervezők által megbízott orvosnak is), és csak a kérdéses futam jelentkeztetési idejének lezárásáig. Ezen Szabály be nem tartása a csapat kizárását vonja maga után.

Ügyességi számok

180. Szabály

Általános feltételek

Bemelegítés a versenyhelyen

1. A versenyszám megkezdése előtt a verseny színhelyén az indulók bemelegítő kísérleteket tehetnek. A dobószámok esetében ezeket a kísérleteket a kisorsolt versenysorrendben, mindig versenybírói felügyelet mellett kell végrehajtani.

2. Miután a versenyszám elkezdődött a versenyzők nem használhatják gyakorlás céljára:

(a) a nekifutó- és elugróhelyet vagy

(b) a dobószereket és/vagy

(c) a dobókört, illetve a dobószektort, sem szerrel, sem szer nélkül.

 

Jelzések

3. (a) Valamennyi olyan ügyességi számban, ahol nekifutót használnak, a segédjelzéseket azon kívül kell elhelyezni, kivéve a magasugrást, ahol a jelek lehetnek a nekifutón. Egy versenyző egy vagy két – a rendezők által biztosított vagy jóváhagyott – jelzést használhat, amely segíti a nekifutásban és az elugrásban. Ha a szervező bizottság nem biztosít jelzéseket, a versenyző használhat öntapadó szalagot, de kréta vagy egyéb letörölhetetlen anyag használata nem megengedett.

(b) Körből való dobásnál a versenyző csak egy segédjelzést használhat. Ezt a segédjelzést csak a talajon, közvetlenül a dobókör mögött vagy mellett lehet elhelyezni. A segédjelzést minden versenyző csak a saját kísérlete alatt használhatja, nem zavarhatja vele a verenybírók munkáját. Egyéni jelzéseket (egyéb, mint a 187.21 Szabály szerinti) nem szabad elhelyezni a dobószektort határoló vonalakon belül vagy azok mellett.

 

Kísérleti sorrend

4. A versenyzők kísérleteinek sorrendjét sorsolással kell megállapítani. Ha selejtező is van, a döntőhöz új sorsolást kell tartani (lásd még 5. pont).

 

Kísérletek

5. A magas- és rúdugrás kivételével valamennyi ügyességi számban, ha nyolcnál több induló van, minden versenyzőnek van három kísérlete, és a legjobb nyolc érvényes eredményt elérőnek további három. A magas- és a rúdugrás kivételével a versenyzőknek sorozatonként nem lehet egynél több jegyzőkönyvezett kísérletük.

Ha holtverseny alakul ki az utolsó továbbjutó helyen, azt a 180.19 Szabály szerint kell eldönteni.

Ha a versenyzők száma nyolc vagy annál kevesebb, mindenkinek hat kísérlete van. Ha közülük egynél több nem ér el érvényes eredményt az első három sorozatban, a következőkben a többiek előtt, egymáshoz képest az eredeti sorsolási sorrendben tesznek kísérletet.

Mindkét esetben:

(a) A negyedik és az ötödik sorozatban az első három sorozat után elért helyezésekhez képest fordított sorrendben kell a kísérleteket végrehajtani. Az utolsó sorozatban a sorrend az ötödik sorozat után elért helyezésekhez képest fordított.

(b) Amennyiben a sorrend változásakor holtverseny van bármelyik helyen, a holtversenyben lévő versenyzők egymáshoz képest az eredeti sorsolási sorrendben végzik a további kísérleteket.

Megjegyzés (i): A magasba történő ugrásokra vonatkozóan lásd a 181.2 Szabályt.

Megjegyzés (ii): Ha a vezetőbíró engedélyezi egy vagy több versenyző „óvás alatt” történő további versenyzését a 146.4 (b) Szabály szerint, ezek a versenyzők a következő sorozatokban a többiek előtt, egymáshoz képest az eredeti sorsolási sorrendben tesznek kísérletet.

 

Kísérletek befejezése

6. A versenybíró nem jelezheti fehér zászló felemelésével, hogy a kísérlet érvényes, amíg a versenyző a kísérletet be nem fejezte.

Érvényes kísérlet befejezésének a következőket kell tekinteni:

(a) a magasba ugrásoknál, amikor a versenybíró a 182.2, 183.2 vagy 183.4 Szabályok alapján úgy döntött, hogy a kísérlet nem hibás;

(b) a távolba ugrásoknál, amikor a versenyző a 185.1 Szabály szerint elhagyja a leérkezőhelyet;

(c) a dobószámoknál, amikor a versenyző a 187.17 Szabály szerint elhagyja a dobókört vagy a nekifutót.

 

Selejtezők

7. Az ügyességi számokban selejtezőt kell tartani, ha a versenyzők száma túl nagy ahhoz, hogy egyetlen fordulóban (döntő) megfelelően le lehessen bonyolítani a versenyt. Amennyiben selejtezőre kerül sor, ezen valamennyi versenyzőnek részt kell vennie, és meg kell szereznie a továbbjutás jogát. A selejtezőben elért eredmény nem számít bele a döntőben elért eredménybe.

8. A versenyzőket két vagy több csoportra kell osztani. Ha nincs rá lehetőség, hogy a csoportok egyidejűleg és azonos feltételek mellett versenyezzenek, a következő csoportoknak közvetlenül az után kell megkezdeniük a bemelegítő kísérleteket, hogy az előző csoport befejezte a versenyt.

9. Ha a verseny három napnál hosszabb, a magas- és rúdugróversenyek selejtezői, illetve döntői közé ajánlatos egy pihenőnapot beiktatni.

10. A továbbjutás feltételeit, a selejtező szinteket és a döntőben részt vevők számát a kijelölt technikai delegátus(ok) határozza(ák) meg. Ha nem jelöltek ki technikai delegátust a versenyre, ezekről a szervező bizottság dönt. Az 1.1 (a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyeken lehetőség szerint legalább tizenkét versenyzőnek kell döntőbe kerülnie.

11. A selejtezők során – kivéve a magas- és a rúdugrást – a versenyzők legfeljebb három kísérletet tehetnek. Az a versenyző, aki teljesítette a selejtező szintet, nem folytathatja tovább a selejtező versenyt.

12. A magas- és rúdugró selejtezőkön azoknak a versenyzőknek, akik három egymást követő sikertelen kísérlet miatt még nem estek ki, folytatniuk kell a versenyt a 181.2 Szabály szerint, a selejtező szintként megállapított magasságon történő utolsó kísérletig, hacsak a 181.10 Szabály szerinti létszámot már el nem érték.

13. Ha az előre meghatározott selejtező szintet senki sem vagy nem a szükséges számú versenyző éri el, a döntő résztvevőit további versenyzőkkel kell kiegészíteni erre a létszámra a selejtezőben elért teljesítményük alapján. A verseny egészét figyelembe véve a jelen Szabály 19. pontja vagy – a magasba történő ugrások esetén – a 181.8 Szabály szerint el kell dönteni, hogy az utolsó továbbjutó helyen holtverseny van-e. Ha igen, a holtversenyben lévő versenyzőknek tovább kell kerülniük a döntőbe.

14. Ha a magas- és rúdugrás selejtezői egyidejűleg zajlanak, ajánlatos a magasságemeléseket mindkét csoportnak egyszerre végrehajtani. Ugyancsak ajánlatos két hasonló erősségű csoportot kialakítani.

 

Akadályozás

15. Ha egy versenyzőt kísérlete során bármilyen okból akadályoztak, a vezetőbírónak joga van újabb kísérletet engedélyezni a részére.

 

Késlekedés (kísérleti idők)

16. Annak a versenyzőnek, aki ügyességi számban indokolatlanul késlelteti kísérlete megkezdését, számolnia kell azzal, hogy kísérletének elvégzését nem engedélyezik, és érvénytelenként jegyzőkönyvezik. A vezetőbíró döntésén múlik – minden körülmény figyelembevételével –, hogy mi az indokolatlan késlekedés.

Az erre kijelölt versenybírónak jeleznie kell a versenyzőnek, hogy a kísérlet megtételéhez biztosítottak a körülmények, és az engedélyezett kísérleti idő ekkor kezdődik. Amennyiben ezt követően a versenyző úgy dönt, hogy nem tesz kísérletet, a kísérleti idő leteltével „érvénytelen” bejegyzés kerül a jegyzőkönyvbe.

A rúdugrásnál az idő akkor kezdődik, amikor az állványokat a versenyző előzetes kérésének megfelelően beállították. További igazítás miatt nem lehet a kísérleti időt meghosszabbítani.

Ha a megengedett idő lejártának pillanatában a versenyző már megkezdte a kísérletet, annak elvégzését engedélyezni kell.

Általában nem szabad túllépni az alábbi időket:

4.8. táblázat - Egyéni számok

versenyben lévők számamagasugrásrúdugrásegyéb
több mint három1 perc1 perc1 perc
kettő vagy három1,5 perc2 perc1 perc
egy3 perc5 perc–
egymást követő kísérletek2 perc3 perc2 perc


 

4.9. táblázat - Többpróba

versenyben lévők számamagasugrásrúdugrásegyéb
több mint három1 perc1 perc1 perc
kettő vagy három1,5 perc2 perc1 perc
egy vagy egymást követő kísérletek2 perc3 perc2 perc


Megjegyzés (i): Lehetőség szerint a versenyzők által jól látható órát kell használni, amely mutatja a kísérleti időt. Ezen kívül egy versenybírónak sárga zászló felemelésével és fenntartásával (vagy más módon) kell jeleznie a rendelkezésre álló idő utolsó 15 másodpercét.

Megjegyzés (ii): Magas- és rúdugrásban új kísérleti időt csak magasságemelés után szabad alkalmazni, kivéve a versenyzők egymást követő kísérleteit, amelyeknél az arra előírt idő érvényes.

Megjegyzés (iii): A versenyben tett első kísérletére mindenkinek egy perc áll a rendelkezésére.

Megjegyzés (iv): A versenyben lévők megállapításánál figyelembe kell venni azokat is, akik még részt vehetnek egy szétugrásban az első helyért.

 

Távollét a verseny alatt

17. Az ügyességi versenyszámoknál, a verseny alatt, a versenybíró engedélyével és kíséretével a versenyző elhagyhatja a versenyszám közvetlen környezetét.

 

A verseny helyének megváltoztatása

18. Az illetékes vezetőbíró bármely versenyszám helyét megváltoztathatja, ha úgy ítéli meg, hogy a körülmények azt indokolják. A helyszínváltoztatást lehetőleg egy sorozat befejezése után kell végrehajtani.

Megjegyzés: A szél erejének vagy irányának megváltozása nem elégséges indok a versenyszám helyének megváltoztatására.

 

Holtversenyek

19. Az ügyességi számokban, a magas- és rúdugrás kivételével, azonos eredmény esetén a versenyzők második vagy a harmadik (és így tovább) legjobb eredménye dönti el, hogy holtverseny áll-e fenn.

A magasba történő ugrások kivételével, bármely helyezést érintően (beleértve az első helyet is) megmarad a holtverseny.

Megjegyzés: A magasba történő ugrásokra vonatkozóan lásd a 181.8 és 181.9 Szabályt.

 

Eredmény

20. A versenyzők legjobb eredményét kell a végső sorrend megállapításánál figyelembe venni, beleértve azt az eredményt is, amelyet az első helyen kialakult holtverseny eldöntése során értek el.

A. – Magasba ugrások

181. Szabály

Általános feltételek

1. A verseny megkezdése előtt a szám főbírójának közölnie kell a versenyzőkkel a kezdőmagasságot és a magasságemeléseket, amelyet addig a magasságig kell alkalmazni, amíg már csak egy versenyző marad versenyben, és megnyerte azt, vagy az első helyen holtverseny alakul ki.

 

Kísérletek

2. A versenyző a főbíró által előzetesen kihirdetett bármely magasságon kezdhet ugrani, és bármely további magasságon folytathatja a versenyt. A magasságtól függetlenül három egymást követő sikertelen kísérlet után az ugró kiesik a versenyből, kivéve azt az esetet, ha az első helyen kialakult holtversenyt kell eldönteni.

A jelen Szabály értelmében a versenyző egy bizonyos magasságon (az első vagy a második sikertelen kísérlet után) lemondhat a második vagy a harmadik kísérletéről, és joga van egy következő magasságon ugrani.

Ha a versenyző egy bizonyos magasságon kihagy egy ugrást, ezen a magasságon már nincs joga újabb kísérlethez, kivéve ha az az első helyért végzett szétugrás során történik.

3. A versenyben egyedül maradt versenyző addig ugorhat, amíg el nem veszti a további versenyzéshez való jogát.

4. Amíg egy versenyző nem marad, aki már megnyerte a versenyt,

(a) a lécet miden sorozat után magasugrásnál legalább 2 cm-rel, rúdugrásnál legalább 5 cm-rel kell emelni, és

(b) a léc emelésének mértéke nem lehet növekvő.

A jelen 184.4(a) és (b) Szabály nem vonatkozik arra az esetre, ha a még versenyben lévők megegyeznek abban, hogy egyből világcsúcs magasságra emeltetik a lécet.

Abban az esetben, ha egy versenyző már megnyerte a versenyt, a továbbiakban – egyeztetve az illetékes versenybíróval vagy vezetőbíróval – az ő kívánsága szerint kell emelni a lécet.

Megjegyzés: A többpróba versenyekre ez nem vonatkozik.

Az 1.1(a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyek többpróba számaiban minden magasságemelés a magasugrásnál egységesen 3 cm, a rúdugrásnál egységesen 10 cm.

 

Mérések

5. A magasságot egész centiméterekben, merőlegesen kell mérni, a talajszinttől az ugróléc felső részének legalacsonyabb pontjáig.

6. A léc magasságát minden emelés után, még az ugrások megkezdése előtt ellenőrizni kell. Ha a lécet csúcsmagasságra teszik, mindig ellenőrizni kell a mérést akkor is, ha a legutolsó mérés után hozzáértek a léchez.

 

Ugróléc

7. Az ugróléc készülhet üvegszálas vagy egyéb erre alkalmas anyagból, de nem fémből.

  • keresztmetszete (kivéve a két végét): kör alakú,

  • teljes hossza:

    • magasugrásnál: 4,00 m (± 2 cm),

    • rúdugrásnál: 4,50 m (± 2 cm),

  • legnagyobb tömege:

    • magasugrásnál: 2 kg,

    • rúdugrásnál: 2,25 kg,

  • átmérője (a kör keresztmetszetű részen): 30 mm (± 1 mm).

A léc három részből, a középső hengerből és az állványok tartóin való elhelyezést biztosító, 30–35 mm széles, 15–20 cm hosszú két végdarabból áll.

A végdarabok kör vagy félkör keresztmetszetűek, és van egy olyan sima felületük, amelyen a léc a tartókon nyugszik. Ez a sima felület nem lehet magasabban, mint a léc középvonala függőleges irányban.

A végdaraboknak keménynek, sima felületűnek kell lenniük, és nem lehetnek gumiból vagy nem vonhatók be gumival vagy más olyan anyaggal, amely növeli a felületek közötti súrlódást.

4.5. ábra - Ugróléc (végdarab megoldások)

Ugróléc (végdarab megoldások)

A tartókra helyezett léc nem térhet el az egyenes vonaltól, és a maximális belógása a magasugrásnál 2 cm, a rúdugrásnál 3 cm lehet.

A léc rugalmasságát a következőképpen lehet ellenőrizni: ha egy 3 kg-os súlyt akasztunk a tartókra helyezett léc közepére, a magasugrásnál legfeljebb 7 cm-t, a rúdugrásnál maximum 11 cm-t lóghat be.

 

Helyezések

8. Ha két vagy több versenyző ugrotta át ugyanazt az utolsó magasságot, a helyezéseket az alábbiak szerint kell eldönteni:

(a) Az a versenyző ér el jobb helyezést, akinek az utolsó átugrott magasságon kevesebb kísérlete volt.

(b) Ha a 181.8 (a) Szabály alkalmazását követően a versenyzők helyezése egyenlő, az a versenyző kerül a másik elé, aki az egész versenyben az utolsó átugrott magasságig (azt is beleértve) kevesebb sikertelen kísérletet tett.

(c) Ha a 181.8 (b) Szabály alkalmazását követően sincs döntés, az érintett versenyzők azonos helyezést érnek el, hacsak nem az első helyről van szó.

(d) Amennyiben az első helyről van szó, a 181.9 Szabály szerinti szétugrással kell a helyezéseket eldönteni, hacsak másként nem határoztak, akár a verseny előtt a vonatkozó versenyszabályzat alapján, akár a verseny közben a technikai delegátus vagy a vezetőbíró (ha nem jelöltek ki technikai delegátust) által. Ha nincsen szétugrás, beleértve azt az esetet is amikor a versenyzők bármikor úgy döntenek, hogy nem ugranak tovább, az első helyen megmarad a holtverseny.

Megjegyzés: jelen Szabály (d) pontja a többpróba versenyeken nem alkalmazandó.

 

Szétugrás

9. (a) Az érintett versenyzőknek minden magasságon végre kell hajtaniuk az ugrásokat, amíg döntés nem születik, vagy amíg minden érintett versenyző úgy dönt, hogy nem ugrik tovább.

(b) Minden magasságon csak egy kísérletet végezhetnek a versenyzők.

(c) Az érintett versenyzőknek az utolsó átugrott magasságot követő, a 181.1 Szabály szerint meghatározott magasságon kell kezdeniük a szétugrást.

(d) Ha nem születik döntés, a lécet emelni kell, ha az érintett versenyzők közül legalább kettőnek a kísérlete sikeres volt, illetve süllyeszteni, ha mindegyikük sikertelen volt: a magasugrásnál 2 cm-rel, a rúdugrásnál 5 cm-rel.

(e) Az a versenyző, amelyik nem tesz kísérletet valamelyik magasságon, automatikusan elveszti az első hely megszerzésének lehetőségét. Ha ezt követően egyetlen versenyző marad versenyben, ő lesz a győztes, függetlenül attól, hogy azon a magasságon tesz-e kísérletet.

 

Magasugrás – példa

A főbíró által a verseny előtt kihirdetett magasságok: 175 cm, 180 cm, 184 cm, 188 cm, 191 cm, 194 cm, 197 cm, 199 cm ...

versenyző175180184188191194197hiba191189191hely
AOXOOXOX–XX 2XOX2.
B–XO–XO––XXX2XOO1.
C–OXOXO–XXX 2XX 3.
D–XOXOXOXXX  3   4.

O = sikeres, X = sikertelen, – = nem ugrott

 

Mivel az A, B, C és D versenyző egyaránt átugrotta a 188 cm-t, a 181.8-9 Szabályok szerint kell eljárni. Össze kell adni a sikertelen kísérleteket az utolsó átugrott magasságig, tehát 188 cm-ig.

Mivel a „D” versenyzőnek több hibája van, mint a többieknek, ő lesz a negyedik. „A”, „B” és „C” helyezése még mindig egyenlő, és mivel itt az első helyről van szó, a versenyzők 191 cm-en tesznek kísérletet, mert ez az utolsó általuk átugrott magasságot követő magasság.

Miután itt mindegyikük hibázott, a lécet vissza kellett tenni 189 cm-re, és ezen a magasságon folytatni a szétugrást. Csak „C” nem ugrotta át a 189 cm-t, így „A” és „B” helyezése még mindig egyenlő, és 191 cm-en újabb kísérletet kellett tenniük. Ez már csak „B”-nek sikerült, ezért ő nyerte a versenyt.

 

Külső erők

10. Ha a léc nyilvánvalóan nem a versenyző miatt esett le (hanem pl. széllökés következtében):

(a) ha ez az után történik, hogy a versenyző tisztán ugrotta a magasságot, a kísérletet sikeresnek kell ítélni, illetve

(b) bármely más esetben új kísérletet kell engedélyezni.

 

182. Szabály

Magasugrás

Versenyzési szabályok

1. A versenyzőknek egy lábról kell elugraniuk.

2. A versenyző ugrását sikertelennek kell tekinteni, ha

(a) az ugrás után a léc nem marad a tartókon, mert a versenyző leverte;

(b) a lécnek az ugróhoz közelebbi síkján túl – akár a két állvány között, vagy azokon kívül – a versenyző testének bármely részével megérinti a talajt, beleértve a leérkezőhelyet is anélkül, hogy a lécet előbb átugrotta volna. Ha azonban ugrás közben a versenyző a lábával érinti a leérkezőhelyet, de a versenybíró véleménye szerint ebből előnye nem származott, az ugrást emiatt nem kell érvénytelennek tekinteni.

Megjegyzés: A Szabály betartásának könnyebb ellenőrzése céljából 5 cm széles fehér vonalat kell húzni (általában ragasztószalag vagy más alkalmas anyag is megfelel), amelynek az ugróhoz közelebbi széle elvágó a lécnek az ugróhoz közelebbi síkjával, és mindkét irányban 3 méterrel túlnyúlik az állványok helyén.

 

Nekifutó- és elugróhely

3. A nekifutó hely hossza nem lehet kevesebb, mint 15 m, kivéve az 1.1(a)-(c) és (f) Szabályokban szereplő versenyeket, ahol legalább 20 m-nek kell lennie.

Ha a körülmények engedik, a nekifutó hely legalább 25 m legyen.

4. A nekifutó és az elugróhelyen a léc közepe felé megengedett lejtés az utolsó 15 m-en, bármilyen sugáron mérve, legfeljebb 1:250 lehet. A leérkezőhelyet lehetőleg úgy kell elhelyezni, hogy a nekifutás emelkedő irányú legyen.

5. Az elugróhely területének vízszintesnek kell lennie, vagy ha lejtése van, az csak a jelen 4. pont és az IAAF atlétikai pályaépítési kézikönyvében foglaltak szerint lehetséges.

 

Felszerelések

6. Az állványok. Bármilyen típusú kellőképp szilárd léctartó állvány használható.

Az állványokon jól rögzíthető léctartóknak kell lenniük. Az állványnak legalább 10 cm-rel kell magasabbnak lennie, mint az a legnagyobb magasság, amelyre a lécet felteszik.

A két állvány közötti távolság nem lehet kevesebb, mint 4,00 m, és nem lehet több, mint 4,04 m.

4.6. ábra - Magasugró állvány és ugróléc

Magasugró állvány és ugróléc

7. Az állványokat a verseny során csak akkor szabad máshova áthelyezni, ha a vezetőbíró úgy dönt, hogy az elugró- vagy a leérkezőhely használhatatlanná vált.

Ebben az esetben a változtatást a következő magasságemelés előtt kell végrehajtani.

8. A léctartók. Az léctartóknak sima, négyszögletes, 4 cm széles és 6 cm hosszú lapoknak kell lenniük. Az egymással szemben elhelyezett tartókat az állványokhoz szorosan kell rögzíteni, és az ugrás közben nem mozdulhatnak el. A lécet úgy kell a tartókra helyezni, hogy ha a versenyző megérinti, könnyen le tudjon esni akár előre, akár hátrafelé.

A léctartók nem vonhatók be gumival vagy más olyan anyaggal, amely növeli a léctartók és a léc közötti súrlódást, továbbá nem lehet rajtuk semmiféle rugós szerkezet.

A léctartóknak az elugróhelyhez képest azonos magasságban kell lenniük.

9. A léc két vége és a léctartó állványok között legalább 1–1 cm hézagnak kell lenni.

 

Leérkezőhely

10. A leérkezőhelynek a léc függőleges síkja mögött legalább 5 × 3 m nagyságúnak kell lennie, de ajánlatos, hogy a leérkezőhely legalább 6 × 4 × 0,7 m legyen.

Megjegyzés: Az állványokat és a leérkezőhelyet úgy kell megtervezni, illetve elhelyezni, hogy legalább 10 cm legyen közöttük, nehogy a leérkezőhely mozgása miatt a léc leessen.

 

183. Szabály

Rúdugrás

Versenyzési szabályok

1. A versenyzők kérhetik a léc mozgatását a leérkezőhely irányában oly módon, hogy a lécnek az ugróhoz közelebbi éle a szekrény hátsó élének függőleges meghosszabbításától a leérkezőhely irányában legfeljebb 80 cm távolságig bárhol elhelyezkedhet.

Az ugrók a verseny kezdete előtt kötelesek tájékoztatni az illetékes versenybírót, hogy első kísérletükhöz milyen helyzetbe kérik az állványokat beállítani, és ezeket az értékeket fel kell jegyezni a jegyzőkönyvben.

Ha a versenyző ezt követően bármilyen változtatást kíván, azonnal tájékoztatnia kell a versenybírót, még mielőtt az állványokat az általa előzetesen megadott helyzetbe beállították volna. Ennek elmulasztása esetén a kísérleti időt el kell indítani.

Megjegyzés: A szekrény hátsó élének vonalában, a nekifutó tengelyére merőlegesen 1 cm széles elütő színű vonalat („0” vonal) kell húzni. Hasonló vonalat kell húzni a leérkezőhely felületén is, és azt az állványok külső széléig meg kell hosszabbítani.

2. A versenyző ugrását sikertelennek kell tekinteni, ha

(a) az ugrás után a léc nem marad a tartókon, mert a versenyző leverte;

(b) testének bármely részével vagy a rúddal érinti a szekrény hátsó élének függőleges síkja mögötti területet, beleértve a leérkeződombot is, anélkül, hogy előbb átugrotta volna a lécet;

(c) a talaj elhagyása után az alul levő kezét a felül levő fölé helyezi, vagy a felül levővel feljebb fog a rúdon;

(d) a versenyző az ugrás során kézzel stabilizálja vagy visszahelyezi a lécet.

Megjegyzés (i): Nem számít hibás kísérletnek, ha a versenyző bárhol átlépi a nekifutót szegélyező fehér vonalat.

Megjegyzés (ii): Nem számít hibának, ha a kísérlet során a rúd érinti a leérkezőhelyet miután azt a versenyző szabályosan megtámasztotta a szekrényben.

3. A jobb fogás érdekében megengedett, hogy a versenyzők a kezüket vagy a rudat valamilyen tapadó anyaggal bekenjék.

Tilos a kéz vagy az ujjak bekötése, kivéve, ha az nyílt seb takarására szükséges.

4. A rudat senki nem érintheti mindaddig, amíg az a léctől visszafelé nem esik. A rúd megérintése a visszaesés előtt – abban az esetben, ha a vezetőbírónak az a véleménye, hogy közbeavatkozás nélkül a rúd leverte volna a lécet – sikertelen kísérletnek számít.

5. Ha a versenyző rúdja kísérlet közben eltörik, ugrása nem számít sikertelennek, és számára új kísérletet kell engedélyezni.

 

Nekifutó

6. A nekifutáshoz legalább 40 m-t kell biztosítani, de ha a körülmények engedik, a nekifutó legalább 45 m legyen. A nekifutó szélessége 1,22 m ± 0,01 m, és mindkét oldalán 5 cm széles fehér vonallal kell határolni.

Megjegyzés: A 2004. január 1. előtt épült pályáknál a nekifutó szélessége 1,25 m-ig elfogadható.

7. A nekifutó keresztirányú lejtése nem haladhatja meg az 1:100-hoz, és a nekifutás irányában az utolsó 40 m-en az 1:1000-hez arányt.

 

Felszerelések

8. A szekrény. A rúd megtámasztása a felugráshoz úgynevezett szekrényben történik, amely bármilyen alkalmas anyagból készülhet, és a felső éleit lehetőleg le kell kerekíteni. A szekrényt a nekifutóval egy szintbe kell süllyeszteni, hossza – a fenék belső lapján mérve – 1 m, a nekifutó felé eső nyílása 60 cm, és a leérkezőhely felé fokozatosan 15 cm-re szűkül. A szekrénynek a nekifutó szintjén mért hosszát és a hátsó fal mélységét a szekrény alja és a hátsó fal által bezárt 105°-os szög határozza meg.

A szekrény alja az elülső részétől kezdve fokozatosan lejt a nekifutó szintjétől mért 20 cm-es mélységig, melyet a hátsó fallal való találkozási pontnál ér el. Az oldalfalak a szekrény hátsó faláig érnek, és az aljával körülbelül 120°-os szöget bezárva kifelé dőlnek.

Ha a szekrény fából van, fenekét a nekifutó felől 80 cm hosszúságban 2,5 mm-es fémlemezzel kell bevonni.

4.7. ábra - Rúdugró szekrény (felül- és oldalnézet)

Rúdugró szekrény (felül- és oldalnézet)

9. Az állványok. Bármilyen típusú, kellőképp merev, léctartó állvány használható. A versenyzők és a rúd védelme érdekében az állványok alapjának fémszerkezetét és az állványok alsó részét erre alkalmas puha anyaggal kell borítani.

10. A léctartók. A léctartó csapoknak lehetővé kell tenniük, hogy amennyiben az ugró vagy a rúd a léchez ér, az könnyen le tudjon esni a leérkezőhely irányába. A csapokon semmiféle bevágás vagy vájat nem lehet, maximális átmérőjük végig egységesen 13 mm.

A csapok megengedett legnagyobb hosszúsága a tartóktól 55 mm. A sima felületű tartóknak 35–40 mm-rel kell magasabbnak lenniük a csapok szintjénél.

A két léctartó csap közötti távolság 4,30–4,37 m legyen.

A léctartó csapok nem vonhatók be gumival vagy más olyan anyaggal, amely növeli a léctartók és a léc közötti súrlódást, továbbá nem lehet rajtuk semmiféle rugós szerkezet.

4.8. ábra - Rúdugrásnál használt léctartó (a leérkezőhely felől és felülről)

Rúdugrásnál használt léctartó (a leérkezőhely felől és felülről)

Megjegyzés: Sérülési veszélyt jelent, ha az ugró az állványok talpának fémszerkezetére esik, ezért a léctartó csapokat az állványokhoz rögzített meghosszabbított tartókra lehet helyezni, így az állványok távolabbra kerülnek, anélkül hogy hosszabb lécre lenne szükség (lásd ábra).

 

Rúd

11. A versenyzők használhatják saját rúdjukat, amellyel egy másik versenyző csak a tulajdonos hozzájárulásával ugorhat.

A rúd bármilyen anyagból vagy különböző anyagok összetételéből készülhet, hossza és átmérője bármilyen méretű lehet, de a felületének simának kell lennie.

A rúdra védőszalag rétegek tekercselhetők a fogás helyén és az alsó végén, valamint az alsó végén egyéb, erre alkalmas védőanyag is lehet.

 

Leérkezőhely

12. Az 1.1(a)-(c) és (c), (f) Szabályokban szereplő versenyeken a leérkezőhely legalább 6 m hosszú (a „0” vonal mögött, a szekrény melletti elülső részek nélkül), 6 m széles és 0,8 m magas legyen. Az elülső részek legalább 2 m hosszúak.

Egyéb versenyeken a leérkezőhelynek legalább 5 m hosszúnak (a szekrény melletti elülső részek nélkül) és 5 m szélesnek kell lennie.

A leérkezőhely szekrény körüli oldalai 10–15 cm-re legyenek a szekrény széleitől, és körülbelül 45°-os szögben emelkedve dőljenek kifelé (lásd ábra).

4.9. ábra - Rúdugró leérkezőhely (felül- és oldalnézet)

Rúdugró leérkezőhely (felül- és oldalnézet)

B. – Távolba ugrások

184. Szabály

Általános feltételek

Mérések

1. A távolba ugrásoknál, ha a mérés eredménye nem egész centiméter, a jegyzőkönyvbe a legközelebbi egész centiméterre lefelé kerekített értéket kell feljegyezni.

 

Nekifutó

2. A nekifutáshoz, az elugróvonaltól a nekifutó végéig, legalább 40 m-t kell biztosítani. A nekifutó szélessége 1,22 m ± 0.01 m, és mindkét oldalán 5 cm széles fehér vonallal kell határolni.

Megjegyzés: A 2004. január 1. előtt épült pályáknál a nekifutó szélessége 1,25 m-ig elfogadható.

3. A nekifutó keresztirányú lejtése nem haladhatja meg az 1:100-hoz, és a nekifutás irányában az utolsó 40 m-en az 1:1000-hez arányt.

 

Szélmérés

4. A szelet 5 mp-ig kell mérni attól kezdődően, hogy a versenyző elhalad a nekifutónál elhelyezett jel mellett, amely távolugrás esetében 40 m-re, hármasugrásnál 35 m-re van az elugrógerendától. Ha a versenyző nekifutása kevesebb mint 40 m, illetve 35 m, akkor a nekifutás megkezdésétől kell mérni.

5. A berendezésnek 20 m-re kell lennie az elugróvonaltól, és a nekifutó szélétől számított 2 m-en belül, 1,22 m magasságban kell elhelyezni.

6. A szélmérő leírását lásd a 163.11 Szabályban. Működtetni a 163.12, és leolvasni a 163.10 Szabály szerint kell.

 

185. Szabály

Távolugrás

Versenyzési szabályok

1. Hibás kísérlet, ha a versenyző

(a) az elugrásnál az elugróvonalon túl érinti a talajt testének bármely részével, akár ugrás nélküli nekifutásnál, akár az ugrás folyamán;

(b) az elugrógerenda valamelyik oldalán kívül ugrik el az elugróvonal meghosszabbításán túl vagy azon innen;

(c) az elugróvonal és a leérkezőhely között érinti a talajt;

(d) a szabadátfordulás (szaltó) bármilyen formáját alkalmazza, akár a nekifutás, akár az ugrás során;

(e) a talajfogás során a leérkezőhelyen kívül érinti a talajt közelebb az elugróvonalhoz, mint az ugrás által a homokban előidézett ahhoz legközelebbi nyom;

(f) lábbal történő első érintkezése az ugrógödrön kívüli talajjal a leérkezőhely elhagyásakor közelebb van az elugróvonalhoz, mint az ugrás által a homokban előidézett ahhoz legközelebbi nyom, beleértve bármely nyomot, amelyet a leérkezéskor egyensúlyozás közben hagyott, és amely teljes egészében belül van a gödrön, de közelebb az elugróvonalhoz, mint a leérkezéskor hagyott első nyom.

Megjegyzés (i): Nem számít hibás kísérletnek ha a versenyző bárhol átlépi a nekifutót szegélyező fehér vonalat.

Megjegyzés (ii): Nem számít hibás kísérletnek, ha a versenyző cipőjének / lábának egy része az elugróvonal előtt, a gerenda bármelyik oldalán érinti a talajt.

Megjegyzés (iii): Nem számít hibás kísérletnek, ha a leérkezés közben a versenyző testének bármely részével a leérkezőhelyen kívül érinti a talajt, hacsak az nem az első érintkezés, vagy a fenti (f) pont szerinti eset.

Megjegyzés (iv): Nem számít hibás kísérletnek, ha a versenyző a leékezőhelyen keresztül megy vissza, miután azt egyszer már szabályosan elhagyta.

Megjegyzés (v): A 185. 1(b) pontban leírtak kivételével, ha a versenyző a gerenda elérése előtt ugrik el, a kísérlete emiatt nem érvénytelen.

2. Amikor a versenyző elhagyja a leérkezőhelyet, lábbal történő első érintkezése az ugrógödör határával vagy azon kívüli talajjal távolabb kell legyen az elugróvonaltól, mint az ahhoz legközelebbi nyom a homokban (lásd 185.1 (f)).

Megjegyzés: Ez az első érintkezés tekintendő a leérkezőhely elhagyásának.

3. Az ugrást a versenyző bármely testrésze által a leérkezőhelyen hagyott legközelebbi nyomtól az elugróvonalig vagy annak meghosszabbításáig (lásd a 185.1(f) pontot), arra merőlegesen kell mérni.

 

Elugrógerenda

4.Az elugrás helyét a nekifutó és a leérkezőhely szintjében elhelyezett gerendával kell jelölni. A gerenda leérkezőhely felé eső széle az elugróvonal. Közvetlenül az elugróvonal után plasztilin (gyurma) jelzőbetétet kell elhelyezni a bírók munkájának segítése céljából.

5. Az elugróvonal és a leérkezőhely távolabbi vége között legalább 10 m távolságnak kell lenni.

6. Az elugróvonalat a leérkezőhely szélétől 1 m és 3 m között kell elhelyezni.

7. Anyaga és méretei. A fából vagy más alkalmas merev anyagból (amelyen a szöges cipő meg tud kapaszkodni, nem csúszik el rajta) készült téglalap keresztmetszetű gerendának 1,21–1,22 m hosszúnak, 20 cm (± 2 mm) szélesnek és legfeljebb 10 cm vastagnak kell lennie. A gerendát fehérre kell festeni.

8. Plasztilin jelzőbetét. Az elugrógerenda leérkezőhely felöli szélén egy merev, 10 cm széles (± 2 mm), 1,22 ± 0,01m hosszú, fából vagy más alkalmas anyagból készült betétet kell a talajba süllyeszteni úgy, hogy a felszíne 7 mm-rel (± 1 mm) emelkedjen az elugrógerenda fölé. A betét a gerendától elütő színű, és ha lehetséges, a plasztilin egy harmadik színű legyen.

A plasztilint kétféle módon lehet elhelyezni a betéten:

  • a betét elugrógerenda felöli éle 45°-ban lejtsen úgy, hogy az így kialakított felületet végig 1 mm vastagon be lehessen vonni plasztilinnel (lásd ábra), vagy

  • a betét elugrógerenda felöli szélét úgy kell bevágni, hogy a bevágást plasztilinnel kitöltve 45°-os szöget kapjunk (lásd ábra).

A betét felső felületének kb. első 10 mm-ét is teljes hosszában plasztilinnel kell bevonni.

Az így besüllyesztett elugrógerenda-jelzőbetét együttesnek olyan merevnek és rögzítettnek kell lennie, hogy az atléta teljes elugróerejét elbírja.

A plasztilin alatt a betét anyagának olyannak kell lennie, amelyen a szöges cipő meg tud kapaszkodni, nem csúszik el rajta.

Belépés után a plasztilin rétegen hagyott cipőnyomot hengerrel vagy más erre kialakított alkalmas eszközzel lehet elsimítani.

4.10. ábra - Elugrógerenda és plasztilin jelzőbetét

Elugrógerenda és plasztilin jelzőbetét

Megjegyzés: Nagy segítséget jelent, ha több jelzőbetét áll rendelkezésre, hogy a versenyt ne késleltesse a cipőnyomok elsimítása.

 

Leérkezőhely

9. A leérkezőhely szélessége nem lehet 2,75 m-nél kevesebb és 3 m-nél több. A leérkezőhely középvonala lehetőleg a nekifutó tengelyének vonalában legyen.

Megjegyzés: Ha a nekifutó tengelye nem esik egybe a leérkezőhely középvonalával, akkor szükség szerint egy vagy két szalaggal el kell határolni leérkezőhelyet, hogy az megfeleljen a fentieknek (lásd ábra).

4.11. ábra - Távol- / hármasugrás leérkezőhely

Távol- / hármasugrás leérkezőhely

10. A leérkezőhelyet puha, nedves homokkal kell feltölteni, és a felszínének az elugrógerendával azonos szintben kell lennie.

 

186. Szabály

Hármasugrás

A hármasugrásra a távolugrás Szabályai vonatkoznak a következő kiegészítésekkel:

Versenyzési szabályok

1. A hármasugrás kötött sorrendű három különböző típusú ugrásrészből áll.

2. Az elugrás után a versenyzőnek arra a lábra kell érkeznie, amelyikről elugrott, a második egy „lépés”, amelynél a másik lábára érkezik, és arról hajtja végre a befejező ugrást. Nem számít hibának, ha a versenyző az ugrás közben az „alvó” (lendítő) lábával érinti a talajt.

Megjegyzés: A 185.1(c) Szabály nem vonatkozik a hármasugrás definíciójából fakadó első két talajérintésre.

 

Elugrógerenda

3. Az elugróvonal és a leérkezőhely távolabbi vége között, a férfiaknál, legalább 21 m távolságnak kell lenni.

4. Nemzetközi versenyeken ajánlatos, hogy az elugróvonal ne legyen 13 m-nél közelebb a férfiak, és 11 m-nél közelebb a nők részére a leérkezőhely közelebbi végéhez. Más versenyeken ez a távolság feleljen meg a verseny színvonalának.

5. Az elugrógerenda és a leérkezőhely között a lépő és az ugró szakaszok számára 1,22 ± 0,01 m széles, szilárd, egységes anyagú elugróhelyet kell biztosítani.

A nekifutó szélessége legalább 1,22 m, és mindkét oldalán 5 cm széles fehér vonallal kell határolni.

Megjegyzés: A 2004. január 1. előtt épült pályáknál ennek az elugróhelynek a szélessége 1,25 m-ig elfogadható.

C. – Dobószámok

187. Szabály

Általános feltételek

Hivatalos dobószerek

1. Nemzetközi versenyeken csak az IAAF előírásainak megfelelő szereket lehet használni. Csak azok a szerek használhatók, amelyek érvényes IAAF jóváhagyással rendelkeznek.

dobószernői (ifj./jun./feln.)férfi (ifj.)férfi (jun.)férfi (felnőtt)
súly4,000 kg5,000 kg6,000 kg7,260 kg
diszkosz1,000 kg1,5000 kg1,750 kg2,000 kg
kalapács4,000 kg5,000 kg6,000 kg7,260 kg
gerely6 gr700 gr800 gr800 gr

Megjegyzés: A jóváhagyást vagy annak megújítását IAAF formanyomtatványon kell kérelmezni, amely az IAAF Minősítési Rendszer útmutatójával együtt az IAAF-től beszerezhető, illetve az IAAF internetes oldalairól letölthető.

2. Az alábbiak kivételével valamennyi szert a szervező bizottságnak kell biztosítania. A technikai delegátus(ok) az érvényben lévő technikai versenyszabályok alapján engedélyezhetik saját vagy gyártók által biztosított szerek használatát, ha azok IAAF jóváhagyással rendelkeznek, a rendezők a verseny előtt ellenőrizték és jóváhagyták azokat. Az így megjelölt szereket valamennyi versenyző használhatja. Ilyen szerek nem fogadhatók el, ha már az a típus szerepel a szervezők által biztosított listán.

3. A verseny alatt a dobószereken semmiféle változtatás nem végezhető.

 

Segítségnyújtás

4. (a) Tilos bármely olyan eszköz alkalmazása (pl. két vagy több ujj egymáshoz kötése), amely valamilyen módon segítheti a versenyzőt a dobás végrehajtásában. A versenyző akkor használhat a kezén vagy az ujjain folyamatos kötést, ha ennek eredményeképpen két vagy több ujja nem lesz egymáshoz kötve és azok szabadon és önállóan mozgathatók. A kötést a versenyszám megkezdése előtt a szám főbírójának be kell mutatni.

(b) Kesztyűt csak a kalapácsvetésnél szabad használni. A kesztyű tenyéri és kézháti része sima, az ujjvégződése a hüvelykujj kivételével nyitott legyen.

(c) A jobb fogás érdekében a versenyzők bármilyen erre alkalmas anyaggal csak a kezüket kenhetik be, illetve a kalapácsvetésnél a kesztyűjüket, és a súlylökésnél a nyakukat is. Továbbá a súlylökésnél és a diszkoszvetésnél a versenyzők tehetnek magnéziát vagy más hasonló anyagot a szerekre is.

 

Dobókör

5. A dobókör pereme, amelyet a talajjal egy szintbe kell süllyeszteni, vasból, acélból vagy más erre a célra alkalmas anyagból készül. A dobókör körül a talaj beton, műanyag, aszfalt, fa vagy bármilyen alkalmas anyag.

A kör belseje lehet beton, aszfalt vagy más szilárd, de nem csúszós anyag. A dobókör belső felszínének vízszintesnek és 2 cm-rel (± 6 mm) alacsonyabbnak kell lennie a kör peremének felső szélénél.

Súlylökésnél hordozható kör is engedélyezett, amennyiben az megfelel az említett feltételeknek.

6. A kör belső átmérőjének mérete: súlylökésnél és kalapácsvetésnél 2,135 m (± 5 mm), diszkoszvetésnél 2,50 m (± 5 mm).

A kör pereme (kerete) legalább 6 mm vastag és fehérre kell festeni.

A diszkoszvetésnél használt dobókör használható a kalapácsvetéshez is, ha átmérőjét belső szűkítő gyűrűvel 2,5 m-ről 2,135 m-re csökkentik.

Megjegyzés: A belső szűkítő gyűrű lehetőleg ne fehér legyen, hogy a 187.7 Szabály szerinti fehér vonlak jól látszanak rajta.

7. A körfelező vonalat a körön kívül mindkét oldalon, a peremtől kezdődően legalább 75 cm hosszan 5 cm széles fehér vonallal kell kijelölni. Ezt a vonalat lehet festeni, vagy készülhet fából, illetve egyéb alkalmas anyagból. A fehér vonal hátsó élének meghosszabbítása a kör középpontján megy át, és merőleges a szektor szimmetriatengelyére.

8. A versenyzők a körbe, illetve a cipőjükre semmiféle anyagot nem szórhatnak vagy teríthetnek, és nem érdesíthetik a kör felszínét.

4.12. ábra - Súlylökő kör

Súlylökő kör

4.13. ábra - Diszkoszvető kör

Diszkoszvető kör

4.14. ábra - Kalapácsvető kör

Kalapácsvető kör

4.15. ábra - Kombinált diszkoszvető – kalapácsvető kör

Kombinált diszkoszvető – kalapácsvető kör

Gerelyhajító nekifutó

9. A gerelyhajításnál a nekifutónak minden esetben legalább 30 m hosszúnak kell lennie. Ha a körülmények engedik, a nekifutó legalább 33,5 m legyen. A nekifutót két egymástól 4 m-re levő, 5 cm széles párhuzamos vonallal kell megjelölni. A kidobást egy 8 m-es sugárral húzott 7 cm széles körív mögül kell végrehajtani. A körívet lehet festeni, készülhet fából vagy fémből, de minden esetben fehér színűnek kell lennie, és a talajjal egy szintbe kell süllyeszteni. A körív mindkét végpontjából a nekifutót jelző párhuzamos vonalakra merőlegesen 7 cm széles, 75 cm hosszú vonalakat kell húzni.

A nekifutó megengedett legnagyobb lejtése keresztirányban 1:100-hoz, a nekifutás irányában az utolsó 20 m-en 1:1000-hez.

4.16. ábra - Gerelyhajító hely (nem méretarányos)

Gerelyhajító hely (nem méretarányos)

Dobószektor

10. A dobószektor talaja salak, fű vagy más alkalmas anyag, amelyen a szer nyomot hagy.

11. A dobószektor legnagyobb lejtése a dobás irányában nem lehet több, mint 1:1000-hez.

12. (a) A gerelyhajítás kivételével a dobószektor 5 cm széles, fehér színű, egymással 34,92°-ot bezáró két egyenes vonal belső éleivel határolt terület, amelynek meghosszabbítása a dobókör középpontjában metszené egymást.

Megjegyzés: A 34,92°-os szöget bezáró szektort úgy lehet pontosan kitűzni, ha a dobókör középpontjától a szektorvonalakon 20 m-re lévő két pont közötti távolság 12 m (20 × 0,60). Így a kör középpontjától távolodva minden méter 60 cm-rel növeli a két szektorvonal közötti távolságot.

(b) A gerelyhajításnál a dobószektort 5 cm széles, egymással mintegy 29°-t bezáró fehér vonalak határolják (lásd ábra). A vonalak belső éleinek meghosszabbításai haladjanak át a kidobóív és a nekifutót határoló vonalak belső éleinek metszéspontjain, és annak a körnek a központjába vezessenek, amelynek része a kidobóív.

 

Kísérletek

13. A súlylökést, a diszkosz- és a kalapácsvetést dobókörből hajtják végre, a gerelyhajítást nekifutóról végzik. A dobókörből végzett kísérleteket a versenyzőknek a dobókörön belüli nyugalmi helyzetből kell elkezdeniük. A versenyző belülről érintheti a kör peremét. A súlylökésnél a 188.2 Szabály leírt bástya belső felének érintése is engedélyezett.

14. Érvénytelen a kísérlet, ha a versenyző a dobás során:

(a) A súlygolyó vagy a gerely elengedését nem az előírt módon hajtja végre.

(b) A körben, a dobás megkezdése után bármely testrészével érinti a kör peremének tetejét vagy a körön kívül a talajt,

(c) a súlylökésnél bármely testrészével érinti a bástyát máshol, mint annak belső fele,

(d) a gerelyhajításnál a dobás megkezdése után testének bármely részével érinti a kidobóhelyet határoló vonalakat vagy ezeken kívül a talajt.

Megjegyzés: Nem számít hibának, ha a diszkosz vagy a kalapács bármely része érinti a dobóketrecet, feltéve, ha egyébként érvényes lenne a kísérlet.

15. A versenyző – ha a kísérlete közben nem sértette meg a dobószámára vonatkozó Szabályokat – félbeszakíthatja megkezdett kísérletét, akár a körben vagy a nekifutón, akár azokon kívül leteheti a szert, és elhagyhatja a dobókört, illetve a nekifutót. Újrakezdheti a kísérletet, ha a jelen Szabály 17. pontja szerint hagyta el a kört vagy a nekifutót.

Megjegyzés: Az előbbiekben részletezett mozgásokat a 180.16 Szabályban előírt kísérleti időn belül kell elvégezni.

16. Nem érvényes a dobás, ha a súlygolyó, a diszkosz, a kalapács feje, illetve a gerely hegye a talajjal való első érintkezéskor érinti a szektorvonalat vagy azon kívül a talajt.

17. A versenyző mindaddig nem hagyhatja el a kört, illetve a nekifutót, amíg a szer talajt nem ért.

(a) A dobókörből végzett dobásoknál, amikor kilép a körből, az első érintkezés a dobókör peremének tetejével vagy a körön kívüli talajjal teljes mértékben a kör középpontján elméletileg átvezetett és a körön kívül meghúzott fehér vonal mögött történhet.

Megjegyzés: Az első érintkezés a dobókör peremének tetejével vagy a körön kívüli talajjal tekintendő a kör elhagyásának.

(b) A gerelyhajításnál a versenyző a nekifutót szabályosan úgy hagyhatja el, ha az első érintkezés a párhuzamos vonalakkal vagy a nekifutón kívüli területtel teljes mértékben a kidobóív fehér vonala, illetve az annak végpontjaiból a nekifutót jelző párhuzamos vonalakra merőlegesen húzott egyenesek mögött történik. Miután a szer talajt ért, a nekifutó helyes elhagyásának kell tekinteni azt is, ha a versenyző a kidobóív végpontjaitól 4 m-re lévő jelzésnél (tényleges vonal vagy jelzés a nekifutó mellett) vagy azon túl van a nekifutón. Ha a versenyző a szer talajt érésének pillanatában ezen vonal mögött van a nekifutón, úgy kell tekinteni, hogy már helyesen elhagyta a nekifutót.

18. A dobások után a szereket vissza kell vinni a dobóhelyre. Visszadobni tilos!

 

Mérések

19. A dobószámoknál, ha a mérés eredménye nem egész centiméter, a jegyzőkönyvbe a legközelebbi egész centiméterre lefelé kerekített értéket kell feljegyezni.

20. A dobás mérését rögtön a kísérlet után el kell végezni a következők szerint:

(a) A súlygolyó, a diszkosz, illetve a kalapács feje által hagyott legközelebbi nyomtól a dobókör peremének belső éléig úgy, hogy a mérőszalag a kör középpontján halad keresztül.

(b) A gerelyhajításnál attól a ponttól, ahol a gerely hegye először érintette a talajt, a kidobóív belső éléig úgy, hogy a mérőszalag áthalad annak a körnek a központján, amelynek része a kidobóív.

 

Jelzések

21. A versenyzők legjobb eredményét a szektorvonalak mellett, azokon kívül elhelyezett zászlóval vagy táblával lehet jelölni.

Az érvényes világcsúcsot, és szükség szerint az érvényes területi, nemzeti vagy verseny csúcsot, zászlóval vagy táblával szintén jelölni lehet.

 

188. Szabály

Súlylökés

Versenyzési szabályok

1. A súlygolyót a válltól egy kézzel kell lökni. Amikor a versenyző feláll a körben a dobás megkezdéséhez, a súlygolyónak érintenie kell a nyakát vagy az állát (vagy nagyon közel kell lenni azokhoz). A dobás során a kéz nem süllyedhet ennél a pozíciónál lejjebb, a súlyt pedig nem szabad a vállak vonala mögé vinni.

Megjegyzés: Cigánykerék technika használata nem engedélyezett.

 

Bástya

2. Anyaga és elhelyezése. A bástya fehérre festett fából (vagy más alkalmas anyagból) készül, körív alakú, belső oldala egy vonalba esik a kör szegélyének belső szélével és merőleges a kör felszínére. A bástyát a szektorvonalak között középen (lásd 187.6 Szabály), szilárdan kell a talajhoz erősíteni.

3. Méretei. A bástya szélessége 11,2–30,0 cm, hossza a dobókör húrján mérve 1,21 m (± 1 cm), magassága belül mérve a kör felszínétől) 10 cm (± 2 mm).

4.17. ábra - Súlylökő bástya (felül- és oldalnézet)

Súlylökő bástya (felül- és oldalnézet)

Súlygolyó

4. Anyaga és szerkezete. A súlygolyó anyaga vas vagy sárgaréz, illetve bármely olyan fém, amely nem lágyabb a sárgaréznél. Lehet tömör vagy üreges, az utóbbi esetben a súlygolyót lehet ólommal, illetve más szilárd anyaggal tölteni. Alakja gömb, a felülete nem lehet durva, a felszínét simára kell kiképezni. A sima kiképzés ebben az esetben azt jelenti, hogy az átlagos felszíni egyenetlenség kevesebb, mint 1,6 µm, vagyis az érdesség mutatószáma N7 vagy kevesebb.

5. A súlygolyónak következő méreteknek kell megfelelnie:

versenyen használható súlygolyó minimális tömege (kg) (csúcshitelesítés feltétele) 4,0005,0006,0007,260
információ gyártók részére: 
tömeg (kg)4,005–4,0255,005–5,0256,005–6,0257,265–7,285
átmérő (mm)95–110100–120105–125110–130

 

189. Szabály

Diszkoszvetés

Diszkosz

1. Anyaga és szerkezete. A diszkosz teste lehet tömör vagy üreges, készülhet fából vagy más alkalmas anyagból, pereme pedig legömbölyített fém, amelynek metszete szabályos, körülbelül 6 mm sugarú körív. A diszkosz mindkét oldalának közepén a testtel egy szintbe süllyesztett kerek fémlapok lehetnek. A diszkosz készülhet fémlapok nélkül is, feltéve, ha azok helye sima, valamint méretei és összsúlya megfelelnek az előírásoknak.

A diszkosz mindkét oldalának egyformának és simának kell lennie, bevésések, kiálló részek és éles szélek nem lehetnek rajta. A diszkosznak a peremtől egyenletesen kell vastagodnia a középponttól 25–28,5 mm-re körbefutó vonalig.

A diszkosz profilja a következőképp nézzen ki: A perem ívétől egyenletesen vastagodjon a legnagyobb, „D” méret eléréséig. Ezt az értéket az „Y” tengelytől 25–28,5 mm-re éri el. Ettől a ponttól az „Y” tengelyig a diszkosz vastagsága nem változik. A diszkosz alsó és felső részének egyformának kell lennie, és a szer szimmetriájának egyenletes pörgést kell biztosítania az „Y” tengely körül.

A diszkosz és a fé mperem felülete nem lehet durva, teljes felszínét simára és egyenletesre kell kiképezni.

4.18. ábra - Diszkosz

Diszkosz

2. A diszkosznak a következő méreteknek kell megfelelnie:

versenyen használható diszkosz minimális tömege (kg) (csúcshitelesítés feltétele) 2,0001,7501,5001,000
információ gyártók részére: 
tömeg (kg)2,005–2,0251,755–1,7751,505–1,5251,005–1,025
fémperem külső átmérője (mm) 219–221210–212200–202180–182
fémlap v. középső sík felület (mm) 50–5750–5750–5750–57
vastagság a fémlapnál / középső sík részen (mm) 44–4641–4338–4037–39
perem vastagsága (a szélétől 6 mm-re) (mm) 12–1312–1312–1312–13

 

190. Szabály

Védőketrec a diszkoszvetéshez

1. A nézők, a versenybírók és a versenyzők védelme érdekében minden dobást elkerített helyről vagy védőketrecből kell végrehajtani. A jelen Szabályban leírt védőketrecet olyan pályákon kell használni, ahol egyidejűleg más versenyszámok is zajlanak, és ahol a versenyszámot a stadionon kívül bonyolítják ugyan, de nézők is vannak. Ahol nem ez a helyzet (pl. edzőpályákon), ott jóval egyszerűbb megoldás is megfelelő lehet. (Tanácsokat kérésre a Nemzeti Szövetség vagy az IAAF iroda ad.)

Megjegyzés: A 192. Szabályban leírt kalapácsvető védőketrec használható a diszkoszvetésnél is úgy, hogy beépítenek egy 2,135 m/2,5 m-es koncentrikus dobókört, vagy a védőketrec nyújtott változatát használják, ahol a kalapácsvető kör elé beépítenek egy diszkoszvető kört.

2. A védőketrecet úgy kell megtervezni, elkészíteni és karbantartani, hogy fel tudjon fogni egy 25 m/ mp-es sebességgel mozgó 2 kg-os diszkoszt. A védőketrecnek olyannak kell lennie, hogy a diszkosz ne pattanhasson vissza a versenyző felé, illetve kifelé, a ketrec teteje fölött. Bármilyen formájú és felépítésű védőketrec használata megengedett, ha az a jelen Szabályban foglalt követelményeknek megfelel.

3. A védőketrec alaprajza U-alakú, a nyitott rész szélessége 6 m a dobókör középpontjától 7 m-re mérve. A 6 m széles nyílást a háló belső szélei között kell mérni. A hálópanelek, illetve a háló magassága legalább 4 m legyen.

A védőketrecet úgy kell kialakítani, hogy a diszkosz ne tudjon áthatolni a ketrec kötéspontjain, a hálón, hálópanelek vagy a háló alatt.

4.19. ábra - Diszkosz védőketrec

Diszkosz védőketrec

Megjegyzés (i): Ha a háló legalább 3 m-re van a dobókör közepétől, a hátsó panelek, illetve a hátsó hálórész kidolgozottsága kevésbé lényeges.

Megjegyzés (ii): Az IAAF jóváhagyhat újabb megoldásokat is, amelyek hasonló mértékű védelmet biztosítanak, és a hagyományos megoldásokhoz képest nem növelik a veszélyzónát.

Megjegyzés (iii): A futók fokozottabb védelme érdekében a diszkoszverseny alatt, a védőketrec oldalát, különösen a futópálya felőli részen, meg lehet hosszabbítani és/vagy magasítani.

4. A védőketrec hálóját a célnak megfelelő természetes vagy szintetikus rostból készült zsinegből, vagy lágy, illetve nagy szakítószilárdságú acéldrótból kell gyártani. A hálószemek maximális nagysága zsineghálónál 44 mm, dróthálónál 50 mm legyen.

Megjegyzés: A hálóra vonatkozó további specifikáció és a háló biztonsági vizsgálatának leírása az IAAF atlétikai pályaépítési kézikönyvében található.

5. Az ilyen védőketrecből végrehajtott diszkoszvetésnél a maximális veszélyességi szektor hozzávetőlegesen 69°, ha a versenyen jobb- és balkezes dobók is indulnak, ezért a küzdőtéren a ketrec megfelelő elhelyezése és beállítása a biztonságos használat szempontjából döntő fontosságú.

 

191. Szabály

Kalapácsvetés

Versenyzési szabályok

1. A versenyző a kiinduló helyzetben (lengetés vagy forgás előtt) leteheti a kalapács fejét a körön belül, illetve azon kívül a talajra.

2. Nem számít szabálytalan dobásnak, ha a kalapács feje a lengetés vagy a forgás közben a körön belül vagy kívül érinti a talajt vagy a dobókör peremét. A versenyző, ha más Szabályt nem sértett meg, megállhat és újrakezdheti a dobást.

3. Nem számít hibának, ha a kalapács a kidobás közben vagy a levegőben eltörik, ha egyébként a kísérlet megfelel a jelen Szabályban foglaltaknak. Akkor sem hibás a kísérlet, ha a versenyző emiatt elveszti egyensúlyát, és ez által sérti meg a jelen Szabály bármely pontját. Mindkét esetben új dobást kell engedélyezni a részére.

 

Kalapács

4. Felépítése. A kalapács három részből, a fémből készült fejből, a nyélből (huzal) és a fogantyúból áll.

5. Fej. A kalapács feje vas vagy egyéb, a sárgaréznél nem lágyabb fém. Lehet tömör vagy üreges, az utóbbi esetben lehet ólommal, illetve más szilárd anyaggal tölteni.

Ha a fej belülről töltött, a töltet nem mozdulhat el, és a gömb súlypontja nem lehet a középponttól 6 mm-nél távolabb.

6. Nyél. A nyélnek egyetlen, egyenes, legalább 3 mm vastagságú olyan rugóacél huzalból kell készülnie, amely a dobás alatt észrevehetően nem nyúlik meg. A huzal az egyik vagy mindkét végén a csatlakoztatás végett áthurkolható.

7. Fogantyú. A fogantyú merev és nincs rajta semmilyen csuklós csatlakozás. A fogantyú megnyúlása legfeljebb 3 mm lehet 3.8 kN erő hatására. Úgy kell a nyelet hozzáerősíteni, hogy az ne legyen befordítható a hurokba, ami adott esetben a kalapács teljes hosszának megnövekedését eredményezhetné.

A fogantyú szimmetrikus elrendezésű, markolata és/vagy oldalszárai lehetnek íveltek vagy egyenesek, a belső hossza legfeljebb 110 mm.

A fogantyúnak legalább 8 kN erőt kell törés nélkül elbírnia.

Megjegyzés: Az előírásoknak megfelelő egyéb szerkezetű fogantyúk is elfogadhatók.

8. Csatlakozások a nyélhez. A nyelet forgócsuklóval kell hozzákapcsolni a fejhez, amely lehet egyszerű csapágy vagy golyóscsapágy. A fogantyút a nyélhez hurokkal kell csatlakoztatni. Forgócsukló használata nem megengedett.

4.20. ábra - Kalapács fogantyú (példa)

Kalapács fogantyú (példa)

9. A kalapácsnak a következő méreteknek kell megfelelnie:

(tömeg nyéllel és fogantyúval)

versenyen használható kalapács minimális tömege (kg) (csúcshitelesítés feltétele) 7,2606,0005,0004,000
információ gyártók részére: 
tömeg (kg)7,265–7,2856,005–6,0255,005–5,0254,005–4,025
teljes hossz a fogantyú belsejétől mérve (mm)1175–12151175–12151165–12001160–1195
fej átmérője (mm) 110–130105–125100–12095–110

A fej súlypontja

A súlypont nem lehet 6 mm-nél távolabb a gömb középpontjától: a fejnek – nyél és fogantyú nélkül – meg kell állni egy vízszintes, 12 mm átmérőjű alakosan kiképzett rúd végén (lásd ábra).

4.21. ábra - Kalapácsfej súlypontját ellenőrző javasolt eszköz

Kalapácsfej súlypontját ellenőrző javasolt eszköz

 

192. Szabály

Védőketrec kalapácsvetéshez

1. A nézők, a versenybírók és a versenyzők védelme érdekében minden dobást elkerített helyről vagy védőketrecből kell végrehajtani. A jelen Szabályban leírt védőketrecet olyan pályákon kell használni, ahol egyidejűleg más versenyszámok is zajlanak, és ahol a versenyszámot a stadionon kívül bonyolítják ugyan, de nézők is vannak. Ahol nem ez a helyzet (pl. edzőpályákon), ott jóval egyszerűbb megoldás is megfelelő lehet. (Tanácsokat kérésre a Nemzeti Szövetség vagy az IAAF iroda ad.)

2. A védőketrecet úgy kell megtervezni, elkészíteni és karbantartani, hogy fel tudjon fogni egy 7,26 kg tömegű, 32 m/ mp-es sebességgel mozgó kalapácsfejet. A védőketrecnek olyannak kell lennie, hogy a kalapács ne pattanhasson vissza a versenyző felé, illetve kifelé, a ketrec teteje fölött. Bármilyen formájú és felépítésű védőketrec használata megengedett, ha az a jelen Szabályban foglalt követelményeknek megfelel.

3. A védőketrec alaprajza U-alakú, a nyitott rész szélessége 6 m a dobókör középpontjától 7 m-re mérve. A 6 m széles nyílást a háló belső szélei között kell mérni. A hálópanelek, illetve a háló magassága a hátsó részen legalább 7 m, a mozgatható panelek tartó oszlopa melletti 2,80 m-es paneleken legalább 10 m legyen.

A védőketrecet úgy kell kialakítani, hogy a kalapács ne tudjon áthatolni a ketrec kötéspontjain, a hálón, hálópanelek vagy a háló alatt.

Megjegyzés: Ha a háló legalább 3,5 m-re van a dobókör közepétől, a hátsó panelek, illetve a hátsó hálórész kidolgozottsága kevésbé lényeges.

4. A védőketrec elülső részén két, egyenként 2 m széles mozgatható hálópanelt kell felszerelni, amelyek közül egyszerre csak egyet használnak. Ezeknek a paneleknek a magassága legalább 10 m legyen.

Megjegyzés (i): A bal oldali panelt jobbkezes dobóknál, a jobb oldali panelt balkezes dobóknál kell használni.

Ha a verseny alatt a paneleket felváltva használják, mert jobb- és balkezes dobók is indulnak, fontos, hogy a váltás könnyen és gyorsan elvégezhető legyen.

Megjegyzés (ii): A 30. ábra a panelek véghelyzetét mutatja, de verseny közben mindig csak az egyik panel van behajtott helyzetben.

Megjegyzés (iii): Használat estén a mozgatható paneleknek az ábra szerinti helyzetben kell lenniük. A konstrukciót úgy kell kialakítani, hogy a működő panelt rögzíteni lehessen ebben a helyzetben. Ajánlatos megjelölni (akár ideiglenesen, akár véglegesen) a mozgatható panel megfelelő helyét a talajon.

Megjegyzés (iv): A panelek kialakítása és működtetésének módja a ketrec általános kialakításától függ, lehet csúsztatható, függőleges vagy vízszintes tengelyre csuklópánttal illesztett, illetve levehető. Egyedüli határozott követelmény, hogy a működő panel képes legyen a nekiütődő kalapácsot felfogni, és ne álljon fenn annak a veszélye, hogy a kalapács a rögzített és a mozgatható panelek között kirepül.

Megjegyzés (v): Az IAAF jóváhagyhat újabb megoldásokat is, amelyek hasonló mértékű védelmet biztosítanak, és a hagyományos megoldásokhoz képest nem növelik a veszélyzónát.

4.22. ábra - Kombinált diszkoszvető – kalapácsvető védőketrec (koncentrikus körök, kalapács elrendezés)

Kombinált diszkoszvető – kalapácsvető védőketrec (koncentrikus körök, kalapács elrendezés)

4.23. ábra - Kombinált kalapácsvető – diszkoszvető védőketrec (koncentrikus körök, diszkosz elrendezés)

Kombinált kalapácsvető – diszkoszvető védőketrec (koncentrikus körök, diszkosz elrendezés)

4.24. ábra - Kombinált kalapácsvető – diszkoszvető védőketrec (különálló körök)

Kombinált kalapácsvető – diszkoszvető védőketrec (különálló körök)

5. A védőketrec hálóját a célnak megfelelő természetes vagy szintetikus rostból készült zsinegből, vagy lágy, illetve nagy szakítószilárdságú acéldrótból kell gyártani. A hálószemek maximális nagysága zsineghálónál 44 mm, dróthálónál 50 mm legyen.

Megjegyzés: A hálóra vonatkozó további specifikáció és a háló biztonsági vizsgálatának leírása az IAAF atlétikai pályaépítési kézikönyvében található.

6. Ahol kombinált diszkosz- és kalapácsvető védőketercet kívánnak használni, két megoldás között választhatnak. Legegyszerűbben egy 2,135 m/2,500 m-es átmérőjű koncentrikus kört lehet kialakítani, de ekkor a körben ugyanazt a felületet használják a kalapácsvetésnél mint a diszkoszvetésnél. A kalapácsvetésnél használt mozgatható paneleket a diszkoszvetésnél úgy kell rögzíteni, hogy azok ne szűkítsék a védőketrec nyílását.

Ahol külön kört szándékoznak használni a kalapácsvetéshez és külön kört a diszkoszvetéshez, két kört kell kialakítani egymás mögött úgy, hogy a körök középpontjai 2,37 m-re legyenek egymástól a dobószektor középvonalán, és a diszkoszvető kör legyen elől. Ebben az esetben a mozgatható paneleket a diszkoszvetésnél is megfelelően kell használni.

Megjegyzés: Ha a háló legalább 3,5 m-re van a közös dobókörök vagy, különálló körök esetén, a kalapácsvető kör közepétől, (illetve a 2004 előtti szabály szerint különálló körök esetén legalább 3 m-re a hátulsó, diszkoszvető kör közepétől), a hátsó panelek, illetve a hátsó hálórész kidolgozottsága kevésbé lényeges (lásd még 192.4 Szabály).

7. Az ilyen védőketrecből végrehajtott kalapácsvetésnél a maximális veszélyességi szektor hozzávetőlegesen 53°, ha a versenyen jobb- és balkezes dobók is indulnak, ezért a küzdőtéren a ketrec megfelelő elhelyezése és beállítása a biztonságos használat szempontjából döntő fontosságú.

 

193. Szabály

Gerelyhajítás

Versenyzési szabályok

1. (a) A gerelyt a kötésnél kell fogni, és a váll, illetve a dobó felkar fölött kell eldobni. A gerelyt nem szabad alulról vagy lengetve eldobni (a nem hagyományos stílusok tiltottak).

(b) A dobás akkor érvényes, ha a gerely egyéb részeit megelőzően a fémhegy éri el először a talajt.

(c) Amíg a szert el nem dobta, a versenyző nem fordulhat meg tengelye körül úgy, hogy háttal legyen a kidobóívnek.

2. Nem számít hibának, ha a gerely a kidobás közben vagy a levegőben eltörik, ha egyébként a kísérlet megfelel a jelen Szabályban foglaltaknak. Akkor sem hibás a kísérlet, ha a versenyző emiatt elveszti egyensúlyát, és ez által sérti meg a jelen Szabály bármely pontját. Mindkét esetben új dobást kell engedélyezni a részére.

 

Gerely

3. Szerkezete és anyaga. A gerely három részből, a hegyből, a testből és a kötésből áll. A test, melyhez fémhegyet erősítenek, lehet tömör vagy üreges, és fémből vagy más alkalmas anyagból készül oly módon, hogy szilárd és egységes egészet alkosson.

A test felületén nem lehetnek bemélyedések vagy kidudorodások, barázdák vagy kiszögellések, lyukak vagy egyenetlenségek. A fémhegy vége készülhet hozzáhegesztett megerősített ötvözetből. A test és a hegy teljes felületének mindenhol simának (lásd 188.4 Szabály) és egységesnek kell lennie.

4. A kötés, amely a gerely súlypontját takarja, legfeljebb 8 mm-rel növelheti meg a test átmérőjét. A kötés felületi kiképzése lehet csúszásmentesített, de bőrpánt, vájat vagy rovátka nem lehet rajta. A kötésnek végig egyenletes vastagságúnak kell lennie.

5. A gerely keresztmetszetének mindenütt szabályos kör alakúnak kell lennie (lásd Megjegyzés (i)). A test közvetlenül a kötés előtt a legnagyobb átmérőjű. A test középső szakasza, vagyis a kötés alatti rész, lehet hengeres vagy a gerely vége felé enyhén vékonyodó, de az átmérő csökkenése – közvetlenül a kötés előtt és mögött mérve – nem lehet nagyobb, mint 0,25 mm. A kötéstől a gerely hegyéig és végéig az átmérő mindkét irányban egyenletesen csökken. Hosszanti irányban, a kötéstől a fémhegyig és a test végéig a gerelynek egyenes vonalúnak vagy enyhén domborúnak kell lennie (lásd Megjegyzés (ii)), és az átmérő sehol sem változhat hirtelen, kivéve közvetlenül a hegy mögött, valamint a kötés előtt és mögött. A fémhegy test felőli végén az átmérő csökkenése nem haladhatja meg a 2,5 mm-t, és ez az eltérés a hosszmetszeti profillal szemben támasztott általános követelménytől csak a hegy mögött 300 mm-ig engedhető meg.

Megjegyzés (i): Bár a keresztmetszetnek kör alakúnak kell lennie, a legnagyobb és legkisebb átmérő között 2 % eltérés megengedett. E két átmérő középértékének meg kell felelnie a kör keresztmetszetű gerelyre vonatkozó értékeknek.

Megjegyzés(ii): A hossz-szelvény alakját gyorsan és könnyen lehet ellenőrizni egy legalább 500 mm hosszú fém élvonalzó, egy 0,20 mm és egy 1,25 mm vastag hézagmérő segítségével. Ahol a hossz-szelvény enyhén domború, az élvonalzó billeg, miközben szorosan érintkezik a gerely egy rövid szakaszával. Ha az élvonalzót rászorítjuk a gerely egyenes szakaszaira, sehol ne lehessen beilleszteni a 0,2 mm-es hézagmérőt a gerely és az élvonalzó közé. Ez nem vonatkozik a hegy és a test találkozását közvetlenül követő szakaszra. Ennél a pontnál ne lehessen behelyezni az 1,25 mm-es hézagmérőt.

4.25. ábra - Gerely

Gerely

6. A gerelynek a következő méreteknek kell megfelelnie:

versenyen használható gerely minimális tömege (kg) (csúcshitelesítés feltétele) 600700800 
információ gyártók részére: 
tömeg (kg)605–625705–725805–825 
teljes hossz (mm)2,2–2,32,3–2,42,6–2,7 
fémhegy hossza (mm) 250–330250–330250–330 
a fémhegy csúcsa és a súlypont közötti távolság (m)0,80–0,920,86–1,000,90–1,06 
a test legvastagabb pontjának átmérője (mm)20–2523–2825–30 
kötés hossza (mm) 140–150150–160150–160 

7. A gerelyen sehol sem lehet mozgatható rész, illetve szerkezet, amely a dobás közben a gerely súlypontját vagy repülési tulajdonságát megváltoztatná.

8. Az elvékonyodás mértékének a fémhegy végén olyannak kell lennie, hogy a csúcsnál mért szög ne haladja meg a 40°-ot. A fémhegy csúcsától 150 mm-re az átmérő nem haladhatja meg a test legnagyobb átmérőjének 80%-át. A súlypont és a fémhegy csúcsa közötti felezőpontnál az átmérő nem haladhatja meg a test legnagyobb átmérőjének 90%-át.

9. A testnek a gerely vége felé való vékonyodása olyan legyen, hogy a súlypont és a vég közötti rész felezőpontjánál az átmérő nem lehet kisebb a test legnagyobb átmérőjének 90%-ánál. A gerely végétől 150 mm-re az átmérő nem lehet a test legnagyobb átmérőjének 40%-ánál kisebb. A test átmérője a gerely hátsó végén nem lehet kisebb 3,5 mm-nél.

Nemzetközi gerelyek:

hosszméretek (mm)
  férfinői
  max.min.max.min.
LOteljes hossz2700260023002200
L1a hegy csúcsától a súlypontig1060900920800
1/2L11/2L1530450460400
L2a végétől a súlypontig1800154015001280
1/2L21/2L2900770750640
L3fémhegy330250330250
L4kötés160150150140
átmérők (mm)
  férfinői
  max.min.max.min.
D0kötés elején30252520
D1kötés hátulján–D0–0,25–D0–0,25
D2150 mm-re a hegy csúcsától0,8D0–0,8D0–
D3a fémhegy hátsó végénél––––
D4közvetlenül a fémhegy mögött–D3–2,5–D3–2,5
D51/2L1-nél0,9D0–0,9D0–
D6kötésnélD8 + 8–D0 + 8–
D71/2L2-nél–0,9D0–0,9D0
D8150 mm-re a végétől–0,4D0–0,4D0
D9végén–3,5–3,5

Többpróba versenyek

200. Szabály

Többpróba versenyek

Férfiak (öt- és tízpróba)

1. Az ötpróba öt versenyszámból áll, amelyeket egy napon, a következő sorrendben kell lebonyolítani:

  • távolugrás, gerelyhajítás, 200 m, diszkoszvetés és 1500 m.

2. A férfi tízpróba tíz versenyszámból áll, amelyeket két egymást követő napon, a következő sorrendben kell lebonyolítani:

  • első nap: 100 m, távolugrás, súlylökés, magasugrás, 400 m;

  • második nap: 110 m gátfutás, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás, 1500 m.

 

Nők (hét- és tízpróba)

3. A hétpróba hét versenyszámból áll, amelyeket két egymást követő napon, a következő sorrendben kell lebonyolítani:

  • első nap: 100 m gátfutás, magasugrás, súlylökés, 200 m;

  • második nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 m.

4. A női tízpróba tíz versenyszámból áll, amelyeket két egymást követő napon, a következő sorrendben kell lebonyolítani:

  • első nap: 100 m, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás, 400 m;

  • második nap: 100 m gátfutás, távolugrás, súlylökés, magasugrás, 1500 m.

 

Ifjúsági fiúk (nyolcpróba)

5. A nyolcpróba nyolc versenyszámból áll, amelyeket két egymást követő napon, a következő sorrendben kell lebonyolítani:

  • első nap: 100 m, távolugrás, súlylökés, 400 m;

  • második nap: 110 m gátfutás, magasugrás, gerelyhajítás, 1000 m.

 

Ifjúsági lányok (hétpróba)

6. A hétpróba hét versenyszámból áll, amelyeket két egymást követő napon, a következő sorrendben kell lebonyolítani:

  • első nap: 100 m gátfutás, magasugrás, súlylökés, 200 m;

  • második nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 m.

 

Általános szabályok

7. A többpróba számok vezetőbírója lehetőség szerint legalább 30 perc pihenőidőt biztosítson minden versenyző részére egy szám befejezése és a következő megkezdése között.

Ha lehetséges, az első nap utolsó versenyszámának befejezése és a második nap első számának kezdete között legalább 10 óra pihenőidő legyen.

8. Az utolsó szám kivételével a versenyzőket a technikai delegátus(ok) vagy a többpróba versenyek vezetőbírója csoportokba, illetve futamokba sorolja oly módon, hogy az egyes számokban egy előre meghatározott időszak alatt hasonló eredményt elért versenyzők kerüljenek egy csoportba, illetve futamba. Lehetőleg öt vagy több, de háromnál semmi esetre sem kevesebb versenyző legyen egy csoportban, illetve futamban.

Ha a fentiekre az időrend miatt nincs lehetőség, a következő versenyszám csoportjait, illetve futamait aszerint kell beosztani, ahogy és amikor a versenyzők az előző versenyszámukat befejezik.

A többpróba versenyek utolsó számaiban a futambeosztásokat úgy kell kialakítani, hogy az utolsó előtti szám után vezető versenyzők egy futamba kerüljenek.

A technikai delegátus(ok) vagy a többpróba versenyek vezetőbírója, ha szükségesnek tartja, jogosult átrendezni bármelyik csoportot.

9. A többpróba versenyeken az egyes versenyszámok Szabályai érvényesek a következő módosításokkal:

(a) Távolugrásban és a dobószámokban minden versenyző csak három kísérletet tehet.

(b) Ha teljesen automatikus időmérő rendszer nem áll rendelkezésre, a futószámokban minden versenyző idejét három, egymástól független időmérő mérje.

(c) A futószámokban futamonként csak egy hibás rajtra van lehetőség a felelős versenyző(k) kizárása nélkül. Ezt követően bármelyik versenyző(k) hajt(anak) végre hibás rajtot abban a futamban, ki kell zárni ő(ke)t (lásd még 162.7 Szabály).

10. Az egyes számokban csak egyféle időmérési rendszert szabad alkalmazni. Amikor azonban csúcseredmény születik, csak teljesen automatikus célfotó rendszerből nyert időt lehet figyelembe venni, függetlenül attól, hogy a többi versenyző idejét is így mérték-e.

11. Az a többpróbázó, aki egy versenyszámban nem áll rajthoz vagy nem tesz kísérletet, a következő versenyszámokban már nem indulhat, és úgy tekintendő, hogy feladta a versenyt. Az ilyen versenyző a végső sorrendben sem szerepelhet.

Ha egy versenyző visszalép a versenytől, döntéséről haladéktalanul köteles tájékoztatni a többpróba versenyek vezetőbíróját.

12. A versenyszámonkénti és az összetett eredményeket – az IAAF érvényes pontértéktáblázata szerint – minden versenyszám után ismertetni kell a versenyzőkkel.

Az a versenyző a győztes, aki a többpróba verseny során – összesítve – a legmagasabb pontszámot éri el.

13. Ha két vagy több versenyző azonos pontszámot ér el, bármely helyezést illetően a következőképpen kell eldönteni, hogy holtverseny áll-e fenn:

(a) Az a versenyző kapja a magasabb helyezést, aki több versenyszámban ért el magasabb pontszámot.

(b) Ha ez nem dönt, akkor az a versenyző kapja a magasabb helyezést, aki a versenyszámok közül valamelyikben a legmagasabb pontszámot érte el.

(c) Ha ez sem dönt, akkor meg kell nézni a második legmagasabb pontszámot, és így tovább.

Felhasznált irodalom

MASZ Atlétikai Szabálykönyv 2010. A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából az IAAF Co mpetition Rules 2008, 2009, 2010-2011, valamint a korábbi hazai kiadások alapján összeállította: ifj. Mátraházi Imre és a MASZ Technikai Bizottsága